Ok,. Egyébként hagy ajánljak egy oldalt amit gyakran látogatok. Ez a www.hirkereso.hu, aminek a kezdőoldala alján van egy tudományos rovat, - van benne gyakran sok történelmi cikk is.
"Flemming Kaul, a Dán Nemzeti Múzeum munkatársa és német kollegája, Mechtild Freudenberg már hosszú ideje tanulmányozzák a bronzkori népek hajózási technikáit és vallási szokásait. Ennek megfelelően többek között az Egyiptomban és a Baltikumban elterjedt bronzkori hajótípusokat is összehasonlították, és nem várt felfedezésre jutottak: a Kr.e II. évezred közepe táján használt különböző típusú vízi járművek felépítése, kialakítása feltűnő hasonlóságot mutat a két nép között. Ráadásul a hajó mindkét civilizációnál kultikus jelkép is volt, amelynek értelmezésében és ábrázolásában szintén több közös vonás van. Például mindkét kultúrában a Napkultusz szereplőjeként jelent meg, és a fényes égitestet követve nyugati irányba haladva lett megörökítve."
-------------------
Semmi meglepő nincs ebben azok számára, akik ismerik az európai neolitikus és bronzkori kultúrák, valamint az egyiptomi civilizáció közös elő-ázsiai gyökereit.
Grahame Clark írja kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött Narmer-paletta kapcsán:
"... a királyi hódítás eseményeit lapos domborműben rávésték egy Hierakónpoliszból, a régi felső-egyiptomi kiráyli fővárosból való, mintegy 2 láb magas nagy kőtábla két oldalára: az egyik Nar-mer királyt ábrázolja, fején Felső-Egyiptom koronájával, amint kőfejű buzogánnyal lesújt egy foglyoktól és halott ellenségektől körülvett ellenségre, a másik ugyanezt az uralkodót mutatja, itt Alsó-Egyiptom koronájával, négy nomosz-főnökkel szemközt, és egy halom lefejezett ellenség fölött. Érdekes megfigyelni, hogy ezen az utóbbi oldalon két állatot ábrázoltak összefonódott nyakkal. Ez az ábrázolás megtalálható egy dzsebel el-tarifi (gibraltári) tőrmarkolaton is, de hazája Mezopotámia. Egy másik, dzsebel el-araki, ezúttal elefántcsontból faragott késnyél faragványai egyik oldalon küzdő embereket és vitorlás, felhajló végű csónakokat, a másikon pedig két oroszlánon diadalmaskodó embert mutatnak. Ez az utóbbi különösen érdekes, mert a férfi sumer típusú fejfedőt és szoknyát hord, továbbá, mert az egész esemény a sumer Gilgames-eposzra emlékeztet.
A mezopotámiai eredetű elemek előfordulása és ábrázolásuk ezen kulcsfontosságú tárgyakon felveti azt a kérdést, hogy milyen szerepet játszottak az idegen hatások vagy akár az idegen behatolók Egyiptom egyesítésében. Nem kétséges, hogy pontosan az egyiptomi történelem predinasztikus koráról a protodinasztikus vagy archaikus korra való átmenet idején jelennek meg az olyan újítások, amelyek kezdetleges írásos (Dzsemdet Naszr-korú) mezopotámiai forrásokból származnak. A hengerpecséteken és a már említett művészeti motívumokon kívül idézhetjük a téglaépítkezést, amely hosszú mezopotámiai története után az első dinasztia idején hirtelen feltűnt Egyiptomban a sírboltok építésében, és amely egy sor részlet-egyezést mutat a téglák mérete, a három hosszanti téglasor és egy kötő-téglasor váltakozása, a támpillérek és beugrók díszítő alkalmazása tekintetében. Egy másik, ez idő tájt megjelenő újítás az írás, ideogrammákkal, fonetikai jelekkel és meghatározókkal [determinativusokkal -- K.-I.], még ha először inkább a monumentális művészetnek volt is eleme, nem pedig olyan gyakorlati célokra használták, mint Mezopotámiában."
In: A világ őstörténete; Gondolat, Bp., 1976, 248--249. o.
Egiptust az törökök egészen Miszirnek híják, minthogy igazán is zsidó és egiptusi nyelven Mizraim neve Egiptusnak. Ezen az országon foly által az nagy Nyílus folyó vize, kiről szántalan sokat írnak az historicusok, de nyilvábban és bizonyosban itt Konstantinápolyban bőségesen beszélhet ember mind Egiptusban, Abissinum országban - kit az törökök Hábesnek hínak - és Arabia Foelixben - melyet az törökök Jemimnek hínak -, lakó emberekkel, és bizonyoson megtudakozhatja magoktól azoknak az országoknak az állapotját, azmely országok Afrikában vadnak.
Egiptus csudálatos bő föld, hogy ez széles világ kerekségében annál bővebb föld nincsen, de soha abban az országban eső nem lészen, hanem mikor minálunk karácson tájban és előtte vagyon, akkor három egész holnapig megárad az Nyílus vize, és az országot széllel folyja, hogy az barom sem járhat az mezőn az víztől. Hanem mint nálunk télben, jászlon kell tartani marhájokot, juhokot pedig az ország határira hegyekre hajtják, s ott tartják addig. Ekkor valamikor az víz árja meglészen, mindjárt megismerik az víz áradásáról az egiptusbéliek, mennyire lészen bőség s mennyire nem, s ahhoz szabják magokat.
Ennek az Nyílusnak fejéről és eredetiről sok szántalant írnak az bölcsek, hogy nem tudhatja meg az ember az fejét, hol légyen, kiváltképpen hogy az Nyílus vize azhol bészakad és száll Egiptusba, oly rettenetes nagy szörnyű hegyekről és oly nagy szörnyű szúgással jő alá, hogy egynéhány mélyföldnére is oda közel sem mehetne az Nyílus vizének az szörnyű szúgásától. És az szekfűet sohul ez világon nem találják, hanem az Nyílus vize hozza ki onnat valahonnat az szörnyű hegyek közül; és osztán ide alá csak az Nyílus vizének az partján szedik az szekfűet.
Mely Nyílus vizének az fejének és eredetinek bizontalan volta így állhat meg, hogy az Nyílus vize jő az Napnyugati indiákról, azkit az mi historicusink presbiter Johannes azaz János pap országának hínak. Azmely birodalom most is 48 koronás királyságból áll, azmely egész birodalom felől bizonyoson mondják onnat jött áros emberek, hogy christianusok, egy Istent vallnak s környülmetélkednek, szombatot tartnak. Csakhogy az hispániai király igen beleférkezett az felőle való részébe, és jó darabot elvött benne, és oda az pápistás religiót szállította, jezsuitákat, barátokat, minden ceremóniálókkal. Ebből az rettenetes nagy széles világból jő ki az Nyílus vize, és mint olyan rettenetes nagy világba szántalan az sok folyóvíz, azkik mind egybeszakadozván, úgy lészen osztán egy Nyílus belőle. És annyi szántalan sok folyóvíz közül, mint olyan rettenetes iszonyú messze is, ide alá azért nem tudhatják, melyik az feje.
De azokból az országokból osztán jő alá az Abissinusok országára - ezek az tiszta fekete szerecsenek -, és ebben az Abissinusok országába török császár csak egy darabot vehetett el, kiben egy pasája vagyon. De annak is szüntelen való harca, csatája vagyon az több fekete szerecsenekkel, mert annak is ez nagyubb dereka és része az János pap császárságához tart.
Mikor osztán ezek közül az abissinusok közül kijő az Nyílus vize, úgy jő osztán arra az rettenetes kősziklás hegyekre, azhonnat oly nagy szúgással jő alá, hogy közel ember nem mehet hozzája, hogy jól megnézze, mert megsüketítené az embert.
Jemim, azaz Arabia Foelix Egiptuson túl vagyon, az is Hispánia felől, kinek mégis az túlsó szélin vagyon Barbaria, azkiben vagyon amaz rettenetes nagy, híres-nevezetes Algirum nevű város. És azokhoz közel Tuniz, Goleta, kit mi hívunk Tunetumnek s Cartagónak. Ezeket eddig mind török császár bírta. Ennek az belső határiban vadnak egynéhány diribdarab ország, kit vadaktól, madaraktól, rettenetes férgektől ember nem lakhatja. Itt teremnek az majmok, sztrucmadarak, kikben én is láttam egynéhányat. Itt teremnek az rettenetes férgek, salamandrák, basiliscus kígyók, rettenetes hangyák, mind egyéb. Ezeknek az vadaknak, madaraknak, férgeknek birodalma között vadnak az drágakövekből álló hegyek, kikhez ezektől az vadaktól, férgektől nehezen fér az ember. Egiptusban miért nem lehet eső naturaliter, az bölcs emberek erről elég sokat filosofálnak, de azmi az phisica ratióját illeti, arra ilyen okot adnak, kiváltképpen az benne lakó népek, hogy Egiptus az torrida szóna alatt vagyon, azazhogy soha semmi üdőben az Nap úgy nem járhat, hogy Egiptusnak valami részén által nem kell menni, és az Napnak szörnyű hévsége szaggatja el az fellegeket, hogy meg nem állhat Egiptus felett, és azért nem lészen eső.
Az orientális teológusok pedig ilyen okát adják: hogy az Isten és az természet heábavalót soha nem cselekeszik, hanem ez világot egyenlővé tötte. Azmely földön és országban egyféle állat vagy gyümölcs (…) igen bőségesen terem, másban meg másféle terem, hogy így ex participatione variorum regnorum lehessen végre egyenlőség; hogy azmi egy országba nincsen, ott az kereskedő emberek hordják más országokból oda. Isten (…) munkát vetett az embereknek eleikbe, szinte ebben az Nyílus vizének áradásában próbálják egyikben meg. Bizonyoson azt mondják az oda járt és lakott emberek, hogy mikor az Nap onnat az Indiákról az mi nyarunknak idején ide mifelénk jő közelb, és az Occidentális Indiák akkor mintegy tél szabásúba kezdnek maradni, három egész holnapig soha sem éjjel, sem nappal ez rettenetes esőnek szüneti nincsen. Azmely szántalan esőnek az iszonyú vizének az Nyílusnak folyásán mind Egiptusra kell takarodni, és hasonlóképpen három holnapban Egiptusnak is az rettenetes vízben kell állani. És így lészen bő termése Egiptusnak.
Ebből az teológusok comparatiója ez, hogy természet szerént azért vötte el Isten az egiptusoktól az esőt, hogy az más országban való sok eső elég vizet, sőt néha felettébb valót is ád Egiptusnak. Mert ha Egiptusban is mindenkor sok eső lenne, és az másunnat reájőne, az víz is úgy uralkodnék rajta, nem volna semminek jó az az föld, de így minden földet meghalad jósággal.
Igen szava meghihető főúri emberektől hallottam, kik Egiptusban laktak, hogy oly csudálatos jó innya való víz az Nyílus, mintha megmézelték volna. Ugyanis ez széles világon sohul semmi vízbe nem lakik amaz szörnyű-iszonyú crocodilus sárkány, hanem csak az Nyílusban.
Harmadik, frivola ratióját azt is mondják, hogy minthogy az tengerek melléke mindenkor természet szerént igen eső nélkül valók, így az Egiptus határa is az igen nagy Fejér-tengerre nyúlván, az tengeri szelek annyira járják az nagy térség miatt Egiptust, hogy az fellegek ettől sem állhatnak meg, azkik esőt generálnának. De azt ki ítili igaznak, lássa, mert sok országok, szigetek, mint Ciprus, Rodus, Candia, Corfu (?) szinte az tengerben vadnak, de mégis leszen esőjök az ő idejekben. De azért Egiptusban és körüle való országokban sokban soha tél nem lészen, oly temperata terra ott azaránt az világ.
Ennek az nagy Egiptusnak az tengerre való fő portusa amaz híres-neves nagy Alexandria város.
Ugyanebben az Egiptusban vagyon amaz rettenetes nagy város, azmelyet az régi historicusok Memfisnek írnak. Most az törökök Kairnak híják, Ninivének is. Az törökök ugyan azt tartják, azmely város sokkal nagyubb Konstantinápolynál, de az régi kerített város azhol volt, az elpusztult. Egy részét az Nyílus vize elszaggatta, az megmaradott részét is ugyan nem lakhatják, hanem mellette csinálnak ismét olyan nagy mezővárost, mint az régi volt.
Azokat miért hadták elpusztulni, és miért most is nem lakhatják, igen szava meghihető emberektől tudakoztam, azkik járták, lakták is azt az földet. Kik ezt mondják felőle, hogy az régi nagy várost akár Memfist, akár Ninivét az Isten tetvekkel, palaszk férgekkel pusztította volt el, és most is annyi az tetű és palaszk féreg ott az város helyén, hogy sem ember, sem barom, semmiféle állat ott az város helyét az szörnyű férgektől meg nem lakhatja.
Erről az Kairról sok szörnyűségeket mondnak az ott lakott emberek, kikkel magam beszéllettem. Többi közt azt mondják, hogy csak nemrégen volt egy Assan pasa, azki az egiptumi pasaságot bírta és Kairnak avagy Memfisnek, annak az nagy városnak az népét meg akará számláltatni feleségestül, gyermekestül, szolgástul. Számláltak volt meg benne egiptiust, zsidót, görögöt, olaszt, törököt; emberszámot találtak volt benne huszonháromszor való százezer embert. De az pasa el nem végezhette volt éppen az számlálást, azközbe az pasát megölték. Egiptusnak iszonyú az ő jövedelme. Konstantinápolyba az egiptusi adóba minden esztendőn hoznak hatszor való százezer aranyat, melyet nem tesznek az közönséges tárházba, hanem csak a császár kezébe adják; ezt az summát császár zsebibe való pénznek híják. Ismét Kijabéba, az törökök szent helyére szinte annyi summát visznek. Harmadik része az egiptusi jövedelemnek szinte még annyi vagyon elrendelve ugyanazon egiptusi fizetett vitézlő rendnek, még penig az pasának ezek felett való szörnyű jövedelme. Ilyen gazdagsággal rakva Egiptus.
Maga Egiptusban semmiféle bányák nincsenek, hanem azmely kőből aranyat csinálják, Hábesből, azaz Abissinumból hozzák, csakhogy sok alchimistát mondnak, hogy vagyon benne, kik azok is igen szaporítják az aranyat. De azért főképpen az nagy gazdagságot Egiptusba mind az földnek bő termése szerzi, mert igen sok országok élnek az egiptusi gabonával, sőt ez az nagy Konstantinápoly is soha el nem tudna élni, ha Egiptus nem tartaná búzával, rizskásával, egyéb sok szántalan éléssel.
Minthogy Ázsiát és Afrikát az Veres-tenger hasítja ketté addig, azmég az Veres-tenger idefelé elér, azon innet az Veres-tengeren mindenütt az Egiptus határa vagyon által az Fejér-tengerig. Innet Ázsia felől az szárazról csak Egiptusnak az végénél határos az Palestina földe, kit Chanan földnek hívunk. Az túl India felé határos Egiptussal két igen nagy szerecsen ország, azkiket hínak az egyiket Arabia Deserta, az másik Arabia Petrea. Arabia Desertában laknak az Man Ogli és Szef Ogli királyok, kikről másutt írtam; ezt is török császár bírja az országot. De Arabia Petreát soha török császár meg nem vehette addig, mert az szörnyű kősziklák közül az népet ki nem vehette, és hogy az ázsiai nagy Orientalis Indiához is ragadott. Hanem ugyan adót adnak azért császárnak. Ebben terem az dromedarius teve, kit én is láttam itt Konstantinápolyban; még az is oly csudás állat és oly sebesen járó marha tevefélében, hogy valamennyi földet lóháton öt nap elmehet ember, de az dromedarius egy nap megyen annyit, és harmadnapig sem innya, sem enni nem adnak. Ezmellett vadnak az antipodák, kiket mi pulya embereknek híunk (?), és az híres-neves Kalekuti nagy völgy. Ezekbe az országokba mennek tőlünk télre az darvak és fecskék, de ott nem szaporodnak, sőt az pulya emberek csak alig lakhatnak az darvaktól, azmég ott kell lakniok az darvaknak.
Ezekben az országokban sem lészen természet szerént eső, hanem csak accidentaliter olykor, azmikor minálunk tél vagyon. Akkor kétszer vagy háromszor ha eső lészen, arról tudják, hogy ide ki minálunk tél vagyon. De mégis azhol téres földe vagyon, igen bő gabonájok terem. Ezekben az országokban akkor immár aratni kezdnek, mikor nálunk az Martius vagyon. Ezeket én oly emberektől tudakoztam valóban meg, azkik oda való lakos emberek voltak.
Az gyöngy semmi nem egyéb állat, hanem csak az csigának az monya, de azért másutt nem találtatik, hanem az Indiák mellett való nagy Oceanus tengerekben. Én csigáját is, azkit nálunk gyöngyháznak hínak, eleget láttam. Ha ki nem találják szedni, mikor annak ideje, hogy még meg nem lágyult, addig gyöngy, de ha osztán elhaladja az idejét és meglágyul, békét hadnak neki, mert csiga lészen belőle. Mikor kikél, azért ott az földön tudják annak idejét, és csak akkor vadnak igen […]
A kedvenc egyiptomi sztorim:)))
Öt ezer évvel ezelőtt Dél-Egyiptom királya, Narmer, megsemmisítette Észak-Egyiptom hadseregét, és hatezer rabszolgát tett szert. Rabszolgákra szükség volt. Egyiptom új uralkodója felépítette fővárosát – Memfiszt (,,A fehér falak városa”), és azt gyönyörű épületekkel díszítette.
Az ősi Egyiptom leghíresebb hadvezérei – III.Tutmosz és II.Ramszesz fáraók. A hadtörténészek úgy tartják, hogy III.Tutmosz volt a történelem első olyan hadvezére, aki a hadműveleteket még jóval a háborúk kitörése előtt kezdte tervezni. II.Ramszesz, pedig, elsőként használt rendezett harci alakzatot – gyalogsága több vonalban sorakozott, és menetelésben oszlopokra volt osztva a sereg.
Az egyiptomiak egyesítették a Nílus völgye mentén élő népeket egy egységes államba, megszervezték az első nagy-létszámú reguláris hadsereget, háborúkat viseltek Szíriában és Palesztinában. A leigázott népek erre felkelésekkel válaszoltak, visszaűzve a hódítókat vissza, Egyiptomba. De a fáraókat ez nem tudta megállítani: újra és újra összegyűjtötték seregeiket, majd hadjáratokba vezették.
Jaffa, és a fáraó jogara.
Az időszámításunk előtti tizenötödik századba III.Tutmosz egy sor hadjáratot vezetett Szíriába. Az első során győzelmet aratott Megiddo város falai alatt, és majdnem bevette azt.
De katonái túlságosan is elmerültek az ellenséges szállítóoszlop kirablásában, amikor maga a fáraó, harci szekerén, éppen a város nyitott kapui felé vágtatott, üldözve az ellenség hadvezérét.
A város védői, amikor meglátták a város felé menekülő csapataikat és a mögöttük vágtató egyiptomi előőrsöt, élén a fáraóval, bezárták a kapukat.
A fővezért egy hajszál választotta el a haláltól. A leírás szerint már az egyiptomiak nyilai záporoztak körülötte. A falról egy kötelet dobtak le, melynek a végén volt egy horog. Ezt beakasztották a vezér övébe és felhúzták a falra. Megmentették Megiddo védői a vezért, és III.Tutmosz nem tudta őt elkapni, de Szíriát és Palesztinát egy rövid időre ismét uralma alá hajtotta. Az Eufráteszig is eljutott, bár az új földeket már nem tudta megtartani.
III.Tutmosz fáraó szerette volna bevenni a szíriai Jaffa városát, de az ostrom elhúzódott, és a vár védői csak nem adták fel a harcot. A fáraó gondolkodóba esett: volt egy gyönyörű, hatalmát jelképező jogara, őt szolgálta Thutiusz tehetséges és tapasztalt hadvezér, sok volt a bátor katonája, de Jaffa kitartott, és még a háború istennője, Szohmet (Tutmosz ,,anyja”) sem tudott segíteni ,,fiának”.
Thutiusz megértette, hogy a háborút elvesztették, és Jaffa fejedelméhez küldte egyik megbízható emberét egy titkos küldetéssel. Egy csendes, holdtalan éjszakán az be is jutott a városba. Az őrök beengedték őt, és a fejedelem elé vezették. ,,Thutiusz vacsorára és titkos megbeszélésre hívja meg Jaffa uralkodóját. – Mondta az ember. – Ha jól megjutalmazod őt, akkor oldaladra áll gyermekeivel és feleségével, akik mindig vele vannak táborában.”
A fejedelem eleinte nem akarta elhinni, hogy Thutiusz, a fáraó legkedvesebb hadvezére árulásra vetemedne uralkodója ellen, de miután pár napig gondolkozott úgy döntött, hogy Thutiusz nem is biztos, hogy hazudik. Miért hordozná magával a családját, ha nem tartana a fáraó haragjától? Jaffát ugyancsak nem tudta bevenni, ezért a fáraó haragja elsősorban ő rajta fog csattanni, sőt – családján, amit a hadvezér nagyon szeretett. Tutmosz nem az az ember volt, aki megbocsátó uralkodó hírében állt, ezért egyik tisztjétől sem fogadta el a vereség hírét. Jaffa fejedelme magához hivatta a küldöncöt, és megígérte, hogy eljön a találkozóra.
Amikor eljött a vacsora ideje, a fejedelem elbúcsúzott feleségétől és átlopózott az egyiptomi táborba. Thutiusz uralkodóhoz illő fogadtatásban részesítette: figyelemmel vette körül, sok hízelgő, dicsérő szót mondott, közben szolgái étkekkel vendégelték meg a vendéget. A fejedelem győztesnek érezte magát, és követelni kezdte, hogy Thutiusz mutassa be neki a fáraó híres jogarát, amit neki adományozott, mint a seregek vezérének. Thutiusz megértette, hogy vele együtt a fejedelem III.Tutmosz jogarát is meg szeretné kapni. Azt mondta, hogy ,,szavad – törvény számomra”, és a fegyverért küldte szolgáját.
A fejedelem nem is rejtette el csodálatát, amikor a kezébe vette a faragott fejű hadvezéri jelképet, elvesztette éberségét és nem figyelt semmi másra. Thutiusz erre várt: szolgái ruháinál fogva megragadták a fejedelmet, közrefogták. Thutiusz kezébe vette a jogart, odament Jaffa fejedelméhez, és ezt mondta: ,,Nézd meg, fejedelem, a hatalmas Tutmosz, Szohmet fiának, a tomboló oroszlánnak jogarára”. Ezután lesújtott a vendége fejére. Az elájult, a szolgák pedig megkötözték bőrszíjakkal és láncba verték. De ez még a dolgok felét jelentette.
A tapasztalt Thutiusz megparancsolta, hogy hozzanak elibe ötszáz hatalmas tároló edényt: ezekbe kétszáz harcost ültetett, a többit pedig feltöltette kötéllel és kalodákkal, lepecsételte az edényeket Jaffa fejedelmének pecsétgyűrűjével, és a terheket ,,hordárokra” bízta (Rabszolgának öltöztetett katonák voltak ezek is; csoda, hogy rávette őket arra – borotválják le fejüket. Ez hallatlan szégyennek számított abban az időben!) Utána azt mondta a fejedelem kocsihajtójának: ,,Ígérem, hogy megtartom a te, családod és fejedelmed életét. Menj és mond meg fejedelmed asszonyának, hogy az Istenetek nektek adta Thutiuszt, feleségével és gyermekeivel, és ezekben az edényekben Thutiusz holmija van, és a fejedelemnek járó ajándékok”. A szerencsétlen, természetesen, mindenbe beleegyezett, és a ,,hordárok” élén elindult a bevehetetlen Jaffa felé.
Meglátva a városfalon a fejedelem feleségét, és mindent úgy mondott el, ahogyan azt Thutiusz megparancsolta. Az asszony, mivel mindig is engedelemmel tartozott férjének, miután megvizsgálta az edények pecsétlenyomatát, beengedte a hordárokat és az edényeket. Így jutottak be a városba III.Tutmosz harcosai: az éhes patkányok vadságával és a krokodilusok falánkságával vetették rá magukat a város lakóira. Azok, akik még egy nappal előtte készek voltak harcolni, most – ledöbbenve az ellenség álnokságától – harc nélkül megadták magukat. Az egyiptomiak, leküzdve a csekély ellenállást, összefogdosták a városlakókat és béklyókba, kalodákba kötötték őket: abban az időben a rabok sokba kerültek.
Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A világ áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.
A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maatot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját. A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett, és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére, és létrehozta Sut, a lég istenét, és Tefnutot, a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt.
Geb és Nut hosszú időn át szorosan egymáshoz simulva éltek, de egy napon atyjuk elválasztotta őket. Su megragadta Geb asszonyát, és felemelte a végtelen magasságba, hogy megalkossa belőle az ég boltozatját. Nut hatalmas ívben hajolt Geb fájdalomtól görcsbe merevedett teste fölé, talpa a keleti horizontot érintette, kezével a nyugati látóhatárra támaszkodott. Nut a földre tekintett a roppant magasságból, és szédülés fogta el. Panaszaira a lég istene, Su megtámasztotta Nut vállát és derekát, hasát meg csillagokkal ékesítette; e naptól fogva Nut istenasszony uralkodott a mérhetetlen égbolton, férje, Geb pedig a föld hatalmas istene lett.
Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyiken nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. És hajnalra újra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták -, delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába, és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten, és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit. A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vizekben nyüzsgő szörnyeket.
Ré egykor az emberek és az istenek ura volt. A napisten körül gyülekeztek a leghatalmasabbak; kilenc isten alkotta az istenek testületét: Ré; Su és Tefnut; a gyermekeik, Geb és Nut; Széth és Neftisz; végül Ozirisz és Ízisz ültek itt törvényt. E kilenc isten uralkodott az égen és a földön, a jó és a rossz elemeken, ők döntöttek az istenek harcaiban és vitáiban is. Olyan volt a kilenc isten, mint Nun, az őselem, amelyben hajdan egyek voltak, és amelyből mindannyian keletkeztek.
Az emberek pedig nem tisztelték az égieket, és fellázadtak ellenük. Ekkor Ré maga elé hívatta az isteneket, s azok homlokukkal a követ érintve, reszketve omlottak a földre. Ré így szólt Nunhoz, az őselemhez: - Te vagy az ősisten, akiből én is keletkeztem, és te vagy az előttem álló istenek atyja. Tekints le az emberekre, akik az én könnyeimből lettek. E férgek valamire készülnek ellenünk. Szólj isten, mit kell tennem, mert addig nem akarom elpusztítani őket, amíg nem kértem a tanácsodat. - Gyermekem, Ré - felelte a fenséges Nun -, te a saját atyád és alkotód vagy! Önmagad teremtetted magad! Ülj nyugodtan királyi székeden, mert oly félelmetes vagy, hogy puszta tekintetedtől megrettennek az összeesküvők. Ekkor Ré szemét a földre irányította, és az emberek a sivatagba menekültek, mert szívük elszorult a félelemtől. De az istenek üldözőbe vették őket. Az emberek a hegyekbe rejtőztek; az istenek azonban megkérték a nap urát, küldje szemét az összeesküvők után. Ré kiemelte szemét, és a szem alászállott Hathor istennő alakjában. Hathor rettentő pusztítást végzett az emberek között, majd visszatért Ré színe elé. Rét azonban aggasztotta, hogy Hathor kipusztítja az emberiséget, és így szólt: - Hívjatok villámgyors bárkákat, amelyek úgy siklanak, mint az árnyék. Előálltak a sebes hajók, és a hatalmas isten így szólt: - Siessetek Elephantinéba, és hozzatok rengeteg italt. A szolgálólányok komlóból sört készítettek, és Ré vörösre festette a folyadékot. A vérszínű sört óriási edényekbe töltötték; hétezer korsó telt meg a részegítő nedűvel. Másnap hajnalban - midőn Hathor végleg el akarta pusztítani az embereket - Ré így szólt: - Megmentem a halandókat az istennő bosszújától! Megparancsolta, hogy az emberek rejtekhelye körül árasszák el a földeket a sörrel; és amikor az istennő alászállt, arcát a bíborszín folyadék tükrözte vissza. Hathor belekóstolt, kedvére valónak találta, és annyira lerészegedett, hogy fel sem ismerte az embereket. Azt hitte, vérük festette vörösre a föld színét s a vizeket. Így hát Ré megmentette a halandókat a pusztulástól, de ezentúl hallani sem akart a hálátlan teremtményekről. - Elfáradt a szívem - szólt -, nem akarok többé az emberek között lenni. Felszállt bárkájára, és elindult a menny ragyogó útjain.
Grahame Clark írja kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött Narmer-paletta kapcsán:
Így nézhetett ki Tut-Ankh-Amon