A kódokat, ahol jártunk, lefényképeztük, sőt nekem meg is van kinyomtatva az igazolólap, már korábban az első vértesi OKT-bejárásomkor pecsételtem is bele, de igazság szerint most csak a kékezés volt a cél. Eleve úgy terveztük, hogy a Várak a Vértesben miatt visszatérünk még ide valamikor nyáron, zöldben, és végigjárjuk azt is, még ha sok is az átfedés, de szívesen jövünk ide vissza, jól éreztük magunkat nagyon.
Vitányvárhoz tettünk kitérőt, a kód megvan, Csókakőnél is rendben, de Gerencsérvár kimaradt, nem lenne korrekt a díjazás (még), egyébként köszönöm a felvetést :-)
Kedves Szervező Úr, ha már itt vagy, had kérdezzem:
Mennyire ragaszkodtok az igazolólapon levő útvonalhoz? Én is néztem ezt a mozgalmat, nagyon jól passzintható az OKT-hez, kivéve az Általad is említett Gerencsér-vár. Ezzel az a baj, hogy Mindszentpusztától viszonylag könnyen elérhető lenne, de ha ragaszkodnék az OKT útvonalához is, akkor erre kellene visszajönnöm is, hogy tovább mehessek Gánt felé.
Szemléletesebben: én így terveztem a mozgalmat OKT-vel együtt, csak nem tudom, hogy ez szabályos-e.
1. Szárliget-Várgesztes-Kőhányás (tiszta sor, OKT, minimális kitérőkkel)
A döntő szempont mondjuk az volt, hogy most is ugyanazzal a társasággal voltunk, akikkel előző évben Bakonybélben félbehagytuk a szakaszt, és kézenfekvő volt együtt folytatnunk. Errefelé majd máskor, talán jövő télen, talán hamarabb. Eddig kétszer voltam itt, tavasszal illetve ősszel, és mindkét alkalommal nagyon tetszett, ezért voltam kíváncsi milyen amikor jég alatt van.
Ha itthon lettem volna szombaton, akkor sajnálnám, hogy nem tudtam a gesztesi Vagdalthús-jelenésről, így viszont mindegy, mert természetesen én is a havat tapostam valahol máshol :)
De legalább nem volt hiába az a sok hólapátolás, hiszen komoly kéktúrázóknak csináltam az áhított civilizációt :D
Szerdán megyünk erre a szakaszra, csak fordítva, ilyen maximumhőmérsékletek mellett én már sok-sok nedvességre számítok :) Egy hónapja viszont azon a környéken törtük mi is a havat:
A Tés-Zirc szakasz sem volt rossz tavaly télen, sőt, az eltévedések szempontjából kritikusnak mondható Veimpusztai rész ilyenkor sokkal jobban is járható mint a vegetáció teljes pompájában, és a jelzések is jobban észrevehetőek.
Mi is úgy érkeztünk Várgesztesre, mindössze 13,6 km után, hogy jaj, üljünk már le pöttyet, elég a hóból, civilizációt akarunk :-) Nekünk volt szállásfoglalásunk Gánton, ezért sem fordult meg a kiszállás a fejünkben, bár ekkor még több, mint a fele hátra volt, és a kocsmából 14:30-kor indultunk tovább, még kitérőt tettünk a sziklában lévő Máriához, mindennel együtt délután 3-kor vágtunk neki a Gántig maradt 18 km-nek.
Bakonybél és Városlőd között is hasonló volt a (hó)helyzet szombaton...
A tervezéskor még szemeztem ugyan a Zirc és Tés közötti résszel, elsősorban a Római fürdőt szerettem volna látni télen, de szerintem ezzel végül jobban jártunk, mivel jól jelzett, és jobban is ki volt járva. Már ami az erdészeti utakat illeti, a többi szakaszon mi voltunk aznap először. Kezdetnek több kilométeres szakaszt sikerült Pápavárig megtenni az erdészeti úton letaposott hóban, ami ugye egyébként aszfalt lenne. Alig olvadt, így szerencsére még nem csúszós latyak volt. Pápavártól Németbányáig volt aztán bokáig érő hó. A falu központjába is besétáltunk, a lakókocsi-büfé nem volt nyitva, de a vele szemben lévő faépítményben az asztalokhoz leülve meg tudtunk ebédelni.
Innentől maradtunk az erdészeti úton, bár a vadászház előtt a jelzés a völgy aljában, a patakmederben folytatódik, az út pedig 50-100 méterre tőle, kicsit magasabban megy. Ahol ennek vége, onnantól megint járatlan utak jöttek a Városlőd feletti nyílt terepig. K
ülönösebb probléma nélkül így 6 óra 45 perc alatt tettük meg a Bakonybél és Városlőd északi része (Fenyő kocsma) közötti szakaszt, amiben benne volt egy szűk egy órás kitérő is Németbánya központjába. Logisztikai szempontból Városlődtől most jobb volt a busz, és sikerült megértenem a 8-as és 83-as út elágazásában lévő megállók rendszerét is..:-)
A WEB-es tervező is figyeli, mert más itinert készít most, mint a "javítás" előtt.
Az SG és az Sg között tehát van különbség, ami nem jelenti azt, hogy ha a beállításoknál megadom az SG-t, akkor azt a "select" figyeli, hisz a 'K' és a 'k' között pl. nincs különbség.
OKT Szárliget-Csókakő, egyelőre csak dióhéjban: ahogy látom, mások is küzdöttek hét végén az elemekkel, konkrétan a hóval. Bizony mi is két napig tapostuk a szűzhavat hosszú
km-eken át a Vértesben, s olykor elegünk is volt belőle :-) Méghogy nem jó aszfalton-dózeren túrázni... dehogynem! Áldás volt, ha ilyen etap jött, amit lejártak az erdészek-vadászok. Az átlagunk olykor átlagon aluli volt :-) No de nem is rohanni mentünk, mindenesetre beszédes adat, hogy az első napi, kitérőkkel kb. 32 km-es penzumot (Szárliget-Gánt) 10,5 óra alatt tettük meg, ebből érdemi megálló a várgesztesi bélyegzés volt 30 percen át. Jó is volt, hogy tegnapra kevesebb jutott, Csókakő a várral, emlékművel, bányaudvarral, a borpincékkel, a Kemencés Udvarral pazar befejezése volt egy nagyon szép hétvégének. A Gránás th. kifogástalan volt, miként a vendéglő konyhája is, a pecsétek is mindenhol rendben.