Agárdy Gábor kiváló színművészünk halálával ismét eggyel kevesebben vannak a Nemzet Színészei. Ismét tippelésre kérlek benneteket: vajon kit választanak Agárdy Gábor utódjaként a Nemzet Színészei közé? Szeretném azonban a szabályokat egyértelműen rögzíteni, ezért arra kérlek benneteket , hogy maximum 3 nevet jelöljetek meg az általatok vélt valószínűségi sorrendben. Első körben azok között fogok sorsolni, akik a "nyertest" első helyen eltalálják. Ha ilyen nincs, akkor értelemszerűen a második és a harmadik helyen megjelölt személy számít. A nyertesnek küldeni fogok egy Agárdy Gáborról szóló könyvet. Legyen szerencsétek! :)
magának a díj alapításának indoklásában is benne van a létbiztonság biztosítása mint egyik indok. Egyébként akkor nem is lenne értelme, hogy pénz járjon utána, elég lenne csak a titulus.
Egyébként az összeg inflációkövető azaz ma már havi 600e felett van nem 500e.
Ha csak a szakmai teljesítmény számítana akkor szinte minden itt felmerült név lehetne nemzet színésze. (Sztankay, Bodrogi, Bács, stb). De ha ezzel csak a titulus járna akkor valóban igaz lenne amit mondtál.
Bocsáss meg, de mire alapozod, hogy Király Levente az anyagi helyzete miatt kapta meg ezt a kitüntető címet? Lehet, hogy a Kossuth-díjat is emiatt kapta? És emiatt lett idén Szeged díszpolgára is? Ugye ez csak vicc?! Ha utána nézel a munkásságának, láthatod, hogy közel 50 éve van Szegeden, eljátszotta a világirodalom összes fő- és mellékszerepét (amiket volt szerencsém látni nem is akárhogyan!!!) Budapesten kívül is vannak remek színészek, Ők is megérdemlik, hogy legalább néha a figyelem középpontjába kerüljenek.
elsősorban ez a szempont, hiszen Szabó Gyulának is gázszámla kifizetési gondjai voltak. Sokan érdemesek rá de az eredeti célja is az volt hogy a rossz körülmények közé került nagyjaink jobban éljenek. Jó körülmények között élő nagyjaink meg örüljünk, hogy jó körülmények között élnek.
Nyilván az nem rossz körülmény, hogyha valaki 3 éves autóját akarja lecserélni újra és ezért nevezzük ki nemzet színészének.
Hallani én is hallottam róla, de sajnos színpadon még nem láttam.
Amit olvastam róla, abból egyértelmű, hogy jó helyre került az elismerés.
Bár az én első számú jelöltem Bárdy György lett volna. Nem ismerem az anyagi körülményeit, de nem is érdekel. Én amondó vagyok, hogy nem kellene, hogy számítson. Az arra leginkább érdemes színművész kapja, akkor van értelme az egésznek.
Bocs, én láttam mindkettőt színpadon. Szerintem Bács egy közismert, kellemes hangú, jó megjelenésű pasas. Király Levente nagy színész. Arról sajnos nem tehet, hogy nem ismerik. Talán akiket egyébként érdekel a színház, most jobban odafigyelnek rá.
Király Levente nevét én már hallani, hallottam, de ahogy az előző hozzászólásomból is látszik, nem ő volt az első számú jelöltem. Egyébként ő a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Megválasztásával a nemzet színészei, valószínűleg a vidéki színjátszás rangját próbálták nagyobbítani.
Király Levente megválasztásával egyelőre ismét aktualitását vesztette a topik, remélem minél hosszabb ideig.
Amikor Bessenyei Ferenc utódaként megválasztották Zenthe Ferencet, illetve Agárdi Gábor helyére Szabó Gyulát, azok kerültek megválasztásra, akiket a leginkább vártam és reméltem. Nyilvánvalóan felmerültek bennem más nevek is, de egyértelműen ők voltak az első számú jelöltjeim.
Zenthe Ferenc halála után viszont ilyen egyértelmű favoritom nem volt, hanem négy színészt egyforma eséllyel tudtam elképzelni, hogy ennek az illusztris társaságnak tagja lehet. (Bánffy György, Bárdy György, Bitskey Tibor és Bodrogi Gyula). Ezért tippeltem arra, hogy az új nemzet színésze neve szerintem B-vel fog kezdődni. Rajtuk kívül természetesen még 8-10 színészt az ember fel tud sorolni, akit esélyesnek érez.
Bevallom azonban őszintén, hogy Király Levente megválasztása számomra teljes meglepetést okozott. Ha nekem azt mondják, hogy 30 színészt megnevezhetek, akkor sem biztos, hogy belekerült volna a szórásba.
Természetesen nem akarom Király Leventét lebecsülni, biztosan kitűnő színművész, és bizonyára megérdemelte e megtiszteltetést. Első ízben történt az meg, hogy nem egy a nagyközönség előtt jól ismert fővárosi művészt, hanem az egész életében egy vidéki színházhoz kötődő embert választottak meg. Király Levente 1937. március 6.-án született, vagyis jövőre tölti be a 70. életévét, és ezzel a nemzet színészeinek benjaminja, és 1959 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Úgy látom, hogy Király Levente megválasztása nemcsak nekem okozott meglepetést, hanem a fórum többi tagjának is, visszaolvasva a hozzászólásokat, egyszer sem említették meg az ő nevét. Így természetesen jutalmat sincs kinek küldeni.
Király Levente egyébként Haumann Péter násza, Király Levente fia, Király Attila és Haumann Péter lánya, Haumann Petra házastársak.
Végezetül köszönöm azoknak akik tippeltek, és Király Leventének gratulálok.