Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Ja, és még egy dolog az Akkorddal kapcsolatban. Az osztály összes berendezésére lehetett csatolni, még az illesztő kabinra is, tehát akár úgy is tudott célmegjelölést adni, mintha a dandártól jött volna. Amit az Akkord produkált, azt láttuk a lokátorokon is. Viszont ilyenkor teljesen vak volt az osztály, mert a lokátorok is az Akkord programot kajálták és nem mértek semmit.
Fáza: Még sz ősidőkban használtuk (pontosabban volt, de arra már nem emlékszem, hogy valaha használtuk volna.), még akkor, amikor nem volt AVR (Vektor, Szenyezs) ez egy mikrohullámú összeköttetési lehetőség volt a rakéta osztályok és a legközelebbi távolfelderítő lokátor között. Ilyen volt Boldogon, Velencén, és a többit nem tudom. Ezeknek a P-14-es lokátoroknak a jeleit lehetett megjeleníteni az osztályoknál, de mondom, sose láttam működni. Tulajdonképpen a szakmai pályám kezdete után nem sokkal telepítették és beüzemelték a dandárnál a Vektort, és onnantól fogva a Fáza elveszítette a jelentőségét. Mi annak idején Börgöndről a Pilisre már nem vittük fel, de arra már nem emlékszem, hogy mikor lett lebontva. Egyébként egy bazi magas árbócon volt négy kis YAGI antenna.
VSZ-11: Valami Rt-s holmi volt, valami olyasmi automatizált vezetési berendezés, mint a rakéta osztályoknál a Vektor. Mikor a Vektort beüzemelték, akkor a VSZ megszűnt működni, mert leváltotta a Vektor másik vége a PORI.
AKKORD: Ugyan a komplexumoknak volt saját imitátoruk, amivel gyakoroltatni lehetett a kezelőket, de az gyenge volt. Az Akkord viszont egy komplett gyakoroltató kabin volt, amit időnként oda telepítettek az osztályokhoz. Ha ügyes volt a kezelője, akkor tetszőleges összetételű célprogramokat tudott produkálni. Akár a lőtéri 40 - 50 célos némalövészeteknél is bonyolultabbat. Tetszőleges manővert lehetett állítani, tetszőleges zavarási formákat, és ha a kezelőnek volt hozzá türelme, akkor tetszőleges állócélokra is képes volt. Általában akkor húzták oda az osztályhoz, amikor valamilyen komoly vizsga következett. Viszont nagyon jól lehetett vele gyakorolni, és a kezelők teljesen objektív értékelésére is képes volt.
Nem lenne kedved visszatérni a helyszínre( Bicske és Szárliget közé), akár rokonlátogatás címén is, s egy fotóapparáttal felszerelkezve, hátha néhány fotót még lehetne készíteni a volt szovjet bázisról...
Egy csapatlégvédelmi kérdés: a Sztrela-10 üteghez Szombathelyen rendszeresítettünk-e Ovod 9Sz80 felderítő-rávezető vezetési pontot? (PPRU-1 néven is futott, MT-LB/U alváz.)
Miért? A PV kabin 14 tonna. Ha az alatta lévő alapból nem spórolsz ki semmit, (az orosz semmiből nem sajnálta a vasat) akkor az 50 tonna. 60 - 70 tonna egy hidraulikus emelő szerkezetnek nem teher. Pláne, hogy oda nem is kell mobil emelő beendezés.
Beszéltem a Bólyain egy lérakos oktatóval. Elmondása szerint nem olyan rossz az a MISTRAL csak nem vettünk meg hozzá egy pár fontos kiegészítőt, mely a hatékonyságát jelentősen javítaná ! ( Nem az IFF-re gondolt )
1982-ben voltam kint, amikor a honi légvédelem Volhovval, Nyevával, a 104. ezred még Dvinával lőtt. Ugyanakkor az 5. hds. is kint volt 2 KUB üteggel. Tehát én részt vettem olyan lövészeten, ahol ők is ott voltak, csak volt közöttünk valami 20 kilométer.
Na én láttam egy olyan holmit, amit Te nem tudsz elképzelni. Azt nem tudom, láttad-e a Magyarországi közepesen megerődített tüzelőállásokat. Képzeld el azokat a beton gyűrűket, amelyikben a PV kabin trónolt. Ez akkora volt, hogy pont kilógott belőle az antenna rendszer. (Nálunk egy dolgot kifelejtettek belőle, kívülről be kellett volna borítani földdel.) Na ezt a fedezéket képzeld el annyra módosítva, hogy a kör alaphoz képest olyan formája van, mint egy kéttollú kulcslyuk. Pont akkora, hogy az antenna rendszert is be tudja fogadni. Ez alá már csak egy hidraulikus emelő szerkezet kell, ami az egész kabint mindenféle mechanikus bontás nélkül le tudja süllyezteni, csak egy meghatározott oldalszögre be kell állítani a kabint. Még ki sem kellett kapcsolni a berendezést, csak az adót. Mindez végbe ment 10 másodperc alatt. Az orosznak voltak ilyenek, de nálunk nem csinálták meg.
A közepesig világos, de a nehéz erődítésnél csak az iá-t tudom elképzelni meg erről itt volt korábban szó. De a lokátorantennának akkor is kint kell lenni, tehát ha bekapott egy lokátor elleni rakétát mondjuk a sugárzó, akkor a kabin is repült, vagy "csak" az antenna ment tönkre? Akkor a nehéz erődítés is csak hagyományos bombák és rakéták nem közvetlen találata ellen védett?
Köszi akkor nem erőltetem:-) De csak terminológia szintjén: a K-1 tűzvezető rendszer volt, most meg vezetési és tűzirányítási rendszerek vannak. Mi a különbség a három fogalom között?
A nem megerődített TÁS a tábori települési hely volt. Minden osztálynak volt kijelölve ilyen, de az én emlékezetem szerint egyszer sem került sor a kitelepülésre. (Egyszer a dunaföldvári osztállyal az előkészítést megcsináltattuk, de ki ők sem települtek.)
A gyengén megerődített TÁS a 60-as évek elejétől épített tüzelőállások voltak. Ez általában csak némi földhányást jelentett, de arra elegendő volt, hogy 10 - 15 méterre becsapódó valami esetén már megfogta a repeszeket. Ebből volt több fajta, mert a börgönydi tüzelőállásban a kabinok némi kis föld alatt voltak.
A közepesen megerődített TÁS a 70-es évek második felében épített tüzelőállások voltak. Itt különféle képeket már láthattála témával kapcsolatban, a 11. dandár valamennyi új tüzelőállása ilyen volt.
Nehéz erődítést nálunk nem alkalmaztak. Ahhoz az kellett, hogy a tűzvezető lokátort is és az indító állványokat is el kellett dugni a föld alá, vagy legalábbis valami védő létesítmény mögé. Ilyet én csak képen láttam.
A Dvinánál majdnem ugyanolyan könnyű volt észrevenni a leváló célt, mint a Volhovnál. Ha a kézikövető figyelt - és miért ne figyelt volna, hiszen az volt a dolga - akkor azonnal észre is vette, és jelentette a rávezető tisztnek. Az ellentevékenység viszonylag könnyű volt, mert AGM-45 SHRIKE esetén csak szépen lassan félre kellett fordítani az antennát (kb. 1 - 2 fok/sec sebességgel) majd amikor már volt 10 fok körül, akkor hirtelen ki kellett kapcsolni az adót. Nem volt elég az antennát kikapcsolni, az adót is ki kellett. Ekkor a SRIKE rakéta képes volt néhány 100 métert is tévedni. Az AGM-78 STANDARD ARM rakéta esetén már nagyobb volt a gáz, annak volt egy kis memóriája, ami megkísérelte az eredeti irányban tartani a rakétát. Ám az előbbi módszerrel annyit el lehetett érni, hogy a rakéta 10 - 20 méter tévedéssel csapódott be. Az pedig már elég volt.
A későbbi REL rakétákról nincs ismeretem.
Egyébként ha a mi rakétánk már közel volt a célhoz, akkor folytatni kellett a rávezetést, és a rakéta robbanása után kellett azt megcsinálni, amit az előbb leírtam.
Ha megláttad az ellened indított rakétát, akkor menekülni már nem nagyon volt idő. De nagyon nem is kellett. A nálunk lévő újonnan telepített osztályok közepesen megerődített tüzelőállásban voltak, csak a PV kabin lógott ki. A régi tuzelőállások is rendelkeztek valamilyen védelemmel, ha mással nem, akkor némi földhányással a technika körül. És akkor elég volt 5 méter mellélövés.
Vagyis leváló cél esetén mi volt a teendő?
Folytatni a célravezetést, vagy le(át)kapcsolni a kisugárzást?
Valahol (azt hiszem, TopGun egy régi száma) olvastam, hogy valamelyik dél-amerikai háborúban Rapier-rel lelőttek egy szabadesésű bombát is. Persze gondlom, inkább a véletlen műve volt.
Csak a Volhovról van ilyen jellegű tapasztalatom. A lőtéren többféle célanyagra lőttünk, többek között az RM-207 és RM-209 rakétákra. Ezek a rakéták a régi SCUD-A rakéta indítóállványáról indultak, és egyes vélemények szerint a SCUD-A rakétái, mások szerint meg az SA-1 (Sz-205) légvédelmi rakéták. Akármelyik is volt, nagyon kooly jellemzője volt az, hogy a függőlegeshez közel indították a felderítési zónánk távoli határán, majd nagy magasságban elkezdett toronyiránt az osztály tüzelőállására zuhanni. Mi ezt az esetek többségében tudtuk, hiszen az orosz vezető instruktor már eleve abba az irányba állította a lokátorunkat. Így tehát viszonylag könnyű dolgunk volt. Viszonylag könnyű volt felderíteni a célt, legalábbis addig, amíg felfelé ment. Viszont amikor már lefelé fordította az orrát, akkor már csak meg lehetett tartani, az akkori felderítésnek nem látom lehetőségét. Az a rakéta valami 2 tonna volt, az átmérője meg 50 - 70 cm. Annak tehát szerintem még kisebb a valószínűsége, hogy egy 500 kg súlyú eszközt fel lehessen deríteni. Ha rakétáról van szó, az természetesen más káposzta, mert az a hajtómű csóva miatt az indikátoron viszonylag jelentős felvillanásként jelentkezik. Legalábbis az indítás pillanatában. Később már nem nagyon lehet észrevenni. Ez a jelenség természetesen csak akkor látszik, ha pont azt a repülőt követjük, amelyik ellenünk indított valamit. A Vietnami háború idejét a kis sárgák a AGM-45 SHRIKE és az AGM-78 STANDARD ARM rakétákat is így derítették fel.
Ha megláttad az ellened indított rakétát, akkor menekülni már nem nagyon volt idő. De nagyon nem is kellett. A nálunk lévő újonnan telepített osztályok közepesen megerődített tüzelőállásban voltak, csak a PV kabin lógott ki. A régi tuzelőállások is rendelkeztek valamilyen védelemmel, ha mással nem, akkor némi földhányással a technika körül. És akkor elég volt 5 méter mellélövés.
