Keresés

Részletes keresés

Kosztasz Fenerossz Creative Commons License 2004.11.04 0 0 247

Kedves Zöldlomb!

 

Köszi szépen a leírást! Nem is tudtam, hogy a mandula alapból ennyire húzós tud lenni. Elképesztő! Mindjárt máshogy tekintek arra a még meglévő (de szintén szétkerhadó, tehát kivágandó) háromra ott az udvaron...

 

Üdv: Kosztasz Fenerossz

Előzmény: Zöldlomb (246)
Zöldlomb Creative Commons License 2004.11.04 0 0 246

 

Kedves Fenerossz!

 

  A mandulafa kivágása mindenképpen büntetés. Ha egy kicsit száraz, akkor olyan, mintha bútorlapban lennél, ha meg friss, akkor meg az a baj.

  Amikor először volt szerencsém kigáncsolni egy mandulafát, akkor az láncfűrész konkrétan szikrázott. Azt hittem, hogy valami szög van benne. Nem volt. Aztán azt mondták, hogy a fa olyan kemény, hogy azért. Baromság. Aztán az derült ki, hogy a az szikrázik, hogy a lánc kenése kevés. Ezért a lap és a lánc forrósodik, és azt a kevés olajat, amit kap simán elgőzöli. Ezek után a lánc hajtószem nyúlványai is kopnak, és a vezető is, ezért billeg ide-oda a lánc, eztán még több olaj kéne, és visszatérünk az elejére. Egy nem megfelelően összeállított szerkezettel egy derékvastag mandulafa ki tudja teljesen csinálni a vezetőt, ami 5-6000 Ft-től kezdődik. Durva.

  Ma úgy vágjuk az ilyen kemény fákat, hogy az olajszivattyú teljesítményét a legnagyobbra állítjuk (Husqvarna), és csak borotvaéles (tényleg) lánccal, és zsírral kinyomott vezetővel megyünk neki. Meg egy második lánccal is, hogy gyorsan tudjunk cserélni, és csak este egyszer kelljen végigélezni mindent. És azt is csak reszelővel, hogy ne lágyuljon az éle ki. Meg csak masszív, másfeles lánc jöhet szóba, mert az 1,3-as az hagymát vágni jó. Meg nyárfaágat.

  Amúgy meg anyagszerkezetileg az van, hogy a kemény fa attól igazán kemény, hogy sűrűek a rostjai, azok vékonyak, és nem is könnyen választhatóak el egymástól. Ez jellemző a mandula törzsére is. Ennek következtében néz úgy ki a dolog, hogy szakítani nemigen tud a lánc, hanem konrétan nagyon el kell minden rostot vágnia. Meg a büntetően kemény kérget is, ha előtte lánckímélően nem bontottad le.

Nekem ezek a mandulás büntető tapasztalataim.

Üdv, Zöldlomb

Előzmény: Kosztasz Fenerossz (245)
Kosztasz Fenerossz Creative Commons License 2004.11.03 0 0 245

Sziasztok!

 

Itt még nem jártam, de egy ideje már követem a hozzászólásokat.

 

Azt meg tudnátok mondani, hogy miért van az, hogy egy korhadt fa sokkal jobban 'eszi' a fűrész láncát, mint egy teljesen egészséges, kemény törzs? Tavaly kellett kiszedetnem egy dőléssel fenyegető vastag mandulafát. A belseje teljesen szét volt korhadva, és mondták is, hogy emiatt aztán jól kipurcantotta a láncot. Hogy lehet ez?

DeadFox Creative Commons License 2004.11.03 0 0 244

köszi mindenkinek:))

 

a fa gyökérzete kint van a lukból.. a fatörzse felszeletelve... a derakam meg készen...

 

addig totyogtam mellette mig ki nem forgattam az egészet, természetesen elöször a törzset levágtam a gyökérzetről!

 

 

kika11 Creative Commons License 2004.11.03 0 0 243

Sziasztok Kertbarátok!

 

2500 négyzetméteres gyümölcsösömhöz szeretnék motoros permetezőgépet vásárolni.  A SOLO cég 450-es és 423-as márkáit néztem ki, de a borsos áruk miatt szeretnék tájékozódni, hogy aki már találkozott ezekkel a gépekkel, milyenek a tapasztalatai.

Vagy esetleg egy ekkora kerthez kisebb teljesítményű permetezőgép is elég lenne?

Ha valaki ismeri a piacot, kérem írja meg, hogy mikor érdemes permetezőgépet venni, mikor vannak ezeknek akciói?

Előre is köszönöm a segítségeteket.

baree23 Creative Commons License 2004.11.02 0 0 242

Üdvözlet mindenkinek!

 

A segítségeteket szeretném kérni. Benzinmotoros, késes gyepszellőztetőt keresek, amit kiskertekben szeretnék használni, de ipari mennyiséget futna az adott időszakban. Ha valakinek van valami jó tapasztalata egy-egy márkát illetően kérem ossza meg velem. Előre is köszönöm...

gépdoki Creative Commons License 2004.11.01 0 0 241
Szia Artax!

Öszintén szólva, én nem szoktam a lehajtásszárat tisztogatni. Ott már nem sok fűmaradvány szokott lenni. Nem próbáltam még, de szerintem gyökérkefével, bő vízzel elképzelhető a siker - ha nagyon muszály tisztogatni.


Üdv. gépdoki
Előzmény: artax (236)
gépdoki Creative Commons License 2004.11.01 0 0 240
Szia Zöldlomb!

Ha a nagyobb Husqvarna fűrészek közül való a Tiéd, akkor nagyvalószínűséggel 68 szemes láncot használsz. Az vídiabetétes lánc esetén kb. 15 000,- Ft.

A STIHL nem csak STIHL fűrészekhez gyárt láncokat, hanem minden olyan méretűt is, ami pl. a Husvarna-ra kell. Neked 3/8-1,5/68 szemes kell, ez Stihl gyártmányban is létezik. A lánc teljesen csereszabatos, hisz a méret a lényeg. 3/8 zoll-os a láncszemek osztása, 1,5 mm a vezetőszem szélessége, és 68 szemű végtelenítés kell. Ez egy Stihl kereskedőnek nem okozhat gondot.

A Stihl vezetőlapot egy betét segítségével felrakhatod a Husqvarnadra, de a többi alkatrész már nem cserélhető.

Hogy miért drágább a Husqvarna alkatrész, mint a Stihl? Ez jó kérdés! Az biztos, hogy az anyagminőség a konstrukció, és az élettartam nem indokolja ezt az árkülönbséget, ugyanis a STIHL ebben is jobb, mint a Husqvarna, és mégis olcsóbb. Talán az lehet az oka, hogy a STIHL sokkal több fűrészt ad el, mint a Husqvarna, ezért a sokkal nagyobb gyártási volumen miatt olcsóbb lehet az alkatrész. Nem véletlen egyébként, hogy a profi favágok többsége a Stihl fűrészeket helyezi előtérbe.


Üdv. gépdoki

Előzmény: Zöldlomb (237)
DeadFox Creative Commons License 2004.11.01 0 0 239

Tisztelt Zöldlomb...:))

 

sajnos a kertemben nincs semmi amihez kötni lehetne. talán van egy épület a szomszédban amivel megoldható lenne a kikötés (kárt nem okoznék vele az épületben mert egyébként is a felrobbantásra vár) több tonnát is rá mernék kötni az épületre:)

 

viszont attól félek hogy a saját kertemben teszek kárt azaz a keritésemben egy ilyen kikötéssel. Mert nem igazán magas az az épület.

 

valamint nem rendelkezem a fenti csigasorral sem...

 

a távolság Budapesttől viszont nem távolság mert szinte itt van a kertem. Páty mézes hegy oldalában...

 

 

 

Előzmény: Zöldlomb (238)
Zöldlomb Creative Commons License 2004.11.01 0 0 238

Kedves DeadFox!

 

 Látom, rendesen kigáncsoltátok a törzset, és a környezet szemmel láthatóan igényli a mozdítást, ami hagyományos módon - mint írtad is- nem megy.

 Próbáltál már kötelekkel csigasort és húzórendszert építeni? Vannak egyszerű húzórendszerek, amelyekkel a húzóerőt megötszörözheted, avagy a húzni kívánt erőnek az ötödrészére van csak szükség.

 Mi ilyen húzórendszert olyankor szoktunk használni, amikor mondjuk egy vízszintes ág tető, vagy kábelek fölé nyúlik, kimászni, és levágni a végét kézi fűrésszel félünk. Ilyenkor a törzs(vagy komoly vázággal való csatlakozásánál) kötélből gyártok egy "zsanért", kilógó ágon amennyire csak tudok kitornászok egy kikötést, egy-két "emelettel" feljebb készítek egy fordító csigás standot, kötél megy le a törzsre, és ott van a  csigás feszítőrendszer. A zsanérnál készül egy hajk, meg egy kis vágás alá, aztán lentről sokszáz kilós ágakat emelünk(törünk) függőleges helyzetbe.

 Ha a kertben van valami fix pont még, (fa, oszlop, épület stb.), az lehet kikötési pont amiről lehet húzni, rá lehet húzni alátét rudakra, ha aprítani akarsz.

És ha nem laksz túl távol Pesttől, akkor még segíthetek is.

 

Üdv,
Zöldlomb

Előzmény: DeadFox (225)
Zöldlomb Creative Commons License 2004.11.01 0 0 237

Kedves Gépdoki!

 

Köszönöm a választ, a segítséget. Azt számoltam a fejemben, hogy ha egy ilyen láncnál a ca. 200 Ft minden szemre vonatkozik, akkor ez kb 20 ropi lenne. Az meg nem kevés, de lehet, hogy ha nagypályás fabontó leszek, akkor befektetek egy ilyen Stihl láncba.

Apropó Stihl lánc! "Szerinted" ez illeszkedne-e a Husqvarna fűrészre? Meg kompatibilisek-e (méret és minőség szerint) egymással a gyártók ilyen alkatrészei? Mert ha igen, akkor miért kerül kb 20%-kal többe a svédeknél minden?

Ezekről mi a véleményed, véleményetek?

 

Üdv,

Zöldlomb

Előzmény: gépdoki (228)
artax Creative Commons License 2004.10.31 0 0 236

Ok akkor arra veszek egyet.

De a lehajtas szarra mit javasolsz?

gépdoki Creative Commons License 2004.10.31 0 0 235
Szia Artax!

Nem igazából a lehajtásszárra, hanem a szöghajtás házához felel meg a rézdrótkefe.
Előzmény: artax (234)
artax Creative Commons License 2004.10.31 0 0 234

Rez drot kefe?

Nem karcolja ossze pl a meghajtoszar burkolatat?

Előzmény: gépdoki (230)
gépdoki Creative Commons License 2004.10.31 0 0 233
Szia Lenky!

Az AL-KO FRS 351 Vario-hoz az alkatrészeket a következő e-mail címen rendelheted meg. A kiszállítás módját is velük tudod egyeztetni.

logisztika@kerttechnika.hu



Üdv. gépdoki
Előzmény: Lenky (232)
Lenky Creative Commons License 2004.10.29 0 0 232

Szia Gépdoki!

Kösz az árat.

Ma láttam hasonló kaszát, de alkatrész árakat nem tudtak mondani. Már csak hely kellene ahol megvenném. Ha tudnál mondani....Bp-en.

Köszönöm!!

 

Előzmény: gépdoki (229)
gépdoki Creative Commons License 2004.10.29 0 0 231
Szia Arborescens!

A Szabó Kerttechnika veszprémi üzletében van VIKING GE 150, GE 260, GE 345 komposztaprító is.

Ha van időd megvízuálhatod a "kicsikéket"!

Üdv. gépdoki
Előzmény: arborescens (214)
gépdoki Creative Commons License 2004.10.29 0 0 230
Szia Artax!

A zöld növényi maradványokat nagyon nehéz leszedni, ha azok már rászáradtak a gépre. Igazából teljesen nem is érdemes - túl sok vele cécó! Elég csak a naggyát eltávolítani pl. egy rézdrót-kefével.

Valószínűleg lenne rá valami vegyi megoldás is, de ilyen anyagról én sajnos nem tudok.
Ha tud valaki valami ilyen csodaszerről - ossza meg velünk!


Üdv. gépdoki
Előzmény: artax (219)
gépdoki Creative Commons License 2004.10.29 0 0 229
Szia Lenky!

Az AL-KO FRS kaszához a hiányzó alkatrészárak kb. bruttó 15.000,- Ft-ba kerülnek.

Üdv. gépdoki
Előzmény: Lenky (220)
gépdoki Creative Commons License 2004.10.29 0 0 228
Szia Zöldlomb!

Létezik vídiabetétes lánc, a STIHL szaküzletekben lehet beszerezni, Rapid Duro láncnak hívják, és 218 Ft/szem az ára. Ez azonban nem arra készült, hogy betont daraboljál vele, viszont arra kiváló, hogy betonos és szennyezett, sáros fát vágjál vele. Ha érdekel, adok címeket, ahol beszerezheted.

Egyébként azt javasolom, hogy a láncfűrész mellé készíts oda egy fúrókalapácsot, vagy légkalapácsot - gondolom, hogy a kettő géppel már megoldható a feladat. A tulajnak minden esetre nem lesz olcsó a mulatság.


Üdv. gépdoki
Előzmény: Zöldlomb (224)
eR-dei Creative Commons License 2004.10.29 0 0 227
légkalapács :)
Előzmény: Zöldlomb (224)
DeadFox Creative Commons License 2004.10.29 0 0 226

 

a kép lemaradt...

DeadFox Creative Commons License 2004.10.29 0 0 225

Húúúú... na az a beton rendesen kemény dolog lesz..

 

én egy hónapja hogy kiástam de mégmindig itt tartok. Két jó 10 cm vastag 4,5 méter hosszú (piszkafával) sem voltunk képesek ketten akár még csak meg is emelni!

 

szóval itt vagyok és tanácstalanul bambulok.

most ott tartok, hogy egy háromlábat rakok fölé és egy csigás/láncos emelővel felemelem és alatta betömöm a lukat. Aztán majd ráengedés után elgörgetem a "dögöt"...

Előzmény: Zöldlomb (224)
Zöldlomb Creative Commons License 2004.10.28 0 0 224

Kedves szakemberek!

Kérlek titeket, hogy osszátok meg velem ötleteiteket, tapasztalataitokat! Az van, hogy én általában fákat vágok, és most azzal kerestek meg, hogy bontsak le egy olyan fát, aminek a kiodvasodott törzsét vagy 30 éve telepakolták 2-3 mázsa betonnal.

Konkrétan arra lennék kíváncsi, hogy hogyan lehet gépet és embert kímélően kidönteni a törzset. Gondolkodtam olyanon, hogy "kutatófuratokat" készítek, de ez igen pepecs meló. Hallottam olyat is, hogy vannak keményfém betétes fűrészláncok, ami talán alkalmas lehet a kutakodásra, de ilyet az általam meglátogatott gépboltok még csak hírből sem ismerték. Egy katona ismerősöm valami robbanó zsinórról is hallott, de én ehhez túl kertbarát vagyok...

Segítségeteket, ötleteiteket várom,

 

üdv

Zöldlomb

rakos Creative Commons License 2004.10.27 0 0 223

Keresek: ládára szerelhető kukorica morzsoló gyártót, vagy alkatrész üzletet.

Köszönöm a segítséget!

Lenky Creative Commons License 2004.10.25 0 0 222

Köszi.

Keresem ezerrel  :)

 

DeadFox Creative Commons License 2004.10.25 0 0 221
egy AL-KO szervízt keress a Net-en (Google) és beszélj velűk... aztán majd meglátod..
Előzmény: Lenky (220)
Lenky Creative Commons License 2004.10.25 0 0 220

 

Igazán csak arra volnék kíváncsi hogy érdemes -e foglalkozni a hozzávalók beszerzésével, mert ez a gép egy 24 ccm-es benzines moci, és mint "érdekes játékszer" is működik. De ilyen motoros kaszák terén semmi tapasztalatom nincs. Hátha valakinek van ilyen tipusú gépe és tapasztalata. Ha nem kapok semmit hozzá akkor marad mint "játék"

Közben találtam árat : Kompletten 44900Huf

Nekem szerintem a nagyobbik fele megvan.

Előzmény: DeadFox (218)
artax Creative Commons License 2004.10.25 0 0 219

Gepdoki

 

Irtad takaritsam le teli alma elott a fukaszam.

Mivel tudnam leszedni a mindehol rarakodott zoldes anyagot?

DeadFox Creative Commons License 2004.10.25 0 0 218

Nem tudok választadni a kérdésedre csak egy érdekes példát mondok most neked.

 

egy Blecki fűkaszám elektromotor forgórészének kollektorja kiolvadt.. mivel

13 500.- Ft.. ért lehetett a metróban az új fűkaszát  venni .. ezért bátorkodtam a szervizt felhívni, hogy mennyiért javítanák meg az enyémet..

 

Javítani nem.. de egy új motort 14 500.- Ft + szerelési kltsg-ért, bármikor megjavítják - volt a válasz!...

 

diszkréten megkérdeztem hogy mennyiért vennének tőlem ílyen tipusú fűkaszát 10-es tételben, szívesen szállítottam volna nekik a metróból!

Előzmény: Lenky (217)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!