Bár ez a turistautak.hu ' technikai belügye' de annyit tudhat bárki, hogy minden olyan pont egy szakaszhatár ahol elágazás van bármiféle más útra. Többnyire van szakaszhatár a települések határánál de ez nem pontos mert más térképből van átvéve.
Ha az út jellege változik ott is van szakaszhatár, valamint bárhol is el lehet vágni egy utat ha annak van oka. pld. buszmegállóknál elég gyakori. Amennyiben az út minden paramétere egyezik abban az esetben ez a szakaszhatár vizuálisan nem látható sehol a publikus kimeneteken, kijelölésnél viszont észlelhető.
A turistautak.hu célja: (részlet)
Aki túrázáshoz térképes GPS-t vásárol, csalódottan állapíthatja meg, hogy a kereskedők nem tudnak magyar turistatérképekkel szolgálni. Vannak autóstérképek, újabban topográfiai térképek is, de a jelzett túraútvonalak és a turisták által keresett fontos pontok hiányoznak róluk. Mi arra vállalkoztunk, hogy a turisták számára fontos pontokat, utakat összegyűjtjük, földrajzi helyhez kapcsoljuk és térképként, valamint kereshetően és letölthetően megjelenítjük az interneten.
A turistautak.hu mint az MGKE egyik szerves része civil és önkéntes munkán alapul nagyon szívesen látunk az érdemi munkához csatlakozni kívánókat, természetesen a már évek alatt kialakult rendszerhez szükséges alkalmazkodni.
Tudom, hogy Te csináltad, de a "kritikám" nem arra vonatkozik, hogy nem pontos, hanem arra, hogy az ITINER szakaszai nem köthetők térképi pontokhoz.
Olyanokhoz, melyek PAPÍR alapú térképen beazonosíthatóak.
OK, hogy a GPS készülék mutatja, de mi van, ha nincs?
Az nem válasz, hogy vegyen mindenki, aki használni akarja!
Íme az itiner:
Remélem, kinagyítva látszik.
Van egy 2.455 méteres rész (5. sor).
Annyit tudunk, hogy ez Somogysárdtól kb. 1 kilométerre keletre van.
Ez még csak-csak.
Hol végződik?
Ez is csak saccolható.
Nem ott, ahol irányt vált az út:-)
Egy Dél-Kelet irányú "L" betűre emlékeztető rész után van.
Nekem sok időbe tellett, amíg ezt kibogarásztam.
Itt kezdődik egy 363 méteres szakasz, irány DÉL.
Még ez is beazonosítható, ha a kezdetét tudjuk.
DE
Utána jön egy 3.010 méteres szakasz.
Ennek a vége ott van, ahol az elterelés nyugati pontja.
Most már tudom, de nekem az lenne kézenfekvő, ha ott lenne, ahol az út "fordul".
Utána van egy 276 méteres szakasz és egy 774 méteres szakasz.
Ez utóbbinak a vége ott van, ahol az elterelés keleti pontja.
Ez se ott, ahol az út "fordul".
Az lenne a kézenfekvő, ha ott, ahol irányt vált az út, lenne egy "csomópont".
De nincs.
Ezt a részt követi egy 1.173 méteres szakasz (DÉL-KELET-DÉL).
A vége nem a töréspontnál van, hanem egy kicsit nyugatabbra.
Semmi mást nem kéne csinálni, mint minősíteni a sok-sok szakaszocskából álló 3.044 méteres rész első szakaszocskáját, és akkor "megjavulna" az itiner.
A következő 3.044 méteres szakasz kezdete tehát OK.
A vége a mező közepén van, kb. 500 méterre az átkelőtől.
Aki kitalálja, hogy a 65 méteres szakasz az átkelő, az ügyes.
Előtte van 537 méter szekérút.
Innen már OK.
Lehet, hogy erős a fogalmazás, de nem hiszem, hogy én lennék ennyire béna.
Elfogadom, hogy az ITINER azoknak készül, akik be akarják tölteni a készülékbe, és az majd "vezeti" őket.
Azért szántam rá ennyi időt, hogy azok is használhassák, akik nem készülékkel túráznak.
Lehet persze azt mondani, hogy azok menjenek a francba, azok maradiak, stb.
De többen vannak.
Reméltem, hogy a sok-sok év, melyet a topic aktív tagjaként "eltöltöttünk" segít, és túltesszük magunkat azokon a problémákon, melyek a helyzetből adódnak.
Én a jobbítás szándékával kezdtem el ügyködni, de ha csak az értékes, hogy veszek egy kügyüt, és küldök logokat, akkor sajnálom.
Próbálok mások fejével gondolkodni, bár a sajátommal egyszerűbb.
Csak azt kérem, ne személyes sértésnek vedd, ha kritikát fogalmazok meg.
Nem a sok-sok munkát minősiti, hanem annak eredménye, hogy ennyi időt kellett eltöltenem azért, hogy megfogalmazhassam a problémát.
A szeletelt szalámi példájával zárnám.
Nem veszek szeletelő gépet, ha szelelt szalámit akarok enni.
A kérdéses szakasz szerinted használhatatlan itinerét az MTSZ honlapra én raktam össze, az Újvárfalva - Kaposmérő szakaszt, mivel közben van egy falu Somogysárd, ami egyébként DDK2012 bázishely is lesz kettő darabból készítettem el.
Az MTSZ honlapon található térképrészletek nem automatikusan generálódtak, hanem szorgalmas emberek összekattintgatták. :) A mostani mérföldköved így ahhoz hasonlít, hogy szeletelt felvágottat szeretnél, de nincsen késed (illetve, ami van, az nem fog rendesen), és nem megélezed, hanem veszel előre csomagoltat :)
Sokszor próbálkoztam, néha sikertelenül, de azt a segítséget, amelyre szükségem volt, megkaptam.
Hamarosan megosztom Veletek is azt, hogy meddig jutottam.
Köszönöm azoknak, akik türelemmel "oktatgattak".
Kaptam tanácsokat is (GPS, MapSource), ezek bizonyára hasznosak, de nem ezen az úton indultam.
Ezzel a hozzászólással szeretném összefoglalni, azt, hogy meddig jutottam, és azt hiszem, ezzel részemről vége.
Remélem, sokan örülnek ennek:-)))
Tegnap rászántam a napot, és összegyűjtöttem az információkat.
Remélem, sikerül rávilágítani a problémára.
Meggyőződésem, hogy ha valakinek van készüléke (GPS), és a szükséges programokat, térképeket, stb. letölti az internetről, akkor annak nincs problémája.
Én abból indultam ki, hogy ezek nincsenek, de szeretném hasznosítani az elérhető információkat.
Maradok a hagyományos térképnél.
Ez nem jelenti azt, hogy ez a döntés végleges, de most nem alternatíva a műszerrel közlekedés.
A kérdés az volt, kaphatok-e információt egy hosszabb szakaszról (ha jól emlékszem az induló a Nógrádsipek - Hollókő szakasz volt), pl. jól azonosítható pontokig távolság és szint adatokat.
Akkor megoldottam a konkrét problémát.
Többen "rávilágítottak", hogy nem így kell, hanem MapSource és "punktum", de megköszöntem a tanácsot, és folytattam.
Sajnos, bizonyos szakaszoknál ez a megoldás nem volt lehetséges.
Makacsul kitartottam, hogy a MapSource csak lehetőség, kell lennie megoldásnak!
A megoldás a "route=" után felsorolt, általam szakaszocskáknak nevezett "részek" azonosítója.
A szakaszocskákból a konkrét példánál maradva 44 van.
Mindegyiknek van hossza, és adatlapja.
Vettem a "fáradtságot", és mind a 44-et "kiírtam".
Az a meglátásom, hogy a problémát az okozza, hogy a TUHU WEB-es tervezőjének eredménye, az ITINER, a részeket más szempont alapján "rakja össze".
Most már tudom, hogy mikor "vált", hisz jó néhány szakaszocska módosítását követően elemeztem a működés logikáját.
A konkrét példánál maradva, az ITINER hagyományos térkép esetében használhatatlan.
Ez nem jó, de ez az igazság.
Ha a szakaszocskák alapján másképp "rakjuk össze" az útvonalat, akkor megkapjuk, amit kerestem.
Végső soron két fontos pont van, az első a déli töréspont, itt indul É-ÉK irányba az út, a másik az északi, itt "fordul" déli irányba.
Fontos lehet még az a pont, ahol az út "kilép" az erdőből.
Mivel ez már részletkérdés, nem folytatom.
Ami a lényeg.
A probléma szerintem nem az, hogy a felmérést pontosítani kell, hanem az, hogy a 44 szakaszocska paramétereit helyesen kell "bevinni".
Igen ám, de ehhez tudni kell, hogy az egyes szakaszocskák kezdő és végpontja hol van a terepen.
Műszer nélkül.
Kinyomtattam a térkép részletet, bejelöltem a szakaszocskákat, és amint lehet, indulok.
Ha sikerül azonosítani a szakaszocskákat, és azok tulajdonságait rögzíteni, akkor már csak át kell vezetni az adatbázison, és látjuk majd, hogy egy egész más ITINER lesz az eredmény.
Ezt mindenki láthatja, hisz az MTSZ hivatalos honlapjáról is elérhető.
Amit most lát a hozzám hasonló "laikus" felhasználó, azzal sokra nem megy!
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem annak következtében fog változni, hogy egy új tracklog kerül az adatbázisba.
Nem kell tehát műszer, csak a terepen azonosítani kell a szakaszocskákat, és fel kell jegyezni a tulajdonságait (szekérút, ösvény, homokos út, műút, stb.).
Nem biztos, hogy tökéletesen látom, de azt hiszem, a sok-sok segítség alapján jól foglaltam össze.
Ha mégse, akkor korrigálok.
Tisztában vagyok azzal, hogy mindez műszerrel hatékonyabb.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy történik az adatlapok bevitele, de engem most az eredmény érdekelt.
Még egyszer köszönöm azoknak, akik segítettek, én eddig jutottam.
Mivel időközben kitavaszodott, és ébredezik a természet, nem töltöm az időt itthon, holnap már indulok is!
Állítólag cigarettázni próbáltak, de csak a füvet sikerült meggyújtaniuk.
Biztos még nem tudták, hogy a füves cigi nem itt kezdődik…
A híradások szerint szerencsére a beszakadt tetőt a födém megtartotta, úgyhogy nem esett kár a műtárgyakban. Legalábbis nagyon szeretném elhinni, hogy ez a hír igaz….
Szombat, Keresztek a Börzsönyben, 4. forduló, egyben Börzsönyi kéktúra és Emlékhelyek a Börzsönyben II, továbbá lebeszéltük a május 28-i teljesítménytúra rajtját a nagybörzsönyi műemlék vízimalomban, ami ontopic téma, hiszen a Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalomról szól. A rajtban kemencében sült lepény indítja majd a mezőnyt :-)
Diósjenőn igazi kihívás volt pecsétet szerezni: a BKT-bélyegzőt tartalmazó Békástó-panzió zárva, a Vén Diófában a céges pecsét rétsági, a Coopban érsekvadkerti, így vissza a vasútállomásra lenyomatért. Kb. 700 métertől az északi oldalakon mindenhol masszív hó, olykor 15-20 centi. A Foltánnál az EB II-kód rendben, Bányapusztán kellő számú matrica, Nagybörzsönyben a pecsét rendben a kocsmában.
A házi disznótoros (a vízimalom közelében) szekcióból csípős kolbász, fokhagymás abárolt szalonna, fokhagymás házisajt, mennyei. Mindezt a Farkas-völgyben lévő keresztnél leülve piknik formájában fogyasztottuk, igazi tavaszi túraélmény.
Haladunk a BKT második teljesítésével, az Emlékhelyek II is célközelben, s a 40 felkeresendő keresztből sincs már sok hátra, kb. harmincnál járunk. A feszületek mindenhol a helyükön, rövidesen írok egy listát, mert 1-2 pontnál kell keresgélni egy picit, de nem vészes.
Az előző hét végén szombaton Kemence-BTK-Bernecebaráti-Csitári-kereszt-Major-kereszt-Nagy-völgy-kanász-kereszt-Varjas-kunyhó-Kemence-patak-völgye-Csarnapuszta-Kemence kört mentünk, majd vasárnap Tésa, Vámosmikola, Ipolytölgyes, Ipolydamásd volt műsoron.
Most olvasom el a saját soraim...azt hittem a Zempléni hg-ben nem változott jelentősen az útvonal sosem, de lám mégis! Az írás tanúsága szerint az eredeti útvonal a Huták Völgyén át vezetett Makkoshotykától Regécig, Tolvajhegytől Sátoraljaújhelyig pedig útba ejtette Széphalom települést is.
Feltöltöttem egy albumba a Szent-István Vándorlás programját, útvonalát, és az akkori kék út leírását, ezeket a már lentebb említett Turisták Lapja 1938-as jubileumi számának lapjairól fotóztam, (nagyképűen mondva:digitalizáltam!:-) )
A minőség lehetne jobb is, de remélem olvasható.Aki rászánja magát hogy végigolvasgatja az ezzel a lendülettel egy fél délelőttöt is szánjon rá! Viszont ha van idő akkor megéri, mert érdekes olvasmány.
És még csak a felénél járok a majd' 800 oldalnak...
Köszönöm Mindenkinek a segítséget a kérdőívben. Utólag én is látom, hogy volt hiba a kérdőívben, de elsőre talán annyira nem is rossz. Mindenestre tanultam a hibákból. Mégegyszer Köszönöm Mindenkinek.
Olyan büszke, olyan árva Krasznahorka büszke vára!
Krasznahorka büszke vára, ráborult az éj homálya. Tornyok ormán az őszi szél, rég múlt dicsőségről mesél. Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha.
Harcosai mind pihennek bujdosó fejedelemnek. A toronyból késő este tárogató nem szól messze. /:Olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára.:/
Jaj ez borzasztó! Épp most írtam be tőletek függetlenül ezt a hírt egy másik fórumba!
Nagyon kiakadtam!
Én voltam ebben a várban és állítom nektek, hogy olyan volt kívül-belül, amilyennek a mesebeli várkastélyt mindannyian elképzeljük!
A berendezések, a festmények... aztán az, hogy a várkápolnában lévő Andrássy grófnő múmiája fölött egy emelettel egy szobában láthattad ugyanerről az Andrássy grófnőről a festményt, amint fiatal édesanyaként karolja át a gyerekeit több, mint 300 évvel ezelőtt- nagyon megrázó élmény volt látni!
És ezt a tüzet is nagyon megrázó látni, sőt kiakasztó!
Nem hiszem, hogy nem volt szándékos!
Most lesznek a választások arrafelé, a Ficó féle kormány 40%os többségre tarthat számot, közben két felvidéki település most tart népszavazást, hogy hivatalosan is a magyar nevük éljen, ne pedig a szlovák.... csúnya dolgok lesznek még itt, tartok tőle!
Azon a szakaszon van kitűzve egy lap, amin a megyei szövetség kéri azt az illetőt, aki állandóan megrongálja a jelzéseket, hogy ha valami problémája van, akkor inkább hívja fel őket.