``A "harc" igazan csak akkor kezdödik el az emberben (es nem az ember harcol),
amikor a lenye alkalmassa valt a magasabb erök felvetelere
es a ket vilag (evilag, a dialektika es a Vilagossag) eröi megütközhetnek benne.``
Làtod, ha valaki ezeket a szavakat megérti, mert megtapasztalta, attol kezdve a szavak elveszitik az értelmuket... És kozben az Igazi Harc meg folyik belul anélkul, hogy rossz szoval/gondolattal illetnénk bàrkit... a harc meg belul annàl nagyobb, minél gonoszabbak, piszkosabbak vagyunk...
Tudod Kedves, ahogy olvastam most ezeket a sorokat, valami megallapitas féle bujkàl bennem... leirom Neked... Ezek a gondolatok igazak és boldog lehet a lény, aki nem csak megérteni képes, hanem megcselekedni is az egyszeru hétkoznapjain keresztul... Bàrmit is tesz... Jo is, hogy leirkàlunk ezekbol néha ide egy egy fontosat... De gondolj bele! Kik, akik mindezt meg is cselekedik... Hmm....
Na inkàbb szok helyett engedd meg, hogy Neked is àtnyujtsak (arany helyett) egy gyonyoruszép kék szàl rozsàt... :-)
"Ha nem láttok , és beszéltek helyesen, akkor semmi mást nem fogtok látni, csak saját magatokat, és semmi mást nem fogtok kimondani, mint saját magatokat. Mert minden dologban és minden dolgon túl, minden szóban és minden szón túl ti vagytok, akik néznek és akik beszélnek. Ha tehát a ti világotok megfejthetetlen rejtély, akkor az azért van mert ti magatok vagytok megfejthetetlen rejtély. Ha a beszédetek szánalmas zűrzavar, akkor az azért van mert, ti magatok vagytok ez a szánalmas zűrzavar. Hagyjátok a dolgokat, úgy ahogyan vannak, és ne akarjátok őket mindenáron megváltoztatni.
Azok csak azért tűnnek olyannak, amilyennek látjátok őket, mert ti olyanok vagytok , amilyenek vagytok. A dolgok nem látnak és nem beszélnek,csak ha ti látást, és beszédet kölcsönöztök nekik.
Így tehát, ha a dolgok durván szólnak, vizsgáljátok csak meg a saját nyelveteket. Ha a dolgokat csúnyának látjátok, akkor legelőször is a saját szemeteket vegyétek alaposan szemügyre.
Ne kérjétek a dolgoktól, hogy levessék fátylaikat. Vegyétek le ti a saját fátylaitokat, így azok majd a dolgokról is lehullanak. Ne kérjétek a dolgoktól, hogy feltörjék a pecsétjeiket. Törjétek föl ti a saját pecsétjeiteket, igy azok minden dologról lehullanak majd."
Ide akartam kilyukadni ;) Ki harcol(na) es kivel? "Ki" gyözne le es "kit"? "Öldd meg Buddhat: ki öl meg kit?" :)
A "harc" igazan csak akkor kezdödik el az emberben (es nem az ember harcol), amikor a lenye alkalmassa valt a magasabb erök felvetelere es a ket vilag (evilag, a dialektika) es a Vilagossag eröi megütközhetnek benne.
Ez a "harc": a dialektikus erök es a Vilagossag összecsapasa - a harcter pedig mi vagyunk: ez a kufarok kiüzese a TEMPLOMBOL, vagy masik gnosztikus keppel elve, mikor Herodes zsoldosai elkezdik keresni a gyermek (bennünk megszületendö) Jezust.
A nemcselekves (vu-vei) pontosan erröl a "harcrol" szol :) Aki harcolni akar folyton, az magaval harcol. Amit kivül latunk, az bennünk van.
"Ne kerjetek a dolgoktol, hogy levegyek fatylaikat - Elöször vessetek le a fatylaitokat ti magatok, mert ti vagytok az a fatyol, minden, amire raneztek." /Mikhail Naimy: Mirdad könyve/
Köszi, azt hiszem, egész jól értem, amit mondasz. (Én cselgáncsoztam régen.) :)
Van egy virtuális ismerősöm, akivel sokat beszélgettünk a harcról. Ő minden harcát kifelé éli meg, én pedig majd' mindet befelé. Nyilván egyik sem jó, mert nem "középút". Vagy a fene tudja :)
Es lassan kivulrol elindulsz befele, es az eddig rajtad kivul allo tenyezokben felismered onmagadat. Es valahol itt, ennel a felismeresnel a dolgok elveszitik a toltesuket, semlegesse valnak.
Én ott kezdem, hogy belülről indulok. El sem jutok sokszor a másikig, mert azt tanultam, hogy minden bennem van, és rajtam múlik minden, és pontosan, ahogy írod: a rajtam kívül álló tényezőkben is felismerem önmagam. Úgy próbálom meg semlegesíteni a "töltést", hogy mindent megvizsgálok magamban, hogy mi az, ami ellenkezik, mi az bennem, amit valaki/valami zavar. Ha megtaláltam, akkor elveszti a töltését, nincs szükségem további (külső) harcokra.
Nem az a baj, hogy elindulsz kifele a harc kozben. Hanem az hogy a "sulypont eltolodas" zavar teged. Miert?
Még vannak "külső harcaim", de én szégyellem magam miattuk :) Nem tartom elég "nemesnek", elég "bölcsnek" és főképp: elég hatékonynak. Valahol itt lehet elásva nálam ennek az ellenkezésnek a gyökere.
Ha van külső harc, amit nem szégyellek és minden további nélkül bele is megyek, az mindig mások miatt, mások érdekében történik. De mivel egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy másoknak mi is lenne az érdeke, ezért lassan ezeket a harcaimat is befejezem. Vagy valamit majd csinálok vele, még nem tudom ;)
szia Kedves, tudom nem nekem irtad a kerdest, de kedvem van irni, igy ha nem haragszol beàllok most kicsit a szoszaporitasba :-)
``Nem is lenne "normalis", ha valaki folyton imaginalna, vagy mas egyeb introvertalt tevekenyseget folytatna, allandoan meditalna, stb.`` - igen, én is igy gondolom,hogy kifejezetten nem jo, ha egy ember az élete soràn folyton méricskéli, hogy hol tart, most vajon melyik oldal szolalt meg stb... Az életet szerintem a maga természetességében meg kell élni. A leheto legtermészetesebben. És nem kell azt gondolni, hogy krumplihàmozàs kozben nem tortenik velunk semmi...
``Szerinted a "külsö" harcok segitenek a "belsö" (az igazi) harcban? Tenyleg: szerinted, szerintetek letezik harc egyaltalan, "kell" harcolni, vagy ez csak a harcias ego (szemelyiseg-tudat, stb.) maniaja? ``
Szerintem a harc folosleges. Mert nincs sem vesztes, sem gyoztes. Minden harc egyfajta hatalmi harc. A harcra készen lenni persze szukseges, aki békében akar elni. De a béke nem a harc megvivasanak a feltétele. A kulso harc mindig a belso harc kivetulése. Ahol a harmonia kibillen, ahol nincs meg a belso béke, ott harc keletkezik. Elobb belul, késobb kivul. Ezert ami kivul zajlik, megmutatja mindig a belsot. Igazandibol belul nem kell harcolni. Csak tisztulni. A tobbi ``magàtol`` torténik...
Valahol azt olvastam, hogy az ember ritmikusan fordul ki-be, kifele-befele. Ez szerintem sem "baj", sőőőt. Nem is lenne "normalis", ha valaki folyton imaginalna, vagy mas egyeb introvertalt tevekenyseget folytatna, allandoan meditalna, stb.
Szerinted a "külsö" harcok segitenek a "belsö" (az igazi) harcban? Tenyleg: szerinted, szerintetek letezik harc egyaltalan, "kell" harcolni, vagy ez csak a harcias ego (szemelyiseg-tudat, stb.) maniaja? (Nem sportoltam soha:))
Ok, beszeljunk. Hozzatartozik, hogy 6 evet karateztam. Es ott volt idonk gyakorolni az "eles" kuzdelmet. Eloszor persze a fizikai reszen volt a hangsuly, es csak lassan terelodott at a mentalis/erzelmi szakaszra.( persze volt elotte is, de utana egyre nagyobb hangsulyt kapott). Amikor az egyik Sensei ugy nyilatkozott a kuzdesrol, hogy egynehany emberke a gyakorloedzesen is ugy "all fel", mintha embert akarna olni. Koztuk voltam en is, es akkor elgondolkodtam, hogy miert latja ezt igy es en miert-hogy csinalom. Ez volt a kezdett. Resztvenni egy jo harcban, az egy hatalmas elmeny. Elotte az erzelmeikkel kuzdeni, kozben az ellenfellel, es a vegen az elme okoskodasaval. Csak azert irtam le, hogy lasd probalom en is magameva tenni azt az elkepzelest amit anno Szepes irt a Voros oroszlanban: 3 sikon egyszerre transzmutalni az ólmot arannyá. Persze soha nem sikerult a teljes csendet elerni. Legalabbis kuzdelemben nem. Utana igen:) Faradt testtel, ures aggyal, es total "kiegve"( jo ertelemben veve) csak pihegni es Lenni.
Arra amit irtal. Az erokrol. Jobb esetben csak 2 dolog utkozik egymasnak. Ez az egyszerubb. Mindketto toltessel rendelkezik- pontosan annyival amennyit belejuk oltel. Ha szeretsz valamit akkor azt pozitivnak hivod, amit utalsz azt negativnak. Es ha eljon az az ido, hogy a vilag egyseget szeretned latni (a belsorol beszelek) akkor ezeket rendezni kell. Itt konyvtarnyi dolgot lehetne irni, hogy miben hiszel, milyen hatasok ertek eleted soran, egyebb kulso tenyezok. Nem fogom, mert sejtem, hogy tudod mirol van szo. (ha valami kepzavar van ugyis meg tudjuk beszelni) Mind a gondolatok, mind az erzelmek fontos dolgok, de nem a legfontosabbak. Magunkat megerteni ugyan ezeken keresztul tudjuk, de mi ettol meg azok maradunk akik voltunk.Vagy nem?( de akkor ki vagyok en? kerdezne Abahfa:) Az egyszeruseg kedveert hivhatjuk oket eszkozoknek is akar. Ezek mukodesenek, felepitesenek, megertesenek, folyamatos vizsgalata kozben –nalam- sokszor utkozesbe kerulnek egymassal. Es ha ezek a toltessel rendelkezo dologok talalkoznak ott "harc" lesz. Ez nalam ugy mutatkozik meg, hogy hol egyik, hol masik kerekedik felul, es ha nem tudom magam „kozeppontban” tartani akkor en is, hol egyik vagyok, hol masik. (magyaran azonosulok vele, de mindvegig tudataban vagyok vele, hogy letezik a masik oldal, es ezen felul vagyok en is aki eppen azonosul. Ne mond hogy sulyos skizofrenia, mert tudom:) Hogy ezek milyen erovel csapnak ossze, az a toltesukon all. Lehet kisebb konfliktus, lehet olyan, hogy csak egyszeruen a halalt kivanod. A csata elejen csapodsz ide-oda, aztan lassan magadhoz tersz, es elkezded megismerni a teged dobalo eroket. Es lassan kivulrol elindulsz befele, es az eddig rajtad kivul allo tenyezokben felismered onmagadat. Es valahol itt, ennel a felismeresnel a dolgok elveszitik a toltesuket, semlegesse valnak. Bennem igy mukodik ez a dolog, en igy elem meg. Nem az a baj, hogy elindulsz kifele a harc kozben. Hanem az hogy a "sulypont eltolodas" zavar teged. Miert?
Minden lény halad a maga (vàlasztotta) utjàn. Minden ut az UT. A rossz ut is AZ UT. De nincs rossz. Csak màs... Ettol izgalmas és szép (lehet!) a pillanat... Minden lény kulonbozo, minden ut is kulonbozo... És ezt jobb tiszteletben tartani. A düh àltal létrejott eszmecserék a semmibe vezetnek. Minden kiejtett /vagy leirt szóval veszitunk sajàt eronkbol. Kapunk amit adunk. Az uton jàrni célszeru és a tiszta, nyitott szivü lény kérdéseire a vàlaszok nem a hatalmi tébolybol fognak megérkezni. 17 évvel ezelott az én semmit nem tudtam spirituàlis dolgokrol, konyvekrol, véleményekrol ... ezért fordulhatott elo, hogy a legteljesebb egyszeruseggel csak betehettem azokba a ``kezekbe`` az egész kis életemet, nem befolyàsoltak emberek véleményei, vagy konyvekben leirt sorok. Megéltem a jelen hatalmassàgàt, (nem ràgodtam a mult vagy a jovo felett)..., és egyszeru természetességgel csak folvàllaltam azt a lényt, akinek érzékelhettem magamat. Ez azota sem vàltozott. Azota elolvastam persze néhany konyvet, beszélgettem ilyen olyan emberekkel. Azonban az az intim egyuttlét, ahogyan vagyok/lehetek legmélyebb onmagam és a létezésemet meghatàrozo ero-vel ... altala ... errol irni, beszàmolni lehetetlen... Ez mindenki szamara adva van. Istentiszteletté tenni életunk minden pillanatàt. Legyen meg annak az akarata, mely életben tart és megsemmisiteni képes. Értelmes, félelem nélkuli, folyamatos ràpillantàs a Teremtore, arra, ami ugyanazzal a pillantàssal, vigyàzva figyel minket... és egybefolyva létezik legmélyebb bennunk. Kozben megélni egyszeru pillanatait életunknek. Nem kellenek sziklàra ulések, rafinàlt joga vagy agytornàztato/ leurito gyakorlatok... Dolgozva, pihenve, jàtszva, néha sirdogalva, néha tancolva nevetve csak lenni ... Koszonettel àradva a Létezés egésze felé, hogy lehetséges ez a pillanat, és ez is.., meg még ez is... érezve a pillanatok soràn, hogy a ``kezek``, melyekbe (abban a szent pillanatban) behelyeztuk kis életunket, vigyàz reànk. Nem is akàrhogyan! Ovon vigyàz, egyengeti bennunk amit egyengetni kell... Mindig annyit adva, amennyire megérettek vagyunk... Még akkor is, ha ellenvélemények fortyognak felénk... Mert mi azokban a ``tenyerekben`` helyezodve vagyunk... meg itt is... Tisztelettel a létezés minden megnyilvànulàsa felé... Ez az utunk. Kulon kis mikrokozmoszunkkal, mely mindig is egybefolyva van a makrovilàggal. Része annak. A torvenyekkel, amik akkor is kifejtik hatàsukat, ha nem tudunk roluk... Nem, nem kellenek a nagy szavak. Egyaltalan nem kellenek a szavak... Az ige a belso tisztasàg fuggvényében ébred fel, szolal meg bennunk, kapcsolodik ossze a teremtés igéjével. Ami a foldi szàjjal kimondhatatlan. Csak a legegyszerubben tudvaérezni a szent mag felébredett, az osszlétezéssel osszekotott létezését. Tudni errol életunk minden szent pillanatàban. Mikor seperjuk a havat, àssuk a kertet, photocopyt készitunk az irodàban, vagy szegecseljuk a cipot a gyàrban... Koszonettel és tudva/érezve lenni, élni akkor is, amikor gyermekunk buksijàt megsimitjuk, vagy gondolkodunk a vilàg ilyen olyan folyàsàn... A legfontosabb, ami valoban lényeges az életunkben, az mind szotlanul, intim magunkban tortenik... Kifele meg a tisztelet... az jobb... még akkor is, ha fortyogunk. Mert magunkat utlegeljuk a màsikban... Itt mellettem egy pàlma most uj levelet hozott... megszolalasig ugyanaz mint az elozo... s mégsem... :-)
Nekem valami alapvető gondom van a harccal, a külső harcokkal. Még nem jöttem rá, hogy egészen pontosan mi is. Érdekeseket írsz, beszélhetnénk róla. Régen nagy harcos voltam :)
Például kezdhetnénk ott, hogy a két ellenirányú erő, amiről beszélsz, hogyan tudja "kioltani" egymást a harc segítségével. Nekem pontosan az a bajom, amit írsz: a külső harcok során a figyelem "elterelődik" és "kifelé" fordul.
Ha harcolok, azert teszem, hogy igy szuntessem meg "hatni" a ket elleniranyu erot. Magyaran a harcban kioltjak egymast, es nem marad mas utana csak nyugalom.
A harcba fektett ero pedig megterul; a "csata" elmultaval ujra visszater, es -bar addig is ezt tette - onnantol megint nekem szolgal. (ez hosszu folyamat, volt olyan "harcom" ami kozel 10 evig tartott)
Azert hivom harcnak, mert amikor a Te altalad emlitett kozos pontok felmeresen dolgozom, sokszor az eloiteleteimbe, valos negativ tapasztalatokba, es mas egyebb figyelemelterelo dolgokba botlok, amik olyan emocionalis toltettel rendelkeznek, hogy azt szimplan figyelmen kivul hagyni nem tudom. Pusztan a megismeres-megertes-feldolgozashoz szukseges -mind mentalisan, mind erzelmileg- semleges allapot miatt van ra szuksegem.
Nézd, lehet, hogy hülyén csinálom, de úgy próbálom megközelíteni a dolgokat, hogy a közös pontokat keresem.
Teljesen világos, hogy a világ ellentétek tüzében ég, de az is világos, hogy a különbségek harcának (kiemelésének, felnagyításának) semmi értelme sincs. A különbségek nem azért vannak, hogy egymással harcoljanak, hanem azért, hogy kiegészítsék egymást és harmóniába kerüljenek egymással.
Ha folyamatosan az eltérésekre helyezzük a hangsúlyt, akkor ez a harmónia nem tud létrejönni. Ezért először meg kellene keresni a közös pontokat, amiken keresztül megérthetjük egymást és megszelídül bennünk a harcra irányuló késztetés, majd erről az alapról indulva már lehet foglalkozni az eltérésekkel.
Szerintem így van a legtöbb esélyünk van arra, hogy előbbrejutunk, inkább, mint hogy ha arra pazaroljuk az energiáinkat, hogy teljesen feleslegesen hangsúlyozzuk a nyilvánvaló eltéréseket (gondolkodásban, világnézetben, érzelmekben, hozzáállásban, tehát úgy globálisan).
Én ezt tanultam a könyveimből. De lehet (sőt: biztos), hogy ez csak az én megoldásom lehet, én csak elmondtam, hogy így gondolom.
Gondolkozz. A dualitas vilagaban, hogy mukodhetne maskent a dolog? Persze, ha kilepunk (b)elole( atterunk masik vilagszemleletre, akkor ott masok lesznek a torvenyek(?)) Persze ertem mirol beszelsz, de ha te masik vilagrol beszelsz, akkor fektessuk le az alapokat, es beszeljunk a fogalmakrol.
A dualitas vilagaban? Mert igy, es ettol mukodnek a dolgok.
Azt, hogy így, azt elismerem. De azt, hogy ettől, azt vitatnám. Ha nincs más megoldás, akkor lehet így is, nem mondom. De szerintem van más megoldás, én legalábbis másképp szeretem csinálni :)
A dualitas vilagaban? Mert igy, es ettol mukodnek a dolgok. Bar elmeletileg lehetseges lenne, hogy "mindenki" egy iranyba halad, de az en fantaziam addig mar nem terjed:) Persze lehet, hogy tevedek. Vagy ti tevedtek?:D
A metafizikai reszhez: Egy ido utan eler az ember oda, hogy tudni akar es nem csak hinni. Sok mindent ossze lehet ollozni a tudomanyos konyvekbol, es kisebb megfigyeleseket lehet tenni adott iranyzatokon belul( biologia, fizika, kemia) de a szubatomikus reszekig vajon hany "kereso" tud eljutni? Hogy figyelje a reszecskegyorsulast egy laboratoriumban? Kevesen? Senki? Es a tobbi? Marad nekik az innen-onnan osszeollozott "tudas"? Vagy a vegen a "tudas keresese" is elmarad, mert rajonnek, hogy az is csak egy szerep, vilagunk oly hatalmas szinpadan?
Sarba gyongyot ne vess dologra: Elmelkedtem ezen is. Kicsit visszhangot vert bennem mai korunk "ego utalata"- hogy trendi dolgot irjak:) Hogy melyigazsagot ertenek ezalatt az egy dolog, de ezzel is mar ugy vagyunk, mint a biblia magyarazok es a szatírok: sokszor akkor es ott veszik elo, amikor nem kellene. Tudjuk mire irtad, de ez szerintem maradhatott volna benned. Nem o az elso itt, aki a szavakba fog kapaszkodni es nem a mondanivalodba.
Tapsi: a konyvolvasasra. Akik ide jarnak azok szerintem mar atestek egy par konyvon. Sot. Ahogy en sejtem nehanyan kicsit tobbet is olvastak, mint ami egeszseges lenne...pl: Te:P ( csak vérszívás, nem kell reagalni:) A legutobbi konyvedet hol lehetne beszerezni? Konyvesboltokban lehet kapni? Elolvasnam.
