Meg a segedmotor lehet egy viszonylag jo kompromisszum:kis helyen elfer, joval kevesebbet fogyaszt, mint egy auto, nem kell "leprasokkal, TBC-sekkel" egyuttutazni, kevesbe izzadunk meg, nem lesz budos a nagysagosur oltonye sem, meg egyaltalan, ha valaki egyedul megy valahova.Amugy ha az a par fanatikus ilyen szelsoseges korulmenyek kozott sem mond le a bicajrol, a kevesbe fanatikusabbak is kibirnak a kevesbe mostoha korulmenyeket.
Mert ugyan panaszkodhat mindenki, hogy rossz a levego, ha nem tesz ellene semmit, nem hiszem, hogy csak ugy magatol megtisztulna.
Jó ez a topic :)
Én is budapesti autótulajdonos vagyok, és persze ugyanakkor a jó levegőt is szeretem. :)))
Én 14-től 30 éves koromig tömegközlekedtem, iskolába is és dolgozni is. Dolgoztam a város több helyén, volt olyan munkahelyem is, ami a város másik végén volt, tehát nagyokat kellett utaznom.
Most a Bécsi út-Városmajor utca vonalon járok mindennap kocsival. Ez tömegközlekedéssel éveken át 35-50 perc volt (metró + 60-as busz, ez utóbbi befolyásolta nagyon a menetidőt, ritka is, és néha el-elakad a dugóban). Most reggel 15, délután 20-30 perc az út (forgalomtól függően). Időt tehát nem spórolok sokat, de a két utazás komfortja között óriási a különbség.
Megpróbáltam összeszedni a pozitív és negatív tényezőit az autózásomnak:
Pozitív:
kényelem
gyorsabb (nem mindig, de azért sokszor igen)
hétvégén könnyebb kirándulni, kimozdulni a városból
bevásárlás egyszerűbb, kényelmesebb (kijárhatok a város széli Corába, Auchanba)
Nem ázok, nem fázok :)
Negatív:
Természetesen drágább
Sok helyen nehéz a parkolás
Asszem a pozitívum több... A kerékpár nálam nem nagyon jöhetne szóba, elég izzadós tipus vagyok, és bent átöltözésre, zuhanyozásra sincs mód.
Minimális azok száma, akik nyáron nem izzadnak, bicikli ide, vagy oda. Elég, ha napközben felfutsz egy lépcsőn. Különben meg inkább legyen mindenki büdös egy kicsit (bár az csak sokórai nemmosdás után jön), mint tüdőrákos meg túlsúlyos (pofázok itt a kilencven kilómmal 8-)
Meg szívesen megnéznék egy kimutatást, hogy a fővárosi/belvárosi közlekedésben résztvevő autók mennyiben felelősek az össz CO-S-NO-korom-miegymáskibocsátásért, nomeg az olaj felzabálásáért. Lehet, hogy a bicajozás haszonáldozata hosszú távon nem áldozat, társadalmilag és egyénszinten sem.
"és VAN más megoldás!"
Vagy legalábbis el kéne lassan indulni abba az irányba, hogy legyen.
Ez a topik rendszeresen oda lyukad ki, hogy van néhány fanatikus aki bringázik télen nyáron, és ez neki jó, meg persze van akinek ezért vagy azért ez nem megoldás, teljesen érthető módon.
De a nagyvárosi autózás csökkentésének szerintem nem a bicikli a legjobb alternatívája, bár kétségtelen, hogy nagyon fontos szerepet játszhatna. Hanem a biciklizés melett, olyan közlekedési rendszer kiépítése, ami rávenné a jelenleg autózók egy jelentős részét, hogy ne mindig és mindehová az autót vegyék igénybe. Minden igényt kielégítő, őrzött nagy P+R parkolók a gyors tiszta, a belvárosba hamar és célszerűen eljutó földalatti járatok külső állomásainál, megfelelő átszállási kapcsolatok stb. De erről már jó sok szó esett itt...
De ha mindezek meg is valósulnak akkor is kell egy egész pici hajlandóság az egyéni szintjén is, hogy ne mindig, minden esetben az autót válassza, ha van helyette reális alternatíva, még akkor is ha ez kétségtelen jár esetleg némi sétával, vagy azzal, hogy más emberekkel is együtt kell utazni.
Ja, sokan azt hiszik, hogy a kerekpar csak hetvegi turazgatasra, jatszadozasra, meg a nagy sportembereknek valo. Igenis ki kell jelenteni, hogy a bicikli egy KOZLEKEDESRE ALKALMAS ESZKOZ es vasarlasra, ugyintezesre, munkabajarasra is alkalmas.
...Sot mar van az M7-nel a frisssito alllomas is!:)
Láttam már parasztbácsit biciklizni. És igenis izzadt. Erőteljesen törölgette a homlokát, miközben a kocsmába ment be. De ez lényegtelen. A kerékpározás városban nem kis fizikai munka. És nyáron lehetetlenség nem megizzadni rajta. Lehet, hogy közben hűt a menetszél, de amikor megállsz és leszállsz, akkor elönt az izzadtság.
Több évig versenyszerúen bringáztam, nem sikerült "szárazon" megúsznom.
Már bocs, de ez hülyeség. Láttál már parasztbácsit biciklizni falun? Hát nem izzadnak, elárulom. Kerékpárral közlekedni nemegyenlő mountain-bike-kal hegyről leszáguldani, vagy tour de france-on nyomulni. Ha lenne kultúrája a dolognak, lenne bicikliút és nem röhögnének ki, amikor esőben esőkabátban-alatta öltönyben, esetleg télen jó kis thermo-cuccokban tekerek, én röhögnék az autósokon minden időben. Szvsz. a légkondis autóban ülni a nyári dugóban, illetve a fűtött kocsiban járatni a motort a téli dugóban a nyugati civilizáció vesztbe rohanásának kvintesszenciája.
Sajna így, hogy nincs P+R, nincs bicikliút és nincs bicószállításra alkalmas kocsim, nincs a cégnél tusoló, nem tudom hova tenni a bicajt - így én is autózom, de legalább belátom, hogy nem helyes és VAN más megoldás!
Ha tudnad, milyen jo buli hoban bringazni!
Legutobb telen, amikor -9 fokban szakadt a ho!:)
Persze nem varom el mindenkitol ezt a teljesitmenyt, viszont milyen sz@r lenne, ha csak egy 5 fokos homersekleti intervallumba lehet bicajozni. Tudom, a kenyelmes irodakban, intezmenyekben, esetleg autokban mar annyira hozza lehetunk szokva az agyonklimatizalt levegohoz, hogy rogton elolvadunk, szetporladunk,darabokra torunk, ha kilepunk a szabadba.
Meg szerencse hogy nem mindenki a Pl. bankban dolgozik, mert akkkor egyetlen bringas sem lenne, hogy a ruhara celozzak. Az meg nem szamit, hogy kozbe megfullad, csak a ruha szep legyen. Azert olyan exzotic a munkahelyi zuhany, mert masok a megszokasok, ha valtoztatunk rajta, akkor az is elfogadott lenne.
az autot is ellopjak nemcsak a bringat, az autotolvajok mindig egy lepessel elottunk jarnak, csak sajna mi nem vagyunk a szakadek szelen.
Az utolso mondatoddal teljes mertekben egyetertek.
Szvsz az autósok az alábbi esetekben röhögnének jót rajtad:
- Ha kinn 35 fok meleg van, te izzadsz a biciklin, míg ők ülnek a légkondicionált autóban.
- Ha kinn zuhog az eső, te ázol egy vacak esőkabát alatt míg ők ülnek a jó száraz autóban.
- Ha kinn esik a hó, te ott vacogsz a bicikliden míg az autós figyel a jó fűtött kocsiban.
Azaz egy dolog hogy valahová hamar érsz oda (bár szvsz Pl. egy taxi általában hamarabb elér nagyobb távolságban lévő célpontot mint te bicajjal) viszont általában az is szempont hogy milyen állapotban érsz oda. A sz*rrá ázott/izzadt állapot általában nem túl népszerű az ügyfelek/munkatársak körében.
A zuhanyozási lehetőség bájosan hangzik, elképzelem hogy elmegyek egy üzleti tárgyalásra és mielőtt elkezdenénk a tárgyalást engedelmet kérek hogy lezuhanyozhassak és átöltözhessek :-))))
Arról nem is beszélve hogy ezekben a csodás emeletes házakban nincs igazán hová tenni a biciklit, ahová megérkezel dettó. A közbiztonság meg nem olyan hogy csak letedd az utcán.
Szóval a bicaj nagyon kellemes közlekedési eszköz lenne tavasszal és ősszel pár héten át, ha lenne kerékpárút, tárolási lehetőség, stb.
Hát igaz, de azért akkor sem ugyanaz az Üllőin vagy a Rákóczin menni 10 percet gyalog, vagy néhány utcával beljebb egy mellékutcában. Tapasztalat, 3 éve járok így.
Persze nyilván nem olyan mint valahol a Mátraalján.
Akkor 8 perc helyett 28 alatt érnék be, mert 5 méterenként meg kéne állnom:)
Sajna ez a környék még nem tart ott, a város más részein láttam már olyat, hogy a tulaj kis lapáttal, kis papírzacsiba fölszedte a kutya után a járdáról. Bár lehet, hogy ott is kivételnek számít az ilyen.
Koppenhagaban annyi bicajos van, mint itt az egesz orszagban sem. Akarmilyen ido van. A gyerekeiket bukosisakkal vedik, meg ilyen kis utanfutokban hordjak: meg az eso sem esik rajuk. Az autosok roppant figyelmesek, jobbkanyarban pl. automatikusan neznek jobbra hatra, mert jonnek a biciklisek.
A legveszelyesebb, mikor a kulfoldiek kiszallnak a kocsibol, ami az ut szelen parkol, es rogvest a biciklik ele lepnek. Van olyan hotel, ami elott ey ember egesz reggel a kozlekedo vendegeket figyelmezteti a biciklisekre...
Én jót röhögök minden reggel és délután
-a dugóban álló, idegeskedő autósokon,
-a buszon villamoson stb-n nyomorgó, tülekedő embereken,
-a szmogban, autók között, tekerő bicikliseken,
Ugyanis gyalog megyek:)
Hat igen, a tisztabb kozlekedes aldozatokkal jar, bar az egesz kornyezet-termeszetvedelem is errol szol. Reggel mentem bringaval az egyetemre jo nagy dugo volt a Tetenyi uton, jot rohogtem is magamban a sok lusta tohonya autoson:)
Egesz jo otlet aza felirat.
Nem tudom, nálam a tömegközlekedés nem igazán alternatíva, max. szélsőséges esetben. ~1-2 km távolságig gyalog, afelett meg általában autóval (persze csak abban az esetben, ha ki van mérve az időm). A bringa a pesti viszonyok miatt ritkán jön szóba, sajnos.
Ja igen, a lényeg: engem a dugóban álldogálás még annál is jobban zavar, mint a tömeg a villamoson, vagy a metróban, így max hétvégeken autózom, vagy városon kívül, Budapesten belül szinte SOHA. Persze a tömegközlekedést sem csípem a biciklihez képest...
Inkább szívom 10 percig a szmogot biciklin (ez a NEM megerőltető, kényelmes tempóval tekerésnél, normális légzés), mint 20 percig az autóban. És csodálkozom a többszáz emberen, akiket nap mint nap leelőzök a dugókban, hogy mennyire türelmesek...
Ezzel maximálisan egyetértek: "nyugaton" sokszor nagyságrendileg jobbak a kerékpárutak, és "elfogadottabbak" a kerékpárosok mind a munkaadók, mind a közlekedés egyéb résztvevői számára.
Én Belgiumban és Svájcban töltöttem kis időt, és Brüsszel is sokkal jobb Budapestnél ilyen szempontból, Svájc pedig természetesen maga a kerékpáros Kánaán.
Itthon ez nagyon zavaró: ha én a Klinikáknál lakom, és a műegyetem mellé járok dolgozni, miért kellene a Lágymányosi hídig kerülnöm, ha kerékpárúton szeretnék tekerni? Így persze hogy az autók között megyek...
De ha nem hordanék táskát a hátamon, már csináltam volna egy pólót, a következő felirattal a hátára (jó nagyban, hogy olvasható legyen):
9-kor megbeszélés.
Én odaérek.
És Ön?
Ezt az elmúlt hetekben szokásos dugók miatt a Klinikák-Petőfi híd budai hídfő távolságon naponta átlagosan mintegy 4-500 autós olvasná - a hátamon. Szerintetek lenne, akire pozitívan hatna? :)))
De lehet, hogy mégis megcsinálom a pólót és kipróbálom... :)))
Persze nekem könnyű, a munkahelyemen van kerékpártároló és öltöző/zuhanyzó is. Nem mintha kiizzadnék ezen a távolságon...
De egyesek abba a hibába esnek, hogy azt hiszik, hogy azért mert az autójuk elektromos, már 0 emissziója van. Hát ez tévedés.
Nem tévedés. Valószínűleg a szó jelentését nem ismered pontosan. Ha az áram termelése közben okozott szennyzésre gondolsz, az az én elektromos autómra vetítve csak imisszió lehet, emisszió nem.
A Mikó felől érkezem, nyáron 10-ből 3-4-szer van parkoló a Krisztinán a Vérmező oldalában (most már szinte soha, pláne így, hogy az említett szegélyről lezavarták az autósokat), de fent a Márvány utcai híd alatt a Kuny Domokosból nyílik balra egy P+R-nek nevezett, egyelőre ingyenes parkoló, ahol kb. 7:50-ig még biztosan van szabad hely.
a biciklivel kapcsolatban: (+ motor): nem megfelelö hozzá az éghajlat! (eső, havaseső, szél vagy éppen negyven fokos párás hőség). Melohelyen nem lehet zuhizni, átöltözni.
Koppenhágai barátom erre azt mondja: nincs rossz idő, csak rossz ruha.
Amikor ott voltam, azonnal feltűnt a hihetetlen mennyiségű bringa, a szórakozóhelyeket onnan lehet messziről látni az utcákban, hogy parkol előtte 20-30 bicikli.
Hazamenetelem napján szakadt az eső, amikor kinéztem, azon gondolkodtam, hogy biztosan marha nagy dugó lesz kifelé, mert a bringásoknak is közlekedniük kell valahogy. Igen. Bringával. Semmivel sem voltak kevesebben, pedig szakadt. Szemlélet kérdése. Igaz, hogy jók a kerékpárutak, a gyalogosok(!) és az autósok is nagyon figyelnek a bicikliskre és nincsen minden 80 centi után egy kátyú az autóúton, ahonnan beöntést kapsz.