Mert hogy nem arrol van szo, hogy megfeszitett figyelemmel kifele, magunk korul csinalunk békét, sohais errol szoltak a szavak... hanem hogy magunkban. Es ha ez a furcsa békének nevezett valami ott belul megvan, akkor édesmindegy, hogy mit olvasunk, hol vagyunk, mert akkor ebbol a békébol cselekszunk... és mivel akkor igy lehet, akkor barmit teszunk, cselekedeteink hatàsa is békével lesz teli... :-)
a felszinen hàboroghat a tenger, az csak mindig is csak a felszini forma marad... a hàborgo vizcseppek a mélyen honolo csend ``gyermekei``...
Köszönöm. Teljesen világos. :) Tehát a felvállalt külső harcoknak egy olyan belső szilárdságon kell alapulniuk, ami már megvívott belső küzdelmek eredménye. Azt hiszem, értem, és ez jó! :)))))
Ez egyfajta gyerekbetegseg, jobb rajta minel hamarabb tulesni. Ezert hanytam en vert 18 evesen, mert az elfojtott inulatok, es a sok "lenyelt" mereg kicsinalta a gyomrom. Tudom mirol beszelsz, de mar nem tudom magamra vonatkoztatni. Aggyal erezni es szivvel gondolkodni? Nah ez meg nem megy, de dolgozunk rajta.:)
Bevallom sokat ultem a valasz felett( az elozonel), mielott az a semleges "jo munkat" beirtam volna. Tulsagosan komplex, tobbretegu ez a dolog ahhoz hogy nehany forum beirasban barmi erdemlegeset lehessen rola irni. A masik oldala pedig, hogy ott kellett volna feltenni azokat a kerdeseket, amiket en tul intimnek minositek egy nyilvanos forumon.(lasd; kik voltak a szuleid, a fontosabb befolyasolo tenyezok az eletedben, a Nagy fordulo pontok, miert valasztodad az egyik iranyt es miert nem a masikat, fobb motivaciok az eletedben, es a tarsai) Ahhoz, hogy megertsuk a masikat az o szempontjabol kell nezni a dolgokat. Ahhoz, hogy oda eljussunk latni kell azt az Utat amit o bejart. Szoval nem miattam tettem azt amit tettem, de ha te kedvet erzel itt kitarulkozni, hat csinaljuk:)
Az, hogy te miert allsz ki, es mit nyilvanitasz magadban olyannak, hogy erdemes erte a kulso harcot valasztani( mind verbalis, mind fizikai) abszolute csak rajtad all. A fennt felsorolt, es fel nem tett kerdesek fenyeben, te magad vagy akinek tudnia kell a valaszt. Abban az esetben, ha nem a lennt elhangzott vu-vei allapotaban leledzel, akkor beszelhetunk belso motivaciobol vegrehajtott "harcrol". Tudatossag a kulcsszo. Nem az a fajta, amikor tudatosan bekotod a cipofuzodet, vagy gepiesen elvegzel egy mozdulatsort, de kozben az agyad mashol jar. Az a fajta tudatossag amikor tisztaban vagy vele, hogy egy adott tett, milyen kovetkezmenyekkel fog jarni. Mivel es hogy befolyasolja a vilagodat- mind kivul, mind belul. Innentol kezdve pedig felesleges kettevalasztani a kulso es belso harcot. Ugyanis azzal a kezdettel, hogy te belul mar dontottel nem lehet kettevalasztani a dolgokat. A belso idea a kulvilagban fog megnyilvanulni, ha ugy tetszik: teremtesz.
Ha a külsö haborog, a belsö is haborog, csak nem latszik: el van nyomva pl. Ez a sok eröltetett ma divatos "harmonia mindenaron" pont ezt a belsö feszültseget erösiti: lehet, hogy idölegesen a meditacio lecsendesit, de ezzel nem lett megoldva a valodi ok, amiert feszült volt!
"Aminek ki kell jönni, az jöjjön ki": azert kelt feszt valami bennünk, mert az bennünk is megvan! Ha raülök es elnyomom, csak elfedem.
Idövel kialakul, hogy "meg se latjuk, halljuk" azt, ami "negativ". Akkor nem haborog semmi: se kivül, se belül, nincs amihez csatlakozhatnanak azok az erök, amiknek az a celja, hogy lehuzzanak, kibillentsenek.
Persze van 1 olyan dolog is, hogy minden dolog a mi tanulasunkat szolgalja: szal nem kell minden velünk törtenö dolgot, nekünk nem tetszö dolgot "negativnak" hinni: ha valaki belenk köt, meg van az oka, miert:) Szal igazabol "nincsenek rossz dolgok" :) De tanulunk belöle, es ahogy irtad: amivel megküzdünk, azt mar ismerni fogjuk. Megtanultuk azt a lecket. Mindez a lelekfejlödest szolgalja: LELKI-ISMERET.
"Hiaba van a felszinen vihar, ha a melyben beke honol:)"
Valami ilyesmi, igen. Az azert fontos, hogy a "melyben" is az van, ami a felszinen: a dialektikus szemelyiseg "több inkarnacionyi ravaszsaggal bir": a modern pszichologia szepen bebizonyitotta milyen feszültsegek, ellentmondasok vannak a tudatban es a tudatalattiban. A gyogyszerek, "modszerek" csak idölegesen tudjak a kettöt összebekiteni (ha egyaltalan össze tudjak).
Ez a feszültseg pont abbol ered, hogy az ember tökeletesen "szineszkedik", öntudatlanul is: ---mas a megjelenese a külvilag szamara, --mas önmaganak, -- es megint mas az az arca, amit meg maga sem ismer :)) (tudatalatti) Ez kapasbol 3 arc :) Gondolhatod micsoda zavart tamaszt ez belül.
Ezert nagyon veszelyes sok technika, modszer, ami az ezoterikus uton "lecsendesit", "egyesit a felettes ennel", stb. Mert nem tudni egyaltalan mit egyesit mivel, "ki vagyok?" -- meg azt sem tudom.
Csak az az ut vezet a legközelebb isteni (igazi) önmagunkhoz, ami a sziv erejet ebreszti fel es az abbol jövö inspiraciokra epül, hogy aztan a fej-sziv egyseget megvalositva felépüljön az emberben Pimander, a szellem-lelek ember, az uj lelek-tudatossag (es a többi neve:)
....Ezert szemelytelen egy SZELLEMI Iskola: (minden kor beavato Iskolai azok voltak) nem masok összegyüjtött ismereteit adja tovabb hanem: biztat! :) RaBIZZUK magunkat a csoport erejere, mely "a tiszta szivekböl felszallo rozsaillat" :) /ez az igazi tömjenfüst!/
Ez a belsö erö aztan megnyilvanul a fejben (föszentely) es teljesen ujfajta, "üditö", gondolkodas ("gnosztikus intuicio") kezd müködni. Ez a feltetele, hogy VALODI, elsökezböl eredö ismereteket szerezzünk: ki-ki a sajat belsö allapotanak megfelelöen. Persze megvan a külsö filozofikus "tan", de az nem zaszlo, amit lengetni kell (copyright by Galgalim) vagy idezgetni, hivatkozni ra. A tan ugyis csak annak tan, aki latja, erti, erzi az erteket: ez meg szepen fokozatosan alakul ki.
Vagyis az a klassz az egeszben, hogy itt "semmit sem kell ""csinalni"", MÜvelni ;) Önatadas, alazat, a többi meg KIALAKUL, megszületik az emberben. Meggyorsitani, elcsalni, trükközni nem lehet a belsö fejlödes soran. Tenyleg mi van a Kanadai Oskolaval? hello----
Ja Te Babi! :) Bearanyozod nekünk itt a rozsas topikot, megha nem is Arany rozsaval ;)
"megcselekedni is az egyszeru hétkoznapjain keresztul.."
Nehogy azt hidd! ;) Megettem mar a kenyerem javat (felidönel jarok), vannak itt fiatalabbak --- bár ez az Öröklet szempontjabol nem szamit :) ....de nem mindgi sikerül megvalositani, amiröl ilyen szepen irunk itt.
De az biztos, hogy tullepünk az elmeleti kereteken (ertsd: KORLATOKON!;), es ami "sallang", azt ugyis leegeti rolunk az eröter :) Ha nem igy lenne, nem valtoznank es maradnank akik voltunk: többeves szokasokkal, beidegzödesekkel, stb.
Olyan a tanulosag egy Szellemi Iskolaban, mintha felgyorsitanak az idöt: KARMAGYORSITASROL is beszel az Egyetemes Tan: rövidebb idö alatt eljük meg azt, amit "egyebkent": 1 ev alatt annyi tapasztalatot szerez az ember (a lelek), mint mas 3-5 ev alatt! EZ VALOSAG: mindenki ezt eli meg, beszamol rola. Igy erlelödik a belsö tudas (gnozis), ami nem halombagyüjtött lexikalis ismeret, hanem sajatmagunkban megszületett felismeresek (de ezt tudjatok:)
Azt hittem, meggyőzöl engem arról, hogy a külső (kifelé irányuló) harcoknak is lehet (van) létjogosultsága. Én egyáltalán nem zárom ki ezt a lehetőséget, és kíváncsi voltam, milyen érveid vannak. Erre tessék, lepasszolod a témát! :)))))
Elmondom, mire gondolok. Vannak dolgok, amikért ki kell állni. Amikről úgy gondolod, hogy érdemes érte harcolni (másokkal, a külvilággal). Hol van a határ, hol döntöd el, hogy mely harcok azok, amiket nem magaddal kell lerendezned?
Ismered azt, hogy csak azt ismerheted igazan, amivel megkuzdottel?
Mielott Mars szekertolojanak tunnek fel, hozzatennem, hogy ez a nagy hadakozas a kulso dolgokkal es belso bekevel kepileg az oceant juttatja eszembe. Hiaba van a felszinen vihar, ha a melyben beke honol:)
Hm, jo. Megvaltozott nezopontbol szemlelve az elozo allaspontunkat, valoban igy hathat a dolog. Ha vallasosak lettunk, akkor most satani eroket (is) latunk ott, ahol addig mi voltunk. Ami az uj nezopontbol tekintve VALOBAN igy is van.
A vu-vei nem egeszen errol szol. Hagyod tortenni a dolgokat, es szinte szemelytelenne valsz az esemenyek sodrasaban. Hihetetlen allapot,iszonyatosan magaban foglalja a keleti szemleletet. Vagy erre is epult a keleti szemlelet? A gondom ezzel az, hogy nalam sehogy nem jon ossze a megismeres utjaval.(aktiv <-->passziv) Ugy vagyok vele, mint sok mindennel. Kiprobaltam, mukodik, de nem nekem valo. Remelem benned, rendesen megfer ez a ketto egymassal.
Mivel eleg sok "normalis" extrovertalt embert latok magam korul(akik szinte sose fordultak befele, hogy korulnezzek odabennt), igy nem tartom elkepzelhetetlennek ennek ellentetjet sem; azt hogy valaki vegigmeditalja az eletet. Ha nekik ugy tetszik...:)
A kulso harcok segitenek e? Vagy az altaluk nyert tapasztalat? Nem az a lenyeg, hogy harcolsz, vagy viragot kotsz. Minden amit csinalsz te magad vagy. Jard az utad, es ennyi.
``A "harc" igazan csak akkor kezdödik el az emberben (es nem az ember harcol),
amikor a lenye alkalmassa valt a magasabb erök felvetelere
es a ket vilag (evilag, a dialektika es a Vilagossag) eröi megütközhetnek benne.``
Làtod, ha valaki ezeket a szavakat megérti, mert megtapasztalta, attol kezdve a szavak elveszitik az értelmuket... És kozben az Igazi Harc meg folyik belul anélkul, hogy rossz szoval/gondolattal illetnénk bàrkit... a harc meg belul annàl nagyobb, minél gonoszabbak, piszkosabbak vagyunk...
Tudod Kedves, ahogy olvastam most ezeket a sorokat, valami megallapitas féle bujkàl bennem... leirom Neked... Ezek a gondolatok igazak és boldog lehet a lény, aki nem csak megérteni képes, hanem megcselekedni is az egyszeru hétkoznapjain keresztul... Bàrmit is tesz... Jo is, hogy leirkàlunk ezekbol néha ide egy egy fontosat... De gondolj bele! Kik, akik mindezt meg is cselekedik... Hmm....
Na inkàbb szok helyett engedd meg, hogy Neked is àtnyujtsak (arany helyett) egy gyonyoruszép kék szàl rozsàt... :-)
"Ha nem láttok , és beszéltek helyesen, akkor semmi mást nem fogtok látni, csak saját magatokat, és semmi mást nem fogtok kimondani, mint saját magatokat. Mert minden dologban és minden dolgon túl, minden szóban és minden szón túl ti vagytok, akik néznek és akik beszélnek. Ha tehát a ti világotok megfejthetetlen rejtély, akkor az azért van mert ti magatok vagytok megfejthetetlen rejtély. Ha a beszédetek szánalmas zűrzavar, akkor az azért van mert, ti magatok vagytok ez a szánalmas zűrzavar. Hagyjátok a dolgokat, úgy ahogyan vannak, és ne akarjátok őket mindenáron megváltoztatni.
Azok csak azért tűnnek olyannak, amilyennek látjátok őket, mert ti olyanok vagytok , amilyenek vagytok. A dolgok nem látnak és nem beszélnek,csak ha ti látást, és beszédet kölcsönöztök nekik.
Így tehát, ha a dolgok durván szólnak, vizsgáljátok csak meg a saját nyelveteket. Ha a dolgokat csúnyának látjátok, akkor legelőször is a saját szemeteket vegyétek alaposan szemügyre.
Ne kérjétek a dolgoktól, hogy levessék fátylaikat. Vegyétek le ti a saját fátylaitokat, így azok majd a dolgokról is lehullanak. Ne kérjétek a dolgoktól, hogy feltörjék a pecsétjeiket. Törjétek föl ti a saját pecsétjeiteket, igy azok minden dologról lehullanak majd."
Ide akartam kilyukadni ;) Ki harcol(na) es kivel? "Ki" gyözne le es "kit"? "Öldd meg Buddhat: ki öl meg kit?" :)
A "harc" igazan csak akkor kezdödik el az emberben (es nem az ember harcol), amikor a lenye alkalmassa valt a magasabb erök felvetelere es a ket vilag (evilag, a dialektika) es a Vilagossag eröi megütközhetnek benne.
Ez a "harc": a dialektikus erök es a Vilagossag összecsapasa - a harcter pedig mi vagyunk: ez a kufarok kiüzese a TEMPLOMBOL, vagy masik gnosztikus keppel elve, mikor Herodes zsoldosai elkezdik keresni a gyermek (bennünk megszületendö) Jezust.
A nemcselekves (vu-vei) pontosan erröl a "harcrol" szol :) Aki harcolni akar folyton, az magaval harcol. Amit kivül latunk, az bennünk van.
"Ne kerjetek a dolgoktol, hogy levegyek fatylaikat - Elöször vessetek le a fatylaitokat ti magatok, mert ti vagytok az a fatyol, minden, amire raneztek." /Mikhail Naimy: Mirdad könyve/
Köszi, azt hiszem, egész jól értem, amit mondasz. (Én cselgáncsoztam régen.) :)
Van egy virtuális ismerősöm, akivel sokat beszélgettünk a harcról. Ő minden harcát kifelé éli meg, én pedig majd' mindet befelé. Nyilván egyik sem jó, mert nem "középút". Vagy a fene tudja :)
Es lassan kivulrol elindulsz befele, es az eddig rajtad kivul allo tenyezokben felismered onmagadat. Es valahol itt, ennel a felismeresnel a dolgok elveszitik a toltesuket, semlegesse valnak.
Én ott kezdem, hogy belülről indulok. El sem jutok sokszor a másikig, mert azt tanultam, hogy minden bennem van, és rajtam múlik minden, és pontosan, ahogy írod: a rajtam kívül álló tényezőkben is felismerem önmagam. Úgy próbálom meg semlegesíteni a "töltést", hogy mindent megvizsgálok magamban, hogy mi az, ami ellenkezik, mi az bennem, amit valaki/valami zavar. Ha megtaláltam, akkor elveszti a töltését, nincs szükségem további (külső) harcokra.
Nem az a baj, hogy elindulsz kifele a harc kozben. Hanem az hogy a "sulypont eltolodas" zavar teged. Miert?
Még vannak "külső harcaim", de én szégyellem magam miattuk :) Nem tartom elég "nemesnek", elég "bölcsnek" és főképp: elég hatékonynak. Valahol itt lehet elásva nálam ennek az ellenkezésnek a gyökere.
Ha van külső harc, amit nem szégyellek és minden további nélkül bele is megyek, az mindig mások miatt, mások érdekében történik. De mivel egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy másoknak mi is lenne az érdeke, ezért lassan ezeket a harcaimat is befejezem. Vagy valamit majd csinálok vele, még nem tudom ;)
szia Kedves, tudom nem nekem irtad a kerdest, de kedvem van irni, igy ha nem haragszol beàllok most kicsit a szoszaporitasba :-)
``Nem is lenne "normalis", ha valaki folyton imaginalna, vagy mas egyeb introvertalt tevekenyseget folytatna, allandoan meditalna, stb.`` - igen, én is igy gondolom,hogy kifejezetten nem jo, ha egy ember az élete soràn folyton méricskéli, hogy hol tart, most vajon melyik oldal szolalt meg stb... Az életet szerintem a maga természetességében meg kell élni. A leheto legtermészetesebben. És nem kell azt gondolni, hogy krumplihàmozàs kozben nem tortenik velunk semmi...
``Szerinted a "külsö" harcok segitenek a "belsö" (az igazi) harcban? Tenyleg: szerinted, szerintetek letezik harc egyaltalan, "kell" harcolni, vagy ez csak a harcias ego (szemelyiseg-tudat, stb.) maniaja? ``
Szerintem a harc folosleges. Mert nincs sem vesztes, sem gyoztes. Minden harc egyfajta hatalmi harc. A harcra készen lenni persze szukseges, aki békében akar elni. De a béke nem a harc megvivasanak a feltétele. A kulso harc mindig a belso harc kivetulése. Ahol a harmonia kibillen, ahol nincs meg a belso béke, ott harc keletkezik. Elobb belul, késobb kivul. Ezert ami kivul zajlik, megmutatja mindig a belsot. Igazandibol belul nem kell harcolni. Csak tisztulni. A tobbi ``magàtol`` torténik...
Valahol azt olvastam, hogy az ember ritmikusan fordul ki-be, kifele-befele. Ez szerintem sem "baj", sőőőt. Nem is lenne "normalis", ha valaki folyton imaginalna, vagy mas egyeb introvertalt tevekenyseget folytatna, allandoan meditalna, stb.
Szerinted a "külsö" harcok segitenek a "belsö" (az igazi) harcban? Tenyleg: szerinted, szerintetek letezik harc egyaltalan, "kell" harcolni, vagy ez csak a harcias ego (szemelyiseg-tudat, stb.) maniaja? (Nem sportoltam soha:))
Ok, beszeljunk. Hozzatartozik, hogy 6 evet karateztam. Es ott volt idonk gyakorolni az "eles" kuzdelmet. Eloszor persze a fizikai reszen volt a hangsuly, es csak lassan terelodott at a mentalis/erzelmi szakaszra.( persze volt elotte is, de utana egyre nagyobb hangsulyt kapott). Amikor az egyik Sensei ugy nyilatkozott a kuzdesrol, hogy egynehany emberke a gyakorloedzesen is ugy "all fel", mintha embert akarna olni. Koztuk voltam en is, es akkor elgondolkodtam, hogy miert latja ezt igy es en miert-hogy csinalom. Ez volt a kezdett. Resztvenni egy jo harcban, az egy hatalmas elmeny. Elotte az erzelmeikkel kuzdeni, kozben az ellenfellel, es a vegen az elme okoskodasaval. Csak azert irtam le, hogy lasd probalom en is magameva tenni azt az elkepzelest amit anno Szepes irt a Voros oroszlanban: 3 sikon egyszerre transzmutalni az ólmot arannyá. Persze soha nem sikerult a teljes csendet elerni. Legalabbis kuzdelemben nem. Utana igen:) Faradt testtel, ures aggyal, es total "kiegve"( jo ertelemben veve) csak pihegni es Lenni.
Arra amit irtal. Az erokrol. Jobb esetben csak 2 dolog utkozik egymasnak. Ez az egyszerubb. Mindketto toltessel rendelkezik- pontosan annyival amennyit belejuk oltel. Ha szeretsz valamit akkor azt pozitivnak hivod, amit utalsz azt negativnak. Es ha eljon az az ido, hogy a vilag egyseget szeretned latni (a belsorol beszelek) akkor ezeket rendezni kell. Itt konyvtarnyi dolgot lehetne irni, hogy miben hiszel, milyen hatasok ertek eleted soran, egyebb kulso tenyezok. Nem fogom, mert sejtem, hogy tudod mirol van szo. (ha valami kepzavar van ugyis meg tudjuk beszelni) Mind a gondolatok, mind az erzelmek fontos dolgok, de nem a legfontosabbak. Magunkat megerteni ugyan ezeken keresztul tudjuk, de mi ettol meg azok maradunk akik voltunk.Vagy nem?( de akkor ki vagyok en? kerdezne Abahfa:) Az egyszeruseg kedveert hivhatjuk oket eszkozoknek is akar. Ezek mukodesenek, felepitesenek, megertesenek, folyamatos vizsgalata kozben –nalam- sokszor utkozesbe kerulnek egymassal. Es ha ezek a toltessel rendelkezo dologok talalkoznak ott "harc" lesz. Ez nalam ugy mutatkozik meg, hogy hol egyik, hol masik kerekedik felul, es ha nem tudom magam „kozeppontban” tartani akkor en is, hol egyik vagyok, hol masik. (magyaran azonosulok vele, de mindvegig tudataban vagyok vele, hogy letezik a masik oldal, es ezen felul vagyok en is aki eppen azonosul. Ne mond hogy sulyos skizofrenia, mert tudom:) Hogy ezek milyen erovel csapnak ossze, az a toltesukon all. Lehet kisebb konfliktus, lehet olyan, hogy csak egyszeruen a halalt kivanod. A csata elejen csapodsz ide-oda, aztan lassan magadhoz tersz, es elkezded megismerni a teged dobalo eroket. Es lassan kivulrol elindulsz befele, es az eddig rajtad kivul allo tenyezokben felismered onmagadat. Es valahol itt, ennel a felismeresnel a dolgok elveszitik a toltesuket, semlegesse valnak. Bennem igy mukodik ez a dolog, en igy elem meg. Nem az a baj, hogy elindulsz kifele a harc kozben. Hanem az hogy a "sulypont eltolodas" zavar teged. Miert?
Minden lény halad a maga (vàlasztotta) utjàn. Minden ut az UT. A rossz ut is AZ UT. De nincs rossz. Csak màs... Ettol izgalmas és szép (lehet!) a pillanat... Minden lény kulonbozo, minden ut is kulonbozo... És ezt jobb tiszteletben tartani. A düh àltal létrejott eszmecserék a semmibe vezetnek. Minden kiejtett /vagy leirt szóval veszitunk sajàt eronkbol. Kapunk amit adunk. Az uton jàrni célszeru és a tiszta, nyitott szivü lény kérdéseire a vàlaszok nem a hatalmi tébolybol fognak megérkezni. 17 évvel ezelott az én semmit nem tudtam spirituàlis dolgokrol, konyvekrol, véleményekrol ... ezért fordulhatott elo, hogy a legteljesebb egyszeruseggel csak betehettem azokba a ``kezekbe`` az egész kis életemet, nem befolyàsoltak emberek véleményei, vagy konyvekben leirt sorok. Megéltem a jelen hatalmassàgàt, (nem ràgodtam a mult vagy a jovo felett)..., és egyszeru természetességgel csak folvàllaltam azt a lényt, akinek érzékelhettem magamat. Ez azota sem vàltozott. Azota elolvastam persze néhany konyvet, beszélgettem ilyen olyan emberekkel. Azonban az az intim egyuttlét, ahogyan vagyok/lehetek legmélyebb onmagam és a létezésemet meghatàrozo ero-vel ... altala ... errol irni, beszàmolni lehetetlen... Ez mindenki szamara adva van. Istentiszteletté tenni életunk minden pillanatàt. Legyen meg annak az akarata, mely életben tart és megsemmisiteni képes. Értelmes, félelem nélkuli, folyamatos ràpillantàs a Teremtore, arra, ami ugyanazzal a pillantàssal, vigyàzva figyel minket... és egybefolyva létezik legmélyebb bennunk. Kozben megélni egyszeru pillanatait életunknek. Nem kellenek sziklàra ulések, rafinàlt joga vagy agytornàztato/ leurito gyakorlatok... Dolgozva, pihenve, jàtszva, néha sirdogalva, néha tancolva nevetve csak lenni ... Koszonettel àradva a Létezés egésze felé, hogy lehetséges ez a pillanat, és ez is.., meg még ez is... érezve a pillanatok soràn, hogy a ``kezek``, melyekbe (abban a szent pillanatban) behelyeztuk kis életunket, vigyàz reànk. Nem is akàrhogyan! Ovon vigyàz, egyengeti bennunk amit egyengetni kell... Mindig annyit adva, amennyire megérettek vagyunk... Még akkor is, ha ellenvélemények fortyognak felénk... Mert mi azokban a ``tenyerekben`` helyezodve vagyunk... meg itt is... Tisztelettel a létezés minden megnyilvànulàsa felé... Ez az utunk. Kulon kis mikrokozmoszunkkal, mely mindig is egybefolyva van a makrovilàggal. Része annak. A torvenyekkel, amik akkor is kifejtik hatàsukat, ha nem tudunk roluk... Nem, nem kellenek a nagy szavak. Egyaltalan nem kellenek a szavak... Az ige a belso tisztasàg fuggvényében ébred fel, szolal meg bennunk, kapcsolodik ossze a teremtés igéjével. Ami a foldi szàjjal kimondhatatlan. Csak a legegyszerubben tudvaérezni a szent mag felébredett, az osszlétezéssel osszekotott létezését. Tudni errol életunk minden szent pillanatàban. Mikor seperjuk a havat, àssuk a kertet, photocopyt készitunk az irodàban, vagy szegecseljuk a cipot a gyàrban... Koszonettel és tudva/érezve lenni, élni akkor is, amikor gyermekunk buksijàt megsimitjuk, vagy gondolkodunk a vilàg ilyen olyan folyàsàn... A legfontosabb, ami valoban lényeges az életunkben, az mind szotlanul, intim magunkban tortenik... Kifele meg a tisztelet... az jobb... még akkor is, ha fortyogunk. Mert magunkat utlegeljuk a màsikban... Itt mellettem egy pàlma most uj levelet hozott... megszolalasig ugyanaz mint az elozo... s mégsem... :-)
Nekem valami alapvető gondom van a harccal, a külső harcokkal. Még nem jöttem rá, hogy egészen pontosan mi is. Érdekeseket írsz, beszélhetnénk róla. Régen nagy harcos voltam :)
Például kezdhetnénk ott, hogy a két ellenirányú erő, amiről beszélsz, hogyan tudja "kioltani" egymást a harc segítségével. Nekem pontosan az a bajom, amit írsz: a külső harcok során a figyelem "elterelődik" és "kifelé" fordul.
