Ha a lent mondottak nem jöttek be, akkor legutolsó lehetőségként javasolom a piros vagy a kék utat. A kékhez is van lámpa. Csak azért merem mondani, mert a piroson most jár csuklós troli, a kéken meg régebben járt. Ha nem tudnék semmit, akkor a kéken mennék, mert az tágasabb mint a parkoló. Jó utat... :)
Ha jól gondolom, akkor a taurusba mész. Kerepesin a Hungária után a 3ik lámpánál balra tudsz fordulni a céghez, ha elb@sznád (kétlem) az arénánál vissza tudsz fordulni. Ajánlanám Neked, hogy 7 előtt érj oda, mert akkor még tudsz mocorogni Kerepesin és az udvarban is talán még nincs minden mm elfoglalva.
ha nem változott semmi az én ismereteimhez képest: ha a város széle felöl jössz, nem tudsz befordulni, dupla záróvonal (tán még járdasziget is van), tovább kell menni és utána visszafordulni valahogy. a Tauform udvara egy ritka szűk hely, megfordulni nem lehet, így a tolatás garantált.
Behajtási tuti kell majd,de az útvonalat jól írtad le :) Ha nincs behajtási akkor meg talán este 10 után tudsz oda menni és a következő útvonalon M0-Váci út-Hungária-Kerepesi.Egyik barátom vitt oda nem rég cuccot ahová te mész és ő így ment.Ha jól tudom :) de a tuti ha van egedélyed.Könyves Kálmánon a Népligetnél mindig kint lebzselnek az ellenőrök.
Pesti dzsungelben nálam jártasabbak segítségét szeretném kérni!!
Van egy lerakóm hétfőre a Keleti pályaudvar mellé. Egész pontosan a Kerepesi ut 13-ba. Valami gumiszereléshez - gyártáshoz használható gépet viszek nekik. A kérdésem az lenne, hogy egy napocskás kaminyonnal hogyan tudok én ide bekeveredni a Nagykőrösi út környékéről? Tudom behajtási engedély kell, ha minden igaz, akkor az hétfőre nálam lesz.
Ha jól sejtem M5 bevezető, utána jobbos a Hungáriára. Aluljáró előtt megint egy jobbos Kőbányai útra (asszem), majd a vasúti felüljáró előtt be a Pongrácz útra, majd onnan rá a Kerepesire ugye?
Nem reklám de a Tauform-hoz megyek, ha esetleg vannak valakinek konkrét infói és megosztaná velem, akkor azt nagyon megköszönöm neki!
Napvégén mikor végeztél mindennel ágyra rakod, majd ezután belépsz a menübe. Ott kiválasztod a beadást, azon belül 1 v. 2-es vezető, majd utána a cél ország lehetőséget. Megkeresed annak az országnak a betűjelét, ahol éppen tartózkodsz, majd nyomsz egy OK-t.
Műszak kezdéskor ugyanígy csinálod, csak a kezdő országra kell OK-zni. Majd utána jöhet a kalapács.
Utolsó kérdésedre: idén ( talán ) májustól mehet a kabotázs, de 3 ilyen fuvár után egyszer ki kell lépned az országból. Én is szoktam német belföldet vinni, pöttyet jobb taifája van ( egyelőre ), mint a magyar belföldes vagy nemzetközis melóknak :)
Milyen változások vannak a Gyuri bácsinál? Tényleg kap állásteremtö támogatást az államtól? Mióta lehet magyar cégnek Austriai belföldi munkát végezni?
Én már több, mint két éve átültem a "másik oldalra". És mivel nálunk minden műszak végén üresen hagyják a tachográfot, akár kártyás, akár korongos, így nálunk evidens, hogy le van zárva a nap.
De megint tanultam valamit! Következő oktatásnál erre is kitérek, köszönöm!
Megtudhatom, mit csinál a TGA, amire nincs magyarázat?
(Nekünk van 14 db, különböző évjáratúak, eléggé belmásztam már a témába. Ha tudok, segítek, ha nem tudok, akkor meg hátha tanulok belőle valami újat! :D )
koszonom a velemenyeket es az egyutt erzest. Valoban regen volt mar az eset. De termeszetesen mindig emlekezetes marad szamomra.
Remelem majd egyszer Bence ur is ellatogat erre a topikra es emlekezhet milyen szakszerutlenul es hibasan kezelte ezt a dolgot is! Bar most ha joltudom kulfoldon lett atase miota az ORFk rol elhelyeztek.
De milyen a sors. Az eset elott en mar megjartam a kozelkelet uttalan utjait Amikor meg autopalya nem letezett a torok hegyekben sem. Es Erzurum erzicsan minusz 40 fokos hidegeben a Raba -t probaltuk mukodesre birni. Es az Europai kontinens orszagait is volt szerencsem bejarni. . Sehol sem volt problemam. Csak akkor otthon abban az idoben. Gondolom meg sokan emlekeztek arra az idoszakra! Sok viz lefolyt mar a Dunanan azota. Az elet es ez a szakma is sokat valtozott. Mar igy a nyugdijas evek fele kozeledve most mar az amerikai es kanadai palyakat koptatom . De ebben a szakmaban nottem fel itt toltottem az eletem tulnyomoreszet es mindig szivesen emlekezek vissza a szep emlekekre kollegakra. Udvozlet mindenkinek es jo gurit odaat.
Mert a passaui eset autóját már eladtam, az osztrák seb.túllépés elkövetője még meg van, azóta már voltam vele ausztriában, de szerencsére semmi negatív dolog.
Előfordulhat olyan, hogy egy későbbi igazoltatásnál kidobja a rencer, hogy van be nem fizetett büntetésed és akkor ki fogják helyben fizettetni veled. Nem biztos, hogy a németeknél is van ilyen, de hallottam már ilyen történetet.
Nekem van a sógóroknál ( meg a németeknél is ) pár trafis fotóm a fix dobozokban, mind 70 alatti. Eddig még egyik sem ért utol, pedig van köztük pár hónapostól a pár évesig is :)
Parkolás miatti cetli csak 1 van, az is német. Még itthon valahol megvan a papír ( 15 ), 2007 óta még nem keresett senki miatta :))
De nemsokára ( talán már idén novembertől ? ) kölcsönösen küldik az EU-ban a büntetéseket, a kicsiket is. Legalábbis az egyik rádióműsorban ilyesmivel ijesztgettek pár hete éjjel :)
Az unióban furgonozó kollégáktól kérdezném: osztrák tilosban parkolás 20 Eurós büntetését ha nem fizetem be, nagyon durva utóhatása lehet???
Klagenfurti a történet, és a parkolási társaság kintlévőség kezelője a G4S Security, akinek van magyarországi leányvállalata is. Utánam nyúlhatnak emiatt???
Valahol olvastam, hogy 70 Euro alatt a német-osztrák rendőrök nem küldik másik országba a büntit.
amúgy meg nálam az ilyen dolgok már feledésbe merültek, mert a korongjaimon előre ki van tőltve az érkezés indulás, a kártyát meg minden nap kiveszem így rákérdez :D tudod és nagyon kis belföldes vagyok, napi 200km-el :D
én elég sokat járok/jártam Nagykátára, mostanában már csak éjszaka megyünk és reggel 6-fél7 fele indulunk onnan vissza, de gyalázat amit azon az útszakaszon művelnek a gyalogosok és biciklisek, 1 kezemen megtudnám számolni hányon láttam láthatósági mellényt vagy épp lámpát a kerékpáron...
mondtam már, hogy a man nállam a műanyagoroszlánra halllgat???? északon gyártanak csak kaminyont....... északeurópa, és skandi...... a többi tényleg mecsa...... (bár ahogy haladunk az autógyártásban...... lengyelszkánia, belgavolvo......)
Hogy baszná szájba az a jó index...... akkor is elküldöm, ha csak holnap engedi!!! most negyedszer
Próbáltad már hosszabb távon is vagy csak fordultál vele a telepen egyet????
Az as-tronic (mindegy mibe építve) a következőket nem tudja: -megfelelő fordulatszám tartása sebességtartáskor vagy lassú gyorsításkor (felvált) -rángatásmentes indulás-kapcsolás araszoláskor -rámpára/ról állaskor finom reakciók -irányváltás komplikációmentessége
Ezt még megspékeli a "gondolkodó" (fogatlan) oroszlán elektronika: -1200-1330közt váltás, nehogy "szegény" motor a zöld tartományban dolgozzon (miközben pont dombra fel fordulsz a fel/lerakó "tágas" útján)
100szor inkább 1 DAF, mint egyszer 100 man!!!
(mi köze a világításnak vagy a vészvillogónak a szinterzéshez??)
Örülök neki, hogy mindezt ép elmével túlélted, mert nem semmi, amiken keresztül mehettél. Gratulálok a kitartásodhoz és sok boldogságot kívánok az Életben!
Valahogy erre mondják azt, hogy a gépkocsivezető egyik lába a sírban, másik meg a börtönben.
Ma úgy jött ki elém a biciklis szürkületben lámpa nélkül(!), hogy esernyővel a kezében körül sem nézett(!), le sem lassított. Nekem lett volna elsőbbségem, s ha nem fékezek hirtelen a busszal, most a kórházban feküdne a rohadt p*csa. Azért a csikorgó kerekektől remélem kicsit elgondolkozott a b*rom.
A rendőr ezt nem veszi észre... Ilyen világot élünk basszus.
Nagyon megzázó történet.Minden sofőr kerülhet hasonló helyzetbe.Kártérítés jár.Az erkölcsi kártérítés,az nem.Nem hinném,hogy az illetékesek olvasnák ezt a topikot.
Udvozlok mindenkit a forum olvasoi kozott!
Ajallom olvasmanykent es okulasul ovatossagra inteskeppen kollegaimnak Esetleg akik ismeretek es akik nem azokna is es esetelg valakiknek lekiismeretukkel valo szemebenezes kapcsan az alabbi bejegyzest.
A cikkben szereplo ket ur es a cikket iro ujsagirono nyilvan mint jogi Dr i diplomaval rendortiszti foiskolaval es ujsagiroi kepesitessel rendelkezve tisztaban voltak a kijelenteseik jogi kovetkezmenyeivel es a cikk publikussa tetelevel. Ez az ugy vizsgalati idoszakban volt az ujsag cikk megirasa es lekozlese idejen.
Ez akkor igy es ilyen formaban jelent meg a pestmegyei hirlap ban mindazonaltal hogy meg felre vezeto valoltan informacikokat tart a nyilvanossag ele. De ajallom mindenkinek sok szeretettel azoknak akik ismeretek az esetet esetleg valamilyen modon erintettek voltak es akik nem azoknak is
Cserbenhagyásos gázolás
Sérült asszony gyerek az úton.
Nagykáta környékén sok az éles útkanyarulat és az utobbi idően egyre bővülő forgalm növeli a balaset veszélyt. Több esztendő átlagában nyolcvanöt balesetet regisztráltak évente és sajnálatosan emelkedett a cserenbenhagyásos esetek száma.
Dr.Bence József rendőrörnagy a Nagykátai Rendőrkapitányság vezetője mondja.
Az utobbi masfél esztendő alatt öt olyan közlekedési balaset történt a területünkön amikor a gázoló segitségnyujtás nélkül eltünt a helyszinről és ezek közül három esetben a sérülés halálos volt.
Minden alkalommal elfogtuk a tettest még akkor is mikor kedvező esélyei voltak arra hogy elkerülje az igazságszolgáltatást
Mint annál a balesetnél is ami idén augusztus 23 án történt Szentmártonkátán.
Délben 13 óra 35 perckor a 31 es főót 57 ik kilométerénél életveszélyesen sérült kisgyermeket súlyosan sérült asszonyt valamint egy erősen megrongálodott kerékpárt vet észre egy járókelő
Szemtanú aki látta volna a balesetet nem volt és pillanatok alatt hatalmas eső kerekedett mi elmosta a nyomokat. A gazoló gépkocsivezetőt mégis sikerült előkeritenünk.
Tóth János rendőr százados ismereti nyomozás menetét
A szentmártonkátai postáról érkezett hozzánk a bejelentés erről a balesetről.
Egy asszony aki táviratfeladás után az épületbél távozott ovódás korú kisgyeremet látott feküdni a 31 es főúton.
Felkapta a gyermeket akinek a szájából folyt a vér és a fején is sérülés volt és berohant vele a postára. Ő vette észre azt is hogy az árokban ugyancsak sérült asszony fekszik.
Azonnal értesitették a mentőket akik Török Antalnét és a háromesztendős Kenyó Pált azonnal korházba szállitották
Ekkor már mi is a helyszinen voltunk és elkezdtük a vizsgálatot mert az ütkozési magasság hatvan centiméter. Elszámoltattuk valamenyi jármüvet mely abban az időben arra járhatott.
Megvizsgáltunk minden IFA teherautót a községben. Időközben elkészült a szakértői vélemény melyben szerepelt hogy az elgázolt nő ruháján a kisgyermek takaróján kamionra utaló fémnyomok vannak. A nyomok végül ehhez kamionhoz vezettek. Amelyet ketten is láttak a balasetet követően. Megtudtuk azti s hogy a Hungarocmion egy járata kérdéses időpontban Nagykátán volt a Sancella cégnél.
A Hungarocamion nyilvántartásának átekintésével tudtuk pontosan behatárolni hogy Kollár Gábor 34 éves gépkocsi vezető volt a gázoló
Igazságügyi nyomszakértő vizsgálta át a a kérdéses gépjárművet mely még hordozta a baleset nyomait. Fontos adat továbbá hogy a kamionba beépitett fekete doboz a tachográf kimutatta hogy a kérdéses napon és időben a gépjárművet ütközés érte. Kollár Gábort szeptember 28 án örizetbe vettük. Kihalgatása során elismerte hogy augusztus 23 án 13 óra 35 perckor szentmártonkátán járt a baleset helyszinén de vallomása szerint nem vette észre hogy gázolt.
A nyomozás befejezéshez közeledik ennek a közlekedési balesetnek az ügyében.
Szentmártonkáta Dózsa György út 32 számú ház Kenyó Pálék otthona Alig néhány méterre vagyunk az ötvehetes kilóméterkőtől melynek közelében a baleset történt.
Csengetésre az édesanya nyit ajtót és amikor halja hogy a kisfia felől érdeklödöm szivélyesen beintitál. három hónap telt el a szörnyű nap óta és a gyerek jól van kiheverte bajokat.
Éppen lefektettem aludni mondja a fiatal asszony de azért előhozom őt megmutatni Massziv kisfiú az orvosok is azt mondták a korházban hogy szerencsére kemény fából vagy te faragva.
Augusztus 23 án ebéd után Kenyó Pálné aki délután jár dolgozni megkérte a barátnőját Török Antalnét hogy vigye el a kisfiát az orvosi rendelőbe védőoltásra
Igy indultak el ketten kerékpáron Röviddel késöbb pedig jött valaki a szörnyű hirrel hogy Varga Andrásné a posta elött az országuton találta meg a sebesült kisgyereket. Az édesanyja oda rohant és azután arra emlékszik valaki széket hozott neki mert rosszul lett amikor meglátta vérző kisfiát. Tüdősérülése volt a gyereknek éntenziv osztályra került de meg gyógyitották Török Antalné aki több töréses sérülést szenvedett még nem jött teljesen helyre
Palik még anyi nyomot őriz a balesetről hogy fél kerékpáron és autón utazni de remelhetőleg majd az idő elmossa a szörnyű emlékeket.
Gál Judit
Az ujsagcikk olvasasa utan megjegyezni kivanom amirol sem az ujsag cikk sem a vizsgalat nem szolt.
Az ominozus baleset a 40 tonna sulyu 17 meter hosszu kamion hatso lokharitoja utkozott a kerekparossal. Tobb tisztazatlan kerdes merult fel ami orokre a feledes homalyaba merult. Ezek a tenyek mar orok titkok maradnak . A cikk olvasa utan tobbek kozott bennem felmerultek ezek a kerdesek is
Pl Hogyan kerult a krekparos az utra aki a kozelben levo utcabol hajtott ki. Miert nememlekszik ra az elutott holgy hogy mi utotte el mikor elotte par meterrel indult el az uton? Miert nem latta a kozeledo kamionot mikor elindult? Mertugye a kerekpar is jarmu es a kressz szabalyok ugyanugy vonatkoznak ra! Vagy nem is onnan indult el ahol elmondta vagy esetleg mar az utcabol korultekintes nelkul hajtott ki a foutra esetleg a kamion melle?
Vagy netan a vegehez? Felmerul a kerdes hogy ki nem alkalmazta a ra vonatkozo szabalyoka? Ezek megvalaszolasa mar orok titok maradnak. Az eljaro hatosag akkori allspontja szerint egyertelmuen felelost kelett keresni az esemeny kapcsan.
Akit felelosegre vontak azutan annak az eleterol csaladjarol nem eski szo. A rendorsegi vizsgalat alatt es a letartoztatasom alatt tobb megalazo es szemelyemet erkolcsi mivoltomat serto szituaciokat kelett elszenvednem. Megjegyeznem ez alatt az idoszak alatt talakoztam tisztesseges munkajat komolyan szakszeruen ellato rendorokkel is.
Amikor letarotoztasaom veget ert ra egy honapra meghalt edesanyam. Akit nagyon megviseltek az esemenyek. Mert akkor a letartoztatasomat elrejtozes es szokes miatt redeltek el.!!!! no comment!
Azutan en ket evig allas es jogositvany nelkul tartottam fenn a csaladomat.Majd ket ev utan az illetekes birosag felmentett a a gazolas cserben hagyas vadja alol. Ez utan 50 ft al
na üdv,szerintem lehet próbálkozni a gartnernél is,ma beszélgettem pilótákkal dublinban,állítólag magyar hon legjobb nagy cége,jajjj de utálom ezt a fac tescot,2 órája várok!!!!!ciao
topiktársam, kérlek idézd fel a "c" kategóriás tanulmányaid, de sztem elég a mostani tudás is, mert ugyebár diszkes kocsin is írsz kezdő és végcélt, nemde????
akkor szted/tek kell-e kártyás kocsin kezdő és végcélt írni/ütni?????
a másik, hogy amikor az emberfia megáll az anyagijavakatgyűjtő gépjárművével, s a pihenőjét tölti, akkor mindenesetben ágyikóra kell billenteni/kapcsolni a menetírót.... (velem ellentéteben aholis tanulóim előszeretettel pihentettek kalapácson.......)
Ha befejeztem az aznapi munkat, mondjuk a haz elott allok este a kocsival, masnap indulok ujra, kartyat benne hagyom, akkor eleg agyra tenni, vagy a muszak lezarasakent meg nyomogatni is kell valamit rajta?
Szép jó napot mindenkinek! Eladó a képen látható NOVA típusú,hordozható,szines,LCD tv! Ugyanitt egy 24V vízforraló is eladó.3.000Ft Még nincs egy éves!Karcmentes állapotban,távirányítóval,tart óval(új ára: 27.000FT)! Én 15.000Ft-ért odaadnám,mivel feleslegessé vált,sajnos! Tel: 06-30-9446636
Először is köszönöm a reakciókat. Több helyen is utána érdeklődtem a dolognak párhuzamosan és általában pozitív véleményeket hallottam, bízom benne nem pont egy "selejtest" sikerül kifognom. A szerelőm amit lehet megold, én inkább az olyan jellegű hibáktól félek amiket csak cserével lehet orvosolni, hiszen nem szívesen költök egy 20.000 Eu-s autó javítására 2-3000-et(egy komolyabb váltó, stb. hiba esetén). Ami még érdekelne, hogy valamelyikőtök használ-e 6x2-est és ha igen vannak-e problémái a szintező szeleppel? Ugyanis az előd Merci-vel rengeteget szívtunk miatta és az egyik fő ok volt a lecserélésnél. A javítása szinte lehetetlen és a csere pedig olyan horribilis összeg ami ilyen értékű autóknál gazdaságtalan.
Pillanatnyilag úgy tűnik, sikerült kitolnia velem, csak jó lenne tudni a következményekről. Két és fél hét alatt 8500 km-t töltöttem tengelyen, 12 országban voltam, de a végén a háztól alig 180 km-re szívatnak meg. Nem hiszem el :(
Igen tudom hogy gki in igy kell vezetni majd vagyis ez a lényeg de könyörgöm hogy álljak meg ugy hogy ne mozduljon a fülke ez nem személy auto:SNa mindegy ez csak mégjobban megerősitett a és a következőn erre is figyelek és tuti sikerül!!!Kössz a biztatást
Nekem még kell a digitális kártya is... Holnap megyek útlevelet intézni. Csak hogy kerek legyen minden :)
Egyébként volt wabis "toborzó" emberke már a vizsga helyszínén :) Nekem egy ember azt mondta, hogy két hónapig wabizzak, aztán (adott papírt billogozva) menjek az Augustin-hez Győrbe ;)
Nnnna. Sikerült a GKI. Az alapot végzők mentek vezetni, nyomták a szimulátort, tesztet írtak és esszét is írtak. Nekem - mint megújítónak - csak tesztet kellett kitölteni. Nade. Totál más volt a teszt, mint a felkészülési anyag, amit kaptam!!!!! És a vizsgabiztos csak egyszer ment ki pisilni :) Pici segítség volt, de nagyrészt mindent saját kútfőből kellett, tehát eléggé megizzadtunk! :) Megvan, ez a lényeg!
Nem voltál szimpi a kutasnak , majd jól kitolunk a magyarjával.. Látod nálunk meg megveszik 3,5ös matricát 40tonnára nem számit külföldi legalább vett valamit. Szerintem a szlovák rendszer jó, csak a kutasoknak odaba'''ták, nesze görcsölj ingyen 45percet készülékenként. Szépországunkba ujjab10évvel eltolják a hasonló dijfizetést.
Egy kérdéssel fordulnék a kamionos közösséghez. Teherautó vásárlás előtt állok és érdeklődnék, hogy a 2004 körüli TGA-ba szerelt ZF AS-Tronic automata váltóval kinek milyen tapasztalata volt vagy van esetleg. Előre is köszönöm.
Vezetni csak az alapvizsgásoknak kellett nálunk,és szóbelizni is!Nem értem én ezt eddig még két egyforma vizsgáról nem hallottam :).....mindegy lényeg hogy meglegyen,sok sikert!
Tapasztalatom nincs,de úgy tudom betudják hajtani a bírságot vagy a cégen vagy akinek a nevére kiálították a büntit.Ennyire paraszt legyen a kutas,mikor tudnia kell,hogy 3,5 felett kell az a faxság :o(((
Urak, Szlovák autópályadíjjal illetve büntetéssel van valakinek tapasztalata? Sikerült belefutni egy kontrollba, ahol is közölték, hogy a matrica csak 3,5 t-ig jó, felette Myto. Most azt ne firtassuk, hogy ezt elbasztam. Amikor beléptem direkt bevittem a forgalmit, mutattam az össztömeget (egyébként 7,5-es) erre sima matricát adott a kutas. Tiszta, hogy emiatt a helyszínen pótdíjjal együtt befizettették velem az úthasználatot, de a rendőr kiállított egy 1655 EUR értékű csekket is, hogy majd otthon 15 napon belül fizessem be. Ez kicsit kicsapta a biztosítékot. Mi a tapasztalat, behajtják az emberen, vagy a cégen? Bocsi ha már volt esetleg róla szó, rég jártam erre. Előre is köszi a segítséget.
Igen, volt és van ilyen. Gazdaságos és környezettudatos vezetésnek hívják a dolgot. GKI-n oktatják ELMÉLETI SÍKON. Vizsgán a városi vezetés alatt ezt be kell mutatni...pl gyalogátkelőhelyet úgy kell megközelíteni, mintha elsőbbség adás kötelező tábla lenne ott, úgy vezetni, mintha fullra pakolt autóval lennél, ergo kanyarban lassan, kerülni a hirtelen fékezéseket (ha fékezés van, akkor "bólintásmentes" lehet csak) és a fordulatszámot mindig az ideális sávban tartani! A fordulatszámérő adatja fontosabb, mint amit a kilométer óra mutat! Csak mondom.
Hát ezt nem hiszem el nem sikerült a forgalmi vizsgám,ti már hallotattok olyat hogy valakit azért buktatnak meg hogy nemtettszik neki a fékezés meg a váltás:Sazthittem eldobom az agyam hihetetlen ez avilág komolyan csak pénz lehuzáss az egész!!!!!!
Ősöm is majdnem pórul járt nem olyan régen románba állt egy őrzött parkolóba mikor éjszaka valami kattogásra ébredt kinézett csak egy másik kamion állt be mellé gondolta, majd mikor reggel megállt valahol és beakarta zárni meglátta hogy a zár szét van roppantva úgyhogy pont az a mellé beállt kamion volt a szerencséje hogy nem pakolták ki...
3-4 kamionos sütöget egy parkolóban kettő magyar. Egyikük nyitva hagyja felelőtlenül a kocsiját. Észreveszi, hogy kirámolták, GPS, telefon, táska, pénz, kulcs eltűnt. Egyik sofőr a kártya kódokról faggatja pórul járt emberünket. Valaki megcsörgeti poénból a telefont, meglepetésre a közeli magyar kocsijában csörög. Valaki betette a fülkébe állítja a táskával és pénzzel együtt. Ja és Ő az aki a kódokról érdeklődött. Emberünk még egy napig jár a nyakára, adja vissza értékeit, amaz állítja nem ő volt.
Tanulság: mi magyarok tartsunk össze szöveg felejtős, mert olyan aljas szemétláda társaink vannak, hogy csak arra lennének érdemesek, hogy ..... Ennyi a történet!
Én holnap csinálok felújítót. Nekem azt mondták, hogy a vizsga: lesz teszt. Aztán szimulátor. Aztán városi vezetés 1 óra. Aztán az autóban grafikonok elemzése (teljesítmény/fogyasztás, forgatónyomaték görbe). Végül pedig újfent a vizsga tantermi részében (hol másutt?) húzni kell tételt és szóbeliztetés.
Tegnap voltam a szimulátorban. Nem rossz :) Csupán annyi a gáz, hogy: ha nem vagy hozzászokva (és miért is lennél), akkor hamar émelyegni kezdesz. Szédülés, stb. Én nem hittem benne, hogy ez lesz, de végül is megtörtént. Az emberi agyat be lehet csapni :D Azt mondták, hogy jól csináltam. Jók lettek az eredményeim és az ottani ember kapcsiból adott egy címet, hogy kis wabis rutinszerzés után hová is jelentkezzek melózni külföldre ;)
Felújítót csináltam!A vizsga abból állt,hogy kiosztották a 3db tesztlapot majd kiment a v.biztos és az oktatónk lediktálta a válaszokat,aztán a végén közölték,hogy be kell fizetni a segítségért 10eft-ot/fő (voltunk 50-en) ........ez a tiszta pénz!!:)).....ráadásul olyan bugyuta kérdések voltak hogy a többség magától is megcsinálta volna.
Ja,szimulátor is volt de ez a vizsga előtt két nappal,mert nincs a vizsgaidőponthoz kötve :-).
Közben felkutattam mit lehet tenni hoyg hangosabb legyen a laptop.Találtam pár eg yhasznos oldalt ahol kis trükökkel lehet hangositani,nekem jó lett megfele íg ymár ,marad a háznál a laptop :) Nekem bejött a windows media player trükk is és a kodek trükk is.
Én eg ykis szakazson járok a 4es úton,Albertirsa és Törökszentmiklós között.Kecskeméti vagyok észak fele Jászapáti a végcél ,dél fele Kisszállás eg yksi kitérőkkel nagyjából erre koptatom az aszfaltot :)
nem szeretném ha leérne a kilincs az útra :D ma láttam olyan waberers kamiont amin az volt kiírva VAS1. nagyon brutálisnak hangzik ,sokat járok a 4esen néha egymást érik a wabereses kamionok :) jó ötlet hoyg plusz hagszóró ,de lesz ott elég kábel :D valahoyg a gépen belül kellene megoldani,az olyan úrias megoldás :)
Vettem eg yhasznált P4es laptopot,még jól jöhet amikro megyek kamionozni :) bár az már nem lesz az idén,bevallom kicsit félek a téltől,ködtöl és mindez nagy autóval nagyon stresszes.okmányaim már rendbe vannak szerencsére.Az a bajom a laptoppal ,hogy film nézés közeb némelyik filmnél nagyon halk,egyszerűen nem lehet hallani mit mond csak szájról olvasni :D :D lehet ezzel mit kezdeni? vagy törödjek bele ,és adjam el és nézzek eg ymásikat ? mindegyik iylen halk? bár némyilk filmnél azért tűrhető ,de járó motornál az is kevésbé lesz hallható.
irunból bordaux-nak mentünk az n10-en, majd bordaux elkerülő jobbról, majd asszem kiirta, az elkerülő után (baszott nagy hd), hogy n10.... ott tovább Angouléme-nek .... E606 majd tovább s angouléme után jobbratarts az n141-re(e603) majd Limoges-nál fel az A20ra ami ingyenes. A20-on mész addig mg el nem éred az n145-öt(e62) Montlucon irányába kell továbbmenni. Montlucon-nál az elkerülőre fel, majd az A71en mész egy-két lehajtót a Montmarault-i lehatóig, itt rámész az n79-re, majdebből az útbólnylik az n70es, majd az n80as, s végűlkiérsz Chalon sur saone városában a az A6ra... itt mérlegelsz, hogy végigmész az A6-A36on mulhouse-ig, vagy annyit még benacizol, hogy chasse sur saone-nél mész ovább az n73-on Dole-ig (ezen az úton árnak a portugálok-spanyolok németbe)
No akkor először végig kellene mennie a piros csiknak, majd ne menj át a másik kis ablakba(ahol ezeket találod Download,Copy URL stb), hanem közvetlen arra kattints, ami lenyilik és ott inkább mp4 válaszd. http://kepfeltoltes.hu/view/100912/cvxvxc_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
nekek hálaistenek nem kellett help-et hívatni..... Ha ez azt jelenti, hogy lábon bevittem "tetthelyre" akkor igen, de telefonos egyeztetés volt haza hová menjekről:)
Lehet benne van, hogy kedden "kissé" leszidtam, mert előtte még jó kislány volt de akkor összevariálta az a sok élmény a kis buksiját
Eddig úgy volt, hogy elindult videó akkor megjelent jobb felül "Download This Video" erre ráklikkeltem és Realplayer elintézte. Ma meg közli, hogy nem tudja letölteni. Semmi gond van Youtube download és a Teálltalad is ajánlott Download helper. Itt milyen kedve lehetett attól függően töltött videót. Sima mp3-t hagy tölteni, de én szeretem a számokhoz tartozó klipeket is letölteni (csak jobb menet közben úgy).
Download helper: -download: elindul, de 0 byte letöltés
-quick download: attól függ vagy letölti vagy 0 byte
-download&convert: mindegy milyen módra választok, rögtön kiírja, hogy nem lehet konvertálni
-többi számomra érdektelen ha jól sejtem.
Viszont a videó alatt az mp3-t engedi, de csak "sima" windows media player alkalmazásnak.
Ezzel le menteni tudod a videot(úgy látod mint ha a weboldalon nézed, érdemes a legjobb minőségbe beállítani a youtube-on, majd letölteni.! Firfefox kell hozzá(én nem a legújabbat használom). Download Helper nevű progi: https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/3006/
Gom Player nevezetű lejátszóval nézegetem(de próbálhatod mással is hátha)!
kaja: intermarché-ban van a legjobb csokiscroissan-t! hugomnak mindíg hoztam vagy 5kilót :) a sima kúton kapható egyeurós bagett-et a frissenMÓKOLT rántottához(sajttal) egyszerűen eszméletlen! (van a kúton reszeltsajt.....)
ha majd mész spannnyoolba az n10-en poiters-bordaux között akkor asszem vhol baloldat is van egy elég közeli intermarché, de van lidl is..... freney(fréjus alagút francia oldal) ha megállsz az interporto-ban(vámplacc shellkúttal), s ha elkezdessz visszafelé gyalogolni az alagút felé(nem a pályán), akkor ott is van intermarché(köbö15perc séta) olaszban a montblanc előtt aosta-nal a vámplaccon(interporto) ot is vannak jó dolgok, pláne eszméletlen jó sportbolt, carrefour, sőt ha nem találsz parkolót(mert sokan állnak ott meg), akkor úgymond ha jössz franciából, akkor simán hajts ki a város felé, s a vámplacc hátulján lesz olyan 15férőhelyes placc......
nekek hálaistenek nem kellett help-et hívatni..... mely nemzet tartogat??? nek ilyen ország kettő van....
azt tudom mondani, hogy anno még vagy 5-8éve voltegy balhé a napnál, hogy a viacardot cserélgették a kollégák..... az olasznak szemetszúrt..... volt is nemkevés balhé
másik, hogy a telepass: mikor új autót kaptam(ezév elején mikor osc-ről unit-ra váltáskor) akkor kaptunk telepass-t a viacard helyett... a probléma az volt nállam/unk, hogy ha sokat jársz egy autóval, akkor beidegződik a rendszám.... -> akitől átvettem az autót, ő az én rendszámomra szoló telepass-t vitte el egy másik autóhoz..... fel sem tűnt neki, csak akkor mikor szóltam a karmesternek, hogy hellóbelló.... a koma simán benyögte, hogy nekem csippan...... ;) a probléma ott nyílt meg sámomra mégjobban, hogyha én az én rendszámommal kavarok olaszban, s az én telepass-om egy másik autón van másik rendszámmal...... soxor izzadtam......
aggódhatsz! nekem ott tünt fel hogy baj lehet belőle, hogy a mont-blanc után egy bluepoint-nál csináltattam meg a viacard-ot(mert nem volt telepass-om, s kp-s volt a történet... telepass=viacard letiltás), akkor mondta a hölgy hogy önnek van telepass-a.... mondom nincs, mert nem voltam a kocsival otthon hogy megkapjam.....
Még mindig autópálya díjfizetéssel kapcsolatban érdeklődnék. Olaszban adott ugye a viacard és a telepass. Úgy tudom a viacard nem kötődik rendszámhoz, vagyis cserélhető 2 kamion között. A telepass viszont rendszámra szól. Figyeli azt valaki valahol, hogy milyen rendszám előtt nyílik a sorompó? Lehet abból probléma, hogy egyik járgányunk szükséghelyzetből adódóan egy másik telepass készülékét használja? Működni működik, kipróbáltuk. Csak aggódok, nehogy gond legyen belőle.
Ez állati: " hbe 2010.09.06. 16:40:57 Nekem is volt egyszer vicces taxisom. Nem tudta, hol van a Róna utca, végül is csak vagy három kilométer hosszú, de azért megoldottuk, mert a Nagy Lajos Király utat azt ismerte. Aztán az tűnt fel, hogy furcsa útvonalakat választ, de kiderült, hogy egy héttel azelőtt még kamionos volt, és a magasságkorlátozások miatt voltak bizonyos, még el nem múlt beidegződései, hogy merre lehet menni. "
99%-ban igen! (mert a legtöbb alagút előtt kint a tábla) Magyarban engedélyköteles, nem árt letakarni/levenni bünti elkerüléséreIgaz tudom hogyan lehet engedélyezni itthon Ráadásul úgy kell elhelyezni, hogy elölről és hátulról is jól látszodjon: Azaz ha a ponyvás kocsi tetején/elején van akkor kell a pót végére is 1 lámpa.
Nekem bal tükörszáron volt elhelyezve egy cb antenna tartóra.
Amit Gabesz írt olyankor én (meg legtöbb osztrák) alagúton kívül le sem kapcsoltam. Tudok olyanról akit azért vett ki a rendőr mert kiégett az alagútban a figyelmeztető!??
Kísérõjármû szükséges, ha a szállítóegység számos táblával való megjelölésre kötelezett, és a számos táblán a veszélyt jelzõ számnál:
- az elsõ helyen a "2" szám szerepel (a veszélyes anyagból nyomás vagy vegyi reakció révén gázkiszabadulásra lehet számítani,
- ha a veszélyességi számban kettõzve szerepel a 3 (33), a 4 (44), az 5 (55), a 6 (66) vagy a 8 (88) számjegy, ami általában a fokozott veszélyre utal, vagy
- a veszélyességi szám elsõ helyén "X" betû áll, ami azt jelzi, hogy az anyag vízzel veszélyes módon reagál.
Küldeménydarabos szállítmányok tehát a jövõben nem esnek kíséret-kötelezettség alá.
2000. november 17. óta az S16 úton lévõ Perjen alagúton a különösen veszélyes anyagokat szállító tartányos jármûvek kivételével veszélyes áru szállítmány nem haladhat át. A gázszállító tartánykocsik, ill. a fokozott veszélyt képviselõ egyéb tartányos szállítmányok - amennyiben a veszélyt jelzõ táblájuk megvilágításáról gondoskodnak - a St. Jakob központ engedélyével áthaladhatnak az alaguton.
Na itt a hivatalos: 2001. december 1-tõl új alagútrendelet érvényes Ausztriában a veszélyes áruk szállítására. A veszélyességi táblával való megjelölésre kötelezett szállítóegységek az 1 km-nél hosszabb kétfolyosós alagutakon csak akkor haladhatnak át, ha narancssárga figyelmeztetõ és világító lámpával vannak ellátva. Bizonyos veszélyes árut szállító jármûvek az alagutakon csak kísérõjármûvel együtt közlekedhetnek.
Szerintem csak ott kell ahol ezt direkt írják is táblával. Bár láttam már olyan osztrákot aki az A2-esen még a 100m-es alagút(ak)ban is fel-le kapcsolgatta.
Cső! Attól függ hol laksz,és mik az elvárásaid egy munkahellyel kapcsolatban. 120-150 rongy között lehet keresni,és egy húzós melóhely,korongeldobálósdival együtt. Néha 12-13 órát is kell dolgozni 2 kocsin,ha úgy gondolják,vagy sok a beteg,szabadságos.
Kezdőként egy nagyon jó hely,rendőr nem piszkál,ha fel matricázva a kocsi. Nagy a lobbi mögötte,és nem szopassák agybafőbe.
95 XF úr. Nem hallani új KAMAZról,nálunk még a régiekkel csinálják az új híd terheléspróbáját,a Rábákkal egyetemben.
Szemery Transportról lehet tudni valamit.Mit lehet keresni és milyen munka körülmények vannak?Kezdőt felvesznek kevés gyakorlattal nyergesere vagy esetleg 7,5 félre is lehet jelentkezni?Esteleg belföldes cég aki felvesz kezdőt E-vel?
Uram! Az új KAMAZ-ról mit tud? Német Lastautóban láttam: Axor fülke, 95XF aut.váltókar, rallys kézifék (vízszintes mozgás). De többre nem emlékszem, pedig érdekelne.
Most full öszintén: A gall kakas még csak-csak elmegy (átrobogtam rajta), igaz a parkolóik azok kúvanagyok (még az én német hofos mértékemhez képest is). Ráadásul "kisinasom" talált 1 fini minibagettet (olyan mint otthoni sajtoskifli, 2db/zacsi, tartós)
De ez a tetvesmocskostolvajgecicigány nemzet valami katasztrófa:( Három napja "élvezem a vendégszeretetüket", remélem hétfőn elszabadulok. az man assistance meg bekaphassa valami lóét, sehol sincsenek a DAF ITShez képest
Ez kúvára nem igaz: "Mindig és mindenütt a legjobb ellátás - az MAN biztosítja. Mindig a rendelkezésükre állunk, ha szükségük van ránk."
Ja,hát mondjuk nem értem a rendőrök miért utazhatnak ingyen,mert már a családtagok sem utazhatnak ingyen(legalábbis nálunk,csak az élettársadnak vagy a feleségednek tudod kiváltani a szabadjegyet). KAtonák sem kapnak ingyenjegyet,csak ezek a kutyák.
Ha geciznek veled,szopassad is csak őket. Én a kb. 30 év alatti rendőröket utálom,mert annyira beképzeltek,meg okoskodóak,hogy az valami csoda.
Ja,meg nem rég egy telefonáló faszfej majdnem nekem jött a kanyarban,annyira levágta. Remélem hamarosan viszontlátom a napilapunkban,és bízok benne,hogy ki fog nyúlni.
Lehet,hogy irodalmi szagú,ha ez a vélemény én elfogadom!Az élet más.....ezt inkább hagyjuk mert én is láttam már ezt azt,meg jártam már itt ott!Rendőrt soha nem szidtam ha jogosan büntetett....nem ő volt a hülye hanem én....az meg picit gyerekes,hogy de másnak szabad,akkor nekem miért nem.....ja és céltábla sem voltam soha,még nagyon zöldfülűen sem....inkább ha nem tudtam valamit nem mentem bele.
Majd ha én is ezt fogom csinálni...úgy legyen....én is emlékeztetni foglak,hogy nem fogok nyilvánvaló tilalom miatt nagy összeget fizetni.....panaszkodni sem fogok 4-5 hét miatt.....még a kezdőket sem fogom lenézni,mert mindenki volt az.
Szóval számomra a lényeg....ez nem egy kislányos szakma....hanem életforma....panaszkodni,önsajnálatokba esni, nincs értelme....vagy csinálni kell vagy nem csinálni és kész.
Nagyon jó példa erre egy wabi sofőr aki már többször járt nálunk és feszt jajgatott,jaj 4hét,jaj kevés fizu,jaj büntetés stb.,így jaj ugy jaj......mondtam neki van itt felvétel,3 műszak,minden nap otthon vagy,és még a rendőr sem basztat,igaz mindez 90-ért.......háááát neeem,neki az sem jó,kevés pénz stb......nabameg akkor ne sipákolj......ez nem irodalom,hanem a valóság:-))
miér az milyen már,hogy az m3on hatvantol,vagyis a szolnoki lehajtotol elözni tilos tgk-val....na nesze neked tempo100-as menetrend....amugy én elözök csövön,ha megállit a rendör akkor meg megveszi az egész jegyet haza felé....(a rendörök ingyen utaznak amugy)de amugy meg kapjákbe.ja amugy elhuztam melegebb földrészre 10napra pihenni....nem birom ezt a novemberi idöjárást...
miér az milyen már,hogy az m3on hatvantol,vagyis a szolnoki lehajtotol elözni tilos tgk-val....na nesze neked tempo100-as menetrend....amugy én elözök csövön,ha megállit a rendör akkor meg megveszi az egész jegyet haza felé....(a rendörök ingyen utaznak amugy)de amugy meg kapjákbe.ja amugy elhuztam melegebb földrészre 10napra pihenni....nem birom ezt a novemberi idöjárást...
a másik baj, hogy 10euro..... ezt kétlem, hogy egy kamionnal előzni tilosnál előzok, akkor csak 10euro.... hahahahaha
Ezzel az a baj szerintem, hogy a külföldit elengedi 2700ft-ért, téged meg feljelent, pontozás, és 30000. Milyen gatya van rajta. Te nem nagyon tudod kidumálni magad.
Érti ő hogy a 430LE repítene felfelé, de az IFA megy elötted, és a tábla az ott van oszt kész. Kell hozni a büntetési normát....
érdekes módon a gardatótól innsbruck-ig előzni tilos... ha kifogsz egy 24tonnás raksúlyost, akkor szépen leköveted 50-nel..... MERT ELŐZNI TILOS!
2: ha itthon csak 10km van leszögelve , s a nulláson is előzni tilos, akkor be kell itt is állni a sorba.... nincs semmi menthető, semmi menthető! ha kullogsz 50nel a nulláson, akkor nincs miről beszélni! méghogy menthető...... a másik baj, hogy 10euro..... ezt kétlem, hogy egy kamionnal előzni tilosnál előzok, akkor csak 10euro.... hahahahaha
én ha személyautót vezetek(vamn sofőröm), akkor én türemlmes vagyok, mert vmikor kaminyonoztam(tudom mi az az egyperc.....)
nemkell az emnullásnak lemondani, csak meg kéne már építeni de septibe a régit, mert felháborító, hogy a vadlkeletiek mit művelnek(belsősávban defektcsere, plussz utánna 50m-rel a külsőben izzócsere... ha nem látom nemhiszem!)
a rendőr: érdekes módon itthon csak minket vesznek ki, akik tudunk a nyelvükön, s azt már ki sem veszi aki pölö mint a félőrült előz az m0-án, s az ucscsó pillanatban meg viszza akar térni az m5lehajtóján, vagy az annahegyre fel jobbról előz, s majdnem letarolja a fél fülkét..... vagy aki előz az m1-en ahol tilos, s még neki áll fentebb ha nem engedem be(mert én ilyen köcsög voltam, sőt még rá is tartottam picit ha jobbról jött volna vki a leállósávon...)
Azért az Annahegyen én mindíg lehúzódtam, ha döcögtem míg volt az a pár méter a jobb szélen, hagy tolják az üres kollégák.
Amúgy igazad van!
Én beszéltem egy Román kollégával, (erdélyi magyar) hogy milyen bátran tolják a belső sávban az előzni tilos alatt a nulláson.
" vagy az annahegyre fel jobbról előz, s majdnem letarolja a fél fülkét..... vagy aki előz az m1-en ahol tilos, s még neki áll fentebb ha nem engedem be(mert én ilyen köcsög voltam, sőt még rá is tartottam picit ha jobbról jött volna vki a "
Bocs,hogy belevau
Egyfelöl értelek.az köcsög előzős kamionos ezzel, -mert ugye miért előz ott -
sok személyautót is feltart.de ha pl már mentené a helyzetet azzal pont te tartasz fel másokat,hogy-ugyan félig-meddig jogosan-nem akarod visszaengedni.
Gondolom te is szoktál személyautót vezetni...
Nem oké hogy más balfaszsága miatt még több közlekedőtársat szívatsz.
Lehet nekemesni,leirtam a véleményemet.Nem fogok vitázni
"DE aki kamionos életre munkára adja a fejét az tudja mit vállal be,hogy nem mindig akkor ér haza amikor ő szeretne!Aztán ha mégis bevállal hasonló dolgokat akkor rá kell tudni......szerintem tudtad,hogy céltábla leszel.....és sajna el is találtak.....ne tűzzünk magunkra szálkeresztet,ép elégszer megtalálnak anélkül is!"
ne haragudj, de kicsit irodalomszagú vagy..... addig míg nem tudod, hogy mennyi ideje csinálja vki ezt a munkakört, akkor máshogy kéne foglamazni...... húsz éven túl a munkába máshogy állnál hozzá, s nem kell itt célkereszt, meg céltábla.....
picit más a történet! ha felülsz valóban tudni kell, hogy mivan! én is úgyvagyok vele, hogy ne engem tartsanak kint 5hétig, hanem azt aki most kezdi s ezt akarja csinálni már gyerekkora óta, meg csupaszcsajok helyett csőrösmekre ovulál.....
az persze más, hogy tilalomban közlekedni..... én nem vállaltam be(nem is akartak belevinni)/vállalnám be, mert ha elkapnak iylen környezetben akkor tudni kell, hogy majd 100, hogy kivesznek, pláne azok amyilen országokkal nem vagyunk jóban.....
egyszónak is 100a vége, szép irodalomszöveg volt, de az élet más..... majd ha teis ezt fogod csinálni, akkor majd emlékeztetlek :) :P
Nagyon megértem a problémádat,én is annyira hazavágynék már 4-5hét után,hogy valószínű bemennék a tilalomba!
DE aki kamionos életre munkára adja a fejét az tudja mit vállal be,hogy nem mindig akkor ér haza amikor ő szeretne!Aztán ha mégis bevállal hasonló dolgokat akkor rá kell tudni......szerintem tudtad,hogy céltábla leszel.....és sajna el is találtak.....ne tűzzünk magunkra szálkeresztet,ép elégszer megtalálnak anélkül is!
Szóval szar az élet,meg szemét a világ meg a rendőrök,de senki nem ígérte,hogy könnyű lesz,senki nem ígérte,hogy babusgatni fog(sem a cég,sem a rendőrök, stb.). Nekem fura ha egy kamionos panaszkodik,hogy ő keveset van otthon.......ez olyan mint ha a szakács azt mondaná,miért kell neki főzni minden nap :-).....ha nem szeret főzni menjen kőművesnek:-).....
Lehet nem lesz népszerű a hozzászólásom......de vállalom.
nyugaton is keresnek kaminyonsofőröket melóra, ezzel nem is lenne baj, inkább azzal, hogy ha iylen szépen lehet kinnkeresni, akkor az a sok emberke aki frissen szerez jogsit(nyugaton is vannak ilyenek), annak egyből büdös, stb.... de aki ugymond e mesés részről érkezik, s most lehet ez más országbéli is, akkor azzért a pénzért ugyanúgy belehajtják az emberkét....
érdekes módon a gyűjtőzés büdös..... sztem mindenki tudja, hogy miért! egy topiktárs írta fel a fórumra, hogy ilyenolyan meló gyűjtőzés vkinél vhol..... urammentsen meg ettől mindenkit! az egy dolog, ha raktárakat kell keresni(sokan ezt hiszik, csak ált nincs kiirva, s te meg keresed, az idő fogytán s van még 10cím...), akkor annyira nicns baj, de ha nme raktár, s a géppel meg városlátogatás, s előbb le kell akasztani a pótot, neadjiisten felépítménycsere....... én mindíg azt mondtam, hogy húzza bele a lógóját a hím! max amit hívatalosan sz*pásmentesn fel lehet venni, az nemtöbb mint 6felrakó egy nap, úgyhogy 50kmes körzetben van mind,s nembiztos hogy várnak.... jah persze, vannak akik 15is leraknak.....
mert nekem ne mondja senki, hogy még akár egy káposztazabáló, hogy tisztességesen hajtják az embert.... lónyálat!
s a buszos komákról nem is beszélünk, mikor noszürkeállománnyal 100al mennek keresztebekasba európán, s az osztrákra fogják, hogy mijééé nem takarították le az utat, s a kerékre a lánc meg már nemdivat....
sapnyaolokról nem is beszélünk akik délspanyolból indulva zöcscséggel hipphopp fentvannnak a londoni nagybanin nemegész 2nap alatt.....
a rendőr: érdekes módon itthon csak minket vesznek ki, akik tudunk a nyelvükön, s azt már ki sem veszi aki pölö mint a félőrült előz az m0-án, s az ucscsó pillanatban meg viszza akar térni az m5lehajtóján, vagy az annahegyre fel jobbról előz, s majdnem letarolja a fél fülkét..... vagy aki előz az m1-en ahol tilos, s még neki áll fentebb ha nem engedem be(mert én ilyen köcsög voltam, sőt még rá is tartottam picit ha jobbról jött volna vki a leállósávon...)
egyedűli mostani eszemmel biztosnágos közelekdési eszköz a lábam! gyalogúton persze elüthet egy félnótás bringás, de legalább a kékruhások nem szivatnak a forgalmival, meg a lámpával, meg a mellénnyel..... neadjisten tilalomba való közlekedésben.....
Egy-két évvel ezelőtt beszélgettem egy fuvarszervezővel és az volt a véleménye,hogy annyi fizut kapnak a kamion sofőrök,mint egy közép vezető!Majd hogy nem ne is szóljanak egy szót sem,ezt vontam le belőle.Aztán megkérdeztem,hogy szerinted mennyi napot vannak otthon???ennyi pénzért??
A fenét. Egymással is versengenek, ki a f@szább rendőr. Büszkeséggel mesélnek arról, hány magyar kamionost büntettek meg, aki tilalomban hazafelé tartott.
Nem sírásképpen, csak megjegyezném, hogy másik munkahely keresésemnek éppen egyik oka, hogy 5 hét után pont augusztus 21-rőr 22-én (szombatról vasárnapra) éjszaka kerültem abba helyzetbe, hogy a szlovák-magyar határtól, a telephelyig (kb: 100km.) a 2-es úton eljuthatok.
Naná, hogy a rendőrök is tisztában voltak azzal, hogy tilalom van, és naná, hogy megbüntettek 150000Ft-l. (Érdekes módon kivétel nélkül 1 cég dolgozói voltak azok, akiket a jelenlétemben megállítottak a rendőrök.)
(Telepre érés 2:00-kor, szennyes átpakolása, hazaindulás 2:25-kor, hazaérés 4:55-kor, mosógépbe pakolás-fűrdés-alvás 5:20-tól, ébredés 9:25-kor, majd ruha szárítókötélre rakása, újabb mosás, rohanás a teszkóba, rohanás haza, ebéd, készülődés, a harmadik mosás már nem kerül a bőröndbe, merthogy meg se szárad, 17:00kor indulás pestre, 19:30-kor berendezkedés a kamionban, végre ihatnék egy felest, meg egy sört, dehát már régen nem iszom. 6:00kor ébresztő, és kávé után indulás lerakóra.)
Végül is én nem annyira a rendőri intézkedést kifogásolom (teszi a dolgát, bár az összeg nagysága erősen lekorlátozta családom szeptemberi lehetőségeit), hanem azt a lehetetlenkedő, az egyéni érdeket semmibe vevő, a munkatársakat a végtelenségig kihasználó irányítást, akik miatt ilyen helyzetbe kerülhet az ember. Falrahányt borsóként kezelik azt a kérésemet, hogy szeretnék a negyedik hétvégén 3 napot (péntek szombat vasárnap) otthon tölteni. Tapasztalatom szerint és több munkatárs elmondásából feltételezve cégünkön belül (ellentétben egyes nyilatkozatokban szereplő állításokkal) újra nagy ívben sz@rnak a dolgozók kéréseire, igényeire. Egyes irányítók már megint azzal akarnak imponálni vezetőik előtt, hogy egy szuszra hány hetet tudnak kiszorítani az alájuk beosztott munkatársakból.
OFF dumáltam egy jócimborámmal, s úgydöntöttünk egy tepsimerga kipróbálása után, hogy ha ezzel járnánk tuti a zsaru messziről elkerülne.. (a cimbi 130kg, és 180cm magas és hajnélküli....) nem is volt drága.... másfélmilla....
nállunk a városba az a baj, hogy aki 180-200al megy(nem is egy) ahhoz hozzá sem tudnak szólni, mert ISMERŐS, de ha én megyek vmelyik kocsival, akkor rögtön megbízólevél, forgalmi.....
ilyen kis épített szecska, amoylan kertigép..... nem annyira foglalkoztat, mert évente egyszer van beindítva, így nemérdekel, csak utánnajártam, hogy lehet-e..... lehet, csak vinni kell/ene....
köszi, ha majd kell szólok.... 8ezerben van a szecska, a műszaki meg 50ben lenne :-)
de mért olyat büntet aki próbálna megélni vhogy ebbe a k..va országba?
büntesse meg a kopp fekete kocsival mászkáló nagy embereket,a műszaki nélkül közlekedő cigányokat... De nem merik, inkább belekötnek a becsületes munkából megélni próbáló parasztba...
Azt már láttam, hogy megvannak a fix emberek, csak azt nem tudom, ha egy valakit lenyugdíjaznak x év múlva, oda kiválasztották-e már most a sofőrt.
Ammenyire lehet nyalok, de annál többet, hogy bort viszek a főnöknek nem tudok tenni. Vagy mégis hogyan kellene? Van, aki meg meccsekre jár a vezetőséggel. :D
Meg igazság szerint eddig voltak Ausztriába járatai a cégnek, most azok is megszűntek. A különjáratra szintén megvannak a sofőrök (pedig ott aztán lehet menni ahova tervez utat az utazási iroda).
Valaki nincs itt Volánbuszos? Ott Eurolines-ba (nemzetközi és belföldön távolsági)u.a. nyalás meg küzdelem?
Akkor csak létezik valamilyen szinten ez a tempomatos téma!GKI-n mondta az egyik főokos,bár én kétkedve fogadtam,"olasz,belga",sőt ő németet és franciát is említette.
deps!
Jó kütyü meg minden ez tény.....de tudod jól hogy ha csak ésszerű szabályok lennének akkor nem tudnának miért büntetni....
Jó estét Topiktársak! Örömmel jelentem,hogy elkészült a masina.Holnaptól újra a rettegés szállja meg az utakat. Kérem vigyázni,mert jövök! :))))))))))) Üdv.RP
Calippo Veszprémvarsány Iskola utca 6. 88/499-499 20-952-8384
Gabusz Kft. Nyúl, Kossuth L. utca 34 96/423-839
Mikó Róbert Nagylózs, Hunyadi u. 6. 99/363-509
Reparatur-Trans Kft. Dénesfa, Fő utca 17. 96/256-176 (szigorúan csak belföld)
Kiss-Trans 2000 Kft. Kapuvár, Wesselényi u. 34. 96/242-674
Alfa Busz Győr, Füzes u. 2/B. 96/333-015
Előrébb jutásról meg annyit,hogy vagy ismerős,vagy egy kökemény seggnyalás. Ne haragudj,de most ez megy 2010-ben. Majd ez is változik,ahogy írta Tourismo is írta,egyszer kihalnak.
Tourismo. Jelentem Tősgyökeres győri parasztgyerek vagyok
Itt nálunk T.V Zrt. is elég nehéz fel kerülni. Akik külső telephelyesek(Algyő), pölö te Algyői lennél akkor nagyobb eséllyel kerülhetsz helyközire, majd távolságira. Nálunk úgy mondják felkerülni csak kihalásos vagy bármi más eü. probléma esetén lehet. Itt van olyan aki 15 éve helyközire akar menni(de nem lehet) távolságira meg aztán pff! Szeged-BP járatot is legtöbbször egy idős ember vezeti(de van rajta középkorú is). AFF-645
Nekem meg még olyan messze van még a buszvezetőim, hogy csak na...De sok sikert hozzá neked
én még ilyen elvetemült buszsoförrel nem talákoztam mint te :) minden tiszteletem a tiéd,szerintem sokan nem bírnák a sok hülye utasokat,ááááá nem i sakarok bele gondolni !:) ez a buszos dolog olyan mitha vegyitenék az ügyfélszolgáltos munkakört a vezetéssel plusz pénztáros :D én tuti kihagyom az éltemből !
Én ebben nőttem fel,ezt imádtam már gyerekként is,így nem tudják elvenni tőle a kedvem. Sok kuka utas van,de engem nem hatnak meg igazán,mindig tudok valami magyarázatot adni,mi-miért történt. Szidni meg már eddig is szidtak,már hozzászoktam.
Nekem csak az a lényeg,hogy tuti meló legyen,ahova mindig lehet menni,télen-nyáron-hóban-sárban-szélviharban-napsütésben.
Lehet majd pár utast tönkre fogok tenni a lélekjelenlétemmel együtt. :))
Azt mondjátok meg, hogyan lehet egy munkahelyen feljebb lépni?
Őszintén megmondom kb. másfél éve, hogy helyijáraton vagyok, de lassan már álmomban is a városban járkálok. Már anno is mondtam a főnöknek, hogy szeretnék majd távolabbra menni. Akkor az volt a válasz egy megüresedett fordára (napi 500km), hogy tapasztalat még nincs meg járjak nyitott szemmel. Ok. Nyitott szemmel járok, de még nyáron rákérdeztem, hogy várható-e valami az ősz környékén, s elég bíztató választ kaptam. Erre pár napja rákérdeztem, akkor meg annyit kaptam válaszul, hogy beszélni fog az egységvezetővel. Ok. Úgy érzem, hogy csak össze-vissza beszélnek, közben meg semmi lehetőset nem adnak átnyergelni helyközire-távolságira. Kb. 2 hete volt u.a. a megüresedett forda, mint nyáron (Szhely-Pécs). Én akkor nem melóztam, nem tudtam róla, hogy leszállt onnan a koma, ezért csak később tudtam beszélni a vezénylővel (neki is van beleszólása ki melyik járatra menjen). Válasz annyi volt, hogy már betöltötték. Ebben az a pláne, hogy egy budapesti csávó jön erre a fordára. Tök frankó, hogy engem nem hívtak... Igazából nem értem milyen tapasztalatról beszélnek a főnökök, amikor teljesen más a városban menni, mint a mérgezett egér és más az országúti vezetés is.
Lehet túl illedelmesen viselkedek az Utasokkal, meg túl tisztán tartom a buszunkat, ezért nem engednek el a városból! :-D Majd ezután köszönés helyett grimaszolok a felszállókhoz plusz bekenem sz*rral az egész buszt. :DD
Milyen cégek vannak, akik távolságit, nemzetközit csinálnak? Esetleg nem tud valaki protekciót, ismerettséget?
Ha jövőre sem lesz távolsági (helyközi), azt hiszem más irányt választok. Most csak azért nem megyek el kamionozni, mert jön a tél, s épp elég lehet kezdőként beleszokni a kamion vezetésbe, akkor még mellé hóláncot meg csúszos utat is szokni hát köcce.
Bocs, hogy egy regényt írtam, de veletek lehet beszélni, mással ezt nem tudnám megbeszélni. Szüleimet, barátosnőmet téma nem érdekli, kollega megcsak elkotyogja aztán 100-szor másképp hallanám vissza. Jah, nem akartam nagyzó lenni, de hívtak már cégek (akikhez anno beadtam a paprít), hogy nem akarok-e menni sofőrnek. Mondtam, nagyon szívesen, csak nekik azonnal kellett volna ember...
Ismét itt vagyok. Kicsit eltűntem, mert hol a net nem jött, hol a pc nem akarta behozni a netet. Szóval frankó... Most küldtek új DSL modemet + újratelepítem a pc-t. Próbálok minél többet visszaolvasni, remélem mielőbb sikerül, mert jó sokat írtatok.
AFF hajrá a beugró melóhoz! Jó, hogy (még) ilyen nagy kedvvel állsz a Volánhoz. Az lehet tuti meló (ha nagy baklövést nem csinál valaki), de az emberséges bánásmódot soha nem fogják megfizetni sajna...
nem igénytelen a zacsi, kedves cicónéni, mert egyrészt összetudod kötni a tetejét, meg nem foglal helyet a kocsiban középen.... én allergiás vagyok ha középen van iylen *zar, a zacsit összekötöm, s nem zuhangat összevissza a jobblábtérben....
Mondom,én csak beugrósnak kellenék,mert az alap sofőrök megvannak. Ők ezt csinálják,én meg gondolom olyanra kellek,hogy néha vasárnap este menjek pakoljak fel,aztán ő meg tovább viszi a telephelyről hétfő este.Ilyen hasonlóak.Mert neki igazából nem kell ember. Nekem meg jó lenne egy kicsit menni egy ilyennel,hiszen még nem mentem. Ki kell próbálni. Azért dobtam fel,hátha valaki is úgy dolgozott eddig,mint én,hogy kötetlen munkaidő,így betud ugrani,de mégse adja fel az eddigi megszokásait. Mondta,hogy hát senki se szeret kezdőkkel foglalkozni,de hát az ismerősöm ,annyira "eladott" engem,hogy nyugodt vagyok,nem sietek,meg hasonlóak.(jártunk ki ausztriába kocsikért) Rábólintott,ezek után is,pedig nyugodtan mondhatta volna,hogy NEM.
Nem csinálok segget a számból,megígértem a "segítőimnek",hogy jelentkezek a volánhoz,mikor eltelik az a bizonyos nap,meg én most inkább itthon szeretnék keringeni.Azért a szívem buszokhoz húz inkább. Tudom,hogy több pénzt lehetne összeszedni így,mint buszon,de viszont az egyik tuti meló,míg a másiknál bármikor búcsút inthetnek. Tudod,a beállítottság,én szeretek tenni a közösségért,van bennem egy kis hivatástudat.
Tudod,hogy sok minden megfizethetetlen...................
Mikor megyek??? Valószínűleg,ha holnap hívnak,akkor szerdán,aztán,hogy hova-merre-meddig,azt nem tudom.
elmész te a picsába :D mi bajod a plüssökel? nekem is van, meg névtábla meg zászló...
kuka is volt, mert sokkal kulturáltabban nézett ki mint egy rohadt szatyor fölakasztva a kilincsre... de miután nem tudtam úgy közlekedni, hogy ne borítsam föl minden 2 kanyarban így kibasztam...
egyrészt ez az elcse*zett magyar poppuláris zenétől kinő a hajam, másrészt meg az a sok dísz..... sok kis szar, s azzal van elfoglalva..... haveroknak persze el lehet adni, de az a szinesventillátor.....
a legjobban az bas* fel, hogy az emberek tényleg beletesznek egy szemeteskukát a kocsiba..... áááááááááááááááááááá szatyor a jobbosajtókilincsre, és kész... méghogy szemeteskuka..... nekem sok hely kell, nempedig szemeteskuka......
sok értelmét a videójának nem látom, bár ha mondjuk az utat mutatta volna be, s nem a sok csecsát, talán még jó is lehetett volna......
A pontos üzenetre nem emlékszem asszem az M5 M0 környékéről jött vmi ... fonetikusan ródtrén volt.
Akartam sms-t írni is csak mire bepötyögtem olajos kézzel addigra letiltott ez a k..va telefon kéne vmi új szoftver rá mert néha telefonálni se enged:S
Engem egy dolog fogott meg ebben a vidiben......ha a kölyök előtt bevágja az a kamion a satut,ez tuti megpuszilja hátulról miközben a tükröt videózgatja,meg a parkolót....remélem utánam soha nem fog jönni ilyen ökör...
Igen,ilyen targisokkal,portásokkal,kéregető utcagyerekekkel stb. én is sokat találkoztam.....bele is estem egyszer abba a hibába hogy adtam egy purgyénak némi aprót.....hát tizedmagával tért vissza,még szerencse hogy már ép indultam a lerakóról,de szorgosan szaladtak utánam egy darabig:-)
Én sem örültem ha oda kellett mennem,de volt benne kihívás és ez ébren tartott,sokszor szó szoros értelmében is:-)
Gyakorlattal rendelkező nemzetközi =gépkocsivezetöket keresünk.
Gépjárművezetőink jelenleg 3 hetet (2 hétvégét) töltenek külföldön, jellemzően Nyugat-Európában.
Gépjárművezetőinket a váltások alkalmával a társaság tulajdonában álló kisbusszal utaztatjuk ki Hollandiába (Tilburg) és vissza Magyarországra (Sárvár és Székesfehérvár)
Feltételek:
- büntetlen előélet
- szakmai szintű angol vagy német nyelvtudás
- legalább 3 éves gyakorlat tandem =potos és/vagy nyerges szerelvényen
- küldeménydarabos ADR vizsga
Előny:
- gyűjtőfuvarozási tapasztalat
- csereszekrényes gyakorlat
- Székesfehérvár vagy Sárvár környéki lakhely
Jelentkezés:
Kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát az info@versteijnen.hu e-mail címre.
vmi olyan településen is voltam/tunk... már a franc se tudja, de megnézem..
slatina volt... nemtudom milen völgy, de ha temondod.... olyan szépfelleslefelbenkanyarral..... csak szépen lassan kell belemenni..... amúgy vmit ott bildingeltek.... rá is fér.... bár egész jó minőségü az út, igaz szépen nypmvályús!
annyit még tanultam az esetből, hogy ha buk/pitest felől jövök pestre, akkor ártánd-nál kell bejönni. vmi 50essel hosszabb, viszon nincs akkora sor a határon, így a sok éhenkórász/szemétveő békénhagy....
nézd, sztem az volt életem legnagyobb élménytúrája, mikor románban ártam! mostmár szép emlékek fűznek hozzá, de ennyi!
annyi mázlid lesz a kanyarral, hogy céltudatosn mész majd, s gondolom a vissza is megvancélirányosan(ilyen póttal).
ponyvás táma azééééé nehéz, vagyis élménydúsabb..... mindíg kérdezik ált nem jártas emberkék, hogy ponyvással mit visztek???? mondom egy dolog nem volt rajtam, mégpedig ömlesztett árú, de már vittünk/tem hűttőbevalót ponyvaalatt(joghurt/banán)
keleten az a baj, hogy ott mégjobban belőled/lünk akar mindenki megélni..... targoncás 2euró, mert fáj a foga, portásnak 1 euró mert nő a haja, és ő milyen szegény......
mikor raktam lent az aluminiumot (majdnem bolgár határ buk alatt) a targis 2eurót kért mert szomjas volt.... én mondtam neki, hogy én köpni nemtudok, annyi nyálam nincs.....
lerakó calarasi-ban üveggyárba...-> szétbontom a pótot, s jön fel a koma, hogy segít.. mondom úgy segtíts, hogy nem adok semmit a köszöneten kívűl.... asszondja jó! levett egy gurtnit az üvegről.... lejöttem a pótról, hogy akkor lehet daruzni, s akoma kéreget cigit, s szeszt....
éhenkórász az összes! inkább két angol lerakó, v 4 spanyol noném útca és cégkeresés, mint mégegyszer román.....
Persze,gondoltam hogy a kamionra jobban tapadnak!De én még ilyet se láttam,hogy basztattak volna kamionosokat.......legalább most már ezt is tudom,és ha úgy hozza a sors készülhetek rá.
Ez érdekes tapasztalat,mármint az ablakmosók!Én soha nem találkoztam velük,pedig minden határt bejártam!Egyszer volt ugyan egy faszi aki kéretlenül leakarta mosni a szélvédőmet de nem engedtem,aztán még jól el is beszélgettünk,és kiderült hogy magyar rokonai vannak meg bla,bla..........
engem nem vertek meg, de nagyon nem akartam már a vége felé MÉg fizetni, s akkor jópáran körbevették a kamiont, s az egyik a kerékhez állt egy nemkicsi szúrófegyverel, sőt hozzám meg késsel jöttek.....
éjszaka mit kell csinálni????? őőőőőőő, várjál, minnyá írom, csak nemtudom leírni az alvás szót
én egy nagyon nagy dolgot tanultam meg amikor a határon araszoltunk....
ugye azok a *enki*ázi *yavalyás abalktisztítók..... állj annyira közel az előtted állóhoz, hogy maximum 20cm legyen a gép és az előtted álló között, mert így az éhekórá** *enkiházi tisztítók az elejét nem tudják lemosni.....
ha meg az oldalát mossák ne adj pénzt, s az ablakot se húzd le! ha fenyegetnek, akkor vedd fel a telefon videójával.... akkor tuti elmennek.....
Éjszaka TILOS határon araszolni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nagylakon egsoron megy a török és az eu-s..... óriási torlódás van, hogy egysoron megyünk a 3dik országossal-> itt kezelik a tircarnetet is.....
figyelj oda aivel mész, hogy mit és hogyan csinál!!!!!!
Ja,először meg kell felelni a munkára,majd a sofőrön múlik(nem tudom kije az ürgének),és majd ő elmondja neki,hogy alkalmas,vagy alkalmatlannak talál,rám bíznák-e a melót.
Egy kis vasárnap esti múzsika,ez megy ismétlésben: Vámosi János: Járom az utam
Mindig tanul az ember valami újat. Ugyanaz a kör van mindig,asszonta,úgyhogy remélem valami jó lesz(útvonalban is),legalább egy kis Túrára el tudok menni.
érdekes világ.... grazból kolozsvárra(clujnapoca) sztem:
graz-szentgotthárd- veszprém - fehérvár -m7 - m0 -m5 -újhartyán/405 - 4 -szolnok- püspökladány - 42- berettyóújfalu - ártánd/határlépés (vignettevásárlás a határon kitéve, hogy vignette... hetivignette 50-60euro, napit nemtudom! ragasztani kell a mattrinyát a balalsó sarokba, számlát/blokkot meghagyni, mert visszafelé ellenőrzik a határon)
ártándtól 1esen nagyváradig(oreda), aztán elkerülőre, majd becsatlakozni a 797-esbe, majd végig az 1-es becsatlakozásig. aztán az 1esen végigmész kolozsvárig/clujnapoca-ig
Parkolók:
csak fizetős van! éjszakánként ált 5euró, sztem célszerű ilyenben megállni(máshol úgysem tudsz!), sokesetben porosak! egyet jó megjegyezni, mégpedig, hogy ahol a török/iráni megáll, ott tuti biztonságban vagy, elég jó helynek számít! ált mármint amikor mentem bukarest fel, akkor arra olyan 5-10km-enként volt 1-2 parkoló, tehát sűrűen van, viszon egyáltalán nincs táblázva, navi vmilyen szinten felejtős! nekem legalábbis nemvolt oylan jó a román térképem igo-val.....
éjszaka nenagyon menjél, mert nemtudod, hogy hol jársz! táblák ahogy én láttam/értesültem nem minden esetben a jobboldalon vannak! néhol a baloldalon van! elkerülőket nagyon célszerű követni/rajtamenni, mert a román rendőrök nagyon éberek! lakottterületen 50! nem 55, hanem 50! én mikor mentem bukarestbe/felé, akkor beálltam egy konvojba(török), így nem tévedtem el!
Én Kolozsvár felé mindig Biharkeresztesnél mentem át.Útdíjat a határon kellett fizetni,vagy benzinkúton,vagy volt az út mellett egy kis bódé is,adtak egy sárga matrinyát amit fel kellett ragasztani a szvédőre.
Figyelni meg arra kell hogy ne lopják ki alólad a kocsit,na meg a szamárszekerekre az út közepén,vagy arra hogy éjjel nincs világítás a kisebb településeken és lehet hogy a felezővonalon üldögél egy hajléktalan,vagy a jó út hírtelen elfogy és onnantól keskeny és borzasztó kátyús lesz stb.,stb........nem vicc,tudnék még mesélni,sokat jártam románba :-)))
Az utakról jutott eszembe....egyik éjjel haladok 90-100-as tempóval nagyon király úton,mígnem egyszer csak akkora kátyú volt a kellős közepén,hogy egy konda belefialt volna, beledurrantam és majdnem lefejeltem a tranzit tetejét,majd megálltam,hogy ennek annyi kitört a kerék,de kibírta csak állítani kellett rajta itthon:-))
4-4,5h utána melegváltás (kártyacsere), 4-4,5h csere, 4-4,5h csere, 4-4,5h min 9h pihi ha belefér ez mind 30h-ba. Azért illik valahol egy 45 perc pihenőt beiktatni.
De legközelebb amikor valami "értelmiségi" megállít kérdezd meg, hogy törvényt betartva jó e neki. Mert törvény betűje sterint hetente max 6 nap munka (azaz 2heti 12), de azt sehol sem írja, hogy ha "előre pihensz" akkor nem dolgozhatsz utána!
Heti pihenőidő: az a heti időszak, melynek során egy járművezető szabadon rendelkezik idejével, és amely rendszeres heti pihenőidőt és csökkentett heti pihenőidőt foglal magába.
Rendszeres heti pihenőidő: bármely, legalább 45 órás pihenő.
Csökkentett heti pihenőidő: bármely, 45 óránál rövidebb pihenő, mely a 8. cikk (6) bekezdés feltételeinek megfelelően legalább 24 óra folyamatos időtartamra csökkenthető.
Hét: a hétfő 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig terjedő időszak.
Üdv!
Azt szeretném megkérdezni a szakavatottaktól,hogy egy sima 1-2 napos 4 kezes járatnak manapság mennyi az árfolyama???
Ma beszélek egy ürgével,akitől elment a nyugdíjas beugró,mert neki "főállás" kellett,én meg mondtam,hogy néha be tudok ugrani,míg nem indul a tanfolyam számomra.
A mostani hetem: hétfő kedd nappal szerda csütörtök péntek szombat éjszaka. Kedd délután végeztem este 6 kor és szerda este 8 kor kezdtem újra így itt van egy 24 es pihi. Következőnek majd szerda reggel 8 kor kezdek így elvileg megvan a 45h heti pihenő is.
Elvileg ez így jó nem?
viszont ha 2 heti lebontásba nézzük akkor a múlthéten hétfő kedd szerda éjszaka és vasárnap nappal, közbe volt egy 72 es pihim. Még magába ez is jó lenne, de ha egybe nézzük a 2 hetet akkor én most 7 napot dolgoztam egyhuzamban.
Ezt a mondatot nem tudtam eddig....."az egyik héten kezdődő és a következő héten folytatódó heti pihenőidőt,e két hét bármelyikéhez hozzá lehet kapcsolni!(de mindkettőhöz nem)".Ez itt a lényeg,és igy értelmet nyer a hét fogalma is.
Egy héten max 6 napot dolgozhatsz, azaz csinálhatod így is pl:
-a verz. hétfő-kedd munka szerda >24h pihenő csüt-péntek-szombat munka és ha frissel mész akkor vasárnap is dolgozhatsz. Itt csökkentett heti pihenőd van
-b verz. hétfő-kedd munka szerda >24h pihenő csüt-péntek-szombat munka vasárnap >30h pihenő. Itt a 24h pihenődhöz egy 9h-ssal egybekötve visszapótolod a 45öt
Mit is mond a pihenőről? Ott szó sem esik a hét fogalmáról: mert azt mondja mielőtt megkezded a következő hetet, azaz az első mozdulásig/kalapácsig tart az előző heti pihenőd.
Előző cégnél csináltuk párszor: hétfő-péntek meló (gyüjtőzés, tehát inkább munkaidős), majd szombaton reggel egy 4-4,5, kb 10-11ig megállva. Így szombaton volt 13-14h +vasárnap24h +hétfőn 6-7h és bárhová időben odaértünk, bagolytrans nélkül full jó "lapokkal".
+15 alatt is van büntetés, ami neten kering táblázat, az csak az objektív f. körébe található közig eljárás határai. magyarán helyszini ez alatt is kiszabható
Az első mondatodat nem értem....a második tiszta sor!
A kérdést azért tettem fel mert ha így lehet csinálni.... az nekem olyan mintha a hét hétfő 00-tol Hétfő 8-ig tartana......lehet hogy hülyeséget írok csak akkor nem látom értelmét az aetr-ben a hét fogalmának.....
A csökkentett pihenő az világos!De ő nem ilyet szeretne tartani hanem normál 45 órás heti pihenőt.Kérdésem erre irányult,hogy ez ha már heti pihenő akkor egy héten belül teljesüljön,ő esetében vasárnap éjfélig,mert ugyebár a hét hétfő 00-tól...vasárnap 24-ig tart nem pedig hétfő 8-ig.
Ez a hozzáállás a legnagyobb baj, főleg (magyar)hatóságok felől!!
Vannak fogalmak amikkel tisztában kell lenni: Hét Munkanap Munkaidő Vezetésközi kötelező szünet Napi pihenő Heti pihenő Csökkentett napi/heti pihenő Osztott napi pihenő
Ne is mond! Most jöttem haza egy napocskás tandemmal Lille melől egy Port de Santes nevű kisvárosból. A cím természetesen bent a város közepén csupa 3.5t táblával korlátozott úttal körülvéve... egy rémálom volt mire bejutottam... Viszont segítsetek egy kicsit, a következő a problémám: a héten 6 napot dolgoztam, ma délelőtt álllítottam le a vasat. Hétfő reggel 8ig meg lesz a 45 órám. A jövö héten dolgozhatok 5 napot csak a 90 órára kell figyelnem?
de kár ezen vitatkozni ahogy ismerem a Green anyagi helyzettét amint jön csekk már csörögni fog a telefonom, és még a postadíjat is levonják majd :D
Tényleg nem is írtam: Kedden kaptam 2 új ( mármint nekem) gumit C tengelyre... meg is lepődtem, hogy vagy 90% os pirellit tesznek föl. Oszt rájöttem az okosságra: az egyik K-spedes pótot viszi a bank és mentették a menthetőt, és pont én voltam bent akinek volt 2 szar gumija a 2 jó helyett :D
Az első kalkulátor is azt mutatja, hogy 64 ig nincs büntetés, 65 ért már 30 pénz. 69-re már kaptam 30-as csekket... és akkor anno mondta a rendőr ismerős, hogy ha 65 alatt megyek akkor nics büntetés, csak nem tudtam, hogy ez létezik e még...
Nem volt érthető amit írtam ? Ha pl. ha 50es táblánál 60-al mész. Ha csak ki van baszva a trafi akkor nincs gond, de ha meg is állítanak akkor már fizetned kell.
a "törik a korsót" a közetrületesre értettem, hogy megfognak az engedély nélküli közlekedésért...
nem azért, hogy olyan helyre megyek be ahol nem tudom, hogy elférek-e... Azokkal a részekkel ahol járok tisztában vagyok, hogy átjutok e vagy nem... csak vmért túl sok 3,5t táblát rendelt az útfentartó és oda is kitette ahova nem kell.
Vmi rémlik nekem is, hogy 65 alatt csak helyszíni bírság van... de a f@sz se tudja már mi az igazság...
Amúgy teljesen igazad van a többi dologban...Nem értik meg, hogy ha nem megy az ember és nem vállalja be akkor nem lesz ott semmi. Mivel ilyen fillérbaszó országban élünk azért megy a hajtás a " csináld jó az úgy" dolog... nálunk is van asszem jelenleg 10 autó a 13 helyett, kirugdostak egy csomó raktárost, így sima " normál" rendelések mellett is 1-2 órás csúszások vannak az amúgy is necces fuvarokkal. Mit mondott a vezetőség..." állj a gázra" . kíváncsi lennék ha összefogna mindegyik sofőr és szabályosan 70 meg 50 el mennénk, és nem rakodás alatt vennénk ki a pihenőt akkor milyen fejetlenség lenne.
De ugyanez igaz az Aetr-re... mér kell nekem erre odafigyelni? az este is épp hogy volt 5 óra vezetési időm... a többi az föl-le pakolás meg várakozás...
baszogassák a nemzetköziseket akik beülnek hétfőn a kamionba és szerdán kiszáll a világ másik felén, az tényleg monoton unalmas dolog, ott el lehet aludni...de itt.
Szerintem jobb a Hungária mióta korlátozás van... ha vmi nagyon nagy gebasz miatt beáll az M0 akkor is csak az M5 kivezetőig merészkednek be a kamionosok. Ha van egy kis Pesti rutinod, meg tudod, hogy hogyan váltanak a lámpák nagyon jól lehet közlekedni. Csak tudni kell, hogy melyik napszakban melyik lámpánál torlódnak föl a kocsik.
majd ha jársz olaszban , vagy délkeletfranciában vagy egykét spannyol tepelülésen, akkor ott fogsz találkozni olyan "majdnem eltörik a korsó" helyekkel......
igazából az ember ott tudja, meg hogy a szerelvény hol fér el.... egy kétsávos picit szélesebb padkás uton "simán" megfordul egy nyerges..... persze nem 25tonnával....
Fél Erzsébetre ki van téve a 3,5 es zóna... csak azt nem értem miért...
Jössz a Sibriken az Üllői felé 12t zóna... átjössz a fellüljárón és ahol leszűkül a 2 sáv 1 re ott van kitéve a 3,5t zóna tábla... ott már megfordulni se lehet nyergessel...( nem mintha akarnék bármikor is)
magyartól én többet jobbra nemmegyek! még gyalog sem! soha többet!
meg a 4kezes járatokkal az a bajom, hogy:-> egyrészt ha én fáradt vagyok kiállok, s a másik, hogy nem bírok aludni, ha más vezet...... én konkrétan rettegek attól, hogy vmi lesz.....
mondjuk idő kell hozzá, hogy tudd mire képes a kolléga, de én akkor is rettegek, attól függetlenűl, hogy én is szenderegetm már el a naviülésben:)
Én ugyan nem vagyok kamionos de ha nem Lennétek nekem se lenne munkám.Alkatrész Talán nem idiótákat kéne 24 éves korukra kiállitani az utra.És nem a nénikről beszélek
Sokszor már nem tudom követni ezt a sok pihenő/ kalapács/ mennyit mehetsz dolgot.
Magyar zsandár lehet a korongot CD-nek értelmezi
Itt csak a baszogatás megyen.De ahogy olvasom kinnt is.Értelmetlenül is.
És a főrendőr indul haza de elötte be a lidl-be,és hopp üres a polc.
Meglepődne.
Nem értik meg hogy azt a kiflit amit a szeme fénye ifjab kovács46 béla reggelire kap 3 évesen,azt nem a szél fújta be a pékségbe. Hungária sem lett jobb mióta megvan az új nullás.Mert mindenki tudja hogy ide kámion már be nem oszt odamegy.
És kérdem én a kamionos elalszik.Személyautós nem?
50 helyett 65 fasztudja.én ugy tudon 68-tól megy a csekk,ha nem állitanak meg.
De kurvára nem egyértelmű
Nem vitainditó még véletlen se, nem kell levenni a fejemet:)
De hogy őszinte legyek( és egy kicsit nagyképű is :d ) szarok bele, hogy hova lehet és hova nem bemenni :D én Soroksárról is átmegyek a 3,5t ás útvonalon a Métán és a Gilice téren keresztül az Üllőire ha épp úgy adódik.. úgy vagyok vele, hogy ahova beférek ott megyek. " addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik" amíg nem fognak meg és nem kapok egy 20 forintos csekket addig simán bemászkálok... egyedül a belváros részbe nem kacsázok be mert ott már feltűnő... de amúgy az esetek nagy részében ha látják a szélvédőn az engedélyt meg a lidl táblát akkor nem szoktak szórakozni.
Péntek este a Hungárián a Mogyoródi után ott állt a rendőr a fa alatt, persze, hogy ki intett, meglátta a LIDL táblát, meg elolvasta a szélvédőn keresztül az engedélyt, majd megkérdezte, hogy "jogsi rendben" oszt elengedett 1 perc volt az egész... ritka de van ilyen rendőr is.
Annó 2005-ben faterommal is, meg tanuló sráccal is vittünk PSA-t. Valahol Franciában kellett megpakolni, du. 6-7 óra körül voltak meg a papírok, és másnap éjfél volt a lerakás ideje a Késmárk utcában (kb. 1100 km). Akkoriban ez elég sűrű négykezes hazafuvar volt.
reméljük így lesz... láttam őket odafele, hogy ott vannak, de akkor még a kocsiban volt a mérő... mikor visszafele jöttem annyira figyeltem, hogy hol vannak, hogy későn vettem észre és nem is figyeltem, hogy mennyivel megyek:D
de a k..va anyjukat, már éjszakai is mérnek... mind a 3 éjszaka kint voltak az M3 bevezetőn... hajnalig 1-ig a kifele menőket mérték a Szerencs utcánál a bokor mögül, 2 urán átálltak a befele oldalra a legvégén ahogy jönnél föl a felüljáróra a Hungária felé...
1évre visszamenőleg a rendőr/senki más nem büntethet! indulj ki a korongos témából.... 28nap és kész! maximum nézegethet, de nem büntethet!
4kezes járat akkor lehet nagyon patent, ha csak húzni kell a pótót, s rakodás nincs, vagy köbö bejelentkezéstől papírig max2 óra....
a tényleg 4kezes járat az már nagyon nincs! a megbízók már nem igénylik, nállunk a napnál is akkor volt express járat ha vki kilépett, s a motyó meg book-os volt, akkor volt hajtás, ezenfelűl már nicns!
Gyömrői út - Kőér utca - Basa utca. Célforgalomban be lehet hajtani engedély nélkül.
Sofő hív, hogy kijöttek a keverőüzemből, megállította őket a rendőr (3 nyerges billencs) és meg akarja büntetni.
Kértem a telefonhoz a hatóságot, illedelmesen köszöntem, majd megkérdeztem mi a gond. Mondja, hogy engedély nélkül mentek be a kocsik. Hivatkozva a Parking Kft. térképére mondtam, hogy szerintem meg nem. Közölte, hogy nála is van egy ilyen Parkingos térkép. Mondom akkor kövessük le együtt az útvonalat.
Szépen elmondtam neki: M0 - Ferihegyi út - Gyömrői út - Kőér utca - Basa utca.
Aztán megnéztük az útvonal színét. Az bizony zöld. Aztán a térkép szélén a jelmagyarázatot: célforgalomban megközelíthető utak.
A yard elnézést kért, meg hogy őt félretájékoztatták, visszaadta a sofőrnek a telefont, és elengedte őket.
Aki nem elég szemfüles, simán lehúzzák...
Egyébként nem tudom tudod-e, de átvariálták a Parkingos térképet. Már sokkal több helyre be lehet menni.
Múltkor 4 rendőrrel beszélgettem és nem tudták megmondani,hogy a kamionnak autópályán mennyi a megengedett sebessége....... 80 vagy 90 ??Ja és trafi volt a kezükbe.
Vmeik nap beálltam az egyik bolthoz és mikor kiszálltam és hátrasétáltam csöngetni a boltosnak láttam, hogy ott ólálkodik a közterületes a kocsi elejénél... visszamentem illedelmesen köszöntem és mintha ott se lenne beültem a fülkébe. Kb 1 perc múlva kopog az ajtón és azt mondja " Jó napot kívánok érvényes behajtási engedélyt kérnék" ( ugye a behajtási engedély jobb felső részén ott a kiállítási év) Leveszem a szélvédőről és a kezébe nyomtam. Erre a fószer önelégedett mosolyal vissz aadja és gúnyosan megjegyzi, hogy : " Uram ön nem tud olvasni?"
Na itt pattant el az agyam és enyhe akcentussal rákérdeztem, hogy MIII?? Oszt kinyögte a vén hülye, hogy mivel 2010-et írunk és az engedély felső sarkában 09 van ezért ez az engedély érvénytelen... Közöltem vele, hogy ezért tart itt az ország mert már egy olvasni nem tudó senkit is fölvesznek dolgozni ( itt egy kicsit megsértődött) majd megmutattam neki, hogy van egy olyan rész, hogy "ÉRVÉNYES: 2010. 10.28" Oszt megkérdeztem, hogy ki nem tud olvasni.... Szó nélkül visszaült a suzukiba és elmentek :D
Régebben, mikor még nem volt autómata üzemanyagkutunk, egy "kutas" emberke osztogatta a telephelyen a gázolajat a kocsikba. Mivel mindig bent tankolnak, a tanksapka kulcsok is a kútnál voltak.
Vámos megállítja az autót, kéri a sofőrt, nyissa ki az üzemanyagtartályt, hogy mintát vehessenek. Sofőr széttárja a karját, mondván, a tanksapka le van zárva, a kulcs meg a telephelyen.
Tányérsapka vakargatás, majd bekísérték az autót, kinyittatták a tankot, mintát vettek, majd el. Eszükbe sem jutott, hogy a mögöttük lévő 30 E literes tartályt megvizsgálják, ők kifejezetten az autó miatt jöttek be...
Hatóságról, . Ifju frissen képzett vámosok pesten megállitják a nagy autót , ifju hölgy van vagy 50kg sofőr 150kg ,meg áll ahogy kell, emberünk kiszáll kérdezi a hölgyet, "mit szeretne kedveském ezen a szép duna parton" tovább "tudja-e mit állitott meg" továb " van az a 30x40-es tábla fölsösorba a 3-as gyulékony folyadék a 6-os meg mérgező" hölgy nagyon ugy nézettki mint aki előszőr hall ilyet, egyébként korongot szerettek volna nézni, elkellet magyarázni hogy nem kellene azilyen szekereket megállitani főleg vizparton gyulékony-robbanékony-mérgező, valami tőrténik, pesten 2keruletet ki kellköltöztetni.
Azt hiszem végre "megjöttek" a nagypofájú rendőrök,akik mindig felvilágosítanak,hogy milyen szabálytalan vagy,ha 2-szer nem használtad az irányjelződ éjjel 23:00-kor.
Ezeket jól közszemlére tenném(akik a balesetet okozták),és kirakatnám őket a Vámosszabadi határhoz fél évre,hogy ellenőrizzék az összes szlovák rendszámú autót,kivétel nélkül,és egy taxis autót,amiben lehet bankkártyás fizetést is végrehajtani,hogy ne tudjanak kibújni a felelősség alól.
Közúti ellenőrzéskor 28 napot nézhet, viszont telephely ellenőrzéskor 1 évre visszamenőleg kérhet mindent. Még a menetleveleket is, és összehasonlítják a tachográffal.
28 milyen nap? naptári nap, munka nap, vagy ledolgozott nap? ezzel sose voltam tisztában.
van egy kártya ( nevezzük joker kártyának:d ) multkor pont az volt a csirkelábban mikor meghibásodott a tacho, és bent volt 4 napig folyamatosan és húzta a munkaidőt és a vezetési időt. Asszem 34 óra vezetési idő van rajta szünet nélkül (elromlott a tevékenység váltó része).
Ha letelik a 28 nap akkor már nem szólhat érte a nkh?
Én hallottam olyat is h a német 1 évre visszamenőleg is szokott büntetni.A vezetést meg úgy számoltam h ha 30 óra egy nap akkor az 5 napnyi vezetés szombatra jön ki,de akkor ugye csak 24-est tudok kivenni,köv héten péntekig csak 4 napnyi 9 óra jön ki mert ugye akkor már 48 órát kell kötelezően kivenni.És ez 4 hét átlagában 18 nap és a visszapótlásból eredő nap veszteséget nem vettem le.Igy nekem 4 hét átlagában 17 munkanap jött ki.Egy kézben meg ez ugye 20 nap.
Az ideiglenes jogosítványt nem fogják elfogadni külföldön. Négykézben a napi pihenőidő 9 óra viszont a munkaidő 30 óra. Miért ne lehetne annyi kilométert vezetni ???? Ezt fejtsd ki bővebben. Havi szinten (kis mágnessel) 27430km-t mentünk. 28 napig felesz a digikártyán lévő szabálytalanságokért.
Ha lejárt a jogsid akkor az olyan,mintha nem is lenne. Az a papír meg csak megyén belül jó,a többi megyés szólhat érte,a külföldi meg kirugdal azon nyomban.
Egy kis segitséget kérnék.Mi a helyzet akkor ha lejárt jogsival indulok ki külföldre,de nálam van már az ideiglenes jogositványról szóló papir.Valamint 4 kezes vezetéssel kapcsolatban a napi pihenőidő még mindig 9 óra és nem kell a vezetést 45 perccel megszakítani?Valamint 4 kéz esetében én ugy számoltam h nem lehet ugyan azt a kilométert fejenként kivezetni mintha egyedül menne az ember.Van ebben valakinek tapasztalata h mennyit lehet havi szinten 4 kézben kihozni.Utolsó kérdés a mágnesezést rögziti a kártyára mert kb 1 évvel ezelőtt vagy 2 alkalommal beugrós voltam egy cégnél és muszáj volt mágnessel mennünk,ez utólag is büntethető vagy 1 év után már nem szólnak érte?Azóta nem vezettem a kártyámmal,ergó rajta lehet.KÖszi elöre is Tamás.
Hello. Tudtok segiteni abban hogy a GKI kártyához a belföldi árufuvarozoibol is ujra kell vizsgázni?93 as a belföldim a nemzetköim meg már rég lejárt. Köszi a segitséget
nem azt mondtam, hogy amikor a pályán mentél.... amikor a kútra álltál.....
ígyisúgyis húzza a váltóhibát..... a másik, amikor engem adr-vel kiszedtek, akkor mondta a bag, hogy a kártya nemkell azt már ellenőriztük..... hopppppp
nem egett se a sarga, se a piros. zolden vilagitott, magnesezes kozben is. meg amugyse nyomtam ezerrel a palyan, hanem a kutfejre alltam ra a magnessel, hogy hamarabb huzhassam a pihit.
nekem nem kapcsolt le a tol. viszont a hibat eltarolta a kompjuter, amit a helyi szerv helybol kiszurt. az egy dolog, hogy tisztaban volt a scania menujevel, de honnan a banatbol tudta, hogy melyik scaniat kell kivenni...? tolkollekt ment, hogy a palyan lekapcsolt-e volna, azt nem probaltam ki nemetben, ahhoz nyuszi vagyok... (de ezexerint nem elegge...)
a lényeg, hogy a digikarit akkor csinld, mikor megvan az e is, mert arra a vezengedély-re kell csinálni a karit.... mert ha nincs még benne az e, csak a c, s megcsináltatod a karit, s utánna beiratod az e-t, akkor nem lesz jó a vezengedélyszám a digikarin
na, erre en is kivancsi lennek, hogy jott ra. en a toll collectre gyanaxom, de az is lehet, hogy el vagyok atkozva. egy masik buntetes, kisebb baleset es 2 defekt utan az utobbi se lehetetlen, paranormalis jelensegeket se zaROK ki ezek utan...
Pár percre nem teszünk fel mágnest, főleg nem osztrákban ! Ha nem sokat kell menni szépen nyomtatsz egyet mikor megálltál és ráírod hogy parkolót kerestél. Ezt el szokták fogadni. Persze ha nem órákat mész így. :-) Mágnest csak románoktól keletre használunk.
a korongost is kiszimatoljak. Itt se a tachografot szimatolta ki, hanem a kocsi menujebe lepett bele. Most totoztam ki, hogy hogyan. De nem adok tippeket, habar a kozegek ugyis tudjak. (scaniaval nyomom.)
ez a lenyeg! NEM volt fenn a magnes! Meg osztrakiaban tettem fel, azzal alltam ra a kutfejre, mielott lefekudtem aludni. utana le is vettem, par percig volt fent, tegnapelott este. Tegnap reggel full tisztan indultam, atleptem a nemet hatart, es ra par oraval a palyan a beugrorol az allo rendorautobol siman kiszurta a kis ge**.... Epp csak par percig volt fenn a magnes, a nyomorultja meg kiszimatolta, utanam jott, es a kovetkezo parkoloba ki is szedett. Eljatszotta a rutinellenorzest, pedig a nemet nem szedeget ki senkit csak ugy talalomra.... a kamionrol se logott semmi, semmi feltuno nem volt rajta.
Egyebkent kezdem azt hinni, hogy itt valami paranormalis dolgok folynak... ennyire nem halmozodhatnak a dolgok veletlenul, ilyen veletlen nincs. olyan, mintha 3x egymas utan megutnem a lottootost.
hat en nemtok kifizetni ennyit.... felmillio forint. a kitiltastol, meg a kartyatol meg jobban fosok, mert ha nem csinaljak meg a kartyat, akkor cumi van. ha kitiltanak (ami talan 1 honap alatt kiderul) szinten zenesz cumi.
eleg csovesek a helyi cegek, gyori cegnel vagyok. persze kerdes, hogy mi lesz, mert ha kitiltanak, akkor megint nem lesz munkam. fonok ugy vett fel, hogy ennyi km-t lehet menni, tessek, itt a magnes.
Az utobbi 5 het termese: 78 euro bunti olaszban, mert a f*** igo bevitt az erdobe (szo szerint) aztan kovetkezo heten 1 defekt (rampan allva vettem eszre...) rakovetkezo heten a 2. defekt (fonok hozta a potkereket) amit csak a gumisnal tudtunk leszedni, miutan fordulas kozben a pot jobbsarka elkaszalta a szomszed ceg keriteset. Mindez 4 het alatt. aztan 5 nap itthon, utana 1 esemenytelen het utan a tegnapi malor a magnessel. most azon gondolkozom, hogy cseheknek kuldott haza a fonok, kivancsi leszek, nem-e csak belem a villam... vagy belem szall egy almos furgonos 130al valahol Praga, es Brno kozott a pattogos uton...
Csovaz, mindenkinek! Itt hesszelek nemetben, es azon gondolkozom, hogy tegnap elkoboztak a kartyamat magnes miatt,1620 euroval egyetemben. Mire lehet szamitani ezek utan? mennyi ido alatt tudok uj kartyat rendelni? kitilthatnak-e nemetbol emiatt, es mennyi idore? most van biro elott az ugy....
Ha maga a matrica is jó akkor itt nézelődj (Mercire kerestem rá): http://northweststickers.co.uk/shop/search.php?q=mercedes&pageid=1032368&searchbutton=Go!
Szerintem inkább a PAV-ot csináld meg,ha gépkocsivezetőként szeretnél dolgozni!Mert ugyebár enélkül nem dolgozhatsz hivatalosan,és ha ne adj isten nem sikerül,a többi felesleges.
De ha napfényben megnézed akkor látod az Anita Transex feliratot is... Az Anitának akadtak némi adó és Vám ügyei így jobbnak látták becsődöltetni a céget és új néven továb folytatni.
GKI-t csináld meg,mert már önmagában a belföldi nem ér semmit. 50 éves ürgét se vették fel kukásautóra,pedig előtte nyerges billenccsel hordta a kavicsot a keverőtelepre,mert nincs mellé érvényes nemzetközije.
Ha meg maradsz az országban,meg olvasod az írásokat,akkor az ADR nem kell,az E-t meg akkor rakd le,ha van fölös pénzed,vagy már ráuntál a szóló kocsikázásra,és szeretnél valami újba belevágni. Új vizekre evezni.
Ne haragudj, de manapság a mobiltelefonok világában annak közlése hogy közbejött bármi már nem nagyon jelent problémát. Akadályát maximum akkor látom ha az az idézés bilincs formájában jelent meg az ajtóban. A férjemet pontosan ilyen dolog miatt fordították vissza a múltkor szinte azonnal, mert az új felvételes másnap **szott megjelenni és ott volt összerakva neki a fuvar, a lerakó határideje pedig határidő és kész. Őszintén szólva nem szerettem éppen akkor a "kollégát"
Sorban haladva próbálom értelmezni, de itt valami nem gyere be -Ósdi lefújószelep után den szesz adagoló (he-he), majd 4 utas. Innen szétbontva: -Kék lev üzemi fékkör 1 (tartály), pedálszelep, sárga lev cső munkahengerig -Sárga lev üzemi fékkör 2 (tartály), pedálszelep, kitudja hová (szerintem kézifékkar fekete lev csőhöz is) -Piros lev rögzítőfék (biztonsági kör), innen 1-1be kellene kézifék, majd rugóerős hátsó kamrához
Amit nem értek: fékerőelosztó honnan hová van kötve (pedál és munkahenger közt kellene), mi az anyjáért nem tudott egy színt végigvinni (csak nem oly drága pár m műanyagcső), kiegészítő kör miért van blindelve (bu-bu is onnan működik elvileg)?? Miért kötötte össze a kézit a lábfékkel??
Ha lábfék sárga mentén haladok (ez szerintem a féklevegő /vezérelt/) 1 megy póthoz (sárga spirálcső), 1 megy "T" elággal munkahengerbe és újabb "T" elosztóba ahonnan megy fékerőszabba és kérdéses szelepbe. Na itt kissé homályos (bárhogy nagyítom/variálom): innen 1 cső megy föntről munkahengerbe (sárga fölé), 1 cső kézifékbe és 1 cső valahová RF tartály és fékerőelosztó közé.
Talán látva 3 dimenzióban megoldanám (10% esély) pár körbejárás után.
Kérd meg oktatót menjetek végig a csöveken elejétől fogva és mondja el mi miért van ott, talán megvilágosodsz:D
Szerintem ha legközelebb felvesznek, senki nem is fogja említeni az esetet. Ha felvesznek... Te felvennéd magad még egyszer? Gondolom mindig szükség van a Waberersnél emberekre, de állnak is az oktatás cigarettaszünetében elegen az újak. Mindig fognak jelentkezni olyanok, akik semmit nem mutattak még a munkájukból. Se jót, se rosszat. Ezek előnyben vannak veled, mert Te már mutattál valamit.
De lehet, hogy csak én vagyok régimódi, azért látom így.
Huuu hát egyenlőre passz :o( nálunk mindig nap közben derülnek ki a dolgok,nem a legjobb ezért van annyi ősz hajszálam már.Van mikor 14-kor szólnak hová,miért minek.Legfeljebb csörrents rám hátha össze tudunk futni.
Engem még egyszer elvittek a rokonok az Ázsia Centerbe,és ott láttam még jó pár éve.
De a TV-ben meg egyenesen csúcs,de mikor van egy sima Fókusz műsorban is.
Jó,tudom,hogy én is szebb csajokat látok a buszon,mint amik vannak a szépségversenyeken. Húúúú,mennyi jó kis csajt láttam ma az egész városban a buszról,hogy kezdődik az iskola.Meg amik még fel is szállnak. Tudod,én még fiatal vagyok ehhez. :)))ű
Remélem már télre én is be tudok kerülni a kormány mögé,hogy élvezhessem már az életem.....................
Kirugtak rendesen mert mar el is kuldtek a kilepopapirokat, es majd egy het mulva hivott az iranyitom,hogy en miert nem megyek meloba?? Mondom neki,mert mar egy hete hivott a lavacs hogy nem kell menjek. aSZONDJA AZ NEM UGY VAN MAJD O INTEZKEDIK,EN MEG CSAK VARJAM HOGY HIV. nEM NAGYON HIVOTT2NAPIG, MAJD MIKOR EN RASZOLTAM AKKOR MONDTA,HOGY KIRUGTAK... Nem kell mar bemennem,de ha akarok meg oda menni,akkor jelentkezzek ujra par honap mulva. Jelenteni nem tudtam hogy nem tudok elindulni az emberemmel,mert kozbejottegy rendorsegi idezes es nem tudtam ezt jelezni,mert ... na mindegy ez nem publikus, ezenfelul valoban en hibaztam de meg is fizettem, viszont nem tudtam nem pedig nem akartam menni, de ha megegyszer oda jelentkezek es esetleg fel is vesznek akkor szerintem az mar tuti szivato lesz ugyis,vagy most mi van???,
"...csak en nem tudtam megjelenni " -> ezt megmelítetted, hogy miért(irányító)
"...es a fonokomnek nem szoltam elore csak masnap reggel. Oszt...." -> miért nem szóltál???? ha az ember akar dolgozni, v vmit el akar érni, akkor TUD szólni..... (bár én nem tudhatok semmi..)
"hogy ha akarok meg menni gyuribahoz okulni,akkor par honap mulva jelentkezzek be ujra. Szerinted erdemes????" -> okulni????? s pár hónap múlva jelentkezés???? kirúgtak????? vagy csak az irányító tett amolyan parkolópályára???? ha teljesen leszámoltál, akkor nemtudom, de ha csak "amoylan betegszabira" küldtek, akkor sztem a hr-t hívd fel(központi számon biztos tudák kapcsolni)s mondd, hogy parkolóra tettek vezénylő nélkül vagy s szeretnél meózni, mertmertmermtemretmert
a szlovén ha nem abc-s akkor tökmindegy hogy karis, vagy kp-s.....
az olaszt olaszban az un puntoblue-nál lehet csináltatni. ott lehet csináltatni pölö viacardot is.... (puntoblue= sárga alapon egy ba*zott nagy kék pötty)
helyileg hol vannak ilyenek????(autópályalehajtóknál ill fizetőkapuknál ha ki van téve a pötty) azthiszem gonars és velence közt van két helyen, montblanc-ról olaszoldalon a 2lehajtó, bologna-nal, aztán asszem udnie-nél, s tán ventibe is van pötty...
Hallo.. Szep napot neked. Latom,hogy tee itt nagyon benne vagy a wabis temaban, en meg kerdeznek tolled ha nem gond.,. En voltam ott a napnal mostanaban mint kezdo bejelentkezni,majd iskola vezetes, unitlatogatas,stb. Beirtak egy mokus melle hetfo reggelre spanyolba iranyitva csak en nem tudtam megjelenni es a fonokomnek nem szoltam elore csak masnap reggel. Oszt ezek meg jol ki....sztak onnan. Hivtam az iranyitomat aki azt mondta,hogy ha akarok meg menni gyuribahoz okulni,akkor par honap mulva jelentkezzek be ujra. Szerinted erdemes????
Hali! Gondolom erről hallottál: http://www.mkfe.hu/index.php?/honlap/szolgaltatasok/szlovencard_ajanlat.htm Ha jól tudom Telepass-t is intéznek, de szerintem a legegyszerűbb olaszban megcsinálni, ott a pályán mindenütt van ügyfélszolgálata.
A közeljövőben sokat fogok járni Szlovéniában, Olaszországban. Hogyan lehetséges, érdemes az autópályadíjakat fizetni? Hallok ezt-azt, hogyan lehet spórolni? Ha pl 400 eurot töltök ABC kártyára 500-at írnak jóvá? Meg hogy van valami kedvezmény a szlovénoknál? Euro 5-ös a gépem. Mivel kell igazolni ezt? CEMT, vagy LARM-os papir? Mi a helyzet a Telepass-szal? Hogy kell azt megrendelni? Valaki segíthetne ez ügyben. Ti hogy csináljátok? köszi
megint tanultam ma vmit..... akkor már értem, hogy miért szedik le az újkocsikról a maszkot..... akkor most rakjam fel, vagy vegyem le????? egyszerű át*aszások ezek kéremszépen!
Jók azok a képek, csak az a baj, hogy a kamionbó fényképezted. Úgy kellett vóna csinálni, hogy legyen a képen mindig egy A8 vagy egy kun7es és akkor már te lennél a fasza csávó.
utánnaolvastam a lyánnak, s ahogy olvasom a legutóbbi kanok névsorát, a legutóbbi jelenleg egy volt MVM-es majdnem a piramis csúcsán(nagybeosztású) lévő egyed.....
egy dolog ami fel*asz: -> érdekes módon engem ilyen "plakátcsaj/ok" nem találnak meg..... de ha mutogatnám a sokpéééézemet, akkor egyből lenne jópár..... (lehet hogy kétautó, meg némi kaminyonos előélet nem egészen tejfel???? minnyá letörölöm az ájviájviról magamat, nehogymár tudják, hogy mivan....)
Láttad már élőben? Nem TV ben vagy újságban, vagy vmi előre megszervezett helyen...
Én találkoztam már vele vmeik Calzedoniában vásárolt épp. Teljesen hétköznapi ruhában sminkben... Hát nem rossz dög, de a hétköznapi életben én tudok mutatni sokkal jobbat is és annak "átlagos" élete van. Annál van esélye egy hétköznapi embernek is akinek nem 500 netto a fizetése hetente.
A Gasolin Press értesülései szerint a Sisu hamarosan (2011-től) lecseréli a Renault Premium fülkét MB Actros fülkére. Ezen kívül a Sisu a MB motort és a váltót is átveszi. Az alváz a futómű és a hajtás azonban továbbra is Sisu termék marad.
Rendelkeztek F88-as v. F89-es Volvoval Volánok is. Van egy zsebnaptárom régről ahol egy ilyen Volvo húzott egy tartányt a 10-es Volánnál. Persze könnyen lehet az is, hogy a HC leselejtezett gépeit vették meg annak idején a Volánok.
Nem nem fogtak be :) Hogy mikor vágok neki Európának még nem tudom. Pénteken oktatás után zavarnak fel az unitomhoz ismerkedésre, gondolom ott mondják majd a továbbiakat. Hogy mikor, kivel, ill. hová lehet indulni.
Ma oktatás volt megint és egy kis vezetési gyakorlat.
Ha ez az a karzol ami monoron van a 4-es mellett akkor van neki pár magnumja meg talán egy két premiumja véleményem szerint nem megy jól a bolt mert mindig ott áll 4-5 kamion hűtős póttal.
volt egy jó kolléga (hüttős) akivel még az uccsó kanyromon összefutottam a párizsi örzöttünkben.....
ő a többlerakós motyója.... mivel a hüttőbe is van végzáró-kitámasztó, így abból neki pölö többvolt, így nagyon egyszerűen meg volt oldva..... kitámasztóig kell szedni....
nállam ponyvánál volt két végzáró, s ha ennél több volt a lerakó(egyszer), akkor szanglival elválasztottam, s a raktáros **latja nem tudott többet leszedni.. (volt filctollam is...)
Kihívás,szerintem a legnagyobb az ha külföldön van magyar kollégád,mert mindenki jobban tud a másiknál mindent,a baj csak ott kezdődik ha a duma mögött nincs semmi csak vetítés,ja s persze nagy átlag analfabéta,már kikezdtek most az új helyen,pfujj!! amúgy kurvára fasza minden nagyon élvezem,hűtőzök hát az se egyszerű ha van mondjuk 7 lerakód,s már az első megszívat s több raklapot vesz le mint aki neki jár,az az érdekes hogy raklaponként fel van tüntetve kié a cucc,hát mondom hogy birka népség az ír is meg az angol is,esőbe meg ugye mé ne jönne ki eléd!!!!viva vatos locos
Nekem már most elegem van a szivatásból,pedig sokat nem húztam le ilyen-olyan helyeken. Nagyon szeretem a hátfalas kocsikat pl.,mert van hova pakolni.
Lehet nekem azért tetszik jobban,mert nekem azt mutatták be,mikor gyerek voltam. Tudod,az első benyomás.és ezért maradt meg nekem,hogy a Volvo nagyon jó.
Én szeretem a nyugalmat. Lehet te is a végén a Borsod Volánnál kötsz ki. :)))
84 nyarán született a kicsike,szóval 26 éves. Nekem nagyon bejön. Nem egy agyonsztárolt nő,de pénzügyben hát igen,valami volt vezérigazgatóval tolja megint.
Nem baj,lennék én a testőre,személyi sofőrje,mint ahogy van a Bajornak is. Szép kis élet lenne,fizetne mindent.................................
Nah,nyugi,felébredtem,és kivettem a melegvizes pohárból az ujjamat,nehogy bevizeljek. :)))))))))
Van ami a levegőszökést gátolja (pl kutyafejben), van ami hirtelen nyomásingadozást a 4 légkörben (4 utas szelep), és van ami a rendszernyomásra "ügyel" (lefújó), de vannak ún gyorsoldó szelepek is (gyorsabb működéshez)
öö az lehet, hogy az amikor üres tartályokat el kezdem feltölteni(kb. 5 bar) és a rugó erőtárolót csak akkor oldaja vagy rosszul gondolom:
Ez jópár dolog együttes rendszere: -beindítod a vasat, a nyomáshatároló zárva (lefujósz) -4 utas (hivatalost nem tudom, rég volt suli) elkezdi tölteni az 1 és 2 fékkört itt rendszerfüggően változhat -4 utas kb 6bar körül nyit kisegítő kör töltést (ülés váltó,...) -utoljára tölti a biztonsági kört (kézifék)
A rugóerőtárolós fék egy mechanikus biztonsági szelep, ami légnyomással "fordítva" működik: bizonyos nyomásra old, alatta rögzít rugó erejével.
Most így hirtelen bekajálva ennyi, megyek fürdeni:D
Már épp megint szídtam őkelmét, mert Kölntől lefelé nem engedett be (jelszóhiba), miközben skype-n úgy beszéltünk, mintha egymás mellett állnánk. De csak opera szívatott, mozilla beengedett. Csak utóbbi eléggé leterheli kisgép agyát, ezért hétvégén váltottam.
Igaz mára jobbat nem várhattam informatikától (hogy teljes legyen az utálom hétfőt érzés)
XF, Kössz, ilyesmire számítottam. Számod az ami volt (109 végű)? Enyém változatlan (357 végű).
Van furgon a Dancsinál, ez 1000%. Doverben beszélgettem egy Dancsis sráccal, ő mesélte, hogy mennyire szidják náluk az új Dailyket.
És ha már GPS. Lehet, hogy eladom a navim (na nem minden áron, de az utóbbi időben én már tényleg "csak" navigálásra használtam) úgyhogy megkérdezem itt is, hátha érdekel valakit. A PDA egy HP iPAQ HX2750-es (van töltő, bölcső, autóstöltő, autóstartó), a vevő pedig egy Haicom 303-as CF-es vevő (hozzávaló mágneses külső antenna -talán 2x ha használtam próba erejéig, PC kábel is van -mondjuk notebookhoz). A PDA-ról annyit, hogy 600MHz-es processzor van benne, 128MB RAM-mal (mondjuk ha valaki kezdőként bead neki egy magyar-spanyol-angol utat igo-ban, nem fossa össze magát félúton kevés memória hibával ;)), Wi-Fi-s tehát ha van net lehet vele netezni, stb, stb. PDA: http://www.technet.hu/hir/20050404/ipaq_hx2750_-_a_nagytestver_rendet_rak GPS: http://www.haicom.com.tw/hi_303III.aspx Én iGO 8.3, teljes Európa térképekkel (TeleAtlas és regionális -július végi térképek) használtam, ezzel adom. Minden együtt: 50E Ft (máshol biztos nem adom ennyiért) gabesz kukac atw.hu
Nem vesztem el, csak ennyi ideig tartott elolvasni azt az 5 oldalnyi hozzászólást ami csütörtök Óta keletkezett. :)
Szóval megvolt az első napom a napnál. Bocs nem jó írtam, ez volt a 0. mert holnaptól leszek bejelentve. 22-en voltunk az okításon, a mai téma a Tűz és munkavédelem, pótkocsikezelés, és AETR. Végén AETR-ből tesztet is írattak.
Holnapi napra vezetési gyakorlat van előirányozva.
Az a nő nem a te pénztárcádhoz van mérve,szerintem :))) lekéne szálni a földre,mert ez a cica baba tuti nem a sofőr palettából keres párt magának :o)) szerintem még főzni sem tud sokat,de az éttermi palettát tuti kívülről fújja :o)
Ok akkor nem tudom hogy ki lehetett az a figura lehet hogy Wabi apunak valami unoka öcsije vagy tényleg passz ne haragudj de ilyenekből szokott lenni a legnagyobb köcsög apáméknál is volt egy ilyen hapsi aki felhívta Kievből a nejét hogy -40 és méteres hó van ez valahogy apám fülébe jutott felhívott egy másik kolegát aki közölte hogy 4 fok van és süt a nap...
én hüttös lettem volna..... már bent is voltam a hüttő osztályon, csak hálaistennek hívott az ottani (nemírok karmestere), hogy idejössz :) örültem is mint majom a nyúlványának......
hogy megbántam-e a hüttőzést????? annyira nem, mert megismertem egy nagyon JÓ EMBERT!
tapasztalat???? a legutóbbi átadott tanítványnak is hiába pofáztam, hogy írjon mindent tanulójáraton nem írt semmit.....
mindíg azt mondom, hogy egyedűl fogod megtanulni a dolgokat, mert tanulójáraton nem sok fog megmaradni....(én a nemírokmár kezéből a munkát "mindíg" kivettem....)
Igen én halottam olyat is hogy a wabi felvett egy olyan emberkét akinek friss jogsija volt és kapott egy fh-s hűtős pótot minden betanítás nélkül hát én nem tudom én ha valamilyen módon a wabihoz mennék kezdőként melózni(amit nem hiszek) akkor azt azért szeretném hogy legalább egy hónapig egy tapasztalt róka betanítson.
tegnap hívott a mooo topiktárs, hogy akkor talákozzunk már ha errejár.... vagy 5órát el*ofáztunk..... adogattam neki sok poi-t.....
álom, álom! jó is az mikor az emberkének/emberkéknek valóraválik....
szomorkodni?????? a gerob szombaton éjfélkörűl irt egy kérdezőesemest, hogy az meg az a bolt mikor nyit..... :D jóérzés még bennelenni, de hogy csináljam is......
majd mindjárt megkérdezem a mooo-t, hogy hogy érzi magát :)
dehogy hordom fenn, csak amennyire kell hogy fentlegyen az arcomközepén :P annyira terelik a népet a soxarral, hogy én nem vagyok erre vevő.... egy jó kis vh1classic mindent kárpótol, vagy egy jófajta bartókmuzsikadélután..... méghogy csigatévé, meg ertéel..... wáááááááááááááááááááááááááááá
Ez nálunk is ugyan így van olyan szabolcsi töltött káposztát mint nagyanyám senki se tud csinálni ugyan így vagyok a madár tejjel is, csak sajnos most már ő is fárad és egyre kevesebbet főz most már inkább mi szoktunk neki:-(
én 3évig jártam mindennap étterembe, de beleuntam..... szépen megy a pééééééééz, de egy otthoni koszt.... ááááááááááááááááááááááá, vagy a kedves juditka csinála vmit..... én nem a fényszoróhoz nyomnám :D:D:D:D ;)
nagyon nem izgat, ha a hr-es ilyen félnótás, akkor megérdemli! (a jó hr-es behív és ott majd kiderűl.... ha már a külső alapján ítélnek, elég *zar....)
Nekem nincsenek ilyen Facebook-Twitter-MyVip-IWIW cuccaim. Nem voltam soha ilyen. Nem szeretem magam a netre feltenni. Én inkább maradok a mélységben. Komolyan,nincs semmi ilyen regisztrációm. Meg sok rajtuk a vírus,meg spam. Haweroméról néztelek meg.
Meg tudod,hogy a leendő munkahelyedről megnézik az ilyen oldalakat.
Benne is van egy kis hajlat,ahogy kipucsít néha!!! Azért beraknám egy Volvohoz.
Neki már annyi pénze van,hogy ő tartana el téged,azért szeretnék egy ilyet. De komolyan. Inkább az ilyen nőt megtartani kell tudni,nem eltartani. :))
Azóta már jauvlt a helyzet szemét ügyileg. Inkább azért látsz annyi szemetet.,ert itt mindig fúj a szél,és hordja össze-vissza a kukákból.
Én is szeretek szórakozni más városban,ahova nem járok gyakran. Én a "nagyon engem néznek" típusra meredten nézek én is,és utána meg egy rohadt nagyon intek neki,hogy SZEVASZ BÁTTYA!!!!!!
Tényleg,dobjatok már valamit,milyen nő tetszik nektek,mi kellene a kamion anyós ülésére extraként,hogy ne aludjatok el hajnali 3-kor.
amolyan kis jellegtelen..... géza???? sokból kimaradok amint látom, bár lehet, hogy az eurosport1-2, meg a discovery-n túl kéne lépni a csigatévére, meg a retekre????
a tévében így mutogatják magukat, vagy csak újságokba???? mert ha tévébe ilyet adnak nyóc körűl, akkor nem maradok fel éjfélig......
inkább a racingváltó nyígjon, mint egy ilyen.... :P
sok helyen megfordultam ebben az országban, egyedűl somogymegye maradt ki.....
győri élmény:
-ugyebár kis örségi kirándulás-túrázás alkalmával benéztünk győrbe is, s a belvárosban reggel sétálva kerestünk vmi pékséget, mert már lent morogtak... persze a cimbora sajnálta/sajnálja a pénz amoylan kanmagazinokra, s vettem neki egy "indulófiú" újságot... újságostól indulva észrevettem, hogy iszaonyatszemetes a környék, s hangosan szóvátettem, hogy ettől még a mi városunk miskolc is tisztább..... egy olyan 50év körüli koma visszafordult.... én meg úgy félhangból mondtam, hogy: "nenézzéééé figyellek...." :D
-sokat jártam munkaügyben a szif-re a vizsgálólaborba a mikocsinknak tesztejit elvégeztetni.... de sokat röhögtem a fősulin a buzgómócsing diákokon.... az egyik beszólt, hogy "mit röhögsz te kis dobozszállító".... mondtam, hogy kispofám én 2felsőoktatási után nem tudsz újat mutatni....
.Utáltam a 15-ét, mert akkor kapták meg a fizút, aztán jöttek sorba a hívások, hogy miért annyi miért nem ennyi. Másrészt utáltam, hogy egy csomó szar fuvart kellett elvállalni, bár ezt már mondtam hogy miért, aminek a gazdasági kiskapun kívül nem volt értelme EZ mit jelent ez az utolso mondat? Mondanál rola valamit?
Hétvégén az orvosi ügyeleten voltam - ott is sofőrködök -, és a dokik kivétel nélkül BK-függők :) Nálunk a faluban a szolgáltató a műsorokat rögzíti, és az adott nap és az előtte levő 3 nap műsorait vissza lehet nézni egy bizonyos csatornacsomagban. Ügyeleten ez a pakk van, így pénteken este BK-maraton volt: kedd, szerda, csütörtök, péntek egyben megnézve, reklámok eltekerve :) Szombaton Monk-nap volt :))
Gézát dobta pénteken, úgyhogy szabad a pálya, betámadhatod :))) Berényiéknek a házban meg van kiadó lakása, talán el is adnak 1-et, ha jó árat adsz, így költöznie sem kell a lédinek. Csak becuccolsz és kész :)) Merga meg van bőven eladó :)
Nagyon fasza!!!! Kicsit jól fekszik az úton. Én csak egy sedannal tanultam vezetni,2000 ccm-es 4 gangos volt,de nagyon kényelmesek gecc. Jobb,mint egy Ifaco légrúgos ülés. :)))
CSak az a baj,hogy mire rendbe tudnám tenni az életem,addigra már az összes csomgtérajtaja elrohad,mert az az egyik nagy baja.
Azért is jók ezek a kocsik,mert ezeket még elviszik Afrika 1 millió km után,motorgenerál,és még 1 milliót simán elmegy kint. Dakarra is valaki azért ilyen kocsival vágott neki,mert mondta,hogyha valami elromlik,akkor a legkisebb faluban is előszednek alkatrészt hozzá. :))
Gondolj bele,ha lesötétíted a hátulját,akkora hely van hátul,hogy azt kényeztetsz el hátul,akit csak akarsz.
Nekem ő az istennőm!!! :))) Ő meg egy 123-as 2,4 D kombi meg egy nyugis panellakás Nem is kellene más nekem az életben. :)))
Áhhh,már maradok a bicikliknél,régieket szoktam kipofozni,aztán járni addig vele,míg szét nem hullik.
Több pénzem lenne,akkor egy 123-as kombit pofoznék ki nagyon faszára. Már nincs kedvem rallyzni,már lehiggadtam. Elvétve kap el a hév. :))) Elég lesz majd az Opelra költeni.
Nagyon fasza!!!! Vigyázzál ám majd a kicsikére,h készen lesz.
Mindig töröld le szépen a műszerfalat,porszívózd ki 2 hetente,ha "napi" használatban lesz,és meg fogja hálálni.
Legalábbis engem az eddigi kocsik,teherek nem hagytak cserben,ha törődsz velük. :))
Én a belsőre nagyon allergiás vagyok,ha retkes belül,tökmindegy,hogy saját,vagy céges. Kívül meg az ablakok legyenek tiszták.
Mindig én takarítottam ki az ipse új 460-as Volvoját,amit kapott 2004 Szeptemberében(pont a születésnapomra már nem a zöld 420-assal jött) a Wabitól mikor itthon volt. Ő például majdnem minden 2. hétévégét itthon töltötte. Úgyhogy volt ám kocsikázás a faluban. :)))
holnap déltán rakjuk fel a "racing"váltót, aztán osszevizelem a bokám, ha hazajöhet, s megint fogok vigyorogni.... majd küldök képet, de várj van pár a régmúltból, ha érdekel...
Haweroméknak pont egy olyan Ladájuk volt,ami pont velünk egy idős volt,mert én a hónap közepén születtem,ő meg a hónap elején,és a Lada meg pont a kettőnk között volt. :)) Sajnáltam,mikor láttam,hogy ripityára törte valaki egy lámpaoszloppal.
Lada,az egy érzés. Azokat sajnálom,akik nem tudják a régi autók érzését átvenni,mert nekik egy autó csak egy vasdarad az aszfalton.
Majd valami faintos friss képet dobhatnál menetkészen,valami szép őszi tájban. :))