"Szörnyű úgy élni, hogy valaki nem élvezi a munkáját. S éppen olyan szörnyű úgy élni, hogy nem ismeri a szépet: a jó könyv ízét, a szép zenét, a verset, egyszóval a művészi szépet nem ismeri. Pedig a szellemet éppúgy nem csaphatjuk be, mint a testet: ha csak egyoldalúan és csak pótlékokkal táplálják, előbb-utóbb elsorvad.
A szellem olyan, mint a drágakő: minél több oldaláról csiszoljuk ki, annál szebben ragyog."
(Fekete Gyula)
Szép délutánt és estét Jahorka, Pannika, Bűvössárkány és minden kedves játékostárs.
Némethné Mohácsi Bernadett A szív szava! Lelked nyomasztja a sok teher, mit a sors keresztedre szegel, csak könny... számkivetett érzés! Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz! Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak, dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad, őrjítő csend... lelket ordító fájdalom! Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom! Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket, hogy kötözzem be a vérző életet? A barát, mondd, barát, hogy lehet? Az ész tudja, segíteni nem lehet! A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér, az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér, erőt, kitartást és bátorságot ad, mikor a reménység így kitaszíttat! S lelkem, leküzdve a némaság hangját, üvöltve árasztja a szeretet szavát, lelkedben megcsillan a hit, az akarat, mely utat törve, cipeli sorsodat!
karnyújtásnyira vannak tőlem a napok a kedd a szerda és a péntek a hétfő magától hagyott ott a sarkon a lépcsőn még ma sem értem talán túl csöndes voltam aznap némán rágtam majd nyeltem a szavakat nem volt semmi mi visszatarthatott volna mélyre volt rejtve a szabad akarat.
a csütörtök csütörtököt mondott túl sokat és túl véreset ontott - belém
a szombat mint mindig megpihent nem tört át falakon nem lőtt le senkit és nem liheg nyakamba messze van keleten
a vasárnapot te vitted el apró kicsiny zsebedben szóvirágokat fűztem rá búcsúzóul talán lesz ki utadba áll lesz ki koldul majd és lesz kinek helyettem is fáj
Szelíd bokrokat énekeljetek, meg tölgyfát, fenyőt, tüskét, levelet, a rigófüttyöt, pacsirta-eget, a nyomorékot, aki kéreget, a tenger-öblű elesetteket, a hópelyhet, a zúzmarát, telet, a könnyű fényt, a nyári meleget, az októberi szőlőszemeket, az integető, lemaradt kezet, az ölelkező lélegzeteket, a fűszálat, a nevető szelet, a mosolyt meg a könnyezéseket, meg azt, ahogy a pöttöm kisgyerek a ringatózó dallamon remeg, ne cifrálkodjatok rejtvényeket a nagy türelmű Szerkesztő helyett, úgy írjatok és úgy is éljetek, hogy danolásszon a papírszelet.
A szépség megérint. Nem arra inspirál, hogy megfeledkezz magadról, épp ellenkezőleg. (...) Összeköt a mindenséggel, elgondolkodtat, hogy milyen csodálatos is együtt létezni az emelkedett dolgokkal. Mint például egy napfelkelte, a tiszta kék ég, egy különleges üvegdarab. És hirtelen (...), hirtelen mintha megvilágosodnál, hogy a világban sokkal több van, mint te magad, a terveid, a lényeged.
Nem tudom, hogy merre visz az élet. Nem tudja senki, hogy itt vagyok. Nem vigyázza már senki a léptem. Nem figyelnek rám. Csak a csillagok. Ha majd egyszer felnézel az égre, válassz ki egy csillagot nekem! Vezesse majd az a csillag léptem. Én veled leszek és te énvelem....... Tasnádi Györgyi
Szép estét kívánok, Kedves Sárkányka, Kedves Gyöngykeresők!
"Ha rám tekintesz Ha rám tekintesz és azt kérdezed: Szeretsz-e még? Én megfogom kezed, És ajkamat ajkadra téve: Egy néma csók ékes beszéde Elmondja mindazt, amit érezek."
Köszönöm szépen, kedves Jahorka; legyen szép napod!:)
* * *
Vas István: ŐSZ FELÉ
Az ősz, mely mindent mosolyogva győz le, már végighúzza hűvös ujjait a földön s az lankadva újraéled a zsarnok nyár után s örül a lélek: az ősz, az ősz, az ősz van újra itt!
Mondják, hogy ez a természet halála, az élet az, mely másul, színesül. Nyár végén minden száraz és halott volt, úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort, most zúg a szél, szabadság-énekül.
Úgy öltözik aranyba és bíborba az őszi föld s pompázva már enyész? Bár ily halállal halhatnék meg én is, ragyogva túl halálom végzetén is, ó élni, halni füst csak az egész!
Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol, Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát, Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol, Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára, A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg, Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel, Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt, Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel, Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!
A költő is ilyen, e légi princnek párja, Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép, De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.
Vöröslő fátylat von maga után a Nap, egyre korábban tűnve el az égről. Augusztus végére jár, megnyúlt éjszakákkal búcsúzni kezd lassan a nyár. Még tisztán kéklik az ég, vakítanak a fények és zavartalan, tiszta a kép, az ember tudatában még minden változatlan, már felejtésbe merül az izzó hőség. De augusztus végére jár, s elillan lassan a nyár.
Ám ez a Te napod most, mikor az égből rég lehullottak már a fáradt csillagok, mikor a habos bárányfelhők mindegyike csak rád mosolyog. S így, augusztus végén, amikor a Nap már más szögből fénylik, amikor a zöld lombok között néhány sárga levél is díszlik, tiszta szívből és szeretve, hálásan létedért kívánok neked boldog születésnapot.
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon részeg vagyok és mindig szomjazom.
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.
Szeretnélek a tenyerembe venni, a naphoz egy kicsit közelebb vinni, hogy melegedj, amikor nagy hidegek vannak, s hogy enyhüljön éle ősszel a hóharmatnak.
Az élet szomorú és nehéz Főleg,ha az élet értelme elvész A jó dolgokat keresni kell Ha nem találjuk,arra a bánat felel. A rossz dolgokért nem kell küzdeni De a jó dolgokat nehéz elérni Úgy érzed,hiába küzdesz nem találod a jót Pedig lehet csak keresni kellene azt az ajtót. Ha tudod baj van,tehetetlennek érzed magad Hiába a sors dönt,ebbe a szived beleszakad Elveszítesz valakit,aki a számodra fontos És erre gondolva szíved bánatos. Ahogy a fákról hullanak a levelek Úgy az élet percei is peregnek Egyszer véget ér minden,amiért érdemes élni A sors és a végzet elől nem lehet menekülni. Ezért inkább a jónak éljünk És akikért élünk soha el ne feledjük Mert a jó dolgokra könnyebb gondolni Mint a rossz emlékek árnyékában élni. Nehéz túllépni a rossz emléken, De meg kell tenni Hisz csak akkor tudunk ismét,igazán SZERETNI!!
"A teljességet nem lehet látni, a teljesség szinte észrevétlenül burkolja be, veszi körül, öleli át az embert. A teljesség leginkább egy érzés: a hiánynélküliség érzése."
"Fussunk messze, olyan boldog lettem, Hogy a szembeszálló szembeszéllel szembeszegülhettem, A naplemente nem vár, csak kettőnké a pillanat, És hazasétálunk majd a csillagóceán alatt!"
"A boldogság egyszerűen az az anyag, amelyből felépülsz. Maga a lényed, legbelsőbb magod. Az öröm a legbelsőbb magod. Nézd meg a fákat, nézd meg a madarakat, nézd meg a felhőket, nézd meg a csillagokat... ha van szemed, látni fogod, hogy az egész létezés örömteli. Egyszerűen boldog benne minden. A fák ok nélkül boldogok; nem lesz belőlük miniszterelnök vagy államfő, és sosem fognak meggazdagodni, sosem lesz folyószámlájuk. Nézd meg a virágokat - nincs okuk a boldogságra. Mégis egyszerűen hihetetlen, milyen boldogok."
Amikor azt hiszed elfogyott, S nincs már több erőd. Amikor azt érzed, Ez, tovább nem mehet, Emelt fővel élni nem lehet. Összetört a bánat, Ezernyi gond közt, homályban élsz, feladnád már, nincs tovább. S mégis, valami itt tart. Nem tudod miért, nem tudod kiért? Legyűröd a gondot, lassan-lassan talpra állsz. Az életet nem te adtad magadnak, hát nincs jogod, hogy feladjad. Az ember megmarad a holnapnak, akkor is, ha gyötri a bánat.
