Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Inkább jobb, ha azt írják , hogy viszonylag kevés van kint, ( és akkor esetleg viszonylag a vártnál többet kap az illető ), mint, hogy azt, hogy helyin kint lesz 20 ( amennyi alapból már nincs is :D ), meg helyköziben 29 ( ami szintén nincs ), utána pedig majd jön a hideg zuhany, hogy ó Ba, csak 7 volt kint, pedig hogy behintáztattak.
KXM-037 neked:
Érdemes ellátogatnod Győrbe, bár nem tudom voltál-e már, mindenesetre a mostani hetekben egészen biztosan. Győr helyközi állományát fogja most érinteni egy nagyobb változás, a csuklósok 3 tengelyesek tekintetében. Autóbuszállomáson most még lehet lőni együttállást is.
Egyébként a CCZ-275, AKE-903, AAH-874 ezek nem igen vannak kint az elmúlt időben. Első 2 elvileg selejt is. CCZ-sek a 275-ösön kívül azért még forognak. Viszont 260-asból is egyre kevesebb van. 5-6 jó esetben. Az inkább Sopronnál van.
Helyin nem szokott sok lenni, 10-nél több, de nem 30 ( ami a régi időkben volt ). Ott se lehetetlen kifogni 280-ast, de azért kezedbe nem fog hullani.
Gyere el mindenképpen és próbálj meg ügyes lenni gyűjtés tekintetében. Révai, Pa.elposztó, környéke, városháza előtti tér, ezeket a helyeket ajánlom.
Az interaktív térkép elég pontos, az a dinamikus adatok alapján jeleníti meg a pillanatnyi helyzetet. Most én pl. összesen 2 db magaspadlós buszt látok a forgalomban rajta, a többi mind alacsonypadlós.
Az interaktív menetrend ezzel szemben a statikus menetrendet jeleníti meg általános érvénnyel, így ott csak a fixen alacsonypadlós járatok vannak megjelölve. De ez nem azt jelenti, hogy a többi mind magaspadlós! Csak azt, hogy azok az aktuális vezénylés függvényében lehetnek alacsony- és magaspadlósak is.
Ha valahol van (példa) 20 db, kb. 20-25 éves IK-260 és helyette nem új busz jön hanem 15+ éves más gyártmányú, más típusú átcsoportosítás, akkor az üzemvezetők többsége (és a buszvezetők is) inkább ragaszkodnak az öreg 20-25 éves Ik-260-hoz.
Fehérvárban igazad van. Ott tényleg a város állta az összeget és úgy kapták meg. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz, mert Csabi Bandi úgy fel volt vágva mikor átadta a 22 igáslovat, csak aztán a számláról meg megfeledkezett.
Tévedés! Sok megyei jogú nagyváros van ami politikailag fideszesnek számít, mégse mindenhova jutott új merci csuklós! Fehérvár kapott mert fizetett érte! A szokásos évi egyenlegen felül plusz 120 misit!! Elvileg 15 db-ot kapott volna. Szolnok város kapott volna 8-at, de polgármestere nem volt hajlandó érte többet fizetni mint amit minden évben szokott a volánnak... Így fel lett ajánlva az a 8-is máshova! Fehérvár fizetett érte, így nem 15-öt, hanem 23-at kapott végül! Ha Győr városa és a Volánbusz hosszú távon nem fog dűlőre jutni az anyagi kérdéseket illetően, akkor könnyen onnan is tovább állhatnak, egy két éven belül, a korszerű csuklós mercik...