mintha már fel is festettélk volna a bringanyomot., ha jól emlékszem. De ha nem, akkor is nyilván fel fogják hamarosan (ezt még Dávidka idején kezdték el...:))
(elbizonytalanodtam most hirtelen, h. a napokban a Füredin vagy épp ott kellett szlalomoznom a frissen festett piktogramok miatt.)
Leszállópálya. Eliot oda jár óvodába és E.T.-vel itt szállnak le.
Egyébként igen akkor legalább már végigfesthették volna mondjuk legalább a NLK-tól a Mexikóiig, mert így az embernek az a sejtése, hogy a megaálló előtt-után a bringások majd köddé válnak.
Mit csináljon a polgármester, ha a képviselők nem úgy táncolnak, ahogy ő fütyül? Harcoljon ellenük? Vegyen meg valakit? Vagy adja meg magát, és lépjen ki az őt hatalomba segítő pártból? Megnéztük, mennyire kreatívak a polgármesterek, ha nincs meg a többségük a közgyűlésben.
Néhány megválasztatott polgármester nem örülhetett önfeledten a választási eredménynek október 12-én éjszaka. Békéscsaba, Siófók, Gyöngyös, Rákospalota vagy Zugló új polgármestere is ráncolhatta homlokát a kellemetlen gondolattól: hogy fog együttműködni a képviselő-testülettel, amelyben nincs meg a többsége.
Ma gyalogosan is jártam a Bosnyák téren és szomorú látvány fogadott.
A villamosmegállóban a síneket nem cserélték ki és a sínek környéke szintén érintetlen maradt. A szabálytalanul lerakott macskaköves részek megmaradtak.
A sínek közti rész a régi toldozott foldozott macskaköves maradt. Ez így félmunka vagy az se....:(
A közút és a sínek találkozásánal új aszfaltot raktak le de csak ott máshol nem.
Még mindig nincs kész a teljes megálló és a régi sárga vascsöves korlátok is állnak még.
Kb. 5 hónapja bütykölik a megállót de még mindig nem kész.
A remiznél lévő zebrán, ami a Thökölyt szeli át , megmaradt a macskaköves kialakítás. Van ott egy építési gödör is de az már nyáron is ott volt.
Végigmenve a 3-as vonalán a síneket szinte mindenütt meghagyták az NLK mentén. Én teljes pályarekonstrukcióról hallottam, de ez lehet hogy csak álmodtam már nem emlékszem.
"Peeersze, mi itt mind ezt hisszük és nem gondoljuk, a TóCsa slepp pont azt és pont azokkal kívánja folytatni, mint amit abbahagyni kénytelen volt 2010-ben. Hogy Weinek helyett Karácsonynak hívják a bábut ehhez? Részletkérdés."
a Mexikói úton a Gyarmat utca és a Korong utca között 29 évig üzemeltetett egy házaspár egy kis boltot, (sarki közért típusút) melyet a fantázia dús Mexikói ABC névre kereszteltek.
A környék meg volt elégedve a házaspárral.
Ők is ismertek már mindenkit.
29 év hosszú idő.
2014.01.01-én eladták a boltot.
........................:-(((
Ez az élet rendje.
A boltot megvásárló ifjú hölgyek lelkesek, lelkiismeretesek.
Kivéve egyiküket.
Ő amolyan üzletelhárító típusú.
Neki sikerült az Amerikai-Erzsi királyné sarki zöldségestől átcsábítani magához azt a 4-8 alkoholistát.
Mivel a mexikói úti kisbolt előtt - az udvarban - van egy kb. 2x4 méteres szabad placc, most ez a nyolc négyzetméter lett a környék alkoholistáinak gyülekező helye.
Ki van írva hogy ezen a 8 négyzetméteren alkoholt inni és cigarettázni tilos, tehát mit csinálnak ott szakmányban?
Igen azt.
Napi 10-12 órában alkoholt isznak és cigarettáznak.
Lehet, hogy a bolt forgalmát megdobja az a napi két-három tucat (24-36 db) féldecis üveg forgalma, de a környéknek nagyon nem tesz jót.
A két öreg (bocsánat az öregezésért) ezt 29 éven keresztül nem engedte.
Most a három kiszolgáló lány közül az egyik eltűri és még bátorítja is, a másik kettő meg vagy csak eltűri, vagy csak nem üldözi.
Bőven havi bruttó 300 ezer forint fölé tornászta fel saját tiszteletdíját a zuglói képviselőtestület többsége.
--------------
az bizony netto 190.000 HUF.
Ezt én sok mindennek nevezném de elszállásnak semmiképpen.
az a képviselő, legyen bármilyen pártállású, vagy párton kívüli, aki engem képvisel, rólam, felhatalmazásommal, életem kérdéseiről dönt, ugyan keressen már annyit mint egy zöldség bódés.
Sőt.
Keressen többet.
Nem vagyok oda az olyan képviselőkért akik kevesebbet keresnek mint helyi kukásautó vezetője.
Bőven havi bruttó 300 ezer forint fölé tornászta fel saját tiszteletdíját a zuglói képviselőtestület többsége. Az egyik képviselő havi bruttó járandósága a félmillió forintot is átlépi. Úgy néz ki, sehol nem éri meg annyira a bizottsági munka, mint Zuglóban, ahol a 19 képviselőre 8 bizottság jut. A polgármester, Karácsony Gergely azt mondta: lehet, hogy Zuglóban keresnek a legtöbbet a képviselők, de szerinte itt fognak a legkevesebbet lopni.
Zuglóban az átlagnál kicsit később, november 14-én tartotta meg az alakuló ülését az új képviselő-testület. Az egyik első feladatként itt is arról döntöttek, mennyit keressenek a képviselők. Ahogy megírtuk: változott a törvény, nincs többé tiszteletdíj-plafon, a helyi testületek szabad kezet kaptak, a képviselők akkora tiszteletdíjat szavaznak meg saját maguknak, amekkorát jónak látnak.
A múlt pénteki zuglói ülés jegyzőkönyve és az aznap megszavazott határozatok egyelőre nem elérhetőek se a kerület honlapján, se a nemzeti jogszabálytárban, de az egyik képviselő, Várnai László a Civil Zugló Egyesülettől megírta a blogjában, milyen döntések születtek.
Egyelőre nem ismerjük se az összes város, se az összes budapesti kerület tiszteletdíj-rendeletét, de az eddig ismertek közül messze a legmagasabb összegek kifizetését teszi lehetővé a zuglói.
És túlzás a végig korlát a járdaszigeten, szerintem elég lett volna ott figyelmeztetésnek egy sor "demkszky-karó". Ezért egészségtelenül feltorlódhat majd a járdasziget végénél a le- és felszálló nép csúcsfortgalom idején.
Ott nem is baj, mivel nem a közúton mennek át - mert a közút a villamossín lett - tehát nyugodtan átmehetnek nincs se zebra se lámpa ott. Amúgy se sietnek.
Ahol inkább baj az az NLK-EK kereszteződésében lévő megálló a fagyissal, bankokkal CBA-val szemben. Ott már a közúton kell átmenni és lámpa is van.
Libasorba mehetnek majd át és nem fog mindenki átérni de az útra se tudnak lelépni, mint eddig. Mondjuk az nem is volt veszélytelen.
Amit nem értek, hogy miért nem kapott egy teljesen új aszfaltréteget az EK Mexikói és NLK közötti szakasza ??
Kb. 1-2 m-en a szegélynél meghagyták a már 125x feltúrt és összefoltozott aszfaltréteget.
Azért hátha még ez is felkerül a végén, reménykedjünk mert így félkészen elég igénytelen lesz.
Jah és elkészült a NLK úti posta előtti aszfaltozás is cirka 43 millióért. És egyirányú lett ott a közlekedés meg csináltak 8 db. parkolóhelyet.
Ez már régi vágyam volt, hogy megcsinálják, megcsinálták bár én nem így képzeltem a kivitelezést de azért örülök neki. Ahogy eddig kinézett, annál mindenképp jobb és igényesebb.
na ma alaposan szemrevételeztem azt az ominózus megállót. És kicsit revideálnom kell magamat. Van a kialakításában ráció, pláne figyelembe véve az arra közlekedő sok látássérültet.
Van értelme, hogy az autósok a villamossíneken át mehetnek csak ott. Legalább nem fognak a keskeny járdasziget és járda között nem fognak száguldozni. És ráadásul úgy van kialakítva az egész, hogy minimálisan józan autós nem fogja a szembesávon előzni a majd a villamost.
És van ott értelme a bringasávnak is ( a keskeny kerekű bringásokat veszélyes ráküldeni a villamossínekre úgy, hogy kis szögben kéne átsorolniuk a síneken. beakadhat a kerék, hót bukásveszély).
Ami problémás szerintem, hogy feleselgesen széles lett ott a bringasáv (emiatt a motorosok is ott fognak száguldani), és emiatt túl keskeny a járda meg a járdasziget.
És túlzás a végig korlát a járdaszigeten, szerintem elég lett volna ott figyelmeztetésnek egy sor "demkszky-karó". Ezért egészségtelenül feltorlódhat majd a járdasziget végénél a le- és felszálló nép csúcsfortgalom idején.
Fokozottan balesetveszélyes helyet alakítottak ki, kérés, hogy tudatában vannak-e.
--------------------
Pár évig (6 év) voltam baleseti helyszínelő, kb. másfél évtizedig gjmű oktató ill. vizsgabiztos.
Van valami halvány lila segédfogalmam a fokozottan balesetveszélyes helyszínekről.
A Laky Adolf utcánál kialakított új, forgalmi rend minden, csak nem balesetveszélyes.
Elég szerencsétlen megoldás az igaz, de nem balesetveszélyes.
Balesetveszélyessé akkor válik, ha a baleset előtt, sok méterrel, sok másodperccel egy járművezető szabálytalankodásba kezd.
(ez a klasszikus : tantónéni az úgy kezdődött, hogy a Pisti visszaütött esete)
Amennyiben itt szabálykövető gjmű vezetők fognak közlekedni, akkor fizikailag megakadályozták, hogy baleset történjen.
A forgalom lassítások módszerei egy kb. 70 oldalas tankönyvben vannak leírva (kb. 30 éve) a Forgalom technika tantárgy oktatásához.
Ez a mostani forgalom lassító megoldás, nem nagyon tetszik, de ha a járművezetők szabálykövetők lesznek, akkor valószínűleg eléri a célját, a vak munkavállalók biztonságosabb eljutását a közforgalmú közlekedési eszköz járdaszigetéről/ra, a munkahelyükre vezető járdára/ról.
A Nagy Lajos kir.u- Mexikói u között, az Erzsébet kir-né útján, a Laky Adolf utcai villamos megállónál.
Megörökítheted a sarki "romhalmazt" is, (páros hsz.oldalon) a valaha szebb napokat látott kis villa a Divatcsarnok tulajdonosáé volt. Aztán bekövetkezett az államosítás, majd "halmozottan hátrányosakat" költöztetett bele a Tanács és azóta folyamatosan bontják az ott lakók.
(Kutalikné idejében 10 millát elkülönítettek a helyreállítására.)
A Hermina úton az Erzsébet kir-né - Pálma u. között megörökíthedet azt a pusztulásra itélt csodás kis villát, ahol Tisza Istvánt meggyilkolták. Évek óta üresen áll, parkját felverte a gaz.
A Jávor u-ban, Thököly-Ajtósi között a páratlan oldalon áll a MÁV kórház volt hipertónia osztálya, időtlen-idők óta kiürítve.
Megörökítheted a Hungária krt-Jurisich u sarkánál állók kb. 10 emeletes + néhány 5-6 emeletes objektumot is. A telek a Magyar állam tulajdona, a felépítmény CCCP volt. A kivonulásuk óta lakatlan. A túloldalon az egyetlen orgonagyár kiürített épülete rohad és papcsák szemét szúrta a vasúti töltés oldalában a hajléktalanok kunyhója.
Vagyis a közvagyonnal ennyire nem törődik senki!
Ha még több zuglói érdekességre vágysz, csak szólj.
3./ Középen viszont van egy sziget földdel feltöltve, hogy véletlenül se lehessen kikerülni a villamost .
--------------------
3./ Pont azért van.
Ha nem lenne mindíg akadna egy-két, a KRESZ-t saját szája íze szerint értelmező, és képes lenne balról kikerülni az álló villamost.......................:-(((