Leírnám a mi megélésünket a Reprosys-szel kapcsolatban. Még 2017 tavaszán mentünk el Vas doktorhoz, hogy babát szeretnénk. Megvoltak az alap vizsgálatok, elvileg minden rendben volt mindkettőnkkel. Megcsinálta a HyCoSy-n azaz petevezeték átjárhatósági vizsgálatot - hozzáteszem nagyon profin -, ahol a feleségemnél gondot találtak (petefészek-ciszta). Irány a SOTE I., műtét, minden rendben van. Eltelt a három hónap a műtét után, visszamegyünk hogy most már minden rendben, szeretnénk kezdeni. Mondta, hogy oké, egy vérvétel a feleségemnek - semmi más vizsgálat -, majd nekiestünk a hormonoknak, leszívás, beültetés. Végül a beültetés sajnos nem tapadt meg, így nem jött össze - egyelőre a baba. Vissza kontrollra, mondja hogy ez van, mikor indítjuk a következőt. Mondjuk, hogy azért álljunk meg, vizsgáljuk már ki az okát, hogy miért nem tapadt meg. Erre nem mondott semmit. Elment a párom további kivizsgálásokra, ahol kiderült, hogy pre-diabétesze van (egy termeléses cukorvizsgálattal derült ki), ami mellett veszélyes is lenne teherbe esni, ha nincs kezelve! Úgyhogy most ezt próbáljuk rendbe tenni és mellette keresni egy másik központot, mert oda tuti nem megyünk vissza! Ha nincs semmi gond, akkor szerintem vállalható a központ, mert a leszívás, a visszaültetés amúgy rendben volt, de igazából kidobtunk most az ablakon 700.000 Ft-ot, mert előzetesen nem nézett meg mindent alaposan. Bennünk fel sem merült, hogy ennyi minden befolyásolhatja ezt, most már okosabbak vagyunk. Ami nagyon bánt, hogy mikor visszamentünk, hogy nem jött össze, akkor sem az okokat akarta megkeresni, hanem hogy akkor indítsuk a következőt, hátha az megtapad. Hát köszi, inkább nem.
Szia! Lenne pár kérdésem a reprosys-sal kapcsolatban, tudnál esetleg segíteni. Mi a "régi" Debreceni Kaáliba jártunk. De ott most az átszervezés miatt a feje tetején áll minden. Bizonytalanra nem adok, a tutira szeretnék menni. Kistesóért küzdünk, és már volt 3 sikertelen stimuláció, sajnos már a beültiig nem jutottunk el. Állítólag egyik esetben sem fejlődtek megfelelően az embrió, vagy meg sem termékenyültek. Érdekes, mert a kisfiam 4 éve elsőre sikerült. Előre is köszönöm!
Azóta gondolom elkezdtétek a lombik programot a Kaáliban. Tudnál mesélni nekem róla, hogy haladtok, milyen az orvos? Írtad hogy fenntartásaitok voltak, miért? Remélem azóta minden rendben halad :) A biológusotok milyen? Nekünk is fontos lenne a biológus, nálunk a páromnál van gond... Nagyon megköszönném ha megosztanád a tapasztalataidat. Még vacilálunk hogy melyik intézetbe menjünk, sokat segítenél.
Gondoltam leírom Én is a tapasztalataimat hátha vkinek segít.
Még ugyan nincs éve, hogy a férjemmel babát szeretnénk de már 37 évesen úgy vagyok vele, hogy nem érdemes húzni az időt.
Szóval sok utánajárás, érdeklődés és infó gyűjtés után választottam a Reprosys klinikát. Egy nőgyógyászati vizsgálaton, tanácsadáson, egy bakteorológiai szűrésen és egy HyCoSy-n azaz petevezeték átjárhatósági vizsgálaton voltam eddig Náluk. Maradéktalanul elégedett vagyok, kedvesek, odafigyelnek és szakmailag is jók sztem (nyilván laikus vagyok azért ebben mert nem vagyok orvos:)) :), de végre nem egy futószalag, talán drágábbak mint a Kaáli de kisebb a várakozási idő is ami Nekem szintén szempont volt. A recepciós lány egy tündér, pl. átcserélte velem egy másik páciensük időpontját, mert megkértem őket egy cserére, hogy a férjem el tudjon velem jönni és megoldották:)! A HyCoSy pedig szinte alig fájt, a Vass Zoltán doktor Úr nagyon ügyesen csinálta és végig mondta, hogy mikor mi fog történni. Ha bárkinek kérdése lenne a HyCoSy-ról írjatok, kérdezzetek bátran, mert előtte Én is úgy féltem és végig a netet bújtam :)! Üdv: Eszter
Sokat olvasgattam már a témában és teljesen elbizonytalanodtam mostanra. Olyan központot keresnénk ahol igénybe lehet venni donort. Sajnos páromnál meddőséget állapítottak meg. Az andrológus akihez jártunk letudta annyival hogy fogadjuk el a helyzetet és kész. Semmi tanács hogy hogyan tovább. A nőgyógyászom meg annyit mondott hogy keressünk egy meddőségi intézetet.
Sziasztok! Mi most kezdjük a lombikot, Budapesten a Kaáliban Bernard Artúrnál. De vannak fenntartásaink vele szemben. Van itt vkinek tapasztalata vele? És még az nagyon fontos nekünk, hogy milyenek ott szakmailag a biológusok? A mi esetünkben ez szinte fontosabb, mint a doki személye, szóval ha erről lenne infotok, azt megköszönném :)
Sziasztok. Én is Reprosys meddőségi központot ajánlom, az árakatról érdeklődött valaki, itt találja: http://www.reprosys.hu/araink
Nekünk korábban 4 lombikok csináltak külföldön, de egyik sem volt sikeres (3 sikertelen, egy vetélés 6. héten.). Amikor megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, egyből azt kérdezték, hogy miért nem a Reprosys-t próbáltuk meg, Vass doktornak a nevét még ott is ismeréték és ajánlották, azt mondták, hogy számos nemzetközi konferencián találkoztak vele, és az egyik legnevesebb szakember meddőségi szakterületen. Fel is kerestük a közpntot, már az első konzultáció teljesen más volt, egyből szimpatikus volt. Nálam is, a páromnál is probléma van, az inszem ki volt zárva. Most úgy néz ki (nem akarom elkiabálni), hogy sikerült az 5. lombik, mos vagyok a 18. héten, túl a genetikai UH-n, ez már nagyon bíztató. Én mindenképp a Reprosys-t ajánlom, egy konzultációt megér.
Mi 6 éve küzdünk a babával. 5 lombikon, és 2 vetelesen vagyok túl.
Sajnos donorspermara van szükségünk. Magyarországon nincs erre lehetőségünk, így eldöntöttük hogy kulfoldon próbálkozunk. Nagyon jókat olvasok a Repro Medica klinikáról. :))
Orommel olvasom, hogy itt közülünk is jártok oda. Tapasztalatok? Donorspermara van lehetőség? Az oldaluk szerint igen. Én teljesen egészséges vagyok, így azt már tudjuk hogy inszeminacióval fog megtörténni.
Koszonok minden választ, és szívből kívánom, hogy itt mind annyian miharabb anyukák lehessünk.
A Reprosyst nekünk többen ajánlották, ezért választottuk, árak alapján szerintem ők a legjobbak, már ha az ember nem akar 1-2 évet várni. http://www.reprosys.hu
Korábban másik helyre jártunk, sok évet vártunk, de a Reprosysnál minden gördülékenyen ment, és egyből tudtunk, hogy jó helyen vagyunk. Az állami központokban is egy vagyonba kerülnek a gyógyszerek, tehát nincs olyan, hogy ingyenes lombik. Ha meg az ember fizet, akkor kicsit több pénzért, 5*-os szolgáltatást kap, és azonnal, várakozás nélkül. Nekünk ez nagyon fontos volt.
Szia Ivett:) Tudsz nekem par infot mondani? En is a Reproba jarok es nagyon szuper az eddigi tapasztalatom hamarosan kezdjuk a programot ha megjon a mensim..:) Koszi Elore is proviben is irhatsz :)
Új vagyok itt ebben a témában.Tanácsot kérnék tőletek )
Mit javasoltok nekem ha külföldről megyek haza csak egy hónapra???..13 éve vagyunke együtt a párommal és három éve próbálkozunk..eredménytelenül. Az otthoni nőgyogyimmal és az ittenivel megvolt jópár vizsgálat mint a petevezeték, hormon, sperma,clamidia...de gyanakszom h a pajzsmirigy nem tul jo mert 2,6 és még nem volt Ir vizsgálatom se...Volt egy sikertelen inszemünk is. Ezért úgy gomdoltam mivel nagyon ritkán jutunk haza h kihasználom és elmegyek valamelyik meddőségi központba...mit gondoltok hol tudnék eredményt elérni h végre előre jussunk és kiderüljön h mi a lópikula baj van nálunk??...
Ha online vásárol tevékenység maga válik lazább, mert több szervezett. Megadhatja a ruhákat kategória, szín, ár, méret, és így keresni egy csomó időt vesztett, aki tudja, milyen ruhát súroló minden sarkon tárolni. Ezen felül, akkor veszítsék szem elől a dalok, hogy ha egyszer már ütött, hogy egy magazinban, vagy a blog, és akkor csoda, hogy ők már kiszúrták a boltokban. Arra kérlek benneteket, hogy online vásárlás on - https://www.ecipo.hu/adidas.html
Még mindig sok szkepszis online vásárlás, de azt hiszem, ennek okait nem megalapozott. Attól tartanak, hogy a méret nem fér könnyen el lehet távolítani, ha a hozzáférés az online áruházak, hogy létezik a nyílt utcán azt jelenti, hogy már ismeri az intézkedéseket. A második lehetőség a mérési iránymutatásokat, amelyek a legtöbb ember figyelmen kívül hagyja őket. Ha egy varrás mérő és kövesse az utasításokat az oldalon, a probléma megoldódott. A harmadik lehetőség, hogy vesz egy párszor, hogy megtanulják, hogy milyen méretű a ruha illik a márka vagy a boltban.
Szia. Nem tudom voltal-e azota valamelyik helyen de en a Versysbe jarok.
Maximalisan meg is vagyok elegedve veluk.
Most elvileg a 4.lombikom sikerult bar ilyenkor ezt meg nem szabad elkiabalni de 7 hetes terhes vagyok. a baratnom is ott lett terhes. Neki 1 petesejt lett csak es elsore sikerult. Azert mentem eogton en is oda. Sok sikert:)
Én egyértelműen a Reprosys meddőségi klinikát javaslom. Korábban nagyon sokat kutakodtam, hogy melyik klinika a legjobb, melyik orvos és embriológus milyen teherbeesési aránnyal dolgozik, mert ez mutatja meg igazán, hogy kik a legjobbak.
A Reporsysnál doglozik Vass doktor és Nagy Melinda is, akik a legjobban a szakmában. Nem is csalódtam, elsőre összejöttek az ikreim. 25 hetes kismama
Mi a Róbertbe járunk, de ilyet még sosem tapasztaltunk, már a második alkalommal mosolyogva fogadott a doki, sőt egyszer az utcán is összefutottunk vele véletlenül és ott is megismert, pár szót beszélt velünk. Az asszisztensek közül is mindig, mindenki kedves volt eddig.
A Dévaiba járt egy ismerős, Ő már a Forgách intézetbe jár azóta inkább, bár ott meg sokat kell várni, függetlenül attól, mikorra van időpontod.
érdekelnének vélemények Dévai Intézetről, vki jár oda?
Eddig a Róbert Károlyba jártunk a mai ott létem után most már teljesen biztos vagyok benne, hogy szeretnénk intézményt váltani. Az asszintesek körében őskáosz van, a orvos meg sokadik alkalommal még most sem tudja hogy kivagyok, és még a konzultáció előtt sem futja át a papírokat, úgy kell mindig felhívni a figyelmét, hogy hát azt már megcsináltuk, már voltunk kontrollon stb.
A Róbert Károly Magánkórházba jár innen valaki? Én Dr. Szabóhoz, feleségem pedig Nyéky dr-hoz jár, eddig csak pozitív tapasztalataink voltak velük. Hétfőn lesz nekem biopszia, többit meglátjuk....
Akinél volt már biopszia, tudna írni tapasztalatokat, mi használ utána a mielőbbi gyógyulásra?
Jövőhét szerdán megyünk a BMC-be és érdeklődni szeretnék, hogy két hónap múlva a következő konzultációra vagy az első vizsgálatra kaptál időpontot? Illetve, hogy el tudnál-e látni jó tanáccsal mi az amire feltétlenül figyeljek?! :) Nálatok minden rendben halad? Előre is nagyon szépen köszönöm!
Olvastam a fórum bejegyzéseit és láttam már korábban is volt aki a reprodukciós problémák lelki oldalának kutatása kapcsán írt ide és kérte a közreműködéseteket. A WHO becslése szerint a fogamzóképes lakosság 10-15%-át érinti a nem kívánt gyermektelenség gondja, ez a világban hozzávetőleg 72,4 millió párt jelent... úgyhogy igazán fontos és sokakat érintő téma ez! Nagyon köszönöm az időt (11 perc) és energiát amit arra fordítotok, hogy kitöltitek a kérdőívem. Próbáltam érdekes, a témával kapcsolatban gondolatébresztő kérdéseket feltenni.
Most olvastam, hogy te is a pécsi Kaáliba jársz. Én is oda járok, bár az én helyzetem kicsit bonyolult, mert külföldön élek, úgyhogy csak akkor tudok menni, ha haza utazunk. Most vagyok túl egy sikertelen lombikon, amit kint csináltattam, itt sajnos csak az első ingyenes, utána megfizethetetlen, szóval szeretnénk megpróbálni otthon is. Kihez jársz Pécsen? Nekem Mánfai az orvosom. Milyen tapasztalataid vannak?