"A Bakonyon át haladó Veszprém-Győr, és a bükki Eger-Szilvásváradvonal pedig leginkább a turizmus kiszolgálására áll fenn, mely számára napi néhány viszonylatpár elég, hiszen a kirándulók nem sietnek."
Persze, hogy nem sietünk, sőt, kifejezetten szeretjük, ha a túrázásra szánt napjaink egy részét nem a gyaloglással, bámészkodással töltjük, hanem átszállásokra, csatlakozásokra várakozással. Hiszen mi ráérünk, ha nem érnénk rá, mert fontos dolgunk lenne, akkor nem az erdőt járnánk
Garofano, az alábbi hsz-ben már mindent megírtam a Veszprém Megyei Kéktúrával kapcsolatos jelvénykékről! (34275) Postán is könnyedén intézhető, utólag is el lehet utalni a jelvények árát, maximális a bizalom! Ez itt ebben az esetben csak egy becsületbeli ügy...:-)
Szombaton a Mátrabérc túrán legyalogoltuk a kéktúra Sirok-Kékestető szakaszát, egyúttal már bejárt, de pecséthiányos szakaszokon is bélyegeztünk. Bár terveztem, hogy a Mátrabércet teljesítem majd valamikor, de most afféle gombhoz a kabátot-elven, eleve az OKT apropóján neveztünk. Hasznos volt e koncepció, mert:
- Sirok: a teljesítménytúra bélyegzőjével pecsételtünk a rajtban (vá.), ott nem találtuk a pecsétet, más sem nagyon tudott róla
- Hármashatár: rendben, oszlopon
- Kékestető: nem kellett kitérőt tenni a szanatóriumhoz (januárban már megvolt amúgy is az a pecsét, de szakaszmegszakítással), mert Kékestető lenyomatú bélyegzőt adtak az ellenőrzőponton
- Galyatető: sajnos a parkoló szélén a ládikában lévő fémpecsétről eltűnt a gumilenyomat, a kilátónál az ellenőrzőponton viszont Galyatetős bélyegzőt adtak
- Ágasvár: még fent a csúcson bélyegeztünk (egyébként teljesítménytúrákon, ahol az OKT mentén egy csúcson van az ep., és a csúcs nevét adja a lenyomat, a térképoldalra szoktunk kérni bélyegzést, ergo túl is biztosítjuk az igazolást), de lent a réten, a th. melletti fenyőfán, a ládikában Galyatető-szindróma: a gumilenyomat eltűnt a fémpecsétről
Igen, valóban, a Karancs-Medves 35 vagy 50 tt. kiváltja a Bányász körutat. Jó, hogy szóltál, én már rég teljesítettem a Nógrád megye természetjárója feltételeit, így jelzem is nekik, úgyis megyünk a karancs-Medvesre.
Egyúttal az Andezit 30 céljában tegnap díjazásarzenálom volt: a BTHE valamennyi börzsönyi túramozgalmának (Börzsönyi kék, Emlékhelyek I., II.) díjazását átvehettem. Így a 2012-ben teljesített mozgalmaimnak száma immár öt, ebből négy börzsönyi, egy pedig az OKT60, amiben sikerült duplázni.
Azt hiszem, jövő héten begyűjtöm a Nógrád megyei jelvényt is :-)
Ezután csöndbe maradok egy időre, mert nem akarok floodolni, de ezt még úgy érzem meg szeretném osztani a nagyközönséggel:
Pontosan két hét múlva lesz a Karancs-Medves 35-50 túra, amelyet ha teljesít egy olyan kéktúrázó akinek megvan már a Nógrád megyei szakasz az OKT-ból akkor akár a ttúra céljában is átveheti a "Nógrád Megye Természetjárója" címért járó szép jelvényt, amelyet a K-M 35 (esetleg 50) túra azaz a Bányász Körút és az OKT Nógrád megyei szakaszának bejárásával érdemelhet ki a lelkes turista.
Előzetes egyeztetés azért úgy gondolom nem árthat a szervezőkkel...én ma beszéltem velük, úgy tűnik rugalmasan kezelik a dolgot, éppen úgy mint két éve mikor én is megkaptam már a célban ezt az elismerést.
Szóval hajrá!
a bal felső volna az ominózus jelvény...(ez egy régebbi fotó, nem pont ehhez a hsz-hez készült.)
Valahol Tátika alatt van ez a jelzés, még az erdészeti aszfaltos út mentén, kevéssel az előtt hogy ráfordulnánk a vár felé vezető ösvényre.Ha jól emlékszem...
Sajnos egyenlőre ez a legutóbbi kéktúrám, bár tegnap jött volna a Mátra ideje, de elmosta az eső, így most úgy tűnik, hogy még két hét, mire folytatódhat a sorozat!
Nagy tapasztalatú túratársak segitségét kérem az alábbi képpel kapcsolatban. Én abban a hiszemben fényképeztem le, hogy a Tompaharaszt pontot igazolja számomra (Börzsöny turistája - arany fokozat). De lehet, hogy tévedtem.
Az Aggtelek-Jósvafő távot már vagy tizedszerre teljesítettem, persze soha sem neveztem nevén a gyermeket, általában családi kirándulásnak hívtuk...ezúttal is...!
Vasárnap reggel (04.08.) átautóztunk Aggtelekre, majd rövid nézelődés, eszegetés (lángos, palacsinta) után elindultunk a kéken Jósvafő felé.
A Baradla-tetőn sok-sok más kiránduló ottléte miatt nem nagyon tudtunk egy homogén fotót készíteni, így továbbindultunk, a Mész-völgy felé, pár száz méter megtétele után már lényegesen kevesebb volt a turista (senki)
Innen töbröket megkerülve, hegyeket megmászva értük el a Jósvafői Tengerszem szállót ahol a bélyegző rejlik, ennek a szakasznak a leírása nagyon nehéz lenne, rövid ugyan, de nagyon tömören szép, töbrök,víznyelők, bükkösök, tölgyesek kerülgetik egymást ezen az útvonalon.
Így értem el a Tengerszem-szállót, amely most nem volt pecsételőhely, mnem találták a bélyegzőt, így a barlangpénztárban pecsételtem
Immár harmadszorra volt szerencsénk a húsvéti hétvégét Jósvafőn töltenünk, itt a kedvenc szálláshelyünkön a Fecskefészek Vendégházban volt ismét a főhadiszállásunk.(Ez egy 2007-ben gyönyörűen felújított házikó a Tohonya-szurdok bejáratához közel, holland tulajdonban van, de helyiektől kell bérelni, ők üzemeltetik.)
kilátás a Fecskefészekből
A túra emberesebb részét a Jósvafő-Bódvaszilas távot egyedül terveztem megtenni, a rövidke Aggtelek-Jósvafőt pedig a teljes 7 fős csapattal együtt.
Még pénteken leutaztunk, így szombaton reggel 7 órakor teljes harci díszben készen álltam a kéktúra egyik legszebb szakaszának meghódítására, egy napindító unikum után neki is mertem vágni a 26km-nek.Az eleje ismerős volt, szinte minden nap felmegyünk családostul a hucul lovakhoz nézelődni, így gyorsan szedtem a lábam, hamarosan elértem a család által már nem látogatott részeket, azt ahol a kéktúra nekiindul az erdős részeknek a Kuriszlán-barlang felé.
khmmmm, ez most picit necces...:-)
Mióta elterelték a kéket a Lófej-völgy-Ménes-völgy szakaszról 2001-ben azóta sokan mondták hogy jobb lenne ha a Szelce-völgyben haladna az út, ott ahol ma a piros megy.A Szelce-völgyben is végigmentem már egyszer, tényleg nagyon szép, talán szebb is mint a kék útvonala, de egy bibi van vele: nyáridőben a turista odasül a "pázsitra" , magyarul 2 óra hosszás gyaloglaton keresztül sehol egy árnyék!
A jelenlegi útvonalon is igen szép helyeken haladhatunk által, és ez minden időben kényelmesen megtehető.Szép erdők, fenyvesek, bükkösök váltják egymást míg kiérünk a Szelcepusztára vezető aszfaltútra.Szép vidék ez, na...Szelcepusztán a bekerített részeken rengeteg állatot lehet fotózni, szarvasokat, őzeket, sőt talán medvét is??
Mindenesetre továbbhaladva olyan erős vaskerítéseket láttam hogy lehet tényleg van itt medve valahol a kerítésen belül.:-O
A Puska Pál forrást elhagyva, a régi kéktúra útvonalára becsatlakozva szép erdei utakon emelkedve értem el az egykori Derenk falut rejtő völgyet.A régi házak maradványait is fel lehet szépen fedezni, a régi iskola felújított épületében pedig érdekes kiállítás rejtőzik.
Előző kéktúránk alkalmával nem mentünk ide fel, siettünk, most megtettem, és kicsit talán jobban megérintett a hely, olvasván a régi cikkeket, történeteket, sorsokat.Picit meg is lepődtem, mert rajtam kívül vagy 15-20 turista volt itt velem egyszerre, talán több csoport is egyszerre.
Az idő egyre szebb lett, már egy ideje a napocska is igyekezett utat törni a felhők közt...
Szádvárt olyan ösvényeken értem el amelyeket még nem is láttam, lévén másfél éve úgy teljesítettük a kéket hogy a két fiúgyermek a Lakatos (Borz) forrástól egyedül ment Derenkig GPS-szel, én pedig meghódítottam Szádvárt...lehet nem kellett volna, mert iszonyú nehéz utakon jutottam fel anno, a váras topikban mondták hogy az ú.n. "csigánál"...
Tehát most a kéken haladva a várkert felől kerülve csak messziről láttam a várhegyet ami annyira most nem is hiányzott valljuk be őszintén!:-)
A Bába-völgyben megtett még pár száz méter emelkedő után elértem azt a szinte szintező, autóval is járható utat amelyet egykor gondolom a határőrség használt, és amelyen nagyon jó tempóban haladva hamarosan elértem a Szabó-Pallag erdész és vadászházat.A ház állapota mióta a tetejét megcsinálták nem romlott tovább, már ez is valami...!
Tudtam hogy innen már csak lefelé kell mennem Bódvaszilasig, pont ez volt az a rész amely anno nagyon megviselt a Bódvaszilasi kezdéssel megtett kéktúránk során, négy kilométer csak lefelé, néhol meredeken egészen Bódvaszilasig.(akkor mindez felfelé!)
Megnéztem még a Meteor-barlang bejáratát, majd a bővízűen csobogó Barlangkutató-forrást... ezután akkorát pereceltem hogy ihaj!:-)) De csak annyit mondtam magamban hogy nem kéne zsebretett kézzel lefelé kocogni nagyképűen, mert ez lesz a vége!
Bódvaszilas felett készen van a gát, ha duzzasztanak akkor terelni kell majd, de az majd akkor lesz probléma! :-)
onnan érkezik a kék
Csúcsidőben értem el a "rettegett" cigánysort... délután kettő óra, egy-két hiperaktív érdeklődő gyerek, de semmi olyan ami említésre méltó.Teljesen rendben van a hely, egy csoport előre köszönt, köszöntem én is, ezen nem múlik, szoktam előre is, de megelőztek. Meg-megfordulva, fotózgatva kezdtem nem érteni a félelmeket amik ezen sort övezik, normális emberek mindenhol, a hegytetőn full felújítva, múzeumnak kialakítva a nemtudommilyen kastély (kettő cigánylányka világosított fel miután megkérdeztem) sehol még egy rossz pillantás sem, pedig tök egyedül vagyok!
Bélyegzést a kocsmában kaptam cégest, helyi arcok jól képzettek voltak ami a kéktúrát illeti, de csak bólogattam bölcsen!:-)
Nemsokára megérkezett értem az autó, még lefotóztuk a "Nagy Gyíkot", majd visszatértünk Jósvafőre.
itt kezdődik a falu széle leérkezvén az Aggteleki-karsztról
Cserhátsurányban az egyik pecsételőhely-kocsmában a tetőtérben kialakítottak vendégszobákat. Szerintem a ttt fórumon van elérhetőség. NSipeken is van szállás, úgy tudom.