Próbáljuk meg narancs nélkül értékelni a helyzetet, mert a természetjárás összetartó erő, a narancs állapotáról alkotott vélemény meg széthúzó, és mi a természetjárásért vagyunk itt.
Meg az is igaz, hogy én mindig a narancsra szavaztam. Bár a nagy népnemzeti torokhangon kiabálós utcai bulikról már leszoktam és én sem örültem Schmitt Pálnak, mert nekem Sólyom A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK.
Nos ennyi felvezetés után azért tartom ígéretesnek, mert a beírás szerint a természetjárásba végre bevonták a nemzeti parkokat és a turisztikai szövetséget is.
Így meglehet sokkal átfogóbb infrastruktúrát lehet majd létrehozni, mint korábban, amikor voltak a természetjárók, meg voltak a nemzeti parkok, meg valahol a messzeségben volt a turisztika. Ezek a dolgok összetartoznak. Legyenek is együtt!
És mégis miben látod ígéretesenek? Igen a régieket el kellett küldeni, mert nagyon nem haladtak a korral. De nem olyan biztos, hogy jó lesz az, amit felülről, politikailag fognak írányítani. Azért mert narancs, lehet még rohadt!!!
Változott: a név, az elnök, az elnökség és az alapszabály. A régi elnökségből ketten maradtak, elnökségi tag lett például az összes "polgári" erdőgazdaságot tulajdonosi szinten összefogó MFB képviselője, a Bükki Nemzeti Park igazgatója, a Magyar Turizmus ZRt képviselője, magyarán sok eddig is érintett terület, amellyel nem volt országos szinten semmilyen érdemi kommunikáció.
Köszi, hogy szóltál, majd megkérem efemm-et, hogy javítsa, de mivel, szintén rendezés miatt, már az Őrség felé tartanak, nem lesz netközelben egy darabig, így csak utólag lesz erre lehetősége.
Meglepett, hogy egy majdnem 4 éves már ilyen komoly távot legyalogol! :) )Várom ám a honlapodon a bővebb beszámolót is az elmúlt túrátokról. :) )
OFF
Én is láttam - igaz metrón - egy hátihordós kisturistát, ő éppen szabadult a cipőitől, kihasználva, hogy ezt apa nem látja, de pechére többen észrevettük a csínytevést. :D
Bocs, de szerintem tényleg ronda :-D Bár a zöld színekben tündöklő stilizáltan kitárulkozó nénis, vagy a felül piros háromszögben madáralakú légypiszok, alul zöld háromszögben denevérsziluettre hajazó paca, közében megy gyászsávban a felirat sem sokkal jobb...