Marad egy illetve két vonat, amely végigmegy Győrtől Bécsig illetve vissza, a többi legalább egy átszállás, vagy 'Shalomban, vagy Bruck-ban, vagy mindkettőn.
Utaztam pénteken a Kvarnerrel Zágrábig. Nagyon sajnálom a megszűnését, különösen annak fényében, hogy ez Zágrbá felé egy regionális elővárosi vonat, sok megállással, tehát valamilyen szinten a HZ nyilván pótolja.
Aztán azon gondolkoztam, hogy tud-e valaki az elmúlt években olyan nemzetközi vizsonylatról, ahol a Start utasított/javasolt megszüntetni egy járatot. (Mint például ahogy a társvasutakon elbukott a Venezia, Kvarner, Dráva, Polonia, Bem, és még egy rakást fel lehet sorolni.)
A Metropol prágai és berlini ülőkocsijai mennyire szoktak kihasználtak lenni? Érdemes rá helyjegyet venni? Melyik a kényelmesebb? Nagyjából mindegy, melyikkel megyek. Köszönöm!
Akkor inkább úgy kérdezem, h financiálisan mibe lenne a Sajtnak és az erre a viszonylatra meglévő/potenciális utasigényt figyelembe véve megérné e neki?
Mert erős a gyanúm, h a kör-IC-knél kisebb utazóközönség venné ezt igénybe :D :S
Én már anno leírtam, h nem látom mi lenne az értelme egy Bp-Zg-München kocsinak. Kinek tudna ez plusz értéket nyújtani az 1-es vonalon járó müncheni vonathoz képest? (Lehet h tényleg van ilyen)
Adott egy vonat ami végigzúz az 1-esen (már amennyire a lassújelerdő engedi :D) aztán az osztrákoknál a Westbahnon, mindkét országban a legjobb paraméterű pályák egyikét igénybe véve. Ehhez képest az Agram lecsetteg a balatoni helyiérdekű vonalakon, megállva minden közepes méretű fürdőhelyen, aztán továbbcsetteg Nagykanizsától a határ felé, várakozás a határon, ha nincs szerencséje az utasnak a Botovo-Krizevci-Dugo Selo szakaszon van éppen vágányzár, aztán jó van egy rövid szakasz Horvátországban ahol lehet haladni (Zg-Savski Marof-határ), szlovénon szintúgy, főleg Zidani-tól Ljubljanáig, de előtte máris volt egy min. 20 percenet a határátlépésre, ha van 1-2 egzotikus utas akinek gond van a schengeni papírjaival akkor kicsit több...
Aztán Lj-től tovább Villachig, tologatás Ausztriában az éjszaka közepén, majd vmikor reggel érkezés Münchenbe. Ezt ki vállalná be? Mármint úgy értem "üzemszerűen", nem kalandvágyból. (Egyszer poénból én is végig akarok menni az Alpine Pearls-al az osztrák-svájci határtól Belgrádig, de ez részemről nem az "üzemszerű" utazás példája)
Akkor ha valakinek van végleges (nemzetközi) SZVÖR-je azt én elkérném. Mivel korlátozott időm van a pályaudvaron az egyes vonatok összeállítását megtekinteni, ill. ha odafönt a Teremtési és Gondviselési Főosztályon is úgy akarják, január közepétől már nem is tartózkodok kishazánkban, továbbra is nagy hasznát venném.
Ugye-ugye. Kuncsorogtok itt ilyen-olyan tervezetekért, aztán nem mentek vele semmire. Majd ki kell menni vasárnap a Délibe, és kiderül, hogy miből áll az Agram.:-)
A közforgalmú menetrend online változata az elvira, a menetrendi lapok pedig a honlapról tölthetők le ill. november végétől lesz nyomtatott formában. Más hivatalos forrásról nem tudok.