Az Etelka nagyon kivaloan es gyorsan beolvassa a szamara eloirt szoveget. A Miklos mar teljesen onjaro,barhetente max ketbotlete van amit legalabb negyszer eload a kovetkezo hetekben is.
Segítek Neked kérdésed megoldásában: 13-án a választók döntenek és Te + én itt + ott írogathatunk, akár egymást gyalázva is, mert nem tiltja a törvény.
Újabb mélypont: Önkényesen kiküldték Gál Kingát az EP Jogi Bizottságának üléséről.
Az Európai Unió soha nem látott mélységekbe kezd süllyedni, ékes példája ennek egy szeptember 26-i esemény, amikor Gál Kingát kiküldték az Európai Parlament Jogi Bizottságának üléséről, ahol Trócsányi László ügye is szóba került. A példátlan esetet először azzal indokolták, hogy az eseményt kamerával rögzítik, és mivel a fideszes EP-képviselőnő nem tagja a bizottságnak, ezért nem maradhat. Majd a távozásáról szavaztak is, aminek eredménye döntetlen lett. Végül a bizottság elnöke önkényesen döntött arról, hogy Gál Kingát nem látják szívesen. A képviselőnő levelet is írt David Sassolinak, az EP elnökének.
Rovana Plumb és Trócsányi László ügyéről tárgyalt szeptember 26-án az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI), amelyen Gál Kinga is részt kívánt venni, ez azonban nem volt lehetséges, mivel a bizottság elnöke önkényesen úgy döntött, a fideszes EP-képviselőt nem látják szívesen.
Jogerős: nagy nyilvánosság előtt is nyugodtan lehet gyalázni a magyarságot!
Mégsem jogsértés leírni azt, hogy „büdös magyar migráns”, illetve „magyar bandita” – mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla pénteki jogerős határozatában. A Kisbán Tamás vezette bírói tanács ezzel megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely még elmarasztalta a patologikusan magyargyűlölő Tóta W. Árpád tavaly novemberi írását megjelentető HVG-t. Hajmeresztő, de az ítélőtábla egy liberális német jogelvre hivatkozott a verdikt indoklásában – ami azt a látszatot kelti, mintha Magyarországon immár idegen államok jogszabályaival legalizálnák a magyarellenes gyűlöletkeltést.
A jegybank friss statisztikái szerint minden eddiginél nagyobb volt a babaváró hitel népszerűsége augusztusban. Szakértők úgy látják, az ősz még erősebb lehet a lakossági hitelezés terén.
“Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni!” – A bíróságon fenyegetőzött a kollégáink elítélésére vágyó Czeglédy Csaba
(PS-videó!)
Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni, és minden Fidesz-bűnöző el fogja nyerni a méltó büntetését – így fenyegetőzött Czeglédy Csaba, korábban már elítélt és ismét vád alá helyezett bűnöző a PestiSrácok.hu általa bíróság elé rángatott vezetőinek ma, a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján. A szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje azt is nehezen viselte, hogy Huth Gergely főszerkesztő, Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes és Füssy Angéla főmunkatárs tőle néhány méterre kommentálta az általa indított, “megfélemlítésre használt” pereket és azt, hogy Facebook-oldalán a PS ellen uszító bejegyzései alatt hívei és rajongói megerőszakolással és válogatott életellenes bűncselekményekkel fenyegették meg Füssy Angéla pár hónapos kisfiát. Czeglédy húzásaival és mártírépítő, áldozati szerepben tetszelgő ömlengéseivel ma Szabó Bálint és Huth Gergely is szembesítette a bíróságot, mint ahogy a bírók általi rendszeres rendőri előállításokat, körözéseket és egyéb, túlkapásnak is beillő eszközöket is kikértük a bíróságon. Nézze meg a mai tárgyaláson készült videónkat!
Mint ahogy azt délelőtt megírtuk, újabb fordulatot hozott a Czeglédy Csaba által indított büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon: miután a Czeglédy-perek egy másik ágában Szarvas Szilveszter ellen elfogató parancsot adtak ki, Huth Gergelyt pedig szintén kisgyerekei mellől akarták elrángatni a rendőrök bírói utasításra, ezúttal Füssy Angéla kolléganőnket próbálták ma hajnalban előállíttatni Veszprém megyei lakhelyéről, tíz hónapos kisbabája mellől. Krénusz Évát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bíráját az sem érdekelte, hogy a legutóbbi tárgyaláson – ahol amúgy sem jutott volna idő a meghallgatására – egyértelműen tisztáztuk: Angéla nem tudta otthagyni az akkor még csak néhány hónapos babát, de a mai tárgyaláson feltétlenül részt fog venni. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes bírái képtelenek közéleti elfogultságuktól mentesen kezelni a jobboldali-kereszténydemokrata újságírók ellen indított sajtópereket. A bírósági túlkapás ürügyén a Czeglédy által felhergelt csőcselék legutóbb már Füssy Angéla babájának megerőszakolásával és meggyilkolásával fenyegetőzött az interneten.
A Szarvas Szilveszter elleni bírói túlkapásról és a bírósági szóvivő magyarázkodásáról ITT olvashatnak bővebben, míg a Füssy Angéla kisbabáját és személyét fenyegető Czeglédy-hívekről ITT találják cikkünket.