Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
majdnem*: a fegyveres topikokban továbbra sem javasolt (értsd: engedett) a politikai eszmék futtatása, agitálás, győzködés! Ilyenekre ott van a politika fórumcsoport. Köszönjük megértésed!
Ezt a filmet inkább olyan készítette aki hisz a holdraszállásban, mint olyan aki nem. Vagy csak fél igazán szembeszállni a hivatalos állásponttal...
Közölte a konteot - meg a cáfolatot. Pont. Nem ment utána.
De a hazugságokkal az a baj, hogy sose állnak össze teljes rendszerré. Pláne, hogy 69-ben senki nem számolhatott ekkora fejlődésre, hogy minden hamis dokumentum a fejükre olvasható.
A számítástechnikai háttér gyengeségét akár én is diktálhattam volna - olvass vissza, két napja szinte szó szerint mindent leírtam a témáról.
A szakértő is érezte, hogy semmit nem tud mondani, ezért kínjában azt találta ki, hogy a földön végezték el a számításokat, és az eredményeket Houston adta meg az űrhajósoknak. Nem beszélt arról, hogy milyen adatokból dolgoztak? Az űrhajós bediktálta?
Nulla, nulla, egy, nulla - ja nem, két egyes! Bocs.
És az eredményeket hogy közölték? A bal hátsó hajtómű 37%-on 35 sec.ig, aztán vollgázzal tovább. De nem neked a jobb hátsó, nekem. Neked a bal! Figyelj jobban!
Vicc.
És írtam: lényegében semmit nem tudott tárolni a gép, mert még nem volt merevlemez. Se adatot, se képet, se eredményt. Még Floppy se volt, csak mágnesszalag. Azon meg nem lehet keresni. Beolvasod, aztán keresgélni kell.
Nyilvánvaló volt, hogy kamu a 35m-ről történő szabadeséses landolás. Ez egy utólagos kényszeredett, izzadságszagú magyarázat volt arra, hogy bekamuzták azt a lábnyomot.
Ő viszont egy űrhajós. Egy közszereplő - akár tetszik neki akár nem. Ezt vállalta. Ezt csinálta évtizedeken át, miután lejött a földre. Járt interjúról interjúra, iskolai díszvendégségről tiszteletbeli doktorrá avatásig. Szerinted ez volt az első "idióta" riporter, aki kiakasztotta?
Szerinted hányszor szembesült ilyen kérdésekkel:
Tényleg járt odafönn? Látott Ufót? Mit üzentek nekünk a holdlakók? Milyen szexelni egy marslakóval? Holdtelkeket árulnak, ön vett már?, stb.
Elárulom neked: kérdezhetsz tőlük bármit, rezzenéstelen arccal válaszol valamit a repertoárjából. Egy ilyen kérdéssel nem lehet kiakasztani. Kizárt, hogy így reagáljon. Ebből él (jól).
A lányom kérdezte Farkas Bercit, hogy lehet ezt bírni. Megvonta a vállát, Ez a dolgom". Azután beállt az unokáimmal fényképezkedni, és aláírt pár fotót a nejem iskolájának (sose látta őket). Profi. Ráadásul jól is érezte magát náluk, az egész estét ott töltötte, vacsoráztak, piáltak (szolidan), beszélgettek. Jó fej.
Nem, itt valami más kellett, hogy legyen. Én (mert híresen empatikus vagyok) arra tippeltem, hogy maradt benne valami tisztesség, és amikor a bibliára kellett volna esküdnie - megszólalt a vészcsengő, hogy ezt azért már mégse. Ennyit azért nem ér. De tévedhetek is.
Engem mindenesetre nem győz meg a sztori. Mérnökként rengeteg aggályom van.
Például a számítástechnikai háttér. A 60-as években kezdték még csak leváltani a csöves gépeket! Az akkori "ász", a DEC PDP családja, vagy az IBM 700-as családja irdatlan méretű volt, légkondicionált helyiségeket igényelt, tucatnyi operátor kislányt, aki futkostak a mágnesszalagokkal, lyukkártyákkal.
És a merevlemezt (Winchester) valamikor a 70-es évek közepén fejlesztették ki. Én 75-ben még ferrit-tárolós géppel dolgoztam az egyetemen! Valami 1KB volt a "teljes" kiépítés, és persze minden kikapcsoláskor minden elhalt, szalagra kellett menteni. Jó, az USA előrébb járt, mint mi itt, de ennyivel?
Csak 76-ban jelent meg az első mikroprofesszor! (ami nélkül nem lehet kisméretű gépet építeni)
Hihetetlen informatikai hátteret igényel a pályaelemek online számítása. Már az is csúcstechnológia volt, hogy egy pályamódosítást végrehajtsanak pl. a hold megkerüléséhez, vagy hogy onnan a föld felé vegyék az irányt.
Beszarás. te mérnök létedre erre reagálsz? És nem arra pl. hogy egy hengeres test feltétlenül árnyékot vet önmagára? Hogy az űrben a csillagfényben semmi sem látszódhat a hengeres konzervdoboz árnyékos oldalából? Meg arra, hogy a fészkes fenébe adtak tv közvetítést az űrhajó űrben való repüléséről? Analóg csatornán? Amikor a már meglévő digitális csatornának az átviteli sebessége 1200 Baud volt? Hová volt szerelve a kamera? A Lagrange pont tartotta állványon?
Tényleg ott van. érdekes ezt a sztorit nem ismertem. 50 évig nem csináltak konteo cáfoló műsorokat, most meg egymást érik. Egyre jobbak a konteos érvek. Az mindig árulkodó, amikor a hazug 100/100 félreérti a konteos állításait, de olyanra, ami blődségre vezet.
PL. a konteos mondja: nem volt holdséta, nem jártunk ( emberi lábakon) holdon
hivatásos bólogató zombi erre: de igen, fent volt a leszálló egység, ma is láthatóak a nyomai a Földről is.
pl. konteos: a hold síkjában lévő árnyékokban nem szabadna látszani a részleteknek, akkora volt a kontraszt a nap fényén lévővel
Zombi: a holdpor verte vissza a fényt.
konteos: az árnyékok nem párhuzamosak, ami közeli fényforrásra utal
zombi: az objektív torzít
konteos: 3 óra alatt semmit sem változott az árnyékok iránya
Egy link a Hold konteoval kapcsolatban. Érdemes megfigyelni, hogy a kérdésekre válaszolók, annyira fogyatékosak, hogy még a kérdést sem értik meg. És ez a helyzet a világon általában. Mint amikor a versenyló nyilatkozik Marxról.
Tudom, mint a Pentagonba becsapódó Boing, aminek a becsapódás közben, egy századmásodperc alatt elpárologtak a darabonként 6 tonnás hajtóművei, a volfram alkatrészekkel együtt.
Aki el tudja hinni a Holdraszálással kialakult rendkívüli "okosságokat", kétségeket, azokat nehéz ettől eltántorítani. Nem is ezért írom az alábbiakat.
Aki viszont érdeklődik mindez iránt, és szívesen meghallgat épeszű magyarázatokat, szánhat rá egy rövid órát.
Pénteken 21 órakor a Viasat Histori TV. adón: A Holdraszállás, avagy a Világ legnagyobb átverése.
Egyetem mellet mi is jártunk forgatni. Persze mint statiszta. Egyszer a Szabó István rendezte filmen álltunk sorfalat (Bizalom) egy szétbombázott épületben - a valóságban az Engels téren bontottak el egy régi bérházat - ott fagyoskodtunk reggeltől estig mint háborút túlélő csórik, egy szál kabátban Karácsony után, na a kamera végig ment a sorfal mellett, ahol a szélén én is álltam, a Bánsági ott csattogott el mellettünk, stb.
Szóval befizettem a családot a filmre, hogy lássák mekkora ász vagyok - hát nem kivágták a jelenetet a filmből? Sehol se voltam. A család csak művész-úrazott hetekig...
Viszont jó pénzt fizettek. Akinek kopaszra nyírhatták a fejét, az dupla pénzt vihetett haza. Igaz, csak az egyszálbeleknek ajánlották fel, aki amúgy is lágerszökevénynek néztek ki.
Maradjon is meg - én úgyis csak időtölteni (=szórakozni) jövök ide. Komoly témákat itt úgysem vesézhetünk ki, ahhoz Unicum és sör kell, ja meg személyes kontakt :D
Hááát, bakker, a videót nézve nekem is pont ez szitává lyuggatott acéllemez jutott az eszembe. A környéken lakom, elég sokat kirándultunk anno az "egri" várhoz. Ruszkik is jártak oda gyakorlatozni, egyszer kint "felejtettek" két, cirka 70-80 mm-es tábori tarackot, legalább fél évig kint rozsdásodtak a vár alatti földút mellett, valahol ott az acéllemez közelében. Egyszer végignéztük pár osztálytársammal egy kiránduláson, hogy egy teherautónyi ruszki kiskatonát ( az óbudai laktanyából jöhettek ) hogy egzecíroztat a tisztjük, húsz méterenként teherautóról le, szerelvényt igazíts, és akin nem állt forsriftosan akár a gallérja is, a tiszt egy olyan dörgő pofont zavart le neki, hogy ötven méterre a mi arcunk is belefájdult. Gyanúm szerint a Hadtörténeti Múzeumban kötöttek ki, ha tényleg, az egyik most is ki van állítva a múzeum belső udvarán. Az acéllemezt valszeg a "Fenevad" c film forgatása előtt szállíthatták el, hatalmas volt a tömeg a terepen, a Nazareth lépett fel. Valami olyasmiről szólt volna a film, hogy egy koncerten ( rockfesztiválon ) egy vérmedve kezd garázdálkodni, a film becsődölt, soha nem került mozikba.
A vár közelében a mai napig működik egy katonai lőtér.
A tudásunk csak csepp a tengerben. A miénk már pláne. Technológiában talán jobbak vagyunk, mint 50-100 éve (de ezt nem állítanám 5000 évvel korábbra is...), de az egy főre jutó tudás csak a töredéke a réginek, és itt el kell ismernem, hogy magamat is bele kell, hogy értsem (pedig kurva okos vagyok :) ).
Úgy tűnik, a klasszikus reneszánsz tudós ember, a "polihisztor" kihalt (vagy már majdnem), és nem is támad fel újra.
A mi korosztályunkat ezzel együtt szerencsésnek kell mondanom. Mi legalább láttunk még olyat. Minket még oktatott olyan, aki a "Pattantyús" tanítványa volt. Minket még oktatott az "űrhajós" Simonyi papája, Simonyi professzor - akinek a könyveiből tanul még ma is minden valamirevaló egyetem minden valamirevaló tanszékének villamos témában érdekelt diákja, még az "MIT"-t is beleértve! És persze ő maga lektorálta a könyveit, hiszen egy fércmunkához csak nem adhatja a nevét... (angol, német, görög, latin, és még vagy három élő nyelv - amiről tudok)
És persze előadott a BME-n kívül a túloldalt is, a Közgázon. Mérnökként, fizikusként...
És persze ott is mindig teltházzal. Végignézett a hallgatóságon, és azt mondta: Megtarthatnánk itt a Villamoskar katalógusát - annyian voltunk a túlpartról, pedig történelem volt a téma.
És persze előttem van az a Szegedi Orvostudományi Egyetem parkja, ahol egy öreg "fószer" előre köszönt (!) a lányomnak és nekünk. Kérdezem a jányt: ki volt ez? Ó, csak egyetem rektora. Akkor volt tán harmadéves a lányom - és mert nő, előre köszönt a prof, nem lehetett megelőzni.
Hát ők már nincsenek köztünk. Sajnálom a maiakat, mert nekik sajnos velünk kell beérni.
Na pont te vagy az ember, aki soha semmilyen állítást nem tesz a műanyagok tulajdonságain kívül, meg talán nagyon néha bicikli ügyben szólalsz meg. Idézzek be tőled ezt-azt pár évvel ezelőttről? Te olyan jelzőket használtál másokra, amilyeneket én soha.
Soha, de soha nem tettél egyetlen állítást sem a közvélekedéssel szemben. Most is a közvélekedést erősíted.
Kölyökkoromban, az Egri Csillagok forgatása után kijártunk Pilisborosjenőre kirándulni. Ott építették fel a vár filmes változatát, azt lőtték szarrá, robbantották fel az igazi helyett (ki érti?).
Na az a terület a honvédség gyakorlóterepe volt, időnként lezárták és ment a piff-puff. Ma is van ott a sereg pár kilométerrel odébb...
Ott volt egy a földből kiálló kb. 2x2 m-es acéllemez, olyan 15 cm-es vastagsággal. Olyan volt, mint a tésztaszűrő: 2 cm-től 10 cm-ig terjedően voltak a lyukak rajta. Nem tudom milyen fegyver(ek) ütötte(ék) rajta, de nem szívesen álltam volna a túloldalán...
Vagy két éve jártam arra, az egész területet elkezdte visszahódítani a természet, szúrós cserjék borítják az egészet a pár utacskát leszámítva, szóval a hatalmas mezőnek nyoma sincs már - nem is találtam meg a vasat, pedig a magyar sereget ismerve tuti, hogy ott van valahol, kizárt, hogy kiásták és elvitték onnan. Az erőforrásoknak meg túl nagy falat lett volna...
Nem érted, hogy nála nincs haverfelvétel? Nem fér be senki az értékrendjébe, akár jót, akár rosszat írsz, csak eszköze vagy a sárgán való megmaradásában!
Ha érdekel a részletes pszichoanalízise, elküldöm privibe!
2. ha replikálni akarsz, a saját érvelésedet használd
3. amit most írtál, az nem replika
Rólad pár egyetemi csoporttársam jut eszembe, akik előadáson is és a folyóson is és úgy általában mindenhol fikázták a Schnöller Antal tanár urat. Röhögtek rajta, kétségbe vonták, amiben csak lehetett.
De, azért egyetlen előadását sem mulasztották el....
Ne csináld már ezt. Ebben az országban min. 50.000 ember van, aki érti amit írok és ugyanezt gondolja. Csak ők nem vállalják a célkereszt szerepét. Nekem meg már mindegy.
Sőt Frici, írok még valamit. Ezt az "utolsó másodpercben kikapcsoltuk a hajtóművet, hogy maradhasson lábnyom" című baromságot is henteseknek és 0-24 boltosoknak szánták ( bocs, akit érint).
Mivel a Holdon nincsen légkör, ezért tök mindegy, hogy a torlósugár 35m-ről jön, vagy 1m-ről, mert légkör hiányában a gázmolekulákat nem lassítja semmi. Ezért, ha közvetlenül a hajtómű torkolatában 4,5km/sec a gázsebesség, akkor 35-re is annyi, csak a hőmérséklete csökken, a sebessége az nem.
Tudom, hogy ezt nehéz elfogadni annak, aki egész életében légkörben élt, de nem tanult fizikát, viszont te érted.
Ez a meg nem értett zsenik sorsa - de képzeld, lehet még rosszabb is. Ha pl. rájönnek, és bezárnak, utána fehér köpenyesek osztják az ételt meg a gyógyszer fejadagot :D
Egyébként nem kell mindig mindenkit edukálni - a felét nem lehet, a többi nagy részét meg nem érdemes.
Ez a szabadeséses leszállás, újabb nyilvánvaló baromság, kínban született gyenge habogás. Mert az igaz, hogy a holdkomp súlya a Holdon csak 20.000N volt, de a tömege az továbbra is 12,4tonna!!!
Ha 12.400.000gramm megérkezik 10m/s-el, abból pont a légpuskások tudják kiszámolni, hogy a mozgási energiája min. 1,2MJ, azaz 1,200.000J. És ennyi energiát kibírtak a pálcika lábak. ( rugók, rugózó hidraulika nélkül!)
Tehát akkora energiával csapódott a Hold felszínébe a holdkomp (előre tervezett módon), mint amekkora a torkolati energiája egy 300mm-es hajólövegnek. Ami egy 100nm-es 2m vastag betonfalat 10km-ről porrá zúz, a kommandósok előtt (Shif szigeti találat, 1992)
Nyilván te is emlékszel a C64-en futó holdkompos videojátékra. Nem kis ügyesség kellett ahhoz, hogy úgy letedd a kompot, hogy be se csapódjon a felszínbe, de újra emelkedni se kezdjen nagyon a jármű. És persze csak ki-bekapcsoló gomb volt a hajtóműhöz, fokozatállítás nem.
Gondolom ez ihlette a hivatalos magyarázatot miszerint az utolsó métereken már nem működtették a rakétahajtóművet. Szóval ez szerint akár alá is állhattunk volna, nem pörkölt volna halálra.
Nézzük akkor:
Tételezzük fel, hogy a komolyabb sérülések (utas, komp) nélkül 36 km/h-ás sebességgel csapódhat a komp a felszínnek. Ez 10 m/s-os pillanatnyi sebességet jelent. Ami azért nem kicsi, pláne, ha utána még fel is kell emelkednie, szóval nem törhetik ripityára landoláskor.
A hold felszínén a nehézségi gyorsulás 1,6 m/s2. Ebből nekem 6 s-os esési idő, és kb 29 m-es magasság adódik. Ez az a pillanat, mikor lekapcsolták a rakétát, innen szabadesés.
Hát a fene tudja, én nem állnék oda, mikor 35 m-en van a komp a fejem felett és még fúj a rakétahajtómű. A szart is kifújná belőlem, nem csak a port a kobakomról...
Azért az beszédes, hogy amikor egy kötekedő riporter mikrofont nyomott az űrhajósok orra alá mondván: Esküdjenek a Bibliára, hogy tényleg leszálltak a Holdra - inkább orrba vágta, mintsem hamisan esküdött volna (gyaníthatóan maradt benne a tisztességnek piciny szikrája), pedig egy aktív űrhajós millió meg millió riportert kellett kiszolgálnia a későbbiekben, szóval érthetetlen mitől akadt így ki. Egy nyilvános helyen, több forgatócsoport jelenlétében, stb. Tehát nem egy paparazzi eset neki a budiajtóban (az megérdemli adott esetben) a privát nyaralójában, hanem csak egy riporter kérdezte a sok közül.
Én a lábnyomon akadtam ki, anno 14 évesen. Mert a holdkomp súlya a holdi gravitáció mellett is több volt 20.000N-nál és a hajtóműnek ezt minimum lebegtetni kellett tudnia. Megvan neked amikor a Rakéta porszívó fúj? Na az 10 dekát sem tud lebegtetni, de tisztára fújja földet 1m magasból.
Erre ezek azt akarják elhitetni, hogy egy min. 20.000N erőt tudó rakéta hajtómű torlósugara nem fújta analítikai tisztaságúra a rigolitot. Még légkör sincsen, hogy a felkavart por vissza tudna ülepedni a holdfelszínre.
A hajtómű legalsó pontja, amikor a lábakon állt a holdkomp, 1,3m-re volt a talajtól. A kiáramlási sebesség 3-4,5km/sec. Na az ilyen sebességű gázsugár ott hagyta a holdport, hogy űrhajós bele tudja tenni a lábnyomát. Hát persze.
Ezek hülyének néznek mindenkit és sajnos okkal. Mert hiába írom ide én, vagy te fel, hogy ezek baromságok, az emberek már úgy adják tovább, hogy mi vagyunk a barmok, mert ekkorát nem lehet hazudni, ez már biztosan kiderült volna.
Annyira savanyú, amikor a filmen a narrátor arra, hivatkozik, hogy ha kamu lenne, akkor az oroszok azt már világgá kürtölték volna. Mintha lenne bárkinek olyan távcsöve, amivel el lehetett volna dönteni, hogy a holdkompban volt-e ember és az kilépett-e a Holdra.
Néha annyira fáradtnak érzem magam. Az egész életem ezzel telt el, különböző témákban.
És a szálkeresztek bemászása a tárgyak alá? A felülethatártól jobbra nem gond az alacsony felbontás, gyenge minőség, balra meg eltűnik a nagyításkor. Mint mikor a környezet pixel-infóiból pótolják a kép adott helyén a hiányzó infót a képszerkesztő programok. Hogy az csalás? Az, de ott bevallják.
És a 14.65 milliárd készült Vidi stadion, ahol trágyalé folyik a csapból?
a "szakértő" szerint nem egyedi eset, a nagy esőzések nyomhatták a vízhálózatba a fekáliával fertőzött vizet az ingatlan hálózatába.
Ja. A teljesen zárt, nyomás alatt álló hálózatba....
(Ha nem zárt, nagy lesz a vízszámla, és nyilván 6-8 méter magas szennyvíz-oszlop áll a nyitott csap, vagy repedt vezeték felett - különben hogy jutott bele?).
A legújabb hírek szerint "építészeti" megoldás kell, mert nem lehet kiirtani a csövekből. Magyarul teljes vízhálózati csere kell. Jól hangzik. A falban, födémben, padlóban eltemetett összes cső és fitting cseréje a legutolsó buditartályig. És aztán persze a helyreállítás.
Üzenem a kis filmes anyagot narráló, vagy összeállító fiatal embernek, hogy aki ennyire nem a fényképezéshez, mint ő, az ne használja érvnek. Elsősorban azért ne, mert ebben az országban van 20.000 ember aki ért hozzá és tudja azt, hogy sem 1969-ben, sem ma nem lehet egyetlen képen kiexponálni részletekkel a direkt napfényen lévő fehér öltözetet és az árnyékban lévőt, főleg nem akkor, ha a visszavert fény csak annyi, amit a hold felszíne visszaver.
Azt, hogy mekkora eszetlen állatságot mondott az úr, a következő egyszerű példával bizonyítom. Az űrhajósok fehér öltözéke un, "NAVANBERG" fehér színű volt, ami egy a csillagászati távcsövek állványainak festésére szolgáló fehér festék. Ez a festék attól különleges, hogy a ráeső fény 99,99%át visszaveri. A csillagászati távcsövek állványzatán azért van rá szükség, hogy az állványzat hőmérséklet változása és ezzel a hőtágulása, vagyis az elmozdulásuk a lehető legkisebb legyen.
Namost legyünk nagyvonalúak és mondjuk azt, hogy az űrhajósok ruházata a fénynek csak 98%-át verte vissza, mert valaki a gyártásnál ellopta a navanberg fehér festéket. Tehát lényegében a ruházat a ráeső fény egészét visszaverte ( majdnem).
Hát kedves tájékozatlan újságíró barátom, ugyan fényképezd már legközelebb a nappali holdat és a Napot úgy, hogy azok egyetlen képen legyenek és mindkettőben látszódjanak a részletek. Ugyanis amikor a Holdat fotózod kedves amerika hívő barátom akkor pontosan ugyanannyi fényt ver vissza a Hold felszíne a Nap fényéhez képest, mint fent a Hold felszínén. Az arányok ugyanazok.
Látszik nem volt csöves TV-d. Akinek Kékes TV-je volt az tudja, hogy a hang gyorsabb a fénynél,mivel mindig a bekapcsolást követően először a hang volt hallható, és csak utána jött a kép!:-)
Gratula Georg, legyen meg ez a képességed 100 éves korodig! egyébként a férfi képesség (korral járó) csökkenésének is van előnye. Az anya kisfia fütyijét mossa fürdetés közben. Kérdi a gyermek, ez az agyam anya? Most még nem, mondta az anyja. Szóval a faroknál fogott irányítás vagy kényszerítés, bizonyos férfi kor felett (erősen egyén függő) hatástalanná válik!:-)
A fényt azért látjuk hamarabb, és a robbanást később, mert a szemünk előrébb van a fülünknél. De ugye a kamerán a mikrofont lehet előrébb tenni az objektívnél, és akkor ez mindent megmagyaráz szerintem. :-)
Most néztem meg a repülési útitervet, szóval amikor az űrben repülő űrhajót szelfizi Amstrong egy szelfibotra szerelt kamerával ( lenti képek), akkor a jármű már a Föld napárnyékában repült. Viszont a képen jól látszik, hogy a hajóköpeny árnyékot vet saját magára, ami napfény híján csak úgy sikerülhetett, hogy a szelfibot végén egy légvédelmi reflektor is volt...
édes istenem, csókoltatom az összes hülyét ezen a bolygón.
Személyes kedvencem, amikor élőben közvetítik a kilövést és a nagy teleobjektívvel kísérik a rakétát. Így azt is látjuk, amikor az első fokozat kiég és azt leválasztják a robbanó töltetek. Sőt még a robbanás hangot is sikerült a közvetítésen visszaadni. Bizony, kb 30km magasságban történt és 30km-ről ugyanannyi idő alatt ért el hang a kameráig, mint a fény. Mert lehetne mondani, hogy a tv nézők kedvéért a robbanás hangot szinkronba vágták a leválasztásról készült filmmel - de ugye ez élő közvetítés volt....
Komolyan mondom óriási szerencséjük volt, hogy én akkor csak 9 éves voltam. De azt is el kell mondanom, hogy bizony az akkori emberiség 99%-a címeres marhákból állt, hogy ezt benyalták.
Itt van ez a két kép. ugye az akkori közvetítésben és most is video közvetítés van az űrben repülő rakétáról. Bal oldalt fenn. Mert tudjátok úgy készült az élő video, hogy a Szojuz 5 párhuzamosan repült vele, hogy lehessen video-t adni az amcsi tévénézőknek. Lajka kutya személyesen kezelte a kamerát. De az is lehet, hogy Amstrong kitartott egy hosszú szelfi botot és úgy készült.
Azzal a vizsgàlattal továbbra sem értek egyet, a lövedék gond hàtul jön ki jól, nem közép tàvon, és azért akad olyan idő mikor simán ki lehet menni megnézni mi a jó a cucchoz,
Aki meg kültéren lő annak meg külön fontos hogy tudja hogy viselkedik x, y, z a szelesebb időben.. És aszerint vàlassszon. Hogy ő maga mennyire kezeli jól a szelet.
Ezt azért nem mindenki gondolja így át! Van aki beidegződés szerint gyakorol (olykor rosszul, és elveti a "másik lehetőséget") viszont kompenzálni próbál. Ez a betekintési gyakorlat jó példa. Rosszul tekint be a távcsőbe, és mellé lő. Három dologra foghatja: rossz a lövedék, belerántott, koszos a cső, +1, nem tartott rá eléggé. Ha a szél is fúj, megbaszhatja a tudományát! Én ezért kerestem a legmegfelelőbb lövedéket "patika" helyen a puskához. Ha ott jó volt, akkor szeles helyen már csak nekem kell tudni saccolni a rátartásra minden irányból. Akkor már csak én hibázok, és nem a puska.
A rossz beidegződéssel gyakorlàs meg a normális gyakorlàs mikor tudom mit kell csiszolni az két külön dolog, nyilván nem a helytelenül gyakorlàs javít, az csak tart egy minimális szinten, amivel valamire menni lehet de nem az igazi....
A tudatos gyakorlàs sokat hoz a billentyű vagdalàs helyett .
Egy ismerősöm nagyon rosszul vezetett. Piros lámpánál kinyomott kuplunggal első fokozatban várta a zöld jelzést. Fékezéskor kinyomta a kuplungpedált, nem használta a motorféket. Sohasem váltott vissza kanyar előtt, csak utána, és mégis levezetett közel egy millió kilométert baleset nélkül. El lehet gondolkodni azon, hogy csak szerencséje volt, de mindvégig szarul csinált mindent, pedig gyakorolt rendesen minden nap...... Szerintem vannak beidegződések, amit el kell felejteni.
Lehet ragozni ezt a dolgot napestig itt a fórumon , kezelni kell tudni az adott eszközön és pont. Aki tudja csinálja, aki nem az oktatja.... utóbbi fölösleges , mindenki tudja hogy van , de nagyon nem érdemes vele foglalkozni , az eszköz kiismerése többet érne , mint itt a fingreszelés .
Szóval kis lencse- - nagy mélységélesség, nem lehet vele távolságot mérni, mert minden éles a közelebbi és a távolabbi dolgok is. De a parallaxis hiba a kisebb lencséknél kisebb és pont.
A parallaxis hiba nem javítható, az egy fizikai következménye a távcső működésének. Ha TAL javítani tudja, attól félek, hogy a Tudományos Akadémián nem fogják figyelembe venni az engedélyeit, amikor fizikáról van szó. Max beállítható a távcső a céltávolságra és akkor ezen a távolságon nagyon kicsi lesz a parallaxis hiba.
Nem én magyarázkodtam, én definiáltam jó előre, hogy mit értek parallaxis hiba alatt, nem utólag, ahogyan te láttatni szeretnéd. Meg a video is fenn van pár éve.
Vannak és lesznek, akik keverni fogják a parallaxis hibát a mélységélességgel.
Vegyük példának a mobil telefonokat, mert a fotózás keretein belül ez jól érthető. Az igazi tükrös gépekhez vannak nagy belépő lencsés, nagy nagyítású objektvek ( tele, a köznyelvben) Ezeknek nagyon kicsi a mélységélessége, így akár távolság mérésre is használhatóak, mint a nagy nagyítású, nagylencsés céltávcsövek. Az ilyen objektívek jellemző tulajdonsága az, hogy a közel lévő céltárgy mögött már teljesen elhomályosul a távolabbi dolog.
Most nézzük a mobiltelefonokat. Azoknak kicsi a lencséje, ezért nem homályosul el annyira a közeli téma mögött a messze lévő háttér. 8-9mm vastagságban ez nem megoldható optikailag. Ezért szoftveres úton körülvágják a közeli emberi arcot és szoftveres úton homályosítják el mögötte a távoli hátteret. Mert optikailag ez kis lencsével nem megy.
Van már kivétel az új Huawei, de ott egy hosszú gyújtótávolságú optikát hajtogattak bele periszkópszerűen a készülékházba.
Szóval kis lencse- - kis mélységélesség, nem lehet vele távolságot mérni, mert minden éles a közelebbi és a távolabbi dolgok is. De a parallaxis hiba a kisebb lencséknél kisebb és pont.
hallgass TAL-ra és ott ne okoskodj ahol nem biztos a tudásod.
annyira kiszámítható a "vitakultúrád", ha beszorulsz akkor megmagyarázod, hogy az a fogalom, szó vagy félmondat nem azt jelenti amire te gondolsz.... lásd most paralax hiba és betekintési hiba.
tényleg kár rád a szó, irigylem Tal józan meglátását, hogy nem érdemes veled beszélgetni sem.
amúgy a Maestró ft világbajnok és nem vadászoknak ír.
Na a telefon belejavitott. Szóval minél nagyobb a lencse, annál kisebb egy adott beállítással az a távolság tartomány amin belül élesen lehet látni a dolgokat. Ennek a neve a mélység élességállítás és a fotósok jól ismerik. De a parallaxis hiba mértéke éppen forditott, a nagy lencsenel nagyobb a hiba.
Te keveredik a parallaxis hibát a melysegelesseggel. A nagy lencsés távcső el kicsi a melysegelesseggel, azaz minél nagyobb a lencse annál kisebb parallaxis állítálytol.si tartományban lesz éles kép. A parallaxis hiba mértéke éppen forditottan aranyos a lencsék méretével. Minél nagyobb a lencse annál nagyobb a látszólagos elmozdulás a szalkereszt el ha betekintés ugyan annyira megy el az optikai tengelytol.
Lehet ezt vitatni csak nem érdemes annyira egyszerűen ellenőrizhető.
Ez nem elsőség ...Ez csak a magad leégetése. Az FT lövők ezért használnak 32 vagy a feletti nagyítású csöveket... jobban ki lehet használni az optika un. hibáját.... Álomvilágban élsz. Kis cső kis parallax hiba....
ezért találta Ki az MTC- Már Optisan a kis hajtócsöveiket , mert elég jó az x beállítással jól látható intervallumuk...
Azért még valamit leírok ide, hogy szerezzek egy újabb elsőséget.
A parallaxis hiba mértéke csökkenthető azzal, hogy kisebb átmérőjű lencséket használunk. Mert pl. a kb. 1000Ft-os műanyag céltávcső, amiben 12mm-es lencsék vannak, irgalmatlanul kutyaütő eszköz, de a parallaxis hiba az nagyon kicsi benne.
Szóval akkor az ökölszabály: nagy lencsék, nagy nagyítással - nagy parallaxis hiba.
Szabadjon javasolnom, hogy az általad leírt jelenségre ezentúl mint "betekintési hibára" gondolj, és nevezd is annak ezután, így talán helyére kerül pár dolog. De ez csak egy kósza ötlet...
01. Adatlap : exhighand Bemutatkozás: 0 ( kivel is vitatkozok ?) Egy senkivel az adatlapja alapján !
Tudom, hogy anonim lehet bárki !
Kérdés ? Nekem szükségem van arra, hogy Veled vitatkozzak szakmai dolgokról ?
Nincs !
Miért is ?
Mert van egy lényeges különbség köztünk (több is ), Nekem van szakmai végzettségem ezen a szakterületen (Neked nincs), nekem van hozzá hatósági és MKEH engedélyem a tevékenységem hivatalos végzésére (Neked nincs). Nekem van engedélyezett műhelyen szakmai munkák elvégzésére . (Neked nincs), stb.
Na már most, ha Neked semmid nincs, akkor kell nekem Veled vitatkozni ?
Szerintem nem kell.
Erre varrjál gombot :)
Nyomhatod tovább a témát, de szerintem értelme nincs, mert nincs kivel vitatkoznod, ill. velem biztos nem fogsz a leírtak alapján !
Tehát ha a nevezett cégtől valaki azt kérni, hogy ne 100m-en legyen a céltávcső parallaxis mentesre beszabályozva, ha nem 150m-re pld., akkor arra fogják.
Látom nem érted. Én azt írtam fel, mutattam be a videón, hogy ha a távcső 200m-re van esetleg beállítva, akkor hogyan lehet állítás nélkül kizárni a parallaxis hibát mondjuk 40m-en. Amikor nem éles, akkor is kizárható ezzel a módszerrel.
Én a parallaxis hibán azt értem, ami az optikai rendszerből eredő tulajdonság, amit a videó bemutat. Az, hogy mozdulatlan cél és mozdulatlan távcső esetén máshová fog mutatni a mozdulatlan szálkereszt, ha nem égészen pontosan tengelyirányból történik a betekintés.
Azt, hogy te mit nevezel parallaxis hibának, azt majd vagy leírod, vagy nem, de biztosan nem ugyanazt amit én.
Mert amit én nevezek parallaxis hibának, az nem "javítható". Senki, te sem tudod megjavítani azt a fizikai tulajdonságot, hogy egy 200m-re élesre állított távcsőben a 40m-re lévő célon mozog a szálkereszt, ha elmozdítod a szemed a tengelyvonalból.
...Minden céltávcső egy adott távolságra parallaxis mentessé tehető, még azok is, melyek gyárilag nem rendelkeznek állítási lehetőséggel. ( ezt nevezik parallaxis beszabályozásnak.
....Parallaxis hibát lehet javítani,
Igazán leírhatnád ide a különbséget, mert csak nagyon kevesen fogják felismerni, hogy hibáról van-e szó, vagy szabályozatlanságról.
De tökéletesen biztos vagyok abban, hogy nem fogod leírni.
A "beszabályozás" az első lencse ki-be csavargatásával megoldható, annál is, amelyiknél nincsen kiépítve erre állítógyűrű, vagy az oldalán oldal parallax szabályozó. Ezért én biztosan nem viszem optikushoz, bár nekem nincsen piros körömlakkom a szakszerű javításhoz.
Azért megmondom, bizserget, hogy végre nem az utolsó, hanem az első harcost küldték a párbajra.
Majd ha alkotsz ilyen szakmailag is kifogástalan írást, akkor le a kalappal előtted, addig is rugózhatsz itt a fórumon, de tök felesleges, mert ez nem a Te napod.
És ebben semmi személyeskedés nincs, csak száraz tény.
Szóltam én bármikor autós témába bele ?
Nem, mert egyszerűen nem az én szakterületem, akkor meg minek röhögtessem ki magam, mert úgy érzem, mint amatőr hobbista, kényszerem van a szófosáshoz, és ha meg rám ugranak, akkor sírok mint a kismalac, de akkor sem engedem el a témát.
Neked amúgy is valami írhatnék kényszered van, minden topikba Te szeretnél lenni az okoska, de mikor nem sikerül, akkor neked áll feljebb.
Szerintem lazíts, nem kell Neked a megmondó emberkét játszanod, mert nem áll jó Neked !
"Olyan celtavcso nem létezik, amelyik az összes celtavra ( 5m - 300m) állíthatja nélkül parallaxis hiba mentes. Soha nem volt és soha nem lesz, amíg fizika létezik."
Mondtam én ezt ? ( ne légy már túl okoska)
Nem.
Minden céltávcső egy adott távolságra parallaxis mentessé tehető, még azok is, melyek gyárilag nem rendelkeznek állítási lehetőséggel. ( ezt nevezik parallaxis beszabályozásnak.
"A Schmidt Bender sem tud ilyet csinálni, mert ez nem hiba, hanem a normális működés része."
Könyörgöm, olvass már vissza, mi is van a link alatt írva !
"A parallaxis beállítható akár 200 méterre is, ekkor 200 méteren lesz a szálkereszt és a célpont is éles."
Tehát ha a nevezett cégtől valaki azt kérni, hogy ne 100m-en legyen a céltávcső parallaxis mentesre beszabályozva, ha nem 150m-re pld., akkor arra fogják.
Parallaxis hibát lehet javítani, ezen kár vitatkozni, mert ez az én szakmám, és nem a tiéd.
Tényleg marha jó írás, csak éppen vadászoknak szól. Ezért egy betű sem esik a parallaxis hibáról, vagyis arról, hogy ha a 100m re beállított távcsővel éppen 25m re kell lőni, akkor több centiméter hibát is elkovethetunk, hiába volt a szalkereszt a cél legkozepen. Mivel vadaszloves esetén ez lényegében tok mindegy.
Olyan celtavcso nem létezik, amelyik az összes celtavra ( 5m - 300m) állíthatja nélkül parallaxis hiba mentes. Soha nem volt és soha nem lesz, amíg fizika létezik.
A Schmidt Bender sem tud ilyet csinálni, mert ez nem hiba, hanem a normális működés része. Ennélfogva javítani sem lehet. Ami javítható az ha a parallaxis állítással rendelkező tavcsovon nem fut együtt a távolság felirat és a tényleges beállítás .
Ne mérgelődj. Most már az egynapos kezdő is tud parallaxis hiba nélkül lőni és szemgumi nélkül, abban a sportban is, ahol nem lehet a távcsövet állítani.
A több mint 7.000 megtekintőből valószínűleg ti ketten vagytok az egyetlenek, akik még videós segítséggel sem értették meg, hogy nem a szálkereszt mozgását kell figyelni, mert abból nem nem derül ki mikor néz be az ember középről, csak annyi látszik, hogy látszólag mozog a szálkereszt a célon.
Ugyanis pont középről kell betekinteni. És ebben a segítség a video elején látható részlet, ahol a lövő a szemét egy kicsit távolabb viszi a távcsőtől, aminek hatására a látótere beszűkül, körkörösen életlenné válik. És ennek a beszűkült látótérnek a határvonala 100x többet mozdul el ugyanakkora parallaxis hiba hatására mint a szálkereszt a célon. 1,2,3-as kép.
Amikor pontosan középről néz be a lövő, akkor látótér határvonala pont koncentrikus, amit az is mutat, hogy a szálkereszt ezt szimmetrikusan 4 db-ra osztja. 4. -kép, de vesd össze az 1.2,3-as képpel!!
Szóval semmiféle szemgumi nem kell a parallaxis hiba kizárásához, elég ha a lövő a szemét csak kicsit hátrahúzza, hogy a látótér beszűküljön és addig mozgatja, amig a beszűkült látóteret a szálkereszt 4 db egyforma részre osztja.
És most érdemes visszanéznetek újra a videót a magyarázat után.
Ha időbe elmegyek wc-re nem tojok be a májsztró marhaságaitól - ez is megér egy Nobel díjat Ha csak előre lépek és nem lépek hátra egyet sem , gyorsabban célba érek , ki hitte volna , ez is díjnyertes lesz tuti
Valahogy a józan ésszel is rá illik jönni arra hogy nem a tengelyvonaltól 3 milire van a helyes betekintés pozíciója .
ugyan nem engem kérdeztél, de igazad van tényleg te vagy az első aki felrakott egy videót erről.
itt a lustáknak a paralax hiba kiküszöbölésének szöveges magyarázata, kimásolva bí exhi :
"Íme a pallaxis hiba, ami a távcső működésének következménye. A távcső tengelyvonalából kell a távcsőbe betekinteni. Amint a szem elmozdul a tengelyvonalból a cél és a szálkereszt elmozdulni látszik, pedig sem a cél, sem pedig a fegyver nem mozog. Amennyiben a célzó szem pontosan a tengelyvonalon van, parallaxis hiba sem jön létre, így a távcső állítgatása nélkül is pontosak lesznek a találatok."
hát igen ez a nagy találmány, a megfejtés egy mindenkit sújtó problémáról......
képzeljétek nekem is van ilyenem, csak én még a vidivel adós vagyok, íme:
- ha nem kapsz levegőt, akkor fuldokolsz és kis idő múlva (ez egyénenként változó) meghalsz.
ha rendszeresen veszel levegőt -belégzés, kilégzés - akkor a fuldoklás kialakulásának minimalizálod az esélyét.
szerintem ha megcsinálom ezt a videót, simán jelölnek a Nobel díjra, hisz ezzel bizonyítom, hogy ez csak nekem jutott eszembe, és én is publikáltam ezt először.
szerintem te kívánod az ostort..... :-))))))))))))))))
De azért te is úgy zárod ki a parallaxis hibát, ahogyan azt én magyaráztam el a videóban. Ugye, ugye? vagy tudsz linkelni bármilyen nyelven egy korábbi leírást, vagy videót? Persze hogy nem.
Én kérek elnézést naccsàgos úr ja! nem is 😂😂😂mert ez még mindig egy nyilvános fórum...
Én nem kezdem el itt a mellemet verni egy se több dologgal, mi értelme? Semmi, inkább csendesen csinàlom amit szeretek most-illetve mikor időm engedi. ,, és nem a múlton kesergek savanyúan mint egyesek sokadszor. Iszonyatosan unalmas a séma ami mentén mész, élsz,. És még itt traktàlsz vele màsokat, tartsd meg magadnak, vegyél le az egoból és tàn nem néznek egy hibbant besavanyodott múltból élő mindenkinéljobbantudokmindent embernek . Pà
Már megint hozzám szóltál. Képzeld a replikára nem csak az a módszer létezik, ha a téged becsmérlő beszólásra azzal válaszolsz, hogy visszafikázódsz. Egyéb lehetőségek is vannak.
De például neked is lehetőséged van arra, hogy megemlítsd az egyik dolgot, amire büszke vagy. Egyetlen dolog megemlítése után biztosan nem fognak a barátaid beképzeltnek nevezni, szóval csak rajta.
Apropó feltűnt neked, hogy a magyar nyelvből eltűnt minden árnyalása a büszkeség fokozatainak? Senki nem használja a büszke-kevély-dölyfös-gőgös-rátarti, stb szavakat. Gondolkodtál rajta, hogy vajon miért?
Tudod még igazad is lenne, ha nekem csak egy témám lenne az életben. De nekem minden héten van egy eredeti gondolatom ( már sokszor próbáltam elmagyarázni, hogy ez mit jelent) és ezekből jó sokat valóra váltottam. Az emberek többségének sajnos egész életében nem adatik meg egyetlen egy eredeti gondolat sem. Így akinek mégis, annak tényleg traumát okozhat, ha az egyetlen ötletét kívülről kell néznie.
De én nem ez az ember vagyok. Miattam már törvényeket írtak át, több sportszövetség elnöke mondott le, egyetlen levelem után, sőt miniszter is, legutóbb pedig éppen az a bíró kérte per közben a saját nyugdíjazását, aki a peremben ( amit megnyertem) addig bíróként eljárt. ( nem volt más lehetőségem, mert nála elveszítettem volna)
Képzelem micsoda körtelefon téma lesz ez a beírásom megint, csakhogy ami a gyomrokat már titokban össze fogja rántani, az a gondolat lesz így lassan 10 év után - erről megint ki fog derülni, hogy mind igaz.
Bármi ilyesmit az emberek csak moziban látnak, de nekem ez az életem. Vígasztalhatod magad azzal, hogy elmebeteg vagyok, de legbelül azért tudod, hogy ez valóság...
Nem okozol csalódást........ annyira kiszámítható vagy.
az feltűnt, hogy olyanokkal beszélgetsz akiket lenézel, ez is pont bizonyítja azt a komoly barátikört akikkel tartalmasan eltöltheti az ember a szabad idejét. Itt vagyok pl én. Nem érdekel a véleményem, de azért csak próbálsz megcáfolni.én tényleg sajnállak mert te tudnál jól is csinálni dolgokat, csak pont saját magad nem birod átugrani. Teremts értéket ezeken a módodokon, pláne ha téged ez kielégit. Aztán nézheted kivülröl mit alkottál....... szeva és tényleg sok sikert.
A tagság kb. egyharmada versenyzik rajtengedéllyel egy vagy több szövetségben. Másik harmad olyan "játszós"versenyeken, ami nem minősítő, csak kifejezetten baráti, helyi klubok között zajlik. A rajtengedélyes versenyzők után kapunk némi támogatást - az utánpótlás korúak után, a felnőttek csak pontokat hoznak a közösbe országos eredményeik után.
Az általunk (sportoló) befizetett rajtengedélyekből is csorog vissza hozzánk (egyesület) némi lőszer, technika, fegyver támogatás.
Ha egy klub csak hobbi örömlövészeket tart, az egyenes út a zsákutcába! Sok ilyen példát ismerek. Bele ölünk rengeteg erőforrást a fiataljainkba, az a minimum, hogy a versenyzésük után valamit kapjon az egyesület támogatásként, fejlesztésként. Legnehezebb az, hogy kisakkozzuk, ki, mikor váltson már rajtengedélyt, és ezáltal hagyjon fel a tehetség kutató jellegű versenyekkel. Szóval, versenyezni kell, a nélkül nincs fejlődés egy szint felett.
Csalódást kell okoznom neked. Nekem megvannak magam gyerekkori barátaim. Akik egyfajta őrült missziónak tekintik az én kirándulásaimat. Szóval szó sincsen egyedüllétről. De adok neked egy mondatot, amit te nem fogsz tudni sajnos használni, mert a használatához kell néhány évtized ezt megalapozó magatartás. Szóval:
Nem ismerek annál nagyobb büntetést, amikor megvonom a személyem valakitől.
Hidd el, bődületesen leromlott már pár ember életminősége, megrekedt a sikeressége fejlődése, akik azt hitték, a lottón nyertek engem. Neked és nekem látványosan mások az elérendő céljaink és azok a dolgok, amik értéket jelentenek számunkra. Nem részletezem, mert nyilvánvaló.
Nem azért válaszolok neked, mert várok bármilyen eredményt a párbeszédtől. Apám erre tanított és én még 40 évvel a halála után is neki akarok megfelelni. Tudod, mint Zorán....á dehogy tudod.
Jó sok nő volt az életemben, de egyetlen egy sem volt közöttük, aki felfogta volna ennek a mondatomnak az értelmét:
Egy kérdés azért kikívánkozik. Folyton csak ezt olvasom, verseny-verseny-verseny. Mennyire jellemző, hogy a tagságotok csak szórakozásból lő?
Sok éve én sem versenyzem. Sokat változott azóta, amióta abbahagytam, sportorvosi igazolás, rajtengedély. Ez utóbbival menjenek a p.ba, mit kap érte az ember?
Tudod az okos a más kárán, a buta a sajátján sem tanul. Én csak megszántalak, ezért próbáltam picit segíteni. De te beleragadtál ebbe a szerepbe úgy látom. Szép és boldog magányt kívánok neked. Jöhet a következő megreformálós prjekted. ;-) sok sikert hátha legközelebb nem csak nyomot hagysz,hanem még élvezheted is picit.
kb 5x-re hibázol hogy itt sírod ki a savanyú dolgaid magad ásznak beállítva , te szemszögedből ez szép és jó , király vagy éstöbbi , Más objektívebb emberek részéről akik látták a munkásságod, meg inkább visszataszítónak tartják amit művel egy FELNŐTT ember ...
mert ha az alapvetően jó 5leted nem az itt megismert erőszakos, áskálódós stilben nyomod az elején. és nem akarsz -saját bevallásod szerint- kezdő légesként, mindent (is) jobban tudni.
akkor valszeg nem fordulnak el az emberek, hogy ez egy idióta okoskodó, azt lássuk meg mi lesz ebből..,
aztán ha kezd beindulni a dolog akkor nem tovább szítod a tüzet hanem megpróbálsz alkalmazkodni akár az igényekhez, akár a tagsághoz, akár azok béke vágyához.
nem veszed magad körbe bólogatójánosokkal, akik kifúrják azokat akik tényleg 1-1 közösség igazi motorjai lehetnének.
na akkor nem csak az a kesernyés öröm maradna, hogy ez is így van, meg az is úgy van ahogy én szerettem volna...
mert akik újra kezdenek vagy kitartanak na azok jól érzik magukat és közben azt csinálják amit szeretnek.
csak most már nyugiban és nem háborús állapotok között.
neked meg marad a magány, meg az új 5letek mit és hol kéne ismét megreformálni......
Nem mondom azt, hogy a felvetésed szöges ellentétben áll a pszichológia, és a pedagógia észrevételeivel, de lövészklub lévén se gyűlöletre, se jellemtelenségre nem akarunk építkezni. Inkább legyen kevesebb a tagság szorgalmas része, de azokban legyen gerinc, és ne legyen bennük gyűlölet. Nem szívesen állnék alkalmanként 10-15 olyan ember mögé versenyen,edzésen, akik kezében egy kisebb II. Ukrán Front tűzereje összpontosul, és vörös köd van a szemeik előtt...
Én sem vagyok vasutas, ahogy a tagok döntő többsége sem.
Egész országban vannak ilyenkor rendezvények.
Mint írtam, a "civil" emberekből nem hiányzott a lelkesedés most sem. Aki tavaly már volt nálunk, az most is hozzánk jött inkább. Napközben beesett pár család úgy, hogy telefonon kapták a" tutit " a kollégáktól. Ingyen sör és kajajegyüket hagyták veszni, mi meg hallgattuk, hogy a Népkerti központi rendezvényen a hatalmas tömeg részére szervezett program a nullához konvergált. Arcfestés gyerekeknek, meg lufibohóc, oszt jóvan. Nálunk legutóbb profi álcafestékkel festették ki a hivatásos katonák a bátrabb lányokat. Képet csak azért nem teszek ki róla, mert külön kérés volt ez a kislány részéről.:-))
Ha délután nem szakad le az ég, este úgy kellett volna hazazavarni a gyerekeket, felnőtteket a lőtérről! :-D
Pénteken nem volt sátoros ünnep. Ilyenkor a vasutasok részére egész nap szakszervezeti verseny van, sokan műszak alatt, főnöki engedéllyel szaladnak át hozzánk a szomszédból meglőni a versenyt. Ilyenkor a tagjaink is jöhetnek külön versenyre, egész nap. Ezért nem értem a dolgot. Sok tagunk rendszertelenül jár edzésre, mert olyan a munkája - orvosok, jogászok, hivatásos állományú, vagy műszakos dolgozó, stb. Ilyenkor jellemző módon együtt szokott örömködni a csapat jó része. Nagyon más a hangulat akkor, ha a takarítás, lőtérzárás után nem 36, hanem 6 ember issza meg ugyanazt a sok tálca, after partira, és motiválásra vett sört, csak hogy ne maradjunk szégyenben.;-))
Mindegy, nem erőszak a disznótor - a disznót leszámítva! :-)
Muhhahaha!!! ""Olyan emberek járnak most lőni, akik 40x elmondták telefonba - egyszer és mindenkorra felhagynak ezzel.""" elfeledték hozzá tenni hogy , addig amíg a személyed ebbe benne van..... mert nem a szakággal volt bajuk...
Oh, ez nekem már az autóversenyzőknél is bevált. Úgy 2006 körül rájöttem, hogy az amatőr rallye el fog sorvadni, ha valaki nem tesz valamit. Az amatőröknek egyszerűen nem volt pénzük arra, hogy évente 6-8 alkalommal átutazzák az országot, trélerrel, versenyautóval, szervíz csapattal komálósokkal és 2-3 éjszakát fizessenek 8-12 embernek, plusz a versenyköltség. Aki egész héten dolgozik, annak nincsen pénze homológ versenyautóra. Elmentem hát egy vezetőségi ülésre, amit Keszthelyen ( Hévizen?) tartottak a főnökök és írásban is beadtam a javaslatomat, hogy régiókban legyenek a versenyek és a régiókban szerzett pontszámok legyenek egybevetve. Igaz, hogy így nem minden versenyző találkozik valamennyi versenyzővel, de ez beleférhet nagy áldozatok árán egy családi költségvetésbe. ( nem kell mindenkinek szállás, haza lehet menni) Javasoltam továbbá egy BMW kupát, mert már akkor látszott, hogy a BMW lesz egyetlen olcsó használt hátsókerekes.
Természetesen úgy leugattak, hogy csak egyik lábamról a másikra álltam. De azután rájöttem, hogyan érhetem el, hogy az én akaratom érvényesüljön. És most pontosan úgy működik a harmadosztály és az utánpótlás, ahogyan én akartam. Régiókban, van BMW kupa, van hobby kategória, stb...
Nagyjából ugyanez történt az általam kitalált és bevezetett lövész sporttal. Elértem, hogy a sport fennmaradt, még ha ehhez az kellett is, hogy most úgy engedik el a lövéseket: " a kurva anyád Butkai én itt vagyok, te meg nem"
Olyan emberek járnak most lőni, akik 40x elmondták telefonba - egyszer és mindenkorra felhagynak ezzel. Volt, aki azt hazudta, hogy megromlott a szeme, Volt, aki azt hazudta eladta a fegyvereit. Volt aki azt mondta soha többé nem ír ide az index légfegyveresbe, mert nem megy többé tátott szájjal a faxerdőbe. És most boldogan ünneplik egymást, úgy érzik nyertek. Bevallom számomra ez a legpikánsabb része. Mert kielégült bosszúszomjukkal éppen azt csinálják - amit én akartam. És ez a jövőben is így lesz....
A gyűlölet a legmaradóbb, legerősebb emberi érzelem. Tökéletesen kihasználható. Továbbá sokat lehet alapozni még a jellemtelenségre is.
Itt a tagság hozzáállásával van a baj, de nem kevés....
Kezdem érteni! A vasút világához abszolút nem értek, csak utas vagyok. A vasutasnap valami nagy ünnep, esetleg máshol is vannak rendezvények?
Mert ha vasutas sportegyesület tagjai vasutasok (csak azok lehetnek?), nem lehet, hogy a másik, egyszeri rendezvényre mentek? A lőtérre mehetnek az év többi 364 napján. Régi igazság: bulit ne szervezz sátoros ünnepre. Mert más is ezt teszi, így mindegyiken alig lesznek, mert nehéz egyszerre több helyen ott lenni.
Neked dettó az, mint az előtted szólónak: nem pénz bevételes rendezvényt csináltunk, ha 10 ember van ott, akkor is arra kellett volna költeni a pénzt, tized annyi stresszel, és sok lett volna nap végén a moslék, mert 80l-es a bográcsunk, amiben főztük a kaját! Így elfogyott szépen, amúgy ment volna a malacoknak.:-DD
Itt a tagság hozzáállásával van a baj, de nem kevés....
Értelmezd a leírtakat! A családi napon majdnem 80 fő vett részt. Többen nagyon be sem férünk egyszerre, pici a lőterünk.:-( Szerencsére forgó rendszerben szét tudtuk húzni a tömeget azon a kis területen a klubhelyiség -10 m és 50 m lőtér részen. Bár a fészre is ki volt téve, nem véletlen, hogy itt nem hirdettem meg nyilvánosan, a külsős jelentkezés már jó előre akkora volt, hogy nem mertünk kockáztatni balesetveszélyes, tömegnyomoros rendezvényt. A tagság pedig kivétel nélkül jó előre levelet kapott a belső levelező rendszerünkön, és a honlapunkra is kiraktuk előtte időben. Most már remélem, érthető, mi a problémám? Ha nem, akkor egyértelműbben: akarsz egy egy jó kis ingyenes rendezvényt, összeszeded rá a pályázati pénzeket, dolgozol vele orrvérzésig, s ha már így alakult, elsősorban a saját tagjaidnak, és családjainak akarsz kedvezni. Az legyen a legnagyobb problémánk, hogy nem két, hanem csak három turnusban tudtak volna leülni ebédelni a résztvevők az alig 40 fős klubhelységben.
S ha már lövészklub: többszáz lőszert lövettünk el azon tagjaink között pénteken, akik mégis részt vettek a házi versenyünkön. Közel sem mindegyikünk versenyez rendszeresen. Tehát itt sem a " nincs pénzem lőszerre", sem a " nem versenyzek, ezért nem is állok oda a rajtengedélyesek mellé" magyarázat nem életszerű.
Különben is, egy magát lövésznek nevező ember hogyan mondhat nemet egy olyan játszós versenyre, ahol marékszám adjuk a muníciót, kupa+ oklevéllel díjazzuk a dobogósokat, és még arra is ügyelünk, hogy a lehető legjobban kiegyenlítsük a különböző szakágakat lövő versenyzők, plusz a csak hobbiból lövő tagjaink közötti különbségeket?
Ha engem oda engednének egy olyan lövészetre, ahol adják a fegyvereket, hozzá a muníciót - ráadásul helyben, utazás nélkül -, arra akkor is elmennék, ha életemben nem lőttem még azt a számot, vagy nem volt a kezemben hasonló fegyver! :-)
Az elöltöltős jó ötlet egy ilyen program színesítésére, csakhogy nálunk sajnos tiltott gyümölcs.:-(((
Ha összejön a nyári feka lőporos jamboree, és nem ütközik versennyel, akkor arra mindenképpen elmennék én is! Keveset lőttem elöltöltősökkel eddig:-((
Hát valahogy úgy, ahogy az előttem szóló Blekk Rájgó írta. A reklám hiánya a baj. Sajnos nekem dolgoznom kellett a hétvégén, mert az otthonok lakói ugye nem éhezhetnek miattam :-) Ahogy a képeket nézem a gyalásó volt a legveszélyesebb fegyver az arzenálból :-) Még annyit, hogy a 69 a kedvenc számom ;-)
Kitolod pár face csoportba. Kirakod a sportegyesület honlapjára.
Szentendrén is szokott lenni családi nap (www.hklk.hu), hasonlóan jó hangulatú buli szokott lenni! Teljesen ingyenes, azon a napon fotózni is szabad bent. Mindig viszek pár fekaporos pukkantót, a lőtérvezető és a lövészetvezető legnagyobb örömére, nagyon megköszönik. Sok érdeklődő van, de nincs vurstli-hangulat. A kedves vendégek is igen fegyelmezettek, sose volt veszélyhelyzet, mindenki pontosan betartotta a lövészetvezetők utasításait. (lég, szerelt lőszeres pisztoly+puska, fekete lőporos történelmi pályák).
Ha időben tud az ember az ilyenekről, szívesen elmegy.
80 m-re az épülettől koptattam az iskolapadot minden hétvégén, az elmúlt sok hónapban. Ha ezt tudom, átsurranok szétnézni belülről is. Nem beszélve arról, hogy ilyen órabérért bevállaltam volna pár előadás elbliccelését is! :-DDD
Remélem, a most következő kis szösszenetemben előforduló légfegyveres elemek miatt nem leszek itt túl offoló az offolóban, de azért megkockáztatom...
Címnek adhatnám azt, hogy a 69. Vasutasnap, és Családi nap margójára.
Klubtagjaink jól tudják, hogy a minden évben megtartott országos vasutasnapi rendezvényekhez egyesületünk is csatlakozik ilyenkor a maga módján. Ilyenkor tagjaink a pénteki edzésnapon a vasutasok számára kiírt egész napos verseny mellett házi versenyen vehetnek részt, melyet nem csak külön díjazunk, hanem a lőszert, a fegyvereket, és az esélyegyenlőséget is biztosítjuk( senki nem használhat saját fegyvert, mindenki ugyanazokkal a kijelölt fegyverekkel lő többféle szakágban, mi biztosítjuk ilyenkor ingyen a lőszert, és nem köregységekre, "csak" szórás átmérőre megy a versengés) Emellett természetesen főzünk is, edzés végén, lőtér zárás után pedig a hűtő ajtajáról is leverjük a lakatot.;-)
A szombat már a családi jellegű programoké.
Ezen a napon mindenki számára nyílt napot tartunk, amikor is nem csak tagjainknak, de a hozzánk látogató vendégeinknek is ingyenes az egész napos program, délben pedig a finom ebéd, stb.
Kipróbálhatóak ilyenkor a különböző légfegyvereink...
...modern fegyverek.. ...és a régiek is.....de lehet íjászkodni is
Az igazán bátrak természetesen a komolyabb hatású fegyvereket is kézbe vehetik ilyenkor...
Ilyenkor a Honvédség tisztjeinek, valamint a Johannita Lovagrend bemutatóinak hála, kicsit keveredik nálunk a múlt, és a jelen, a gyerekek legnagyobb örömére.
Természetesen e mellett ismeretterjesztő oktatások, valamint külön díjazású vetélkedők is színesítik a nap hangulatát. Van hurkapálca lövészet minden korosztály számára, az életkornak megfelelő nyereményekkel..
Hogy miért is írom ezt le ide? Tagságunk 87 fő jelenleg. Ebből tudomásom szerint az ide beregisztrált, vagy rendszeresen benéző, olvasgató tagunk 15-20 fő. A 87 fős tagságból pontosan 8 fő volt az, aki a programjaink előtt jó időben mindenkinek kiküldött körlevelünkre vette a fáradtságot, és válaszolt. A móka-kacagás, a teljesen ingyenesség, a finom ételek, és a színvonalas programok ellenére végül a két nap alatti összesen 140-160 fős látogatóból 12 tagunk érezte úgy, hogy jól érzi magát lőterünkön pénteken, szombaton.
Hozzáértőktől kérdezném nagy tisztelettel: mit csinálunk rosszul? Az eddigi programjaink helyett legyen bikinis iszapbirkózás, vagy ketrecharc? Tegyük tiltottá, vagy fizetőssé tagjainknak az ilyen jellegű rendezvényeinket, hogy a tiltott gyümölcs jelleg miatt esetleg mégis eljöjjenek a nekik szervezett programokra? ;-))
Csak költői kérdés volt, a gyerekek miatt nem lesz iszapbirkózás! :-DD
A szombati napról készült összes fotó publikus, már megnézhetőek a honlapunkon.
Szerintem amúgy nagyon jól sikerült a tegnapi nap! Az előadók lekötötték az összes korosztályt, a szakácsok kitettek magukért, és az idő kegyes volt hozzánk, az utolsó fél órát leszámítva. Ha a díjátadó eredményhirdetés után nem szakad le az ég, sötétedésig nem hagyják abba a légfegyveres lövészetet a vendégeink.:-)))
70.000 óra munka. 3.000 ember. Ez azt jelenti, hogy egy-egy ember átlagosan 24 órát dolgozott rajta. 10.000 Ft bruttó óradíjjal számolva az csak 700 millió munkadíj. Ha jók a cikkben közölt számok, akkor ez nagyon olcsó volt.
Az elmúlt közel egy év alatt számtalanszor megcsodáltam kívülről az épületet. Ha tudom, hogy belül is ilyen szép lett, valahogy megpróbálok belógni valamelyik ebédszünetem alatt...
Visszaolvastam és tényleg nem írtad. Viszont a kerékdőlés-összetartás párosítás magyarázata nem volt pontos. Ha a kerék csak dől, akkor a gumiabroncs le akar mászni a felniről. Ezt a lemászási hajlamot kompenzálja az összetartás. ( a csapágyhézagos magyarázatot viszont köszönöm, magamtól nem gondoltam volna rá) Azonban önmagában a döntést nem indokolja semmi egyenes haladás során. A korai futóműveken a kanyarodási tapadást növelte és a kanyarban való kopást csökkentette a döntés. De ma már semmi sem indokolja önmagában. Jó példa erre a korszerű futómű, ahol a kanyar centruma felé eső kerék dőlése a negatívból átmegy pozitívba, ha nagyon kifordítják a kormányt. ( vagy fordítva ezt mindig keverem)
A GL szemes futóművet meg megtalálod a googleban. Nekem úgysem hinnél, szóval jobban jársz a googleval.
A kormányt az összetartás téríti vissza. És ezt nem írja sehol az irodalom, amit begoogleztál, azzal hogy igazol téged.
Pedig az is közrejátszik és ezért nem írtam, hogy tévedtél), annyiban, hogy az összetartás is ébreszt erőket, amik egymással ellentétesek, de szimmetrikus beállítás esetén ( a hossztengelyre) ezek kiegyenlítik egymást. De a fő erőt a kormány visszatéréshez az utánfutás adja hátsó kerekesnél és a kocsi súlya első kerekesnél. Én így tudom és mivel ki is tudom számolni, ezért a véleményem nem fog változni.
Te ezt most nekem írod, aki közlekedésgépészetit végzett. Igaz nem főiskolát, de nem is lényeges. Sohasem érdekelt, hogy mit hogyan kell kiszámítani (a bankszámla kivonatot kivéve) ;-) Szóval utólag tettem fel a linket. Nekem kútfőből ment, az alapokat kiguglizhattad :-) Csak mert ilyen rendes voltál már egy párszor.....
Ez csak a szokásos felállás. Te googlezol én fejből nyomom. Én piszok egyszerűen és érthetően. És mint általában, te azt hiszed téged igazol a kigooglezott irodalom, holott engem, de minden betűvel.
Hogy neked miért vagyok beakadva, azt nem tudom, mert én nem írtam, hogy bármiben tévedtél volna. Én pusztán csak leírtam a frankót, mint általában.
Kezdem azt hinni, hogy a puszta tény sért, hogy nekem fejben van.
Az a GL szemes futómű az milyen? Teljesen függőleges kerekű futóműről még nem hallottam, mivel a kerékdőléstől nem szitálnak a kerekek a csapágyhézagtól.
A kormánykerék egyenesbe állása több dolog következménye. Elsősorban az utánfutás következménye. Tipikus példa a bevásárló kocsi kereke. Az első kerék hajtású kocsiknak ennek megfelelően előre futás kellene, de akkor meg guruláskor és motorféknél kifordulna a kerék. Ezért jellemzően az első kerék hajtású kocsiknak is van kismértékű utánfutása, de olyan a kormány geometria, hogy kanyarodáskor emelje meg a kocsit. Így az autó súlya viszi egyenesbe a kerekeket. A csapterpesztés az egy szükséges rossz következménye annak, hogy a forgási csuklók nem a kerék középvonala felett vannak. A csap meghosszabbított tengelyvonalának a kerék támaszkodási felületének közepét kellene átszúrni. De jellemzően a támaszkodási pont elé szúrnak be(utánfutás) és a közepén kissé kifelé esve, javítva ezzel az egyenesfutást. Az összetartásnak csak annyi a szerepe, hogy futómű mozgását a felfüggesztéshez képest kompenzálja. GL szemes futóműben ezért nem használnak sem össze sem széttartást ebből az okból. Más okokból a versenyautókon van széttartás, de összetartás nagyon ritkán. Utcai autó pedig nagyon ritka GL szemekkel. Negatív kerékdőlést a versenyzők használnak, azért, hogy kanyarban nagyobb legyen a felfekvő felület, illetve szénhülye tuningosok polgárpukkasztásnak és azért mert az autó eszetlen ültetésével együttjár,
Szép szép ez a zöld szoknya, csak nem zöld és nem szoknya...
Hol olvastad azt, hogy CSAK a szélességtől függ a kormánytekerés és a visszatérítő erő? Mert nálam biztos nem!
A geometrián nem változtat a szélessebb gumi felszerelése, márpedig ATTÓL tényleg nő a tekeréskor a szükséges erő - próbáld ki!
De nem ez a lényeg. Az, hogy semmilyen görgő nem szeret íven futni. Akkor nem gördülés van, hanem csúszás. Márpedig a keréken elosztott fogak ilyen íves pályát jelentenek a görgők számára. A kúpkerekes hajtásoknál is csak egy ívre lehet optimalizálni a fogak geometriáját. Más méretű kerékhez más döntés kell. Azért megoldhatatlan ebben az esetben, mert minden áttét más szöget igényelne.
Nekem nagyon tetszik ez a "madzagos" hajtás technika. Már csak azért is, mert a bal lábfejem úgy 70 %-ban béna és a jobb lábamat piszokul megterhelem bicajozáskor. Az igencsak nagykorú holland agyváltós bringám helyett biztosan jobb lenne ez a "majdnem jojós-madzagos" hajtás.
Tisztelettel kérlek, hogy a kerék geometriájának kérdésében ne nyissunk vitát. Amit ide leírtál úgy nem igaz! Ha érdekel a téma, keress rá. Én ebből vizsgáztam középiskolában, és a hivatásos jogsi műszakiján is. Amikor kerékösszetartást, vagy széttartást állítanak egy autón, a következőket veszik figyelembe: kerék dőlés, (lehet pozitív, vagy negatív) csapterpesztés, után futás. A pozitív kerékdőlés az, amikor a kerekek a függőlegestől eltérően a kerék teteje kifelé dől. Ilyenkor a kerekek, hogy egyenesen gördüljenek az úton, az elülső felük összetart. A nagyon régi Skoda oktáviákon volt tetten érhető feltűnően. A sport kocsikon lehet megfigyelni a negatív kerékdőlést. (F1-es autókon is) Itt a kerekek széttartanak az egyenes gördülés miatt. A kormánykerék a csapterpesztés miatt tekeredik egyenesbe az egyenesfutás miatt. Amikor az egyik végállásba tekered a kormányt, pár millimétert megemelkedik a kocsi eleje. Ez az erő téríti egyenesbe a kormányzott kerekeket és nem a széles gumi. Ha nem hiszed el a kerékdőlés/összetartás fizikáját, próbáld ki a következőt. Fogj egy gumiabroncsot, és bizonyos szögbe megdöntve a tetejét, gurítsd el magadtól. Egy köríven kezd el majd gurulni. Ahhoz hogy a két kerék egyenesen fusson emiatt, ezt a körívet kell kompenzálni.
Valaki itt írta, hogy a kardánkereszt görgője nem is tengelyben fut a meghajtó fogaskerékkel, és bizonyos szöget zár be a csapágy a fogakkal. Pont az előbb leírtak miatt készült így, és ettől fut egyenesen a csapágy az elliptikus "fogakba".
varosi felhasznalasra jo lesz, de ha kimesz vele terepre akkor lehet hogy meglepetes fog erni. nagyon szervizigenyesnek nez ki. atlag bringas keptelen zsinort cserelni.
- hmm, te ki szoktal menni az utcara? vagy csak a 4 fal között vagy bezarkozva?
"Miért kell sokkal okosabbnak lenni egy mérnöknél?"
- az utobbi idöben csak pocsek mernöki megoldasokkal talalkoztam
- ennek a hajtasnak ugye mint mar többen is emlitettek sok gyengelye van. gyerekkorban bringaztal mar örökhajtossal? na latod. egyebkent meg hasznald kicsit a szürkeallomanyodat ha mar van. tehat allok a lampanal, zöldre valt, 105 kg terhelest kap a jobb hajtokar ha teljes sullyal ranehezkedek. a kardanos meghajtasnal ugye ez 1 max 2 görgöre oszlik meg ahol a hajtokar illeszkedik a kardantengelyhez. a hatso kereknel szinten a kardan 1 max 2 görgövel kapaszkodik bele a hatso tarcsaba. szamold ki mekkora terhelest kap az esö es a hatso görgö.
ugyanezt nezd meg a lancos meghajtasnal, itt a terheles az elsö tarcsanal minimum 20 görgöbe kapaszkodik es a hatso kereknel szinten 10-15 görgöbe. igy 50 felett mar nem megy a napi 150-200km, de atlagkodi megvan
Én nem a fotelfrankót mondom ahogy írtad, hanem a tényeket. A 49 év alatt amíg aktívan dolgoztam csak gépekkel foglalkoztam amiknél mindenféle hajtásmód megtalálható volt köztük a Magyarországon valaha is működő összes mozgólépcsőt. Érdekes módon a mozgólépcsőknél is görgős láncokat használnak a nagy terhelhetőség a csendes járás és a kisebb költség és karbantartás igény miatt pl. a mozgókorlátok hajtásánál. Kettő típus kivételével az Orenstein&Koppel RTW és RTHD-M5 ahol kardán tengelyt. Hajtólánc szakadás soha nem volt de kardán törés az M5-ös típusnál ( Blaha, Batthyányi, Széll Kálmán tér) sok. A miért ott is megvan. A kardánkereszt 4 darab csapja a tűgörgős csapágyakkal nem bírja úgy ezt az igénybevételt mint a lánc. Itt a Te favorizált hajtásodnak ugyanez az egyik fő hibája sőt rosszabb mert itt elől csak egy csap és csapágy hátul max mésfél veszi át a terhelést. Annyi haszna van , hogy nem kell csengő erre a bringára.
Amit te most annyira védesz az meg egy félkész konstrukció- a mérnök agyaljon tovább-ha annyival könnyebb tekerni már mindenki ezzel menne a Touron , de nem , mindenki a bevált technika mellett voksolt , nem viccből-áhh de ők is tiszta hülyék mi ? , a hibáit többen leírtuk, de védd csak , megszoktuk már hogy te a lövedék tesztet is elintézed 18 méteren... az is csak féligazságot mutat .
Azért mert amikor görgő középvonala gördül, tőle jobbra balra a széléig már csúszik, mert azonos a szögsebesség, de eltér a kerületi sebesség. Belül alacsonyabb, kívül magasabb - a középvonalhoz képest.
Pont mint egy autó kereke kanyarodáskor. A kanyar íve szerinti belső oldal többet fordulna, a külső meg lemaradna a középvonalhoz képest. Ez a két erő (is) igyekszik kiegyenesíteni a kanyart, egyenesbe csavarni a kormányt. (a magasabb sebességeknél bejátszó pörgettyű-hatás mellett).
Ha egy-két mérettel szélesebb gumit teszel fel, a kanyarodás lényegesen nagyobb erőt fog igényelni. Annál nagyobb lesz a visszatérítő erő is.
Minél keskenyebb a gumi, annál komfortosabb a kormányzás, de gyengébb a kormányt visszatekerő erő is.
A bringánál is ez a helyzet: minél szélesebb a görgő, annál nagyobb a csúszás (= veszteség). Nulla csak a késpengeszerű görgő esetén lenne - ez viszont nem lenne eléggé terhelhető.
Tehát összefoglalva: ez is egy érdekes, szellemes megoldási javaslat, de forradalmasítani nem fogja a bringákat.
Mióta az első fakerekes Velocipédekra felmásztak azok a csodálatos férfiak sok mindent kipróbáltak már a témában. A mostani szerkesztési-építési elvek eléggé letisztultak már. Nemigen lesz itt forradalom. (vagy tévedek..)
Mindkettőn azonos méretű "városi" gumi van - volt. Ezek nem montik, sima női, városi használatra szánt úri bringák.
Mindkettő 3 sebességes Shimano agyváltós - bár nem azonos modell értelemszerűen, eltelt vagy 25 év.
Nem, egyszerűen más konstrukció, más anyagok, csapágyak, stb.
A Csepel egy masszív, "örökéletre" tervezett darab, az ennek megfelelően válogatott alkotókból építve. A régi német sokkal filigránabb, kecsesebb jószág, remek kiguruló képességgel. Nyilván a csapágyak is más gyártmányok kicsit más felépítésűek, kisebb ellenállást fejtenek ki.
A Csepel nagyon hamar lefékezi magát kiguruláskor és az azonos tempóhoz érezhetően nagyobb erőt kell befektetni. Meg lehet szokni persze, de mikor a gyerekeknél ráülök a régire, nem győzök vigyorogni, mennyivel jobban megy a gép.
Miki, én n(s)em próbáltam ezt a hajtásláncot, de a súrlódó-csúszó felületek miatt biztosra veszem, hogy érezhetően nehezebb tekerni, mint egy hagyományost.
Miért? Csak egy görgő kapaszkodik a fogakba egyszerre. Az is gördül. Én úgy tanultam, ha kisebb a súrlódási veszteség, kisebb energiabevitellel lehet hajtani valamit. A hagyományos lánc+lánckerék az tuttibb, de sok a bizonytalan változó benne. Arról már nem is beszélve, hogy váltáskor egy ismerősöm beleállt a pedálba. A láncfeszítő nem feszített, és megszalajtott a lánc. A golyóit egy hétig keresték a mandulájánál, úgy ráesett a vázra :-)
A kigurulást és a tekerés nehézségét elsősorban a gumi határozza meg a bringákon. Széles bordás monten bike gumival agyrém az országúti kerékpározás. Vékony hosszbordás gumit tegyél rá és úgy hasonlítsd össze.
Miki, én n(s)em próbáltam ezt a hajtásláncot, de a súrlódó-csúszó felületek miatt biztosra veszem, hogy érezhetően nehezebb tekerni, mint egy hagyományost. A váltás talán kevésbé macerás, de kigurulása tuti kisebb, mint a régieknek.
(Bármit állítson a gazdája).
Vagy 20-25 éve vettem a nejnek egy agyváltós német széria női bringát. Csodálatos volt tekerni, váltani. Nem versenybringa, csak egy szimpla utcai. Pár éve már csúnya volt, ütött-kopott, szóval vettem neki egy Schwin-Csepel gépet (hasonló paraméterekkel).
Ég és föld a két gép. Nehéz, masszív, qva nehéz tekerni, fele annyit gurul mint a másik pedig a nagyobb tömegből az ellenkezője következne. Nem hibás, nem szorul semmije - egyszerűen ilyen. Kész izomláz.
Mondjuk én jól jártam a cserével, mert a régi felment Pestre, mikor a gyerekeknél vagyok azt nyúzom az unokákkal.
Ui.: Józan parasztot (földművest) én még nem láttam. Aki nem veszi magához a reggeli pálinkát, annak valahol bevágott a tangája! És nem is foglalkozik azzal, hogy könnyebb tekerni a női Csepel bringát, amivel a tápot viszi a disznóknak ;-)
Annyira vártam már, hogy beállj a kórusba! :-) Úgy látszik neked sem jött át az, hogy lehet valamit könnyebben tekerni. Az igaz, hogy a régi traktorok még ma is működnek, a gőzösök meg méginkább, de itt nem erről van szó. Kevesebb gördülési ellenállás, innovatív megoldások, stb. Tehát amikor arról papolsz, hogy a Hauser bringád még mindig működik, az csak egy féligazság. Mert nem mindegy, hogy mekkora energiabevitellel. :-)
Snassz Józanparaszti ésszel is megállapítható erről a cuccról , ha ki is bírná a tour hegymeneteit , utána normál használat mellett lényegesen kevesebbet bírna a konstrukciós kishibái miatt mint egy normál láncos , rossz nézni azt a görgő-fog kapcsolatot... milyen kis felület ugyanannyi terheléssel... És itt el is vérzett. Tudod a józanparaszti ész sokszor aranyat ér ... itt is . A Hauser Galaxy Maxom még mindig menni fog mikor ezeknek a görgőjét és fogaskerekeit már cserélni kell , a többi sallangról nem is beszélve.
Pár dologban teljesen igazad van. De! Miért kell belekeverni 50LE-s BMW motort a postba? Ez egy kerékpár, és nem motorkerékpár! A bringások átlagosan 60-70kilógarmosak. Miből gondolod, hogy azok a kerékpárosok leadnak akár egy lóerőt? Miért kell sokkal okosabbnak lenni egy mérnöknél? Ha mentél volna ilyen bringával 3-400km-ert, és széttépted volna a hajtásláncát a Pireneusokban, akkor azt mondom: Rendben van! Elbaszta a mérnök! De így? Csak a fotelfrankó!
Tudod az a problem , hogy az említett görgős hajtóláncok sokkal nagyobb igénybevételt tudnak elviselni mint egy ilyen kis golyós csapágyak amiket a " szuper" biciklinél alkalmaznak. Főleg porvédő nélkül de gondolom csak a szemléltetés miatt nem porvédősek. A láncos biciklinél a lánckerekeken egyszerre több görgő veszi át a terhelést. Ennél jóval kevesebb csapágy a pedál áttételnél. Ezért használnak manapság is lánchajtást a motorkerékpárokon mert az kibírja a 150-200 lóerőt a hajtásnál vagy kúpkerék hajtást kardánosnál. A BMW 750/7-es motor amivel most járok pedig 50 lóerős csak csapágyas borzadállyal kb két kövér gázt bírna ki és szét robbannának a kis golyós csapágyak.
Tök igazad van. Főleg nagy terhelésű nagy átmérőjű tengelyeknél amelyeknél még dinamikus terhelés is van. Pl. nagyobb hengerűrtartalmú belsőégésű motoroknál fekvő és hajtókar csapágyak vezérműtengely csapágyak. Ehhez hozzájön az állandó nagy nyomású olaj kenés mint alap feltétel. Kis átmérőjű vagy kis terhelésű tengelyeknél lehet használni spec. sikló csapágyakat amik kenőanyaggal töltött kivitelűek. Pl. szinter bronz grafittal. A mezei biciklinél hülyén nézne ki mivel ott ezek nagy terhelésűek ha elindulás előtt egy zsírzógombon keresztül megkenném a sok kis csapágyat, hogy az napra elég kenésük legyen.
Itt megy nagy zacskó alkatrész. Fél éve a vatykoson megcsíptem egy sérült és hiányos fegyót, pénteken megjött minden hozzávaló. A héten összerakja és vizsgáztatja kedvenc fegyvermesterem.
Ugyanitt a múlt héten megcsíptem egy acél öntőformát, féláron. Lesz mivel játszani!
:-DDD Azért lelehet vonni a következtetést a férfi teremtésekor , az ÚR műszaki lehetőségeiről! Mivel még Éva nem volt,és kalkulálnia kellett az esetleges manuális szeretkezéssel. Gondolom ha lett volna recézője,akkor derékon jól megrecézi, de ennek híján,egy bunkót tett a végére,hogy meggátolja a kéz lecsúszását!:-)
Nalátod. Azok a csapágyak sem üzemszerűen forognak amik a hornyokba kapaszkodnak, csak pár fokot fordulnak mindig. Csak épp könnyebben :-) (amíg nem megy tele kosszal:-)
Öreganyám Weiss Manfréd biciklijében meg a pedáloknál is golyós csapágyak voltak mint minden rendes bringában. Az említett pedálok melyik részénél használnak csúszó csapágyat ?
A bringalánc görgőit valóban nevezhetjük siklócsapágyaknak csak azok üzemszerűen nem forognak folyamatosan csak néhány fokot elmozdulnak. A reklámszöveg 7 dologra hivatkozik amit nem tudom mi lehet pedig láttam már biciklit darabokban.
A bőrlabda is ötszögű, és hatszögű elemekből van megvarrva. Ezen nincs mit kitalálni :-) Egyébként szerintem lenne fizetőképes kereslet ilyesmire. Persze nem a lyukóvölgyi réteget kellene megcélozni. Lenne elég pénzes sznob tapolcán is! ;-)
Ezek a videók csak arra jók: bizonyítják, hogy embertársaink közül egy szűk szegmens rendkívül kreatív, és ügyes kezű állatfaj. (no meg azt, hogy minőségi gépekkel, minőségi alapanyagokból szinte mindent le lehet gyártani) Csináltam már pár cuccot magamnak, párat talán láttál is nálam. Csináltam rendelésre intarziás verseny sakkasztalt, sellak politúrozva. Kb. az a kategória, mint a linkeden a fagolyók. Mármint abból a szempontból, hogy max matematikai esély van arra, hogy kicsi hazánkban, neten hirdetve fizetőképes keresletet találok rá! :-((
Amúgy tényleg szép, és kreatív munkák. Ha a jelenlegi két DeWalt gépem mellett az a videón szereplő is az enyém volna, már csak dacból is csinálnék egy olyan golyót, az tuti! :-DD
Ez " forradalmi szuper hajtás" egy nagy parasztvakítás jó sok pénzért. A marketing szöveg sem piskóta. A hagyományos kerékpár 7 surlódási hibáját megszüntetik azzal, hogy golyóscsapágyakat használnak. hol használnak a hagyományos biciklinél sikló csapágyakat? Sehol. Több szarvas hibája van ennek a szuper szerkezetnek. A pedál tengelynél nagy foghézagot kellett kialakítani mivel a golyóscsapágy hengeres felülete kapcsolódik a tányérkerék fogaihoz amik belső palástja ráadásul szöget zár be velük. Itt másik hiba , hogy a csapágy külső gyűrűjének csak az egyik széle érintkezik a tányérkerékkel ezért itt erős axiális terhelés lép fel amit ezek a kis méretű csapágyak nem sokáig tolerálnak. Az még hozzájön, hogy a csapágynak alapból van hézaga ez miatt billegni fog a külső gyűrűje a tányérkerék fogaiban még nagyobb a kopás mint egy hagyományos lánckerék hajtásnál. Azt már előttem ecsetelték , hogy a hátsó tányérkeréknél a külső fogsoroknál kapcsolódva nagy hajlító igénybevétel lép fel amit csak vastag anyaggal lehetne csökkenteni. Az már egy külön dolog, hogy ha véletlenül terhelés alatt váltunk vele mi történik a hátsó hajtással meg az elektromos szerkentyűvel. Biztos nem tesz jót nekik.
Az adott fog belső és külső fele más sugáron van, más a kerületi sebessége ergo a csapágy drifftelni fog. Nem tiszta gördülés lesz, súrlódás lép fel = kopás és megnövekszik a pedálerő.
Tökéletesen foglaltad össze a forradalmi megoldás müszaki és marketinges vonatkozásait. :-)
Szimizso csak félig:
"Bár sokkal több hibalehetőséget hordoz magában a konstrukció, de mégis zseniális ötlet "
Amikor a meglévő bevált megoldás hátrányait elcseréljük új és több hátrányra arra nem feltétlenül a zseniális szó illik :-)
A Szimizso által linkelt CVT váltóval való összehasonlítás ( az hiszem "Variomatic" néven is futott) sántít picit: a CVT egy erőzáró elven müködö hajtás, a bringáé alakzáró, inkább a klasszikus "láncátdobós" hajtásra hasonlít, a "stilizált" kardántengely ellenére is.
Vitathatatlan előnye lehetne a tengelyes hajtásnak hogy 13 kihasználható fokozata van, nem kell hozzá első váltó és nem lehet "keresztbeváltani" a láncot
Viszont hogy a váltást egy villanymotor végzi egy csavarhajtáson keresztül.......... Hááááát......
Nehezen tudom elképzelni, hogy ez működne*... persze amíg mutogatják a startup-nak készült videót, azon igen, oszt' a bejött pénzből majd jól ki lesz fejlesztve :D - vagy nem.
*Sztem rövid áttételnél túl nagy erő nyomja befelé (axiálisan) a hátsó nagy fogaskereket - az nem bírná ezt ilyen vékony pille anyagból, és átugrana a fog. De ezt csak így képről gondolom, és régen tanultam hajtásokat meg gépészetet, még középsuliban :)
Yokohama A032-vel csináltam méréseket. 1,9-bar al volt a legjobb, jellemzően 1G körül. A 048 többet tud az 1,2G-t is, de sokkal keményebb volt azzal az átmenet a csúszásba és vissza. És itt az a próbatétel amikor csúszásból visszajön tapadásba. Szóval műszakilag jobb a 048, de az én ( nem toppos) vezetési tudásommal kisebb volt az esés kockázata a 032-vel, mert lágyabb volt az átmenet a csúszásba, ezért én azt használtam.
Az igazi ász, ASI például az első és hátsó tengelyen más-más versenygumival ment sokszor, mert ASI maximálisan kiautózta a "tapadási kör"-t. Asi nem volt normális, sok kanyart úgy tervezett meg, hogy a kanyar után a terhelt kerék a füvön volt azért, hogy nagyobb íveket tudjon betenni. Ilyen esetben nulla a tartalék. Főleg, ha fák vannak az út külső ívén.
Az első fékezés során lehetne több, de a legjobb utcai gumi sem tud többet. Ráadásul ez 18-as, 19-es gumi lehet. 15-el még ennyi sincs, hiába az ABS. Sőt a versenyzők sem tudnak jobbat fékezni, illetve a fétút 25-30%-nál tudnak ( mert kihasználják a kocsi bólintását), de akkor a fékút vége mégiscsak beblokkolás lesz, mert az összenyomott első rúgó amikor visszalöki a kocsiszekrényt, akkor kikönnyíti a kocsi elejét.
Minden fékezést meg kell tervezni szinte, mert másképpen kell fékezni 160-ról 100-ra, mint 80-ra. Az kétségtelen, hogy az átlag sofőr jól jár az ABS-el, de versenyen más okok miatt sem használják. Nem csak azért mellőzik, mert egy kicsivel növeli a fékutat. Ennél sokkal negyobb probléma, hogy tényleg nem hagyja a négy álló kerékkel való fékezést, ami sokszor menekülési lehetőség a versenyzőnek.
én is kiszámoltam, 0,9-1,2 közt voltak. De az sztem is jó érték.
Exhi!
A csövezett, de egyébként széria verseny Stiftedé (persze ABS nélkül:D) mennyi volt? Mert a mi öreg Stiftünké széria 155/13" kerékkel nem volt valami pompás :(
Volt motorom. Egy 350-es Jawa california. :-) Én nagyon szerettem, mert nagyon stabil túramotor volt. Két-három évig motorozgattam vele nagyfaluban. Igaz nem volt egy adrenalin bomba, de nem is arra kellett. Viszont egy 600-as sel mercivel 250km/h val mentem nem egyszer az M1-es autópályán 92-93 között, ha lehetett. :-)
Nézz már meg egy MotoGP közvetítést! 350-el is mennek... Bedöntik. Nem esnek le róla.
Na jó, tudom, azok spec. versenygépek. de azt el tudod képzelni, mennyivel többnek tűnik a 200 km/h a 100-nál (látótér beszűkül, jön az adrenalin, stb. még autóval is) azt viszont el sem tudod képzelni, mennyivel több a 350 még a 200-nál is :(
Saját tapasztalatom csak 240-el van: az után a 200 laza sétának tűnik.
Látom kaptál levelet, vagy telefonhívást. Aki még évek múlva sem érti azt, hogy a Nap vonzásának hatása összemérhető a Holdéval, azon én nem tudok segíteni. A Coriolis erőhoz is 4 év kellett és kizárólag azért fogadták el, mert találtak egy ballisztikai programot, ami számol vele. Szóval nem megértették, hanem elfogadták.
Pedig nem ciki, ha valaki nem érti. Mivel a Falklandi háborúban az angol tüzérek is elfelejtették, hogy a Déli féltekén a másik irányba kell kompenzálni. A ciki az, amikor valaki érvel ellene.
Amúgy mit szólsz, hogy még a csoda ABS-el is csak 1,1G-vel lassultak a bömösök. Pont ahogyan írtam.
Nyilván, mert a napszél kompenzáló hatását nem mutatják. De nem érdekes :-) Azért fogadd el, hogy a teljesítményhez fékeket is prezentálnak a gyártók, mert különben csak száguldó koporsókat árulnának ügyeletes öngyilkosoknak :-)
Egy biztos. Ekkora sebességnél szinte eldönthetetlen a motor. Engem az érdekelne, hogy miből tudtad, hogy annyival mész? Ilyen sebességnél levisz a huzat a motorról, ha nem bújsz be a buborék mögé. Onnan meg csak maximum a tanksapkát nézheted, meg a felezővonalat. :-) Nagy kamikaze vagy! :-)
Jó pár éve,Siklósi volt tartalék őrsnél,ismerősöm fia 160-nal nekiment balra forduló Zsigának,kocsit rendesen kettévágta,srácnak minden szerve leszakadt azonnal meghalt.Kereszt ki van rakva,az őrs keritése ahogy a srác nekirepült a motoról,szabályosan meghajlott.(zártszelvény kerítés)
Ezt Integetésen kaptam el :-) Valami nagy négyütemű japán motor volt benne, mert egy rövid kövér gáz után, már csak az emléke maradt meg az utcában belőle :-)
Anno azt mondta egy öreg kolléga "nem elég a saját bajuk,még kapnak egy Velorexet is". A 250-es és 350-es JAWA blokkjuk príma volt,de tetézve vitték magukkal a típus gyenge elektronikáját. Örökre bennem marad a kép, amikor műszakin a szerelő ráállt az aknára vele az AFIT-ba! :-)
Fasza volt olvasni a motornál a fékek használatát. Gondolom sokan a kommentelők között még nem ültek motoron. Ez baj. Ott osszuk az észt ahol van tapasztnyalat is mellé!. Megint sajna kell egy felsorolás , hogy az utóbbi eltelt 47 évben milyen motorokkal mentem országúton és terepen. D Csepel 125, Pannónia P 20, MZ ES 250, Simson Swalbe, Simson Star, Pannónia T 5, Pannónia P 10, Norton Internacional 500, Chaterley 350, NSU 250, Norton 500, Triumph 500 Tiger, Honda nsr 50, Honda 125 , Keawey 200, Moto Morini 350 Kangoru, Moto Guzzi 750, Kawaski z 750Zephyr, Kawasaki KZ 1000 ST, Yamaha Diversion 400, Kawaski KLR 400, BMW 650, BMW 750/ 7, BMW 250/ , Babetta , Riga , Komár, Meg a sok robogó. és még rengetegtalicska. Nekem ne mond meg hogyan kell fékezni országúton meg terepen mert elnevetem magam.
"Motoron első és hátsó féket egyszerre kell használni." Igen, ezt mondja a szakirodalom*, de aki motorozik, az tudja, hogy komoly fékezésnél a hátsó féknek nem sok szerepe van, annyira elkönnyül a motor hátulja. Sőt, pont emiatt könnyen blokkol is, és az rögtön bukta (bár manapság ezt az ABS kivédi)
hátsó fék kanyar előtti lassításhoz kell, vagy ívet szűkíteni, ha sok a tempó, mert ilyenkor az első nyitná az ívet, és felállítaná a motort, ami nem fog jól esni! (mert nagyot fog esni :D)
*Honda és BMW motoroknál is volt integrált fékrendszer, amikor a lábfék az egyik elsőt is fogta, de nem volt sikeres, nem terjedt el, abba is hagyták.
Senki sem vitatta, hogy felhevül a fék, hisz pár tenyérnyi felületen 100 kW-nyi energia disszipálódik el pár másodperc alatt... de ennek az ABS-hez mi köze is van?
Motoron első és hátsó féket egyszerre kell használni. Komoly lassulás az első féktől várható el,ezért nem árt ha fog rendesen. Komoly gépnél: Moto Guzzi... ha a hátsó fékre léptél, egy elosztón keresztül működtette az első féket is. Valamiért az autókon is elöl van a nagyobb hatékonyságú tárcsafék+ fékerőszabályzó ami az első kerekekre növeli a fékerőt.
Engem az első pillanattól arra tanítottak, hogy a legkisebb megállásnál is használjam az első és hátsó féket! 47. éve nekem bevált,így is adtam tovább. Volt a haveri körben aki azt mondta,hogy rosszul van beállítva az első fékem,úgy kell beállítani,hogy teljesen belehessen húzni amíg a kormányon fel nem támaszkodik, és a keréknek kézzel elforgathatónak kell maradni. Szerinte vész estén túl erősen húzza az ember,és fejre áll!:-) Javasoltam neki, hogy egyszerűbb ha simán kihagyja belőle a bowdent.
Aztán a menetstabilizátor programon is elmélkedjetek, mert olyat sem hallottam, hogy egy dupla kuplungos automata váltó csúsztatja a kuplungot a menetstabilizátor parancsára. Én a dupla kuplungolás után a buszban csúsztattam egy kicsit a kuplungot, hogy kiméljem a szerkezetet :-)
Logikailag ez csak nem áll össze... az ABS-t nem érdekli, hány fokos a tárcsa, ő mindig csak fordulatot (igazából szögsebesség csökkenést) mér, az alapján szabályoz. Ha elmelegszik a fék, attól még ráengedi a maxot, legfeljebb nem veszi vissza - ilyen szempontból mit változtat, ha nincs egyáltalán? Attól még a fék nem lesz jobb, elmelegszik ABS nélkül is, ha gyengére van méretezve.
A motoromban egyébként szinter fék van, sőt sztem az erősebb BMW-kben is. Más márkát nem tudom, de ma már nem nagy kaland egy szinter betét. A tárcsát megeszi, ha az nem arra van méretezve. persze nyilván ebből is sokféle van, pályára-versenyre külön.
Hát.....nem mondom, hogy nincsenek igazságok abban amit írsz. De összegében az ABS és az egész járműstabilizálási rendszer Mari nénire van méretezve.
Mondok valamit, ami a népeknek eszébe sem jutna. Az ABS a kerekek korábbi és beavatkozáskori fordulatszáma alapján működik. Ebből akarja kitalálni, hogy mi van és mit kéne csinálni. De egyáltalán beavatkozni csak akkor tud, ha valamelyik kerék fordulatszáma hirtelen lecsökken a többihez képest. Ebből tudja, hogy az megcsúszott. Ez a lényeg.
Na most jössz lefelé Csobánkáról, ami a csövön kifér. Az első fékezésnél még normális a féktárcsa hőmérséklete, ezért a fékbetét meg tudja annyira fogni, hogy megcsúszhat a kerék. Ez nagyszerű, az ABS észleli, hogy túl erősen szorítja a fékbetét a tárcsát és lejjebb veszi a fáékerőt.
Azután jön a második kanyar 2 sec múlva. Ekkor már 600 fokos a féktárcsa és a fékbetét már meg sem tudja annyira szorítani, hogy a kerék megcsúszhatna. De még sikerül lellassítani, befordulni és újra felgyorsítasz 160-ra. Az ezutáni kanyar előtti fékezésnél már meg is van a baj. Mert az ABS arra való hogy csökkentse fékerőt, de növelni nem tudja. A féktárcsa pirosan világít, 850-900 fokos. A fékbetéted megég és 10%-al tudja csak a súrlódása révén lassítani a féktárcsa és a kerék forgását. Ezért kinyomod a belét a féknek, de nincsen lassulás, viszont elkezd átkristályosodni a féktárcsa felülete. átlag sofőr ilyenkor elveszi és visszanyomja hátha alapon. abban a pillanatban amikor elveszed a féktrcsa felületén leesik a nyomás és egy ezred másodperc alatt átkistályosodik ausztenitessé. és mikor visszanyomod, mintha két smirglit nyomnál össze. Abban a pillanatban megáll mind a négy kerék és csuszásba jönnek a gumik. Megolvadnak és hiába engedi el az ABS a féknyomást, az olvadt gumin csak igen lassan fog forgásba jönni a kerék.
Te pedig lent vagy a szakadékban az utasoddal együtt.
Az ABS és az ASR is átlag sofőrre van kitalálva, aki kizárólag akkor lassít le 160_ról 30-ra, ha előtte megállt a kocsisor a pályán. És akkor 20 percig 30-al araszol.
Semelyik gyártó nem fejleszti az ABS-t több egymásutáni vészfékezésre, mert ezt úgyis csak fémporos fékbetétek bírnák ki, azokat meg csak versenyautóben engedik használni. Rallye 3000 pl.
De ha t az utcai autódba belerakod a Rallye 3000 fékbetétet, akkor megbolondul az ABS és hibát fog jelezni, mert annyira eltérnek a jellemzői.
Ráadásul hidegen egyáltalán nem fog. ez az ára annak, hogy 900 fokon fogjon.
Ha valakinek eszébe jutna, hogy mi van ha bekakil a számítógép vezérelt fékrendszer. Annyi történik, hogy elkezd világítani az ABS, ASC vagy DSC és a fékhiba piktogram és csak a lábaddal vezérelt fékkör működik de az rendesen . Egyes típusoknál ilyenkor korlátozza a teljesítményt a számítógép. Hiába nyomod a gázt csak bizonyos gyorsulást és sebességet enged az elektronika.
Annyit tennék ehhez hozzá. A modern autókon két önálló fékrendszer van. Az egyik amit te a lábaddal taposol és egy teljesen különálló amit a számítógép vezérel. Ha észreveszi, hogy ész nélkül két lábbal bele álltál a pedálba azt a fékkört nyomás mentesíti és elkezd normálisan fékezni a szabályzott fékkörrel leosztva kerekenként a megfelelő féknyomást attól függően , hogy egyenesen haladsz vagy ívben amit a kocsiba beépített giroszkóp érzékel. Az mellett még a gázzal is játszik és elveszi hiába nyomod padlóra. A jobbaknál még a difizárat is kapcsolja.
Nem az volta mondandóm lényege, hogy melyik sofőr volt ezek között a leg bénább hanem az, hogy megint fikáztad az orrmotoros hátsóhajtásúakat. A videón tökéletesen látszik, hogy azok kb. 100 km/ó sebességgel gyorsabban jönnek ki a kanyarból mint a népautók. Ez az egyik. A másik az ha valaki olyan birka , hogy falhoz tud vágni egy Audi R 8 TT RS-t ahhoz akkora sebességgel kell mennie , hogy azt ez a csúcstechnika sem tudja kivédeni. Összkerékhajtás, szuper menetstabilizátor megfejelve dupla tengelykapcsolóval ami szintén beleszól a kanyarban elfuserált gázadásba mert az egyik kupplung kiold és a másikat meg csúsztatja az automatika, hogy véletlenül sem tudd kifaroltatni az autót , közben meg visszavált, hogy meg legyen a tolóerő.
Zsó 2-4 métere szóra sem volt érdemes... ahhoz nem sok mi van hozzáfűzni, azt meg már te megtetted :))
...viszont a te megállapításaid az ABS-ről már vitaképesnek tűntek.
Kezdetben vala 1 fékkör. Majd a 2, átlósan vagy E-H megosztva. Aztán ugyanez ABS-el, de még mindig volt gond a szabályzással. Emiatt a Saab csinált először 3 kört.
Ma már 4 fékkör van, kerekenként érzékeléssel és szabályzással, kiegészítve menetstabilizátorral, ami szintén a fékerővel manipulál, ezért nem tör ki az autó.
Anno, amikor bejött (ill. kötelező lett) az ABS, sokat vitatkoztam hasonló fórumokon okosokkal, akik szerint az hülyeség, mert ők tudnak fékezni, meg majd felengedik, ha csúszik, meg hasonló blődségek. Nem voltak képesek felfogni, hogy az elektronika kerekenként szabályoz század másodpercek alatt, ők meg ugye az egy falábukkal 1-2 mp után :((
Infós vagyok, nem villamos :) az elektronika csak hobby - és néha munka.
Ha maximumon tartaná, akkor nem lenne mit észrevenni. A beavatkozáshoz az kell, hogy észrevegye, hogy sleep van. 3-5% hiszterézis van a szabályzásban. Az, hogy szimizsó mantrázza az újságírókat, hát istenem. De egy villamosmérnök?
Volt már pár ilyen menet. Emlékszem, 9 éve amikor felvetettem, hogy egy épület súlypontja összeomláskor nem tud gyorsabban esni G/2-nél. ( 9/11)
Vagy amikor 5-6 éve leírtam, hogy az elektromos autókhoz köthető CO2 kibocsátás nagyobb az életciklusra nézve, mint a hagyományos kocsiké.
Mindig vannak és lesznek itt új arcok, akiknek a leckét meg kell tanulni.
Azért hallod, hogy te ebből az egészből nem azt vetted észre, hogy mekkorát lódított azzal a 2-4 méterrel És utána hozta fel az ABS-t, mert hogy én az abs nélküli kocsikra számoltam szerinte, és az ő ABS-s autójával bizony lehetséges 2-4m-en megállni 55-ről reakció idővel.
Mert neked minden sorát érteni kellene annak amit szimizsó belinkelt. ( hiszterézis, PID szabályozó)
Azt már csak hozzáteszem, hogy ha úgy működne, hogy kerekenként tartja max fékhatáson, akkor nagyon sokan meghalnának az úton emiatt. ( bal kerekek aszfalton, jobb kerekek füvön, stb) Mert akkora forgató nyomaték keletkezne.
Ha már megnézted a videót, és volt időd felírni a típusokat, akkor remélem az sem kerülte el a figyelmedet, hogy amikor érezték a sofőrök, hogy besokaltak, a kanyarban, vagy előtte kezdtek el vész fékezni, és azért szállt el mind. :-)
Nekem van 1 abs-el rendelkező Suzukim,havas,nyálkás,csúszós úton sokkal hamaraban megáll mint a másik(terepjáró)abs- nélküli,és nem csúszik árok felé,mert érzékeli melyik kereket fékezze.
Száraz úton lehetne vitatkozni,talán abs-néküli?bevallom még nem kísérleteztem velük.
Ha már légfegyveres off. Kicsit elrugaszkodnék az autóktól...
Bukócélt hol lehetne venni használtan vagy egyedi gyártásban. Lehetőleg olcsóbban. :-) A combat zone-on 7-8eFt. Van olcsóbban vagy ez az ár, ne keresgéljek?
Az, hogy szimizsó hülyeséget beszél a fékezésről, az nem lep meg, de hogy te is... :((
Hát az ABS bizony csökkenti a fékutat. Hiába vannak csodalábú csodaversenyzők, akik kibarmolják az amatőr versenyen az ABS-t :((
Gondolom, abban 1etértünk, hogy a fékút akkor lesz minimális, ha a fékteljesítményt a maximumon lehet tartani a megállásig. Persze kerekenként... erre ember nem képes, mivel csak 1 lába van, amivel fékez :D tehát mindig lesz olyan kerék, ami túl lesz fékezve, vagy épp a max. alatt.
Az ABS ezt szépen kiküszöböli. Nem lehet véletlen, hogy az F1-ben betiltották a használatát - mivel pont az átlagsebességet növelte (ugye a későbbi fékezések miatt)
Amit írsz, hogy elvileg rosszabb az ABS, mert szüneteket iktat a fékezésbe, igaz volt talán a 80-as években, az első rendszereknél, de mára... már nem várják meg a kerék megcsúszását, hanem a szögsebesség csökkenésből számolva már akkor beavatkoznak (a féknyomás csökkentéssel, és kerekenként) mikor még gördül. Így a minimális szlípen lehet tartani a fordulatot, ahol a legnagyobb az átvitt teljesítmény.
Már az olcsó motorokon lévő ABS is így műkszik, mi fejlettség lehet(ne) a versenytechnikában?
Élmény volt olvasni a szakmai vitátokat exivel. Lenne egy észrevételem azzal a mondásoddal kapcsolatban , hogy " A pályán balesetezők nagy része mind orr motoros hátsó hajtású és jármű dinamikai hiányosságok miatt rosszul végeznének egy rendes megmérettetésen ". Nos ezek voltak a szenvedők : Audi R8 TTRS orrmotor összkerék, Porsche Cayman GT4 középmotor hátsó kerék, BMW Z3 - E 90 325i - E 46 M3 - 135i ezek négyen valóban orrmotor hátsókerék utána jöttek öten az orrmotor elsőkerekesek Opel Corsa , Renault ClioRS, Suzuki Swift, Golf Variant, Mini Cooper . Tehát több volt az orrosok létszáma nem beszélve arról, hogy ezek a nagyoknál jóval kisebb sebességgel elszálltak sőt a Corsa fejre is állt. Az E 90 325i 230 km/ó fölött jött ki a kanyarból és akkor csapta oda a korláthoz . Hozzátenném még azt, hogy a nagyokat lehetetlen ilyen helyzetbe hozni ha be van kapcsolva a dinamikus menetszabályzójuk hacsak nem direkt neki kormányozod a korlátnak.
A filmen nem én fékezem az ABS nélküli autót. A film egy reklámfilm, amivel el kell tudni adni az autót. Amikor én fékezek tiszta aszfalton, vagy betonon rövidebb lesz a fékutam ABS nélkül. Meg az összes versenyzőnek, akik mind kiiktatják az ABS-t.
Aki nem érti azt, hogy az ABS működésének lényege az, hogy lecsökkenti, megszünteti ütemesen a fékerőt, az nem baj, csak ha okoskodik.
A jégen én sem tudom úgy a tapadáshatáron tartani a gumit, hogy jobb legyen a lassulás, mint ABS-el. De jégen nem is a fékkel és nem is motorfékkel szoktam lassítani.
Nem én lódítottam óriásit, hogy 55-ről reakció idővel együtt megálltam 2-4m-en. Próbáltam finoman az értésedre adni, hogy ne kamuzz olyan témában, amiről keveset tudsz.
3-5%-al növeli a fékutat az ABS a tökéletes gördülő fékezéshez képest. Az átlagember viszont nem tud így fékezni, vészhelyzetben blokkoló fékezést csinál, aminek a fékútjához képest valóban jobb az ABS-el fékezés.
Szóval az autógyártók jól csinálják. Amúgy az ABS-t eredetileg a kamionok számára fejlesztették ki. Mivel egy kamionon 12 kerék van, amit egyetlen pedállal képtelenség volt mindet a tapadáshatáron tartani. Néhány kerék a legjobb sofőrnél is leblokkolt, a pótos kitört, balhés volt.
Mára annyira jó lett az ABS a kamionokon, hogy elképesztő lassulásokat tudnak. Mivel a 12 keréknek egyszerűen óriási a tapadási felülete. A tömegnek ebben a képletben nincsen szerepe, mert ahányszor nehezebb egy kamion, mint egy személykocsi, annyiszor nagyobb a nyomóerő is.
Szóval semminek sincsen rövidebb fékútja, mint egy korszerű kamionnak.
Ezzel nem kevesebbet állítasz, mint azt, hogy a gépjármű gyártók szánt szánékkal növelik fékutat, hogy biztos jobban összetörjön az autó egy baleset alkalmával. Akkor miért szerelik széria tartozékként az ABS-t? Olvasd el ezt. Magyarul van és itt írták...
Az ABS nem a fékút csökkentésére való. Arra való, hogy megakadályozza a kerekek blokkolását. Mivel az álló kerékkel egyáltalán nem lehet kormányozni. Ezt nevezik diszkóféknek. Tudod, amikor a diszkóból éppen távozó ifjú titán megmutatja a haveroknak, mit tud a kocsi és álló kerekekkel csúszik le az útról.
A másik, amit nem ért ha tudsz. Az utcai gumik legjobbjai ( Pirelli zero, Toyo proxes, Kumho Ecsta, Yokohama A048, stb) tudnak tapadási súrlódással ( amig gördül ) max 1,1G lassulást. Az igazi verseny gumi ( 200-500km élettartam) tudnak 1,3-1,35-öt.
Csakhogy amikor áll a gumi, akkor csúszási súrlódás lép fel, 0,6-0,8G max. Ha nagy sebességről kezd csúszni, akkor meg is olvad és akkor 0,3G max.
Szóval ha te fékezel ABS nélkül, akkor te mondjuk 0,8G -vel tudsz lassulni, mert tövig nyomod a féket. Ha én fékezek ABS nélkül, akkor az 1,1G lesz, mert én még az autó rábólintását is kihasználom a nyomóerő növelésére.
Szóval, ha neked ugyanaz a kocsi jobban lassul ABS-el, az mutatja, hogy nem tudsz fékezni. Az ABS nincsen tiltva, de mindenki kiköti, mert mindeki tudja, hogy növeli fékutat. Egy-egy hétvégén 500.000-10.000.000 között költenek a versenyzők. Gondolod, hogy nem próbálják ki?
Az a baj, hogy leragadtál az ABS nélküli fékrendszerek fékútjánál. Nagyjából ezt is publikálják, nehogy az a sok hülye csak az utolsó métereknél fékezzen. Bár sok ilyen rally-s van, és náluk is tiltott az ABS úgy tudom.Viszont nálam nem! Elől, hátul szép nagy féktárcsák vannak, jó gumik a kerekeken. De azt mivel magyarázod, hogy a Porsche ahány másodperc alatt gyorsul 100-ra, olyan gyorsan meg is áll 0km/h-ra? Szóval, lehet, hogy a Szuzukiddal, amivel ronggyá vertél jóval jobb Japán autókat egy rally versenyen sebességben, de megállásban két kocsihosszal maradtál le. Ez kb. azt jelenti, hogy 8métert még ugyanabban a sebességben mentél tovább. De legalább bátor vagy, ezt el kell ismernem! :-)
Jajjaj, most látom, hogy te nem is 4m-t lódítottál, hanem 2m-t!! Ember, még egy F1-es sem lassul leszorító erővel sem ennyire! Pedig akkor a reakció időt nem is számoltam. Azt is figyelembe véve 20G feletti lassulás jön ki. Hogy maradtál életben?
Csak egy dolgot ragadok ki: 55km/h-ról ahhoz, hogy 4m-en megállj 1,3G lassulás kell. Ennyit leszorító szárnyak nélkül egy Micheline F1 versenygumi sem tud hidegen. De ha beleszámolom, hogy azt írtad, ebbe a 4-5m-be még az észlelés és a reakció is belefért, akkor már nevetséges az állítás.
Ez a baj veletek. Fogalmad sincsen, hogy mit látsz a videón, de azért tök biztos vagy benne. Így az 5m-es féktávolság után visszavonom az átlagembert. Az átlagember nem mer ekkorát lódítani olyan dologban, amit mindenki bármikor kipróbálhat.
Szinte biztos voltam benne, hogy a kritikám a vezetési képességeim degradálásával lesz hiteltelenítve. Persze nem fogok ebbe a csörtébe beállni, több okból sem.
A Skodámon sohasem volt rosszabb gumi, csak prémium kategóriás. Most pl. Goodyear efficient grip gumik vannak. (nem használtan vettem őket :-) Ha a busz mögül kilépő gyalogost 55km/h sebességnél sem sikerült elütnöm, mert ennél a sebességnél sikerült megállnom 2-4 méteren belül, akkor a reflexeim sem rosszak szerintem. 1400km-ert képes vagyok egy megállással végig vezetni autópályán tartva a tempót. (Budapest-Landgraaf) A 90-es években, kiszáguldoztam magam, 200km/h+ sebességgel. 1988 óta kettő saját hibás koccanásom volt. A legtöbb (hivatásosan)vezetett (B,C,D) kilómétert Budapesten vezettem, nem egy balatoni kisvárosban, zárt pályás rallye versenyen.
Neked van ilyen "Nordschleifnid"?
Én azt gondolom, hogy a balesetezők nagy része -a pályán- mind orrmotoros-hátsókerék hajtású modellek voltak. Nem írom ki, hogy kik voltak a nagyképű köcsögök ;-)
Szépen leírtad, hogy a "jármű dinamikai" hiányosságainak figyelembevételével, az említett márkák elég rossz helyen végeznének egy rendes megmérettetésen.
UI.: Hiába próbálkozol. Akkor mennék a versenyetekre, ha ti állnátok az üzemanyagköltséget, és épp arra lenne dolgom. :-)
Sajnos azt kell mondjam, hogy te egy tipikus átlagember vagy és eszerint reagálod le a látottakat.
1. a megállás
- a pálya használat egyik feltétele az, hogy az azon haladó kizárólag akkor állhat meg, ha piros zászlót mutatnak neki, vagy akkor, ha a megállás a baleset elkerülésének egyetlen teljesíthető módja. Ennek igen praktikus oka van. 150km sebességről az álló autó mögött érkező másik kocsinak kb. 250m a fékútja a megállásig. Tekintve, hogy a pályán elég kevés egyenes ( beláthatóság) van csak ami 250m-nél hosszabb. Ezért a megállás baleseti kockázata lényegesen nagyobb, mintha például 60km/h sebességre lassítanak, ahol már elég jó a manőverezhetősége az autóknak. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy azért ezen a pályán gyakran egymás mögött haladnak a kocsik, akkor belátható, hogy egyetlen megállásig terjedő vészfékezés is tömegkarambolra vezethet, hiszen a kocsik közötti időkülönbség kisebb a reakció időnél.
2. az erről a pályáról származó legtöbb baleseti videón az látszik, hogy a hibák a pálya tipikus részein következnek be. A videókon látható balesetek 90%-a ( ez csak vélemény) járműdinamikai okokból következik be, nem kifejezett vezetői hibából. Természetesen lehet annyira lassan haladni, hogy a járműdinamikai hiba ne vezessen balesetre. De erre a pályára éppen azért mennek a sofőrök, hogy megtanulják az autó korlátait. A helyzet igen hasonló a vitorlázáshoz. Azt, hogy meddig húzhatod be a boom rudat, úgy tanulod meg, hogy párszor beborítod a hajót.
Már írtam neked, hogy szerintem te még a mi közúti rallye túránkat se tudnád balesetmentesen végigvezetni az általunk elvárt átlag sebességgel. ( ez a következő jun. 30-án 46,7km/h ) Pedig aki egy kb. 100Le-s autóval a Nordschleife 20km jét akár csak 90km/h átlagsebességgel ( 15 perc) teljesíteni tudja, annak a közúti baleseti kockázata 5% alá csökken, azokhoz képest akiknek ehhez 20 percre van szüksége. Aki pedig 10 perc alatt tudja teljesíteni, annak a közúti baleseti kockázata 0,1% alá csökken. Ezt a statisztikát a Nordschleife jegy mellé lehet megvenni 2 euro-ért, 19 éve vezetik a németek és ők az ilyesmiben igen alaposak.
Is-is. Aki nem ismeri az autójának a korlátait, az csak egy felelőtlen száguldozó barom. Hál istennek mindegyik össze is töri magát rendesen. Aki meg nem áll meg, az szintén egy barom, mert veszélyezteti a bajbajutott versenyzőtársát. Az ilyet meg két-három évre eltiltanám az edzéstől is!
Valami hasonlón én is törtem a fejem, persze kulturáltabb formában :-) Aztán a csukló tőkére martam egy 11mm-es szerelék fogadót a reddotomnak. Ezt a puskát is össze kéne rakni már régóta. Sziluettezni szerintem tök jó lesz. Az alap egy 630-as szlávia, anschütz csővel :-) De van egy pisztoly kukkerem is. Lehet, hogy az lesz majd rajta
Ez a kép exhinek lesz érdekes. Egy leírásalapján átalakítottam egy diavetítő objektívét, és a canonomra szereltem fel. Szappanbuborék formájú bokeh karikákat kreál ez az objektív. Még gyakorolni kell a fotózást vele, mert elég múlt század eleji technologia. De nekem tetszik! :-)
A 70-es években még nyugodtam bemehettél egy moziba is,úgy,hogy a sisakot a motorodon hagytad! A gengszter váltás óta,ha lelassítasz a kereszteződésben,kilopják alólad a motort! Anno volt egy kérdés: mi várható a motorkerékpárok nagy arányú elterjedését követően? Az egyik frappáns válasz: elterjedésük mértékében,arányosan csökken a lólopások száma!:-)
Pedig a mi korosztályunk még ebbe nőtt bele... minden fiú 8. végén ballagásra segédmotort akart - a maiak meg ájfónt :( Aztán középsuli, újabb ballagás, jöhetett a nagymotor - a maiaknak meg egy új ájfón :DDD
Motoros társaságban alig tudok embereket 30 alatt (van persze pár, de nem jellemző, és nem is velünk jönnek)
Hát ez szinte hihetetlen, Álltalános 3 osztályba kezdtem egy 12 és rigával fateréval azóta is tart a dolog. Igaz most motorom nincs eladtam. Nekem is mondták már, hogy az ül robogóra aki fél motorozni, én nem hinném. Persze nem vagyunk 1 formák talán jobb is.
Rohadtul irigy vagyok azokra, akik tudnak motorozni. Eddig háromszor kezdtem bele ( mopeddel) és mindháromszor kórház lett a vége. Itt áll a garázsban a vadiúj Motowell vízhűtéses gép és 90km van benne.
Ma megtudtam a Spektrum műsorából a "Matematika a tudományok tudománya" címmel, hogy a neves tudósok között Gaus mellett említették Bólyai János román matematikust ?!?! Hát mit mondjak, kicsit szarul esett ...
:-DDDD A hátrányos helyzetű a túlvilágon összefut Kádárral,aki kérdi tőle , mely rendszer volt a jobb,és miért? A TE rendszered,akkor ugyanis a politikusok politizáltak,a dolgozók dolgoztak,mi pedig loptunk! Most pedig a dolgozók politizálnak,a politikusok lopnak, de ez még semmi,képzeld azt akarják,hogy mi meg dolgozzunk!
Ebből a videóból egy dolog világosan leszűrhető: gépjármű márkától függetlenül a jelen lévők kb. 20 %-a nem tud( vagy nem is akar) normális módon parkolni....
IFA-val (hosszú platós) tisztességesebb módon parkoltam le annó, amikor az volt a se..em alatt...
Emlékeztek arra, amikor pár éve megosztottam a barátom esetét? Önkormányzati választásokon indult egy kis párt színeiben: előre kérte, hogy saját tollal szavazzuk rá, és 100 %-ban tartsuk be a szavazásnál előírt formai követelményeket. Én, és a szűken vett családja a körzetben 17 főt adott ki látatlanban, + az esetleges szimpatizáns ismeretlen rá szavazók. Kihozták, hogy 3 érvényes szavazat volt rá összesen. Aki egy kicsit is képben van a mai magyar választási törvénnyel, az trükkös toll ide, vagy oda, nem áll le csodálkozni semmin.:-( Ugyanakkor, ugyanazon kis pártra, egy másik, erősen pigmentált választási körzetben kihoztak egy másik közeli ismerősömet nulla szavazattal úgy, hogy ő, és a férje tutira, és tutira szabályosan magára szavazott. Mégis, a déli gyümölcsös párt mellett felzárkózva nem a balllik párt nyert ott vállvetve.
Nincs új a nap alatt, csak van, ahol adnak a látszatra, van ahol még arra sem...
Egy narancs színekben jelen lévő, választási bizottsági elnök ismerősömnek - aki az elmúlt legalább négy választási hercehurcáiban részt vett nagyon tisztességes, és korrekt módon-, most megkérték, hogy kerülje el messze a választási helyszínt, mert nem tartanak igényt a munkájára.....
Aztán mindenki gondolhat az esetről bármit- ezt nem másodkézből, vagy hallomásból tudom...:-((
Nem az a problem, hogy a katasztrófa közvetítés közben ott eszi a rosseb a sok fasz tudatlan újságírót a pesti Dunaparton ,és a Margit hídon és nem azt fényképezik le ami per pillanat történik. Feltesz a köcsög tv egy képet ami Újvidéken volt valamikor. Én vettem a fáradtságot és meg kerestem ezt a képet a neten. Láttam nem a Margít hídnál van a hajó hanem Újvidéken sok évvel azelőtt.
Közvetlen utána, miután rájött, hogyan lehet a tintát hővel eltüntetni, és publikálta, megismerte a távoli vidéken dolgozó ólombányászok életkörülményeit is :))
'88-ban a seregben már használtam ilyen filcet, amit készletben vettem Ausztriában. Volt benne fehér, és azzal átsatírozva eltűnt a színes.
Kimenők írására használtuk :) egy baja volt, utána nem lehetett írni a felületre még1x, csak rendes tollal. Ezért oda egy rontott sor került mindig :)
Biztos valami ganyé nem értesítette őket, hogy csináljanak vágóképeket az eseményről. Így gondolom a szerb híradóból azt a jelenetet vágták be, amikor elindultak. Ilyen előfordul. De amikor az M1-en bemondják egy viszonylag fontos hír után, hogy mexikóban megöltek egy házaspárt, az szerinted akkor ki a faxt érdekel? No meg, hogy ebbe a nagy hőségbe fogyasszunk sok alkoholt! :-) Ezt is ők mondták be.....
Az ATV-ről annyit, hogy "képben nincs" . Közli az ATV Hirek-ben, hogy Budapestre érkezett a Szerb Folyami Flottilla zászlóshajója a Kozara. A teljes legénység díszegyenruhában tisztelgett a tragédia helyszínén való áthaladáskor. Ehhez feltesz egy képet amint a Kozara éppen áthalad az egyik Újvidéki híd alatt fedélzetén a tisztelgő legénységgel.
Ez az M1 Híradó ez tényleg totál idiótáknak készít műsort a kis hableány balesetéről, és kiemeléséről. Rosszabb mint a foci VB-n a visszajátszás. Itt minden "gólnál" újrakezdik a "meccs" közvetítését :-)
Azért megdöbbentő, hogy a kalózkodás megint virágkorát éli. Ha hinni lehet a híreknek, akkor elsősorban szomáliai kalózok ölik a kereskedelmi hajók személyzetét. Ennek persze van kockázata, ha az oroszok, vagy az amcsik bepipulnak és megtalálják őket:
Hát, ha megveszik tőle akkor jól járt. De most átfutottam a vaterás légpuskákat, hátha feldobom a slaviámat, de elment tőle a kedvem. A slavia jól ellesz a szekrényben... Vagy elviszik, amikor elviszik.
A múltkor itt is volt 170-ért! Van biztos gyűjtő aki egy gyári állapotban lévőért hajlandó annyit adni, de ha valaki mint használati eszközre gondol,-és annyi pénze van- a CLG-től sokkal jobb puskát fog venni! (ezért is írtam Bosinak, hogy aki megveszi,annak esze ágában sem lesz lődözni vele)
Az sokat esz, ha tapossák. Lehet 20 is. Óvatosba meg 10. Használtunk ilyet mi is, csak annak volt teteje. Mikor pályán megnyomtuk, nem ment el egy tankkal 200 km-t - de addig nagyon ment.
Tegnap pályabejeráson voltunk a júniusi autós Rallye Túra útvonalán. Még jó hogy elmentünk, mert a tervezett útvonalon, amit a google térképen terveztünk, három olyan útvonal is volt, ami hétköznapi autóval járhatatlan gidres -gödrös földút. Ezek természetesen kimaradnak, így csak kb 650 kanyar marad az útvonalon. Egy Alfa Spider cabrióval voltunk, ami összkerekes és 3200ccm-es. ( Brera)
Így igaz,a legbiztosabb,ha magának oldja meg az ember! Az én önindítómon is hegesztési eljárással volt a kefe rögzítve,az új zsiga kefehuzalját forrasztottam! 50 ről beszélt az önindító cserénél az eladó,és 3 hónap garanciáról.
Mindent meg lehet oldani ha nem akarsz vagyonokat fizetni A javításért. Önindító is van sokféle. Van itthon az udvarban egy Kaiser ( nem Chrysler) Jeep Wagoneer. Annak az önindítója nem hasonlít semmiféle ismert változatra. Nyomokban hasonlít a kétfokozatú tolófogaskerekesre amit nehéz motoroknál használnak. Régebben volt egy Renault 20 autóm. Annak az önindítójában kellett bronzkeféket cserélnem. Egy Paris-Rhone indítómotor volt lapos alumínium huzalú tekercsekkel a kefék sodrott réz vezetékei meg hegesztve a huzalokra. Olyan dobd el ha tönkremegy és vegyél másikat megoldás. Megfúrtam a huzalok végeit és M 2 csavarokkal fogattam rá a keféket.
Igen, ez egy 12v-os rendszerű, megszakítós, indexes, 40 km/h-s (fojtott, magyar forgalomra gyártott) változat, nem enduro, csak a matrica :-) Privátban küldöm hozzá a bekötési rajzot, szerintem jól áttekinthető és érthető (színkódolt vezetékek és számjelölt csatlakozások).
Üdv. A korát és az elektronicot elírtam ha igaz, minden vezetéken jelölések vannak 12v aksis de most nincs benne. A fotókból ha ki tudsz szűrni valamit szívesen fogadom.
Még valami Gyula! 3 éve elment a szénkefém a Toyotám önindítójában,azóta is saját magam által beleapplikált Zsiguli kefékkel működik,és tökéletes azóta is!
Most vezetékeltem egy Simot,használtam rajzot hozzá,és mivel LED-es lámpák és irányjelzők lettek szerelve),némi trükközés is kellett hozzá. Jogsival 73-tól vezetek,több motort és autót vezetékeltem részben, de volt rá példa,hogy teljes egészében.A generátor Bosch gerjesztőkapocs szerinti száma,ha jól emlékszem 67-es! Rajzokat is csak , (mint a mechanikában) a hozzáértők tudják használni,és néha az ő számukra is nélkülözhetetlen!
Ha valóban 12V és"elctronic" a simod, akkor abban nincsen különálló kondi... Mert az már elektronikus (tirisztoros) gyújtású, mint a nevében is benne van... A gyújtótekercs és a világítótekercs meg teljesen különálló, egymástól független áramkörben van, így nem tudják kinyírni egymást... Hacsak valami "hozzáértő" össze nem kutyulta a vezetékeket...Na, ekkor már nehéz kibogozni ha valaki nem ért hozzá, hogy a "hozzáértő" szaki mit hol kötött el benne...
Ha esetleg segítségre lenne szükséged, privátban rámírhatsz
A régi Európai motoroknál autóknál a Bosch jelzéseket használták. A villamos kapcsolóknál pl. a 31 a a test kábel a 30 az a pozitív az 56a az egy lámpához menő vezeték. És a többi. Ha valaki ezt tudja már képben van. Nem kell nekem bemutatnod.
Nem nagyon de én 1972-ben kezdtem a motorozást és a mai napig megy még egy MBW 750/7 és egy Kawa 1000 ST -vel.Csináltam autókat meg motorokat elektromos szerelést is meg stb. Azért csak kellett a rajz ha baj volt mint tavaly egy BMW 650 -nél amikor kissé össze olvadtak a vezetékek a lámpafejben.
Miért kételkedsz,az állításában? Szerintem ma is képes lenne rá,és ráadásul nem is Ő az egyetlen. Aki a régi időkben kezdett -kis pénzzel- motorozni/autózni,és nem volt tőle idegen a szakmunka,az bizony ezeket az utakat végigjárta!
Sok közül az egyik! Egy öreg barátom Trabijának egyik hengere időnkét "négyütemezett" vagy simán leállt. Mivel nem állandó hiba,csak időnként,teljesen kiszámítatlanul jött elő,jó néhány autószerelő műhelyt megjárt vele,eredménytelenül. Gyorsan rájöttem erre az egyszerű hibára,amit részben az iskolában tanultaknak,részben a rutinnak köszönhettem (önmagában mind a kettő kevés lett volna)! Mint Miklós is írta, ma mindenhol az alkatrészek véletlen szerű cserélgetésével "javítanak". Régen is voltak akik ezt tették, de még akkor az ügyesebbek,kicserélték akár 1 db diódáját a hídnak,vagy a hagyományos fesz.szab helyett elektronikusat tettek,a Trabit 12 V-ra alakították, (és nem dinamósra)! Ma már olyan szinten bonyolult egy autó,hogy egy részét gyakorlati villamos mérnököknek,más részét nagyon profi autószerelőknek kellene javítani. Ma már kevés csavarhúzó, kulcsok, kondi,gyertya,próbalámpa, izzókészlet. Ha leáll az autó,lehet hívni a trélert.
Én nem ütöm -vágom ennyire az elektronikát de sajna ezeknek a B enduróknak ez a haláluk,asszem 84-es. Nagybátyám adta nekem miután egyszer körbe sörözte vele a Balatont :-)
A szlovák lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, és a lelkiismeretet sem terhelik,ha a vezetőink magatartása az etalon!:-) Volt olyan propaganda,hogy jelentsd fel ismerőseidet, akik szlovák rendszámosak. Országunkba nem lehetett behozni autót, a bontók,autópályák tele voltak a más volt szoci országok szállítóival,csak éppen magyarok nem hozták a kocsikat! Ha Szlovákiát felhívtad,azonnal elmondta (vagy max félórán belül visszahívott) a papírozandó autó teljes költéségét és az eljárási módot! Nincs reg. adó,töredéke úgy időben mint költségekben az eljárás,olcsóbb KFB.. !Volt egy német kollégám,aki mindig olyan disznóságokat kért rajtam számon,amik országunkban történtek,de csak az ő hiradóikban jelent meg!!! Azt mondta pl: A regisztrációs adó közel 90%-át befizeti az országotok büntetésre,akkor minek fizettetitek ki az emberekkel,hisz még a hivatali munkák is lejönnek a megmaradó összegből? Kérdeztem tőle: látod itt dolgozok a műhelyben,szerinted a nagyúri disznóságokban mi lehet az én szerepem?
Miért nem engem kérdeztél? ;-) 89' májusa: két szép bejáratós, almazöld IFA L50-et kapott a cég. Ami az én seggem alatt landolt, azt rendszeresen be kellett cibálni reggelente, évszaktól függetlenül, mert nem indult. Kiderült a szervizben: egy akkor kb 400 Ft-os fesszabályzó volt benne gyárilag defektes.
Mondjuk, én jártam jobban: a másik sofőr kolléga november környékén bemutatott vele intenzív ónos esős után egy 270°-os oldal piruettet. Úgy élték túl, hogy azon is volt gyárilag KCR. Amikor mentem "menteni", és megláttam a fülét, elsőre nem hittem el, hogy túlélhette a kolléga....
Én tavaly Dec 20-án cseréltem teljes hűtőt, szelepfedéltömítést , agr szelepet az A. g-men mert olyan árat mondtak az időhiányra tekintettel vagy majd jövőre ,hogy mérgemben a szabad ég alatt megcsináltam magamnak beszerzési áron. Wartburg váltóm még mindig van egy új a padláson, anno azon mutatta meg az öregem a szerelése mikéntjét meg a teljes autón A-tól Z-ig. Jelenleg van egy 12v 4gangos teljesen gyári állapotú szimom amit meg kellene igazítanom mert sajnos az elektronicknak van egy gyári hibája, a gyújtótekercs a kondi és a világítótekercs állandó jelleggel kinyírják egymást 2-300km-ként. Van hozzá egy teljes kötési térképem de nekem kínai, a villamossági haver meg túl drága és fiatal . Ja és az úszó valamiért össze-beszívódott a teljes karburátor és fúvóka tisztítás után üzem közben. Még jó ,hogy ez itt a légpuskás off :D
Ismerősöm vett Suzuki Wagonert,(jó pár éve történt)reggelre rendszeresen lemerült az aksi,vadi új volt garanciába visszavitte sokszor Suzuki szervizbe.Hibát nem találták meg,pár hónap után kapott másikat.Szerviz tulaj aszonta,ilyen még nem fórdúlt elő,és ilyen esetről nem is tud.
Manapság nem az időrabló szakipari munka a nyerő,hanem a frissen diplomázott betanított munkás a menő. A márkafüggő műszerekkel bármit lehet csak ahhoz is ember kellene, nem fejtetőt vakaró csimpi. A legtöbb szervizbe probléma estén jóárasított alkatrészcseréket kínálnak mert ellenkező estben gondolkodni dolgozni kellene ,és mint tudjuk az idő pénz! Arról már nem is beszélve ,hogy kiemelt lakóövezetbe egy autószerelő műhelynek nem kell telephelyengedély "mert ott ugye nem fogyik-folyik az olaj és olyan higiénia van mint egy fogtechnikusnál.
Ennyit a mai "szerelőkről"! Ezek már csak alkatrész cserélők, és fingjuk sincs, hogy mitől működik valami, vagy nem. Én kapásból mondtam volna, hogy mérd ki a dióda hidat. :-)
ÁÁÁÁ! Bután csinálták! :-) Nekem volt egy ismerősöm, akinek a fiának a cége, szlovákiába volt bejelentve. Az ismerősöm is oda volt bejelentve, és a szlovák rendszámú autójával, naponta elvileg 500Km-ert autózott a munkahelyére, és haza. Valójában pedig megjárta 9Km-ből oda-vissza. Na ez a buli! ;-)
Bármelyik Opel márkaszerviz képes kell, hogy legyen rá. Nem egy atomreaktor...
De más az elv és más a gyakorlat. A típushibákat még csak-csak felismerik és javítják, de ha már fifikásabb a dolog - felteszik a kezüket.
Hülye egy hiba volt, mert töltött is ha már beindult, a töltőáram és fesz is rendben volt - csak éjszaka időszakosan valami kóboráram leszívta az akksit a generátor felől. De nem mindig, volt hogy egy-két hétig semmi, aztán naponta kínlódtak. Egy hónapig vették le - tették vissza a sarut, ezalatt egyszer sem volt gond. Csak idegesítő reggel este szerelgetni minden nap.
Fogalmam nincs milyen szakik dolgoztak a Merci szervizben. De nem egyszer láttam. Én is a szabadban parkoltam (egy dízellel) pár faluval odébb, és simán indultam reggel - ő meg "Donnerwetter"-ezett reggelente..
A szakikról (igaz, hazai pálya):
A lányom autója reggel nem indult, az aksii lemerült (egy éves akksi). Feltöltöttem neki, elment vele. Aztán újra meg újra előfordult időnként, de nem mindig. Töltés ellenőrizve, ok, akksi tesztelve ok. Nézte három szerelő, gőzük nincs. Az utolsó a "kompjutert" cserélné 300-ért..
Arra rájöttem, hogy valami éjjel leszívja, ezért esténként levetettem velük a sarut - így reggel simán indult.
De a lány nem akart minden megállásnál egy tízes kulccsal sarut szerelgetni, irány a márkaszerviz, hétfő reggelre kapott időpontot, a vő vitte el. Elmondta, hogy valami leszívja, nem lehet elindulni vele.
Megnyugtatják hogy láttak már ilyet, jó villanyászuk van, péntekre kész.
Pénteken megy a kocsiért. Kifizeti a számlát (50 felett), és mondják neki, hogy kikötötték a rádiót, mert az volt a ludas, és hogy várnia kell, nem tudnak kiállni az átadóból, mert nem indul...
Ráadásul a tízes kulcsot is lenyúlták (mondjuk az lehet véletlen, a meló után összeszedésre került az is).
Na akkor akadt ki a vő.....
Beszélt a szerviz vezetőjével, meg az átadóval: nem fizet, mert nincs kész az autó. 50-ért ugyanaz a hibája, mint amivel behozta..
Feladták, nem tudják megcsinálni, vigye ahova csak akarja. Még fizetnie se kellett, csak vigye innen!
Opel márkaszerviz, Budapest, 2018.
(a generátor fesszabályzója volt a ludas, 15-ért kicseréltem, azóta jó..)
Ennyire béna szerelők lennének a svábok? Nem tudják megállapítani miért nem indul egy autó -15 foknál ami nem számít hidegnek ilyen szempontból? Befecskendezős kocsiknál ez nem jellemző mint a régi porlasztósoknál. Tavaly előtt télen voltak jó hidegek Főleg Borsodban a hegyek között. Akkor még az öreggel jártam ( 28 éves MB 190 E). Mínusz huszonakárhányban is indult első tekerésre három nap csillag garázs állás után is csak a váltó kulissza dermedt meg és művészet volt sebességbe tenni, pedig benne a sokat szidott KE-Jetronic adagolta a benyát.
Na. A nagy dérrel durral bereklámozott 200+e Ft-os autós túrán végül is 12 (!) autó indult, ha jól értem a cikket. Ehhez képest a túra weboldalán azt írták hogy már 90 nevező van.
Hozzátenném még, hogy a felemlített hidegbőrözős Zagyvaróna -Cered szakasz tényleg az ország egyik legkanyargósabb útja. 12km. A megtett 1000-ből. Ezzel szemben aki velünk túrázik júniusban az 96/126km-et fog lúdbőrözni.
Ez most sajnos megúszta - viszont az egész téma onnan indult, hogy próbáltunk magyarázatot adni - találni arra, hogy miért magasabb, sokkal magasabb a Merciben-BMW-ben ülők halálozási rátája a stifténél pl.!
Mivel a presztízskocsik jobbak (biztonságilag is), csak a vezetők okolhatók érte. Mint a mostani (Érdi) esetben. Piásan + drog + 130 lakott területen. Rendesebb helyen egy golyó és nem kell tárgyalás.
Bele se merek gondolni, mi történne, ha átülnének (átültek volna) egy-egy átlagautóba! Teljes falvak lakosságát irtanák ki...
Amúgy ezek az emberek teljesen másként álln(t)ak a dolgokhoz. Annak vették a dolgokat, amik.
Pl. egy sz.gépet raktam össze nekik. Elektronikával foglalkoztunk, szóval sztatika ellen védett munkahelyek voltak, földelt gumis asztalokkal, stb. Még kesztyűt is húztam, hogy nehogy valami gáz legyen. Az a gép drágább volt, mint a havi bérem, szóval óvatos voltam. Két nappal később a pali úgy cserélte ki a videokártyát, hogy ment a gép. (és nem értette, miért nincs kép. Visszatette a régit, de azzal se volt - akkor hívott..).
Kinyírta az alaplapot. Mondom neki, megvonta a vállát és rendeltek újat, másnapra ott volt.
Mint minden hűtőrendszer, az olajhűtő is az átlagos terhelésre van méretezve, valamennyi tartalékkal.
Ha már ezt is meghaladod, gáz van. A Mercit se arra tervezték, hogy padlógázzal menjen folyamatosan.
Ezt a luxusautót amúgy -15 fok alatti reggeleken csak úgy lehetett beindítani, hogy előtte a lakatos srác 20 percig hőlégfújózta...
Nem egyszer vagy kétszer láttam. Vitte a szervizbe is, nem tudtak vele semmit csinálni, minden tesztje ok volt. És nem egy kukabúvár autóról beszélünk, 3 évente cserélte a tulaj. Igaz, 50 ezreket ment évente.