Állítom, hogy az egész abortusz probléma fele akkora probléma lenne, ha normális műsor lenne a TV-ben. Mert mit lát ma egy ifjú emberke a TV-ben? Azt, hogy a "főhős" minden részben mással fekszik le. Vagyis ebből az következik, hogy az a normalis.
Ma ott atrunk, hogy egy 2. gyereknek megmutattak egy képet, amint egy kisfiú egy szál viréggal áll egy kislány előtt. A tanár kérdése: mit mond a fiú a lánynak? Erre a másodikosok válasza: feküdj le velem.
Azt gondolom, hogy a szigurú abortusztörvény elgondolkoztatna embereket. Nem mindenkit, de biztos, hogy lesz olyan, aki azt mondja, nem teszem ki magamat annak a veszélynek, hogy befusson egy baba, ezért nem fekszem le!
Ugyanakkor azt is jelezné a törvény, hogy értékről van szó, amit védeni kell.
Nyilvánvaló, hogy a törvény csak egy része az abortusz probléma megoldásának. Balczó András mondta eg előadáson, hogy 3 lábon áll a dolog: a törvény, az orvos és a szülők ill édesanya. Mindhárom kell együtt.
Furcsa, hogy ez a szó: édesanya, édesapa nem hangzik el ebben a beszélgetésben.
Azt momdod, eljuthatunk oda, hogy akar a 6 hónapos magzat is elévehető lenne az édesanya veszélyeztetése nélkül. -Amerikában meg is csinálják. De gondolj bele, egy 6 hónapos magzat gyakorlatilag életképes! Ha megszületik, életben fog maradni megfelelő gondoskodás után.
Arra is lehet megoldást találni, hogy mi legyen, ha valaik végképp nem akarja a gyereket. /a 9 hónap alatt még meg is változhat a véleménye/ Tudnia kellene, hogy hol hagyhatja emberségesen azt a gyermeket. Sokkal kevésbé lesz lelkiismeretfurrdalása.
Értelmes ember mielőtt valamit tesz, mérlegeli a lehetséges következményeket. Egy testi kapcsolatnak nem szabad adhoc jellegűnek lennie. Annál sokkal komolyabb dolog.
Szeretettel: satya
Lehet, hogy nem látom át kellően a magyar társadalmat, de amikor tanítottam a diákjaimat ismertem, családi körülményeiket is, a mostani munkahelyemen is kb. 300 emberrel állok kapcsolatban, van egy hely, ahol lakom, és ahol ismerem a környezetemet (és ez nem a Rózsadomb, hanem Soroksár), és úgy érzem ezek közül az emberek közül senkit nem kényszerít senki és semmi arra, hogy olyannal feküdjön le, akivel nem akar... Kedvenc tanszékvezetőmnek pont témába vág a kényszerektől való függés erőltetetett hangoztatására reagáló mondása: Ha valakivel nem akarok lefeküdni, azzal nem fekszem le...
Így nem teljesen érzem, ki fogyott ki az érvekből (esetleg zokon vetted a feminista minősítést? Nem rosszabb a kommunistánál...)
Bár a vita egészére igaz, hogy nem érvek csapnak össze, hanem elvek...
Ismerősöd hozzászólásába csak az ütött meg, hogy a művi vetélést valahogy a természet rendjével hozta össze... Ez azért húzós!
Nem fejeztem be.
Ezért nem jó, hogy férfiak döntenek. Nem az a bajom, hogy ők is, hanem az, hogy lényegében csak ők. Pedig itt nagy részben (de legalább 55%-ban) nőknek kellene.
Azért nem olyan egyszerű, hogy kinek van joga donteni, hogy megtartsa-e a nő a gyereket!
Ha én férfi lennék, s a csaj teherbe esne, s nem vetetheti el, de azert nem szeretem. Akkor mit teszek? Vagy elveszem a nőt, s lesz egz rossz háyasság, ami senkinek se jó, vagy fizetek egy gyerektartást, esetleg lelépek. De a nőre hárul a gyerek felnevelésének minden gondja, s a gyereknek akkor is szüksége van apára. Miért kell növelni még így a csonka családok számát. Enélkül is elég sok van.
PS2!
S egy babához még mindig két ember kell, s nem hiszem, hogy minden férfi csak olyan nővel fekszik le, akit akár el is venne feleségül, s gyereket akar tőle. ("Ha nő lennék...")
Ha szabad a fárfinak, akkor miért nem szabad a nőnek? S ha beüt, akkor a nő viseli a felelőséget egy ilyen kapcsolatban!
Olvasgattam az abortuszos topicot. Ha lenne otthon gépem én is beírnék egy pár dolgot. Szerintem a terhességmegszakítás összefügg a tudatos családtervezés kérdésével - persze ez abban az esetben, ha egy párról van szó, és valaki nem egy hétvégi bulin esik teherbe, mert elővigyázatlan volt. Ennek része az, hogy tervezzük a gyerek születésének az időpontját. Miért vannak a terhességmegszakítások ? Mert az anya nem szeretné vállalni, hogy szülessen abban az időben egy gyereke, és azt fölnevelje mint anya. Ennek sok oka lehet. Ha valaki nem tervezett gyereket, de becsúszik (pl. elszakad a gumi stb.) dönthet úgy, hogy megtartja, mert vállalja a gyerek felnevelését. Ez lehet egy családban első, vagy többedik gyerek is, de lehet egy egyedülálló nő is aki így dönt. Ha egy anya mégsem szeretné ha abban az időben gyereket kelljen felnevelnie, de mégis meg kell szülnie a gyereket, akkor jó lesz a gyereknek ? És az anyának ?
Ez alapvetően pedig a nő döntése, hiszen őbenne fogan a gyerek, ő szüli meg és szoptatja és foglalkozik vele. Ezért a férfinak nincs ebbe beleszólása, bármennyire az ő gyereke is, legfeljebb elmondhatja a véleményét, vagy megbeszélhetik, de nem parancsolhatja meg a nőnek, hogy megszülje vagy sem a gyereket. Ez valahogy a természet rendje is.
Természetesen a védekezés, annak propagandája tanítása, rendkívül fontos. És a családtervezési szemlélet tanítása is fontos lenne az iskolában. Itt elsősorban felelősségérzetre és tudatosságra nevelésre gondolok, nem valami elvont dologra.
"Feltetelezed, hogy olyan ferfival fekszik le..." - kedves PS2, aki allitolag tanar, az elet nem ilyen! Es nem azert, mert a nok fele, vagy x hanyada romlott ceda!
Az pedig, hogy a kivalasztott ferfinak joga van beleszolni??? A ferfi eldontheti, hogy felesegul veszi a not, es eltartja az uj csaladot - mar ha a no eppen csaladot akar. De a teher a noe! Mind lelkileg, mind fizikailag!
Az pedig SULYOS CSUSZTATAS, hogy azert, mert X holgy osszehoz egy babat Y megbizhato ferfival, KIVULALLOK (ertsd: alkotmanybirak, kepviselok) eldonthetik, hogy megtartsa-e az illeto no a gyereket.
Erted? Mi van, ha a kivalasztott ferfi az elvetetesre szavaz? Akkor hogy is van ez a beleszolas joga?
Az hogy Cute hozzaszolasa feminista - szamomra azt jelenti, hogy kifogytal az ervekbol.
Miért kell a mikokortól emberen vitatkozni? Már a fogantatásátol élőlény. S szerintem egy előlényt megölni is csúnya dolog.
Érdekes, hogy mennyire másképp fogjuk fel a dolgokat, ha az az élőleny egy csecsemő, egy kismacska, vagy egy szúnyog. Esetleg egy embrió vagy egy magzat.
S szerintem ehhez a férfiak tényleg kevésbé értenek. Egy nőt lelkileg sokkal jobban megráz egy AB, s ha a férfinak nem tetszik a terhesség, még mindig mondhatja: Na pá, én lelépek. S az újszülött viselkedését és természetét meghatározza az, hogy milyen az anya lelkiállapota a terhesság alatt. Akkor is, ha később megszereti, de először nem akarja. S itt nem a mégis vállalókról van szó, hanem aki ugy hordja ki a terhességét, hogy nem akarja a gyereket. Ey meg később az egész életére kihat!
Az AB egy nagyon nehéz döntés, de hagy döntsön már az anya, ill. a pár.
Bár nem vagyok jogász párti, és AB ellenző létemre nem tartom valószínűnek, hogy a jogi szabályozás megoldás, hozzászólásod indokolatlanul feministára sikeredett. A gyermekhez mint tudjuk egy nő és egy férfi is szükséges. Ha én nő lennék, feltételezem olyan emberrel feküdnék le, aki szimpatikus, aki felé van némi bizalmam (férfiként is eképpen cselekszem) Ilyen körülmények közt elvárható a férfiak beleszólása is. A jogról meg annyit, hogy nézzétek meg a hatályos jogszabályok gyűjteményében (sajnos nem tudom ide linkelni), hogy milyen részletességgel leírja az AB eszközigényét, milyen felszereltséggel kell bírnia egy kórháznak, és milyen eszközöket lehet használni a műtéthez. Ugyanis a jogászok ilyen esetben széles szakértői csapat bevonásával dolgoznak. (Ma Magyarországon már majdnem mindenhol a vákumos AB van, ami nem kaparás, hanem egyszerűen "kiporszívózzák" a magzatot!!!)
Visszatérve az elejére, én nem tudom megérteni azt a női hozzáállást, hogy az akcióra alkalmas egy férfi, de a továbbiakra nem. Ezt férfi oldlról sem tudom megérteni, és nem is preferálom. Lehet, hogy ezért szoktam örülni, hogy állapotos a feleségem?
Roviden: az abortuszrol csak a no donthessen. Az o teste, senki mas nem rendelkezhet felette.
Bovebben: Eszrevettetek, hogy hany no van az alkotmanybirosagban? Ok fognak donteni olyasmirol amirol gozuk sincs? Ti. se nem nok, se nem orvosok. Egyaltalan miert jogi kerdes az abortusz?
Szerintem amikor a magzat mar tenyleg ember, akkor tenyleg emberolesrol van szo, igaz, ha fajdalommentes (es erre van lehetoseg) akkor humanus gyilkossagrol van szo. Humanusabbrol, mint mikor megszuletik egy nem kivant gyerek es a tarsadalom oli meg, nyomoritja meg orokre.
Hogy mikor ember? Akkortol amikortol kialakult az igedrendszere, tehat kepes erzekelni a dolgokat, lat, hall, es fajdalomerzete is van. Ezt leginkabb szakerto orvosok tudjak megallapitani. Tehat ne 3 honap legyen a hatar, hanem ez a bizonyos kifejlettseg. Amikor viszont a magzat meg nem ember, akkor gyilkossagrol sem lehet szo.
Végigolvastam a topicot és most így hirtelen két hozzáfűznivalóm lenne.
Szerintem nem érdemes azon vitázni, hogy hol a határ és a magzat háromhónapos korában meghúzni. Nagyon félrevezető ez így, mert ez nem a magzat embersége/nemembersége közti határvonal hanem az a pont ahol még az anya túlzott veszélyeztetése nélkül kikaparható. Még pár év (vagy már most is?) az orvostudomány hathónaposan is el tudja végezni ezt a műtétet. És akkor az lesz a kényelmes határ, gondolom.
A másik, hogy IMHO keveritek a politikai és erkölcsi szempontokat. Meglátásom szerint a politikai környezetnek/törvénykezésnek kell a legkevésbé korlátozónak lennie. Teljes liberalizációt abortusz-ügyben!* Az ERKÖLCSI gátlások, KULTÚRÁLIS befolyások azok amik továbbfinomíthatják az egyes emberek KONKRÉT döntését. Erkölcsi alapon nem lehet jó politikát csinálni, mert az mindig kirekesztő és túlzó lesz. IMHO ismét.
*az abortusz megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Sommásan: ha VAN más lehetőség a nemkívánt terhesség elkerülésére akkor az abortusz tényleg felelőtlenség és gyilkosság-szagú nekem is. De ez az én Erkölcsi Álláspontom és senkire sem kívánom ráerőszakolni, sőt megvitatni sem kívánom senkivel.
Személyes adalék: fogalmam sincs én hogyan döntenék, ha pl. ma kiderülne, hogy terhes vagyok. Nagyon sok tényezőtől függne a döntésem /a túlnépesedés, mint szempont eszembe se jutna :)/.
De nagyon utalnám, ha nem dönthetnék szabadon.
satya & vga,
Ti nem gondoltok arra, hogy az abortusz adott korulmenyek kozott a legvegso szukseges roszt jelenti. Az embereket ugysem lehet atnvelni, erre ugyanis egyetlen tarsadalom sem bizonyult alkalmasnak. Tehat ugyis lesznek felelotlen emberek es nem kivant terhessegek. Ha torvenyi uton kenyszeritjuk ki a szulest, akkor az esetek tobbsegeben egyeni problemabol tarsadalmi problemat fogunk krealni: egyelore ugyanis nem tudunk olyan allami gonodast biztositani, hogy szerencsetlen eldobott gyerekek konnyen tudjanak beilleszkedni a tarsadalomba. Egyebbkent azert nem tekintem GYILKOSSAG-nak az abortuszt, mert meggyozodesem szerint az ember csak szuletesetol kezdve EMBER, addig az anya resze. Persze az oncsonkitas sem jo dolog, de sokszor jobb mint egy (neha ketto) egesz elet elrontasa, s ez akkor is igy van, ha az anya lehasaga miatt kovetkezik be a kenyszer helyzet. Ha meg az elrontott eletert a megszuletet kisgyermeket okolja, akkor mar ket szerencsetlen sorsu ember keletkezett. Altalaban osztom Zeno velemenyet, s akik ellenzik az abortuszt - szivuk joga - gondolkodjanak el ezen es szuljek csak meg azt a gyereket is amit nem terveztek be. Akik meg helyeslik, hadd tegyek amit jonak latnak. A kesobbi lelki kovetkezmenyektol mindenki kimelje magat, s ne a tobbieket. Szoval torveny csak ne korlatozza az abortuszt.
Cecilnek igaza van, sok az örölbefogadni akaró pár, sok az állami gondoyott gyerek, s az örökbefogadas nem működik. Ezért ez nem megoldás az abortusz helyett.
S a gyerek érdekeit abból a szempontból is nézni kell, hogy magyatkorától 3-4 éves koráig érik azok az élmények, amik meghatározzák személyiségét. Pl. hajlammos lesz-e depresszióra, vagy valami még durvább dologra. Egyáltalán boldog lesz-e. S igenis vannak emberek, akik még nem érettek a gyereknevelésre, s pl. sok gyerek mellett nehéz annyi figyelmet adni a picinek, amennyire szüksége van.
Ezért csúnya valakire ráeröltetni a nyerekvállalást, ha már "beütött".
Az én gyerekemért viszont én tartozom felelősséggel. De ettől függetlenül nem tartom jó megoldásnak az AB-t.
Tapi,nem tudom, feltunt-e neked, hogy az orokbefogadasi procedura ma Magyarorszagon mennyire bonyolult es hosszadalmas.Az orokbefogadando gyereknek ez nagyon sokat art.Es tudod miert van igy, az esetek tobbsegeben? Azert, mert a hos, tisztesseges, nem gyermekgyilkos (a jo...)verszerinti edesanyak nem, vagy keson egyeznek bele abba, hogy masok orokbefogadjak a gyereket.Itt miert nem vedi semmi se a gyereket, se az orokbefogado szuloket? Es miert kell gyerekgyilkossagot kialtani akkor, ha valaki eppen ennek a sz@rnak a lehetoseget keruli el? Ez nekem tenyleg ugy hangzik, mintha erkolcsosebb lenne az a no, aki mindenkeppen szul, aztan allami gondozasba nyomja a kolkot, majd 18 ev mulva konnyes szemekkel felbukkan:(gyermekem!mennyid is van a takarekban?)
Ezrével vannak Magyarországon is családok, akik örökbefogadnának gyerekeket, így semmi sem indokolja a gyerekgyilkosságot születés előtt sem és utána sem (amiből szintén van havi 2-3) Kivéve persze azt az abortuszt, ami az anya életét veszélyezteti, vagy időben felismert súlyos fogyatékosság miatt történik.
Amerikából bejön sok dolog, 10 év késéssel.
Például. hogy tizenéves gyerek lövöldözik az iskolában. Hogy bizonyos esetekben a harmadik harmadban is lehet abortuszt csinálni, amikor már életképes a gyerek. Na ebből jobb, ha nem kapunk. Nem hiszem, hogy minden jó, ami amerikában történik. Ismerőseim voltak kint hónapokat, és nagyon nem jó véleménnyel tértek haza. - Ez lehet, hogy nem témábavágó, de felmerült, hogy onnan jön sokminden.
Az abortusz ÉLŐ EMBER megölése! Ilyen alapon mindenkit, aki valakinek útban van, meg lehetne ölni. Igenis szigorítani kell a törvbényt, mert jelenleg alig kell indokolni az abortuszt.
Emberek! Emberi módon akarunk élni, de bizonyos dolgokban nem vagyunk hajlandók felmérni tetteink következményeit. Vagyis lefekszel bármikor partnereddel - jó esetben ugyanazzal, más mint az alsóneműt váltogatja, anélkül, hogy végig gondolnád, mit fejezel ki vele, milyeb következményekkel jár.
Egyébiránt ma kezdenek beszélni az abortusz-szindrómáról, vagyis arról, hogy akár évekkel később milyen problémák jelentkeznek az asszonyban, akin abortuszt végeznek. És ezek nem elésősorban testi, sokkal inkább lelki problémák.
Sajnos ma sokakban alig van önfegyelem. kezdve azon, hogy a gyerek minden első szóra megkap, azután az első sikertelenségre öngyilkol. Persze, ha kiskorában nem tanulja meg, hogy nem kell mindent elsőre megkapni, akkor nagyon nehéz később az önfegyelmet gyakorolni.
Szóval önfegyelem, hosszú távon gondolkodás, ha ezeket sikerül megerősíteni magamban, akkor soakt javulhat a helyzet.
Szeretettel: Satya
Ha egy papucsallatka sejtburkahoz kozelitunk egy tut, ugyanugy menekul a tu elol. Barmely eloleny elhuzodik az eletet veszelyezteto helyzet elol, legfeljebb nem tud ugy csinalni, mintha sikoltana. En lattam a filmet es hatasvadasznak tartottam.
Egyebbkent volt egy masik film is. A film harom epizodbol allt. Amerika a tiltas, a megszuntetes es a megszuntetest koveto idoszakban.
Tiltas idejen a no meghal a konyhaasztalon. A masodik epizodban a no, a lehetoseg ellenere megtartja a gyermeket. Tiz evvel kesobb a doktornot lelovi egy AB ellenzo. Nem itelkezik a film se pro se kontra, csak a lehetosegeket mutatja be. Erdemes megnezni!
A no-sex-et remelem te sem gondolod komolyan. Nem akarok intimitasokkal foglalkozni, de gondolom Te sem az elso gyermek vallalasanal kezdted?
Egyebbkent erzesem szerint, ha valaki nem ellenzi az AB-t, meg nem biztos, hogy orul neki. Azokrol meg akik sportszeruen uzik nem kellene altalanositani.
Es meg egy gondolat.
Mi van amikor nem az elso vagy masodik gyermekrol van szo, hanem az n-edikrol. Ilyenkor mar nem csak a norol, hanem a csaladrol van szo. Megfoszthatok-e a meglevo gyermekek azoktol a lehetosegektol amikre igy nem jut penz?
En ebben az amarikai moralokat erinto ugyben nem akarok veled vitatkozni, hiszen Te elsz ott, Te latod igazan, de kivulallokent ugy latom, hogy egy-ket dologban valahol meg nagyon is megrekedtek.Pl.Magyarorszag meg igy is messze megelozi az USAt a szexualis felvilagositas teren.Mondok egy trivialis es nevetseges peldat, ami veletlenul kerult a latoterembe, aztan amikor tulestem az elso sokkon, megis vegigneztem:a Jerry Springer show-k ugye ismerosek?Na, ilyesmin is le lehet merni egy tarsadalmat, csak azert hoztam fel peldanak.Nem mintha ugyanez nem esne meg a pesti nyockerbe'..:-)
Kosz a biztatast, azt hiszem, tenyleg nyitok egy allatvedelmi topicot.
Szerintem a gyermekvállalás magánügy, a nő és a férfi legbensőbb magánügye. A politikusoknak és a papoknak kuss. Akkor szólalhatnak csak meg, ha az általuk nemzett embrió sorsát beszélik meg a partnerükkel! Az évi 80 000 abortusz nekem semmit sem mond. Sokallnák-e a demográfusok, ha nem lenne rettenetesen alacsony a születések, és rettenetesen magas a halálozások száma? Kétlem. Nem hiszem, hogy lenne épeszű nő és férfi, akit a gyermek-vállalásában a demográfiai helyzet motíválna.
Egy nő élete során 15-20 gyermeket is a világra hozhatna, miközben 180-240 lehetséges embriót ajánl fel neki a természet, jó esetben ebből 2-3-4 gyermeket megszül, 1-2 embrió pedig spontán vagy művi vetélés áldozat lesz. Miért csak ezért az 1-2-ért folyik az ádáz vita? Teljességgel értelmetlen. Akik felelősen, jó és rossz körülményeiket alaposan mérlegelve döntenek úgy, (állítom, hogy fájó szívvel, mert volt részem ilyen döntésben) hogy nem képesek az adott időpontban gyermeket vállalni, azoknak bárki idegen milyen alapon kérdőjelezheti meg a döntésüket? Szerintem, nagyon józanul gondolhatnak arra, hogy még 179-239 lehetőségük lesz ezt az egy szegény nem kívántat pótolni, akiket a meg nem született helyett is szeretni fognak. (Két felnőtt gyermekünk van, ma is úgy érzem, annak idején helyesen döntöttünk.) Akik pedig gondolkodás nélkül, ha úgy tetszik, felelőtlenül döntenek az abortuszról, akik két-három havonta abortuszra járnak, azokra egy verébcsikaszt sem szabadna bízni, nemhogy gyermeket!
Apropó, megelőzés! Fiúk, férfiak, honfitársaim! Tapasztalataim szerint ezt a nők kutya kötelességének tartjuk (a hülye tyúk, miért kefélt gumi nélkül...). Valahol azt olvastam, hogy van már férfiak által is szedhető fogamzásgátló tabletta, de enyhén szólva is kicsi az érdeklődés utána. A guminál meg megy a nyafogás, zokniban lábat mosni... Nem vállalják nagy tömegek - úgy hírlik - az ondóvezeték leköttetését sem... Hogy van ez? Tegye szívére a kezét minden férfi, akinek a partnere tablettát szed, okozott már neki álmatlan perceket, mi lesz, ha felborul a partnere hormonháztartása, mi lesz 15-20 év múlva, milyen szövődmények lépnek fel a klimaxban? Vagy miért nem gondolunk arra, hogy az évek óta fenn lévő spirál nem okoz-e cisztát, miómát, nem kerül-e kedvesünk emiatt műtőasztalra? Általában, kielégítőnek tartjátok a férfiak felelősségvállalását a védekezésben?
Mindenkinek!
Holgyeim es Uraim!
Csatlakozom azokhoz, akik ugy gondoljak, hogy a meglevo elett megis fontosabb egy kezdodo eletnel. Minek annyira szaporodni! Ugyis tul sok az ember - nem is jut mindenkinek munka meg normalis eletter. Ha mar az orvostudomany segitsegevel kiiktattuk a termeszetes kivalasztodast, legalabb vedekezzunk a tulszaporodas ellen - ha lehet azert inkabb tablettaval, vagy gumival - nalunk is. Szoval azt mondom eljen mindenki olyan jol es olyan teljes eletet amennyire csak lehet es ha elszurt valamit akkor probaljon meg a legkissebb karokozassal helyrehozni. Az abortusz elmaradasa - esetleg - ket eletet ront el, tehat egy elet elvesztese valoszinuleg kisebb kar mint kettoe. Az persze mas kerdes, hogy a 2 eletet erinto vesztesseg csak velelmezett, mig az abortusz bekovetkezese azonnali es visszavonhatatlan vesztesseget jelent, de nem azert vagyunk vegul is emberek, hogy a lehetseges kovetkezmenyekkel szamolva magunk dontsunk elore es ne egy kormany vagy parlament a szemelyes ugyeinkben?
Azt hiszem, felreertettel. En orulok annak, hogy Amerikaban elhetek, a "bunos" kifejezest idezojelbe kellett volna raknom. Oda akarok kilyukadni (stilszeruen), hogy Amerikaban SZVSZ elobb tortennek meg bizonyos esemenyek, amit 5 -10 -20 evvel kesobb kovet Europa. Ezert gondolom, hogy ami ott van, azt nem leszolni kellene, hanem atgondolni - elobb-utobb ez lesz itt is (pl. mallrats).
Pocak, az Amerikarol szolo megjegyzesedet meg kiegeszitenem azzal, hogy hogy ott gyakran meg idosebb korukban is csak "blow job"marad nekik. Vagy pedig a szo szerint ertendo szaporodas.Azt hiszem,az ottani pruderiat es nyomorusagos sex-kulturat tekintve mi itt meg -eltero velemenyeinkkel egyutt is-orulhetnenk, hogy nem ott elunk.
McNeal!Azt hiszem, errol tenyleg nyithatunk akar kulon topicot is, mert amirol beszelunk, az nem tartozik szorosan ide. De azert roviden vazolok egy peldat: Miert nincs meg ma sem tisztesseges,civilizalt, europai mercekkel is merheto allatvedelmi torvenyunk? Ha egy gyerek nem kell valakinek, azert legalabb a tarsadalom tobbet tesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az allatoknak kell a gyerekeket megelozni, de ugyanannyi jog oket is megilleti.(Nem beszelve arrol, hogy a kisded kesobb ugy 4-5 evesse, vagy 14-15 evesse serdul, es angyali mosollyal kezdi nyuzni az elso bekat, felgyujtani a macskat,felakasztani a kutyat...Ez neveles kerdese, persze, de jo bizonyiteka is annak, hogy csak az ember kepes oktalanul kegyetlenkedni)Ugyhogy jol meg kellene gondolni ezt az egesz szules koruli cecot.
McNeil:
Szerintem pedig, ha valasztanom lehet, hogy mielott egy eletre lekotom magam valaki melle, kiprobaljam-e, hogy valoban osszeillunk vagy nem, en a kiprobalas melett allok. Nem olyan nagy tragedia, ha megsem jon minden ossze, meg lehet visszalepni.
Az almas pelda meg eleg szerencsetlen. Ez alapjan minden not csak egyszer tegy magadeva, mert ha en valaszthatnek egy erintetlen alma , meg egy olyan kozott amit mar egyszer megettem, hat en sem haboznek sokat. :-) Nagyon lenyeges kulonbseg a partner es az alma kozott, hogy a partner 'minosege' a hasznalattol nem romlik el, sot az elejen meg hasznal is. Marpedig ez sarkalatos pontja lett volna a hasonlatnak.
Egyebkent abban hogy felvilagositani kell, egyetertunk, de en meg a 4-vagy 5 terjedelmes temaval foglalkozo topicban egy hozzaszolast sem lattam, aminek iroja a felvilagositast ellenezte volna. (Szerencsere.)
Azzal egyetertek, hogy beszelni kellene. NAGYON FONTOS! De nem csak a veszelyeirol, hanem a szexualitas ertekerol (is). De az biztos, hogy a gyerekek fejebe kell verni: a dugasbol gyerek lesz.
Korhatar:
Nyugodtan lejjebb lehet vinni, minden korosztalynak valamivel tobbet lehet mondani. (emlekeim szerint egy biosz tanarunk meselt hetedikben a Posztinorrol, csakugy biosz oran - az volt egyetlen ilyen jellegu ora a diakevek alatt, pedig nem vagyok egy venszatyor).
En az ilyen orakat rendszeresitenem, semmikeppen nem lehet a dolognak kuriozum jellege.
Felvilagositas es tenyek: allitolag Amerikaban - mar megint az a bunos Amerika - a tini korosztaly nagy resze tul van elete elso "blow job"-jan, es SEMMI kivetnivalot nem talalnak benne. Na, tobbek kozott ezert vinnem le azt a korhatart (most nehogy valaki arrol kezdjen vitazni, hogy jo-e vagy pedig gusztustalan a bj.)
A gyerekek szexualis erese fizikailag sokkal korabban elkezdodik, mint 13 eves koruk elott. Egyreszt az "oromot" mar sokkal korabban lehet erezni, a domborulatok es az ehhez tarsulo gondolatok meg 2. - 3. tajan mar jonnek.
Az AB-t megelozo beszelgetes most is van, inkabb csak nyug mint hasznos, ugyanis a T. vedonok nagyivben szarnak az odakerulo ember szempontjaira.
Pocak!
Szerintem beszélgetni kellene az emberekkel(kb.13-tól felfelé) a szexuális szabadosság veszélyeiről.A legjobb az lenne,hogy amíg nem találják meg életük párját,addig sem kellene fűvel-fával kamatyolni(mint pl.az egerek,nyulak, kutyák...stb).Ha például nekem választanom kellene két alma közül(az egyik szép,fényes,érintetlen lenne,a másikat pedig már néhényan megcsócsálták),hát egy percig sem haboznék.Persze a döntés mindenkinek szíve joga,na meg ízlés kérdése is.
De ha már valaki teherbe esett akkor én azt javasolnám,hogy az illető beszéljen néhány erre feljogosított személyjel(pro,és kontra egyaránt,legalább egy kevéske esélyt adva a kisembernek is /én pl.úgy gondolom,hogy a legtöbb embert le tudnám beszélni az AB-ról/).Ezt követően az illető hölgy és a párja (ha van) hozzák meg döntésüket.Sajnos a mai magyar társadalmi(nem csak anyagi) helyzetben ennél többet,jobbat nehéz lenne
kitalálni.
Más ötlet?
Cecil!
Milyen törvények???
Tudnál idézni?
Ne sertodj meg, de az abortuszvitaban arrol vitazni, hogy a lanyoknak van-e olyan baratjuk aki maga is melyen aterzi a dolgot, SZVSZ valoban frazis pufogtatas. Mellesleg nem igaz. Javaslom menj ki terepre, egy 10 agyas korteremben 10-bol 4-hez megy be a pasija, a tobbi hatot vagy azonnal elhagyta a baratja, vagy csak alkalmi kapcsolat volt.
Az,hogy nekem milyen krapekom van - vegkepp offtopic (sajnalatra egyebkent nincs ok, ha kivancsi vagy).
McNeal - valaszoltam, olvasd el, nem vagyok sem orvos, sem biologus. En elfogadom a 12 hetet, jobb hijan. De ha valoban a valasz erdekel, akkor mondom, olvasd el azok irasat, akik ezzel foglalkoztak (Pucros, meg az elozo temaban egy csomo iras).
Azt mar az elozo temaban is megbeszeltuk, hogy egyszer van egy biologiai teny, es valoszinuleg eroltetett egy hatarvonalat huzni, hogy mikortol tilos az ab. A masik a dolog tarsadalmi kovetkezmenyei, amelyeket az anyanak - tobbnyire - egyedul kell viselnie. E ketto ok kozott kell megtalalni a megoldast. A teljes tiltas semmikeppen sem jo, de hajlok arra, hogy a teljes libero sem az. Ha a korlatozasok szeles korben ismertek (tehat az illeto ne a nogyogyonal koppanjon), nem teljeskoruek, es nem "majd mi megmutatjuk annak a kurvanak" szellemben irodnak, legyen.
Tisztelt felszolalo feleim!
Azonkivul hogy itt vitazunk, van valakinek olyan otlete, amit a masik tabor szamara is elfogadhatonak tart?