Ahogy néztem vissza a pesti videókat, valahogy tényleg baromi jól hangzott most az egész, valahogy más bolt minden. Nem tudom miért, a helyszín, Perry, vagy egy más hangszerelés miatt, de ez tényleg bement még így is a bőröm alá.
Igen, igazad lehet... valóban sok múlik a vérmérsékleten, habituson. Én is szeretek persze együtt énekelni (üvölteni) Smith-szel, de táncra - a magam részéről - már soha nem vetemednék. :-)
a koncert második felében volt valami Roger előtt, mert összehúzott szemöldökkel (mint aki valami csúnyaságot lát) belenézett az előtte álló tömegbe és talán még a fejét is ingatta
vérmérséklet kérdése, én nemigen bírok nyugton lenni koncerteken, még a Dead Can Dance sem volt így ülve az igazi nekem, az ilyesmit (belső utazás) itthon megoldom, fülessel :)
a legnagyobb cure élményeim azok, amikor legeslegelöl álltam és nem csak "egy" voltam a tömegben, hanem szinte "csak nekem" játszott a zenekar, közelről, bele pofámba :) én egy koncerten EZT szeretem megkapni
"lmény lett neki, ez volt az első alkalom, hogy nem egy nyugdíjas szektorból néztük és/vagy ülve egy valamilyen koncertet, hanem bementünk szépen oda, ahová illendő"
Ezzel némileg azért tudnék vitatkozni: szerintem a Cure nem egy bulizenekar (emlékszem, a legutóbbi Cure koncertet a rádiókban kb. úgy hirdették, hogy 'gyertek, bulizzunk a Cure-ra!' - brrr), nincs különösebb baj azzal, ha valaki ülve nézi és hallgatja végig. (Kivétel talán a késő '70-es évek lehettek, akkor a punkokkal vegyülve valóban lehetett önfeledten tombolni jó pár Cure dalra, kb. a Seventeen Seconds 1980-as megjelenéséig). Minden túlzás nélkül merném állítani, hogy a Cure egy belső utazás, egy szeánsz, így ülve is tökéletesen élvezhető, átélhető. Egy dolog nem megengedett egy Cure koncerten: a blazírt arckifejezés. ;-)
Én is. Mintha valami lélek-lobotómia történt volna velem tegnap. Sokat látott és tapasztalt zenész barátom hasonlóan érez, nem tud dolgozni ő se. Azt hiszem, ezt hívják katarzisnak. Érzelmileg durván igénybevett. Sokadik Cure koncert volt ez, amin jelen lehettem, de ilyet még soha nem éreztem (utána). Hogy a hangzás nem volt tökéletes (stadionról van szó, persze), hogy lehetett volna több/nagyobb vetítővászon - totálisan mellékes ügyek az élményhez képest...
na, tök jó ám, hogy ennyi kis apróságot leírtatok, így most nekem is egészen visszajöttek ezek
egyet én is mondok, illetve rákérdezek:
a koncert második felében volt valami Roger előtt, mert összehúzott szemöldökkel (mint aki valami csúnyaságot lát) belenézett az előtte álló tömegbe és talán még a fejét is ingatta
próbáltam én is odanézni, de messze volt, nem láttam semmit
aki esetleg ott állt, az látott valamit? esetleg ott és akkor csattant el ez az itt is említett pofon?
plainsong és disintegration, félve drukkoltam ezeknek
mivel prágában voltak, kb teljesen le is tettem róluk (írtam is tegnap)
de valaki írta, hogy Robert állítólag megnézi, hogy legutóbb mit (és mit nem) adott elő az aktuális országban és egy picit ez mégis reményt adott
és a figurehead után nagyon koncentráltam magamban, hogy na, akkor most mi lesz, jujjj, de izgalams és amikor felcsendült a plainsong... na az hatalmas élmény volt :) és tudtam, hogy utána a disintegration is következni fog és lőn! :D
az is tök jó, hogy a lehető legkevesebb 93 utáni dalt kaptuk
én ugyebár ezt is írtam, hogy bizony a wanthoz sem ragaszkodnék, és tessék
és igen, az Endsong nekem is itt kering a fejemben tegnap óta, hatalmas drámaiság van abban a dalban, egyre jobban tetszik (+ a születésnapomra kaptam ráadásul, ugyebár) :D
mostmár jöjjön az az új album és legyen rajta, vagy azt sem bánom, ha a turnéról kapunk hivatalos kiadványt és azon lesz
egyébként a kiemelt álló sűrűjében voltunk, a közepétől talán inkább előrébb, mint inkább hátrébb, középen
a kisfiam (kis! :D majdnem olyan magas lassan, mint én) is nagyon élvezte, de nincs még ebben rutinja, fura neki, ez a sok körülötte imbolygó öregember :D de azért a második felében már ő sem bírt egy helyben maradni és az éneklésekbe is be-becsatlakozott és persze, talán az utolsó raádást élvezte a legjobban, de talán én is (kivéve a prosztó friday-t), felszabadító érzés volt a végén önfeledten bulizni egyet
élmény lett neki, ez volt az első alkalom, hogy nem egy nyugdíjas szektorból néztük és/vagy ülve egy valamilyen koncertet, hanem bementünk szépen oda, ahová illendő :D
Ott, élőben fel sem merült, hogy ne lenne helye az agyonjátszott Push-nak, From the Edge-nek vagy akár a Walknak.
Az egész összességében szépen szólt, Reeves hangerejét egy kicsit én is hiányoltam. Figyeltem Perryt, érdemlegeset tényleg nem tett hozzá, de azért egy-két szép pillanata neki is volt. Azt figyeltem meg, hogy gitárral sokszor Robert vagy Reeves szólamát másolta, ami egyébként pont hozzá tud tenni a jó hangzáshoz, bár nem tudtam kivenni, végül hogyan keverték bele a hangját. Roger elég komor volt az egész koncerten, szoktak azért neki mosolygós pillanatai is lenni. Robert láthatóan jól érezte magát, és tényleg úgy tűnt, hogy értékeli a közönség reakcióit.
azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk, hogy a tegnap estét átélhettük! Hihetetlen, mekkora erő van bennük 40 év után is. Én az első encore után azt mondtam, hogy most már nyugodtan meghalhatok. ICNSG, Figurehead, Plainsong, Disintegration, majdnem fél óra álom. Bécs, Prága, Bp után ma még elmegyek Zágrábba, de azt hiszem, már mindent megkaptam...
Nekem is folyamatosan az Endsong jár az eszemben, most komolyan, nem akarok túlzásokba esni, de ez egy Disintegration-szintű dal. És folyamatosan beleborzongok.
Titkon, nagyon titkon reménykedtem, hogy vagy Drowning man vagy Hanging garden becsúszik esetleg. De igazából nincs hiányérzetem.
Azért gyanítom, hogy most, ahogy jönnek majd az igazán kedvelt városai (pl. az olaszok vagy franciák), lesznek nagyobb variálások és előkerül még egy-két meglepetés. A levegőben lógó amerikai legről nem is beszélve.
Én tényleg úgy láttam rajta, hogy hálás, hogy a közönség úgy megtapsolta a végén, sokat hálálkodott.
Me too...végig az Endsongot hallom a fejemben, érzem a szívemben, Robert Bass VI játéka ott kolompol, és panaszkodik sírva végig bennem...folytogatom egyszerre bánatból és örömből sírásomat, és remegek miközben írom e sorokat...hazaérek betolok egy Unisört, hátha megnyugszom, mert a buszon végig a koncertet fogom hallgatni, és nézni. (L)
Amikor Bécshez képest a Charlotte és a Forest a main setben szólalt meg, sejtettem, hogy különleges lesz a 1st encore. A Figurehead kábé tuti volt, de aztán totál homály, fel sem merült bennem a plainsong, így amikor megszólalt, úgy éreztem magam, mint amikor karácsonykor tudod, hogy kapsz valamit, de ekkora ajándékra nem számítasz. Csodálatosan szólt, minden a helyén volt, szóval a plainsong-disintegration kettős totál katarzist okozott, nyeltem a könnyeimet. 2016-ban négy koncerten voltam, de ez a kettő együtt totál felülmúlta, pedig ha jól számoltam, négy olyan számot nyomtak tegnap, ami Bécsben nem volt.
Az előzenekar frontembere is végtelenül szimpatikus fazon, hálás volt minden reakcióért. Bécsben ugyanígy viselkedett. Nem ismerem őket, de a pesti záró daluk nagyon eltalált.
