Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Úgy tudom, fillérekért pár egyetemistával fordíttatják. Igaz, még egyetemistában is lenne olyan, aki inkább értene hozzá, vagy legalábbis mert amúgyis érdekli a téma, utánanézne; viszont még annyit sem áldoznak a kérdésre, hogy megkeressék azt az embert. Az első bölcsészluvnyának odaadják, aki épp betoppan az ajtón... :-(
Ezek az ökrök miért neveznek egy ezredest következetesen századosnak? A faszi gallérján ott láttam az ezredesi sast. Vagy lehet, hogy az eredetiben kapitánynak nevezik, az ökör fordító meg azt mondja, hogy a kapitány az százados. Nem tudom elképzelni, hogy ezek a TV társaságok miért nem alkalmaznak - ha másképp nem, időlegesen - valami hozzáértő lektort. Mikor ezeket az ismeretterjesztő csatornákat nézem, már sokszor eszembe jutott a dolog. Ezeket a filmeket szerintem nem is fordítják, hanem ferdítik. Pont olyan, mint annak idején az első technikám orosz eredetiből nyersferdített üzemeltetési utasítása. Még szerencse, hogy ott volt az eredeti, és össze tudtuk hasonlítani.
Más: Valami 13 mérföldön durrantották valagon az utasszállítót. Ha jól számolok, akkor ez kb. 23 km. Ezen a távolságon már látni kell még egy komolyabb távcsővel is a repülőt. Annak idején a Dvina komplexumok optikai követését TZK (nem Tábori Ződ Kukker) távcsővel csináltuk, és azzal a távcsővel 25 - 30 km távolságon már fel lehet ismerni a repülőt. Szerintem ez az egész a stressz okozta balfaszságok sorozata.
Mondták azt is, hogy a hajó akkor volt harci körülmények között először. Így nem nagyon csodálkozom, hogy idegesek voltak,
Állandóan a hajó kifinomult hadműveleti rendszeréről dumálnak. Ha igazán az lett volna, akkor ilyen marhaságot nem csinálnak.
Mindazonáltal nem tudom, hogy én harci körülmények között mit csináltam volna. Bár két esetben kerültem közel, először 1980-ban egy osztrák utasszállítóval, majd az első jugoszláv háború idején a berepülő repülőgépeikkel. Ám szerencsére sikerült elkerülnünk az ilyen dolgokat.
Hát nem tudom! Én annak idején a nem túl jó felbontóképességű indikátorunk képe alapján meg tudtam különböztetni egy vadászt és egy utasszállítót. Pláne, hogy nekünk ott volt segítségnek a TV is. Azt viszont nem hiszem, hogy a kérdéses légvédelmi cirkálónak nincs valami optikai felderítő rendszere. Na majd végignézzük a mesét és utána kritizálunk.
Akinek van NatGeo chanel, nézze este tíztől. Az a sztori lesz benne, amikor az usákok iráni vadásznak néztek egy utasszállítót és hajóról indított légvéd rakétával lekapták. Ebben a sorozatban szoktak amatőrségeket mondani, de gondolom azért nagyon érdekes lesz. Ugyanilyen volt, amikor egyszer bemutatták, hogyan bújtak el az argentinok az angol hajók rakétái elől.
Néha az a benyomásom, hogy az elsíbolt pénzből a magyar haditengerészet Bocskay és Bercsényi csatahajói már régen a washingtoni partraszállás tüzérségi előkészítését végeznék, miközben a Magyar Stratégiai Légierő, illetve a Magyar Haditengerészet II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos anyahajójának gépei lefognák a keleti part légvédelmét... Egy ismerősöm Szolnokon volt katona, annál az egységnél, aminek Furkó Kálmán volt a parancsnoka és nagyon kemény fiúk voltak. Ő mesélt mindenféle überfasza spéci cuccokról, hogy ennyi htk, meg annyi htk. A bakancsnál kezdtünk csodálkozni, ha jól emlékszem valami hatvanezres összeggel jött, holott 30-40e forintért már gore-tex bélelt, vízálló, tél-és nyárálló, hiper-szuper bakancsot lehet venni a túraboltokban. Akkor nem hittem, de azóta láttam számítógép-közbeszerzést. Abból a pénzből, amit egy konfigurációra ajánlottak, rendes kisker áron is kétszer olyan jó gépet raknak össze bármelyik garázsboltban.
Nekem is van egy sztorim, kivételesen nem a vasúti szállításról - na persze arról is akad - hanem a KrAZ-okról. Egyszerűen imádtam azt a járművet. Volt egy még a kezdet kezdetén, ami annyira a szívemhez nűtt, hogy még azóta is emlékszem a rendszámára (HV-70-63). Csak később lett valami HL... Az az autó rögtön egy autós zseni kezére került, akinek semmiféle szakmája volt, ám a jogosítványa teljesen teli volt az "A" kategória kivételével. Ez a katona alighogy megkapta a kocsiját, úgy felpiszkálta, hogy ki tudott belőle hozni 100 - 110 km/h sebességet. Ezt először magam sem akartam elhinni, de 1979. októberben egy PA béta utánfutót kellett Nyírtelekre elhúzni, és a 4-es főúton 90 - 100 közötti tempóval ment. A nyerges 131-es ZIL nem győzte a nyomunkban.
Na a történet 1980-ban történt, amikor meghozták Magyarországra a Vektort, és az egészet Börgöndön vagonírozták ki. Mivel a technikai osztálynak nem volt nagy állománya, általában a kirakodásokkor mi is besegítettünk. A fentebb említett Kraz aktuális sofőrje odament a parancsnokhoz, hogy hagy menjen a kocsival egy kört, mert nem akar a vontatmánnyal az árokba menni. A katona a kör végén - aki járt már Börgöndön, az el tudja képzelni - az A területről nem a laktanya felé fordult a kocsival, hanem Székesfehérvár felé. Megjárták Székesfehérvár legszélső kocsmáját, majd elindultak felpakolva hazafelé. Na ekkor átvette a vezetést egy haver. Természetesen kipróbálták, mit bir a kocsi, tolták neki rendesen. Mígnem a nagy dög kicsit lehajtott a jobb patkára és árokpartra. A botcsinálta sofőr megijedt, balra kapta a kormányt, amire a kocsi belelendült a bal oldali árokba. Végül nem lett volna itt sem baj, ám a bal árokban voltak fák, és a kocsi a bal első kerekével elkapott egy 15 cm átmérőjű akácfát. Az elkapta a bal sárvédőt, és felrántotta az egész kasznit. A két katona elveszítette az eszméletét, a KrAZ meg alapgázon ötödikben elindult a szántáson vagy negyvennel. Szerencsére a kocsi eredeti sofőrje hamar visszanyerte az eszméletét, így a kézigázzal leállította a kocsit. Nagy balhé lett a dologból, de végül a kocsit megjavították, ami első futómű és kaszni cserét is jelentett. Ez a kocsi volt alattam akkor is, amikor feltelepültünk a Pilisre. Ott aztán már volt vele egy kis gond. Felfelé nem volt semmi baj a kocsival, hiszen az emelkedőn csak 40-nel tudott menni, lefelé viszont ha balos volt a kanyar, akkor könnyen lehetett kormányozni, jobb felé viszont néha ketten is húztuk a kormányt. Néhány kísérlet után kiderült, hogy még a felújításnál tolták el a dolgot, valahová egy néhány mm-rel hosszabb csavar került, ami felütközött egy vasdarabra és amiatt volt minden probléba.
Később ezeket a KrAZ-okat átrendszámozták. Egy részüket ki is cserélték, de a kedvencem 1985-ben még meg volt.
Az előfelvételisekből voltak nálunk néhányan, de nem a teljes időt töltötték ott. Emlékeim szerint voltak kiképzésen és onnan kerültek csapathoz két-három hónapra.
Nyírtelekről nekem is eszembe jutott egy történet. Íme:
Volhov, középjavítás után hazafelé. Mindenki elhúzott haza a vagonírozás után. Magam maradtam tiszt néhány katonával (őr). Már rég összerakták a szerelvényt, de az istennek sem indultunk. Ja....mert meg kellett várni a sötétedést, nehogy a "hülye civilek" meglássák mit szállít a vonat és kombinálni kezdejenek....:))))
Na végre elindultunk....Eszetlen nem ez nem jó kifejezés....inkább mérhetetlen sebességgel. Másnap reggel (munkanap) arra ébredtünk a jéghideg marhavagonban, hogy állunk (ismét). Ajtó elhúz és vidám polgárok tömege vigyorogott ránk a Tiszai pu. peronjáról. Nagynehezen hazaértünk mocskosan, büdösen. Már vártak ránk, így én beültem egy járó motorú Kraz 255-be (imádom) szegény riadt szemű "kopasz" sofőr mellé. Kérdeztem miért jár a motor?
- Mert rossz az önindító. Mondom ok. de az üzemanyagra figyelj. Gondoltam ért hozzá, ő a sofőr. Mikádó orrig föl - alvás. Arra ébredtem, hogy indulunk. Nna mondom ok, hamarosan forró fürdő, vetett ágy. Hát nem leállt a Kraz....kimerült az egyik tartály. Jönnek a szerelő srácok jól lecseszték (a fiú nem merte megkérdezni, hogyan kell átállítani hogy a másik tartályból szívja a jóféle gázolajat) Merev vonórúd fel, Csepzon műhelykocsi húz 1000-el. Ja...igen közeben levegő el, szervo el....az utolsó kanyarban már ketten kormányoztuk a Krazt.
ps. De tudjátok ....:) hm nem is volt olyan rossz!!!
Egy Sz-60-al felszerelt légvédelmi tüzér ezred egykoron Jánoshalmán üzemelt. Ha meg akarod keresni a laktanya romjait, a Baja felé kivezető úton a falu szélén találod. Ugyan a technikát már rég elszállították, tudomásom szerint előbb Kalocsára, majd Nagyorosziba. Azt nem tudom, hogy maradt-e belőle bármi is. Viszont a falu közepén van egy tiszti kaszinó nevű hely (volt tisztiklub), ahol néhány emléket kiállítottak az érdeklődők részére. Három éve jártam ott utoljára, akkor tervezték, hogy szereznek egy löveget. Nem tudom, sikerült-e nekik ?
Mivel én Nevát és Vegát tanultam és üzemeltettem, ezért ezzel a két típussal kapcsolatban tudok néhány dolgora visszaemlékezni. A rávezetési módok leírását egy kicsit kiegészíteném.
Az ET, vagyis előretartás. Volt tüzér a lényegét már leírta. Annyit tudok hozzátenni, hogy a Nevánál egy un. félelőretartás rávezetési mód volt az alapvető. Az ET azt jelenti, hogy a cél repülési jellemzői, illetve a rakéta pillanatnyi helyzete alapján egy elektroncsöves számítógépszerű szerkezet számította ki a találkozási pontot. A rakétát a repülése során mindig ebbe a pontba vezérelte. A célt ugye követtük a tűzvezető rádiólokátorral, a rakéta a rá kibocsátott kérdező impulzusokra adott válaszjel alapján volt mérhető. Ennek a módszernek az előnye az volt, hogy a találkozási ponthoz közeledve a rakéta normál gyorsulása nem volt túlságosan nagy, viszont ha a cél pont akkor kezdett intenzív manőverbe, amikor a rakéta a közelében volt, akkor nagyon intenzív manőverre kényszerült a rakéta. Ezért találták ki és a Nevánál alkalmazták is a félelőretartást. Ez azt jelenti, hogy a rakétát nem a találkozási pontra irányítottuk, hanem egy laposabb, kisebb manővereket igénylő pályán mozgattuk.
A HP üzemmód lényegében kényszermegoldás volt. Itt méginkább igaz, hogy a találkozási pont közelében nagy manőverekre kényszerült a rakéta. Ezt akkor használtuk, ha valamilyen okból nem ismertük a cél távolságát, vagyis hibás volt a távolsági csatorna, TV-n követtük a célt, vagy olyan intenzív volt a zavarás, hogy csak a cél szögét tudtuk mérni.
Nekem ez a 12-es épület sajnos nem mond semmit. Vagy lehet, hogy valaha 36-os épület volt? Az utóbbi időben sokat jártam arrafelé, de nekem nem tűnt fel ilyen lista. Na nem baj, ugyis tervezek a közeljövőben arra egy utat, majd akkor megnézem.
Valóban ott szolgáltam 1982 és 85 között. Ott volt az első beosztásom. Természetesen rengedeg emlék és élmény köt oda. A terepasztal főleg valóban hungarocellből készült. A srácok 10-15 fokonként megrajzolták a TÁS környéki domborzatot, ezt kivágták papírból, majd a köztes rész készült az említett anyagból. Ha már mesére szólítottál fel és szó volt utazásról, előszőr erről jut eszmbe egy történet. Valamikor volt egy modernizációs hullám, ami a Nevákat érintette. Ekkor kaptunk egy cseretechnikát, a sajátunkat lebontottuk, a helyére telepítettük az idegent( a szent harckészültség megtartása érdekében). Természetesen éjjel kellett elindulnunk a technikával. Az UNK kabint egy 3,5 tonna teherbírású Zillel kellett vontatnunk, miközben a kabin súlya 6-8 tonna körül lehetett. Lefelé nem is volt nagy gáz, de föl, különösen Anna völgy után az emelkedőn elég veszélyes vállalkozásnak bizonyult. Na tehát éjjel elmentünk Solymárra, hiszen a környező állomások közül ez volt a legkisebb. Az Unk kabint és az UNV többségét(csak a talp ment közúton) olyan szűk helyen kellett felraknunk, hogy az állomás raktárának a tetejét meg kellett bontani. A más állomáson való pakolást célzó javaslat süket fülekre talált. Mivel a technikát őrizni kellett, a pőrekocsik közé állítottak egy marhavagont, amiben órákkal korábban még birkák lehettek. Bedobtak pár deszkát és egy vaskályhát és máris mehettünk. Kora márciusi időre, mínuszokra emlékszem. Az odafelé út elég unalmas volt, (mindössze félúton jöttek rá, hogy a Tokaji hídon nem férünk át, ezért némi kerülővel vágtunk neki ismét a dolognak)másfél nap alatt leküzdöttük fél Magyarországot, hiszen Nyírtelek volt a célállomás. Az ellenség megtévesztésére természetesen Rakamaz szerepelt a fuvarlevélen.
Az átalakítás után vissza kellett vinni a cuccot. Délután a helyi erők felrakták az UNK-t, majd jött egy bakter és közölte, hogy két centivel eltér a vagon és a kabin tengelye. Mivel ekkor már a fű se nőtt, vártunk reggelig. Ekkor a kívánalmaknak megfelelően állt a kabin. Szolnokig két nap alatt eljutottunk, ahol nem találtak megfelelő szerelvényt. Három nap után(egyszerűen elfogyott a kajánk) voltam kénytelen nehezményezni az eljárást. Ekkor előkerült egy Szergej, ami célszerelvényként megállás nélkül elvitt bennünket majdnam Piliscsabáig. Természetesen visszafelé is hamis célállomás volt a fuvarlevélen. Némi kiabálás után értették meg derék vasutasaink, hogy ha beviszik a kabint az alagútba, akkor komoly károsodás érhette volna vagy az alagutat, vagy a kabint, vagy őket, ugyanis a magyar vasúti szelvény lényegesen kisebb, mint a szovjet és a kabin ugye onnan származott.
Üdv vésnök!
Most sajnálom igazán hogy nem cipeltem le annak idején a terep asztalt,pedig nem is volt olyan nehéz,azthiszem valami hungarocel szerűből volt.Most milyen ereklye lenne.Amúgy pont ez hogy maradhatott ott? Már csak a romok voltak mikor ezt találltam,bent volt a HÁP eggyik szobájában.Örülök hogy erre a "rejtélyre" is fény derült.Ezek szerint te ott szolgálltál,mesélhetnél kicsit róla!
Cherlie 21 korábban írta, hogy a Lom-hegyen talált egy terepasztalt, de a keletkezés körülményei nem derültek ki.
Volt egy éles repülés, ami során elveszítettem a célt. Előljáróim keményen nehezteltek rám. A repülés értékelésekor derült ki, hogy a Neva lokátora ugyan kiváló, de Dobogókő még neki is sok volt. Ekkor pont volt nálam néhány "sárgarigó". Őket kértem meg, hogy a tüzelőállás környezetéről készítsenek egy terepasztalt. Ez olyan jól sikerült, hogy a bemutatás után kezdett leesni illetékeseknél a tantusz a cél elvesztését illetően.
Más. Minden tiszteletem Volt tüzérnek, mivel ennyi idő távlatából én töredék annyi dolgora emlékszem, mint ő. De a lövészetekről való hazautazásokról van egy külön történetem. A Vega rendszerbe állító lövészete után az állomány valóban utasszállítóval jött haza, mintegy 20-25 fő kivételével, mivel mi már nem fértünk fel a gépre. A helyzet elég bonyolult volt. A szálláshelyünket az újak elfoglalták, a hadtáp elment. Szerencsére közben megjött a dandár hadtápja - utánunk ők lőttek négy osztállyal - így baráti alapon a kaja kérdés megoldódott. Mivel nagyjaink nem szokták végigunatkozni a lőtéren a felkészülési időszakot, ezért a rendelkezésükre álló szállodaszerű épületben találtunk magunknak helyet. Két nap múlva keveredett egy magyar Ancsa a lőtér melletti reptérre. Bepakoltunk, amikor valamiért halasztódott a felszállási engedélyünk. Már erősen sötétedett, amikor az engedélyt megkaptuk, de a reptéren egy deka világítás nem volt. A pilóták orosz rulett üzermmódban az indulás mellett döntöttek. Mint kiderült, jó pár napja úton voltak és már szerettek volna hazamenni. Első körben Asztrahányig jutottunk, ahol természetesen nem volt megfelelő mennyiségű szálláshely, így felváltva aludtunk egy-egy órát. Másnap irány Kijev. Itt bonyolódott a vámvizsgálat. Kifelé vonattal mentünk és az én vámáru nyilatkozatom tartalmazta a lövészethez szükséges fényképezőgépet és magnót. Ezeket a dolgokat a hadtáp vonatára raktam fel, tehát nem volt nálam. Néhány órás vita, üvöltés, telefonálgatás után jöhettünk végre haza. Valaki azt találta ki, hogy a Szolnokon állomásozó repülőgép és az ott lakó személyzet, valamint a Dunaújvárosban lakó utasok számára a legrövidebb kifutóval rendelkező és födrajzilag sem a leg ideálisabb helyen lévő Szentkirályszabadja az ideális végállomás. Miután háromszor láttam magunk alatt elrobogni a Balaton partját, vélelemeztem, hogy nincs minden rendben, de végül is sikeresen landoltunk.
Egy néhány dologra reagálnék az eddigiek közül. Charey 21 említett egy terepasztal szerű dolgot, ami a Lom-hegyen került elő. A tárgy az én agyszüleményem volt. A magyarázat a következő. Volt célkövetési gyakorlatunk, amikor egy helikoptert kellett követni. A gép eltűnt az indikátorról és ezért természetesen lebaszás volt a válasz. Az útvonal értékelésekor derült ki, hogy a Neva lokátor nem varázsló és Dobogókő mögé nem lát be. Miután ezt elmondtam illetékeseknek, őket a magyarázat nem elégítette ki. Ekkor nálam volt néhány "sárgarigó", akiket elég nehéz volt értelmes feladattal ellátni. Ekkor összekötöttem a két dolgot és kérésemre elkészült a terepasztal. Elég jól sikerülhetett a dolog, mert főnökeimnél végre kezdett leesni a tantusz.
Más. Minden tiszteletem Volt tüzéré. Én, hasonló idő távlatából töredékére sem emlékszem a verlünk történtekre, de néhány dolog azért eszembe jutott. A Vega lövészetről a derékhad valóban utasszállítóval jött haza, de mintegy 20-25 fő nem fért fel a gépre. Elég kényelmetlen helyzet alakult ki, mivel a szállásunkról az ágyneműt levették, kajánk nem volt, hiszen a hadtápunk is eljött. Szerenécsre órákon belül megérkezett a dandár hadtápja, akik szivességből a saját kajájukból adtak nekünk enni. Két nap várakozás után érkezett egy magyar Ancsa a lőtér melletti reptérre, amivel aztán hazajöhettünk, de ez sem volt egy egyszerű menet. Órákon keresztül várakoztunk a reptéren, mivel a kötelező leszállóhely - vámvizsgálat - Kijev nem fogadott bennünket. A reptér semmilyen világítással nem rendelkezett, így amikor sötétedés körül indulhattunk, a pilóták orosz rulettet játstva indultak és nyertek. Első leszállóhelyünk Asztrahány volt, ahol viszont nem volt elég szálláshely, így az alvás elég macerás volt. Másnap továbbrepülhettünk Kijevbe. Ott a vámvizsgálatnál akadtak gondok. Mivel kifelé vonattal mentünk és a lövészethez szükséges fényképezőgép, magnetofon az én vámárú nyilatkozatomon volt, visszafelé keresték ezeket rajtam. Természetesen ezek az eszközök a hadtápot hazahozó vonaton már otthon voltak. Pár órás vita után jöhettünk tovább. Valaki nagyon jól kitalálta, hogy a haza, vagyis Szolnokra készülő személyzetet, valamint a Dunaújvárosban lakó katonákat Szentkirályszabadjára, a legrövidebb kifutóval rendelkező reptérre kell irányítani. Miután háromszor láttam magam alatt elmenni a Balaton partját, kezdtem aggódni, de végül sikeresen landoltunk.
