Minél többet nézem a Zapruder filmet, annál inkább valószínűbb számomra, hogy mégsem a sofőr lőtt. Az a fehér csík tényleg csak a mellette ülő haján villanó fény lehet. Ha hátranyúlt volna a fegyverrel, az nem látszódhatna a mellette ülő feje felett. Annyira nem emelheti meg a kezét.
Előtte pedig szerintem a torkához kap, mielőtt Jacqueline-al egymás felé fordulnak. Ekkor kaphatta a torkán áthaladt golyót.
Mióta ez a topic megy folyamatosan lapozgatom kockánként a Zapruder filmet. Roppant érdekes téma ez a merénylet. Ráadásul a JFK film iszonyat elgondolkodtató.
Az nem igaz, hogy a lövés pillanatában az elnökre néznek. A 313-as képen nagyítva a két előrébb ülő személy jobbra néznek, nem is veszik észre a lövést, hisz a jobboldali épp fordul előre a lővés időpontjában a bal oldali meg folyamatosan jobbra néz, a mellette ülőre.
A sofőr nem lőhette le, én úgy veszem észre, hogy a lövedék pályája nem a K. előtt ülő két személy között van. A lövedék becsapódásakor a fej hátra enyhén balra fordulva mozdul, ezen kivül a becsapódási pont valahol a fej középső délköréhez képest jobb oldalon felül a halánték felett kb a fül vonalától 1-2cm-rel előrrébb látszik. K. fejének ez a területe nem jól látható a sofőr irányából. Nekem úgy tűnik, hogy a lövedék inkább a K. előtt ülő személyhez képest is jobb oldal felől, talán 5-10 fokkal jobbról, de majdnem szemből és fentről úgy 20-3 fokról érkezik.
De más furcsaságot is látok. A kocsi mielőtt eltünik egy pillanatra egy tábla mögött, az Elnök épp integet.
Majd 1 másodpercel később ahogy kibukkan a tábla mögül a két kezével úgy mozdul , mint aki a belső zsebéből elő akarna venni valamit. Ekkor a felesége odahajol, de kettejük mozgása valahogy nekem nem természetes mozdulatsor.
Ott szerintetek mi történik??
Persze, ha az egész testőrség benne volt, meg az FBI, meg a rendőrség, meg mindenki, Connallyvel és Jackievel együtt, nem beszélve a bámészkodókról, akkor lehetett a sofőr is. Csak ez nem életszerű, nem beszélve arról, hogy nincs bizonyítva.
Valóban haltak meg szemtanúk pár év alatt, de jó néhányan ma is élnek közülük, a Discovery nyilatkoztak is.
Szerintem Oswald egyáltalán nem lőtt. Rossz lövész volt, a Mannlicherével pedig még a legjobb mesterlövészek is nagyon nehezen találták el a mozgó autót a megadott néhány másodperc alatt, a célzást pedig nehezítette a könxraktár előtt álló fa lombja. Oswaldnak a lövések után azonnal le kellett rohannia a szintekkel lejjebb lévő ebédlőbe, mert egy rendőrnő ott látta, és teljesen nyugodt volt. Megint csak nem valószínű, hogy Oswald így viselkedett volna a merénylet után.
Több tanú állította, hogy a füves dombon lövések dördültek. Miért találták volna ki ilyet? Nem beszélve arról, hogy az összeesküvőknek sem állt érdekükben a több lövészes változat.
Mindenkinek ajánlom Ellroy Amerikai tabló és Az élet ára c. könyvsorozatát. Tökéletesen bemutatja a 60-as évek Amerikáját, és még az összeesküvőket, merénylőket is megnevezi. Bár írásai csak regények, eddigi tudásom alapján Ellroyt igazolják a tények.
Kivéve, ha a testőrség is benne volt.
Állítólag a merénylet utáni 2 évben 177 tanú halt meg gyanús körülmények között.
Lehet, hogy a merénylők biztosra akartak menni, ezért tartaléknak beszervezték a sofőrt, aki el is végezte a dolgát.
Az elnök fején lévő seb arra utal, hogy a golyó elölről, ( Oswald ekkor már hátul volt) ballról jobbra, és elölről hátra ment át a fej szélén kihasítva, és leszakítva annak jobb oldalát. A söfőr, pedig nagyjából ebben az irányban helyezkedett el az elnökhöz képest.
1. Ha valaki lelöveti az elnököt, nem akarja, hogy az igazi merénylőt elfogják. Márpedig ha a sofőrt bízzák meg a gyilkossággal, nyilvánvaló, hogy tanúk tucatjai bizonyítják majd, hogy ő lőtt, mert egyszerűen nem lehet nem észrevenni. Testőrök sokasága kísérte gyalog a lassan haladó autót, mindannyiuk figyelmetlenségében nem bízhatott a sofőr-merénylő, vagyis a biztos lebukást választotta volna.
2. A Nem oszló kétely c. Discovery-műsorban megszólalt egy tanú, aki a lövés pillanatában fényképezte le Kennedyt közelről, még szólt is neki: "Ide nézzen, elnök úr!" És eldörrent a lövés. Ez a tanú sem állította még 40 évvel később sem, hogy a sofőr lőtt volna.
3. Connaly szenátor csak meghallotta volna, ha a sofőr lő, még akkor is, ha az hangtompítót használt volna.
Jackie Kennedy, még ha a férjére is nézett, nagy valószínűséggel észleli, ha a vezető tüzel.
Bocs, de attól tartok, kedves Olvtársak, hogy becsapott benneteket a képkivágás. Az elsőkategóriás védett személyeket kizárólag fegyveres testőrök fuvarozhatják. Mármost, ha én vagyok a testőr és a visszapillantóból csak annyit látok, hogy lőnek a védendő személyre, akkor bizony előrántom a fegyvert és csőre húzom. Majd hátrafordulok abban a reményben, hogy lelőhetem azt, aki az elnök mögötti pozícióból lőtt az elnökre. Értelemszerűen a cél itt kívül esik a képkivágáson, akár több tíz méterrel is. Egyenes úton kellő kiképzés után akkor is tudnia kell vezetnie a testőrnek, ha nem az útra néz, hanem hátrafelé vagy máshová. Hm?
A Magyar Nemzet hétvégi mellékletében lévő cikkről:
végre egy olyan összefoglaló, amely igyexik felhasználni a hivatalosan említésre sem méltatott apróságokat és nem óbégatja minden második mondatban, hogy Oswald volt a tettes.
Nem hinném, hogy a sofőr lőtt volna. Nem revolverrel vagy pisztollyal végeztek vele. JFK fejének mozgásából talán arra lehet következtetni, hogy szemből és felülről érte a találat... a végzetes lövést leadó merénylő a kerítés mögötti parkolóban rejtőzködhetett.
A Zapruder felvétellel kapcsolatban arra nem nagyon mernék vállalkozni, hogy megmondjam mit is látok a felvételen, de az szembetűnik, hogy míg Jackie Kennedy épphogy észleli, hogy mi történt és odahajol JFK-hez, amíg Conally előbb az elnök felé majd visszafordul, addig Greer kétszer is hátranéz. Talán ez már special edition!
Innen töltsd le a normal view... avi-t és irfanview-val játszd le kockánként a filmet. (Megállítod a filmet ott, ahonnan kezdeni akarod a kockázást és a jobbra nyilat nyomogatot...
Még egyszer megnéztem, és lehet, hogy igazad van.
Nem tudná valaki kockánként szétszedni a videót ( a teljes képet), és feltenni valahova? Az én tudásomat ugyanis ez meghaladja. Van egy kockákra szedett sorozatom 221-350-ig, de itt le van vágva a kép jobb széle, és a sofőr nem látható, míg a teljes képen igen.
Amit mondasz azért nem áll meg, mert a sofőr kezében a fegyvernek látszó tárgy a többi képkockán is látható.
Egyébként is, ha a sofőr hátra kar nézni, ahhoz még nem kell átemelnia a bal kezét a jobb válla felett.
Ez a 313. képkocka, amin jól látható a sofőr keze. Ha kockánként nézed a filmet, akkor látható a teljes kézmozdulat is. Pörgesd tovább a filmet, akkor meglátod. Nem egyről beszélünk. Én az utolsó lövés leadóját keresem, aki szerintem a sofőr volt. Lehet hogy rajta kívül még sokan lőttek, de számomra a megismert adatokból, képekből az a legvalószínűbb, hogy az utolsó lövést Greer adta le. Úgy gondolom, nem az a fontos, hogy Drábikon kívül mást is találjunk, aki a sofőrt tartja a gilkosnak, hanem próbáljuk megcáfolni, amit állít. Nehogy félreérts, elfogadom, hogy lőhettek máshonnan is az elnökre. De ne csukjuk be a szemünket, azért mert Greer-re senki sem irányítja a figyelmünket. Talán nem véletlen, hogy a publikált anyagok egyike sem ezt vizsgálja...
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
A Magyar Nemzet mostani hétvégi mellékletében van egy másfél oldalas cikk a Kennedy-gyilkosságról. Sajnos az online változat csak egy hét múlva lesz elérhető, úgyhogy addig nincs link rá.
Nézzétek csak meg alaposan, többször a sofőr melletti fickót és annak mozgását!
AMIT FEGYVERNEK HISZTEK, AZ NEM MÁS, MINTHOGY A NAP MEGCSILLAN A FICKÓ ZSELÉZETT HAJÁN!!!
Egyébként helyenként Greer haja is hasonlóan megcsillan.
Itt van Greer vallomásának részlete:
Mr. SPECTER. You testified that at the second noise you glanced over your shoulder.
Mr. GREER. Yes, sir.
Mr. SPECTER. Which shoulder did you glance over?
Mr. GREER. Right shoulder.
Mr. SPECTER. And describe or indicate how far you turned your head to the right at that time?
Mr. GREER Just so that my eyes over, caught the Governor, I could see, I couldn't see the President. I just could see the Governor. I made a quick glance and back again.
Mr. SPECTER. Was the movement of your head just then approximately the same?
Mr. GREER. Yes, sir.
Mr. SPECTER. As the time?
Mr. GREER. Yes, sir.
Mr. SPECTER. You just indicated the turn of your head slightly to the right.
Mr. GREER. My eyes slightly more than my head. My eyes went more than my head around. I had vision real quick of it.
Mr. SPECTER. Exactly where was Governor Connally when you first caught him out of the corner of your eye?
Mr. GREER. He was--he seemed to be falling a little bit toward Mrs. Connally, to the left. He started to go over a little bit to the left.
Mr. SPECTER. And how far did you catch his movement during the time you were able to observe him?
Mr. GREER. Just a second. He probably hadn't gotten his shoulder, he hadn't fell down or anything. He probably was in a position such as I am now.
Mr. SPECTER. Did he fall to the rear or to the side or how?
Mr. GREER. In my opinion, he fell toward Mrs. Connally which would be to his left or to his side.
Kösz a címet, ezek a felvételek sokkal jobb minőségűek, mint amiket eddíg tudtam szerezni.
A kikockázott anyag is nagyon jó, de sjnos nem a teljes képet tartalmazza.
Mikor az elnököt a fejlövés éri Conelly éppen visszafordulóban van, mert előtte a jobb válla felett hátranézett, azaz a lövés pillanatában éppen háttal van a sofőrnek.
Nekem úgy tűnik, hogy a sofőr is lőtt, de ez nem zárja ki, hogy a füves dombról is lőttek.
Viszont semmi nem indokolja, hogy egy biztonsági ember vezetés közben fegyverrel a védett személy felé forduljon. Sőt, ez kifejezetten tilos.
Torkolattűznek nem kell lenni, főleg nem nappal. Vannak fegyvertípusok, melyekből a lövést nem kíséri látható tűz.
Tudsz még forrást a Drábikon kívül, ahol ez a sofőr-dolog szerepel? Mert az viszont rengeteg helyen olvasható (Garrison írásában is), hogy sok tanú a füves domb felől hallott lövéseket, sőt, van, aki villanást is észlelt.
Én ezt a sofőr-dolgot sehol máshol nem olvastam. Kicsit utólagos belemagyarázásnak tűnik a filmbe. Azért ezt nagyobb port vert volna fel anno...
Ennél azért ravaszabbak voltak. Attól még szintén összeesküvés volt. Egyébként Connally pont a sofőr felé néz amikor az a fegyverét hátraszegezi...
Arra nem írtál semmit, hogy miért is nem látszik torkolattűz a sofőr fegyveréből?
Még valami, a füves domb felől (balról) nem taláhatták el az elnököt a homloka jobb oldalán. (szvsz). Ezenkívül az orvos is megmondta, hogy szemből lőtték le.
Szerintem 1m-ről nem nehéz ellőni két ember között, gondolom, hogy nem olyanra bízták a feladatot, aki csak vezetni tud.
Dr.Drábik: "Valamennyi tanú, aki elég közel volt a kocsihoz, hogy láthatta, amint WILLIAM GREER Kennedy-t lelőtte, maga is az eseményeket követő két éven belül gyilkosság áldozata lett."
Érdekes a leírás az elpárolgó anyagú lövedékről, de szerintem nem cáfolja azt, hogy a sofőr lőtte le az elnököt. Azok a fénycsíkok, amik a filmen látszanak, lehetnek ilyen lövedékek, de ezek mind a fejlövés előtti pillanatokban látszanak. A 313. képkockán tényleg van egy fénycsík, de itt már szétloccsant Kennedy agya (miközben a sofőr fegyvere az elnökre szegeződik). Ha az a fénycsík egy lövedék, akkor az már az utolsó utáni pillanatban csapódhatott csak be és amúgyis olyan meredeken érkezik, hogy azt nem lőhették volna ki a földről. Légi járműről pedig nem tudok :-). Egyébként is furcsa lenne, ha látszana a filmen a lövedék.
Jacqueline a férjére néz akkor, amkikor JFK-t fején találja a lövés, ezért nem láthatta a sofőrt. Gyorsan cselekedett, nem volt 1 mp az egész. Ha azért vette elő, hogy védje Kennedy-t, akkor miért tette el a fegyvert? Megijedt a látványtől?
Annyi lövés dördült, hogy láthatóan biztosra mentek. A sofőr csak befejezte a munkát.
Mi lehet az oka annak, hogy a sofőr fegyveréről senki sem beszél. Mégcsak fel sem vetődik senkiben, hogy vajon miért célzott az elnökre, ha nemis lőtt? Ez az egyetlen fegyver a képeken, filmeken, az időpont is, az irány is passzol...
Úgy tűnik, ezernyi verzió lehetséges (Oswald, esernyős ember, kerítés mögött álló bérgyilkos...), csak a legkézenfekvőbbről nem beszél senki, ami világosan látszik. Arról akarnak meggyőzni, amit nem láttam, és elfelejtetni azt ami nyilvánvaló >> Összesküvés elmélet...
Még valami. Azt se felejtsük el, hogy a sofőrnek ügyesen át kellett volna lőnie Conally kormányzó és neje között. Ezt menet közben, kb fél másodperc célzással? Hát elég valószínűtlen...
Itt van egy leírás, ami szerintem a legközelebb lehet a valósághoz. Részletes info van benne az esernyős ember fegyveréről (egy kilőhető, elpárolgó anyagú lövedéket lőtt Kennedyre, ez okozta a nyakán a sebet). Persze ez is csak egy teória...
A filmet nem a füves dombról, hanem a félkör építmény szemből nézve bal oldali emelvényéről vette Zapruder. A füves domb tehát tőle jobbra és magasabban volt. A filmen pedig a 313-as kockán tisztán látszik, hogy a golyó jobbról-fentről, kb 55 fokos szögből, északkeletről érkezik. Ha pedig a sofőr elsütötte volna a pisztolyát, annak lenne nyoma a felvételen, nem beszélve arról, hogy esetleg a kocsiban is észrevette volna valaki...
Pl. Jacqueline.