Így alapból nem találkoztam fuldoklóval, ránézésre mindenki normálisan lélegzett.
De ez így túl szubjektív, mérjünk és kutassunk pontosan!
Tehát a biztonság kedvéért megkérdeztem egy embert az Istenhegyi úton, ő szerintem komplett hülyének nézett és nem válaszolt. Sietősen ment tovább felfelé a meredek járdán, ebből arra következtetek, kapott levegőt.
Szintén ezen a környéken egy épp leparkoló embert is felmértem, ő szintén nem tudott mit kezdeni a kérdéssel. Fuldokolni?!? - nézett rám értetlenül. Egy nem zöld rendszámos új E merdzsóval volt, amúgy is biztosan csalna a válaszadással, szerintem az ő válaszát ne is értékeljük. Különben is lehet hogy faluról jött, torzítaná az adatokat.
Egy másik idősebb urat a Ráday utcában kérdeztem, ő azt hitte a maszkviselés miatt érdeklődöm.
Tehát a válasza: 'igen, a maszktól nehezen kapok levegőt'.
Pontosítás után úgy nyilatkozott: nem, nem szokott alapból fuldokolni, és igen, azon a környéken lakik a Vásárcsarnok felé.
Idő hiányában itt abbahagytam a 4 milliárd fuldokló városlakó szondázását és mentem dolgomra.
A bömbi meg swarosky kristályt tesz a sebváltóra. Na, az izléstelen. A pakisztániak meg templomot építenek a leharcolt teherautókra. Az meg már a no comment kategória.
De ez mind-mind opció, a fények beállíthatóak, a bömbibe se muszaj a kristályt megrendelni.
Ettől függetlenül egyszer próbálj ki egy ilyen kocsit, és utána nyilatkozz róla. Az S klasse-ra nem nagyon szoktak panaszkodni a tulajok (gázszerelők, bankvezérek, stb.)
Más kérdés, hogy ki veszi ezeket. Kínaiak, oroszok, arabok, szerintem a konzervatív EU vásárlók ehhez képes marginális számban vannak.
És biztos le lehet ezt venni szolidabbra, bízom benne, hogy a kifutópálya futófény funkció is kikapcsolható.
Inkább az a megdöbbentő (és ez nem az autó hibája), hogy az S Klasse bemutatójában, ez visszatérő téma, hogy egy led színét lehet kékről pirosra váltani. Mintha egy 10eFt-os gamer billentyűzet lenne....
Vannak funkciók (navigáció, telefonkönyv), ahol jó lehet a hangvezérlés. De azért ennek az lenne a célja, hogy egyszerűsítse a dolgokat, nem? Amire kimondom, hogy hey, mercedes, már rég megnyomtam a tetőablak gombját vagy a hőfokszabályzót. És a zenét sem kell túlkiabálnom, vagy az utastárs szavába sem kell belevágjak. Szóval nem értem, hogy miért jó ez valójában.
A regi autogyarak mind hulyek, es nem ertenek a szoftverhez jeligere.
Már meg se haragudj, de amit ezen a videón bemutatnak - ez nem autóipari szoftver - hanem egy olcsó, összelgózott csimbumcirkusz - egy valódi ízléstelen parasztvakítás.
Ennek köze sincs a mai értelemben vett autó-szoftverhez - ez csak egy autóba beszerelt, (a napi gyakorlatban) részben használhatatlan, életszerűtlen, agyonbonyolított infotainment.
NEM autó-szoftver !!!!
Te el tudod képzelni, hogy valaki amikor ki akarja nyitni a napfénytetőt, elkezdi, hogy
"Hej, mörszídesz, ópen dzö szánrúf"?
Erre a csaj vár vagy 3 másodpercet (csak tudnám mire) - komótosan nyugtázza a parancsot - aztán nyitja a tetőt.
Normális ember odanyúl a gombhoz és kinyitja - nem bohóckodik ezzel a felesleges, parasztvakító faszsággal - legalábbis napi használatban biztos, hogy nem - legfeljebb egyszer-egyszer, amikor bemutatja a gyanútlan utasainak.
Már boccs, de ennél több jóízlést és eleganciát vártam el a Mercédestől - ha már luxus-csúcslimuzinról van szó.
Hasznalatban kene latni, de ezek altalaban kapcsolhatoak. A hangulatvilagitas az nagyon jol tud kinezni. Persze a fenyerot le kell erosen redukalni, szerintem itt maxra volt allitva a video kedveert.
Talan a kozponti kijelzo nagy vonalakban hasonlit a Teslaera formatumban, amugy meg semmi, a teljes kijelzo es hasznalati koncepcio mas, beleertve a fizikai gombokat, az AR HUDot es a hangvezerlest is.
A regi autogyarak mind hulyek, es nem ertenek a szoftverhez jeligere.
Ahhoz a software-hez nyilvan nem ertenek, amelyek a következö evekben lesznek szüksegesek. Ezert probal mindenki "bevasarolni" belöle (leginkabb Californiaban). Az mar szinte mind1, hogy az Apple, a Tesla, Waymo ... verexi at magat. A lenyeg, hogy egyiknek sincs ~100 eves autogyarto tapasztnyalata a területen, egyik se gyartott eddig autot. Ugyhogy az autoipar problemait nem a ~100 evesek fogjak megoldani (max. bagatellizalni), hanem a KIVÜLALLOK".
"Mi pl nem mentünk be az irodába 2 hónapig. Ott nem ment a fűtés. Két ingatlanból az egyikben nem volt víz, gáz, áramfogyasztás. Az számít?"
A víz és áramfogyasztás általában személyfüggő. Amit nem használtál el az irodában, annyival többet használtál el otthon. Az irodaházak fűtését pedig nem lehet kikapcsolni, maximum letekerni 10 fok körülire (de sok helyen ugyanúgy megy, mert pár ember bejár), az állagmegóvás miatt.
"Ennek némileg ellent mond, hogy mikor a járvány miatti szigorúbb kijárási korlátozások miatt lecsökkent a gépjármű forgalom, a nagyvárosok nem javultak érdemben légszennyezettség tekintetében. "
"És szerinted ez normális, hogy adminisztratív úton akarnak egy önmagában életképtelen terméket elterjeszteni egy másik rovására? "
Szerintem ez már bőven politika, és elkanyarodás az eredeti témától. kismillió olyan dolgot támogatunk (meg egy csomó más kormány is), ami önmagában életképtelen. Például a tudomány nagy része az. Úgy gondolom, az EV technikailag "jobb" (bár ezen is lehet vitatkozni, mi az a jobb) szint - a jelenlegi korlátaival együtt - mint a hagyományos belsőégésű meghajtás. Hogy mennyire kell támogatni, azon természetesen a végtelenségig lehet(ne) vitatkozni.
Ezen együtt azt is gondolom, hogy a cégekre a törvények és szabályok egyformán vonatkoznak (a CO2 kvóta IS), és amíg ez így van, addig nincs sok értelme egy-egy céget kiemelni és pellengérre állítani, hogy "bezzeg a CO2 kvóta...", amikor másnak is van. Az államok is adják veszik egymás között a CO2 kvótát.