Az egységben a démonok Isten dicsőségét zengik: elveszítik gonoszságukat és haragjukat.
Második óra
A kettősségben az állatöv halai Isten dicséretét zengik, a tűzkígyók a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikussá válik.
Harmadik óra
Hermész kígyóbotján a kígyók háromszor keresztezik egymást. Cerberusz kinyitja háromszoros torkát, és a tűz Isten dicséretét zengi a villám három lángnyelvével.
Negyedik óra
A negyedik órában a lélek visszatér, és meglátogatja a sírokat. Ez az az időpont, amikor a körök négy sarkán meggyulladnak a mágikus lámpások. Ez a varázslatok és káprázatok órája.
Ötödik óra
A nagy vizek hangja énekelve dicséri a mennyei szférák Istenét.
Hatodik óra
A szellem rendíthetetlen; látja, ahogy a pokol szörnyei előretörnek ellene, mégsem fél.
Hetedik óra
A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata irányítja. A beavatott kinyújtja a kezét, és a nagy szenvedésre béke terül.
Nyolcadik óra
A csillagok beszélgetnek egymással. A napok lelke válaszol a virágok sóhajára. A harmónia lánca minden természetlényt egymáshoz fűz.
Kilencedik óra
A szám, amelyet nem szabad felfedni.
Tizedik óra
Ez a csillagászati ciklus, és az emberi életek körforgásának kulcsa.
Tizenegyedik óra
A géniuszok szárnyai rejtelmesen suhognak. Szféráról szférára repülnek, és Isten üzenetét viszik világról világra.
igen, bármiről érdemben beszélni csak úgy lehet, ha valamilyen szintű tapasztalata van róla az embernek...... Eliade -nél meg ezt különösen érezni..... ("valamilyen szintű" :nyilván a beavatást sokféle szinten, formában lehet átélni, és nem egyszer, hanem sokszor kerül rá sor...egy bizonyos kör lezárásakor, ill. új körbe lépéskor)
"A réginek meg kell halnia" :
igen, azért hangsúlyozom ezt, mert azt veszem észre, hogy sokan ezt a részét szeretnék elodázni a dolognak :) pedig nem lehet mindent markolni egyszerre....a kevesebbet fel kell áldozni a többért....sokszor ez nagyon nehéz, mert az hisszük, hogy az a kevés az a minden...
"tulajdonképpen egy fordulópont, egy magasabb létszintbe való beleszületés, és mivel a réginek "meg kell halnia" , hogy teret engedjen az újnak, ezért elkerülhetetlenül halállal jár (itt szellemi szinten átélve, természetesen)."
Ez is teljesen igaz (mintha Eliade maga is beavatott lett volna:)).
"A réginek meg kell halnia" :
"Új bort régi tömlőbe nem lehet tölteni..."
"Néki növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom"
ezek a bibliai részek szólnak erről.
"Eliade szerint : a szent egyet jelent a valósággal; a szent az, ami léttel telített.."
Eliade szerint (meg a hagyományos rítusok szerint is) a halál átélése a beavatási szertartások lényege. Az ember - mint írja - meghal a gyermeki (öntudatlan) lét számára, és újjászületik teljes emberként-... ez a kamaszkori beavatás. Ezt annak idején mindenkinek át kellett élni.
Tehát tulajdonképpen egy fordulópont, egy magasabb létszintbe való beleszületés, és mivel a réginek "meg kell halnia" , hogy teret engedjen az újnak, ezért elkerülhetetlenül halállal jár (itt szellemi szinten átélve, természetesen).
Meg persze vannak az úgymond magasabb szellemi szférákba való beavatások. Amikor meg kell halni a profán lét számára, hogy a szellemi ember születhessen újjá egy megszentelt létezésbe.
Eliade szerint : a szent egyet jelent a valósággal; a szent az, ami léttel telített..
" a neofita leveti gyermeki, profán, még nem újjászületett életét, s egy új, megszentelt létezésbe születik újjá, s ezáltal egy olyan létmódba amely lehetővé teszi a megismerést, a tudást.."
stb.stb. Mircea Eliade remekül ír erről a témáról, szerintem
"a beavatásban a halál a profán, nem megszentelt létmódon, a vallási dolgokról mit sem tudó és szellemileg vak "természeti ember" létmódján való túllépést jelent a beavatási misztérium a neofita előtt fokról fokra fedi fel a létezés igazi dimenzióját, a beavatás bevezeti a szentségbe, s ezáltal arra kötelezi, hogy magára vállalja emberi felelősségét"
A misztériumokról, beavatásokról - "tudományosan spirituális", de érdekes :)
Ananda K. Coomaraswamy: A DELPHOI „E”
A beavatási rítusok lényegi műveletei, amelyek révén a régi ember halála és az új ember születése végbemegy, valamint a penetraliába* való belépés feltételei szerte a világon hasonlóak. Firmicus Maternus De errore profanorum religionuma** (XVIII. fej.) ezzel a kérdéssel foglalkozva arra figyelmeztet, hogy a helyes kérdésekre vannak helyes válaszok (habent enim propria signa propria persona), és a beavatandó (homo mortiturus***) helyes válaszát (proprium responsum) pontosan igazsága tanújeleként ismerik el (ut possit admitti). Az ilyen signumnak, illetve a helyes és helytelen válaszoknak egy tipikus példája található a Jaiminíya Upanisad Bráhmanában (III. 14. 1-5.). Amikor az elhunyt megérkezik a Napkapuhoz, elhangzik a kérdés: „Ki vagy?” Ha erre saját vagy családi nevét mondja, akkor az idő hírnökei elhurcolják. Azt kell válaszolnia: „Aki Én vagyok, (az) Te (vagy), a Fény (ko ham asmi suvas tvam). Ekként jövök hozzád, a mennyei Fényhez.” Erre ő (Prajápati, a Nap), így felel: „Aki Te vagy, az Én vagyok; aki Én vagyok, az Te vagy. Lépj be!” A számos párhuzam közül, amelyeket idézhetnénk, a legmeglepőbb Rumi története arról az emberről, aki barátja ajtaján kopogtatva a következő kérdést hallotta bentről: „Ki az?”. „Én”, válaszolta. „Eredj innen!”, mondta erre a barátja. Rá egy évre, miután sok megpróbáltatáson ment keresztül, újra eljött. Miután kopogtatott, ugyanarra a kérdésre már így válaszolt: „Te vagy az ajtó előtt”. „Mivel Te Én vagy, jöjj be, ó Önmagam”, hallotta ezúttal bentről.
Ezek után többé nem kérdés, hogy a delphoi Apollón-templomba vezető bejárat a szó szoros értelemében Napkapu volt, út a Nap házába vagy templomába. Az „Ismerd meg önmagad!” (Gnóthi szeauton) felirat a „Ki vagy?” kérdésre adott adekvát válasz ismeretét követeli meg, s így ugyanennek a kérdésnek a misztériumok „elfátyolozott” nyelvén való megfogalmazását is. Isten parancsa, mint Plutarkhosz mondja, mindazoknak szól, akik hozzá közelednek; és feltételezi, hogy ezek helyes válasza a híres „E”.5 Ha tehát, mint ahogy ő maga is sugallja, az „E” az „EI”-t jelenti, továbbá ha ennek különféle interpretációiból kiemeljük (1) a Nap (Apollón) és (2) a „Te vagy” jelentéseket, s feltételezzük, hogy az egyetlen enigmatikus szótag mindkét jelentést magában foglalja, akkor van egy signumunk, „Ki az (az ajtó előtt)?”, és egy responsumunk: „Te vagy (Én vagyok) az, a Nap.” Ezen kívül más helyes választ semmiképpen nem adhat az, aki „alkalmas arra, hogy a Nappal egyesüljön” ****. (Ford.: Buji Ferenc)
Jegyzetek * Ami magyarul: valaminek a közepe, vagy szentély [– a ford.]. ** Magyarul: Firmicus Maternus, Asztrológia. A pogány vallások tévelygéséről, Bp. 1984 [– a ford.]. *** Ami magyarul: halni készülő ember. **** V.ö.: "Ez az igazság, mely a napból jő Aszklépiosz - mondja Hermész a Corpus Hermeticumban. Naplogosz, stb.
"... A saját magunk jelenlegi tudatállapotát most nem is merném ezzel összehasonlítani, de valószínűleg sokkal rosszabb a helyzet...
Bármilyen kép, elképzelés, eszme, ami akár egy tiszta irányultságú pillanatunkban is megjelenik, csak munkahipotézis, és ha a rendszerünket az ösvényen a cél felé mozdítja, akkor elérte célját.
Az eszméből, akkor lesz rög-eszme, ha rögzítjük, röghöz kötjük, kimerevítjük az időben, abszolútizáljuk, ismételni akarjuk stb. vagyis nem engedjük el, hanem cipeljük, vagy mások számára is folyton ezt szajkózzuk, ráerőltetjük stb.
A ma igazát el kell hagynunk a holnap igazáért. A képeket folyton össze kell törnünk."
"A napokban olvasom - ki tudja hányadszor - az Egyiptomi Ősgnózis 1. kötetét, melyben Pimanderről írja a következőket Rijkenborgh:
"... a Hermészi ember belső állapota és transzfiguráló életmegváltoztatása révén kapcsolatba lép az egyetemes szellemterülettel. Az ilyen kapcsolat fókuszában pedig kialakul egy erővonalrendszer: megjelenik - a Szellemből kiindulva - Pimander, aki azonban nem a Szellemtérben elkülönülten élő lény, hanem a szellemtér lángralobbanása, élő valóság, a szellemtér szerves része. A lángra lobbanó tűz mégis Hermész Pimanderéé, mert a jelenség TELJESEN MEGFELEL HERMÉSZ ÁLLAPOTÁNAK ÉS EREJE MINŐSÉGÉNEK. ... és ha a Hermészi ember egy darabid nem öszpontosít a szellemtérre, akkor a pimandrikus alak eltűnik, és elmerül, feloszlik a mindenütt jelenlévő világosság világmindenségében."
Tehát egy újjászületett lélekben megjelent új tudatállapotban is csak a jelölt saját állapotára hangolt érintéssel közli magát a Szellem. Ami tehát nem az abszolút igazság, hanem a jelölt számára megjelent igazság......" ....
Olyan kincsekre bukkantam a "rózsás fórumon", hogy leküzdhetetlen vágyam lett hogy ide másoljam őket. (Naaa léccci Galgallim...;) )
Alapvető, izgalmas (kényes?) téma a megszabadulás útján: rög-eszmék.
"Gnosztikus életvitel" topik 232: "ferkait":
"Egy héttel ezelőtt, az egyik párbeszédben elhangzott a jóságrögeszme kifejezés, mint olyan jelenség, amitől nem árt tartózkodni, mert csapdába eshetünk általa. Ha végiggondoljuk, e kifejezés mellé felsorakoztathatunk még jó néhány hasonlót: szeretetrögeszme, igazságrögeszme, ismeret- és tudásrögeszme, küzdelem- és harcrögeszme, tanulóság rögeszme („jótanulóság”, áltanulóság) stb. Vajon miként lehet megkülönböztetni a hiteles vagy hiteltelen tanulói törekvéseket? Meg tudjuk-e ítélni másoknál, és egyáltalán van-e erre szükség? Mi lehet az oka e rögeszméknek? Énrögeszme? Menekülés? Vagy egy fejlődés természetes állomásai?
