Ma hajnalban(kb. 5 óra körül) néztem a Telesport ismétlését, Dárdai nyilatkozott. Az a rohadék képes volt belevigyorogni a kamerába! A nyakamat teszem rá, hogy nem érdekli őket a vereség! Ráadásul Palika szerint még van esély a továbblépésre!!! Mátyus legalább annyival józanabb, hogy ő már nem számolgat.
Bicskei szerint voltak szép eredményeink. Nézzük csak a tétmeccseken kit győztünk le:
Azerbajdzsán
Lichtenstein
Litvánia
Grúzia
A mérlegünk ezen csapatok ellen:
8 meccs, 5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség
Azt hiszitek, a románoknak jelentett akármit is, hogy a pólócsapatunk idén legalább két alkalommal cipóra verte őket (kb. kétszer annyi gólt lőttünk mint ők)? A kutyát nem érdekli, mert a két válogatott nincs egy súlycsoportban. Kosárlabdában is elraktuk őket, női kézilabdában is. Rögbiben ők nyernének simán, senki sem foglalkozna vele. Akkor a foci miatt miért aggódtok? Nyer egy jó európai középcsapat egy gyenge harmadik vonalbeli ellen. Nem nagy eredmény, rájuk nézve szégyen, ha erre verik a nyálukat.
Lássátok be hálásak lehetünk a válogatottnak.
Képzeljétek el, hogy ez a garnitúra valami csoda folytán kikeveredik a VB-re, és ott IGAZI csapatokkal kell összeakadnia...
Brrr...
Ki érti ezt???
1. A mai népszabiban megjelent, hogy a válogatott játékosai nem értik, miért rúgták ki bicskeit???
Én meg azt nem értem, hogy bb-vel együtt miért nem rugdosták ki őket is!!!
2. és amit értek:
A csapat nevében sebők vili búcsúztatta bicskeit... remélem, még egy szép búcsújszakával is megajándékozta egymást ez a két focizseni!!!
Ha Gelleinél nem az lesz a fő szempont egy játékos bevállogatásakor, hogy melyiknek a menedzsere ígér több pénzt, már akkor is tettünk egy nagy lépést előre.
Bicskeivel a legfőbb probléma az volt, hogy egy morális csődöt hozott létre a válogatott körül.
Ezt épp most akartam idézni én is. :-)
"...amelyik hittel, becsülettel hajtja végig a mérkőzést és úgy zárja a 90 percet, hogy amiatt senkinek ne kelljen szégyenkeznie"
Ha ezt el tudja érni, az éppen elég lesz.
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya:
- Nagyon váratlanul ért a felkérés, ami természetesen óriási megtiszteltetés a számomra és komoly szakmai kihívást is jelent. Nem tervezek komoly változtatásokat a keretben, a szerdai románok elleni vb-selejtezőn az a célom, hogy olyan együttest küldjek pályára, amelyik hittel, becsülettel hajtja végig a mérkőzést és úgy zárja a 90 percet, hogy amiatt senkinek ne kelljen szégyenkeznie. Hosszabb távra nem tervezek a felnőtt együttesnél, mert nem tudom, hogy mennyi időre szól a megbízatásom.
Nem kellene odáig lealacsonyodni, ahol per pillanat román barátaink állnak. Himnuszt kifütyülni - bárkiéről is legyen szó - oltári nagy bunkóság, meg kellene ezt a "fegyvert" hagyni a balkánnak, meg a románoknak.
Az viszont, hogy mindenki fordítson hátat a magyar válogatottnak, nem rossz ötlet. Érezzék egyszer ők is olyan szarul magukat, mint mi érezzük meccsről-meccsre.
Nem akarom védeni az NS-t, de Te kiemelted azt a néhány pozitív mondatot, amit írtak, de végeredményben minden játékost szídtak, mint ahogy nem is tehettek volna mást egy ilyen meccs után.
Az osztályzatokat nem tudja valaki? Én csak az online változatot néztem, ott nem írják.
Én a gruz meccs után nem fogok kimenni a válogatott meccsekre, mert ez az antifocizó válogatott nem érdemli meg. Ez nem a Berci bácsin múlt. Egyébként sajnálom a válogatottat.
Amit az első gólnál művelt a két csodálatos védőnk, azt még viszontláthatja a világ derűsebb műsorok betétjeként.
Viliből sikerűlt a végén a majmot is kihozni a grúzoknak. Ha komolyan átgondolná, akkor rohanna a plasztikai sebészhez és utána nevet változtatva új életet kezdene. Persze nem focistaként.:)
Romanokra nem haragszom.Emiatt nem.
Valoszinuleg en is ezt tennem a helyukben.
Csak megint nekunk eg az arcunk.
A csurhe meg edes deden alszik vagy szaguld vissza a berelt lakasaba a porschejan!
csurhe="valogatott"
Kire haragszol jobban? A románokra vagy a magyar válogatottra? Bármit csinálnak is a szurkolók, ha a pályán a fiúk "alakítanak", a röhögést nem lehet kivédeni.
A tegnapi teljesítmény alapján, még csak azon sem tudok vitatkozni, hogy mi lett volna, ha mégsem ezt, hanem azt a játékost teszi be a csapatba BB.Semmi jelentősége nincs.
Hogy a válogatottról is szó legyen: az ország és a kontinens leggyengébb labdarúgója 2 percnyi akarással és 50 méterrel több futással gólt rúgott és helyzetbe hozta egy társát. Ennyi kellett volna mindenkitől. Mátyust továbbra is utálom, védőfeladatáto teljeséggel képtelen volt megoldani, az első kettő gólban abszolult benne volt, az ember úgy 15-ször futott el mellette. Mi lennne, ha tehetségesebb játékosokat alkalmaznánk? Olyanokat, akik képesek erre az 50 méter plusz futásra? Vagy ilyenek nincsenek?