Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Egy taktikai kérdés: az időjárás mennyiben befolyásolta a radarok üzemeltetését illetve teljesítményét? Nemcsak egy tavaszi esőre gondolok, de mondjuk egy izmosabb vihar, monszun vagy esetleg homokvihar vajon mennyire csökkentheti (ha egyáltalán csökkenti) egy légvédelmi rendszer hatékonyságát?
Az én kabinomon is volt egy korlát, amit ugyan illett lehajtva tartani, hogy ne torzítsa a kisugárzási karakterisztikát, de szerencsére az nem csinált ilyen galibát. Ha fent kotorásztunk az antennák között, akkor tulajdonképpen csak azért kellett a korlát, hogy az ember kicsit biztonságban érezze magát. Bár ha nem volt tériszonyod, akkor nem is nagyon kellett. Egy esetben kellett mindenképpen. Ha a keskennyalábú letapogató rendszerben kellett valamit csinálni, akkor kellett a korlát, mert a szerelő erkélyt arra lehetett felszerelni. Eleinte. Mert aztán kitaláltuk a csőben a lukat, egyszerűen hanyatt borítottuk az antennát és a tésztaszűrőben kényelmesen lehetett dolgozni. Csak egy ponyva kellett az aljára, hogy a csavarok és a szerszám ki ne potyogjon a tésztaszűrő lukain. Mikor aztán behozták az M3-as Volhovokat, ott már nem volt gond, mert az antenna nem volt lukacsos. Két képet tettem fel, az egyiken egy M2-es PV kabin van. a korlát ugyan le van hajtva, de oda lehet képzelni. A második képen egy kutyaólas PAA kabin van, azon éppen fel van hajtva a korlát. A PV kabinon ugyanolyan volt.
Akkor még mindig áll a kérdés, miért csináltak az R-23-ból, meg az R-27-ből infravöröst is?
Az R-40-esből is készült, ami a MiG-25-ösök (és a Szu-15, valamint a MiG-31) szárnyai alá kerültek (általában egy pár félaktív radaros R-40R és egy pár infravörös R-40T). Az egyik indok alant olvasható, miszerint a radar bekapcsolása nélkül is lehet rakétát indítani a célra. A másik indok viszont prózaibb: a találati esély növelése céljából. A standard eljárás például MiG-25 esetén az lett volna, hogy először egy R-40T rakétát indít a célra, utána pedig egy R-40R-et (fordítva ugye nem lett volna túl szerencsés). Ugye a MiG-25 egyszerre csak egy félakítv rakétát tudott a célra vezetni, de az infravörös rakétával együtt mégis kettő rakétát tudott a célra indítani.
És még 2 fotó az UNV-ről (1996. Devínska Kobyla), a srácok "emlékfotóiból", amit akkortájt tőlük kaptam. Az első képen érdemes megfigyelni a POSZT elején lévő kis manipulációs erkély korlátot, ami bizony egy kicsit hiányos.
Ehhez fűződik egy jó kis történet. A POSZT mozgató motorjait csak abban az esetben lehetett bekapcsolni, ha a felvezető létra (a második kép jobb oldalán látni) nem volt nekitámasztva a POSZT-nak, valamint az első kis korláttal ellátott erkély le volt billentve (lásd képek). Ezt nagyon egyszerűen egy "mikrokapcsoló" (kb. öklömnyi méretű) oldotta meg. A sztori valamikor 1996-ra datálható és ott kezdődött, hogy az első erkély kapcsolója nem működött, a technikus valamit matatott az adóban és miután lejött a létrát hátrabillentette, viszont az első erkély fent maradt (találtam néhány ilyen képet ezeket is csatolom hogy el tudjátok képzelni). Helyi üzemmódban voltunk bekapcsolva és mivel e technikus megjelent a K-ban én az UK-64-esen egyenként bekapcsoltam a motorokat (oldalszög, helyszög) és az addig 72 fokon lévő posztot keményen megpörgettem lefelé a 0 fok irányába. Nagy volt a meglepetésem mikor úgy kb. 10 foknál nem akart lejjebb menni. Ez meg mi a f....? És akkor vissza egy kicsit és ismét le! Azanyád akkor is lemész! De megint elakad. Nem tudtam hovarakni ezt a hibajelenséget, ugyanis ilyennel még nem találkoztam. Egyszer csak megjelent a K-ban egy halálsápadt katona és eldadogta, hogy fennt maradt a kis erkély és én az UV-10-es pipájával annak a korlátját csapkodtam. Na kimentünk a fedezékből megnézni a "művet". Akkor már kisebb csoport nézegette a 3. századból, ugyanis jó kis hangok is követték a jelenetet, ahogy csapkodtam a korlátot. Sikerült is elég szépen leamortizálni. Az egész olyan lett mint egy hullámvasút. Az volt a szerencsénk, hogy az adót és a UV-10-es pipát összekötő S alakú hullámvezető (tápcső) nem sérült.
A sztori után rövidebb ideig a letört korlátelemeket nem pótoltuk csak az aránylag ép részeket tessék-lássék kiegyengettük.
Elemezgettétek a korábbiakban a találati valószínűség kiszámítását. A régi feljegyzéseim közt találtam egy adott körülményekre (célparaméterek, követési üzemmód, rávezetési üzemmód stb.) vonatkozó minta Volhov egy rakétás számítást a már említett képlet segítségével. Ha gondoljátok beütöm a gépbe és meg lehet nézni, viszont néhány számot így az idő távlatából nézve már nem tudom hogy hogyan kaptam. Őszintén bevallva én sem szerettem az ilyen számolgatásokat.
A közeljövőben egy hozzászólás erejéig elkalandozom a Nyevától és a Volhov APP (APP-75V) berendezését írom majd le röviden, amit Volt tüzér kolléga mér említett korábban. Én ezt egy kicsit kiegészíteném.
"Kovari Laszlo: ... A KOLS helyett készülő eszköz lézeres távmérőjének hatótávolságát 16 km-re növelik, az infravörös detektor már nemcsak az utánégetővel repülő célokat látja, hanem az alacsonyabb hősugárzásúakat is, és lényeges, bár költséges előrelépés, hogy a berendezést védő speciális üveg kellően ellenáll majd az eróziónak. Itt egy kis kitérőt téve meg kell említeni, hogy a MiG-29-es és a Szu-27-es egyik előnyének tekintett kombinált infra- és lézeres berendezés a legyártott gépek többségén néhány év alatt használhatatlanná vált, főképp a gömbfelületű üvegezés kopása miatt. A levegőben lebegő por miatt számos gépen szinte opálossá vált az üveg, ez először csak rontotta az amúgy is alacsony érzékenységet, majd a későbbiekben lehetetlenné tette a KOLS alkalmazását. A speciális üveg gyártása nem egyszerű technológiai folyamat, ezért is okozott problémát számos esetben a csere biztosítása."
Ehhez már tényleg fegyveres kellene vagy EMO-s hogy megmondja, miből volt az ablak:-)
Ha plexiből akkor nem lehetett probléma, mert a kabintetőkhöz voltak javító készletek. Ez egy matricaszerűség volt valami masszával átitatva, amit ráaragasztottál a kabintetőre és leszedte a repedt vagy homályos réteget. Ha páncélüvegből volt, az más tészta, de ha a kabin elején tisztán tudták tartani, akkor ugyanaz a technológia jó lehetett a hőpellengátor burkolatára is.
Erről hol olvastál vagy hallottál? Érdekelne, hátha van ott még számomra érdekes infó:-)
Ezért a MiG-23-tól kezdve volt a fedélzeten egy hőpellengátor (később lézertávmérővel kombinálva), amivel jó látási viszonyok között el lehetett látni talán 20-30km-re.
Azzal a aprosaggal egeszitenem ki, hogy ez csak ujszeru allapotu eszkozre igaz, mivel azokon a reptereken, ahol homokos szel fuj (pl. Kecskemet) a hopellengator ablaka matta valik, es ezert drasztikusan csokken a hatotavolsaga.
1. Szerintem a légiharcban nem mindegy hogy kapcsolsz-e lokátort a cél elfogásához és megsemmisítéséhez vagy nem. A szovjet légvédelmi vadászok és talán a frontrepülők is, rendelkeztek automatikus rávezető rendszerrel (LAZUR) különféle változatokban. Ezekkel rádióforgalom és lokátorkisugárzás nélkül tudtak vadászt célravezetni. Ha lőtávolon belülre jutott, marhaság lett volna lokátort kapcsolni, mert a cél manőverezésbe kezd és a régebbi szovjet lokátoros légiharcrakéták nem igazán szerették a manőverező célt (a célravezetéshez állandó megvilágításra volt szükség, az meg elég nyűgös a légiharcban). Ezért a MiG-23-tól kezdve volt a fedélzeten egy hőpellengátor (később lézertávmérővel kombinálva), amivel jó látási viszonyok között el lehetett látni talán 20-30km-re. Ennél több az infrafejnek már nem is kellett. A MiG-21-gyel picit más volt a helyzet. Az F-13 változathoz még volt egy infratávcső rendszeresítve, de ennek a látószöge életveszélyesen kicsi volt. Ezért a PF-től kezdve nem is kísérleteztek tovább ilyen műszerekkel és látótávolságra vezették ki a vadászt, vagy lokátort kapcsoltattak vele. Csakhát ez egy másik vadász elfogásakor nem volt a legjobb módszer.
2. Pont az állandó megvilágítás igénye miatt a MiG-21/Szu-9-től kezdve rendszerben voltak az infrafejes párok is. Ezekkel szabadabban lehetett manőverezni, nem igényeltek állandó megvilágítást.
Bocsánat ha marhaságot írtam. Ha esetleg van itt fegyveres vagy vadászirányító majd kiegészíti:-)
Ez sajnos nem ilyen egyszerü. A repülögepekre sem lehet mindent esz nelkül pakolni, ott szamit a tömeg amit visznek (fegyverzet) a hatotav miatt is. Tovabba nem szabad elfelejteni a gyartasi költsegeket sem: ha a korabbi hozzaszolasokat olvastad, akkor latod hogy egy korszerü aktiv öniranyitasu raketa mennyibe kerül repülöhöz. A különbözö valtozatok amit kinalnak mind az eladas termekei is. Vannak piacok ahol csak ezeket tudjak megvenni, mert örülnek hogy rep.gepet kinyögtek vegre. Erre az orosz is rajött, mert kellett a penz neki nagyon.
Nagyrakéta? Akkor képzeld el a Vega rakétáját. 12 méter hosszú, az utazó rész átmérője 0,75 méter, a súlya 7,5 tonna. Csak a starthajtómű lőportöltetének a súlya 3,5 tonna. Persze ennél jóval nagyobb is van, de nekem ez a legnagyobb.
Mindazonáltal nem nagyon foglalkoztam a repülők rakétáival, csak annyit kellett tudni róla, amit Idegen hadsereg ismeret című tantárgy keretén belül tanulni kellett. Később meg már volt "saját rakétám" elég volt annak a gondjával foglalkoznom. És hát bizony ez is elmúlt majdnem 15 éve.
A honi légvédelmi rakéták többnyire parancsirányításúak voltak, de legalábbis félaktív önirányításúak, ami azt jelentette, hogy a földi kezelő személyzetnek a rakéta elindítása után is volt dolga jócskán. A repülő passzív önirányítású rakétáját csak el kellett indítani, aztán valami lett. De a mi rakétáinkra végig gondot kellett viselni.
A nyugati harci repülőgépeken az 1970-es évek elején jelent meg az AIM-54 Phoenix, mint az első rendszerbe állított aktív radarral rendelkező levegő-levegő rakéta, de ezt csak az F-14-esek fegyverzetébe integrálták (nem túl meglepő, lévén egyetlen rakéta egy egyszerűbb vadászgép árába került, mintegy egymillió dollárba akkori áron). Ez egy nagy hatótávolságú rendszer volt, a rakéta radar egy vadászgép méretű célt cirka 20km-ről, egy bombázógépet cirka 40-50km-ről volt képes befogni, hatótávolsága pedig 160km volt, ha a cél messzebb volt, minthogy képes lett volna a radarja befogni, akkor az F-14-es egyirányú rádiókapcsolat útján pályamódosító parancsokat közvetített a rakétának a repülés középső fázisában. Keleten a MiG-31 és az R-33 rendelkezetett hasonló képességgel először az 1980-as évek elején. Nyugaton az 1980-as évekig csak félaktív radaros levegő-levegő rakétával rendelkeztek a vadászgép (az önirányító infravörös rakétákon kívűl), ekkor jelent meg az AIM-120. Az AIM-120 apró radarja azonban szintén nem képes egy vadászgép méretű célt cirka 20km-nél messzebbről befogni, így az elméleti ~60km-es hatótávolsága csak úgy használható ki, ha a vadászgép radarja befogva tartja a célt, és közben a rakétáknak pályamódosító adatokat küldenek folyamatosan.amely az újabb radarokkal felszerelt F-15, F-16 és F/A-18 gépek egy célra már kettő rakétát is rá tudnak vezeti, az 1990-es évek óta pedig bizonyos gépek akár négyet is. A MiG-29 és Szu-27 vadászgépek csak félaktív irányítású R-27-el rendelkeztek, amelyekből egyszerre csak egyet tudtak rávezetni. Csak az újabb Szu-27K, Szu-30MK változatok rendelkeztek már az két R-27-es rávezetéséhez szükséges modernebb radarral, illetve később már a modernebb export MiG-29 és Szu-30 változatok is rendelkeztek az AIM-120 orosz megfelőljével az R-77-essel. Az orosz légierő gépei csak a nemrég elkezdett Szu-27SzK (SzM?) felújítás után képesek ilyen rakétát indítani.
E téren a nagy újítás majd a Metor és talán az AIM-120C-7 lesz, amelyek már kétirányú adatkapcsolattal rendelkeznek majd, tehát a rakéta radarjának adatait visszasugározza az indító gépre menet közben.
Hát ha a Volhovnál a háromból egyet elhagytál, még mindig megmaradt kettő, vagyis az alap mennyiség kétharmada. Ám ha a Nyevánál az alap kettőből elhagytál egyet, akkor már csak egy marad, az alap mennyiség fele.
Re 1: A Nyevát - lévén kismagasságú technika - nem elsősorban szállító gépek ellen használták. Egyébként meg miért? Csak. Mert azt írta elő a Lőszabályzat.
Re 2: Bár a repülőkhöz, és azok rakétáihoz nem nagyon konyítok, de azért egy lényeges különbséget látok. A honi légvédelmi rakéták többnyire parancsirányításúak voltak, de legalábbis félaktív önirányításúak, ami azt jelentette, hogy a földi kezelő személyzetnek a rakéta elindítása után is volt dolga jócskán. A repülő passzív önirányítású rakétáját csak el kellett indítani, aztán valami lett. De a mi rakétáinkra végig gondot kellett viselni.
Re 3: Nem tudom, mi nálad a nagy, de az én szakmámban csak a kis rakéták voltak infra önirányításúak (Sztrelák, Igla, stb...) Amikkel nekem volt kapcsolatom, azok mind nagyobb hatótávolságúak voltak ahhoz, hogy egy akármilyen infra fej megbízhatóan célra tudta volna őket vezetni. Volt ugyan önirányítású rakétánk, (Kub, Vega) de ezek lokátor által vezérelt félaktív önirányítású eszközök voltak.
De azt gondold el, hogy ott a csökkentés után már csak fele annyi rakétát tudtunk felhasználni.
Ezt nem egészen értem:(
A többit kezdem kapisgálni, ami még kérdés:
1. Ha mondjuk jön egy szállítógép lassan, egyenesen, nem manőverezve, akkor arra miért nem volt elég egy rakéta?
2. Ez kicsit OFF, de ha egy honi légvédelmi rakétánál, ahol ugye az elektronika mennyiségét és térfogatát (már nem ami a rakétában van, hanem a többit) gyakorlatilag semmi nem korlátozza, és még így is minimum 2 rakétát tartottak szükségesnek, akkor mekkora esélye volt egy vadászgép jóval kisebb teljesítményű elektronikájának egy jóval kisebb teljesítményű rakéta pontos célravezetésére, pláne (egészen a legutóbbi időkig, meg a bazinagy, vadászgépnek alig nevezhető Mig-31-ig)) egy csatornán, egy rakétával?
3. Lehet, hogy az oroszok ezért csináltak a nagy rakétákból is infravörös változatot?
(Eddig nem tudtam rájönni, miért, ez egy lehetséges magyarázat)
A pontos adatokra már nem emlékszem 20 év távlatából, ezért adatot csak ott írok, ahol biztos vagyok a dologban.
Ennek a két rakéta - három rakéta dolognak az alapja a megsemmisítési valószínűség. Ezt az adatot kiszámítani nem egyszerű dolog, viszonylag bonyolult matematikai levezetést igényel. Ám mivel én ennek a tudománynak sose voltam a feltétlen híve, ezért nem vállalkozom a megsemmisítési valószínűség levezetésére. Ha mélyebben érdekel a dolog, akkor kénytelen leszel Hpasp kolléga és olvtárs elemzését igényelni, mert egyszer voltunk vele a Bólyai főiskola valamikori légvédelmi tanszékén, és akkor megszereztük a képletet, az viszont nála van. Ám ez a szám meglehetősen elméleti dolog, és sok minden befolyásolhatja az megsemmisítési valószínűség valós alakulását. A cél mozgásparaméterei, zavarási tevékenység, mozgás iránya, stb.
Az én általam felidézett adatot annak idején a főiskolán tanultam, ami a matematika mellett a lőtéren végrehajtott rengeteg éleslövészet feldolgozott adatait is tartalmazza.
Ha jól emlékszem: A Volhov komplexum 1 rakétával 0,75 valószínűséggel tudja megsemmisíteni a célt. Kettővel ez az érték valamennyi, három rakétával pedig 0,96. Több rakétát már nem érdemes számítani, mert a megsemmisítési valószínűség is csak elenyésző mértékben nő, meg a technikát is át kellene hozzá alakítani.
A Nyeva megsemmisítési valószínűségét nem tudom pontosan, de a két rakétával ott is olyan 0,95 körüli érték jön ki. A Vega két rakétával 0,98-at tudott.
Namármost: Ha a Volhov komplexum egy olyan célra tevékenykedik, amelyik a fent említett mozgási és tevékenységi adatok tekintetében egyszerű célnak minősíthető, akkor előáll az a dolog, hogy a két rakéta alaposan lecsökkent megsemmisítési valószínűsége is kielégíti az alapkövetelményt, vagyis a cél megsemmisítését. Tehát, ha a cél közeledett, 540 m/s??? sebességnél kisebb sebességgel repült, nem zavart, nem manőverezett, és mindezt meghatározott magassági tartományban tette, akkor a rakéta felhasználást egyel lehetett csökkenteni. Legalábbis a lőszabályzat ezt lehetővé tette. Csökkenteni lehetett a felhasználást akkor is, ha nagyobb mértékű ellenséges légitevékenység volt várható, ennek az volt az értelme, hogy célonként két rakétával tovább bírtuk volna. Így ugyan csökkent a célonként megsemmisítési valószínűség, de a szám kb. kétharmada még mindig meg volt.
A Nyeva komplexum adataira nem emlékszem, mert irdatlanul régen foglalkoztam vele. De azt gondold el, hogy ott a csökkentés után már csak fele annyi rakétát tudtunk felhasználni.
A Vega érdekesebb dolog volt. Az a komplexum nagyon jó paraméterekkel rendelkezett, ott a cél nagy valószínűséggel való megsemmisítéséhez egy rakéta is elegendő lehetett. Persze akkor, a a fentebb leírt feltételek teljesültek.
Na és a vége. Azt jól állapítottad meg, ez az egész marhaság azért volt így, mert a szabályzat így határozta meg. A Lőszabályzat esetenként ugyan engedett bizonyos "alkotói szabadságot" a parancsnoknak, de csak nagyon keveset. Ám az tény, hogy a lőszabályzatot a hosszú évek tapasztalata alapján hozták össze, tehát a matematika és a kísérleti lövészetek nem mondtak neki ellent.
Először is pontosítok. A Nyevánál a 4 darab indítóállványra összesen 16 darab rakétát lehetett feltölteni. A Volhovnak 6 darab állványa volt, azokra darabonként egy rakétát lehetett tölteni, összesen hatot. A Vegának két osztálya volt darabonként 6 darab indító állvánnyal, amik mellett 2 - 2 darab rakétát lehetett készenlétben tartani. Ez összesen 24 darab. A Vegánál indítóállványon nem volt egy sem, hanem az állványtól 30 méterre lévő fedezékben ácsorgott két darab automata töltőkocsi, ami a parancs kiadásától kezdve 2 percen belül felrakta a rakétát az állványra. Ebbe belefért az, hogy automatikusan kinyílt a fedezék ajtaja, kicsoszogott a kocsi, csatlakoztatott az indítóállványhoz, majd áttöltötte a rakétát. Miután ez készen volt, a kocsi elindult vissza a fedezékbe, a rakéta elektromos és pneumatikus csatlakoztatása megtörtént, majd a fedezék ajtaja automatikusan visszacsukódott. Ez volt két perc.
Tehát ezekkel a számokkal számolj.
A Volhov egy célra 3 rakétát tudott indítani és rávezetni, ezt a mennyiséget egyszerű esetben 1 darabbal csökkenteni lehetett.
A Nyeva egy célra kettőt volt képes indítani és rávezetni, azt nem lehetett csökkenteni. (Ez azt jelentette, hogy egy feltöltés nyolc célra volt elegendő.)
A Vega maximum 2 darabot indított célonként, de inkább csak egyet.
Az osztályokat valóban fel tudták pakolni, de... A Nyeva bontási telepítési normaideje 1,5 óra volt. A Volhov 2,5 óra alatt telepített, 3,5 óra alatt lehetett menetkész. A Vega már macerásabb volt, mert annak a bontási és telepítési normaideje 24 óra volt, de csak akkor, ha a teljes szállítótér rendelkezésre állt. Nálunk nem volt meg a harmada sem. Ezek persze csak normaidők voltak, egy jól begyakorolt állomány lényegesen hamarabb is képes volt megcsinálni. Hajdanán, amikor (Dvina volt) az osztályokat gyakran mozgatták, egy osztály 1 órán belül képes volt telepíteni és bontani. De telepítettem már Volhov PV kabint 3 nap alatt, bár akkor különlegesek voltak a körülmények.
Az indításhoz nem csak a fix indítóállvány kellett, hanem a rávezető állomás is, vagyis a teljes komplexum. Önállóan még a fix indítóállvány sem volt képes semmire, pláne nem a TZM (szállító töltőkocsi)
Bár a rossz nyelvek szerint valaha az asuluki lőtéren elindult egy rakéta a TZM-en, de elszabadulni nem tudott, így eleinte vitte magával az egészet autóstól, töltőkocsistól. Ez az eset állítólag még a kezdet kezdetén volt, azóta meg nagyon sok reteszelő elemet beépítettek a technikába. (Lehet, hogy csak legenda)
És a végére az első kérdés: Egy Volhov osztály összes indító állványát hét perc alatt fel lehetett tölteni akkor, ha minden állvány üres volt, és a teljes kezelő személyzet rendelkezésre állt. Ez a hat darab rakéta volt olyan állapotban, hogy már csak az állványra tölteni kellett. A többi ilyen - olyan készenléti állapotban volt, volt olyan, ami 10 perc alatt készen lehetett, de volt olyan is, amivel 2 órát is kellett tökölni.
Én most képeket nem rakok fel Neked, de Neva 07 kolléga itt a vége felé rakott fel néhány indító állvány fotót. Ha az elejétől nézed, akkor találsz olyan képeket, amik az általam emlegetett technikák indító állványait ábrázolják.
Minden vilagos, de csak az a kerdes meg marad, milyen gyorsan tudtak volna meg potolni a kilöves utan a raketakat. Mert a korabbiakban inditottak egy celra kb. harom raketat, a megsemmisitesi valoszinüseg miatt. Nyeva, 4 db allvany, Volhov 3 db?/allvany, Vega 4db/allvany. A fennt emlitett raketaosztalyotat, külsö vesz eseten össze tudtak volna pakolnia teherautora es kitelepiteni valahova, illetve diszlokacio esten tudtak volna a fix inditoallvanyok nelkül teherautorol raketat inditani??
Ja és még egy dolog. Emlegeted Aszalót. Aszaló (és Táborfalva) az első körben szűnt meg valamikor a hatvanas évek közepén. Mindkét helyen kiképző bázis maradt, amit újonc kiképzés idején használtak az ezredek. Táborfalva már 1980. óta más célt szolgált.
A magyar hadseregnek három honi légvédelmi rakéta egysége, illetve harcászati magasabbegysége volt. Ezek: 11. h.lérak.vegyes dandár Budaörs (MN 5011). 12 harci osztálya, illetve 1 - 2 - 1 technikai osztálya volt. (Először 1 volt Börgöndön, aztán felállt mellé Gyömrő, majd maradt egyedül Börgönd) 104. h.lérak.vegyes ezred, Sárbogárd (MN 3011). 3 közepes harci osztálya volt, és egy nagyhatótávolságú osztálycsoportja Mezőfalván. Ennek az egységnek egy technikai Osztálya volt Sárbogárdon. A Mezőfalvi osztálycsoport mindenben önálló volt, saját technikai osztállyal is rendelkezett.
105. h.lérak ezred Miskolc (MN 4105). 3 harci osztálya volt, és egy technikai osztálya Pingyom tetőn.
Na most azt kell tudni, hogy a közepes osztályok (ezeket tudom pontosan) a 6 darab indító állványukhoz 36 darab rakétát tároltak helyben, amik különféle szereltségi állapotban voltak, a legtöbb részben szerelten. Ezeket a rakétákat az osztályok saját állománya (RESZCS) képes volt indítható állapotba hozni. A közepes osztályoknál egyébként egyszerre hatt rakétát lehetett egyszerre feltölteni, és két sorozatban ellőni. A Nyeva osztályoknál nem tudom, hány rakéta volt, ott a rendelkezésre álló 4 indító állványon egyszerre 16 rakétát lehetett feltölteni. Az osztályok állománya ott is képes volt az osztályoknál tárolt rakétákat indítható állapotba hozni, bár ott könnyebb dolguk volt, mert ott a hajtóanyaggal nem kellett szarakodni.
A Vega önálló volt, saját technikai osztállyal. Ott mindent egy kupacban építettek meg, a technikai osztály is az indító állásokkal egy körletben volt, tehát - legalábbis Magyarországon - az osztályok indító állványainál csak 2 - 2 rakétát tároltak. Azok sem az indító állványon voltak, hanem annak közvetlen közelében egy fedezékben. Onnan 2 percen belül? állványra lehetett tölteni.
Tehát minden rakéta osztálynak volt bizonyos mennyiségű saját rakétája.
Ám a technikai osztályok is tároltak bizonyos mennyiséget, de ne gondolj hatalmas mennyiségre. A börgöndi Technikai Osztály mindössze 24 darab közepes rakétát tárolt. Nyírteleknek, a szakmai üzemi bázisunknak is volt néhány, de azok inkább konzervált állapotban tartották a rakétákat. Abból lett pótolva az esetleges lövészeti felhasználás, vagy a meghibásodás miatt használhatatlan rakéta. Még akkor is kiselejtezték a rakétát, ha a rakétatesten keletkezett egy mély karc vagy horpadás. Na persze nem dobták ki, hanem gyakorló rakéta lett belőle.
Háborús helyzetben Nyírtelken keresztül azonnal megindult volna az utánpótlás szállítása, bár ezt szerencsére sose próbáltuk ki.
Mondjuk pont ők azok (pl Tardona) akik közelvoltak Pingyomhoz, ahol a tartalékot tárolták azt hiszem. A pestiek meg ha jól emlékszem Börgöndről kaptak volna. Meg volt ez szervezve hidd el.
Volna egy fontos kerdesem, a magyar legvedelmi alakulatokra visszaterve. Olvastam az eddiggi hozzaszolasokat, szerintem nemegy fontos dolgot ki lett eddig felejtve. Espedig: haborus szükseghelyzetben, ha mondjuk Szakald, Aszalo, Cserepfalu, Tardona minden raketajat kilötte volna(felteteles mod, az ellenseg egyszerre több iranybol tamadna), honnan lett volna utanpotlas. Bazison tartanak, illetve raknak össze raketakat. Ott tankoljak öket az biztos. Mennyi komplett indithato raketa es bevethetö inditoallas volt mondjuk Cserepfaluban? Azert ilyen helyekre gondolok, mert ezek kintebb esnek Pesttöl, vagy közbensö tarolohelyröl szallitottak volna oda raketakat?
1988. márciusban voltam az akkor még létező osztravai légvédelmi hadtest üdülőjében. Nem tudom, azóta létezik-e még az alakulat, akkor még a veszprémi légvédelmi hadtesttel testvér alakulatok voltak. (ki hitte volna.) Az ottaniak imádták nyáron a Balatont, télen meg mi jártunk oda. Gyönyörű környék volt, bár rakéta osztályt egyet sem láttunk.
