Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2000.04.03 0 0 377
Az igazi Beatles-könyv
2000-04-03 (a nyomtatott MH cikke)

Újra összeállt a Beatles. A gombafejűek azonban nem zenélnek, hanem írásra adták a fejüket, és ősszel piacra dobják közös önéletrajzukat.

Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr hat éven át dolgozott a Beatles Antológián, amely a legteljesebb képet adja, miként uralta a világ legnépszerűbb együttese a hatvanas évek rock and roll porondját, mi okozta felbomlásukat. McCartney szerint "A könyv el fog oszlatni számos mítoszt, és a történéseket a maguk valóságában mutatja be".
Az 1980-ban meggyilkolt John Lennont sem hagyták ki a közös műből, számos nyilatkozatát beleszőtték a történetbe. Özvegye, Yoko Ono részesedni fog a kiadó számításai szerint legalább egymilliárd fontot hozó bevételből. A közel négyszáz oldalas könyv ősszel jelenik meg, s máris több nyelvre kívánják lefordítani, még kínaira is, és legalább 20 millió példány kerül forgalomba világszerte. A Beatlesről az elmúlt harmincöt évben legalább négyszáz nem hivatalos életrajzi mű jelent meg; számos könyv a korabeli sajtójelentésekre, megalapozatlan feltevésekre épült, őket soha senki nem kérdezte meg. Magyarul többek között Ungvári Tamás foglalkozott a gombafejűekkel. A közösen írt önéletrajz részletesen feltárja, hogyan és miért bomlott fel az együttes 1970-ben, amikor John Lennon faképnél hagyta őket. Írnak benne a kábítószerezésről, szexuális szokásaikról, riválisaikkal való viszonyukról. Több száz, javarészt eddig ismeretlen fotó is a könyvbe került.
A mű azt is felfedi, hogy négy évvel ezelőtt McCartney, Harrison és Ringo Starr visszautasított egy 175 millió fontos turnéajánlatot, amelyben Európa, az Egyesült Államok és Japán 17 városába invitáltak őket. Korábban arról is szó esett, hogy John fiaival, Juliannal és Seannal lépjenek színpadra, de ebből sem lett semmi, mert a három beatle számára a mítosz megőrzése mindennél fontosabb.

Törölt nick Creative Commons License 2000.04.03 0 0 376
Ebben igazad van, én csak 1 kis játékot akartam...
Előzmény: A hely szelleme (374)
MusicMan Creative Commons License 2000.04.03 0 0 375
Helló mindenkinek!

BEATLES, MCCARTNEY, LENNON, HARRISON, STARR ritkaságok és egyéb finomságok itt!


Bocs a reklámért, de tényleg érdemes megnézni...!

MM

A hely szelleme Creative Commons License 2000.04.01 0 0 374
Én nem állítanék össze ilyet. Elég ilyesmi van már forgalomban. Szerintem amúgy minden válogatás alapjában véve értelmetlen dolog.
iwiner Creative Commons License 2000.03.31 0 0 373
"Mit tennétek, ha Ti állíthatnátok össze egy "The Beatles 20 Golden Hits" című lemezt"
Hűha! Asszem gyorsan meggyőzném a kiadót, hogy mégis legyen csak az 2x20, mert ugye egy dupla CD-vel nagyobbat lehet kaszálni...:-)
Off (bocs)
Vki keresgélt összes Beatles nótát MP3-ban. Nekem van, ha érdekel vkit

Mit szóltok ahhoz, hogy Sir Paul egyött jár egy nála majd 30 évvel fiatalabb csajjal?!

Csülök Creative Commons License 2000.03.31 0 0 372
"Mit tennétek, ha Ti állíthatnátok össze egy "The Beatles 20 Golden Hits" című lemezt"
Háááát....
Először is megpróbálnám meggyőzni a megbízóimat, hogy ne "20 Golden Hits"-et adjanak ki, hanem egy "All from The BEATLES"-t. :)
Törölt nick Creative Commons License 2000.03.31 0 0 371
Mit tennétek, ha Ti állíthatnátok össze egy "The Beatles 20 Golden Hits" című lemezt? Mondjuk azt a réteget céloznánk meg, aki még nem annyira ismeri a Beatles-t. Én így válogatnám össze:
I Saw Her Standing There
She Loves You
I Want To Hold Your Hand
A Hard Day's Night
I Feel Fine
Yesterday
Day Tripper
In My Life
Eleanor Rigby
Strawberry Fields Forever
With A Little Help From My Friends
I Am The Walrus
Lady Madonna
Hey Jude
Revolution
While My Guitar Gently Weeps
Hey Bulldog
Something
Let It Be
Free As A Bird
No persze sok minden lemaradt...
A hely szelleme Creative Commons License 2000.03.31 0 0 370
Megvan valakinek az újrakevert Imagine album? Sokkal jobban szól?
traianus Creative Commons License 2000.03.30 0 0 369
szavazat elment
Előzmény: fabfour (368)
fabfour Creative Commons License 2000.03.30 0 0 368

Ma van az utolsó napja a nemzetközi Beatles-oldal szavazásnak, ahol az egyetlen magyar szerző által készített anyag az enyém. Kérlek segíts hogy minél jobb helyet szerezzen...köszi:

Itt szavazhatsz!


fabfour Creative Commons License 2000.03.25 0 0 367
...a fényképész...he he hukk...
Előzmény: traianus (366)
traianus Creative Commons License 2000.03.24 0 0 366
Ma lenne Fabfour nap ? Tényleg...Gratulálok !
És melyik vagy te a képen ? A gombafejű ?
Előzmény: fabfour (364)
pasa_ Creative Commons License 2000.03.24 0 0 365
Jobb keson mint soha. :-)

A tobbi lemez mar ott volt, vagy meg hianyzik par?

Pasa

Előzmény: traianus (363)
fabfour Creative Commons License 2000.03.24 0 0 364

Névnapom alkalmából minden jót minden Beatles-barátnak!

traianus Creative Commons License 2000.03.24 0 0 363
Mai hír: A Beatles A Hard Day's Night, Rubber Soul és White Album c. lemezei bekerültek a Grammy Halhatatlan művek csarnokába.

Miért csak most ?

JohnL Creative Commons License 2000.03.22 0 0 362
sajna megszünt de egy uj készülőben van
zenét tudok küldeni amolyan mintát MP3 ba.?
Előzmény: A hely szelleme (361)
A hely szelleme Creative Commons License 2000.03.18 0 0 361
Nincs egy weboldalad a zenédről / zenekarodról (ha már olyan sokat írsz róla)?
Előzmény: JohnL (360)
JohnL Creative Commons License 2000.03.18 0 0 360
Hát igen valószínű be kell érjétek szerény személyemmel, de ha valakit megnyugtatt az a dolog akkor beszélek Paulal hogy utolag vegyen be a Beatles zenekarba és akkor én reflektárhatok zenéjükböl nektek :-)
Előzmény: old shatterhand (359)
old shatterhand Creative Commons License 2000.03.17 0 0 359
Szerintetek lesz még alkalmunk hallani Magyarországon élőben egy Beatles tagtól akár csak egy dalt is énekelni ?
Attól tartok vészesen fogy az idő...
Kapsel Creative Commons License 2000.03.16 0 0 358
Friss hírek Paullal kapcsolatban:

Paul McCartney Reveals New Love

It's official: Ex-Beatle Paul McCartney has confirmed that he and swimwear model-turned-activist Heather Mills are "an item." The revelation came today from the BBC.
Sir Paul, 57, met Mills, 32, at a charity event last year. He played guitar and sang backing vocals for a single she recorded, "Voice," the proceeds of which went to aid people who have lost limbs in war zones. The cause is one close to Mills' heart; she lost her left leg below the knee in a 1993 accident with a police motorcycle.

"Yes, we're very good friends. She's a very impressive woman. We are an item," says McCartney in a statement. "We've done charity work together and we've grown close. We have been on holiday together and that's it.

"What we don't need at this stage is photographers lurking in bushes," he says. "If this is to develop, then give us a chance. I'm not a politician and we're not spies. I don't want to be surrounded by photographers because that could wreck something."

Rumors of their mutual fondness arose last November when "Voice" was released. At the time, the pair refused to pose together for photographs, with McCartney denying that their relationship was anything but professional.

According to the Associated Press, Mills has spent the time since her recovery championing the cause of people with similar disabilities. In addition to fundraising, she campaigns for the ban of land mines, counsels amputees, and has taken shipments of donated prosthetic limbs to both Croatia and Cambodia. She's also received humanitarian awards for her efforts. Lately she's branched out into acting, landing an upcoming role on a British detective show.

McCartney lost his wife of 29 years, Linda, to breast cancer in April 1998.

forrás: www.wallofsound.com

Törölt nick Creative Commons License 2000.03.16 0 0 357
Ezen az oldalon bővebb infó található arról a Double Fantasy példányról, amelyet Lennon annak az idiótának írt alá néhány órával a...

Szerintem borzadály, hogy engedték elárverezni!

http://www.momentsintime.com/john_lennon.htm

Törölt nick Creative Commons License 2000.03.09 0 0 356
Tegnap bele akartam nézni az A Hard day's Night-ba (a filmbe), meg akartam nézni, a koncertjelenetben valóban ott sikoltozik-e a tinédzser Phil Collins (állítólag igen), és szomorúan vettem tudomásul, hogy a videokazetta (már kb 10 éves) tönkrement, a film alig élvezhető, a kép egy helyen szinte végig ugrál.
Szóval a kérdésem: nagy örömmel venném, ha valaki le tudná nekem másolni VHS-re az A Hard days Night-ot, eredeti, angol hanggal...
thesaint Creative Commons License 2000.03.07 0 0 355
szívesen.
az Ebonyról később nekem is beugrott, hogy nem Michael Jackson a másik énekes.
Előzmény: Törölt nick (354)
Törölt nick Creative Commons License 2000.03.07 0 0 354
Köszönöm!
(Az Ebony And Ivory-t Stevie Wonder-rel énekli a Tug Of War-on, akárcsak a What's That You're Doing-ot.)
Előzmény: thesaint (353)
thesaint Creative Commons License 2000.03.06 0 0 353
elnézést kérek, Michael Jackson lemezén a The Girl is Mine című duett van.
thesaint Creative Commons License 2000.03.06 0 0 352
Szia Szabolcs !

Én az Ebony and Ivory-ra tippelek, de nem biztos. Sajnos a szólókat nem nagyon ismerem.

Előzmény: Törölt nick (350)
TomTom.SzT Creative Commons License 2000.03.06 0 0 351
De jó, hogy van egy ilyen topic. Mégsem tűnik el teljesen talán a ZENE iránti igény. Sajnos az előző kérdésre nemt"ok válaszolni, viszont én is segítséget kérnék: a Beatles egy régebbi (??) dalát keresem, azt hiszem, ez a címe: And I love her. Nincs meg véletlenül vkinek .mp3-ban?
Törölt nick Creative Commons License 2000.03.06 0 0 350
Egy info kellene: tudja valaki, mi volt annak a számnak a címe, amely Michael Jackson THRILLER c. lemezén szerepel, és Paul McCartney is közreműködik benne? (Három számot vettek fel együtt 1981 elején, ezek közül a Say say say és a The man McCartney Pipes of peace albumán jelent meg 1983-ban, a harmadik Jackson lemezére került rá.)
A hely szelleme Creative Commons License 2000.03.06 0 0 349
Te szegény, félreértetted praclee-t, ő Fabfour trükkös Beatles-fotójára reflektált...

Na mind1. Azért így is sok Beatles-lemezed van, én utólag megdícsérlek. .-)

Előzmény: JohnL (347)
Kapsel Creative Commons License 2000.03.05 0 0 348
Az angol VH1 zenecsatorna megszavaztatta nézőit, hogy kit tartanak a Millennium legfontosabb/legjobb előadóinak.
Az első három helyezett:
1. Beatles
2. Queen
3. Madonna

Az első helyezet kihírdetése után személyesen Paul köszönte meg a VH1 nézőinek az elismerést.

Egyébként Lennon szólóban 10. lett, őt közvetlenül Michael Jackson és Celine Dion előzte meg :((

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!