Én akkor lennék igazán elégedett, ha jó meccseket játszana a csapat (ez nem feltétlenül jelent győzelmet), és ha minden meccs után elmondhatnák, hogy mindent kiadtak magukból, ennél többet nem tudnak. Ha ez így lesz, akkor lehet keresnivalónk, de az első hely elérhetetlen, mert a tudás az hiányzik hozzá
Azért ne írjuk le a letteket, van egy remek csatáruk, nem olyan rossz csapat. Számomra kítűnő eredmény lenne, ha a 3. helyet hoznánk, mert a realítás ettől a válogatottól szép eredmény.
Azért furcsa lenne, ha rögtön azzal kezdte volna, hogy felejtsük el a továbbjutást, nekik valamilyen szinten a maximumra kell törekedniük, különben abbahagyhatják az egészet. De szerintem a médiának akkor is hideg fejjel kell viselkednie, ha ilyen nyilatkozatok születnek.
Amúgy tényleg nem szerencsés. Petőé nekem is jobban tetszik.
Igen, tényleg nem mondta. De szerintem igazán úgy lehetett volna összehasonlítani, ha játszanak egymás ellen
A nyilatkozatról: persze, hogy nem úgy kell hozzáállni, hogy nincs esélyünk, de nem ilyen nagyképűen a realitásokat suttba vágva; aztán figyeld meg, majd panaszkodnak, hogy a sajtó akkora terhet rak a vállukra....
Pető nyilatkozata szimpatikus
Pető:
---
- Lehetne rosszabb is, de azért ez sem könnyű. A mai futballban már nincsenek könnyű csoportok, nincsenek gyenge csapatok. Nehéz lesz, de én bizakodó vagyok, bár a svédek és a lengyelek jelenleg jobbak nálunk.
---
Csak aztán a bizakodás jelentsen bátor játékot is, mert 1-2 meccsen elég félénknek tűnt.
"annak is örülhetünk ha 3.-ok leszünk!"
Nem tartom magam túl optimistának, valószínűbb, hogy nem jutunk ki (de nem reménytelen), viszont harmadiknál kizárt, hogy rosszabbak leszünk, erre akár fogadok is, a lettek messze nincsenek a grúzok szintjén.
"Aztán az hogy ez jó nekünk vagy sem hogy kijutunk egy EB-re az már más kérdés!"
Jó. Még ha nem is szereplünk ott jól, akkor is nagy szükség van arra, hogy végre kijussunk valahova.
Szerintem is lehetne visszafogottabb, de még mindig sokkal inkább így álljon hozzá, mint hogy "úgysem jutunk tovább". Más kérdés persze, hogy maga is elhiszi-e, amit mond.
Olvasgattam a véleményeket itt és hát nemtudom....
Az utóbbi években ez a legkönnyebb csoport amibe vagyunk!Csak sajnos az a probléma hogy nemcsak az ellenfeleket de saját magunkat is lekell győzni ha kiakarunk jutni!
Sajnos az utóbbi évek játéka alapján már annak is örülhetünk ha 3.-ok leszünk!
Pedig ebből a csoportból TOVÁBB KELL JUTNI!
Aztán az hogy ez jó nekünk vagy sem hogy kijutunk egy EB-re az már más kérdés!
Akkor kicsit visszakanyarodnék a média felelőssége vitára: ameddig az egyik "éljátékosunk" ilyeneket nyilatkozik ne csodálkozzunk, hogy a sajtó is számon kéri majd az eredményeket
Alapvetően jó szisztéma lenne, csak így sok kis válogatott elesik a lehetőségtől, hogy a nagyokkal játsszon. És egy Andorra vagy Feröer számára azt hiszem ezek a meccsek jelentik a selejtezők legnagyobb pozitívumát. Ők tiltakoznának, míg a nagyok szorgalmaznák az ötletedet.
Lengyel vélemények:
---
Zbigniew Boniek az 1980-as években a pályán csillogott, s úgy tűnik, hogy megérzései is kiválóak. A Juventus és az AS Roma egykori lengyel sztárja a portói sorsolás előtt a németek, a lettek és a San Marinó-iak mellett éppen Gellei Imre együttesét szerette volna csoportellenfélnek: "A harmadik kalapból a magyarok lennének a legkedvezőbbek, mert ők a legkiismerhetőbbek. A többiek remek, de nagyon rossz teljesítményre is képesek. A magyarok játékstílusa kedvezhet válogatottunknak" - mondta órákkal a sorsolás előtt a lengyel szövetség alelnöke.
Jerzy Engel szövetségi kapitány már a csoportbeosztás tudatában nyilatkozott bizakodóan: "El kell ismernem, kedvező a sorsolásunk. Az első kalapból éppen a svédeket szerettem volna, s a San Marinó-i együttes is szerepelt a kívánságlistámon. A másik két csapatra, a lettekre és a magyarokra pedig Michal Listkiewicz elnök úr tippelt..."
---
Lisztes eléggé optimista, legyen igaza:
---
– A Népstadionban szerintem valamennyi ellenfelet le tudjuk győzni, a továbbjutáshoz ez az alaphelyzet. Idegenben pedig szerintem képesek leszünk majd meglepetésekre. Kicsit olyan érzésem volt a sorsolás után, mint amikor az atlantai olimpiára sorsolták a csoportokat. Akkor sem mi voltunk az esélyesek, nem is biztos, hogy az ellenfelek komolyan vettek minket, mégis mi voltunk ott az olimpián. És abban a csoportban ott voltak a svédek is…
---
Akkor még talán partiban voltunk a románokkal hazai pályán, de azóta a VB-selejtezőn itthon is komoly fölényben voltak sajnos. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy annak, hogy régebben milyenek voltak a svédek, nincs sok köze ahhoz, hogy most milyenek lesznek.
Bizzunk abban, hogy rosszak, mi pedig fejlődjünk gyorsan...
Azért ez túlzás. Én csak arra támaszkodhatok, hogy a románok egyértelműen jobbak voltak ott a svédeknél, és mi mégis partiban voltunk velük(sőt!) legalább hazai pályán a selejtezőkön.
San Marinonak reálisan azért a lettek ellen több esélye van. Nem mondom, hogy egyáltalán nem fogom félteni a csapatot ellenük a közelmúlt "kötelező" meccsei miatt, de azért bízom benne, hogy meglesz a két győzelem még akkor is, ha SM végig a saját térfelén védekezik.
Ez az átszervezés így elsőre nem tűnik rossz ötletnek.
Én az ilyen statisztikákban, hogy "még soha nem jutottak ki EB-re", nem nagyon hiszek, régebben más volt a csapatuk, más volt a sorsolás, stb. Az számít, hogy most milyen jók. Gondoljatok csak arra, hogy pl. a magyar válogatott meccsei előtt hányszor hallottátok, hogy "még soha nem kaptunk ki tőlük", vagy hasonlók, de ezek inkább csak érdekességek.
Hogy érted, hogy "illene"?
Ha te is a hagyományokhoz viszonyítasz, akkor illene akár első helyen is továbbjutni, de abban szerintem elég széles körű az egyetértés, hogy a mai papírforma szerint a svédek és a lengyelek is jobbak nálunk.
Szerintem a San Marinóiak erre az egy meccsre fognak készülni, mertvalami kevés esélyük csak ellenünk van.Egyébként a lebonyolítást az Ázsia minta szerint át kellene szervezni!! először a kicsik, mondjuk a mostani 4.- 5. kalap játszana azelső évben selejtezőket ez 5 db 4-es csoport, majd az öt csoportgyőztes csatlakozna a 30 csapathoz, ez 7 db 5-ös csoport és az első 2-k + rendező, védő, lenne a 16-os döntő.
Liechtenstein ellen nem lett volna kötelező nyerni. Valahogy ezek ellen a törpék ellen mindig mi kerülünk a történelemkönyvekbe a negatív szenzációként.
Izland már akkor sem volt rossz vagy kutyaütő vélogatott. Mielőtt találkoztunk volna velük az EB-selejtezőkön hazai pályán verték a Michellel valamint Butraginoval rendelkező spanyolokat, azt megelőzően pedig kétszer ikszeltek az akkor még szovjet válogatottal a 90-es VB előtti selejtezőn.
Mégis nagy csalódás volt a vereség, mert akkor valóban reális esélyünk volt a kijutásra. San Marino jóval gyengébb az akkori Izlandnál.
Csak óvatosan ezzel a San Marinóval!
A 90-es évek elején Izlandról is ezt mondtuk - aztán 3 éven belül 4 meccs (2 EB-selejtező, 2 VB-selejtező), 3 zakó, az izlandi csapat első külföldi győzelmének aktív részesei voltunk (illetve én nem, de a filyúk). Ott már történelmet írtunk. Lehet, hogy SM-ban is fogunk?
Innen egyébként illene legalább másodikként simán továbbjutni.