Ha van valakinek tapasztalata sigma 18-200, vagy hasonló átfágású obival kapcsolatban K20D-n akkor azt szívesen meghallgatnám.
Illetve segítséget szeretnék kérni firmwire frissítéssel kapcsolatban. (K20D-hez ez is).Megéri, nem éri, mivel tud többet, honnan tudom leszedni, hogyan tudom feltenni(a gépre).
Sziasztok! Ha minden jól megy, most sikerül eladni a k10D-met. Ezután k20D-t szeretnék, szóval ha van valakinek használt példánya, én vevő vagyok rá. Csak a váz érdekel, portrémarkolat, obik, kiegek vannak.
Igen néha írok a K10D-be hogy életben tartsam. Létezik a Pentax DSLR topik, de nincs kihasználva. A gépenkénti topikoknak van előnye hátránya, jobban átlátható, nem olyan szövevényes mint az Oly topik. Másrészről szomorú látni kihalásuk, valóban egy idő után leállnak. Lehet, hogy a gyűjtő topik mégse olyan rossz. Mindenesetre lehet bele írogatni aki úgy érzi behalt gépének topikja.
Én nagyon sokat tanultam ebből a topicból- már a masina megvétele előtt is, de utána is-, de a PFC-n most már nekem sokkal több a hasznos infó. De a géppel ismerkedőknek ott nehezebb alapinformációhoz jutni, pedig a K-7 megjelenésével sok lesz a használt K20D-s vásárló, ezért legalább néha dobjunk be valamit.
egyrészt tényleg butaság mindahányszor újabb és újabb pentax modellnek topikot nyitni, jobb ötlet egy nagy "központi" dslr topik (így elkerülhető, hogy a modellek évülésével legyen egy csomó inaktív topik, amiket senki sem látogat ellenben egy csomó hasznos információ van benne, amik a kezdők számára hasznos lehetne - ha meg tudnák találni...) másrészt meg a k10d topikba közel két hónapja nincs új bejegyzés... oszt azé tán talán csak nem temetjük még azt a jó kis masinát ;-)
Pentax k20d-hez szeretnék egy sigma 150-500 HSM-es obit vásárolni. A kérdésem a következő lenne, hogy felismeri e a váz a hsm motort? (mert ha nem akkor nem működik a AF.)
de néha ez a szétkockázódás bejön akkor is, ha sötét a vízfelület, RAW-ban fotózva és a PS CS4 CameraRaw-jával előhívva
ez mitől lehet?
másik: a RAW-ba beágyazott JPG-nek (amit a váz is mutat, és akkor is beágyazza, ha egyáltalán nem kérek JPG-rögzítést), alaposan túlexponáltnak kell lenni, hogy a tényleges RAW helyesen exponált legyen, általában középső állású fénymérési módban +2/3 FÉ-t kell expókorrekcióként beállítani, ekkor a kijelző által mutatott kép túlexponált lesz, de a RAW tökéletes
a képnéző programok is először ezt a JPG-képet mutatják, majd 8-10 mp elteltével a RAW-ot
érdekes viszont, hogy manuális objektívnél a zöldgomb benyomásával a rekesz beugrasztásával nyert expozíciót viszont -1/3FÉ-kell csökkenteni
Fura. Ha nem 3.61-es verzió van a gyári programból a gépeden, akkor javaslom arra frissíteni http://www.pentaximaging.com/files/software/PBLV0361.EXE Esetleg kipróbálni más, ingyenes vagy fizetős programot, mert a Pentax Photo Lab elég butácska...
Itt felénk nem sok jót találni a gyári RAW konverterről, de azért ez túlzás, ott valami nem stimmel. Egyből valami másra kellene rászokni. Én speciel a Lightroom-ot használom, de sokan esküsznek a Rawtherapee-ra.