HATALMAS NAGY GRATULA A FIÚKNAK!! Nagyon oda kell figyelni a Lettekre, mert nagyon jó az a csapat! A lengyeleket sem kell lenézni, de ők gyengébbek a svédeknél! San Marinot ütni kell! HAJRÁ MAGYAROK!!!
"Szidni éppenséggel lehet, mégsem a játék áll a legalacsonyabb színvonalon a magyar labdarúgásban. Az ugyanis szinte csoda, hogy legalább ennyi futball kijön a sportág balkáni módon botrányos infrastruktúrájából(..)Most jó okom van megerősíteni, hogy a magyar futball többet nyújt, mint amennyi az infrastruktúrája alapján tőle elvárható lenne."
Ezzel maximálisan egyetértek, Szekeres ezúttal megtalálta a lényeget.
Igazában akkor rágtam be a tévére, amikor a csodában bízva mégis leültem abba a bizonyos fotelba a svédországi kapcsolás időpontjában, az m1-en azonban cinikus módon, se szó, se beszéd elkezdték vetíteni a bűnügyi filmet. Elvárta volna a vélhetően hatalmas publikum, hogy legalább annyi mondjon valaki: sajnáljuk a történteket, elnézést kérünk...
Ha már a csatorna a köz szolgálatában áll. Mármint elméletileg.
Zűrös volt a meccs televíziós előtörténete, hiszen még délben is olvashattunk ezen a honlapon tárgyalásokról, tűzoltásról. Aztán maradt a nagy semmi. Két igazság nem létezik, abból a két állításból tehát, hogy a magyar tévé időben átutalta a jogdíjat, illetve, hogy a partner nem kapta meg azt időben, az egyik bizonyosan hamis. Szerény banki ismereteim szerint a pénzintézetek nem folyamatosan utalnak, hanem csak bizonyos napszakban, az is megeshet tehát, hogy a magyar fél még a megadott határnapon, de már későn indította útjára a pénzt, és az végül valóban másnap ért célba.
A bajnokság első fordulójában azt írtam le a Tévéfotel-rovatban: ?Szidni éppenséggel lehet, mégsem a játék áll a legalacsonyabb színvonalon a magyar labdarúgásban. Az ugyanis szinte csoda, hogy legalább ennyi futball kijön a sportág balkáni módon botrányos infrastruktúrájából. Néhány napja még nem tudtuk, hogy mely csapatok játszhatnak a felsőházban, nem volt sorsolás, szinte mindenütt az utolsó pillanatban lettek véglegesek a keretek, hadd folyjon elmélyült, alkotó csapatépítés.? Most jó okom van megerősíteni, hogy a magyar futball többet nyújt, mint amennyi az infrastruktúrája alapján tőle elvárható lenne. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a német Nationalelffel és az ARD-vel, az angol válogatottal és a BBC-vel ugyanez a méltatlan gyalázat előfordulhatott volna. Nesze nekünk 21. század!...
Mese nem volt, a tévéfotelből ezúttal rádiófotel lett, színvonalas produkciót hallottunk a felkészült és visszafogott Novotny Zoltán, valamint a jól összeválogatott szakkommentátorok révén. Izgulhattunk kezdettől fogva, előbb a szenzációnak számító győzelem, a hajrában pedig az ugyancsak elismerésre méltó döntetlen megőrzéséért.
A várakozáson felüli rajt dicséri Gellei Imre szövetségi kapitányt, akit meglehetősen bizalmatlanul fogadott a közvélemény nagyobb része. A mester azonban betartotta az ígéretét, a selejtezősorozat kezdetére megtalálta a csapatát. A rutinos játékosok és a tehetséges, harcos fiatalok megfelelő mixével ígéretes döntetlent ért el a csoport favoritjának tartott svédek otthonában, folytatva a spanyolok ellen, illetve az Izlandon (ugyancsak láthatatlanul) már megmutatott, formás és ütőképes futballját.
Szerdán San Marino ellen, a Megyeri úton folytatódik az EB-küzdelem. Biztos, ami biztos, ki kell menni a meccsre, mert ki tudja, hogy a magyar tévé időben meg tud-e állapodni a közvetítésről önmagával.
Szekeres István
Utoljára, ha jól emlékszem a tavaly év végi magyar-macedón volt az újpesti stadionban. Az akkori eredménnyel most is kiegyeznék.:) Na meg az akkori jegyárakkal is...(ugye ingyér volt...)
Én tudom a választ, ahogy a haját igazgatja az valóban mesteri, mondhatnám topmodell, amolyan Beckhem.
Lát valaki különbséget a két futballzseni között? :))
Én is azon kevés szerencsés közé tartozom Zoltán jóvoltából, hogy láthattam a meccset, és ezt ezúton is köszönöm neki! Egyetértek a leírtakkal, ezeket már ott is megbeszéltük nagyjából. :-)
Azért ez a mai svéd válogatott talán tényleg verhető lett volna egy kicsit gólratörőbb játékkal, de nem elégedetlenkedek, hiszen a mérkőzés előtt nagyon örültem volna a döntetlennek!
Az első félidőben olykor kifejezetten szépen tartották a srácok a labdát, ez kicsit meglepett. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban jöttek a svédek, és sajnos nem bírtuk a nyomást. Azért még azt megjegyezném, hogy 0-1-nél nem sokkal a gólunk után volt egy nagy helyzetünk, ahol nagyon nagy bravúrral védte a svéd kapus Tököli fejesét. Ha az bemegy, akkor 0-2-ről talán megtarthattuk volna az előnyt, bár ki tudja...
Mivel azon kevés szerencsések(!) közé tartoztam, akik láthatták a meccset, egy kis összefoglaló, közhelyszerűen, a lényeget kiragadva:
végre már egy nem csak szavakban, de tettekben is erős válogatottat láthattam, igazán nem sok kifogásolható volt a játékunkban. Mégsem vagyok elégedett, ugyanis a mai svéd válogatottat gólratörőbb játékkal megverhettük volna. Sajnos az egyébként remek Király Gabi hibázott az egyenlítésnél... Nekem legjobban Fehér Csaba játéka tetszett, a gól előtt zseniálisan lódult meg. Lisztes viszont sok labdát elszórt, ,erre oda kellene figyelnie. Mindegy, az összkép így is nagyon szép, gratulálok a fiúknak. Remélem, a legközelebbi idegenbeli selejtezőnket nem mondjuk egy costa-ricai tévécsatornán kell megtekintenem.