A természet csupa ellentét: Nappali fény és éji sötét, Kopár hegyek és virágos völgyek, Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek. A komor észak és a dalos dél, A tikkasztó nyár és a dermesztő tél. A chaos, a rend, A zaj és a csend, A föld és az ég, A kezdet és a vég.
És ellentmondás a történelem. Egyéni érdek és honszerelem, Viszálykodás és tömörülés, Az Isten nevében emberölés, Felszökő pálya és letört vonal, Bonyolult cselszövés, szakadt fonal. A szolga, az úr, Az angol, a búr, A tömlöc, az őr, A béke, a tőr.
És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet, Az emberi lélek, az emberi élet. Lobogó érzések, lehiggadt ész, Feszülő tervek és remegő kéz. A tett és a szó, A rossz és a jó, A csonka, az ép, A rút és a szép. S a számtalan végletnek egy az ura Világot átfogó harmónia
A sorsod Élni, mint más - Élni másképp Másra vágyni S tenni másért Gyűrt arcok mélyén Csillogó könnyekben látni Mitől fájt az éj, Minden tiszta nevetést Meghallani, s benne tudni Holnapunk hitét.
A sorsod Édes álmokból Mindig felriadni, Megízlelt vágyakat Sírva mind feladni, Feléd nyújtott Kezek között Markolni a légbe, Ölelő karodat Kitárni, s könnyeid Emelni az égbe.
A sorsod Egyedül viselni mit Nem bírsz el magad, Kutatni a forrást, Hol megértés fakad. Mint megváltót Mindenben, s magadban Szerelmet keresve Ezerszer szegeződve Az áldott keresztre.
A sorsod Mindig játszani, És mindig veszíteni, De mindig Tudni Újból elkezdeni. Távoli tiszta Világra vágyva Elmenni akarni, - és kínok között, Emberré feszülve Mégis Maradni!
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét, Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan. Az idő rövid A zene elillan...
Átrepülsz szinte minden napodon? S mikor kérded: "Hogy s mint?" Meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel, Tennivalók százai cikáznak fejedben? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan. Az idő rövid . A zene elillan...
Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"? És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat? Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a barátságot, Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szia"? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan. Az idő rövid. A zene elillan.
Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj, Észre sem veszed az út örömét. Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz, Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék.. melyet eldobsz. Az Élet nem versenyfutás Lassíts, ne szaladj oly gyorsan Halld meg a zenét Mielőtt a dal elillan.
Hatvannyolc szó - Lírai levél egy ismeretlen ismerősnek
Rátaláltam a szemedre. A mosoly, az érzés átsuhant rajtam, tova is tűnt, mint egy sziklán megtört tengeri hullám szétrebbenő cseppjeiben visszatükröződő képmás. Minden pillantásoddal újjászületik bennem a remény, de a szenvedéseken túl nem marad más számomra csak az ábrándok ezerszínű, elvarázsolt kertje, amelyben vágyaimmal folyton Téged kereslek. Tudom, hogy az örök létezés hite sem feledtetheti el velem azt, amit hátralévő életem minden nélküled átélt percével el fogok veszíteni.
SJ.
Köszönöm Istenem az Édesanyámat! Amíg Ő véd engem,nem ér semmi bánat. Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm Istenem az Édesanyámat! Köszönöm a lelkét,melyből este,reggel imádság száll Hozzád,gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét,mely csak értem dobban, itt e földön senki sem szerethet jobban! Köszönöm a szemét,melyből jóság árad, Istenem köszönöm az Édesanyámat! Te tudod Istenem-milyen sok az árva, Aki oltalmadat,vigaszodat várja. Leborulva kérlek:gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen Édesanyájuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy -nagy bánatukat, takard el,temesd el! Áldd meg Édesanyám járását-kelését, Áldd meg könnyhullatását, álld meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat! Haldd meg jó Istenem legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönőm, az Édesanyámat!
Megérteni egymást örömben, szenvedésben, segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is, nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot, gazdagnak lenni és szórni a pénzt. Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk, s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy...KÖSZÖNÖM
Tudom mit éltél át, tudom mennyire fájt. A fájdalom múló dolog, de a pillanat is, Amit nem szabad elszalasztanod sohasem. A pillanat, amikor tovább kell lépni és élni. De légy kegyes, ne ellenséges, merj bízni és hinni. Szegényebb lenne nélküled a világ, hiszen olyan vagy, Mint egy tavasszal nyíló gyönyörű virág. Érted bárki tűzbe menne, de ha nem engedsz közeledbe senkit Nem lesz olyan ki megmenthet és elveszhetsz. Sokan várnának rád éveket számolnák a perceket, Vajon erejük elég-e, bírják –e a sok türelmet, várakozást. Hányan állnák a sarat, hányan buknak el ? Megvárnád-e történéseket végignéznéd haláltusájukat ? Minden ember más nem oly ,mint hiszed hidd el és bízd , Van értékes ember, aki egy esélyt megérdemel. Ne légy konok, embertelen, hiszen eme világ ilyen. Legyél kegyes, tudom nehéz, de boldogság lesz jutalmad, Nem bánat, s bú, örömtelen kapcsolat. Tudom úgy érzed néha, mintha beszorítanának, gyötörnének, S nem találod helyed sodródsz az élettel kevés életkedvvel. Sokan űznek, hajtanak, de vannak akik csak az embert, Azon keresztül látják meg a csodálatos nőt benned. Ezek csak szavak, de te élettel töltheted meg-e sorokat. Te döntesz a felelősséged nagy! Hiszen aki érez, becsül, szeret, nőként kezel igen sérülékeny, Olyan ,mint egy csiga, aki ha veszélyt érez visszahúzódik,, S ki tudja mikor nyílik meg újra. Rohanó élet? A boldogság hajszolása mindenkit éltet? Talán, de mindenki máshogy éli meg. Van aki nem gázol át senkin, nem bánt meg senkit Csak szeretni akar boldogságot adni és viszont kapni. Ne tagadd meg eme embereket ismerd fel őket, mert Elszalasztod őket és megtagadod akkor belőlük erőtlen, Csalódott, elcsigázott szerencsétlenek lesznek. Merj bízni, merj hinni, merj szeretni, merj boldog lenni, Merj lépni a bizonytalan felé, hiszen nem tudhatod mikor Mit veszthetsz el, de mire feleszmélsz, lehet már késő lesz. Adj esélyt, légy bátor, mert boldog lehetsz bárhol!( Hollósi Norbert
Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkül.
Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem...
"a hangod akkor legszebb ha kerete a csöndnek, a hajad akkor legszebb ha cseléde a napsugárnak, az arcod akkor legszebb ha emlékszem rája sírva, a sorsod akkor legszebb ha elszáll mint az ének."
Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsittithass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked, Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan: Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Szeretnélek kibontani a hús ruhájából egészen, s meglesni, új gyönyörűségben, milyenek tested csontjai. Mert egész tested szeretem, és mind, ami építi kint s bent, szeretnék megismerni mindent, ami benned oly jó nekem. Szeretem a fogaidat s az ujjaidat, ízről-ízre, csókodban bujdosik az íze gerinced csigolyáinak. Két lábad futárként hozott, csuklóid forogtak, emeltek, bordáid kínálták a melled, mint az ölelést a karod, s ezek a csontok rám hajoltak, megszerettek és gyönyörű óráknak mindig drága, hű szolgái és dajkái voltak: hogyne szeretném hát, ami csak vagy, s mind, ami láthatatlan, ami a külső lét mögött van és már isteni rejtelem? Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni ujra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem.
"Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit,s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott,ahol a felejtésre van szükség,megróni máskor azt,akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás,mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is,legfőképpen talán alázatos." /Jelenits István/
Lelke legmélyén mindenki szeret. És mégis: attól vagyunk boldogtalanok, szorongók, gyűlölködők
és közönyösek, attól vagyunk magánosak és zaklatottak, attól
betegszünk bele az értelmetlen életbe, mert vágtató éveink
során alig vannak perceink, amikor lelkünk mélye megszólalna."
(Müller Péter)
A boldogság nem könnyű dolog: nehéz azt megtalálni önmagunkban, ...Másutt pedig lehetetlen.
A sorsod Élni, mint más - Élni másképp Másra vágyni S tenni másért Gyűrt arcok mélyén Csillogó könnyekben látni Mitől fájt az éj, Minden tiszta nevetést Meghallani, s benne tudni Holnapunk hitét.
A sorsod Édes álmokból Mindig felriadni, Megízlelt vágyakat Sírva mind feladni, Feléd nyújtott Kezek között Markolni a légbe, Ölelő karodat Kitárni, s könnyeid Emelni az égbe.
A sorsod Egyedül viselni mit Nem bírsz el magad, Kutatni a forrást, Hol megértés fakad. Mint megváltót Mindenben, s magadban Szerelmet keresve Ezerszer szegeződve Az áldott keresztre.
A sorsod Mindig játszani, És mindig veszíteni, De mindig Tudni Újból elkezdeni. Távoli tiszta Világra vágyva Elmenni akarni, - és kínok között, Emberré feszülve Mégis Maradni!
Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával, Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelen létéből ered-e az életed. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy Igen!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel. Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide. . Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban....
Könnycsepp a szempilládon este: én vagyok. És én vagyok az a kíváncsi csillag, mely rád kacsingat és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok. Végigálmodom az álmodat, ölelésedben én epedek el, csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok, mely szíved rejtett zárjait kinyitja, a nyíl vagyok, amely sivítva holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog holt mámorok tört ívén át az éjbe: s én vagyok az a sápadtság, amit éjfél után, ha a bálból jössz haza, rád lehel a sarki lámpa fénye
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, Amelytől fénylik a szirom, Amelyből felszökik, kévéjében a napnak, Szivárvány-szikra, milliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng, Ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön - Mi távolabbról: mint a gyémánt Az közelebbről: mint a könny
