Tehát szerinted nyilatkozom, hogy nincs és ezt a jegyző szemrebbenés nélkül elhiszi? Hát nem tudom ...
A következő jogszabályrészlet szerint az a fürdőépület amit 110 éve eredetileg villának építettek, még ma is lakásnak számít. Jól értelmezem?
"(3) E rendelet alkalmazásában a lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás. Erről a tényről a közvetlen támogatást igénylő nyilatkozni köteles."
A gyakorlatban a kerület jegyző aláírat veled egy nyílatkozatot, mely szerint Te jogosult vagy a kedvezményre, és ő ez alapján kiadja az igazolást. Volt már rá példa, hogy 12 évvel ezelőtt felvett szocpolt ugyanarra a gyermekre folyósítottak, tehát valószínű, hogy nincs nyílvántartás, csak az elmúlt két-három évben. egyébként a mostani kedvezményes hiteleknél nem számít kizáró oknak, ha valaki 12-15 évvel ezelőtt felvette a 3%-os kölcsönt.
Az az ingatlan minősül lakás célú ingatlannak, ami az ingatlannyílvántartásban úgy szerepel, használattól függetlenül.
Bár nem olvastam el minden hozzászólást - így lehet hogy olyat kérdezek ami már elhangzott - ezért elnézést, - de nekem is lenne két kérdésem, hátha valaki tudja a megoldást:
1, A lakáscélú támogatásra (szocpol + hitel)való jogosultságot ez eljárás során mikor és ki ellenőrzi, azaz ha én nem vallom be a tulajdonomban lévő lakást, akkor a települési jegyző (aki a jogosultságomat aláírja)vagy a kincstár (aki a szocpolt folyósítja) hogyan fog rájönni a tévedésemre? Létezik már országos ingatlan nyilvántartás?
2, Lakásnak számít-e az a lakás, amit az önkormányzattal irodának át minősíttetek és tényleg irodának használok?
Mielőtt mindenki rohanna a lótépébe:
- Ez csak azokra vontakozik, akik 2000-, 2001-ben vettek fel hitelt (Hitel2000 típus)
- Tudni kell még azt is, hogy közjegyzői okiratot kell készíteni, ingatlant kell becsültetni az átszerződéshez, és ennek bizony komoly anyagi vonzata is van.
Jelentem nekem sikerült. OTP-nél 2 hónap alatt. Szerdán írtam alá a hitelszerződést. Okt 7-én adtam be a kérelmet. Minden simán ment. Akit érdekelnek részletek, tanácsok: e-mailt írhat. Próbálom megosztani meglévő tudásomat.
Igen azt hiszem csak azt. Viszont ezt a forrásoldali támogatású hitelt igénybe veheted akárhányszor, viszont az házasok első közös lakásoso hitelét csak egyszer.
Én is azt hallottam, hogy az OTPnél nem kell csak a minimálbért felmutatni. Persze nagyon még nem jártam utána, vagyis ez lehet hogy csak egy jól hangzó reklámfogás.
Ezek szerint első lakás (új építésű) vásárlásakor ha nem vagyunk házasok csak a 6%-os hiteleket és az adójóváírást használhatjuk ki?
Ha viszont még nem vettünk lakást akkor mehet a 100-as hitel nem ? Vagyis most akarunk elsőt szerezni, és arra megjátszani ezt a százas hitykót a Lótépénél.
Ha mindkettőtök nevén van a lakás, akkor mindketten adóstársak leszetk, és a hitelbírálatban mindekttőtöknek külön-külön és együtt is meg kell felelnetek, egyébként a hitel szempontjából csak a te tulajdonrészed (a lakás fele) jöhetne szóba.
Az hogy ott van számlád, nem jelenti azt hogy ott jutsz a legkönnyebben pénzhez, nyugdíjalapod és életbiztosításod pedig két jogilag különbőző cégnél van és nem a banknál, így ebből semmi előnyöd nem származik.
A szükséges igazolt jövedelem pedig a hitel illetve pontosabban a törlesztőrészlet nagyságától függ, általában a törlesztőrészlet nem haladhatja meg a havi rendszeres kiadásokkal csökkentett nettó jövedelem 30-35%-át. Megfelelően kicsi részletnél akár minimálbér is elég lehet.
Szerintem vegyétek csak a te nevedre a lakást és legyél egyedüli adós, így az egy főre eső jövedelmeid sokkal jobbak lesznek. Mi is így csináltuk. Ha összeházasodtok a lakás úgyis közös vagyon lesz.
Sziasztok!
Segítsetek nekem: Jövőre párommal akarunk közösen lakást venni, még nem vagyunk házasok.
Neki van valamennyi pénze, a többit pedig hitelből fedeznénk. A hitelt én venném fel egyedül, a párom még tanul. Ez lehetséges akkor is, ha a lakás közös néven van? Az OTP-re gondoltam, mert ott van számlám, életbiztosításom és nyugdíj-számlám is, és ráadásul úgy tudom jövedelemigazolásból is elég a minimálbért felmutatni.
Szerintetek müködne így a dolog?
A lótépé nem értesíti ki azon ügyfeleit, akik a korábbi években nagyobb kamatra vettek fel náluk jelzáloghitelt.
Ezért kérném a fórumot olvasó közönséget, hogy amennyiben ismerősei között tud ilyen személyről, akkor értesítse arról, hogy lehetősége van arra, hogy egy másik (kedvezményesebb) hitelkonstrukcióra szerződjön át.
Köztisztviselőknél csak azt akarják módosítani, hogy első lakásvásárlásnál lehet ezt a játszmát lejátszani, továbi ingatlanokat nem finansziroz az állam. Tehát ha magadnak vettél egyet hitelből, nem vehetsz még kettőt ugyanolyan hitelből kiadás céljára ;-)
Nem tom, de mintha ugy halottam volna, hogy jövőre megszűnik a sajáterős köztisztségviselői 100% os lakáshiteles játszma. Ráadásul dulplájára emelkedik a lakásilleték is. Szal ha valaki többet tud vagy biztosan tudja , hogy téves infót kaptam akkor nyugtasson meg.
Pont egy lakásvásárlás kellős közepén vagyok, és én úgy tudom, hogy függetlenül attól, hogy mennyire becsüli az értékbecslő a lakást, a adás-vételi szerződésben szereplő összeg 100%-át lehet igényelni hitelként köztisztviselői kezességvállalással. A becsült érték 40%-ig a lakás a fedezet, a többire a kiadott állami kezességvállalás. Tehát elvileg a teljes vételárat fizetheted hitelből.
Az értékbecslést nem lehet kikerülni, és az értékbecslőt sem igen lehet meghatni, főleg mivel valszeg nem is találkozol vele. Az értékbecslő által megadott ár olyan ár, amin a bank bármikor és azonnal értékesíteni tudja az ingatlant, tehát kizárt hogy elfogadnának olyan értékbecslést, ami apiaci árat tükrözi. Az értékbecslő által megadott hitelfedezetio érték általában 20, de inkább 25%-kal alacsonyabb a piaci értéknél, bár ez hely és piaci árfüggő is.
Azonban tudtommal a köztisztviselői 100% azt jelenti, hogy a hitelt a piaci ár 100%-ra adják tekintet nélkül a fedezet nagyságára, mivel a különbözetet az állam garantálja készfizető kezesként. De javítsatok ki ah nem így van.
Mi jövő év elején vágunk bele a lakáshitelbe. Fiatal házasok leszünk, a köztisztviselői 100%-ot akarjuk igénybe venni, mert önrész nincs, egy kis, 45-50m2 lakást vennénk, kb. 9-10Mért. Pontosabban önrész az a 20% lesz az, amit a munkahelyem ad. Benn voltunk az OTP-ben, hogy szóban is érdeklődjünk /ne csak neten meg telefonon/, és jó híreket kaptunk, úgy tűnik, menni fog a hitel. Egy dolog viszont aggaszt. Még nem gondoltuk végig, de nem tudom, hogy lehetne kikerülni. Van ugye az ingatlan forgalmi ára, meg van az összeg, amit a bank ingatlanértékbecslője állapít meg. Úgy hallottam, ez általában alacsonyabb a vételárnál. Mivel alacsonyabb, a 100% /vagy 80%, ahogy tetszik/ sem fogja fedezni a vételt. Nekünk viszont nincs 1/2-1 M pénzünk ennek áthidalására. Szóval az érdekelne, hogy a tapasztalataitok szerint mennyi szokott lenni a differencia a forgalmi és a bank által megállapított érték között? És van-e valami "okosság", hogy ezt ki lehessen védeni? Köszi.
Nem a jelzálog a próobléma igazából, mert az áthelyezhető egy másik ingatlanra, hanem az, hogy nem csak jelzálogot, hanem terhelési és elidegenítési tilalmat jegyez be a bank. A bank beleegyezésével lehet ezeket a tilalmakat feloldani, és a jelzálogot áthelyezni másik ingatlanra, viszont ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, kell hogy az a másik ingatlan a tulajdonodban legyen, mivel itt már nem fogadnak el széljegyzést, mint a hitelfolyósítás előtt.
Ennek kettős oka van: egyrészt a bank nem kara biztosíték nélkül maradni, másrészt az FHB hitel esetében (és sok más jelzáloghitel esetében is egy jelzáloglevelet állítanak ki a jelzálogról, amivel a bank üzléetelni fog, és ez a jelzálog levél egy pillanatig sem maradhat fedezet nélkül.
Az FHB-s hitel valóban negyon nehezen, illetve nagyon drágán előtörleszthető, csak periódusfordulón, és sohasem a teljes összegben.
Most azt mondja az FHB, hogy 4.5 + 1.5 % ra adnak kölcsön, ami jól hangzik. Viszont náluk nincs előtörlesztés. Valaki megmondja nekem, hogy mi a teendő a jelzáloggal, ha a törlesztés lejárta elött elakarom adni a kérót?
Ez teljesen így van! Meg kell próbálkozni a ranghelycserével, de általában egyik bank sem rugalmas, egyikük sem akar második/harmadik ranghelyre kerülni. Ez még OTP-n belül sem egyszerű általában (pl. ha két hiteled van ugyanott, a jelzálogbank akar az első lenni) Nekünk is kellett játszani a munkáltatói hitellel, hogy a jelzálogbanki bejegyzés elé kerülhessen, pedig mindkettőt az OTP adta.
"12.000.000-ós ingatlanra próbáltam 4.000.000 forint kölcsönhöz jutni. Bukott dolog volt. 40.000.000 milliós biztosítékra már adtak volna" Azért ebben van némi túlzás. 4 millához nem kell 40 milla biztosíték!
8-)
Mire kell pontosan? Te akarod kivásárolni a tulajdonostársad?
Szerintem ez ingatlan tulajdonszerzés, és jelzáloghitelt adnának is rá, és lehet hogy még plusz ingatlanfedezet se kell, persze ez a mostani tulajdonrészed arányától, és értékétől függ. Érdeklődd meg valamelyik bankban.
... OTP-s lakáskassza esetén, figyelni kell a lakáskasszaszerződéshez tartozó hitelre. Amennyiben nem az OTP-nél vesz fel az ember fia hitelt vigyázni kell, mert két bank egymás után nem fog bejegyezni jelzálogjogot! Szal ha rajta van már a lakáson 600.000 Forint értékig az OTP jelzálogjoga, más bank nem fog rá hitelt adni (minden bank első akar lenni a jelzálognál). Célszerű ilyenkor ezt az egyébként nem nagy összegű hitelt kihagyni és a hitelt egyösszegben egy banknál felvenni. Ha OTP-nél vesz fel hitelt akkor persze nem gond.
Sziasztok pénzügyesek,
Van valakinek tapasztalata arról, hogy lakás tulajdonrész kiváltására felvehető e valamilyen kedvezményes konstrukciós hitel? köszi
Röviden, a topikban az összes kérdésedre megtalálod a választ, asszem többször is.
Fedezet mindig kell (duplaértékű a hitelbiztosítási és nem a piaci értékhez képest). A szüleid háza jó lesz. A minimálbér nem gond, ha valahogy tudjátok bizonyítani a valós bevételeket. (bankszámlakivonatok, pl.) De a törlesztőrészlet nagysága sok banknál (ha nem mindegyiknél) az igazolt nettó bevételek valamekkora %-a (30-35%) lehet max.
Azért mert OTP lakáskasszád van nem kell az OTP-nél fölvenned a hitelt, érdeklődj körbe több banknál is.
Sokféle kedvező kamatozású hitel van (6% alatt, házasoknak a legkedvezőbb (2-3%).
Helló mindekinek!
tervbe vettük a bnömmel hogy veszünk egy lakást egy kb 1+2 félszobás panelt békáson kb 7-8 milla az ára.
na most, mindketten minbérrel vagyunk bejelentve -bár ez állitolag nem baj- ketten nettó kb 230-250et keresünk egy hónapban.
van kb 1,5-1,8 milla saját erönk otp számlán
az otpnél akarunk felvenni hitelt nekem van ilyen lakáskassza szerzödésem 2 millás konstrukció
kb 6 milla kellene nagyjából
szerintetek mennyi az esélyem és milyen kamatok vannak
az otp honlapján nem találtam erre utaló hiteltipust többféle van azt sem tudom nekem mi lenne a jó?
fedezet kell ekkora összegnél?
szüleim háza jó lesz?
köszi