de elképzelni sem tudom, hogy egy intelligens nő a vadidegen vendég előtt beszéli meg a kolléganőjével és a meleg műkörmössel, hogy férjes asszonyként milyen volt a szexuális élete, mint ahogy tette ezt Zsófi a minap.
pedig az ENB galaxisban teljesen elfogadott. hogy a dolgozok /legyenek barban, fodraszuzletben, akarhol/ a vendeg fule hallatara targyaljak ki a maganeletuket.
Sosem tudjuk meg, hogy ha Tamásékat nem exportálják ilyen rapid gyorsasággal BCN-be akkor is jöttek volna a kis zöld varangyok, akik télen sem alszanak, vagy végre lett volna valami sikerélménye Tamásnak?
Ebben a konstellációban teljesen értelmetlen volt Szikorát cameoztatni, helyette bármilyen hülye nevű együttest említhettek volna sztárfellépőként. A Szikora vs. Bécy ügy akkor lett volna érdekes, ha Tamásnak sikerül lenyúlnia Bécy elől, így hogy Mátéék tették ezt meg, nem volt tétje, lenyúlták hát jó, így járt Bécy. Tamásnál nagyobbat ütött volna.
Nem tudom mi megy a női fodrászatokban, de elképzelni sem tudom, hogy egy intelligens nő a vadidegen vendég előtt beszéli meg a kolléganőjével és a meleg műkörmössel, hogy férjes asszonyként milyen volt a szexuális élete, mint ahogy tette ezt Zsófi a minap.
A lepedőre vérrel festett portréhoz annyit, hogy a vér ha megszárad (és itt láthatóan az volt) akkor már nem olyan élénkpiros mint ahogy azt Bence lepedőjén láttuk, hanem rozsdaszínű. A vérben lévő vas a levegőn oxidálódik és emiatt bebarnul.
A tegnapi jeleneteket december 3-a körül (után) vehették fel, akkor esett Pesten ilyen vastag hó, korábban is volt egy havas jelenet, az amikor Roland felfedezte André potencianövelős reklámplakátját de az szerintem a korábbi havazás után volt (nov. 8.) A kutyafuttatóban alig volt hó, szinte pár mm ezzel szemben a Liget körül vastagon állt.
Barbi megkapta a havi egy forgatási napját, kipipálva, tessék a kasszához fáradni!
Amitől féltem bekövetkezett, Bella csak nem nyugszik, mániásan küzd az egy nyomorult számáért (ennyi idő alatt már egy lemezt megírhattak volna) sőt, újult erővel veti bele magát a munkába. Anno Zsófi is a zeneiparból akart meggazdagodni, Lali is, Alexa is, most éppen Karolán és Bellán van a sor. Mennyivel érdekesebb lenne, ha egyszer valami költőcske vagy írócska palánta vetődne már be valamelyik kommunába, vagy filmes emberke, esetleg festő (nem graffitis!) hanem amolyan ecsettel vászonra dolgozó. Lehet, hogy pár agyhalott értetlenül bámulna a tévére, de megszoknák őket és ráébrednének, hogy jéééé, hát olyan is van, hogy a XXI. században valaki még ecsettel pingál egy vászonra? Ha már valami kultúraféleséget is akarnak a jónépnek csepegtetni.
Össze kellett volna számolni, hogy 7 év óta, amióta fut ez a sorozat, hányszor ismerkedett meg úgy két ember, hogy egymásba botlott, fellökte, leöntötte, lehányta vagy valami hasonló.
És mi annak az esélye, hogy egy kétmilliós városban két barátnő ugyanazon a napon ugyanazzal a pasival ismerkedik meg?
Bori következetes, erőskezű főnökké érett. Előbb kirúgja az embert. Majd visszaveszi de a lelkére köti, hogy házi nyúlra ezután már ne lőjön. Majd amikor rajtakapja a delikvenst, hogy megint az egyik házinyúllal üzekedik, ahelyett, hogy életbe léptetné a valódi kirúgást, megjátszott erélyességgel, óvónői stílusban mennydörgi, hogy ez volt az utolsó de ha már mindenképpen csinálni akarják, akkor tegyék titokban. Aki ezt kitalálta, soha nem volt még főnök, vagy soha nem volt még André....eddig mindig őt rúgták ki. Kár, hogy ebben a stábban tovább dolgozhat.
Tegnap bejelentette az RTL hogy vasárnap elindul az Álarcos énekes. Az álarcok alatt bárki lehet, akár énekes, akár zenész, akár celeb, akár REALITY szereplő.
Tamás január első hetében tűnt el a mai napig váratlanul és érthetetlen gyorsasággal.
Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az egyik álarc mögött Práznek Tamás bújna meg aki mint ismert eredetileg haját lobogtató rockzenész volt és ma is zenél.
Kb. egybeesik az az időpont amikor Tamás utolsó jeleneteit felvették azzal, hogy az RTL kitalálta kik szerepeljenek az új show műsorban. Tamást időben le kellett venni a képernyőről, hogy a hangja kikopjon a nézők füléből másrészt, hogy teljes erővel tudjon koncentrálni az előkészületekre (jelmez próbák, hangbeállások, dalok megtanulása stb.)
Szóval aki nézni fogja ezt a műsort is, az figyelje, hogy valamelyik álarc mögül nem hall-e meg ismerős hangot.
Lehet, hogy túlgondolom a dolgot, de megfelelő magyarázat híján az ember kényszerűen kombinál.
" Tényleg egy kaptafára készülnek ezek a sorozatok. "
Jól mondod, én is pont így látom. Sőt úgy látom a jelzett sorozatokban sokan érdekeltek mindegyikben és szinte már saját maguktól plagizálják a sztorit, jelenséget, vagy bármit, amit viszont is látunk ebben is, abban is! :D
(Csak ők nem tudják, hogy a néző észreveszi! Pedig DE! )
A Bence részeket már rég nem nézem és a szüzességi kínlódást is átugrottam, ha lehetett, ahogy kerülöm ennek a Tamásék helyett beugrott párnak a nyalakodásait is. Még szerencse, hogy a valóságra való tekintettel hájas Gábor és barátnője nem cuppogtat, mert az már a jóízlés határárt súrolná...
Úgy tűnik ez a hét megint Bence unalmas, vontatott drogozási rinyálásáról, Joe lelki vajúdásáról és az egyszámos Bella üvöltözéséről fog szólni. Ja és Dzseni affektálásáról sem fogunk lemaradni. Jó kis hét lesz, na! Imádni fogjuk!
Teót drogozás miatt rúgták ki, miközben a stáb nem kis része szintén drog fogyasztó, ez látszik néha az epizódok teljes szétesettségén.
Ha jól emlékszem Instára rakott fel Teo egy videót, amiben elmondta, hogy ami nála "nem fért bele" a "főnökök" szerint, az azoknak, akik elkülték, azoknak "belefér" (drog).
Igen, ez a házaspár jól "beintegrálta" magát a sorozatba. Csakúgy, mint a Liget-et is.
Az elején a Symbol kicsit monumentálisabb volt azért - csakhogy az annyira kinőtte magát idő közben - hogy úgy látszik túl drága lett Béczy disco-jeleneteihez.
Kicsit bolygassuk már meg ezt a fesztiválügyet. A való élet és az ÉNB-s fikció itt összemosódik mégha vannak is különbségek.
Mivel a rockabilly nem tartozott sohasem a zenei érdeklődési körömbe így ez a Cactus nevű figura számomra teljesen ismeretlenként bukkant elő a semmiből. Cactus, alias Mihalik Attila nem ma kezdte a pályáját, lassan 30 éve nyomatja ezt a zenei irányzatot, szóval nem lehet rá azt mondani, hogy nem elhivatott ebben a stílusban.
Mi több - és most lepődj meg - az idén immáron 26. alkalommal rendezik meg az Agárdi Park Campingben a Lakeside Weekendet, július első hetében (JEGYEK MÉG NEM KAPHATÓK! - ha érted) aminek a főszervezője nem más mint Cactus-Bónusz barátunk. Szóval vonzódik a tóparti bulikhoz, érthető hát, hogy az ÉNB-ben is tópartra vitték a fesztivált.
Cactus pajti erősen involválódott az Amigo Bár nevű helyben is amit láthattunk is az ÉNB-ben, akkor amikor Cactus a bár bezárásáról rinyált és ahol végül rendeztek egy illegál bulit, amit Bécy kiszimatolt stb.
És hogy itt még ne legyen vége az érdekességeknek Cactus férje az az Ágoston Stefi aki minő véletlen pár hétig Alessia főnöke volt a divatszalonban.
Tehát az ÉNB nagyon ügyesen elrejtve közvetetten reklámozta Stefi nagyság szalonját (nem nehéz rákeresni) majd most Cactus fesztiválrendező szenvedélyét.
Hogy Cactus valóban tervezi-e Szikorát leszerződtetni az idei fesztiváljára még nem tudható, de hogy a sorozatban igen, annak ellenére, hogy a rockabilly és a csikidam stílusoknak nincs közös rajongói halmaza.....
Szikora az egyik jelenetben, amikor a fesztivál húzóneveként megemlítették Cactus nevét, foghegyről odavágta: nem ismerem.
Na így születnek a nagy barátságok, várjuk mi sül ki ebből.
Egyre több abszurd jelenet kerül be az egyes adásokba, sőt a szerdai rész csak ilyenekből állt.
Volt abban minden: ellopták a Valami Amerikából a zenére táncoló takarítónőt, aki amúgy távozáskor nem zárta be az ajtót, nem kapcsolta le a villanyt, nem élesítette be a riasztót és mindez Anasztázt nem is izgatta.
Nezd dolg pozitiv oldalat. ez a takaritono legalabb nem burkolt be egy doboz marihuanas sutit. /persze vilagos, drog ellenes tanmesenenek boven eleg a Bence-fele szal/
Fesztivalszervezos reszhez. Asszondja a nagy partyguru, hogy meglett az engedely.
Ize, az majd csak akkor lesz meg, ha a maga fizikai valojaban kezhez kapjak. Egyelore a helyi illetekestol kaptak egy szobeli igeretet. Kicsit olyan erzesem van mint amikor anno a magyar futbal EB palyazat kapcsan minden tagorszag megigerte a tamogatast. Ebbol lett a vegszavazasnal kokemeny 0 /nulla/ szavazat.
A szűzesség-elvételi procedúra miatt én éreztem magam kényelmetlenül. Ezt hívják szekunder-szégyennek - amikor mások miatt ég az ember pofáján a bőr.
Értem én, hogy az volt az üzenet, hogy: "Sportból ne kúrjon a fiatal - hanem várja meg az igazit"... de szerintem ez volt az egyik leggusztustalanabb epizód az egész sorozatból.
A játékpénzes jelenetet már nem részletezem, jópofa lett volna ha éppen Ginger táncikált volna ott (lehet, hogy ő éppen böriben csücsül?) gáz volt,
Ennél már csak az volt "érdekesebb" - ahogy ott hagyták a nyitott taxit a feldühödött bandának.
Sőt, úgy látszott hogy ez egy cseppet sem okozott gondot Milán számára (még egy jót is nevettek az egészen) - mert a galamblelkű verőlegényeknek eszébe sem jutna túszul tartani az autót, amig nem rendezik a számlát.
Eszem megáll miket képesek beleírni a történetbe.
Meg aztán hogy van ez?
Ha valaki kihívja egy gyanús csomagra a tűzszerészeket és az mégsem bomba - akkor kifizettetik vele a teljes kiszállást?
Más kérdés, hogy 2020-ban is ketyegő vekkert raknak-e egy pokolgépbe - időzítőnek?
Mennyire gusztustalan és erőltetett ez a szüzességelvétel, más sorsot adtam volna ennek a szerencsétlen lánynak, na aztán a csávó se valami szimpátiahalmaz az unott megjelenésével.