Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
A Tanácsköztársaságnak a belső támogatottsága sem volt meg (lásd: parasztfelkelések, monitorok lázadása), de a Felvidék feladásával aztán végképp elvágták magukat a nép szemében és a hadseregben is, amely ezután széthullott.
Horthy viszont két évtizeddel később elérte 80000 km2-nyi magyar többségű terület visszacsatolását. Igaz, a fasiszta berendezkedésű országok segítségével, de más lehetőség nem volt: a brit és francia urak semmit nem tettek értünk, a Szovjetunió akkor meg még nem volt világpolitikai tényező, ráadásul a komcsikkal érthető módon senki nem akart parolázni. Az meg hogy Sztálin a mi javunkra döntött volna Erdély kérdésében, erősen városi legenda kinézetű dolog. Van erre valami bizonyíték a levéltárakban? És mikor gondolta meg magát, hogy már a kiugrásunk ellenében is az 1937-es határaink mögé történő visszavonulásunkat követelte? Pedig az még a román kiugrás előtt kicsivel vagy annak környékén volt. Olyan nagy gondot okozott nekik a kicsi és gyengén felszerelt magyar hadsereg a háborúban? Többet netán, mint a románoké? Hát így tervezte magát és rendszerét megszerettetni a magyar néppel a grúz tömeggyilkos?
A Tanácsköztársaság azért bukott el, mert nagy volt a túlerő, no meg a magyar tisztikarban sok hazaáruló bújt meg. De ők legalább megpróbálták az ellenállást, a színtiszta magyar területek felszabadítását, amit ugye Horthyról nem lehet elmondani. Ő meg volt elégedve a trianoni Magyarországgal. Neki csak az volt a lényeg, hogy az Antant hagyja jóvá a kormányzóvá választását. Utána támogatta a trianoni békeszerződést törvénybe iktatását. Ugye ő volt az államfő, aki akár megtehette volna, hogy visszadobja az 1921. évi XXXIII. törvénycikket.
Azért bukott el, mert az antant úgy akarta. Az antant Horthyékat támogatta, mert a hatalomért cserébe Horthyék biztosították a megcsonkult ország kiárusítását a külföldi tőkének...
Amekkora az ezeréves keresztény többségi társadalom. Nem azt akarod mondani, hogy az ezeréves keresztény társadalom többsége Kun Béláék oldalán állott...?
Teljesen egyetértek a leírtakkal, de ha ennyire naiv a magyar politikai vezetés - hogy finoman fejezzem ki magam - akkor sajnos nincs mit tenni! De - mint mondani szokás -, a remény hal meg utoljára, és egyszer talán lesz még olyan politikus vezetőrétegünk is, akik tényleg a magyar érdekeket tartják szem előtt, és az lesz a politkai elvük, ami kimondja azt, hogy én is csak annyira becsüllek téged, mint te engem! Észre kellene venni végre, hogy a jópofizással és a szépen hangzó "elvi" álláspontokkal (mert azok vannak dögivel) - különösen a mi régiónkban - eddig sem mentek semmire, és eztán sem fognak...
"Amíg nem létezett még magyar hadsereg, ennek nem volt esélye."
Ezt a bolsevik hazugságot is már többször megcáfolták, ami azt jelenti, hogy vagy nagyon csökkent szellemi képességekkel rendelkezel, vagy egy sunyi propagandista vagy, akit fizetnek, hogy - többek között - ezt az otromba hazugságot is időről időre ismételgesse.
"A Tanácsköztársaság Vörös Hadserege éppen ezt tette..."
Azt is már bebizonyították neked sokszorosan, hogy a TK. a haza helyett a hatalmát védte, azért is bukott el...
"Horthy Nemzeti Hadseregének viszont eszébe sem jutott felvenni a harcot."
Ezt is többször kérték már - többek között én is - hogy ugyan meséld már el, mekkora volt az a "hadsereg", milyen kisegítő egységekkel és fegyverzettel rendelkezett, amivel jó eséllyel szembeszállhatott volna a román megszálló rablóbandával, de eddig csak a mély hallgatást csendjét "hallottuk" tőled...😊
Nem unod még ezt a sok hazudozást, amiket itt a többévtizedes "munkásságod" alatt már összehordtál?... 😊
"az Antant kis, területéhes szövetségesei fegyveresen megtámadták hazánkat, amivel egyértelműen megszegték a fegyverszüneti egyezményt"
Milyen érdekes, hogy Magyarországnak felróják bűnként a szétesett Jugoszláviától a Délvidékünk visszavételét 1941-ben, míg a hazánk ellen elkövetett támadások, szerződésszegések már nem ütik meg senki ingerküszöbét.
Ott van pl. Ukrajna esete is, amely aláírt az elmúlt 30 évben mindenféle kisebbségvédelmi szerződést, ám azokból vajmi keveset tart be és ott szegi meg, ahol tudja, pl. az őshonos magyar nemzetiséget is hátrányosan érintő nyelvi- és oktatási törvénnyel.
A szerződések is annyit érnek, amennyit betartanak belőle, de azért jó volna, ha mi sem írnánk alá mindenféle hülyeséget, ami hátrányosan érint bennünket, pl. területeinkről lemondó nyilatkozatokat.
És jó lenne, ha mindenki számára világossá válna, hogy nemcsak szomszédaink és a világ többi országa számára, hanem nekünk is a saját érdekeink a fontosabbak, mint holmi szerződések, amelyeket a változó helyzet könnyen felülírhat.
Amíg nem létezett még magyar hadsereg, ennek nem volt esélye.
A Tanácsköztársaság Vörös Hadserege éppen ezt tette, Horthy Nemzeti Hadseregének viszont eszébe sem jutott felvenni a harcot. Milyen szép is lett volna, ha Horthy csapatai kiverik a francia megszállókat Szegedről. De nem tették, miért is tették volna, hiszen őket éppen francia támogatásssal hozták létre, a céljuk a magyar kormány megbuktatása és nem az ország felszabadítása volt.
A társadalom keresztény volt, nem? Namostakkor az a tiszteletteljes kérdésem volna, hogy engem, mint keresztényt, hogy lehet "rombolni", "zülleszteni"...?
Na most ebbe a dedós, óvodásszintű hülyegyerekeskedésbe (de igen, de nem, de igen, de nem...) nem mennék bele, viszont tényszerűen is 1918.11.03-án az Antant és a Központi Hatalmak között létrejött a fegyverszünet, ami kimondta, hogy a felek közötti ellenségeskedést azonnali hatállyal be kell szüntetni. Ennek ellenére az Antant kis, területéhes szövetségesei fegyveresen megtámadták hazánkat, amivel egyértelműen megszegték a fegyverszüneti egyezményt. Ez viszont mindenképpen feljogosította hazánkat a fegyveres védelemre az agresszorok ellen, csak hát, mint sajnos ismert, nekünk egy balfék, hazaárulóvá züllött miniszter és kormánya jutott, aki a legnagyobb veszélyben szereltette le a hadsereget... ☹
Magyarország feldarabolásában az etnikai kérdés volt talán a legjelentéktelenebb. A szomszédaink hazugságai mellett a gazdasági érdekeik játszották a főszerepet.
A történelmi Magyarország vasúti térképe, amit a trianoni darabolás szétszabdalt:
A magyar hadsereg leszerelésének semmi köze ahhoz, hogy a Központi Hatalmak elvesztették a háborút.
Ehhez sajnos csak Károlyinak és kormányának van köze, és különösen súlyosan esik a latba akkor, amikor "csak" három felől támadják meg az országot. Te miért nem vagy képes ilyen egyszerű összefüggéseket megérteni?!...
Erre volt válasz: "Zsigmond idején talán egy emberként kiállt volna a törökök ellen Európa?"
S francia, burgundi, német, lengyel, cseh, olasz, angol, spanyol, bolgár, havaselvei, mindenféle lovagrendi, stb. katonák haltak meg a magyarok oldalán. Még skót is.
Ha Otrantóra gondolsz, azt a törökök "feladták", nem küldtek további erősítést. Még Mohamed foglaltatta el - de ő meghalt 1481 tavaszán -, hídfőállásul egy későbbi itáliai intervencióhoz, s az utódját nem érdekelte egy itáliai hadjárat.