Értem, de nincs kétségem afelől, hogy mindig precízen szervezed az utakat.
Mi is előre megkapjuk az éves szabadságtervet, de nem kötelező egész évre betáblázni magadat már most, viszont az egy héten elengedhető létszám limitált, így ha sokára döntesz (pl. nyárra), akkor könnyen hoppon maradhatsz. De ha általában tavaszra vagy őszre tervezek, akkor nem tolonganak és így nincs gubanc (max. nem szeretik, ha szept.-ben még nagyon sok szabi marad, de ilyenkor elég, ha közlöd, el fogod használni egy hosszabb szünetre.
Itt úgy akcióznak a német cégek, hogy nagyon sokkal előtte olcsó és nagyon kicsivel előtte. Tehát 10 hónappal korábban is meg lehet sokszor olyan olcsón kapni, mint pár héttel előtte. Ezért foglalunk mi mindig ilyen korán, mert a munkában legkésőbb február közepéig pontos dátumra le kell adni az éves szabadságkérelmet. Szóval ha leadom, hogy pl. nov. 10-20 akarok szabira menni, de a jegyeket csak akkor veszem meg pár héttel előtte, akkor egyáltalán nem biztos, hogy pont ezekre a napokra akcióznak és ha nem, akkor bazi drágán kapom meg a jegyet. Mind a bérautó, mint a szállás pedig közben fogy és drágább is lesz, és azokat csak a repjegyhez tudom igazítani, ezért nekünk csak ez a megoldás felel meg, korán foglalni, elsőként repjegyet, azután leadni a napra biztos szabitervet, azután jöhet valamikor a szállás és az autó hozzá. Sajnos ez a röviddel előtte verzió nekünk így teljesen kizárt.
- TFN-SPC novemberre 132€/fő a retur, LPA pedig valóban 200 (100 egy út/fő).
- TFN-SPC márciusra 66€/fő a retur, LPA-SPC pedig 100 a retur.
A promocion-jegyek TFN és LPA esetében is júliusig vannak kínálatban, jellemzően a hétköznapi járatokra van napi több időpontra, de az eggyel felette álló jegytípus sem sokkal drágább. A fenti novemberi jegyek pedig a legmagasabb, a 4 jegyártípusban vannak, ami a változtatható dátum/idő esetében lehet érdekes valakinek. Senkit ne tévesszen meg a Turista vagy Turista Más megnevezés, az nem annak szól, mint a rezidens, ugyanis a főoldalon az adatok beadásakor már kiválasztod a General jegyárat (és ott van felette a Residente is).
A dolog abban áll, hogy ennyivel korábban nincs "promocion" jegy sehova sem, és a feldobott árak a teljes jegyárat mutatják az összes utasra!
Ha valaki fapadossal érkezik TFN-re késő délelőtt-délben vagy kora délután, jó eséllyel talál promocion-jegyet akkor is, ha először most a fapados járatot foglalja le. De pont az a szép benne, hogy a fapadosok is kb. 3 hónappal korábban kezdenek jóárúak lenni, mint a Binter, nekünk is így sikerült szépen összevariálni a két járatot.
Ha van közvetlen németből, én sem variálnék sokat vele.
Igen, de ha most megveszem valnem biztos, valamelyik szigetről a Condor jegyet a visszaútra, akkor nem biztos, hogy találok később hozzá passzoló jegyet a Binternél. Ilyen átszállós dolgoknál jobban szeretem, ha a repülések sorrendjében vannak meg a jegyek, vagy egyszerre, mert ha egy szakasz valamiért nem megoldott, akokr bukhat rajta az egész...De ahogy írtam, már nincs is erre szükség, mert van direktben is. ;-)
Erősen gondolkozunk La Palmán, Müncheből van direkt járat az Air Berlintől, most kerestemnovemberre, ijönne egy főre 260 Euróból, ami remek, mert általában 400-ból szokott kijönni bármelyik Kanári-szigetre Air Berlinnel, Condorral nekünk, csak egy bajom van vele, mi 10 napra szeretnénk, és ez csak egy hetes turnusban van, így lehet, hogya csak oda útra venném meg a feléért és vissza Binter-Tenerife és valami onnan haza. Még nem vagyunk biztosak benne, az is lehet, hogy csak Tenerifére megyünk, vagy teljesen máshova. Madeira is szóba jött, arról még semmit sem tudok, tegnap utánanéztem az időjárásnak és az oldalak általában áprilistől-októberig javasolják az utazást, így november már nem annyira meleg és esősebb is. Ti milyen hónapban voltatok ott?
Ha összejönnek a dolgok, akkor szeptember 7-én mennénk 10 napra. Ez az idő időjárásilag még belefér, nem? Néztem, most szeptemberben 35 fok volt végig ebben a hónapban.
Igen, abszolút Madeira. Ha nem tudtam volna, hogy La Palma-s képeket nézegetek, tutira állítottam volna, hogy Madeirán készült fényképek. Bízom benne, hogy jövőre láthatom.
A spanyol opció 320 ajánlatot ad a szigetre, míg a németre 326-ot :) Lehet, hogy érdemes több nyelven is megnézni az oldalt, mert ezek szerint nem pontosan ugyanaz jelenik meg.
Találtam itt is szóbajöhető szállást, és tényleg van választék. Mentettem ami szóbajöhet, aztán ha meglesz a másik repjegy, és a párom is áldását adja valamelyik elmentett szállásopcióra, foglalok. Mondjuk addig eltelik úgy fél év:) Köszi szépen még egyszer:)
Felkerült a La Palma-i utazást lezáró 4 napról szóló Tenerife Norte képsorozat is( P.Hidalgo, Mesa, El Pris, Teide és a Caldera, Punta Teno, San Juan, San Marcos, Garachicho stb) = "Csak" 437 képpel..:))
Ühüm. Ezt nem tudtam, de mindegy is. Ha legalább egy hétre utazunk, akkor innen szeretek szállást foglalni, ha pedig csak 1-2 napra, városokba, akkor booking.com. Más oldalakat ne is szoktam nézegetni. Sokáig azt hittem, ez csak német oldal.
Érdekes is, franciául Abritel.fr a neve. Nem sok értelmét látom, olyan ez, mintha a booking más-más néven futna, függően az országtól.
Spanyolnál, portugálnál stb. ugyanaz, angolul. Új-Zélandinál viszont (https://www.bookabach.co.nz/) vannak szigetcsoportok is felsorolva, így szerintem ország-specifikus is lehet a dolog.
A fewo a homeaway kifejezetten német része (tehát ahogy írtad is, ugyanaz). Mivel mi Németországból és német nyelven foglalunk mindent, így nekem az a kedzvezőbb verzió, angolul sajnos csak értek, de beszélni alig tudok.
Valóban vannak hasonlóságok más kanáris szigetekkel kapcsolatban, csak itt a méretek sokkal "barátságosabbak", azaz könnyebben bejárhatóak és kevésbé zsúfoltak.
Például itt van amolyan "Las Americas" és "Maspalomas" féle hotel és apartman komplexum (Los Cancajos), tele boltokkal, bárokkal, üzletekkel, de sokkalta kisebb és barátságosabb méretekben.
Volcan San Antonio és a Taburiente pedig Tenerife-hez hasonlóan rengetek túraútvonalat kínál.
most néztem meg a képeidet, köszi, hogy megosztottad velünk. Egy egész képáratadat :-) Az első kép fenomenális, a Teidével, mint ahogy az utolsó előtti is és az is, ahol La Palmáról nézve a felhőtakaró felett magaslik. Tetszik a Vulcan san Antonio, a sok színes ház és azok a képek, ahol színes faerkélyek vannak, valamint Punta el Lajio színes csónakjai is. Cruz de la Palma rettentően emlékeztet engem Puerto de la Cruzra (főleg fekvésére értem). Engem meggyőztek a képek és a sziget. :-) Ja, és a minőséggel sincs semmi baj ;-)