Köszönöm az információt. Érdről vinném az autóm, de így elbizonytalanodtam. Minden normálisan működne, akkor kapnom kellene egy okmányt, miszerint átvette tőlem a kocsit. Még ha egy mobiltelefont beviszek a szervizbe akkor is kapok róla papírt, nemhogy egy ekkora vagyontárgyról.
náluk csináltattam az automat tavaly előtt. Atvételi papirt nem kaptam mert az egyik barátom vitte el az autot traileren , de amikor elhoztam kaptam rendes rendszámra/alvázszámra szolo számlát! Nyugodtan viheted hozzajuk az autodat. Én paksról mentem hozzájuk :) nem 30 km távolság volt de megérte.
Az lenne a kérdésem, hogy az autovalto.hu( laczkó és társa bt) mennyire megbízható? Adnak papírt arról, hogy a gépjárművet átvették? Lehet hogy h*lye kérdés, de "bartók" nem akart adni.....Így eljöttem. Utólag jobb is, ahogy olvasom. Eddig azt hittem, hogy ez természetes.
És végül meg lett az ellenállás? :)Én még azt nézném meg ahol rákötöttek a lámpa csatinál mert ott is szét tud ám rohadni,főleg ha csak szigetelőszalag van rajta!
Parkolószenzorral állok hadilábon éppen, bal első-szélső kidobta párszor a hibát (short to ground), lököst le, megcseréltem egy másik szenzorral, kontaktspray, teszt, ciripel az összes, kijelzőn is fasza minden.
Multival is kimértem a csatikon a feszültséget, ugyanazok az értékek.
Vissza a lököst és megint sípol, hiba ugyanaz!
Csatira tudok gyanakodni, hogy belül van megtörve és nem érintkezik csak bizonyos állásban.
Meglehetősen strapabíró az én tapasztalataim szerint.
Alaposan körbejártam a korabeli német felsőközép triót (BMW E60, Merci W211), és az A6 nyert sok szempontból. Ezért is vettem :)
Mondjuk a BMW sor6-os motorjai 2007-ig jobbak, ez is tény, de ott az autóval van sok baj körülötte :)
Ilyen korban és km mellett már a minél kevesebb extra az előny, de pl. a BMW iDrive-jánál sokkal jobb az Audi MMI-j, de a beltérben is az Audi nyer. Nekem 270e km feltett szinte semmi nem látszik a gombokon...
Azt nem tudom, hogy annak a motornak mi van, de hogy a többi (benzinesnek) több, az biztos. A legjózanabb választás.
Mivel azt még nem bicikli lánc vezérli, mint néhány újabbat, elvileg hallani, ha meg van nyúlva és cserélni kell. (Ami persze nem olcsó, mert hátul van, nehéz hozzá férni)
Nagyon egyszerű, cseréld fel a jobb égőt a ballal, h átmegy a hiba, az izzó lesz a ludas.
Ha nem, akkor az ellenállás, vagy más.
Amúgy nagyon szeretnek a vezeték szigetelések elporladni ezekhen a lámpatestekben, az is okozhat meglepetést. Főleg, h kettő elporladt szigetelésű vezeték össze ér.
Ez mikori évjárat!Ez a régi A6 aminek a vezető oldalon a szőnyeg alatt van a komfort elektronikája?Ha nem tudnak vele kommunikálni ellenőrizni kell a tápellátást!Nem ázott be esetleg?
Sajnos ez azért van mert a központi elektronika vezérli ki a lámpa izzóit,és mivel eredetileg izzó volt benne a ledesnek meg más az ellenállás értéke,ezért úgy érzékeli hogy ki van égve az izzó!Azt tudod csinálni hogy diagnosztikával talán át lehet kódolni ledesre!Ha nem lehet akkor ellenállás a megoldás!
Előtét ellenállás van már bekötve, látom a vezeték leágaztatót mindkét lámpatest csatiján. Ez az ellenállás meg tud halni? Másik oldalt ugye szépen működik már régen.
Sziasztok! Foglalkozik itt valaki mechatronika cserével??Vagy tudtok valakit ajánlani?? Hibakód nincs, autó rángat. Márkaszerviz 1.3m-os ajánlatot adott a mechatronika cserére. a6 2012 s tronic
Köszönöm az ötletet, tegnap megvolt a szervoolaj csere, ma reggel hidegindításkor már csendben volt.
3 hónapja van nálam, januárban márkaszervizben átnézettem, nem volt orvosolandó hiba, futómű is rendben. (csak a kormányoszlop magasságállítója nem megy, de ezt tudtam vásárláskor is, megoldása folyamatban, ha egy kicsit barátibb idő lesz)
Tudnátok segíteni nekem? A6 3.0 TDI, 2008-os a bal hátsó lámpában az index és a zárófény állandóan hibát jelez amikor szétszedik minden égő rendben, már kicseréltem az izzókat akkor is vissza adja a hibát 1-2 nap után mi lehet a probléma?
Ugyanezt csinálja akkor is, h a futóműhen hibás alkatrész van. Nekem a bölcsőszilentek voltak ki és akkor csinálta ezt, főleg intenzívebb felékezés után álló helyzetben. Pici kormájymozdlat, hidraulika hang... mióta cseréltem, azóta semmi hangja.
Ezért leveszi az áramot a körről. Néhány másodpercenként ellenőrzi az izzók állapotát lrkapcsolt izzóknál is, ekkor a ledes izzók villognak.
Vagy teszel bele új can busos ledes égőt, ami szintén dobni fog egy- egy hibát, de világítani fog, v kötsz be előtét ellenállást az izzó elé, vagy teszel bele hagyományos villanykörte izzót.
Ezek gyári emblémás alkatrészekben a szóban forgó autónál kimeríti a gazdasági totálkár fogalmát.
Nem vagyunk egyformák, itt a topikon sem, de én az fajta vagyok, aki kb. soha nem vett gyári emblémás alkatrész - és persze kínai szart sem.
A jó minőségű aftermarket piacról válogattam mindig is, pedig tinédzser korú autók vannak már jó ideje alattam - és lesznek a jövőben is. Az A6 is már 13 felé kocog, de nem látszik, nem érződik rajta.
És természetesen van excel táblám mindegyikre, melyekben napra , km-re, és Ft-ra pontosan meg tudom mondani mikor és mi történt az autóval. Eladáskor mindig jól jött :)
A minap pont végeztem egy kis jelenérték számítást, és pont az jött ki, hogy 2018-as reálértékre átszámolva az évek (évtizedek :((( alatt egyre olcsóbban vettem az autókat. Kb ahogy csúszom lefelé..., de még bírom :)))
Mielőtt megveszed, átnézeted, akkor már tudsz kalkulálni. Később, a használat során hogy még mire kell költeni, mikor és mennyit, azt senki nem fogja tudni megmondani. Azt vedd figyelembe, hogy egy vezérléscsere(sic), egy turbó csere, egy adagoló javítás, egy kéttömegű csere hat számjegyű összeget takar.
Na eljutottam odáig, hogy ki is próbáltam a fater A6-ját. Viszont feltűnt, hogy ha a kocsi üresben is van, a padlóig kinyomott kuplungot ha elkezdem ráengedni, akkor a kuplung fogási pontján bemozdul oldalirányba a kasztni és az alapjárati fordulat is enyhén megemelkedik. Előre persze nem mozdul az autó, viszont nem is tartom ezt normális dolognak. Kuplung csere lesz lendkerékkel, csak hogy szokja a kiadásokat? :D
Szia! Sorry, szerelőt nem tudok ajánlani, alkatrészben viszont nézd meg a Fékmester árait, van helyben boltjuk, át tudod venni személyesen, postaköltség nélkül. Bár ilyen értékű alkatrésznél talán már nem is számít. Gondolom, fillérekért vetted az autót, ha még rá szeretnél költeni közel egy fél misit. :-))
Árakat nem tudok mondani csak annyit hogy a leg drágább cuccok a gyári emblémás alkatrészek. A filtronról egyébként jókat hallottam, de saját tapasztalatom nincs vele. Én általában Mannfiltert veszek a régi autókba. Az olajszűrők üzemanyagszűrők nem mindig drágák gyáriban sem, érdemes megérdeklődni. Egy gyári kettőstömegű viszint drága lehet.
Nem tudom miket kell még cserélni a szóbanforgó autóban, egy szerelő biztos meg tudja mondani.
Tudom, hogy ez már nem egy drága autó, de én akkor is azt mondom, hogy ha tényleg hosszútávra tervezel, kizárólag a gyári emblémás alkatrészt veszed meg hozzá
"mit erdemes atnezni, cserelni vasarlas utan a fentieken kivul?
- olajbol a Mobilon kivul mit ajanlotok meg? (ez mas autoknal bevalt)
- chip, tuningbox alkalmas-e normal keretek kozt az auto teljesitmenyen valtoztatni es szabad-e alkalmazni?"
- kb. mindent célszerű átnézni rajt, hiszen nem egy mai gyerek,
- az olaj talán inkább hit kérdése. A lényeg, hogy megfeleljen az adott motorhoz megadott gyári követelményeknek. Ha Mobil, akkor Mobil,
- szerintem egy 16 éves, alapban nem egy túl "jóhírű" motort nem biztos, hogy érdemes piszkálni, nehogy túl drága legyen az erősítés.
Sziasztok! Most kaptam egy céges a6-ot, stronic, avant, quattro, és nem aktív az Audi smartphone interface rész, ha összedugom a telommal. Mmi plusz a rendszer. Valamit nem jól csinálok?
Van egy nagy problémám! Audi A6 2.5TDI AYM motorkód! Olyan hibák jelentkeztek hogy nem mentek le az ablakok és nem kapcsol be a beltér és ajtó világyítás, nem jelzi a biztonsági övet stb.! Elvittem kiolvastatni hogy mi a baj ott azt mondták hogy a komfort elektronika nem komunikál! Kicseréltük a komfortelektronikát de a hiba ugyan az! Tud erre valaki valami megoldást? Nem kap feszültséget? Vagy mi lehet a baj?
Eladó Kevesem autója (Toyota Yaris beszámítás esetleg 2013-tól 1.5 hybrid), ha valaki szeretne vásárolni egy sérülésmentes, megbízható, költségmentes, 118e km-nél leszervizelt 1. tulajos, Magyarországon vásárolt és forgalomba helyezett, folyamatosan márkaszervizben szervizet, vezetett szervizkönyves 2011. 12 havi A6 2.0 TDI 177 Le sedant, amelyben borzasztóan kevés 122e km van, keressen privátban;)
Az autót értékesítési céllal leadtuk Veszprém Audi Ring autóba, ott lehet nyitvatartási időben megtekinteni, állapotlapot kikérni, beszámíttatni, hitelt intézni.
ismét hangot adok azon költő kérdésemnek, hogy fel nem tudom fogni, a szarrá bonyolított TSI, TFSI, TDI akármi technológiák helyett miért nem terjedt el, hogy hagyományos "suttyó" benzin motoros autókat GYÁRILAG földgázzal hozzanak ki.
ha valaha sokat autóznék (pályán), csak ebbe az irányba mozdulnék...
Tanácsot szeretnék kérni, A6 4F 3.0 TDI: reggeli hidegen kezd hangos lenni a szervószivattyú, főleg ha kormánymozdulat van alapjáraton. Márkaszervizben csak telefonon érdeklődtem, de oda nem viszem mert nem tudom a hibát produkálni, mert mire odaérek meleg és nem igazán hallatszik a zaj.
Gondolom olajcserével illik kezdeni, de szerintem nem lesz elég, talán szivattyúcsere is lehet? Következő az lesz, megnézetem a helyi Bosch szervizben is, valamelyik reggel még viszonylag hidegen.
Van valakinek tapasztalata, véleménye a fentiekkel kapcsolatban?
Én a vitát lezárom. Leírtam mennyibe kerül egy A6 4G fenntartása minőségi anyagokkal, max 15e km-es szervizintervallummal, egy komolyabb meghibásodással.
Halkan jegyzem meg, jelenleg is hibátlan az autó, talán nem véletlenül... :)
Nekem eddig fillérekbe volt az a8 közel 4 év alatt. Igaz nem is mentem 160ezret csak 40-et.
Fizetős hiba nem volt, két szerviz, most lesz a 3. , két évente viszem mindig inspekcióra.
Ezt most az váltja majd, hogy két látogatás között 1 év után le fogom cserélni az olajat magamnak.
Eddig 200ezer volt a két szerviz meg ami olajat(36ezer összesen) vittem.
Kellett előre két új nyári gumi defekt miatt ez volt 130ezer. Téli szettet vettem 240-ért Michelin, meg hozzá 200-ért gyári 19-es gyári felnit. Fékhez nem kell nyúlni amig nálam lesz, remélem sok minden máshoz sem. Most elkezdte hogy jobb oldalon néha nem fúj meleget, viszem be amig van rá garancia(még két hónap).
Cseréltek stab pálcákat gariban, meg most a két flexicsövet tartalmazó kipufogócsövet.
Elégedett vagyok ennek a modellnek a megbízhatóságával, meg alapvetően mindennel.
160e km alatt 1x betét+tárcsa csere? Kezdem azt hinni, hogy Neked az a melód, hogy éjszakánként egyedül autózz 80-al egy körpályán, ahol nincsen forgalom. :)
És 15 ezrenként olajcsere. A garnitúra mind Michelin, elkopott a sebváltógomb, gyárira csere (60e) stb. 15 Ft/km és minden bruttó számlás, nem hogy sok, hanem egyenesen kevés. :)
4f nekem is trip volt...rendszeres olajcserével világvégéig megy! multi az felejtő... :( aki van ismerős kőrben dsg az dicséri és azt mondja probléma mentes...
Egyébként a Honda nekem is bejönne, egy Accord mondjuk, de ne sértődj meg egyszerűen még mindig nagyon távol áll az európai formavilágtól, illetve a beltér minősége és stílusa is fényévekre van az Auditól. Szervizét nem ismerem, egyszer beszéltem egy taxissal, ő egy 2008-as Accord-al nyomja, bő 300.000km volt benne akkor és nagyon dicsérte hogy soha semmi baja, 2.0 benya.
Hmm érdekes... :O Fater januárban lett 62 és az A6-ból Toyota rav4-be ült és hallani sem akart semmiféle prémium kategóriáról (főleg úgy hogy elég sok prémium kategóriás autója volt VW/Merci/Audi csak bmw nem) fent is tudta tartani de azért volt velük ideg... mondjuk röhej mert a 2.5V6 tdi vel semmi baja nem volt amit most adott el... (én csak 28 vagyok de nekem is elég volt most egyenlőre és én egy 20 éves!!!! Toyota-ba ültem a 3.0V6 tdi után...hát én sem kérek többet a tdi-ből úgy döntöttem :).... nem bántam meg... mostmár lexus/hybrid-be ülnék inkább.. :) )... új tdi-ről nem tudok tapasztalatot mondani... :(
Márkaszervizbe hordom 12ezres óradíjjal, egy alkalom 80k körül és minden vacak hibáját ott javíttatom. :D
A nyári garnitúrám 225/45/17 és 45k/darab árban volt a Pirelli, ami rajta van. A téli szett olcsóbb volt mivel alig veszem ki a garázsból az autót olyankor, így a 4 új gumi olyan 100k, de vettem 4 acél felnit is, hogy a só ne a szép gyári alut egye, így az 200-ba jött ki összesen. Ez el is vitte a kocsira eddig költött pénz felét. Nyilván sokkal kevesebből is meg lehetett volna úszni, ha nem márkaszervizbe viszem ott is megfogtam volna még 120 ezret.
Nekem most egy rettegett B6 Passatom van, TFSI benzinmotorral, 325.000km-el, és 4 év alatt kb 400.000-et költöttem az szervizre, ebben benne van a tavaly elvégzett nagyszerviz, vezérléscsere, automata váltó olaj csere. 1-1 szett téli nyári gumi. 100.000km én tettem bele. Egyszer volt fékbetétcsere hátul, talán kétszer elöl. Minden egyéb futómű alkatrész még az eredeti benne.
Erősen gondolkodom hogy ősszel visszacseréljem az A6-ra megint, de versenyben van a B8 Passat is, árban kb ugyanott lenne a kettő, a tervezett keretem kb 5M Ft, vagy 17000 Euro. Sajnos kint is elég gyenge a választék ebben a kategóriában, mindenképp 200.000 km alatti kell, igazolt futással, én kb 20-at megyek egy évben.
160ezres futás alatt 105k-ról indulva legyen mondjuk 8 olajcsere/általános szerviz (valszeg több, ha kevesebb mint 20ezrente vitte), 4 garnitúra gumi (2 nyári, 2 téli), egy vezérlés csere, féktárcsák plusz betétek elől-hátul, 1-2 lengőkar vagy bármi a futóműben, plusz ugye az említett EGR szelep, ami megint nem 10k pénz. Ha abból indulok ki, hogy Hondánál alkalmanként 80k körül fizetek olajcsere+általános szervizre úgy, hogy semmit nem cserélnek, akkor akár még rendben is lehet az a 2.4 millió.
3 év alatt amióta a Hondám megvan pont úgy jött ki a lépés, hogy mentem 40k km-t, kellett egy téli és nyári gumi garnitúrát venni (400k), 3 általános szerviz (240k), 2 műszaki vizsga (56k), 1-2 apróság mint pl izzók, légkondi tisztítás stb, szóval 40k km és 3 év alatt belement a kocsiba 700k HUF. Ha hozzáveszem a 3 elektronikai hibát, akkor közel 1 millióba volt egy Honda Civic márkaszervizben 1.8 szívó benzin motorral. Így nem is tűnik olyan soknak az a 2.4 miska.
Köszönöm, hasznos adat. Jóapám ennyi idő alatt kb 45.000 km-t fog menni :) Nyilván a költségek nem állnak egyenes arányban, de a számottevően kevesebből elgurul majd. Hány km-rel vette faterod az autót?
A kedvedért összeadtam, fateromnak 2014. májusa óta van meg ugyanez a kombináció (fapad, kézi, 177LE).
Kb. 160e km-t ment azóta, az összes költség 2.402.776 Ft. Gumigarnitúrák, kötelező szervizek, kopóalkatrészek. Egy váratlan tétel volt, az EGR szelep cseréje.
Nálam ez most kb. úgy néz ki, hogy valószínűsíthetőleg ezek a mostaniak az utolsó diesel autóim, néhány évig eleve nem tervezek újítani ill. lecserélni őket, utána meg ha már nem kell sokat mennem diesel sem kell, jöhet vmi "rövidtávbarát" benzinfaló ami annyit eszik amennyit.
Jöhet vmi 3 hengeres turbos izé.....akkor már az is jó lesz csak könnyű legyen be (fel) ülni bele.
Kollégám tavaly ment nyugdíjba, ő is dieselezett a hosszú távok miatt, ha már nem kell sokat menni diesel sem kellett.
Fiatal benzines 2.0 Rav 4-est vett, asszongya eszik 9.5-10 litert, oszt jól van, sokat úgy sem megy vele.
" Visszatérve az elektronikai hibákra, talán ennyi pozitív van apám fapad A6-jában, hogy tényleg csak a legszüségesebb elektronikai cuccok vannak benne, nincs szétextrázva, "
Na ne vicceljünk már, ugyan miért lenne egy sima full fapados központi zár űrtechnológia?
Persze ide tatoznak a sima silány minőségű hangszórók is, ez sem giga extrának számít hanem sima egyszerű hangszórónak.
Parkolóradar sem éppen számít luxusnak egy A6-osban, igaz már középkategóriásban sem manapság, és hadd ne soroljam tovább.
" De boldog lennék, ha egy mai autón mindez megállna 350-ben :) "
Hm...több, mint 4 éve van meg az A6-om, de egyszerre ennyit még sosem költöttem rá, apránként igen, de alkalmanként eddig még nem jött össze.
Verlazito, hogy eloallitasi koltsegen 5 Euro alatti alkatreszt 50k HUF aron adnak.
Eloszor agyverzest kap a tulaj, hogy na, most ugrott fel milla, mikor egy nullaval kevesebbert megkapj a szenzort, mar el is felejt tiltakozni a pofatlan arazas ellen :D
De boldog lennék, ha egy mai autón mindez megállna 350-ben :)
Visszatérve az elektronikai hibákra, talán ennyi pozitív van apám fapad A6-jában, hogy tényleg csak a legszüségesebb elektronikai cuccok vannak benne, nincs szétextrázva, hogy mégtöbb hibalehetőség legyen benne. Mondjuk az elektromos kézifék is trailerre pattinthatja a kocsit gyorsan, ha meggárgyul... Egyébként kollégám A5 2.0 TFSI SB-jében autópályán 160-nál csilingelve karácsonyfa lett a műszerfal, miszerint elment az olajnyomás, azonnal álljon félre meg menjen szervizbe meg mittomén'. Már elkönyvelte magában a motor generált, aztán kiderült h valami 50ezer Ft-os szenzor ment csak tönkre. Én még nem jártam így, de el tudom képzelni mi ideg lehetett. A mindennapi használatot befolyásoló elektronikai hibák is idegesítőek.
Egyébként más kocsi se jobb ilyen téren szerintem. Soha el nem romló Honda Civicem van, ahhoz képest az elektromosan behajtható tükör mozgató mechanikája egyik oldalon úgy döntött, hogy bemondja az unalmast... 90 ezer HUF. Műszerfali digitális info panel hol működik rendesen, hol pedig úgy dönt, hogy a karakterek csak bizonyos részét jeleníti meg, a többi mintha ott se lenne... 100k Pengő. Csomagtérzár meghüjül, az is pár tízezer. Szóval a japán se jobb. Persze motorikusan jó, csak a benzint kell bele tölteni meg az olajat kell cserélni.
Szerintem egy garnitúra fékbetét, és egy tárcsagarnitúra sem mérvadó hiszen normál állapotban ezek bírnak 100-150 ezer km-t is, és ha neadjisten sokba is fájna, hát akkor sem kell rendszeresen cserélni.
Nekem inkább a sok elektronikai hiba ami fáj, nem anyagilag hanem agyilag !:(
Kollégák azzal "csúfolnak", hogy miniszteri autóm van én meg erre azt mondom lehet, hogy az, de leselejtezett mivel nem újonnan vettem. :(
Szintén kolléga, nagyon nem prémium 1.9 PDTDI Touranjára hirtelen ráköltött 350 ezret, volt először vezérlés, olaj+ mittomén csere 150 ropiért, utána 2 héttel meg jött a kettőstömegű+ kuplungcsere ca. 200 ropiért.
Neki nagyon fájt.:(
Suzuki?.....0%-os hitelre vett Suzuki sokkal többe van ( egy rokonnak), mint amennyiért én A6-ost vettem, igaz én nem újonnan vásároltam.
Én azért számolom ezeket, mert prémium autó sose volt a családban, elképzelni se tudtam eddig, hogy mi mennyibe kerül rá és kb hova jön ki az általános fenntartási költség. Nagyjából a főbb kopó alkatrészek webshopos áraiból tudtam kiindulni, meg persze az adóból, ami igazából elhanyagolható, mert ha éves 20-30ezer HUF adótöbblet problémát okoz, akkor ott Suzukit kell venni.
Hm...fene tudja...én nem úgy álltam neki autóvásárlásnak (A6-5-ös BMW), hogy minek mennyi a javítási költsége stb. stb.
Az volt a döntő tényező, hogy végül is az A6 Avant feketében jobban tetszett, mint az 5-ös fekete kombi BMW.
Az, hogy melyiknél mennyibe kerül egy garnitúra fékbetét/tárcsa stb...igazából nem érdekelt, igaz az olcsóbb autóknál sem.
Én olyat veszek amit fent tudok tartani, és amelyik teszik, oszt ennyi.
Ami elkopik kicseréltetem, a gumik hamar kopnak, nálam egyik sem tudott elöregedni hiszen 1 szezon alatt szinte elkopnak.
Ami zavar ennél a "prémium" autónál, hogy vannak olyan bagatell apróságok amik kimondottan bosszantanak, hangszórók mennek tönkre egymás után, mert mint kiderült filléres x.rok vannak benne, de persze aranyáron cserélik.
Központi záram már megint (JE- után 98k Ft javítás) nem nyitja most a sofőrajtót sem mindig.Megint vihetem szervizbe jó pénzért meg is csinálják természetesen, de ez majd 2 napomba fog kerülni.
Prémiumot nyitom kulccsal, mint anno a zsigulátort....igaz abban nem volt kp. zár ami elromolhatott volna.:(
Ha van bőven lóvé a fenntartásra akkor édes mindegy mi mennyibe kerül, jöhet bátran egy A6-os is, probléma egy szál sem.:)
Én azzal spekulálok, hogy ha megy is hetente 1-2 rövid távot városban, és utána beesik egy folyamatos autópályás/országutas 100-200km oda-vissza, akkor hátha nem döglik meg a DPF, végülis nem lesz nyúzva naponta városban.
Megnézegettem a gumi árakat, 1-1 garnitúrára nem vészes az a kb 200k HUF, főleg úgy, hogy nem elkopni, hanem elöregedni fog. Ha lehet hinni Unixautó és társainak, akkor ha egy ATE féktárcsa és fékpofa garnitúra megvan 200k-ból, meg a lengőkarok 40-50k/db áron, akkor kibírható a fenntartása. Tényleg úgy látom, hogy a klasszikus dízel elemek (DPF, turbó, nagynyomású szivattyú, befecskendező stb.), meg a kettőstömegű okozhat fájdalmas tételeket. Persze ezen kívül is van benne más ami elromolhat, de az meg már egy modern kompakt autóban is benne van és abba is marha drága. Turbós benzinesben is ezek jelentős része ugyanúgy hibalehetőség. Annyit tudok, hogy az öreg jövedelmi helyzete úgy néz ki, hogy amit rezsin, kaján és egyéb általános kiadásokon felül félre tud tenni, az havi 500k körül mozog.. na ebből kezdene el csipegetni az autó. Kérdés, hogy tökönszúrás lesz-e.
Valahogy én is megértem a papát, hasonlóan cselekedtem én is. Egy Vectra B-ből ültem át A6 3.0 TDI-be. Már 2-3 éve szemezgetek vele, és most 50-en túl úgy döntöttem, "megérdemlem" élvezni akarom az autózást. Fenntartás talán nem lesz gond. Rengeteget bevillant, hogy ésszerűbben válasszak, de megléptem és nem bántam meg.
Közrejátszott, hogy több mint 10 éve volt egy totálkárom, akkor egy Vectra A-val, egy busz berakta a csomagtartót a hátsó kerékbe. Nálam 4 hónapos volt a jármű, egy Ladából ültem át, és elgondolkoztam rajta, ha ugyan ez a Ladával történik...
Na akkor azt mondtam, hogy csak nagy autó kell. Az A6 már azért van, hogy élvezzem.
Ha vkinek telik rá, és fent is tudja tartani jó az A6-os.
Ez ugye nem olcsó autó a fenntartása sem lesz az, a szervizek sem olcsók, a nem márkaszervizek sem mert 4 karika van a hűtőrácson.
Igaz nekem 6 hengeres TDI-m van, de általában a fenntartása nem olcsó mulatság, már egy sima felgumizás is jelentős összeg.
Persze én hosszú távú használatra vettem, így a DPF-el eddig nem volt különösebb gondom ahogy a kettőstömegűvel sem.
Kevés km-re már én sem vennék dieselt pedig nem komálom a benzintemetőket, de hát a technikai fejlődés ezt hozta lassan visszaállunk inkább szívó (ha még lesz) vagy 3 hengeres turbos benzinesre.:(
Én is gondolkodtam hasonló ajándékon, és néha-néha csinálok költségvetést valami exta autóra..., legutóbb pár Cayenne-re.
Hát, lenne meglepetés, az biztos :)
Pedig csábítók, a korai példányok olcsón vannak, minél KEVÉSBÉ extrázott, kisebb motoros változatok lennének célkeresztben..., de ehhez én nyúl vagyok :)
Kifizetném, de hát elhagy az asszony, kitagadnak a szülők, megutálnak a munkatársak, stb. stb. Egyelőre jó lesz a szar öreg ronda A6 :)
Erre a távra nem éppen volt célszerű a TDI motor, főleg nem fogja ezt díjazni mondjuk a DPF sem.
Erre a távra a TFSI sem lenne nyerő. A szívócső bef. benzinesek kihalása óta kb. hibridet szabad(na) csak venni rövid távokra.
Egyébként megértem a papát, ha én egészségben megérném azt a kort, én is ilyesmit csinálnék...
Bár szerintem egy kortalan (é: idősebb), de mutatós sportautóval jobban lehetett volna kapuzárni.
Én egy BMW 630i-re szavaztam volna az E63 szériából, lehetőleg manuál váltóval. A motortól ott nem kell félni, ha nem aut. akkor a váltótól sem, az elektronikától meg pont annyira mint az E60-ban (tehát nagyon :)
Nem vagyok válófélben és 40 éves leszek idén, gondoltam szülinapi ajándéknak. :D
Nem kell aggódnia a fenntartás miatt, ha van havi 500.000-es fizuja :D
Nekem a korábbi széria volt, 3.0 V6 TDI, nagyon jó autó, erős, gyors meg minden, de tudni kell hogy bármikor kérheti a szervizt, és akkor ki kell nyitni a perselyt.
A G Astra után hatalmas ugrás a fenntartási költségekben, szervizek, gumik, biztosítás...de hát ő tudja, gondolom 55 évesen el tudja dönteni mit engedhet meg magának.
Szerintem ez a széria jobb mint a régi, pláne a kis motorral sokkal kevesebb a hibalehetőség, DPF persze ebben is van, de arra is megvannak a megoldások.
Viccen kívül egy G vagy H, vagy akármilyen Astra után nem egy A6 a következő lépés és nem is biztos, hogy ennyi pénzért. Én legalábbis tuti nem vettem volna, engem meg se kérdezett. Mondjuk én ültettem el a bogarat a fülében, mert én is cserélném a Civicet, viszont nem biztos, hogy 5 milliót így költenék el. Minden esetre kíváncsi vagyok én is, illetve kíváncsian várom az Audis kollégák iránymutatását, hogy mire számíthatunk.
Akkor nekem kapuzárási pánikom van :D, ugyanis újra A6-ot nézegetek, kb olyat mint amit ti is vettetek. Nagy választék kint sincs belőle, legalábbis ebben az árkategóriában. Korábban volt már nekem 4F (2005), most 5 éve Passatom van, de azt hiszem visszatérek a márkához. V6 TDI nem kell, maradok a 2.0 TDI-nél, viszont ha sikerül akkor a 177 vagy 190LE kell, az automatához ragaszkodok, multi-t nem ismerem, S-tronic kellene. Kiváncsi vagyok hogy válik be nektek...nekem a korábbi széria 4 évig megvolt, de egyre sűrűsödtek a gondok, inkább eladtam.
Ahogy írtam a DPF nem preferálja a sok rövid távot, de majd ez ki fog derülni idővel.
Márka, típusfüggő VW-Audi-Skoda márkaszervizekben az óradíj, Audié a legmagasabb, ahogy írtam nemrég annyi volt ott ahol én jártam, ennél lehetnek akár drágábbak is máshol.
Köszönöm az infot! A heti pár km-t úgy értettem, hogy évente ha megy 10.000-et az autó, akkor abból sztem 500km se lesz a zusammen városi használat 1 évben. Kirándulgat a fater mindenfele, egyébként bringa + tömegközlekedés városban. Az a 15.000 HUF óradíj nettó? Már csak azért kérdezem, mert énfelém a Honda szalon is 12.000 ft-os óradíjon dolgozik, éves olajcsere szerviz + átvizsgálás 80k pengő egy 10 éves autóra, ehhez képest nem tűnik soknak az a 15k.
Drága jó apám kapuzárási parájában gondolt egyet és 5 millióért vett egy állítólag 195 ezret futott 2013. novemberi A6 2.0 tdi kombit friss német import cangaként. Mentségére váljon, hogy talán eredeti szervizkönyv, egy Audi állapotfelmérő lap, meg mindenféle TÜV papír van hozzá, de csak angolul tudok, így elképzelésem sincs mi áll rajta. A kocsi nincsen kiglancolva extrákkal, manuál váltója van, kis motoros kijelző, 16-os kerekek, halogén izzók, sima tolatóradar, mechanikusan állítható szövet ülések, régi klasszikus rovátkolt tekerőgombos 2 oldali klíma szabályzó, semmi nagyon spéci elektronika. Belseje amúgy a bézs szövet ellenére szép megkímélt, érzésre a futómű is ok, nem zereg zörög, nem füstöl ha nyomják neki, a váltója is szépen jár.
Kérdésem, hogy mégis mire kell számítani szerviz ügyileg innentől kezdve? DPF és turbó élettartamtól feltételezett normál szervizelés és normál használat mellett mit várhatunk? Vezérlés csere gyári előírás szerint mikor lenne esedékes, illetve egy általános olajszerviz mibe fáj márkaszervizéknél? Lehet ehhez a kocsihoz egyébként normális minőségű utángyártott alkatrészeket kapni, amikkel fenntartható az autó állapota és egy kevésbé horror összegből megúszható a fenntartása? Városban heti pár km-en túl nem nagyon fog járni a kocsi, sztem évente 10 ezer körül lesz max a futása innentől kezdve. A jó öreg G Astráját 10 évesen 71.000 km-rel számíttatta be ebbe. :D
Tehát akinek s-tronic (7 sebességes duplakuplungos) váltója van, vigye szépen az audiba olajcserére (erre a váltóra elő is is olajcsereperiódust a gyártó).
A ZF váltókban (régebbi audikban 6 sebességes, illetve újakban 8 sebességes) audi szerint élettartam olaj van benne. Ezeket a protructkhoz kell vinni olajcserére (szerintük kell cserélni olajat).
A Protruck a váltó olajcserét nem vállalja ebbe a típusba. Márkaszerviztől sikerült kérni egy jövőheti időpontot(váltó átvizsgálás). Kocsi addig pihen.
Sziasztok! Segitseget szeretnek kerni az alabbi problemaval kapcsolatban:
Audi A6 4f / 2005/ cd tar csere tortent, azonban sajnalattal tapasztaltam, hogy a cd lejatszasa soran kb 2 masodpercenkent megakad, mindekozben halk sipolas hallhato. Egyebkent szepen uzemel ( bevesz/kiad ). Lemezek kiirasaval problema nem lehet. Tovabbiakban MMI frissites tortent, a cd-t szepen kezelte, frissites akadaly nekul megtortent. Lehetseges, hogy illesztes szukseges az MMI-hez? Talalkozott valaki hasonlo problemaval?
Mindegy, nem ismétlem magam, sokan az olajat egyáltalán nem cserélik a váltóban.
Én nem mosatósan cseréltettem, mégsem oldotta fel a koszt az új olaj és nem is romlott el a váltóm. Azóta futott 60 ezret lassan, most lesz ismét esedékes a csere.
Nekem bevált így is.
Olajcsere.
Ugye nem mondod komolyan, a csillaggarázsos dolgot?
Ezt írtam:
"Ugye a kolléga állította, egy év után akkor is olajat kell cserélni, h a kocsi két métert nem ment."
Abba a motorból annyi víz kerül, amennyi a benne levő levegő páratartalmából ki tud csapódni. Nem decikről van szó. Pár csepp. Ez nem fogja az olajat tönkre tenni. A napi használat során pont úgy kicsapódik, csak újra és újra, ami persze ki is párolog a használat során.
Azért, mert a motorban van, nem flakonban, azért nem fog tönkre menni.
Ez megint csak marketing fogás. És nem kis környezetszennyezés.
A sok rövidtávú használat valóban ártani fog az olajnak, de én nem erről írtam.
Azért a 48 órás dezodor témája meröben más mint egy nyomófolyadék teljes, vagy részleges cseréjének a kérdése. Akár említhetnék a Calgont is, amiek a használatával 5 év alatt egy új mosógép árát dobjuk rá a régi mosógépre. Valóban vannak ilyen szemfényvesztö reklámfogások, de csak ezért nem mondanék le egy teljes olajcseréröl. Én nagyon nem vagyok olajcserehívö, tehát én nem cserélem idö elött a Longlife olajakat sem. Majd amikor a kijelzö "szól" akkor le lesz cserélve. Ettöl függetlenül a csere alkalmával nem a felét, hanem az egészet lecserélem/lecseréltetem. Pusztán azért akkor, és azért így, mert a karbantartási utasításban ez van megadva. Én nem szeretem ezeket a gyári elöírásokat felülírni, mert sem motort, sem váltót nem terveztem.
A flakonos témához annyit, hogy a flakon hermetikusan le van zárva, a nedvesség nem juthat be. Egy álló autó motorjában keletkezhet páralecsapódás, (különösen ha csillaggarácsban van tárolva) ami belekerülhet az olajba. A párom rövid távon használt autójában folyamatosan vizes az olaj. Söt, mivel folyamatos a hidegüzem, szépepen kerül bele benzin is. A Longlife olajat jóval 10000km elött cserérettnek ítéli az autó. Hagyni kellene 2 évig vagy 30000Km-ig?
De bizonyos üzleti fogásoknak nem feltétlen kell bedőlni.
Számomra ez az a helyzet, mint mikor a dezodort reklámozzák, h 48- órás izzadság elleni védelmet nyújt, ezért vedd meg. Én inkább letusolok 48- órán belül pár alkalommal, de nem kell az a dezodor.
Téged ott meggyőztek bizonyos szakmai, vagy számodra annak tűnő érvek alapján, hiszel benne, ok. Én másként gondolkozom.
Ha megengeded, elmesélek egy hasonló történetet, ami szintén a "hit", vagy épp "hiedelem" az alapja.
Ugye az internet elterjedése magával vonta a sok "totalcaros szerelő" elterjedését.
Egyszer nem olyan rég téma volt egy másik fórumon az olaj és az olajcsere. Az egyik fórumtárs egy kérdezőnek írta, h az olajat évente vagy 15 ezer km- enként cserélni kell. Általános nézet ugye.
Volt, aki 10, volt aki 8 ezer km- enként cserélte az olajat, a longlife olajat is.
Ugye a kolléga állította, egy év után akkor is olajat kell cserélni, h a kocsi két métert nem ment.
Kérdeztem tőle, miért, mire alapozza ezt?
Azt válaszolta, h azért, mert az olaj elöregszik... erre kérdeztem, a flakonban, ami lehet évekig ott áll a polcon, mire hozzá kerül, ott nem öregszik meg? Erre kitalálod mit válaszolt? A flakonban nem öregszik, mert ott megvédi a védőgáz.... Nem volt több kérdésem.
Ezt úgy hívom, h marketingfogás. Hatnak a marketing fogások. Mi ebből a tanulság? Nem szabadna mindenkinek internetelérést biztosítani.
Van egy mondás, miszerint minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Nem mondom, h rossz metodika így cserélni. Nyilván a legjobb. Meg a legdrágább is. (Tudom, most azt fogod mondani, h egy váltófelújításnál nem drágább) :)
Meg rajtuk kívül más nem is igen csinálja így.
Én csak azt mondom, h a nem átöblítéses csere h szakszerűen van végezve, nem szabad, h káros legyen.
Ha nekem lenne ilyen műhelyem, ahol ilyen technológiával cserélem az olajat, én is elmondanám a sok ügyfeleknek, h a friss olaj feloldja... :)
Tényleg, pont erről jut eszembe, azt tudtad, h az AZ- MAsterteil olaj pont olyan jó minőségű, mint a Castrol? Vagy még jobb is... A Unixosok szerint. :)
Akik még azt sem hajlandóak publikálni, h a németes csengésű original quality cuccuk baromira nem német, viszont helyette mol- os cuccos... De legalább olyan jó, mint a Castrol... Persz- persze...
Szóval maradjunk annyiban, h a váltóban maradó kb- 4-5 liter olajnak (a 9- literből ugye 4- 5 liter folyik le sima csere alatt, a maradékról beszélek) az "átmosatásos" cseréjéhez nyilván azért kell a több olaj, mert ez nem úgy működik, h a mosatás folyamán csak kizárólag fáradt olaj folyik le, hanem a kevert olaj jön ki. A friss tolja ugyan kifele a régit, de közben keveredik sajnos a fáradtal. Ergo nem kinyitom a csapot, a fáradtat kiengem, az újjal átöblítek azt is kiengedem és betöltöm a friss- frisset. Hanem rátöltöm a friss olajat a fáratra, ami a frissel keveredve jön ki.
Ha igazi átmosatás lenne, akkor nem lenne elég 9 liter olaj cseréjéhez 12 liter friss olaj. Még egyszer: azt tudtad, h a szűrő hivatott a lebegő szennyeződést kiszűrni az olajból?
A szűrt térből a szennyeződést nem feloldod, hanem a olajban lebegő, a szűrő szemcseméreténél kisebb szennyeződésekkel rendelkező fáradt olajat tolod ki a rendszerből. Ezt érzékeli a szonda, ami a kifolyó olaj minőségét figyeli.
"Ha gondolod szólj nekik hogy elég az olaj felét lecserélni, meg egy új szürö."
Azért írtam hogy a ZF mérnökeit kellene meggyöznöd, mert tölük van az információ az ölbítés okáról.
Én csak annyit láttam hogy a friss olaj ment a gépbe, a kifolyó oldalon meg a szonda figyelte az olaj tisztaságát. Jóval több olaj kellett hogy tiszta olaj follyon ki, mint a teljes feltöltési mennyiség. Nálam a feltöltési mennyiség 50%-a csak a szennyezödés kiöblítésére ment el. Ez lenne a válasz arra, hogy az öblíteses olajcsere is feloldja-e a lerakódásokat. Az is feloldja, pont azt öblítik ki belöle. Ennyit mondtak és mutattak nekem a ZF-nél. Ha gondolod szólj nekik hogy elég az olaj felét lecserélni, meg egy új szürö.
Azért veled beszélem meg, mert te írtad, h "A Friss olaj feloldotta a letapadt lerakódásokat a váltódban, ami most gondot okoz."
Ez pont olyan kijelentés volt, mint az, h "Ezt a varázsgömbjéböl mondta meg, vagy mi alapján?"
Nem kötekedni szeretnék, csak egyik oldalon kijelentesz egy olyan dolgot, amit műszaki ember át kell lásson, h nem egészen ilyen metódus alapján működnek a dolgok.
Az a baj, h ez a rántgatózás tipikus mechatronikai hiba tünete, ehhez nem kell varázsgömb. Ha az útváltó szelepek nem kapnak elég olajat, akkor csinálhat így. Ez lehet dugulás, kevés olaj, habosodás, meg egy halom más dolog is, pl kosz.
De biztosan nem a olajfrissítés az oka.
Szerintem.
A fogaskerekek, bolygóművek, h találkoznak is a kosszal, azoknak semmi gondot nem okozhatnak. A mechatronika érzékeny útváltó szelepeinek igen, de mint írtam, oda szűrt olaj érkezik.
Az ipari gépek hidraulika rendszereit nem kéne azért ide keverni, ahol sok helyen a munkahengerek szárain sajnos bekerül a rendszerbe a por, emúlzió, kosz egy idő után.
A sok ciklus során a proporcionális szelepek és útváltó szelepek persze egy idő után berágódhatnak, elkoszolódhatnak emiatt.
Itt rendszerint több száz liter olajat kell annak a többnyire egy "kis" szűrőbetétnek megszűrnie.
Ha a olajcserekor a szakember nem takarítja ki a tartály alját a friss olaj betöltése előtt, az elég nagy szakmai hiba. Ha szűrőt sem cserél, az még nagyobb.
Láttam már olyat, h ipari gépnél a paraszt lusta volt szűrőbetétet cserélni, mert azért el kellett volna menni, így inkább kilyukasztotta a betétet csavarhúzóval, a gép ment tovább. Az már más kérdés, h a szelepeknek oda vert vele.
A gyári szűrőnél finomabb szűrővel meg olyan hiba lehet, h finomabb szűrő nem képes annyi olajat átereszteni, mint az oda méretezett szűrő, így az is okozhat gondokat. Persze nem mindegy mennyivel finomabb szűrőről beszélünk. Pl. egy 50 mikronos szűrő helyett biztosan nem kerül be egy 5 mikronos, ami jelentős szennyeződés felfogás javítást ér el, de cserébe hamarabb eltömődik, és annyi olajat sem enged át, mint az elődje és nem utolsó sorban a nyomások sem gyári értékűek lesznek.
Bár ha van differenciálnyomás kijelzés, akkor még működhet is.
Egy normális váltósnál történő olajfrissítéses olajcsere alkalmával a teknő alja szépen ki van takarítva az új olaj betöltése előtt és új szűrőt is kap. Az átöblítéses olajcserénél mi garantálja amúgy, h az új olaj nem oldja fel a váltó zugaiban a koszt? Erre ki tud válaszolni?
Én hosszasan beszélgettem a protruck-nál egy mérnökkel, nagyon készséges és alapos volt, és szerintem felkészült is, vagy legalább is annak tűnt :)
Azt mondta, hogy maguk ellen beszél, de nem tudja megmondani, hogy 250 e km körül egy fullos olajcsere, rontja vagy javítja a (hagyományos ZF) váltó életkilátásait, vagy éppen nem ér szart se. Kicsit lutri.
Elvileg javítania kéne, de tényleg lehetnek olyan "elváltozások" amiket jobb ennyi évesen és sok km-rel nem bolygatni. De lehet, hogy rövid távon kicsit jobb lesz, aztán 20-30 e km-múlva jön a nagyjavítás, ami amúgy 10-15e múlva jött volna. (Persze ha az ember pont akkor adja el, akkor jó :))
Annyit tudtam még meg, hogy ZF és ZF közt is hatalmas különbség van, van olyan, ami képes egyik percről a másikra letérdelni, és akkor lehet készíteni a fél milliót, és van olyan, ami hosszasan sír előtte, hogy baj van, így lehet gyűjtögetni (de közben még rendületlenül húzza a belét)
Ezeket a dolgokat szakemberekkel lenne érdemes megbeszélned. Én nem vagyok váltóspecilaista, csak azt tudom mondani amit nekem annak idejßen a ZF-nél mondtak, mutattak. Szerintem a ZF nem véletlenül találata ki az öblögetést.
Azt tudom saját tapasztalatomból hogy hidraulikában okozott már meglepetést a szép sárga olaj, és a gyári szürönél finomabb extern szürö igen nagy olaj életartam növekedést okozott. Ezzel csak azt akarom mondani hogy a gyári szürövel szürt olaj sosem lesz olyan tiszta mint a friss olaj.
De ez a új olaj feloldja- legenda, szerintem félrevezetés, nem a tied, hanem azé, aki ezt kitalálta.
Néhány évig müanyagipari fröccsöntögépek javításával foglalkoztam, többször feküdtek meg hidraulikák olajcsere után. Leengedték a fáradt olajat, és betöltötték a frisset. Ha cseréltek is szüröt, hamar átkapcsolat bypass-ra, mert eltömödött. Ha kipucolták volna az olajtartályokat, (ahogy a gyár is ajánlja) megmentehettek volna néhány drága propszelepet, szivattyút. Gyári szakszerviz tartálymosás nélkül nem is csinált olajcserét. Ezek alapján simán el tudom képzelni hogy ennek a "legendának" van valami alapja.
A Friss olaj feloldotta a letapadt lerakódásokat a váltódban, ami most gondot okoz.
Hagyjuk már ezt! Én is így cseréltettem az olajamat 219- ezer km- nél. Első váltóolaj csere volt a kocsiban, a szűrő 2005- ös volt. Az olaj, ami lefolyt, az szép sárga volt. Az olajteknő alján az iszap minimális volt, a mágnesen a fémiszap is csak kicsi volt. Nekem is cirka 5liter olaj folyt le. Jobb lett, mint volt. Előtte lock up- pillanatában történő padlógáz alkalmával felvisított a váltó. Azóta ilyen nem volt. Nem rántgat, nem visít, teljesen jól működik. És nem volt öblítés, csak olajfrissítés szűrőcserével. A szűrő azért van, h felfogja a szennyeződéseket. A mechatronika szűrt olajat kap. Ha fel is oldana bármit, az érzékeny részbe nem juthatna be. Egyébként ha van mit a friss olajnak feloldani, az már elég nagy baj. A váltóban jó esetben nem sár van, meg sűrű massza. Ha igen, az a váltó így is úgy is megfekszik. Szerintem más a probléma itt. Vagy nem megfelelő olaj, vagy nem jó technikával cserélt olaj (túl kevés, túl sok, de inkább túl kevés, pl h nem járatja végig a fokozatokat cserekor és nem tölt rá olajat, mert kifut a nívón, ezért azt hiszi tele van... vagy nem megfelelő hőmérsékleten végzi az olajcserét, vagy szennyeződés jut a mechatronikába cserekor, pl. sziloplaszt, de itt is ott a szűrő.) Abban egyet értünk, h azonnal hozzáértő helyre kell vinnie a fórumtársnak, ezek után valóban az átöblítés a legbiztosabb megoldás, mert mi van h trafóolajjal töltötték fel, vagy nem belevaló váltóolajjal, ami mondjuk habosodik, vagy ilyesmi. De ez a új olaj feloldja- legenda, szerintem félrevezetés, nem a tied, hanem azé, aki ezt kitalálta.
Hagyd a fenébe a márkaszervizt, ök nem váltóspecialisták... Nagyon nem...
Én visszavinném az olajat, aztán kérnék idöpontot a Protrucknál egy olajcserére. Bármi gondja is van a váltódnak, ök meg tudják mondani mi a gond. Lehet hogy egy normális olajcsere meg fogja odani a problémát, de ezt is a szakmühelyben, diagnosztika után fogják tudni megmondani.
Ha a vezérlötömb olajnyomás nem megfelelö, az lehet szennyezödésstöl. Ha nem muszáj, így ne használd az autót.
A képet elküldve ezt a választ kaptam: vezérlőtömb olajnyomás nem megfelelő (mechatronika). Rengeteg e-mailt küldtem ma és akit tudtam felhívtam ez ügybe. Azt mondták várjam meg még újra jelentkezik a hiba, mert akkor tudja kiolvasni....:) Márkaszerviz csak feb 20-tol tud időpontot adni. Majd hétfőn folytatom a telefonálgatást.
Olajat vissza tudom vinni, visszaveszik, az nem gond. A gond az, hogy nem voltam, vagyok képben, hogyan is cserélik a váltóban az olajat, Na, erre most rávilágítottál:) Köszönöm!
Nekem csinált olyat C5 ajtózár hogy a megkeményedett kenöanyag miatt ragadt be. Kitisztítottam, újrakentem. Tudom, ehhez elöbb ki kellene valahogy nyitni...
A kompelett ára számlásan 117800Ft-volt. Ebben benne volt az olaj, a szürö, a tömítés, a csavarok, és a munkadij + ÁFA. Nekem egy kicsit elment a munkaidö mert egy csavar beletört és azzal szenvedtek egy másfél órát.
Nem tudom mennyibe kerül az általad vásárolt olaj, nekem ZF Life Guard FLUID 8-at tettek bele aminek 4729Ft volt az áfás ára. Sajnos nem olcsó, de szerintem egy 600000Ft-os váltófelújításnál még mindig jóval gazdaságoasabb, és tervezhetöbb. Az elsö olajcsere 80-100000Km-nél ajánlott, aztán minden további 60000Km után.
Nehéz jó tanácsot adni hogy mit csinálj a megvett olajjal. A legtöbb mühelyben nem hinném hogy dolgoznak hozott olajból, Te meg magadnak nem fogod tudni lecserélni.
de ahhoz is q..va drága, hogy ezzel öblögessem a váltót:(
Pedig ezzer a drága löttyel öblítik ki, sajnos más megoldás nincs. Mosószeres vizet mégsem önthetnek bele.
Hívtam egy mobil autódiagnosztikást, de nem talált semmi hibát. Hibatárolót szerintem nem tudta kiolvasni, így fizetni se kellet. Tudtok olyat aki megtudja nézni a hibatárolót? Van aki azt mondja " mechatronika hiba ". Mielőtt elviszem olajcserére jó lenne tudni, hogy nem-e nagyobb a gond.
Nem tudom milyen váltóról van szó, de a Tiprtonic váltóban 9 Liter olaj van. Hagyományos lefolyatós módeszerrel nem lehet mind a 9 Litert leengedni, ezért kell az öblítö berendezés.
Ne vegyél semmit. A Protrucknál megvan minden ami kell, neked "csak" a pénzt kell vinned. ;-)
Nem hinném hogy hozott olajból dolgoznak, de kérdezd meg, az a biztos.
A váltóolajjal mossa át a gép az egész váltót. A teljes hidraulikát, szeleptömböt, vandlert... Amikor a kifolyó olaj tiszta lesz (ezt is a gép figyeli) akkor feltölti a rendszert. Nekem 13.5 liter olajat használt el, a teljes öblítésre és feltöltésre.
Itt megnézheted a folyamatot. A ZF-nél egy kicsit komolyabb berendezés van, de az elvet láthatod.
Indultam volna Pestre, hogy lerakjam egy ismerősömnél az autót. Megálltam a lámpánál és amikor elakarok indulni ezt az üzenetet írta ki( kép). A kocsit leállítottam, majd újra indítottam és a hiba üzenet eltűnt. A rángatás megszűnt(1-2-3-4).Kavarog a dzsuva?
A6 c5 kombi csomagtartó nem nyílik. Hallani,ahogy a központi zár kattan,de a nyitója nehezen mozog. Mi lehet a gond,hogyan tudom kinyitni? Előre is köszönöm a segítséget!
Én most vásároltam be olajcseréhez és váltó olajcseréhez, nekem 6 liter olajat javasolt a rutinos értékesítő barátom, úgy, hogy ha nem kell mind, visszavihetem, bontatlanul visszaveszik.
Az autóm: 2007-es A6 4F allroad
Most akkor hol cseréltessek olajat, kinek van itt igaza, nyilván való, hogy az általad említett "átmosásos" eljárásnál nem lehet jobb, akkor vegyek még 3 liter olajat?:) Egyébként mivel mossák át? Vagy ahogyan szívatják a régit, belepörgetik az Új olajat?
1 l (ZF 8HP) olaj a legjobb kedvezménnyel 8.000 Ft volt, fájt az a 48e amit kifizettem, de ha ez kell, hogy hosszan, jól szolgáljon, ám legyen.
4 liter olajat tettek bele, mert állítólag több nem jön le.
Hát azoknál akiknél nincs meg az öblítéses olajcseréhez kellö berendezés, azoknál nem is fog lejönni mind a 9 liter az biztos.
Ezért harsogom mindig hogy az ilyen olajcserék többet ártanak mint használnak. A Friss olaj feloldotta a letapadt lerakódásokat a váltódban, ami most gondot okoz.
Nagyon gyorsan keress egy olyan mühelyt ahol le is tudják öblíteni a váltódból az olajat, és addig ne nagyon használd az autót. Ha szerencséd van megúszod váltófelújítás nélkül. Minden esetre ez a kis történet biztos nem tett jót a váltódnak.
Balassagyarmatról nem vészes Nagytartcsára bejutni a Protruck-hoz egy normális olajcserére.
Sziasztok! Elég nagy problémám van, Balassagyarmaton váltó olajt cseréltek és azóta nagyon csúnyán vált felfele 1-2-3 és 4-es fokozatba. Nagyobb terhelésnél 4-ből 5-be v 5-ből 6-ba rúg egyet.... S fokozatnál semmi hiba nincs. Hibaüzenet nincs. 4 liter olajat tettek bele, mert állítólag több nem jön le. a6 3.0 tdi c7 245. 2011
160 ezer Ft-os ajánlatot kaptam váltó olajcserére. Női szemmel ez kicsit sokallom, v ennyire megbízhatatlan a márkaszerviz, hogy inkább itt cseréltet az ember olajat?
A protruck KFT-re gondolsz, akkor elméletileg vállalnak (DSG) 7 fokozattal rendelkezőt. "Ezzel a módszerrel lehetőség van a nem ZF gyártmányú sebességváltók esetében is elvégezni az olajcserét."
Nekem átlag 2-3 fővel, hatos kézi váltóval a városi fogyasztásom kb.: 8-8,2 (max 4-ig kapcsolok, ritkán 5-ös), az országúti 5-5,2 a vegyes 6,2-6,5. Egy 5-ös váltóval a 116 ló 2-3 fővel kb 7-7,2 lehet, de nekem erről személyes tapasztalatom nincs, csak hallomásból van infóm. Országúton viszont (szintén hallomásból) az sem megy 5 alá.
Sziasztok,egy kérdésem lenne A6 (c6)nál mikor felkapcsolom a világitást nincs jó fénye a xenonnak és vibrál a fény,elöl is és hátul is. A bordkomputer fényszoró hibát jelez ki a hátsó ajtóba jobb felöl a fék lámpáét,de az izzó jó van mikor müködik!
Igen néztem, de a csati végét nem látom egyiknél sem, illetve jobb szeretném egy "Kollégától" megvenni, így itthon maradna a pénz és két elégedett Audis-al több lenne :)
Minden tiszteletem a tiéd, és igazat is adok abban, hogy nem a telefonnal kell kezdeni az eredeti állapot visszaállítását. De bármilyen hihetetlen, azon dolgok közül, amelyben az Audi-sok közösségére számítok már nem hiányzik semmi más. Természetesen van más is ami megoldásra vár, mint pl a szélvédő csere egy kisebb kavics okozta felverődés miatt, de ebben nem gondolom, hogy a fórum segítségére kell, hogy számítsak. Egyéb problémával szerencsére nem küzdök jelenleg, így elmondható, hogy egy gyűjtői darab utolsó "extra" kiegészítőjét keresem. Mellékeltem egy fotót a csatlakozásról, hátha szerencsém lesz és valakinek porosodik egy jó állapotú telefon a garázsában.
"szeretném eredeti állapotba állítani a "kicsikémet"
Akkor talán nem a telefonnal kéne kezdeni... ;) elképzelhető hogy van ott még más is amit gatyába kellene rázni... ha gyűjtői darabról van szó akkor természetesen nem szóltam... :)
Sziasztok! Tud valaki egy 2004-es C5-be való 8D0 051 435 AE kódú gyári telefont jó állapotban? Tudom, hogy a használhatósága ma már megkérdőjelezhető, de szeretném eredeti állapotba állítani a "kicsikémet". Előre is köszönöm a segítségeteket.
A leállítás hibája lehet elektromos probléma is, akár a beázás miatt.
Amikor kivetted a kulcsot és jár a motor kezd el kivenni a biztosítékokat és egyszer csak megáll. Nincs benne utólagosan beépített elektromos cucc? Ha van azzal kezdeném.
Lehet gyújtáskapcsoló csere lesz neked is, nekem két hete cserélte AudiA6 kolléga itt a forumon. Nálam is ez volt a probléma, véletlen a Skoda kulcsot raktam az Audiba, sikerült hazavágnom a gyújtáskapcsolót, volt hogy kivettem a kulcsot, de minden működött tovább, szólt a rádió stb... a zárak meg nem működtek, nem tudtam lezárni az autót.
A nagy durranásra nem vonatkoznak a fentiek, sajnos nem vagyok szerelő, csak szeretem az autót, valaki hozzáértő majd megírja mi lehet nálad.
Sziasztok! Tegnap balszerencsés napom volt. Autópályán kormolás közben egy iszonyatos nagy levegős hangrobbanás, mintha durrdefektem lett volna. A kerekek rendben voltak, hazafelé sziszegett az autó. cooler csőre gyanakszom. A nagyobb hiba és ebben szeretnék segítséget kérni. Autómosó után a gyújtás kapcsoló teljesen megbolondult. Nem veszi le a gyújtást a kulcs kivétele után. MMI, műszerfal, helyzetjelző, minden ég tovább és a távirányítóra sem reagál. kulcsal behúzz a centrálzárat de minden ég tovább. Egyetlen megoldás, hogy leszedtem az aksisarukat. 1. Beázott és elfelejtette a kulcsokat? 2. beragadt a gyújtáskapcsolöban valami és kulcskivétwlekor nem zárja le a kocsit? Köszi minden infot!!! Audi a6 2007, 2.7tdi
Ahhoz, hogy 8:00-kor lehessen ajtot nyitni, 6:30-kor kezdodik a nap. Az ejjel erkezett alkatreszek atvetele, szortirozasa, kiosztasa, szamitogepek bekapcsolasa, emailok olvasasa, valaszok, egy konnyu takaritas, celszerszamok kiosztasa, az adott nap atbeszelese. 17:00 utan az egesz nap lezarasa. Ezek is hozzatartoznak a naphoz.
Tévedsz. A 4f -emen itthon cseréltem betéteket tárcsákat is és még nagyon sok mindent.Hátsó fékcsere után a 10 ezer ft-ért vett vcds-emmel 3 kattintassal beálitotta magát az elektromos kézifékmotor.