Keresés

Részletes keresés

gGAbesz Creative Commons License 2006.11.22 0 0 916

Szia!

Egyáltalán tudod mi az a hajtány  amit emlegetsz???

 

Rövidített idézet a Pallas nagy lexikonából:

"Hajtány (draisin): A vasutak nyílt vonalának megvizsgálásakor a pályafenttartó közegek vagy beteget látogató pályaorvosok hajtányokon utazzák be szolgálati szakaszukat. A hajtány négykerekű jármű, melyet a középen álló négy munkás emeltyűknek előre-hátra tolásával hajt. A szerkezet működése egyszerű, csak azt jegyezzük meg, hogy az elérhető sebesség a pálya emelkedési viszonyaitól függ, vízszintes vonalon a hajtányok 15-20 km sebességgel is hajthatók."

 

Motoros hajtányok nagyobb számban csak az ötvenes évektől terjedtek el vasútjainkon. Ekkor több üzem is ráállt a gyártásukra. Hasonló tervek alapján készültek normál és keskeny nyomközű változatban is. A szélvédővel is ellátott PVG-n (pályamesteri könnyű vágánygépkocsi) nyomtávolságtól függően 3-5 személy utazhat, szükség esetén pár talpfával, szerszámokkal együtt is. Hajtásukat az egykori Pannónia motorkerékpárból származó 250 cm3-es T5-ös blokk végzi. A hajtányokba kerülő motorblokkokat hátrameneti fokozattal is ellátták. Sőt egyes gépekbe mostanság félautómataváltós quad motor került.

 

Bővebb infó: http://hajtany.znet.hu/hajtanyok/menu.htm

Szóval kéretik hagyni szépen quadulni, mert előtör bennem a quadállat!

 

 

Előzmény: Afefgyan (903)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 915

Igazad van beszélni kell róla sőt megoldást kell rá találni!

Csak sokan kicsit drasztikus megoldásokat hoztak elő!

Kutya aki ezt a fórumot inditotta kezdeményezett egy quad azonositó jelzést(mivel a hatóságok nem képesek rá,hogy kézbevegyék a dolgot és rendezzék)ezzel azt szeretnénk elérni,hogy mindenki vállalja be,hogy felteszi és tisztántartsa azért,hogy azonositható lehessen!

Vannak sajnos olyan quadosok akiknek még rendszámuk is van de azt leszedik mert félnek az azonositástól!

Szóval kezdeményezést tettünk egy önkéntes azonositó táblára amit eddig száznál is többen igényeltek.

Az lenne a cél,hogy ha már rendszámot nem lehet szerezni(jelenleg)addig is lehessen azonositani azt aki tilosban jár!

Előzmény: BENTA (906)
Lehr Péter Creative Commons License 2006.11.22 0 0 914
Valószínű, azért nem reagáltak a meghívásra, ........hátcsakmertbüdösamunka.... csak nem cipelik a hátukon.

Majd jön más, és megcsinálja :((
Előzmény: Törölt nick (912)
cs.imre Creative Commons License 2006.11.22 0 0 911
Be kéne zárni ezt a fórumot és nyitni egy "quad és az erdő" címűt,mert itt már nem a Szalajka-völgyről van szó hanem az összes erdőről!
Lehr Péter Creative Commons License 2006.11.22 0 0 910
Van itt kultúra .
Előzmény: Törölt nick (907)
takiz Creative Commons License 2006.11.22 0 0 909

Hétvégén a haverokkal felmegyunk a szaljtkára, oszt elkapjuk a dulókat... megmossuk a fejüket a fátyolvízesésbe és elkobozzuk a quadjaikat...

 

Ha valakit érdekel ócsó quad - csörögjön... :-)

Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 908

A motorosokkal kapcsolatban igazat adok!

Csak ne mossanak minket QUADOSOKAT össze a motorosokkal!

Elég amit mi magunk kapunk!

 

Előzmény: BENTA (905)
BENTA Creative Commons License 2006.11.22 0 0 906
'

De a fórum a Szalajka-völgyről szó ahonnan tényleg nem szabad beengedni semmi motorhajtányos dolgot!'

 

Viszont a probléma országos, és tényleg jó lenne beszélni róla.

Előzmény: Afefgyan (903)
BENTA Creative Commons License 2006.11.22 0 0 905

Mi itt a Hosszúhetény környékén egészen jól megférünk egymással lovasok, quadosok, crossosok, bringások. Ha összetalálkozunk, ( én lóval) mindenki lassít, hogy az elkerülésnél ne zavarjuk egymást, és köszönünk egymásnak, még akkor is, ha nem lettünk hivatalosan bemutatva.

Egy gondom van a motorosokkal összesen: A nagy teljesítményű gépek főleg eső után nagyon felszántják a burkolatlan erdei utakat, illetve nagyon élvezik, hogy a patakon olyan átkelőket alakítanak ki, amin életveszély átmenni, viszont a patak remekül kiönt tőle.

Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény erdőben morotozni, és ezért jó lenne kijelölni olyan szakaszokat, ahol azt az egyébként közlekedésre használt utak tönkretétele nélkül művelhetnék.

Előzmény: Afefgyan (860)
kovad1 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 904
Igen ,ha tanultál történelmet akkor tudod ,hogy volt már néhány gyors problémamegoldó aki a méregfogat intézte gyorsan ,de valahogy nem emlékeznek szivesen rájuk !
Előzmény: eke (897)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 903

Most kezdjem el magyarázni,hogy a villanófény zavarja a természetet!

Ez baromság!

De a fórum a Szalajka-völgyről szó ahonnan tényleg nem szabad beengedni semmi motorhajtányos dolgot!

Kivéve persze a kisvasút!

Eddig eggyetértünk?

Előzmény: eke (897)
kovad1 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 902

"eke" ez ismét sikerült ?

Ha a probléma elől a földbedugod a fejed attol az elképzelhető ,hogy fennáll?

Előzmény: eke (897)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 901
Ez akkora butaság mintha azt mondanám,hogy erdőben nem lehet fényképezni!
Előzmény: eke (897)
JEEPI Creative Commons License 2006.11.22 0 0 900
Ok,ne szemetet szedjünk,hanem pár sőr kiséretében beszélgessünk.
És viszünk 1-2 kört a QUAD-unkal.:)))
Biztos megbarátkoztok vele!:))
Előzmény: igen7 (894)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 899

Hát ebben vagy tévedésben!

Ugyanannyi jogunk van mint sétálgatni!

Kivétel persze ahol nincs tiltva!

Előzmény: igen7 (896)
kovad1 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 898

Én az egészben azt látom ,hogy 1-esek valamit nem tehetnek meg ezért kóstolgatják azokat akik viszont igen !

Felénk vannak motorosok quadosok sárkányrepülők stb. ,de senki nem szórakozik azzal aki a szabadidejében azt teszi amit szeret - feltéve ,hogy ésszel !

eke Creative Commons License 2006.11.22 0 0 897
de, a quadokat mindenhonnan ki kéne tiltani!


Járjanak vele ott ahol más közlekedési eszköz sincs tiltva, meg zárt pályán. A probléma méregfoga egyből ki is van húzva.
nem kell ezt tovább ragozni.

Előzmény: Afefgyan (895)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 896
figyu!

vegyél egy nagy levegőt először is!
aztán próbáld megérteni hogy pl. én mit mondok. nem olyan nehéz, csak nem előítélettel kellene olvasni amit írok.

"De ez nem jelenti azt,hogy a QUADOKAT ki kellene tiltani mindenhonnan!"

persze hogy nem. az erdőkből így is ki vannak tiltva, legyenek nekik kijelölve megfelelő helyek, ahol nem zavarnak senkit és őket sem zavarja senki, és minden ok.
vagy akár lehet egyesületet alapítani, pénzt összedobni, megfelelő területet megvenni és kész.

mi sokan itt annyit mondtunk, hogy ennek a hobbinak nincs helye az erdőben.
Előzmény: Afefgyan (895)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 895

Ha nem vagy természetvédő akkor miért vagy itt!

Kutya azért nyitotta ezt a fórumot mert sem ő sem én nem értek eggyet azzal,hogy szétdúlják a Szalajka-völgyet!

Ebben eggyetértünk nem?

De ez nem jelenti azt,hogy a QUADOKAT ki kellene tiltani mindenhonnan!

Előzmény: igen7 (892)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 894
egyébként támogatok bármilyenfajta szemétszedést, és ha időm engedi szívesen részt is veszek ilyesmiben, csakhogy tökéletesen semmi köze nincs az itt folyó vitához.
Előzmény: Afefgyan (891)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 893
ugyanis az nem természetvédelem, hogy zajos, füstölő járművel nem megyek erdőbe. az a MINIMUM. a természetvédelem másütt kezdődik.
Előzmény: igen7 (892)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 892
"Ti mostanáig természetvédelemről beszéltetek!"

egy frászt! nem természetvédelemről beszéltünk, mindössze arról van szó, hogy a kvad nem való erdőbe. ehhez semmi köze a természetvédelemnek.
Előzmény: Afefgyan (891)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 891

Ti mostanáig természetvédelemről beszéltetek!

Én is erről beszélek!

De ne csak beszéljünk mennyünk ki és szedjünk össze szemetet!

Mert az erdő tele van vele!

Előzmény: igen7 (888)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 890
?
Előzmény: Afefgyan (889)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 889

igen hat

 

 

Előzmény: igen7 (886)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 888
nyiss neki topikot. itt off.
Előzmény: Afefgyan (887)
Afefgyan Creative Commons License 2006.11.22 0 0 887

Nagyon csöndbe van mindenki a szemétszedéssel kapcsolatban?

Ekkor mi van a természetvédelemmel?

igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 886
te hány éves vagy? csak azért érdekel hogy érettségin innen vagy túl vagy e?
Előzmény: Afefgyan (882)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 885
a kvad nem tulajdonnév, nem tanultál nyelvtant?
Előzmény: JEEPI (883)
igen7 Creative Commons License 2006.11.22 0 0 884
:DDD
Előzmény: Törölt nick (880)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!