Nagyjából szerintem erre való az olaszrizling szerintem. Én már láttam jópár igazán kellemes olaszrizlinget, de nem annyit és nem olyant ami indokolttá tenné azt, hogy többezer hektáron prémium fajtaként, dűlős borok alapanyagaként babusgassuk. Az igazán nagyszerű olaszok inkább kivételek számítanak szerintem.
Azt nem csak Bukovics Martintól olvastam, hogy ezek a klónok (és az osztrák klónok) az olaszrizling csúcsai.
Borban hol vannak a csúcsok?
Külföldi, nagyon jónak mondott olaszt még nem kóstoltam, de Bajnár olaszáról és az egy fokkal erősebb legutóbbi Planináról csak annyi jut eszembe, hogy ezekben lehet potenciál (koncentráltabban), de még nem lehet őket odatenni a nem túl drága Figulák és Sabarok mellé sem.
Valószínűleg velem van a baj, de itthon még jó hazai narancsbort nem ittam. Igazából értelmezni sem tudom a készítése iránti rajongást (a másik az a petnat). A fehéreknek - szerintem! - egyáltalán nem áll jól a több napos héjon áztatás. Valami olyan teás, kesernyés ízvilág megy át a borba - tanninok?, fenolok? -, ami egyenesen taszít. Volt egy-kettő, ami érdekes volt (Karner, vagy a SAP), de biztos, hogy nem vennék belőle még. De ha tudtok jó narancsbort - hazait/külföldit -, nyugodtan ajánljatok valamit. Egyébként a hársnak jól tud állni ez a technológia? Majd kíváncsi lennék.
Nálam birtokbor lesz belőle, vegyesen az apám által oltott delikáteszekkel (decsi szagos, bánáti rizling, veltelini meg a jó ég tudja mi még) kiegészülve a termőre forduló andor oltásaimmal. Fajtaborként fehérben csak a hársat tartom meg.
Az idén két hársam lesz, egy héjon erjesztett narancs és egy reduktív. Meglátjuk a végén ...
Mi két szüretet toltunk olaszból. Az egyiket héjon erjesztendőnek, amolyan narancsbornak a másikat pedig fullosan érettnek. Azt konkrétan idén határoztam el, hogy mostantól a narancs vonalat fogom olaszból tolni. Sok stílust kipróbáltunk az olasszal, de messze ez jön be nekem a legjobban. A nagyon későn szüretelt sem lett brutál cukros, amolyan átlagos félszáraz olasz lesz szerintem. Mert alapvetően amúgy úgy vagyok az olasszal is mint a furminttal, hogy ez a citrusos, ropogós vonal konkrétan értelmetlen. Az olasz akkor jó ha van benne kraft. Idén meg nagyon későn futott be az olasznak a kraft vonat.
Szerintem nem. A Krauthaker túl van hájpolva, a Mitrovac nekem kevésbé jön be, mint a sima birtok.
Voltam náluk - nagyjából egy villányi "itatós" stílus a birtok - ipari módon előállított borokkal.
Nem tudnék különösebb hibáját említeni (nincs neki) de nem ér annyit amire árazták.
(a Figula szerintem jobb)
A Galic techno borászat, szerintem a grasevinájukat SB élesztővel erjesztik - sőt még az is lehet, hogy házasítanak bele - divatos, nyalós borok, pénzt nem adnék érte, semmivel sem jobbak, mint a Planina - őszibarackos nemtomhányas.
A Martin meg jó arc, de Bajnáron nevelkedett :D :D
Egészen biztos, hogy a teljes érettség és a hosszú áztatás növeli ezt a kesernyét. Meg biztos van olyan klón amiből kinevelték ezt a jelleget.
Hallottam már "borszakértőktet" finnyáskodni és húzni a pofájukat, hogy hát ez a kesernye ez milyen gáz. Szerintem meg aki nem szereti az olasz végében ezt a mandulás, diós kesernyét az igyon mást :) Van sok olyan fajta ami kevésbé kesernyés. Szerintem kesernye nélkül az olasz olyan mint a teve púp nélkül :)
A veltelini akkor még csak 7-8 éves lehetett, égő is lett volna, ha megpurcan annyi idő alatt, bár az olcsó parafa már akkor sem nekünk dolgozott ... (a "nekünk" ez esetben túlzás - ahhoz a borhoz semmi közöm nem volt még)
Amit a dugódílerekről írtál az sajnos maradéktalanul igaz. A NaturoKork pl. egy vállrándítással intézte el, hogy minden negyedik twintopja tca-s volt. Nemcsak nekünk - a Planina '12-es kadarkája is ugyanígy járt, nagyjából ugyanakkor ...
A kiárusítás pedig számomra autónepperes kármentésnek tűnik, főként a magyarázkodás része, de simán lehet, hogy nincs igazam.
Két évjáratot kóstoltam Józsitól, egyiket biztosan Hepci közvetítésével, vörösborként mindkettő jó volt, az én pinot képembe viszont valahogy egyik sem passzolt.
Amúgy nyilván fontos, hogy egy márka birtokosa fektessen pénzt, munkát és időt a márkája arculatának a fejlesztésébe. Szóval az sem igaz, hogy ki kell csiszolni a terméket tökéletesre és ha készen van akkor lehet nekiállni az arculatnak. De azért ez nem úgy megy, hogy a bor még nincsen kész, a termékleírás egy káosz, a termelők semmiben nem értenek egyet... de palack az már van.
Kozben rajottem, hogy a peldaim azert santitanak egy kicsit, ugyanis az egy dolog ha egy ceg elkezd ezen dolgozni. Termek, marka arculat ... (pl. az unicum). Aztan az megint mas dolog ha pl. egy "hungarikum" termekfelepitese, (branding) tortenik, amihez akar allami tamogatas ... is hozzaferheto. Ez nyilvan sokkal nehezebb, komplexebb feladat. Sok sikeres peldat nem is ismerek ezzel kapcsolatban.
Miert lenne ez butasag? Pl. egy chianti-s palackot fel melfoldrol felismer barki egy uzletben. A bekebeli jogoszlav cezar konyakrol nem is szolva. De ugyanilyen az unicumos palack, a johnny walker uvege. Veg nelkul lehetne sorolni.
A markaarculat megteremtese fontos dolog. De ha persze ebben ki is merul a tevekenyseg, akkor annak nyilvan nincs minoseg teremto erteke.
No, ha valaki szereti a nagyseggű, telt badacsonyi olaszokat és nem riad el ha van a borban érezhető maradékcuki, akkor annak jó szívvel ajánlom figyelmébe a Szászi pincészet nem is oly rég debütált tételét a '20-as Rókaluki olaszt. Illatában virágos, cukorkás,zöldalma és sárgabarack. A telt kortyban a túlérett sárgabarackra emlékeztető jegyeket hozza. S bár elsőre a kis kedves, bájos oldalát mutatja, mintha azt sugallaná, hogy gyere jó lesz... körbeölel aztán bamm jön a maflás :D A korty végén érezni, hogy egész tüzes illetve a hosszú lecsengésű, eltelítő, édeskés végű korty után van egy kis kesernyés utózöngéje. (Alk.: 14%)
Múlt hét szombaton meg a tállyai Szűcs Ferinek kóstoltuk a '17-as Inverz Kékfrankosát és marha jó volt. A hosszú, majd 9 órás autóút után nálam megpihenő barátomnak se perc alatt kiröppent a fáradságérzete, miután beleszippantott a borba. Az alapanyagot a Bohomály és a Somszög dűlők szolgáltatták. Színében mély rubinnak mondanám, a pohárból színte kirobban a bor gyümölcsössége, mintha meggykompótba szimatoltam volna bele. Ezen kívűl akad még ott pici áfonyás szegfűszeges és a háttérben mentás jegyek. Utóbbit alapvetően a soproni borokban éreztem eddig egész pontosan Luka Enikő boraiban.. Kóstolva fanyar fűszeres meggylé,de egészen frissítő, kellemesen lédús, ahogy melegszik kissé meggylikőrös jegyek felé megy. A lecsengés közepesen gyors. A szárazpróbánál gyümölcskenyérre emlékeztető jegyeket éreztünk (Alk : 12%)
Nagyon érdekes volt tokaji vöröst kóstolni, bár ha vakon teszik elém tuti nem mondom meg, hogy tokaji, mert nem az északi hűvös jegyeket mutatta, hanem mintha melegebb borvidékről került volna ki pl.: Szekszárd.
Írtam már többször róla, Nádas Szilárdé évjárattól függetlenül a legjobb magyar pinók közé tartozik. A silleres 2016-os után a 2017-es gyümölcsösebb-koncentráltabb volt (az eddig talán a kedvencem), a 2018-as pedig picit hedonistább és magasabb az alkoholja. Etyeken feltehetőleg 2018-ban sem volt iszonyatos a meleg, így még nem esett át a ló túloldalára, tehát nem lett a PAP - számomra kevéssé vonzó - pinóihoz hasonlóan alkoholédes-nyalós karakterű.
A Twin Top dugó feltűnően puha (bár át nem ázott) és feltűnően könnyen kijön a palackból, ebből a megfontolásból sem tartogatnám ezt a bort még száz évig...
Vélhetőleg Bott Frici és shiraz szerint ez a bor még nem esett szét. Innentől meg vélemény versus vélemény.
Akárhogy is...ezt és ezeket a borokat már évekkel ezelőtt el kellett volna adni és meg kellett volna inni.
Az respektálható vállalkozás, hogy a Terroir Club megpróbálta katalizálni az évjáratos borok piacát. De szerintem ezt konzervatívabb módon kisebb volumenben lett volna érdemes elkezdeni és nem raklapszámra.
Hogy hazai pályán maradjak... értem én, hogy a Takács 'Hollóvár' Lajos nagy király volt és én is rajongok a Lajosért. Hatalmas fazon. De akármekkora jó arc mégiscsak 2005 környékén kezdett el rendes borokat csinálni és azért én elhamarkodottnak tartottam volna 5-6 évjárat után bevállalni, hogy akkor az ő borait raklapszámra érleljük. Egyszerűen semmi jel, semmi merit nem mutatott arra, hogy a Hollóvár borok 10+ évig nemhogy fejlődnek, de legalább elálnak-e... és ez nem biztos, hogy a borról szól, hanem ahogy Hepci is szokta mondani, a dugókról nem tudtuk, hogy bírják-e avagy sem. Szerintem a magyar dugódílerek úgy baszták át a termelőket már akkor is mint szart a palánkon.
Az évtizedes potenciállal bíró borok készítése nem úgy megy, hogy gyere buci hamm bekaplak, tegnap még egy irodában tologatom a papírokat másnap pedig tíz évig érlelhető borokat csinálok csak úgy. Ezt már a 90-es években is beszopta a magyar fogyasztó... talány, hogy miért hitték el páran később újra.
