Szerintem a szocfóbosoknak jó lenne egy társasjátékos klub, mert a játékban azért fel lehet oldódni. Közösségben lehet az ember, mégsem kell feltétlenül szerepelnie.
Józsi nem azt mondta egyébként, hogy ő hozna létre egy klubot, hanem azt, hogy már létezik egy társasjáték-klub (nem csak szocfóbosoknak) és oda majd lehet, hogy elmegy egyszer. Nem is rossz ötlet, én is nagyon szeretek minden társasjátékot, de főleg a sakkot. Lehet, hogy sakk-klub is van valahol.
nézd, csináljatok klubot, akármit, csak az a nagy gond, hogy a szocfóbosok mindenhol élnek az országban, mindenhol merészelnek élni, én pl. Békés megyében.
ha ti ott Pesten létrehoztok egy közösséget, az nagyszerű.
Én már örülnék annak is, ha a b.pestiek összejönnének.
kissé indulatosnak tűnik a hozzászólásom.
de most halt meg a tíz-éve sorstáram, talán barátom is.
Kéne valami klub, ahol lehet találkozni emberekkel. Arra gondoltam, hogy itt Pesten van valahol egy társasjátszós klub szerdán este 6-tól, oda el fogok menni. Ott végülis nem kell nagyon szerepelni, egyidejűleg nem kell sok emberrel foglalkozni, sem beszélni. Aztán lehet, hogy valaki szimpatikus is lesz. Veszíteni nem lehet vele. A társasjátékokat meg szeretem, kivéve a "szereplős" játékokat, mint az Activity, na azt rühellem.
én is úgy látom, hogy nem tudok "kigyógyulni", és lehet hogy ez sokunkra igaz, de azért ne írjunk le mindenkit, hiszen különböző súlyosságúak és jellegűek az esetek. Régebben, mondjuk 20 évesen azt hittem, ha megérem a 40-et, bár biztosan "normális" leszek, mert így nem lehet leélni 20 évet. Hát lehetett, és még nem vagyok normális se. Olyan nagyon nem lett rosszabb az évek során a szocfób, maga az élet pedig inkább könnyebb, ha az ember belátja, hogy evvan, ezt kell/kéne szeretni. Vagy ha nem is szeretni, hát elviselni, mert más nem nagyon van. Egy életem, egy halálom. Nálam, mint ahogy sokunknál nem is ez a legsúlyosabb gond, hanem a mellé társuló depresszió és a hosszú idő alatt állandósuló szorongás, amihez már emberek jelenléte sem kell...Ezek hatalmas falatok, valaki le tudja nyelni őket, valaki nem.
Most az életemben megjelent két ember, akik közelednének, barátkoznának, látnak valamit bennem (amit én nem látok magamban), és kinlódom, mert félek, hogy ha jobban megismernek, rájönnek, hogy egy hatalmas üresség vagyok, aki valaminek álcázza magát.
A november amúgy is halálos hónap, nem tudom, ki hogy van vele - a legrosszabb az évben, mert megyünk befele a sötétségbe és a hidegbe, és ki tudja, kijutunk-e belőle valaha. (Persze, kijutunk, csak a fránya kétség..:)))
Mit is írjak... egy netes fórumra... ismeretlen embereknek... a világ végéről... merthát másnak nem tudok írni, mivel egy barátom sincsen már... ebben az elszott világban... ebben az irreális helyzetben...
Ebből a betegségből nem lehet kigyógyulni, minden elképzelése és álma az embernek semmit sem ér, hiábavaló.
És ez csak egyre rosszabb lesz, ebben az egyben bízhatunk. Sokkal rosszabb...
még mostanában is azon agyalt, hogyan lehetne szocfóbos csoportot kialakítani, milyen műhelyfogásokat leshetne el a csoportterápián, amire járt. tenni akart valamit.