"A koncertek alatt büfé-wc-büfé köröket járó embertársak alapból is az ülőhelyek átka."
+mozi/színház/bármi ahol ülni lehet. Aki középre vesz jegyet, az jön utoljára, lehetőleg már lámpaoltás után, és legalább egyszer kimegy közben is, és szünetről is utoljára megy vissza :D Ez szerintem alapfeltétel
AZON megy most nálam a lamenta, inkább gondolatözön, hogy ezeknek az általunk ismert semigod-szerű lényeknek, milyen eszméletlen erős immun és testi felépítésük is van.
64 meg 63, meg feljebb meg lejjebb is vannak korban.
megettek ittak azért bőven életükben meg szívtak hozzá ezt megazt.
aztán kb 1700 koncertet adtak, volt h egy nap 2-t. (korai időszakban).
volt h napokig éltek kulturáltnak nem nevezhető körülmények között.
és akkor 2022, azaz jelenidő:
kb. 70 nap alatt lenyomnak asszem 44 koncertet, egyenként 160 perceseket. ha jol láttam, van, hogy 3 (!!!) egymás utáni napon is fellépnek, nem is egyszer, hanem többször.
végig kell állni, végig kell dolgozni, beöltözéssel, csekkolással, aztán vagy szálloda, vagy turnábusz, fürdés, alvás-pihenés.
emberek, ez az együttes annyira vérprofi.
mindig végtelenül tiszteltem őket (szerintem 30 év bizonyítja), de ez amit láttam, 2 este, ez valami elképesztő.
és akkor nem érdemes elmenni szó nélkül még:
1.,1998-ról, mikor robi hol lerészegedve pacsizott rajongókkal a stageről (lásd pl. lyon), vagy szinte bel*szart bizonyos újságírói, meg rajongói kérdésekbe.
2.,robert hangja a pesti cold-on, vagy akár bécsben is, olyan kristálytiszta, mintha most ugrott volna le a demofelvételről, és készülne fel a studio verzió feléneklésére.
3.,lelkileg, testileg egészségesnek tűnnek. kivéve perry akit kissé összeaszaltnak látok, szegényt.
remélem midnen ok nála is.
bár nem írtam ide a koncertekről élménybeszámolót, és valszeg nem is most fogok, egy nagyon jó érzésemről nem felejtek el szólni.
1995ben ismertem meg egy L. nevűú barátomat, együtt jeártunk fősikolára, együtt is végeztünk. 2006 után elsodort sokáig egymástól az élet szele, de tavaly összefutottunk és megittunk egy sert és elnosztalgiáztunk. aztán m,aradt a viber meg sms. tavaly szétemlítette a forest pinkpop élő verzióját 19-ből, h az mennyire franko. hát az. mondom magamban. 1 hónapja kérdezte milyen dalok lesznek, hát mondom, lesz 3-4 uj, meg dark, meg táncolós, ugy készüljön, h teljes spektrumból, meg megjósoltam h 27-28 dal.
aztán koncert előtt nap ir viberen h jönnek, 15 éves lányával, meg asszonnyal. mondom mivaaan?
merthogy a lánya 4 hónapja beleőrült a cure együttesbe, és most élete legnagyobb zenei élményére készül.ééés OOTT is voltak. látták rajtam a kitűzőket, volt rajtam vagy 10, mondja a kislánya h ezek de jók, hát mondom tessék, itt van ez a marék, maradt rajtam 2-3, itthon vagy egyébként is kb 300.
az egész családnak nagyon tetszett a koncert nem hitték h ennyire jo a cure.
A koncertek alatt büfé-wc-büfé köröket járó embertársak alapból is az ülőhelyek átka. Hát még így, magamutogatási kényszerrel súlyosbítva. Ezek sose a szélekre vesznek jegyet, hanem lehetőleg középre, hogy mindenkinek sorfalat kelljen állnia neki, amikor 2 számonként rájuk jön a mehetnék. Hál istennek a cigit száműzték már, így ennyivel kevesebb lehetőségük maradt mások zavarására.
Ahoj, koncerten még én se ültem soha (pedig tényleg sok van a listán ~95-96 óta, amikor először voltam Szigeten), de mire ráálltam, hogy menjünk, már nem volt hely lent. Fura volt, nem igazán értettem, mert azért lent voltak üres részek hátul...
Na, akkor megvan a két csaj. :-)
A mamát nem láttam. Két opció van - vagy nagyon régóta fan és úgy volt vele, hogy most vagy soha vagy a család nem merte otthon hagyni egyedül...
Üdv, én is a 111-es szektorban ültem. Megjegyzem, életemben még nem voltam koncerten ülőhelyen. Azt a két csajt én is láttam, tőlem lejjebb pár sorral.
Amire még kíváncsi lennék:
A szektor feletti "teraszon" egy kb. 80-85 éves néni ült tolószékben. Ő hogy? Vagy miért?
Előttünk ült két pár, a két liba egymás mellett, a fickók által közrefogva. Szó szerint libák voltak, ami leműveltek, az valami félelmetes volt. A két csaj folyamatosan egymást filmezte (az egyik egy csoffadt barna volt, a másik egy copák szőke), aztán közös kép vakuval, rögtön fel az instára. A Twilight Sad alatt sehol nem voltak, ami nyilvánvaló, de éppen odaértek 8:15-re. Egy gyors kép, hogy hol fognak ülni, aztán gyors kép magukról, hogy igen itt fogunk ülni, aztán gyors kép egymásról, hogy igen itt vagyunk. Aztán tökölődés, hogy ki hol üljön, de végül elosztották és a poharaknak is találtak helyet. Már a Pictures of you alatt a belül ülő fickó kitalálta, hogy kimegy valami ihatóért. Mind a négyen felálltak, aztán a csajok leültek, megölelték egymás, közös fotó, jöhet a Closedown. A Night like this alatt visszajöttek a fickók, csajok felálltak, aztán nagy hajdobálás közepette leültek. A nyugodtabb időszak után, újabb felállás, mindenki kiment. (Az urak szerintem csak a csajok miatt jöttek, láthatóan unták az egészet, ásítoztak, lehet még aludtak is) A csajok viszont ismerhették a Cure-t, mert a Fascination Street-re sietve visszajöttek.
A Push-t a csajok végigintegették, a Forest-re még kiabáltak is.
Endsong, itt a vége, ideje egy közös fotónak. Mindenki mindenkit, minden irányból, és persze mindenkit, aki mögöttük belefért a képbe (rólam ennyi kép még nem készült). Mehet az instára ez is.
A ráadást meglepő módon teljes nyugalomban ülték végig, csak némi hajdobálás volt.
Disintegration vége, hurrá, ennyi volt, lehet inni valamit.
De aztán jött a Lullaby és barna tisztára megvadult (ami azért érthető), a szöszi meg elkezdte másolni. Az urak ezt végigülték, majd a Walk (vagy a Friday, nem emlékszem) alatt kimentek inni valamit (ugye mindenki feláll).
Na itt fogyott el a mögöttem ülők türelme - "Üljetek már le a g.cibe b@sszátokmeeeeeeeeeg!!!"
Kb a Close to me alatt jöttek vissza, mindenki feláll, majd leül, a barna megint elkezdett hajat dobálni, mászott a fickóra, integetett, közös fotó megint, mint akinek elmentek otthonról. Na a lányomnak (18) itt ment le a roló, úgyhogy nekiugrott, hogy most már vegye észre magát b@sszameg, hihetetlen, amit egész idő alatt műveltek! A barna meglepetten "jójó, bocsi" (szerintem legalább 2x annyi idős volt, mint a lányom). Ekkorra annyira bátorra itta magát, hogy a Just like heaven alatt azért "visszaszólt". :-)
Aztán a Boys dont cry alatt volt még pár fotó, insta-sztori kész.
Hogy az ilyen ember miért nem otthon veri magát, nem tudom. De iszonyat bosszantó volt az egész. Nem magának gyűjt élményt, hanem másoknak.
Arról már nem beszélve, hogy rögtön a buli kezdetén, az Alone elején, de már sötétben, valahonnan elókerült ~5-6 emberke, akik 2 sorral lejjebb esküdöztek, hogy azok ott az ő helyeik. Aztán felébredtek, hogy másik szektorba kell átmenniük.
De a mi sorunkban is voltak, akik ki be járkáltak, a második után mondták is, hogy "többet nem megyünk ki", amit persze nem sikerült összehozni...
---
Ahogy írtam is, a lányommal voltan (asszonypajtás nem szereti a Cure-t, a fiamat meg annyira nem érdekli, bár a kocsiban hallgatja ő is). Hosszas unszolására adtam meg magam, hogy jó oké, menjünk. Az az igazság, hogy rég nem követem a Cure ténykedését. Már gimis voltam, mikor megtaláltam az idősebbek hatására a Japanese Whisperst és a Head on the door-t, majd később a többit, a Disintegration-nel bezárólag. Ez utóbbit akkor még emésztenem kellett (nekem fura módon nem a Lullaby volt a kedvenc, hanem a Fascination street és a Prayers for rain), eléggé kilógott a sorból. Aztán engem is elkapott a grunge, majd Cobain halála után éles váltással a Slayer és a norvég black metal vonulat (ami máig tart).
Szóval a Cure erősen feledésbe merült az évek alatt, célirányosan sem hallgattam. Aztán pár éve, hogy a lányom megtalálta a kazettáimat (az egy ezeréves TDK volt, egyik oldal a Japanese, a másik a Head) és kérdezte, hogy ez miféle cucc? (nála akkoriban kezdett menő lenni a CD helyett a kazetta, mert ahogy ma mondja, az a korszak attól autentikus) Húúú, mondom, majd egyszer megmutatom, mire ő, nemnem, most azonnal. Anno, jó 25 éve a Push-nál állt meg a szalag, ami úgy tűnik elég jó belépő lett, mert azóta be van akadva nála a Cure. Persze megtalálta a Mode kazettákat is, mert a Nirvanát, de ez is fontos része a kis zenei világának.
Voltam már nagyon sok koncerten az elmúlt 25 évben - legutóbb pont az Arénában, 19-ben a Slayeren - de azt kell mondjam, ez bitang volt. Jó volt látni, ahogy a korosodó kortársak adott esetben a gyerekeikkel ülnek átszellemülten és talán a régi időket elevenítik fel, hallgatva mondjuk épp a Play for today-t. A lányom mellett ült egy fickó, legalább 55, mellette két üres hely, és ahányszor ránéztünk, csukott szemmel bólogatott. :-)
A csapat hihetetlen volt a ~ 2,5 óra alatt. A Cooper 55, Gallup 62, de amit műveltek végig, az eszméletlen. Majdnem mindent, amit vártunk játszottak, (én a Jumping someone...-t és a Prayers for... - t vártam, a lányom a Six different ways-t, bár lehet, ezeket soha nem játsszák), de sebaj, ezt leszámítva is bőven megérte, legközelebb már nem kell annyit rágni, hogy menjünk nézzük meg őket.
Remélem lesz még rá alkalom. "Hope to see you again", ahogy a végén is hallottuk.
A lányom fülig érő szájjal hallgatta végig az egészet (ez volt az első ilyen élménye), totál be volt zsongva, (mondanom se kell, hogy a merchandise cuccokat is venni kellett, horror áron, de 1x élünk).
Na, amúgy a budapesti koncerten kicsit punnyadt voltam, de kb azóta is olyan dalokat hallgatok intravénásan, mint a Cold, a Figurehead, vagy a Burn :o És egyre inkább a koncert pozitívumai emelkednek ki számomra az idő múltával. Nagyon jó koncertet láthattunk Budapesten!
Na, Helsinkiben a soundchecken volt az In Your House, és debütált a Kyoto Song; tegnap a soundchecken volt a Faith és debütált a Doing The Unstuck. Mi lesz a következő? Holnap játsszák a soundchecken a Chain Of Flowers-t és debütál a Why Can't I Be You? :D
Természetes, hogy változik a világ, nincs ezzel baj, adaptálódni kell hozzá valamelyest.
A magam részéről pl én szeretek a színpad előtt lenni, bulizni, végig, aktívan megélni az élményt, azonban vannak olyan egyedek, akik tényleg tapló módjára viselkednek.
Két ilyen esetre is emlékszem.
Az egyik egy londoni DM koncert, 17-ben, Stratford, Olimpiai stadion, teltház, remek hangulat már a support alatt is. Akkor kivételesen a színpadtól messzebb álltunk, mert egy ismerős kamasz gyereke is velünk volt. Egy csapat köcsög meg a tömeg kellős közepén elkezdett füvezni (dohányozni sem lehet az egesz stadionban), és még ők voltak felháborodva, amikor szólt nekik az ember. Kis híján verekedés lett belőle, a biztonságiak vitték ki őket.
A másik szintén London, The Cure, 2018-ban, BST Hyde Park, állati jó buli volt, 65k ember, kismillió nemzetiség, a tinédzserektől a nyugdíjas korosztályig (Londonban mindig).
A vége felé, a Jumping Someone Else's Train - Grinding Halt - 10:15 SN kombó alatt néhány tini annyira bevadult, olyan durván kezdett el pogózni, hogy arra már én is azt mondta sok, túl sok. Tömeg van, odébb sem lehet menni, ezek meg ész nélkül, a levegőbe ugorva rúgtak mindenki felé.
Mellettem fiatalok, idősebbek vegyesen, döbbenten nézték őket és próbáltak kitérni. Az egyik idősebb nő pl. az USA-ból jött, életében először Európába, élete első The Cure koncertjére. Nyilván nem azért, hogy egy határokat nem ismerő paraszt lerúgja a veséjét.
Ekkora tömegben táncolni, ugrálni oké, pogózni nem. Arra ott vannak a klubok szvsz.
Amerikával kapcsolatban viszont kár lenne így általánosítani, LA-ben az egyik leglaposabb közönség volt a legutóbbi DM turnén, amit valaha, az összes általam látott koncert alatt. Miközben Európában szó szerint felrobbantak a stadionok, olyan hangulat volt mindenhol, még a lassú számok alatt is, a Hollywood Bowl-ban lévő 17.000 ember gyakorlatilag csendben ülte végig a koncertet, a számok végén udvariasan tapsolva. Konkrétan annyira, hogy A Black Celebration alatt többen engem videóztak a tömegből, hogy hogy énekelek és táncolok rá... Szóval messze volt a híres pasadenai Rose Bowl hangulatától.
A búcsútapsnál Perry is többször integetett, és odament a színpad széléhez. Előbb Reeves, aztán ő is bedobott valamit a közönség közé, valószínűleg pengetőt (vagy maradék kokaint). Lelkesek voltak ezek a bajorok, az tény.
Alone, Pictures of You, Kyoto Song, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Cold, Burn, At Night, A Strange Day, Push, Play For Today, Want, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep green Sea, (Endsong)
ráadás 1: I Can Never Say Goodbye, Plainsong, Disintegration
ráadás 2: Lullaby, The Walk, Friday I'm in Love, Doing the Unstuck, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, A Forest, Boys Don't Cry
Alone, Pictures of You, Kyoto Song, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Cold, Burn, At Night, A Strange Day, Push, Play For Today, Want, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep green Sea, (Endsong)
