Még szerencse, hogy az Ikarus-t benne találni. Bár a 2003-as 215 és a 2004-es 201 db-os eredményhez képest a 2006-ra tervezett 180 db busz nem tűnik soknak - de ha jól tudom, ennél idén kevesebb készült, mert a korábbról megszokott volános szállítások csaknem kiestek az idén. Remélhetőleg az EAG nem veszteséges az Irisbus-nak, különben baj lenne.
A vita eldöntésére döntőbírónak kérjük fel Carpyt, ui. neki van rálátása az ügyre, és nem a nagyfőnök pozíciójából szól hozzánk.
Engem viszont nem sikerült meggyőznöd arról, h. miként lehet nyereséges a városi autóbusz-közlekedés. Néhány érv, cs. úgy amatőr szintű megfigyelés alapján:
- a 89 előttihez képest sok városban évről évre kevesebb az utas, a hálózat sokszor viszont érdemben változatlan (nem mer az önk. vált.ni, fél a lakossági tiltakozástól, pénzt viszont ált. nem ad)
-sok a bérletes utas, aki rövid idő alatt leutazza a bérlete árát
- a járművek fogyasztása helyközi távolsági üzemhez képest jó 1,5 szeres (nagy hengerűrtartalmú motornál ez természetes - profi gépkocsivezetők, két autószerelő mondta + saját tapasztalat is erről szól)
- az automata váltó eléggé szervízigényes, (a kéziváltóhoz képset a szükséges váltóolaj mennyiség kb. 3-szoros), a nagy futásteljesítmény miatt gyakori az inspekció
- nagyobb az igénybevétel a gyakoribb fékezés - gyorsítás miatt, így nagyobb a kopás is
- nehezebben ellenőrizhető az esetleges rongálás, többször is fordul elő.
Nézd meg a járműbeszerzés gyakorlatát, ha az új városi kocsik aránya 1, a helyközi - távolságiké 8-9.
Érdekességként berakom a világ buszgyártását 2004-ből. Amint az látható, Kína nagyon nyomul. (Jön fel mint a talajvíz.)
A lista a 6t össztömeg feletti buszokat tartalmazza, kivéve Kína-t, ahol a 7m feletti buszokat tartalmazza.
Na és persze mielőtt elfelejtem Kellemes karácsonyt mindenkinek!
Izé, ezt miért nem a pécsi topicomban kérdezted? Most le leszek én itt mindennek hordva a gyártási számok beírása miatt, úgy leszek kihozva, mint "hazug, adaús, rabló, meg gyilkos!" :-))))
Hamár Volvo, akkor meg kell kérdezzem, hogy lehet e abban valami, amit a KV fórumra írt Adamlaibl és amit én hülyeségnek vélek: (no' aztán lehet, hogy nem csak vaklárma)
Amúgy meg Pécsről Tatabánya felé mentem haza. E99-es (GPD-489) volt, valamint másodrészként, csak fehérvári megállással 397-es (FLG-050, ex. GBG-520). Utóbbival utaztam, nem volt nagy szám, de csendes volt, és gyors - a mindenhol megálló E99-est majd' 2 órával (!) megelőzve érkezett Tatabányára! Persze tolta is neki az egyébként igen szimpatikus sofőr a Vértesben, gyakran átment a menetirány szerinti bal oldalra, hogy jobban tudja venni a kanyarokat. Hát egy 397-essel, az tényleg joy ride. :-)
BGab! Most Neked valót mondok. Miközben Te még mindig (?) semmit nem tudsz a leendő 3 távolsági kocsitokról, én már mindent, le is vannak fotózva, külön-külön!
Tehát a Kunság Volán legújabb beszerzése 3 db Volvo 9700 (ugye, megmondtam? :-))
FLR-039 FLR-040 FLR-041
Igen jól áll nekik a hagyományos kék festés, némely fehérben játszó volán tanulhatna igényességet tőlük flottaszínkezelést illetően. :-))))
Ma (azaz tegnap, úúúú) Pécsett voltam. Dunaföldváron találkoztam FLR-041-gyel, aki Kecskemét - Hévízre volt kitáblázva. Pár perc múlva jött a következő döbbenet, amikor megjelent FLR-039 is, Kecskemét - Balatonfüred táblával. És végképp akkor esett le az állam, amikor Pécsett előkerült FLR-840 is, természetesen Kecskemét - Pécsként. Azt hinné az ember, Volvo-invázió van, pedig most csak ez a 3 jött. Igen szép buszok, utasként jó tapasztalataim voltak a Jászkun újonnan beszerzett 9700-asaival, kívánom, legyen minél több mindkét helyen.
Mind a 3 buszt lefotóztam, épphogy üzembe állásuk után, 1 nap alatt, 2 különböző helyen, ráadásul a Dunántúlon - ezt csinálja valaki utánam, ördögöm lehet. :-))))
Az új Budapest Szeged viszonylatú expresszbuszokról ezt az infót találtam:
"Társaságunkhoz érkezett észrevételére, melyben a Makó-Szeged-Budapest viszonylatban közlekedo ún. expresszjárat Szegedtol az új autópályán történo közlekedtetését kérelmezi az alábbi tájékoztatást adjuk. Az expresszjáratunknak jelenleg Balástya Kultúrház és Kistelek aut. vt. a hivatalos megállóhelye, ezért Kistelektol tervezzük a járatot az autópályán közlekedtetni. Reméljük válaszunk megérkezéséig már Ön is tapasztalni fogja, hogy Kistelektol a járatunk már az autópályán közlekedik. 2006. január 1-tol pedig Szeged autóbusz-állomásról és végig az autópályán tervezzük közlekedtetni változatlan indulási idovel. Társaságunk az autópálya teljes szakaszán a Volánbusz Rt.-vel közösen expresszjáratok beállítását is tervezi. A menetrend elokészítése, egyeztetése jelenleg már folyamatban van. Megítélésünk szerint várhatóan 2006. februártól a tervezett expresszjáratok beindításra kerülnek. Munkánkat segíto észrevételét ezúton is köszönjük.
Tisztelettel Káity Károly forgalomfejlesztési osztályvezeto"
Én 2005.12.29 re csináltam egy lekérdezést Budapest Salgótarján között.
Miért írja utolsó járatnak dec 29-én munkanapi menetrend szerint a 17.30-as busz amikor van még 19.00 -s meg 20.30-as a papír alapú menetrend szerint?
"16 Budapest, Stadion aut. pu. Salgótarján, autóbusz állomás 16:30 18:15 1:45 Naponta 17 Budapest, Stadion aut. pu. Salgótarján, autóbusz állomás 17:30 19:35 2:05 Naponta 18/1 Budapest, Stadion aut. pu. Bátonyterenye(N.bátony), Ózdi út 10. 6:30 8:01 1:31 0:13 Naponta 18/2 Bátonyterenye(N.bátony), Ózdi út 10. Salgótarján, autóbusz állomás 8:14 8:40 0:26 Munkaszüneti napok kivételével naponta"
Majdnem minden pénztár nyitva, majdnem minden pénztárnál áll legalább egy ember. Plusszban biztosnágiőr kinézetű jegyűzérek. Nekik már alig jutott jegy vásárló. IC-n hering. (Gondolom, ők előre váltották...)
Szűóval szerintem anyira megijedt mindenki a dugótól, hogy a dugó éppen ezért elmaradt... :)
A bérlet árát az önkormányzat mondja meg. Önkormányzat nem egyenlő Pócza. Önkormányzat nem egyenlő Kisalföld Volán. A teljes árú bérletnek a diák-százaléka és a valódi értékesítési ár közötti részt az önkormányzat adta hozzá.
Menjél a tornyos házba panszkodni. Remélem, kihajítanak úgy, hogy Bécsig repülsz.
Csak kár, hogy ott is van net...
Menjél aludni, és álmodj Kisalföld Volános álmokat! Remélem, a Karácsonyfádon is szép narancssárga-piros gömök lesznek, és fehér szőrös szalagok, hogy a legszeretetteljesebb ünnep alkalmával is tudd, mit kell gyűlölnöd. Valami miatt.