Ha nincsenek benne nazálisok, akkor azokat viszont tényleg lehet túlontúl orrhangon ejteni :)) Na mindjárt megnézem, mit ír a Mithun, abban bízom a leginkább.
1. Magánhangzó nazoorális lehet, nazális csak mássalhangzó. (Persze, informálisan mondunk olyat, hogy nazális magánhangzó, amin ’nazoorális’-t értünk. De főnevesülve, alaptag nélkül a nazális nem jelent magánhangzót.) 2. Nem tudok dakotául, de A világ nyelvei szépen leírja a dakota hangrendszerét, szót sem ejtve nazoorális magánhangzókról. Ez azért megfontolásra ad okot, még akkor is, ha a neten találtam magam is olyan forrásokat, amelyek kitérnek erre (pl. itt http://www.native-languages.org/lakota_guide.htm).
Néha az ember egy vadidegen, teljesen ismeretlen nyelvet is találhat szépnek, olyan nyelvet, ami az anyanyelvével semmilyen kulturális kontaktban nincs és nem is volt.
Emlékeztek még a Farkasokkal táncoló c. filmre, amelyben a párbeszédek nagy része eredeti sziú nyelven hangzott, bár azt nem tudtam megállapítani, hogy dakota, nakota vagy lakota nyelvjárásban.
Nekem pl. az a nyelv hangzásra nagyon bejött, habár egyes szereplők a nazálisokat kissé túlontúl orrhangon ejtették.
Ezen a mássalhangzó-torlódás dolgon mindig jókat szórakozom, ugyanis a térségben épp a magyar bírja legjobban a mássalhangzó-torlódást. LvT példáját idézve a falanxstratégia szóban előforduló /nksštr/ mássalhangzóhatos szláv nyelvekkel nem verhető.
A lengyel is nyilván szép nyelv (tudom, hogy a nyelvtudósok szerint az ilyen kijelentéseknek nincs is értelmük, vagy ha igen, akkor minden nyelv azonos fokban szép), de a mi ízlésünk alapján mássalhangzó-torlódásokat érzünk benne. Ez itt (errefelé) korábban már volt téma, és akkor tudós nyelvészek elmagyarázták, hogy még a cseh zmrzlina szó esetében sincs szó semmiféle mássalhangzó-torlódásról. Amire azonban én gondolok, az nem tudományos ténykérdés, hanem sok laikus egybehangzó szubjektív benyomása, és mint ilyen nem is ér ennél többet, de kevesebbet sem (túlzott jelentősége tehát nincs, másfelől viszont nem lenne helyes sokak egybehangzó benyomását nemlétezőnek tekinteni).
Egy apró megjegyzés: a węger-ből kimaradt egy i betű, minthogy helyesen węgier.
Most nem találok az interneten ezzel kapcsolatban semmit, de én a "nyelvesztétiká"-t a leginkább úgy értelmezném, mint annak a vizsgálatát, hogy kultúráktól függetlenül vagy egy bizonyos kultúrában élve az emberek a hangzó beszéd mely jegyeit tartják vonzónak (pl. magánhangzó-mássalhangzó eloszlás harmóniája, a magánhangzórendszer szerkezete stb.). Ebben a tőváltakozásnak mint morfológiai jelenségnek nem nagyon lesz szerepe. Különben az ablaut az indoeurópaiban a kezdetektől megvolt és a németben és az angolban ma is egyértelműek a nyomai (geht, ging, Gang).
"A portugálok olyan spanyolok, akik a sós és csípős atlanti tengeri levegő miatt a szavakat lerövidítve, a szájukon és orrukon át kipréselve beszélik a spanyol nyelvet:o)))))))"
A portugálok olyan spanyolok, akik a sós és csípős atlanti tengeri levegő miatt a szavakat lerövidítve, a szájukon és orrukon át kipréselve beszélik a spanyol nyelvet:o)))))))
A létező nyelvek közül a legszebbnek én is a spanyolt tartom, főként a kasztíliait, ahol létezik a /θ/ és /s/ megkülönböztetése. Nem áll közel a nyelvszépség elismert normáihoz, de hangzásra a másik kedvencem a nazalizált kontinentális portugál (meg talán azért is, mert büszkeséggel tölt el, hogy megértem). Ez elméleti nyelvészet lenne?
Engedelmetekkel átmásolnék ide egy történelmi topikon zajlott, de inkább ide való vitát, hátha fölpörög tőle a topik:
Don Quixote:
Részben off ugyan, de elgondolkodtatok már rajta, hogy micsoda idióta logika alapján épülnek föl a szemita nyelvek?
Van egy három vagy esetleg kettő mássalhangzóból álló szógyök, amiket különféle magánhangzó-kombinációkkal feltöltve változtatgatják az alapszó jelentését.
Ez az írásban is problémákat okozott, mivel a régi szemita írások nem tudták jelölni a magánhangzókat, ezért a mássalhangzós szógyöknek többféle olvasata és jelentése is lehetett.
Úgy tudom, hogy ez a legrégibb ószövetségi iratok fordításánál is súlyos nehézségeket okoz, nemegyszer egymásnak ellentmondó alternatívákat földobva.
Hetési Holló:Mitől lenne "idiótább" ez a logika, mint mondjuk az indogermán vagy a finnugor?
Don Quixote:
Nekem pl. a yo hablo, tu hablas, él/ella habla, nosotros hablamos, vosotros habláis, ellos/ellas hablan konjugációs sor valahogy logikusabbnak tűnik, mint a sémi szótők oda-vissza való tekergetése.
Persze mindez biztos azért van, mert én túlságosan latinofil vagyok:o)
Galgadio:
Ha belszólhatok: az arab költők általában dicshimnuszokat szoktak zengedezni az arab nyelv szépségéről és gazdagságáról. Arab nyelvismeret híján ebben a kérdésben nem tudok ugyan felelősségteljesen nyilatkozni, de miért lennének idiotidok a sémio nyelvek csak azért, mert a nyelvtani rendszerük furcsa a mi magyar és indoeurópai nyelvi ízlésünknek.
Persze, ha valaki a latin kultúra emlőin nevelkedik föl, mint Te, az biztosan szebbnek tartja a kasztílt vagy a toszkánt, mint Mohammed nyelvét:-)
Don Quixote:
Vedd ide még nyugodtan a katalánt és a provanszált is:-o)
A francia és a (dako-)román már nem tetszik annyira hangzásilag, igaz, hogy ezekben elég gyönge is vagyok, főleg a románban.
Több csoportba tartoznak. Vannak analitikusak - szavak egymás után, ragok nincsenek és vannak poliszintetikusak - egy szó egy egész mondatot jelent, vagyis a morfémák jelölnek szavakat. Példákat fejből...azt nem tudok :)
Bárczi Géza A magyar nyelv életrajzában a magyar irodalmi nyelv kialakulását a 16. századra teszi. Károli bibliafordító munkaközössége jelentős hatást gyakorolhatott ebben a tekintetben, de nyilván nem hanyagolható el Balassi, Bornemissza, Pázmány hatása sem. Említi például, hogy a leveleiben erősen ő-ző nyelvjárást használó Szegedi Lőrinc kinyomtatásra szánt drámájában (Theophania) "az ö-zésnek csak gyér nyoma van".
Bárczi a következő területeket jelöli meg a magyar irodalmi nyelv forrásának: Gömör, Abaúj, Zemplén, Ung, Berek, Szatmár, Szabolcs, Bihar, Kraszna, Krassó-Szörény. Az erdélyi kancellária is hasonló nyelvjárást követett.
A magyar irodalmi nyelv konkrét forrásaként szokás a Károli-bibliát megjelölni, amely Vizsolyban készült, Borsod keleti szélén.
A válasz tehát az, hogy Kazinczy korára az irodalmi nyelv már eléggé szétterjedt az egész országban. Ebben igen jelentős szerepe volt az írásbeliségnek. Bár a XIX. század elején nézetem szerint ez már visszafordíthatatlan folyamat volt, bizonyára nem elhanyagolható, hogy Kazinczy, Kölcsey is a fent említett területekről származnak. Az is lényeges, hogy a török hódoltság korában a kialakuló magyar nyomdászat Erdélybe és a Felvidékre húzódott.
Az eredetileg németek lakta Pesten a magyarosodás során az irodalmi nyelv terjedt el.
