Félbehagytam a gondolatsort, de ennyi idő elteltével azt hiszem nem bányászom vissza magam a reggeli mindenre is válaszolni kívánó lelkiállapotba.
Amiből kiindult a szóváltásunk (hogy két magyar között nem az angol szó a legrövidebb út) - továbbra is ragaszkodom, és minden "deigen" véleményre van legalább egy "debizonyhogynemám" jellegű ellenérvem.
Örülök hogy jól érzem magam így ahogy vagyok, nem szeretném kényelmetlenül érezni valami (az én életemtől idegen) okból.
No mielőtt még magyar nyelv-ellenesnek gondolsz...:))
A magyar nyelv csodálatos, gazdag, különleges. Viszont fejlődik, változik. A vándorló és a megtelepedő magyarok is sok szót vettek át azoktól a népektől, akikkel találkoztak, s akikkel szomszédságba kerültek, vagy akik itt voltak mint elnyomók. Sokan nincsennek is tisztában azzal, hogy mennyi török, szláv, osztrák stb szó épült be az anyanyelvünkbe.
Nemzetünk nagyjai azért válhattak azzá, akikké, mert pallérozták elméjüket, s ehhez az idegen nyelvek tudása-ismerete is hozzájárilt. Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz -mondotta negyedik Károly, az utolsó magyar király. Ez aztán nem véletlenül épült be a közbeszédbe.
Igen, talán ők is valami ilyesmit mondtak, csak nem hónapban számolva. Ez bizony nagyon-nagyon kevés és kegyetlen gyakorlat, szerintem. A gyerekeknek sokkal több időre van szükségük, amit az édesanyjuk mellett tölthetnek!
Szerencsére a hetvenes években megalkotott magyar gyes-gyed rendszer részleteiben még mindig megvan...
A felvételi pontszámokra az érettséginek, normál vagy emeltszintű érettséginek hatása van. Egy gyengébb iskolában nem tudják ugyanazt a tudásmennyiséget s minőséget átadni a diákoknak, ami egy jó érettségi vizsgaeredmenyhez szükséges. Illetve az erősebb sulikban külön felkészítőfoglalkozások is vannak a normál tanításon felül.
Az elmúlt kb 6 évben érettségizett mindhárom gyermekem. Pl ami tudásszintre szükség van egy sikeres emelt szintű érettségihez biológiából, kémiából vagy matematikából, azt az alap gimnáziumi oktatás nem hogy nem képes megtanítani, de van, amit nem is tanítanak, hangozzék bármilyen furcsán is...
Szia Krisztina, tegnap egész jóféle napsütés alakult.. szinte egész nap üléshuzat varrással játszogattam, de ma már a lyuk helyén az öcsém gyerekkori pulóverjének egy kéttenyérnyi darabja díszeleg.
..és végig az autó mellett álltam, és végig sütötte a fejemet a napocska - de szerencsére nem akkora erővel mint három napja sütötte volna.
Meglehetősen hosszan tanítottam számítástechnikát, középiskolában, félállásban. Főállásban szerintem nem is szabadna, mert nincs lehetőség követni a technikai változásokat. Én akkoriban főállásban rendszerprogramozó, majd üzemletetésvezető voltam, egy elég méretes számítóközpontban. Az iskolaigazgató, aki elindította az egészet, egy matematika-fizika szakos tanár volt. Aki a számítástechnika tagozatra jelentkezett, az az első két évben normál osztálylétszám mellett hati 2 óra számítástechnilai alapozást kapott: számrendszerek, algoritmusok képzése, Bool algebra (formális logika), de csak lightosan. Aki két év után úgy érezte, hogy ez neki tetszik, az már 16 fős osztálylétszámmal folytathatta tovább: heti 6 óra számítástechnika + heti 6 óra angol. Az angol-tanárral sokat dolgoztunk össze, mert rengeteg olyan kifejezés van, ami teljesen mást jelent "számítástechnikául", mint egyébként. A suli végén a gyerekek számítógép-programozói oklevelet ( és mellé kiadós, jól megalapozott számítástechnikai ismereteket) kaptak. Mivel a programozói oklevél felsőfokú végzettséget jelentett, ezt úgy lehetett megoldani, hogy leérettségiztek, majd két héttel az érettségi után jött a SZÁMOK (majd később a SZÁMALK) és megtartotta a programozói vizsgát. Gyakorlatilag 18 évesen az érettségi mellé azonnal kaptak egy felsőfokú minősítést - a hozzá tartozó ismeretekkel együtt.
A volt tanítványaim szinte mind a szakmában maradtak és nem tagadnak le :-))). Van közűlük a New-yorki tőzsdén, a Apple-nél fejlesztőként, oktatóként japán egyetemen, francia banknál, stb... Mostanra ugyan már ők is lassanként nyögdíj-érettek...
A történet vége az lett, hogy a suli igazgatója nyugdíjba ment és jött helyette egy őrült. Kinyilvánította, hogy teljesen felesleges ennyi időt szánni a számítástechnikára, mert aki azt nem tudja "beemelni" hat hét alatt, az hülye. Én akkor már sok éves gyakorlattal rendelkeztem számítógép diagnosztikai programok írásában, ebből éltem, és közöltem vele, hogy nekem azért még tartogat néhány újdonságot a szakma, de nem érzem magam hülyének.
Ebben maradtunk, és a meglévő osztályaimat kifuttatva megszünt a suliban a számítástechnika oktatás...
A tanuság? Ha stabil, jól megértett alapok vannak, akkor azokra lehet építkezni, a legfrissebb technikai újdonságok is helyükre kerülnek. Az alapozást tehát nem lehet kihagyni, hiába is dívik ma a "építőkocka-elv", ha nem tudod, mi van a dobozban, akkor a tudásod csak addig funkcionál, amíg a doboz az elvárt választ produkálja...
Komolyan hiszem, hogy ez nem csak a számítástechnikában van így, hanem minden reál-tárgyban...
Ez remekül hangzik, de nem tűnik helytzállónak - legalábbis a magyarországi felsőoktatás vonatkozásában. Ugyanis a hazai felsőoktatásba való bekerülés pontszámainak túlnyomó részét a középiskolai teljesítmény, középiskola általi értékelése adja. Ebből következően egy gyenge középiskolában könnyebb a felvételi pontokat összegyűjteni. A jó középiskolának az a szerepe, hogy a gyerek benn is maradjon a képzésen, ahová bejutott.
"Az meg természetes, hogy az idegen nyelvek idegen szavait használják is, főleg a fiatalok. Lehet ezt kvázi szolgaságnak hívni, de szerintem ez fura értékrend..."
Ez nem szolgaság. Ha valaki _bármilyen_ nyelven beszélve, indokolatlanul és szükségtelenül az adott nyelvben idegen szavakat fűz a mondataiba, az az adott nyelv tudásának fogyatékosságát jelzi.
Feleségem pedagógus, viszonylag jól rálát a magyar oktatási rendszerre is, illetve volt szerencséje pl a "bezzeg" Finn oktatással is megismerkedni. Nem kicsit más... De kishazánkban (s úgy szerte a világban) sajnos már az iskola előtti alapokkal is gond van.
Franciaországban élő barátaink a gyermeküket horror árú magániskolába voltak kénytelenek beíratni, mert a normál állami iskolákra még s gyatra jelző sem írja le a valós színvonalat. Ott az is durva, hogy szülés után pár héttel már mehetnek vissza dolgozni az édesanyák.
A francia rendszert ismerem, maga a rendszer rossz. A tanár dönti el, hogy az adott tárgyból mikor és mit tanít. Az általános és középiskolában! Ugyan így nem jó a bolognai rendszer a felsőoktatásban. Kétszer tanítják az anyagot. Egyszer felületesen, utána részletesebben. A hatásfok vitatható.
Mindenhol vannak jó és rossz iskolák. Még külfölfön is...
Elég csak megnézni kishazankban pl egy gimnáziumi rangsort. Nem véletlenül megy a harc egy-egy jobb iskolába való bejutásért. Jobb gimnázium - magasabb oktatási színvonal - nagyobb bejutási esély egy jobb egyetemre.
Az oktatás színvonala sok mindentől függ. Ahogyan szerte a világban és kishazankban is nőnek a vagyoni különbségek, nőnek az iskolák tudásátadasbéli különbségei is. Bár szerencsére vannak kivételt jelentő orszagok is ez alól.
Nemzetünk nagyjai mind-mind több nyelven is beszéltek, írtak-olvastak. Ez bizony nem véletlen... Az sem, hogy sokan két vagy többlaki életet éltek.
A világból akkor tudsz sok mindent megismerni, megtanulni, ha képes vagy az anyanyelvi környezetedtől eltérő tudáshoz, információhoz is hozzájutni. Túl kevesen vagyunk mi, magyarok... Valamint ha csak azokat az infotmaciómorzsákat szedegeted fel, amit eléd vetnek (jellemzően manipulatív céllal a kormányhű média-papagájok) te magadat is kényszerpályára veze
Az meg természetes, hogy az idegen nyelvek idegen szavait használják is, főleg a fiatalok. Lehet ezt kvázi szolgaságnak hívni, de szerintem ez fura értékrend...
Gyarmatosítás áldozata az, hogy pl angol nyelven néz tévét, olvas könyvet valaki? :))
Az emberek egyre inkább tudatában vannak annak, hogy kicsi ez a golyóbis, nem szabad begubózódni.
A külföldre kivándorló fiatalok (s kevésbé fiatalok) nem idegen érdekek kiszolgálói, hanem jól felfogott anyagi és erkölcsi érdekük, értékrendjük miatt (végett:) ) hozzák meg ezt a döntést.
Nem akarok politikai témájú mutogatásba kezdeni, de oka van annak, hogy 2010 utan sokan szedték a cókmókjukat.
Pedig ezeknek a munkakerejére, tudására, "genetikai örökitőállományára" kishazánkban is nagy szükség lenne...
Milyen kivándorló családunk? Mennyi mindenki vándorolt ki? :)
Aki kint dolgozik, az nem kivándorló. Sőt az sem, aki világot lát, utazgat.