Keresés

Részletes keresés

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.15 0 0 13427

Csöndesen bosszankodom. A mai napra telkezést határoztam el, erre az idő nem járult hozzá. Tegnap csodás nap volt, akkor viszont úgy szédültem, hogy örültem, ha a lakásban el tudtam botorkálni. Hiába, semmi nem lehet tökéletes, főleg én nem. No meg az időjárás.

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.12 0 0 13426

Olvastam, hogy a Vajdahunyad várban orchideakiállítás van, gondoltam, azt is megnézem. Megérkeztem a Mezőgazdasági Múzeum elé, és nem hittem a szememnek, olyan hosszú sor állt már a kaputól. Vettem a faradságot, és a sor elejére mentem, aztán visszafelé megszámoltam a lépteimet, 185-öt számoltam. Azt is beleszámítva, hogy a sor egy helyen félkörben kanyarodott, lehetett az kétszáz is. Rögtön rájöttem, hogy nincs az az orchidea, amire ennyit várnék, úgyhogy hazafelé indultam. Ráadásul csak magamat szidhatom, mert már pénteken nyitva volt, de én balga nőszemély, azt hittem, összekapcsolhatom a kettőt.

Vigaszul ittam egy kávét, és azt kezdtem el fontolgatni, hogy mégis megnézem a Gardenexpot, ott is van virág bőven.

Viszont legalább sétáltam egy jót a Városligetben, az is valami.

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.07 0 0 13425

Nálam több-kevesebb intenzitással esett, remélem, holnap kissé jobb idő lesz.

Ami a vásárolt palántázót illeti, van benne harminc kicsi és húsz nagyobb tőzegcserép, jelölőtáblák, és olyan ceruza, amivel írni lehet rájuk. Ez az, aminek a magamfajta gyöngéd, mélyen érző lélek nem tud ellenállni.

Előzmény: p21-feri-tb2 (13424)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.03.07 0 0 13424

Megvolt az idei első (földmunka). Rendbe tettem a virágosokat. :-)))

 

 

 

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.07 0 0 13423

Három nagy asztalra való szebbnél-szebb orchideát is láttam az áruházban, de megálltam, egyet sem vettem. Hét végén lesz orchideakiállítás a Vajdahunyad várban, el akarok menni, hogy megnézzem, a továbbiakat ott döntöm el. Szintén hétvégén macskakiállítás is lesz, noná, hogy azt sem hagyom ki. Viszont a Gardenexpot igen. Persze, hogy szépek a virágok, de például már vásároltam ott néhány málnavesszőt, még véletlenül sem maradt meg egy sem. Ráadásul kissé bosszant a sok luxusholmi, amit kiállítanak, például elég jól megvagyok háromszemélyes kerti jacuzzi nélkül. Ráadásul még pezsgőhűtő sincs rajta, pedig, ha valamit ki nem állhatok az a langyos pezsgő:-)))

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.07 0 0 13422

Igen, éppen ezért vagyok kénytelen Szatént agglegény életre kárhoztatni.

Ma reggel vásárolni voltam, kissé át is áztam, amíg a buszra vártam. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem tudtam újra ellenállni ekkora kísértésnek, és vettem egy újabb csöpp üvegházat, mert nálam is szépen nőnek a paradicsomok. Nem  hittem volna, hogy ennyi kicsírázik, ez persze nem jelenti azt, hogy az összes meg is marad. A csilipaprikám magjait nedves papíron kezdtem csíráztatni, de valahogy nem akaródzik nekik nőni. Sebaj, még van idejük.

Előzmény: p21-feri-tb2 (13420)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.03.06 0 0 13421

Hát valami csak lesz belőlük. A paradicsomok bújtak ki elsőként.

 

p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.03.06 0 0 13420

"kétszáz kis hal"  húúú szapora fajta ez a jószág! :))

Előzmény: Csimpolya (13419)
Csimpolya Creative Commons License 2016.03.03 0 0 13419

A betta átköltöztetése jó ötletnek bizonyult, már belakta az új helyét, mi több, habfészket is kkezdett építeni. Hiába teszi, nem hozok neki feleséget! Mihez is kezdenék kétszáz kis hallal?

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.02 0 0 13418

Ma délelőtt nekiláttam, hogy rendbehozzam az akváriumot. Döbbenten vettem észre, hogy a szépséges bettám úszóit mintha megrágta volna valaki vagy valami. A csigaevő halra gyanakszom, esküszöm, az egy dög! Szerencsére volt egy kétliteres mini akváriumom, volt hozzá állott víz, volt melegítő, szellőztetés pedig nem kell. Ezután gyorsan áttelepítettem a halacskát, és gondolkodom, mit kezdjek az agresszorral. Legjobb, ha semmit, de ezzel a hallal, az algaevő harcsával meg egy házmesterhallal nagyon üres az akvárium.

 

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.28 0 0 13417

Kicsit piszmogós, de annál kellemesebb munka. Ami a cimkéket illeti, nálam ezek rendszerint leesnek. Igaz, mostanra már meg tudom különböztetni a paprikát a paradicsomtól, de fajtákon belül mindig érdeklődve várom, mi lesz belőle. 

Az amarilliszeim továbbra is csodásak, a fehéren a harmadik bimbó is kezd kinyílni. Viszont a vékony szárhoz mérve túl nehéz, hozzá kell támasztanom az ablakhoz, hogy ne boruljon fel a cserép, na de ennyit szívesen megteszek. 

Előzmény: p21-feri-tb2 (13416)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.02.28 0 0 13416

Ma ezzel foglalatoskodtam.

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.24 0 0 13415

Nagy-nagy örömömre kinyílt mind a két amarilliszem. Délben még bimbós volt, majd galádul kihasználva a sziesztámat, délután háromra csodásan kinyíltak! A fehér virág akkora, mint a tenyerem, a piros kicsit kisebb, de így is szép. Amíg a délutáni kávémat ittam, egyfolytában bennük gyönyörködtem.

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.22 0 0 13414

Nekem is van hasonló, én medvetalp néven ismerem, de amikor rákerestem, mindent felhozott, csak ezt nem, úgyhogy belenyugodtam,hogy nem egyhamar leszünk bemutatva egymásnak. 

Előzmény: p21-feri-tb2 (13413)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.02.22 0 0 13413

Itthon meg már virágzik ez az izé.. :)))))))))))

Előzmény: Csimpolya (13412)
Csimpolya Creative Commons License 2016.02.21 0 0 13412

Nagyon reméloem, ezek a merész kezdeményezések nem fagynak el! Mostanság sosem lehet tudni.

Előzmény: p21-feri-tb2 (13409)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.02.21 0 0 13411

Csaó.

Tedd be ide is itt talán többen látják:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9137679

 

Sok sikert!!!!

21-feri

Előzmény: oncogito (13410)
oncogito Creative Commons License 2016.02.21 0 0 13410

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ideoffolok, de sürgős segítséget kérnénk.

Tegnap (2016 február 20) találtuk egy cicát, a VII.Péterfy Sándor utcában.
Sajnos megtartani nem tudjuk két kutyánk mellett. Szeretnék mielőbb jó gazdit neki. Kb. 1-2 éves kis termetű kislány, 3,5 kilós, szőre színe aranybarna, teknős mintázattal. Orvosnál voltunk vele, kezelésre nem szorul, egészséges, szép a bundája, nem vemhes. Kezdetben félős volt, de egy nap alatt kedves, bújós, dorombolós lett. Még az egyik kutyánk jelenlétét is elviseli az ölünkben. Néhány napig tudjuk tartani, de tovább nem bírjuk. Szívem szakadna meg, menhelyre nem szeretnénk adni.
Elérhetőség: 06 20 263 3587 vagy 06 70 774 5462

 

p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.02.21 0 0 13409

Ki gerebléztem a füvet. Szórtam magot ahol kikopott és műtrágyát.

az orgona rügyezik és néhány virág is ki kandikált már.

 

Előzmény: Csimpolya (13408)
Csimpolya Creative Commons License 2016.02.21 0 0 13408

A paradicsomok igazolták a várakozásaimat, tényleg kezdenek kihajtani. Csak így tovább, hajrá, palánták! Az amarilliszem napról-napra szebb.

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.16 0 0 13407

Az amarilliszem eddig csak nőtt és nőtt, már-már lyukat ütött a plafonba. (Ez persze csak szemléltető túlzás). Viszont most már duzzadni kezd rajta a virágzat, naponta kijjebb tárul, én pedig várom a végeredményt. A másik tő virág sehol nincs még hozzá, de hát miért siessen? Én megvárom.

Gondolkodom, idén megnézzem-e a Gardenexpo kiállítást, egyre több benne a csicsás kerti bútor, grillsütő, ilyesmik. Viszont a virágok - nem túl meglepő módon - csodaszépek, főleg az orchideák.

Hétvégén kutyakiállítás, itt viszont az időjárástól függ, megyek vagy sem, mert ez szabadtéri rendezvény.

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.12 0 0 13406

Délelőtt kilátogattam a telekre, hoztam haza egy csomó almát magamnak, no meg egy mogyoróvesszőt a csincsillámnak. Ez utóbbit gondosan feldaraboltam. Beraktam a ketrecbe, csincsi pedig azonnal rágcsálni kezdte. Pár napja búzát is ültettem, már kezd nőni, lehet, hogy a macska is kedveli, de a csincsi biztosan!

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.09 0 0 13405

Én is csak véletlenül fedeztem fel, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Úgy látom, a magok már kezdenek kissé megduzzadni.

Előzmény: p21-feri-tb2 (13404)
p21-feri-tb2 Creative Commons License 2016.02.09 0 0 13404

Na ilyenről még nem hallottam. Az idei szezonra mi is megvettük a magokat. Lassan nekiállok a palánta gyártásnak.

Előzmény: Csimpolya (13403)
Csimpolya Creative Commons License 2016.02.09 0 0 13403

Eddig nem említettem, most jutott eszembe, hogy vettem egy másik érdekes dolgot is, egy kókuszrosttal töltött zacskófélét. A zacskóban lévő rostot átitattam vízzel, a háromszorosára duzzadt, majd megszórtam a bazsalikom maggal, most várom az eredményt.

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.07 0 0 13402

Hogy valami mást is írjak, azon az emeleten, ahol a kiállítás volt, egy afféle vegyesbolt is található. Találtam egy csöpp üvegházat, vagy legalábbis affélét, és rögön lecsaptam rá. Viszont hozzáillő cserepeket nem kaptam, de aztán csodás ötletem támadt, az egyik nagyáruházban vettem egy csomó műanyag kávéspoharat, ez egy darabig elég lesz a palántáknak, nagyobb cserépből pedig sok van nálam. Úgyhogy hajrá növénykék!

Csimpolya Creative Commons License 2016.02.03 0 0 13401

A mai nap átnéztem, milyen vetőmagok húzódnak meg az itteni fiókomban, találtam is nagyszámú balkonparadicsom magot tartalmazó zacskót. A legtöbbjüknél már két éve lejárt a határidő, de miután a magok belül vannak, a dátum meg kívül, remélem, nem vették észre. Egyébként ha csak minden negyedik hajt ki, már az is jó eredmény számomra.

Múlt héten egy tő amarilliszt kaptam ajándékba valakitől. Azt mondta, úgy nő, hogy szinte szemmel látni, nem is túlzott sokat. A rákövetkező nap egy üzletben megláttam, hogy ott is van ilyen virág, gyorsan vettem még egyet, hátha jobban érzi magát társaságban. Most várom az eredményt. 

Csimpolya Creative Commons License 2015.12.31 0 0 13400

Attól tartok, kissé nehéz felfogásúnak bizonyultam ma reggel. Láttam, hogy a madarak járnak az itatóra, és csalódottan távoznak. Arra gyorsan rájöttem, hogy befagyott a víz, felöntöttem forróval. Arról viszont elfeledkeztem, hogy ez is gyorsan be fog fagyni. Dél körül rájöttem a mulasztásra, és gyorsan pótoltam. Holnap már praktikusabb leszek, kétóránként cserélgetem az edényeket.

Csimpolya Creative Commons License 2015.12.28 0 0 13399

Úgy veszem észre, a széncinkék kitüntetnek az érdeklődésükkel. Tegnap két ilyen kismadár is meglátogatta az erkélyt, ittak, aztán érdeklődve kezdték nézegetni a szürke légykapóim otthagyott fészkét. Remélem, nem terveznek illegális lakásfoglalást..

Ma reggel meg a konyhaablakban láttam egyet, megkapaszkodott az egyenetlen felületbe, mindenféle szögből szemügyre vett, de nem túlzottan tetszhettem neki, mert rámcsivogott, és elrepült. Akárhogy is, örültem neki.

Csimpolya Creative Commons License 2015.12.26 0 0 13398

A karácsonyi kaktuszaim már elvirágzottak, viszont nagy örömömre a vesszőkaktusz most virágzik. Aprócska, dde elég sok fehér virág nyílik a szárak hegyén, mindig elgyönyörködöm benne.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!