Az első három bejegyzésemet visza tudtam hozni google cacheből, de mint említettem egy idő után elkezdtem parázni, hogy nehogy valaki oda tévedjen, ezért bepippantottam, hogy titkos legyen, így a google nem indexelte tovább... Mindegy, annak a háromnak azért örülök :)
Beléptem a freeblogba, hogy megnézzem miket írtam mostanában, esetleg írjak egy új posztot, erre mit látok? Hardver hiba miatt elvesztek a bejegyzéseim, csak a 2008-asok vannak meg, semmilyen 2011-es nincs :( Na azt viszont nem fogom újra beírni mint az előző hozzászólást, mert azért írtam pár dolgot a magam szószátyár módján -elkalandozva minden felé- az elmúlt 2 és fél évről (sőt, ott inkább 3 és fél). Pedig de jó lett volna azokat is visszaolvasni újabb 3 év múlva.. :(
Leírtam mindent néhány hete a blogomban, amit pár napra rá priváttá tettem, nehogy valaki rám vagy magára ismerjen... :$ :(
Végigolvastam tegnap éjszaka a fórumos trollkodásomat (igazából csak a topik találkozótól kezdődően), meg az utolsó pár száz hozzászólást is, hogy képben legyek, hogy kik vannak itt azóta is, kik az újak, hátha megint be akarok kapcsolódni. Nem mintha olyan nagyon ontopic lennék, mert ezt már régen is megtárgyaltuk, hogy az, de mégse, viszont van itt egy közösség, és jó lenne most egy közösséghez tartozni.
Szó volt itt az évszakokról: hát én az őszből telet kifejezetten rühellem. Ahogy olvasom magam rühelltem 2008-ban, rühelltem 2009-ben, 2010-ről nincsenek írásos visszaigazolásaim, de valószínűleg így volt, és most megint minden kicsit depresszív, kicsit kilátástalan.
Meg a telefonálás. Én nyár óta halogatok megrendelni egy szolgáltatást, amit év végéig el kell végezniük, különben komoly pénzbünti jár, és hónapos várakozási idők vannak. Mindjárt december... :(
látom a fórum még mindig egy kalap fos, és vágólapra kell helyezni az írásod elküldés előtt, ha nem akarod kétszer megírni... :)
En szivesen talalkoznak,beszelgetnek veled. Bar ez nekem is nagyon nehez. Szocialis Fobiam van,31eves ferfi vagyok. Irhatnal az e-mail cimemre is. Sajnos az a tapasztalatom hogy az egeszseges emberek keptelenek megerteni,aterezni a problemankat. Megis kell lenni valamilyen megoldasnak!
Sziasztok! A huszas éveim második felében járok és a helyzetem szinte egy az egyben megegyezik betty0315-ével. Amióta az eszemet tudom így vagyok vele, az egész eddigi életemet megkeserítette a szoc. fóbia, a mások számára legegyszerűbb dolgok is nagy nehézséget okoznak, önbizalmam nincs, és most elég nehéz helyzetben vagyok. Nem tudom hogyan tudnék változtatni, de azért igyekszem pozitívan hozzáálni és nem feladni.
Próbáltam már felvenni pár emberrel a kapcsolatot, de személyesen beszélni nem tudok velük, mert mind budapestiek és a jelenlegi állapotomban nem hiszem, hogy fel tudnék utazni. Jó lenne ha találkozhatnék valakivel, aki DÉL-MAGYARORSZÁGI és hasonló helyzetben van. Sajnos még így sem biztos, hogy meg tudnám valósítani a találkozót, mindenesetre az e-mail címem ott van az adatlapomon, legfeljebb elbeszélgetünk így neten keresztül, aztán majd meglátjuk... (de lakóhelytől függetlenül bárki más is nyugodtan írhat!)
hosszasan gondolkoztam ennek az értelmén:"nekem nyugodtan írhatsz, mivel én nem tudok Neked". már mindenféle filozófiai magyarázatok fordultak meg a fejemben, amikor rájöttem, hogy egy nem nyilvános mailcímről van szó. azta..:)
Új vagyok ezen a fórumon. Nina segítségével találtam ide, egy másik fórumon ismertem meg és találkoztam is vele élőben. Kb. hasonló problémám van, mint neki. Félek, izgulok az új helyzetektől, új emberektől. Rettegek, ha állásinterjúra kell mennem vagy telefonálnom kell, bármilyen más szituációtól, ami új, nem megszokott félek, izgulok, ideges vagyok. Ilyenkor általában az az érzésem, hogy muszáj beszélnem, muszáj megszólalnom, de mivel nagyon ideges vagyok általában össze-vissza beszélek és sokszor leblokkol az agyam is az izgalom hatására és úgy érzem, mint aki azt sem tudja hol van. Gyerekkoromban mindenki félénk, visszahúzódó kislánynak tartott. Csendes is voltam, sokszor meg is jegyezték a környezetemben élő emberek. Cikiztek miatta az osztálytársak, családtagok és én ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Talán emiatt van, hogy az önbizalmam szinte egyenlő a nullával. Leginkább a munka terén vannak emiatt problémáim, most jelenleg munkanélküli lettem, így álláskeresésben vagyok, de úgy érzem minden munkára alkalmatlan vagyok. Én is, mint Nina is próbálok ezen túl jutni és keresem az új emberek társaságát és új szituációkba keveredni. Eddigi életem során próbáltam elkerülni az ilyen helyzeteket, most inkább szembe megyek vele, hátha ez segít.
Ehhez keresnék én is embereket, akik találkoznának velem, beszélgetnének, hogy minél több ilyen beszélgetésen kelljen átesnem. Benne lenne valaki a találkozóba, aki hasonló problémákkal küzd? Ne féljetek, higyjétek el én is baromira félek, de muszáj leküzdeni, ha teljes és normális életet szeretnénk élni!
Sziasztok! Szeretném bejelenteni, hogy a találkozók nagyon jól haladnak, már pár emberrel sikerült beszélgetnem, és számomra nagyon hasznos volt minden egyes alkalom. Remélem a többieknek is. Továbbra is várom azokat, akik szeretnének személyesen elbeszélgetni négyszemközt, vagy nagyobb társaságban. Nekem egyértelműen pozitívak az élményeim a találkozókkal kapcsolatban és az utána érzett lelkiállapot igen felemelő :)
Sziasztok, már elég régen írtam a fórumra, ennek most nem taglalnám az okait, de röviden-nekem se egyszerű az életem:( De hála nektek, hogy itt vagytok és ide bármikor írhatok:) Engem is elrettentett a hír. Nyugodjon békében Cillit!+--
Ja és Hóbagolynak : Világ szocfóbosai egyesüljetek ! : ))
Hát nem tudom mennyire "normalis emberi gondolkodás", amit leírtam. Nekem úgy tűnik, hogy az emberek az ellenkezőjét veszik természetesnek, például vagy elmenekülnek egy kellemetlen szociális helyzetből vagy megpróbálják elfojtani a félelmüket...
Mi az, amiről tudod, hogy mi a helyzet? Hogyan változott meg az életed? Hogyan próbálsz pozitív lenni az emberekkel? Magaddal szemben is pozitív vagy? Ha igen, akkor miért kapsz sokkot, ha valami nem sikerül? Mi van akkor, ha izzad a kezed?
Hiaba tervezzek akarmit soha nem ugy jonn ossze.Lehet haza kellene menem egy terapiara egy csoportosra.Van 1 cimem de nem hiszem,hogy jobba tenne ez a terapia.Valaki volt mar cspterapian?
En is tudom es ertem is amit leirtal egy normalis emberi gondolkodas.Tudom en mit kellenne tennem de nem megy es ettol kapok sokkot.Miota tudom,h mi a helyzet azota teljesen megvaltozott az eletem nem jo iranyba.En probalok pozitiv lenni az emberekkel de ha jon az eles helyzet leblokkolok nem tudok beszelni izzad a kezem es neha bepirulok.Az ital kicst csokkenti ezt es neha meg jo beszelgeto partnernek tartom magam de nem mindenikivel szemben.Azert nem ihatok mindig ez a baj:) valami szorongas gatlo gyogyszert kellene meg probalni.
Világ szocfóbosai, most már szedjétek össze magatokat :) Itt van egy tudományosan teljesen megalapozott akcióterv is tíz lépésben:
1. Mindig gondolj arra, hogy a félelmed és testi tüneteid csupán a stresszhelyzetekben jelentkező normális reakciók "túlzásba vitele". 2. Az ilyen átementi érzések és testi reakciók ugyan kellemetlenek, de se sem veszélyesek, se nem károsak. 3. Állítsd le az olyan katasztrófa-gondolatokat, mint "remélhetőleg senki nem veszi észre, hogy félek" vagy "kudarcot fogok vallani" 4. Koncentrálj arra, ami valóban történik, ne arra, ami történhet. Maradj a valóságban. 5. Várd ki, amíg a félelmed csökkenni kezd, adj időt magadnak. Ne helyezd magad nyomás alá, de ne is menekülj. Ne próbáld elnyomni a félelmedet, fogadd el a félelmedet. 6. Figyeld, ahogy a félelem magától elmúlik. Ne menj bele a "félelemtől való félelembe". 7. Emlékezz arra, hogy a gyakorlás célja a félelem kezelésének a megtanulása, nem a félelem elkerülése. Csak így adsz magadnak egy esélyt a fejlődésre. 8. Gondolj az eddigi sikereidre. Gondolj arra, hogy mennyire elégedett leszel, ha most is sikerrel jársz. Legyél büszke a sikereidre, a kicsikre is. 9. Csak akkor fejezd be a gyakorlást, ha észreveszed, hogy a félelmed alábbhagyott. Csak ekkor kezdd el a következő gyakorlatot. 10. Legyél aktív, gyakorolj naponta, használd ki a mindennapi életben jelentkező szociális helyzeteket arra, hogy új tapasztalatokat gyűjtsél.
...azért a szocfóbosok egytől -egyig szociálisan rendkívül érzékeny emberek. ezt örömmel látom.. nem ismertem azt aki eltávozott a földi életéből de részvétem a családnak és hozzá közel állóknak (a fórumozó társaknak is)
nehéz dolog elfogadni és megerősítést kapni arról, hogy az emberi élet véges.. amíg nagyon fiatalok voltunk addig alig-alig foglalkoztatott minket a halál gondolata de az évek múltával ez változik. számomra ha vki meghal és elkezdek gondolkodni, mindig oda jutok, hogy felteszem a kérdést, hová tartunk, miért is kelünk fel minden reggel, érdemes küzdeni, idegeskedni és taposni nap mint nap? mindig ugyanaz lesz a vége... de aztán elhesegetem a gondolatot, mert egyenes úton a mélydepibe juttatom magamat. igen érdemes!!! az tudja leginkább - milyen jó érzés beleszagolni a levegőbe, vagy csak a sétáló embereket nézni, vagy az udvaron játszó gyerekek óvodai gyerekzsivalyát csukott szemmel hallgatni - akit már megérintett az elmúlás, egy komolyabb betegség formájában. Ezek érzések és ha rövid is az élet, vannak napok, vannak emberek, amiért , akikért érdemes felkelni. a szociális fóbia nem könnyíti meg a mindennapokat.. sokkal pozitívabbnak kell lenni, h így is tudjuk szépnek és jónak látni a dolgokat körülöttünk, nekem nem mindig sikerül...de azért élni jó (néha) és szeretni is jó, meg az is jó, ha szeretnek... néha meg nem jó..
Olyan nincs. A lépéseket és az alaptaktikákat mindenki meg tudja tanulni. Ami ezen túl van, ahhoz már tényleg tehetség kell. Na, az nekem sincs, de azért szeretek sakkozni és néha még nyerek is.