Beszállnék hozzátok, mivel én is TT-s örült vagyok!
Egyből kérdeznék is, mégpedig, hogy szerintetek hány cm hely kell két szint között a vonatoknak (mondjuk a tárolószint és a rendes látható terepasztal között) ??
Igazándiból, mint ahogyan írtad is, "csak" a mozdikat szeretném digivel vezérelni, a többit, meg inkább a "hagyományos" módon. Így megmaradhatna a játék élménye. Nem egy automata asztal mellett ülne az ember.
Miért vannak az embereknek olyan ideáik, hogy a digit = automata üzem? Hagyományos vezérlésnél is lehet totál automata üzemet csinálni, viszont szerintem a digit adja meg az igazi játék lehetőségét. Attól füg az egész, ki hogyan használja...
Azt hiszem ez a válaszod megadta kezdő lökést....:-)))
Most már csak azt a fránya pályatervező progikat kell kitapasztalnom, mert a német nyelv az istennek sem akar ismerős lenni, no meg egyáltalán a sinek tipusával, méretével stb. Mert ugye valljuk meg öszintén elég nehéz úgy tervezni, hogy halvány lila gőzöm sincsen pl. ahhoz hogy milyen sugarú sin, mihez való, és a többi és a többi :-))
Elképzelésem már lenne épen a kivitelézésről, de még fel mérnek a helyiséget, ahová szánom a beépítést.
A digizést én csak "normális" keretek között képzelném el. Nem szeretnék mindent agyon vezérelni, madzagolni stb. Igazándiból, mint ahogyan írtad is, "csak" a mozdikat szeretném digivel vezérelni, a többit, meg inkább a "hagyományos" módon. Így megmaradhatna a játék élménye. Nem egy automata asztal mellett ülne az ember.
Tényleg! Megoldható az ilyen "öszvér" megoldás, hogy a mozdonyok digisek, a váltó és a többi manuális, vagy analóg, kinek mi tetszik?.
Természetesen az árakkal tisztában vagyok.
Tehát úgy néz ki, az okfejtésedet végiggondolva, hogy analóggal kezdek, megpróbálok valami szép fantázia terepasztalt megépíteni, és utána, ha még lesz erőm, pénzem, kitartásom megkezdőthet a digitalizálás....de az még iszonyú messze van.
Azért köszönöm a kellő felhomályosítást, az mindíg jól jön az ilyen tapasztalatlan csókáknak, mint amilyen én vagyok.
Persze, kardános, de én a forgóvázról beszéltem. Abban a tengelytávot átalakítottam, a tengelyen a csigát arrébb ütöttem. A küllős kereket meg ki lehet cserélni. Az ALOE klubban a TT asztalon szaladgál egy csörgő, úgy tudom, azt is az E 499 (Gützold) alvázra építették.
Felteszem ide is hátha felkerül néhány célzottabb információ is.
Szeretnék némi segítséget kérni. Terepaszal építésbe kezdenék de információ hiányban szenvedek. Sajnos nincs időm átböngészni azt a mérhetetlen mennyiségű információt amit itt is felhalmoztatok. És vidéki lévén a boltok keresgélése Budapesten igen nehézkes volna. Gyerekként volt egy kezdetleges asztalom, de a technika alaposan túllépett ismereteimen. Jó lenne ha belinkelnétek néhány oldalt jobb boltokról illetve a digitális vezérlés lényegéről, hogy eldönthessem egyáltalán szükséges-e nekem a használata és mindenről amit hasznosnak gondoltok. Örülnék néhány tanácsnak méretarányokról illetve gyártókról melyek használata javallt. A hely szűkös így TT vagy N jöhet szóba de még gondolkozom, mert fontos lenne a szép kidolgozottság, a megfelelő választék és a tecnikai paramétereket sem ismerem pontosan (pl.:lehetséges legnagyobb körív). Nem tervezem az asztalt valamely téma illetve korszak köré szervezni csak vásárolnék 6-8 nekem, tetsző mozdonyt valami patinásabb gyártótól a hozzájuk illő vagonokkal, illetve először egy kezdő készletet amit aztán ahogy a pénz engedi bővítenék majd ha a legszükségesebb dolgok eggyütt vannak indulna az asztal gyakorlati kivitelezése. Itt lenne jó néhány személyes vélemény gyártókról, illetve info a gyártók közti átjárhatóságról,vagy bármilyen tapasztalatról ami hasznos lehet.
A segítséget előre is köszönöm. Ha itt nem alkalmas a mail címem: kanyhallo kukac freemail.hu
Valószinu igazad van, én csak a méretek miatt ajánlanám,az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két szélso tengely hajtása tényleg csak nagy jóindulattal neveztheto elégségesnek, és tényleg eléggé forddulaton kell tartani a motort hogy valamit elbírjon. persze hanincs más... :-( csak a saját készíttésu marad.
Ezek meg azért nem tetszenek nekem, mert nagyoncsúnya a szélső tengellyel elforduló forgóvázmaszk és a két hajtott tengellyel gyenge mint a harmat. (Persze, nekem semmi sem jó :-)))
.."mentek mint a fergeteg" Hát ez az! nem jó az áttétel, túl gyors a gép. Ebből csináltam én is három tengelyes Ganz forgóvázat, a tengelytávot át kellett szabni, a nagy sebességgel meg nem tudtam mit csinálni. Ez volt olcsón. ( meg hangos is a csigatengely miatt)
Kicsit belékotyogok... szerintem Csorgohoz nagyon megfelel a ČME3 TT modellje, ez készult hajdanán, orosz, német és kék-fehér CSD szinezésben is, ez a ki gép egy tolatómozdony, athiszem a becsuletes száma T435. valamelyik topikban feltett egy képet róla valaki- piros sárga szinezésben...
Háttt... A Gützold E499 forgóváza nem a legjobb a Csörgő alá! Nagy a tengelytávja, nagyok és küllősek a kerekei. OK, a modellvasút kompromisszum, de ennyire azért nem kéne:-)))
Van egy patinás, nagymúltú gyár, kiadott a kezéből tavaly egy NoHAB modellt (nem a mi méretünkben). Nekem a katalógus fényképe sem tetszett, de, amikor megláttam, jól kiröhögtem! A DB BR103 (ex E03) Krupp forgóváza van alatta. Német forgóváz, küllős kerekekkel egy svéd gyártású, amerikai licence mozdony alatt. Eléggé rossz vicc, sírni kéne rajta, nem beszélve a modell egyébb hibáiról.
1.: maradsz analógban. A vezérléssel megoldható a gyönyörű lassúmenet, lásd PWM2 a weblapomon. Szerinted milyen gépekhez leTT eredetileg kitalálva?:-)))
2: digizel, és ekkor a következő lehetőségek állnak fenn. A: elszállsz, és lesz PC, meg digi váltóvezérlés meg minden, és erősen apadó pénztárca.:-)) Vagy Tillig (ez egyébként egy az egyben LENZ), vagy érdemes szemezni a TRAN-nal, vagy egyéb újabb vezérlőkkel, vagy a régebbi, de maximalista Uhlenbrock Intellibox-szal. B: maradsz a realitások talaján. Váltókat, jelzőket lehet vezérelni hagyományos úton is, olcsóbb is. A digi marad a vonatok vezetéséhez. Ha nem tervezel nagyon nagy asztalt, és forgalmat, akkor kéz alatt lehet szerezni egy ROCO LokMaus2-t kompletten erősítővel, trafóval, olyan 12-17.000Ft között. Mindegyik mozdonyodba kell egy-egy dekoder. A méretünkből adódóan csak a mini dekoderek jöhetnek számításba. A LENZ Gold mini cca. 10-12.000Ft/db, az ESU LokPilot micro (micro a neve én bruttónak csúfolom) 8000Ft/db. Szerintem a legjobb vétel a TRAN DCX74 a maga 7500Ft/db árával, és mellékesen ennek a legnagyobb a terhelhetősége az összes többinél nagyobb áramot tud adni a motornak, és a funkcióknak. A mozdonyokba be kell építeni a dekodereket, ezt kis ügyességgel, odafigyeléssel, és egy jobb, filigránabb pákával meg tudod Te is csinálni, vagy meg is lehet csináltatni, a lehetőségekről korábban leveleztünk. Vagyis adjuk össze: egy LokMaus2, négy dekoder, ezek cca. 45-50.000Ft, TRAN dekoderekkel számítva.
Egy digi kezdőszett tényleg olyan 60-70.000Ft körül van, ebben van sín is de ezeket macerás (ámbár nem lehetetlen) összehozni a régivel. Lesz egyetlen digi mozdonyod, a többibe ugyanúgy meg kell venni a dekodert. A Digi mozdony megy analóg pályán, a fordított eset nem működik, amperszag lesz a lakásban:-))) Mondjuk, ha nem veszel egy ilyet, akkor nem lesz szép, és új, és jó Tillig modelled egy darabig, de megspórolt pénzt lehet költeni sínre, környezetre, kocsikra, majd idővel jönnek az új modellek is!