Nem igazán lövöldözik egyik csapat sem, pedig kéne, mert épp előttünk kezd elszakadni a mezőny. A kétharmados labdabirtoklásunk lehetőséget ad rá, úgyhogy hajrá.
PL: a Leicester Citynél folytathatja Bacary Sagna?
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City menedzsere, Craig Shakespeare elmondása szerint továbbra is terítéken van Bacary Sagna megszerzése, bár a szerződésről még nem tárgyaltak a játékossal.
A 34 éves, 65-szörös francia válogatott jobbhátvéd 2007 és 2014 között 213 PL-meccsen erősítette az Arsenalt, majd három éven keresztül a Manchester Cityt szolgálta, de nyár óta szabadon igazolható.
A Leicester menedzsere elmondta, régóta figyelik Sagnát, és noha a közelmúltban nem tárgyaltak vele, úgy véli, mindig készen kell arra állni, hogy megfelelően fel legyen készülve a csapat arra, ha beüt egy sérülés.