Rózsa Sándor egyéniségének megítélése a szegényekkel rokonszenvező betyár alakját egyoldalúan kidomborító élőszavas hagyomány miatt nehéz feladat, de sok mérvadó forrás említ érdekes részleteket. Egy Bobalich Péter nevű rendőrtiszt, aki 1853-ban titkos tárgyalásokat folytatott vele, jelentésében például ezt írja: „Ezt az elátkozott embert, akitől az egész vidék retteg, még senki sem hallotta káromkodni. Sőt, azt sem tűri meg, hogy mások az ő jelenlétében káromkodjanak. Környezetétől megköveteli, hogy minden pénteken böjtöljenek. Ezen a napon a dohányzást sem engedi meg. Ajándék nélkül sohasem távozott szegény ember sem tőle, sem a feleségétől. Utolsó falat kenyerüket is megosztják a szegényekkel. Reggel mindaddig nem fog hozzá semmihez, nem eszik, nem iszik, amíg nem mosakodott, és nem imádkozott. Mindennap imádkozik.”
Rózsa Sándor gyakran hangoztatta, hogy nem tapad embervér a kezében, de a különböző periratok alapján határozottan állíthatjuk, hogy legalább egy tucat embert gyilkolt meg saját kezűleg. Kettős erkölcsi mércéjét bizonyítja egyfelől tagadhatatlan rokonszenve a nehezebb sorban élők iránt, ha viszont úgy hozta a helyzet, lelkiismeret-furdalás nélkül elvette a szegény ember javait is. Hihetetlen szilajságán, eszességén túl kétségkívül rendelkeznie kellett szimpatikus emberi vonásokkal, mert életének szerencsésebb időszakaiban el tudta fogadtatni magát szűkebb környezetével.
Szóval, összességében legenda a szegények feltétlen segítése, bár ha úgy adódott, adott esetben megnyitotta a bugyellárist.
Tudom, hogy csak érintőlegesen tartozik a tárgyhoz, inkább az emberi (és cenzori) butaság tárgykörébe, de az 1860-as években egy divatlap visszaküldött egy feltehetőleg pocsék verset, amit egy bizonyos R. Sándor adott fel. A cenzor kiakadt, hogy miért is leveleznek Rózsa Sándorral! Elég nehéz volt megmagyarázni neki, hogy a betyárvezér nem olvas divatlapokat, sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem olvas.
Ezek szerint sikeres vonatrablásuk nem igen volt, inkább csak kísérletek...
Ennek a Csonkának tényleg elég elképesztő feje van.
Ilyen fényképarcokra mondják mifelénk, hogy öt év Csillagbörtön csak a képe alapján:-)
Csodálkozom rajta, hogy a Sándor egyáltalán összeállt egy ilyen emberrel, hiszen a néphit szerint Rózsa Sándor aféle úribetyár volt, aki megválogatta, hogy kikkel dolgozik együtt...
A könyvem két éve jelent meg, talán még kapható itt-ott, a Libri hálózatban még mostanában is volt. Ha beírod a nevemet és a címet a Google-ba, biztosan lesz hasznos találat.
Több vonatrablás is volt. Az előzmények egy Csonka Ferenc nevű felsővárosi halászhoz kötődnek, aki saját bandát alapított a 60-as években, és amíg Sándor bátyánk Kufsteinben üldögélt, módszeresen fosztogatott Szeged környékén. Csonka azonkívül szadista gyilkos is volt, erről majd később. Amikor R.S. a kiegyezés évében szabadult, hamarosan társultak. Csonka akkor már a vonatrablás megszállottja volt. Már 1867-ben megpróbálta feltartóztatni a Szőreg-Oroszlámos között haladó szerelvényt, de társaival együtt megijedt a sok utastól, és kereket oldott. 1868. november 14-én aztán Rózsa Sándor, Tombácz Antal, ifj. és id. Hegedűs Antal, Kis Papdi Pál, Csíkos József, Szabó imre és Csonka Ferenc Pusztapéteri mellett ki akarta siklatni a Szegedre tartó vonatot, de csak egy hosszú lánccal tekerték körül a sínt, és amikor a vonat megjött, egyszerűen átvágta azt, s bár az utasok érezték a zökkenést, gond nélkül haladtak tovább Szeged felé. Az ügyben megindított nyomozás eredménytelenül zárult. A nyughatatlan Csonka egy vasúti őrtől kulcsot szerzett, és a 258-as őrház közelében december 7-én tíz méter cinkostársaival hosszan felszedte a síneket. Ugyananazok voltak ott, mint az előző alkalommal, de csatlakozott hozzájuk Becsei András és Seiben Antal is. Este títkor megérkezett a gyorsvonat, a szerelvény nagy robajjal letért útjáról, három kocsi azonnal felborult, de a többi állva maradt. A betyárok lövöldözve előugrottak, de a kocsikból váratlanul viszonozták a tüzet. Egy tiszt vezetésével ugyanis kisebb katonai egység utazott a vonaton, Rózsa Sándorék menekülőre fogták.
Ebben a tűzharcban egyébként R.S. megsebesült, a lábába kapott egy lövést, erről nem kevésbé hiteles forrás, mint leendő szamosújvári börtönben kiállított rablevél is szól röviden.
A szájhagyomány szerint Rózsa Sándor soha egyetlen rablásnál sem félt, de ennél nagyon. Ezök mán nem a parasztok, mög a vásárosok, mondogatta, hanem az állam... Későbbi peréből - tehár hiteles forrásból - derül ki, hogy a valóban bizonytalankodó Rózsának Csonka azt mondta: nem kell félni, 200-300 forintért az Istent is meg lehet ölni. Finom, úri betyár lehetett Csonka uram, ebből is kitetszik.
Csonka Ferenc élete egyébként rendkívülien alakult. Rózsa Sándor 1872-as perében hosszú börtönbüntetésre ítélték, csak 1896-ban szabadult az illavai fegyházból, akkor 76 éves volt. Aztán kisvártatva meggyilkolt egy Csicsó nevű parasztot, aki a Vukovárra menő utat mutatta meg neki, és ekkor már nem úszta meg: 1898-ban az eszéki piactéren felakasztották. Született bűnöző lehetett, idelinkelem a képét, szerintem rettenetes:
A Sándorról írt monográfiádat hol lehet beszerezni?
Ezenkvül érdekelne a vonatrablása is, vagy vonarablásai, et nem tudom, hogy egy vagy több volt neki, mert a rendelkezésemre álló források egy kicsit ellentmondásososak a kérdésben.
Az egyik pl. azt írja, hogy a Sándorék megpróbálták kirabolni a szegedi gyorsot Kistelek közelében (1868-ban vagy 1869-ben?), de vesztükre egy szakasz fegyveres katona is utazott a vonaton, akik tüzet nyitottak a betyárokra, akik közül néhányan elestek, míg mások elmenekültek.
Egy másik forrás viszont arra céloz homályosan, mintha korábban egy sikeres vonatrablás is fűződne a Rózsa-banda nevéhez.
Akadt olyan rablása Rózsa Sándoréknak az 50-es években, amikor a bekormozott arcú rablók - megtévesztésül - szerb szavakat kiáltoztak a szintén magyar áldozatnak: "Dáj novce, dáj novce", azaz adj pénzt! Az esetleírás szerint így szerették volna elérni, hogy "vadrácznak" gondolják őket. Szabó Ferenc néprajkutató 1960-as tanulmányában a Békés megyei betyárvilágról szólva megjegyezi, hogy nemzetiségi - arrafelé nyilván szlovák, azaz tót - betyárokra csak a legritkább esetben bukkant a periratokban. Szarvas és Orosháza környékére leginkább a Csongrád megyei, legfőképp szentesi és vásárhelyi betyárok "ütöttek" be. a helyi bűnelkövetők jelentősége csekélyebb.
Elgondolkodtam azon, hogy tudott vmit szerbül is, németül is. A német nem túl nagy kunszt, ha tudjuk, hogy a kb.200 évvel ezelőtt a szegedi határban is éltek sváb nagygazdák. Mint szerbek is. Pl. Röszke községben, ahol a Sándor élt kölökkorában állítólag, a szegedi vár rác granicsárjainak a földjei voltak itt. Ma is ismerek pár szerb nevű leszármazottat, akik régi röszkei családokból valók. A helyi rác temetőt a Rákosi alatt számolták fel, kissé messzebb volt a mai temetőtől, 2-3 km-rel is talán arrébb, közel a mai határátkelőhöz. Ez is lett a veszte, mert amikor Tito ellen épültek a bunkerek és hat.őr örsök, az egyikhez vezető új út alapjába rakták bele a rácok sírköveit. A csontokat elvitték vhova, a régi temető helyén ma egy gyümölcsös van, almás, ha jól emlékszem.
Vagy a mai Délvidéken. A szegedi határt jól ismerem, főleg az alsótanyai részt, ott ma nincs Tari néven semmi. Átküldtem a mailodat M.kanizsára, egy jó helyi történész havernak, (P.K.) aki nagyon örült neki és jelentkezni fog. Kimondottan jó adatai lehetnek erről a témáról is.
Ezt sajnos nem tudom. Szerintem az úgynevezett alsótanyák felé, azaz a Szegedtől nyugatra, délnyugatra terjedő részen. Rózsa Sándor élete jórészt erre a vidékre koncentrálódott. Itt született, itt éltek a rokonok, barátok, és itt fogták el 1856-ban.
A Vetyehát, Marostő máig ismert terület,(Tápéval szemben, a Tisza bal partján, a Maros északi felén) de a Tari puszta nem nagyon forog közszájon. Merre lehetett?
Megpróbálom röviden összefoglalni, amit megtudtam Rózsa Sándor családi életéről, és az 1837-1847 közötti időszakról.
Rendes ember Rózsa Sándor már 1836-ban sem lehetett, ekkor követte el ugyanis az első ismert bűncselekményét. Két bűntársával egy Darabos István nevű kiskunhalasi gazda tanyájáról kötött el két tehenet. Ez az első ismert bűncselekménye, de a periratból az is kiderül, hogy jóllehet büntetlen előéletű, „fogva” már volt. Másfél esztendős rabságát nem töltötte le, mert amikor egy ízben közmunkára vezényelték a szegedi Kálvária-hegyre, Kis Lőrinc nevű rabtársával leverte lábáról a vasat és kereket oldott. 1837-től Rózsa Sándor ismert szegénylegény Szeged környékén, valószínűleg számatalan rablás kitervelője, végrehajtója. 1842-ben Kotolár Miklós szegedi városi kapitány Harkai Gyurka betyárral együtt említette a nevét jelentésében: „Rózsa Sándor, ki most titkos súgások szerint Csépátúl kezdve egész Maros-tő-Vetyehátig a réteket bújkálja...” 1844 végén amnesztiáért folyamodott az uralkodóhoz, de Aigner Ferdinánd tiszti ügyész nem támogatta a felterjesztést. 1846-ban Rózsa Sándort meglepték egy lakodalomban, de egérutat nyert. Ezután részt vesz a szabadságharcban, 1848 végén visszavonult a Szeged melletti Tari-pusztára, ahol ménesgazda lett (nyilván szívesen bízták rá a jószágot, tőle senki sem mert rabolni!). Régi ellenfele, Vékás Imre pusztázó kapitány lengyel ulánusokkal és néhány emberével a szabadságharc leverése után néhány héttel megpróbálta elfogni, de két katonát lelőtt, és tanyájából elmenekült. Ezután egészen 1856-ig semmi biztosat nem tudni róla, de ez már egy másik történet.
A család. Rózsa Sándor 1857-es perében azt állította, hogy a szeged-felsővárosi templomban Nyári Ferenc plébános összeadta Bodó Katalinnal, de miután a két állítólagos tanú - egy Fodor és egy Tóth Jóska nevű - közül az egyik eltűnt, a másikat pedig felakasztották(!), senki nem tudta igazolni az állítólagos esküvőt (időközben a plébános is meghalt). Szerintem afféle vadházasságban éltek, ne feledjük, hogy az a kor szigorúbban ítélt az ilyen kapcsolatokról, volt oka tehát kiszínezni a valóságot. Bodó Katalinról elég sok mindent tudunk. Tápéi illletőségű volt, báró Gerliczy Vince alkalmazásában állott. Az 57-es perben megjelent a bíróság előtt, Zilahy Lajos újságíró így írta le az akkor 37 éves nőt: "néhány évvel fiatalabbnak látszó, magas, csinos külsejű, csengő hangú magyar asszony, jól beszél németül is" (megjegyzem, Rózsa Sándor is beszélt valamennyit németül és szerbül, viszont analfabéta volt). Bodó Katalintól két fia született a betyárkirálynak: Sándor és György. A 60-as évek közepéig tudunk róluk ezt-azt, utána nincs adat.
A regényhős Veszelka Juliska valószínűleg nem létezett. Veszelka Imre, Jóska és Péter viszont igen. Mindhárman bűnözők voltak, orgazdák és rablók, Rózsa S. kedves cimborái. Rózsa Sándornak tényleg lehettek szeretői itt-ott, Szenti Tibor hódmezővásárhelyi néprajzjutató - hitelesnek tűnő közlés alapján - néven is nevezi a vásárhelyi szeretőt, de már nem emlékszem, hogy hívták.
Az igaz, hogy Rózsa Sándor 1837-től 1847-ig békés gazdálkodóként élt a feleségével, Veszelka Juliskával valami Csorug nevű délvidéki faluban? És csak az asszony 1847. februári halála után tért vissza a betyárélethez, igaz, hogy akkor aztán jó alaposan...
Van egy rövid, nagyon hiányos életrajzom Macsvánszky Maximról, amit a levéltárakban csipegettem össze. Ha érdekel, átküldöm, de akkor kérek egy mélcímet. Vagy ha a topiclakókat érdekli, akkor ide is berakhatom. (Egyébként a korábban belinkelt kötetből van.) Te találtál róla valamit? Még a szerb lexikonokban sem szerepel, legalábbis sehol nem találtam.
Más.
A "Zsebkönyv a magyar királyi csendőrség számára" 1889. évi kötetében a 113. oldaltól a következő összefoglalás található: "Rablóüldözések Somogy-, Veszprém- és Zala megyékben 1877-ben" Úgy emlékszem, hogy érdekes anyag, mintha késői betyárokkal foglalkoznának.
Örülök, hogy olvasol minket. Az ügy kölcsönös, nagy érdeklődéssel néztem át és olvasom időnként újra a könyvedet. A jövendő munkádhoz sok sikert kívánok, és érdeklődéssel várom!
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre a topicra. Én írtam életrajzi monográfiát Rózsa Sándorról, amint erről itt is már szó esett.
Érdeklődve olvasgattam a sok érdekes hozzászólást. Én újabb könyvet írok, a magyar betyárok lexikonát, ha jobban tetszik, életrajzgyűjteményét kívánom az érdeklődők elé tárni. Már a Rózsa Sándorról szóló könyvem kutatásakor is nagyon sok dokumentumot gyűjtöttem össze, beszereztem a legfontosabb szakirodalmat, cikkek százait olvastam el, láttam periratokat is. Viszont minden apró életrajzi tény érdekes lehet, akár egy-két mondat is tisztázhat száz-százötven éves félreértéseket.
Ha ismertek olyan helytörténeti kiadványokat, a magyar betyárvilágról szóló valamely részterület jó feldolgozását, kérlek benneteket, jelezzétek itt vagy e-mail címemen. Minden segítségnek nagyon örülök. Számatalan olyan apró írás, résztanulmány létezik, amelyet még katalógusokban sem lelni, de ettől még nagyon fontos egyéni kutatásokat összegeznek. Kizárólag a hiteles életrajzokkal kapcsolatos közlések érdekelnek, tehát bármilyen érdekes is, ezúttal nem foglalkozom a szájhagyománnyal, a népköltészettel, a ponyvai hagyománnyal.
További jó fórumozást, és gratulálok az eddigiekhez!
