Hősünk már nem aktív, nemrég vonult vissza, az ő neve is felkerült anno Pelé előbb emlegetett 125-ös listájára. :)
3 bajnokság 3 nagy multú klubjában játszott pályafutása során, 7, 2, illetve 11 évet. Az első és a harmadik klubjával volt sikeres, a másodikkal kevésbé.
A harmadik klubjával szinte összenőtt a neve az évek alatt, légiós létére viselhette a csapatkapitányi karszallagot is. Pikáns az esete, mert kisgyerekként éppen ezen klub városi riválisának szurkolt. Keresztnevét ráadásul ugyanezen klub országos szinten talán legnagyobb vetélytársának számító csapat egyik ikonja után adta neki az édesapja.
Klubszinten többszörös bajnok és kupagyőztes, de a válogatottal is sok mindent elért világbajnokságon és kontinenstornákon egyaránt.
Manapság nevelő klubjában edzősködik, bár még nem vezetőedző.
Nem ő az, de nem jársz már messze. Santosu Aresandoro több mint 80 szoros, és két VB-n is szerepelt ls még akty, ha minden igaz. Akire én gondoltam csak egy VB-n - és egy Copa Americán - játszott, és már nem is aktív.
A feladott játékos nem aktív. Az amerikai kontinens egyik nagy városában kezdett el futballozni. 18 évesen vetette a sors egy másik kontinens egy leggazdagabb országába. A pályafutás hátralevő részét ott is töltötte, és ott 7 csapatot megjárva lett új hazájában - mivel új hazájának állampolgára is lett idővel - 20-szoros válogatott lett. 1 világbajnokságon szerepelt.
akire gondoltam, Dél-amerikában született, de ma már egy másik kontinensen él és egy európai ország állampolgára és válogatottja. Az egyik leghíresebb dél-amerikai klubban nevelkedett, de itt nem játszott sokat. Egy másik klubban viszont Libertadores kupa döntős is volt, immár félig idegenlégiósként. Választott hazájában 4 klubcsapatban is szerepel(t), kétszeres bajnok, 10 szeres válogatott.
Világbajnok, csak saját hazájában játszott, érdekes módon egyik városi riválistól a másikhoz igazolt, persze meg volt rá az oka. E két csapat színeiben szerepelt egyébként a legtöbb meccsen karrierje során. Középhátvédről van szó. 21 évesen a hollandok ellen debütált a nemzeti csapatban, első gólját bő egy hét híján esztendőre rá szerezte, amikor betalált Románia hálójába.